Sötét Világos
Baw19: Tárlatvezetés A Kerekes-Barabás Projekten Archív
13 Apr 2019

Barabás Lajos műgyűjtő Kerekes Gábor hagyatékából megvásárolta a közel öt évvel ezelőtt elhunyt művész 6x6 Mamiya C330-as analóg profi kameráját. Barabás Lajos ezen gesztusa részben az általa - hazai és nemzetközi mércével is - rendkívül nagyra tartott fotográfus emlékének szólt, részben pedig kiindulópontja lett egy olyan projektnek, amely Kerekes Gábor művészetének, szellemiségének egyfajta továbbélését valósítja meg. A projekt lényege, hogy Barabás a kamerát hónapokra átadja művészeknek, hogy használják, dolgozzanak vele, „lényegüljenek át” általa, ezzel a Kerekes Gábor személyiségével átitatott tárggyal alkossanak. A projekt eszmeisége egészen különleges, a közreműködő művészek felkérésével – Barta Zsolt Péter, Opitz Tomas, Tímár Péter, Robitz Anikó – ezen a nagyformátumú szimbolikus tárgyon keresztül egyfajta metafizikus párbeszéd jön létre a már halott és az élő alkotók között. A kiállításon a felkért alkotók Kerekes Gábor kamerájával készült műveivel együtt Kerekes Gábor ezzel a géppel készített képei is kiállításra kerülnek, melyeket a KG Archívum bocsát a galéria rendelkezésére. Kerekes Gábor ezen képeinek sorozata sem került még ezt megelőzően publikálásra, azaz a kiállításon megjelenő művek összességének ez lesz az első publikációja. Max. létszám: 30 fő Regisztráció: március 18-tól. Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/1218053765012526/

FotoKlikk archívum
artphoto.hu
14:00
fotókiállítás Kerekes Gábor Opitz Tamás tárlatvezetés Barta Zsolt Péter Tímár Péter Robitz Anikó Opitz Tomas Kerekes Gábor Opitz Tamás Barta Zsolt Péter Tímár Péter Robitz Anikó
Baw19: Modern evolúció – Galéria túra Archív
13 Apr 2019

Modern evolúció – séta ember, állat és növény háromszögében Természeti felfedezőtúránk első állomásán, az A.P.A Galériában Verebics Ágnes sorozatának állatait vehetjük szemügyre, amelyeknek a szokásosnál több retinájuk van, ettől pedig különös lényekként mutatkoznak meg előttünk. Ezután utunkat növényekkel folytatjuk a Molnár Ani Galériában. Mátyási Péter Greenbox című kiállításában a természet nem pusztán modell, anyag, tárgy, a hangsúly a nem-emberi szereplők jelentőségére helyeződik. Harmadik helyszínünkön, a TOBE Gallery-ben elérkezünk az emberhez. Robitz Anikó fotó alapú művei a holnap tegnapját, a múlt érzékelését és értelmezését mutatják be. Végezetül az Ari Kupsus Galériában Kósa János festészetén keresztül ismerkedhetünk az olajfestés hagyományaival, lehetőségeivel és jövőjével. Útvonal: A.P.A. Galéria / Molnár Ani Galéria / TOBE Gallery / Ari Kupsus Galéria Max. létszám: 25 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/319640392241396/

FotoKlikk archívum
APA / Ateliers Pro Arts Art Center / A.P.A.Galéria
12:00
fotókiállítás tárlatvezetés Robitz Anikó kiállítás Verebics Ágnes Robitz Anikó Verebics Ágnes
Baw19: Kontrolltól az elengedésig - Galéria túra Archív
13 Apr 2019

Első helyszínünkön, a K.A.S. Galériában a Bíró Dávid, Hodosy Enikő és Riga Eszter hármas fotóalkotásait tekinthetjük meg. Ezt követően a Godot Galériában drMáriás munkáival találjuk szemben magunkat. A művész bátran vállalja fel a „kor krónikásának” szerepét, műveiben gyakran stílusok és érzések feszülnek egymásnak. Harmadik helyszínünön, a Faur Zsófi Galériában fotókat és optikai portrékat csodálhatunk meg. Katerina Belkina az egyén és a nagyváros kapcsolatát, Dóka Béla a Putyin-fanatikus fiatalokat, míg Maxim Wakultschik az idealizált női arcokat használja és örökíti meg. Végül az Artphoto Galériában a Kerekes–Barabás-projekttel zárjuk a túrát. Barabás Lajos műgyűjtő a Kerekes Gábor hagyatékából megvásárolt kamerát adta át más művészeknek, hogy dolgozzanak vele. A tárlaton Kerekes Gábor mellett Barta Zsolt Péter, Opitz Tomas, Robitz Anikó és Tímár Péter képei lesznek láthatók. Útvonal: K.A.S. Galéria / Godot Galéria / Faur Zsófi Galéria / Artphoto Galéria Max. létszám: 25 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/298265510855223/

FotoKlikk archívum
K.A.S. Galéria
10:00
fotókiállítás Kerekes Gábor Opitz Tamás tárlatvezetés Barta Zsolt Péter Tímár Péter Robitz Anikó Dóka Béla Opitz Tomas Hodosy Enikő Riga Eszter Kerekes Gábor mellett Barta Zsolt Péter Katerina Belkina Maxim Wakultschik Kerekes Gábor Opitz Tamás Barta Zsolt Péter Tímár Péter Robitz Anikó Dóka Béla Hodosy Enikő Riga Eszter
Baw19: Tárlatvezetés a FÉNY és ÉPÜLET - FÉNY-KÉP kiállításon Archív
13 Apr 2019

Polinszky Tibor Gyula „fény-képei” a hajnali, esti Nap, a lámpák fényében készültek. Építészként, főépítészként az objektív mögül követte Budapest fényeit, az épületek fénnyel festett változását, amelyet most egy kiállítás keretében tesz közzé. A kiállított képek főként 2015 és 2019 között készültek. Max. létszám: 30 fő Regisztráció: március 18-tól. Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/827980147537814/

FotoKlikk archívum
Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ)
09:00
fotókiállítás tárlatvezetés Polinszky Tibor Gyula Polinszky Tibor kiállítás Polinszky Tibor Gyula Polinszky Tibor
Tavaszi Garázsvásár és börze Archív
13 Apr 2019

Partnerünkkel a StudioLine-nal, április 13.án garázsvásárt és börzét rendezünk! A belépés INGYENES! Gyertek el! Szeretettel várunk Mindenkit aki vásárolni, vagy épp eladni szeretne! Nyitva: 10.00-tól. Cím: 1143. Budapest, Gizella út 30. (Zugló vasútállomástól nem messze) https://www.facebook.com/events/835976180082382/

FotoKlikk archívum
Studio Line Fototech-NIKA Kft.
08:00
börze
IV. StudioLine Garázsvásár Archív
13 Apr 2019

Immáron 4. alkalommal rendezzük meg Garázsvásárunkat! Ismét minden felkerül a pincéből, és bővül is a kínálat. Szeretettel várunk Mindenkit aki vásárolni, vagy ép eladni szeretne! https://www.facebook.com/events/2043732479058188/

FotoKlikk archívum
Studio Line Fototech-NIKA Kft.
08:00
börze
Rám-szakadék élménytúra Archív
13 Apr 2019

Hazánk legvadregényesebb túraútvonala vár rátok tavasszal!! Keskeny, sziklás szurdokvölgy létrákkal, korlátokkal, vízeséssel, forrásokkal, Dunakanyar legizgalmasabb túraútvonalával Ajánlom minden természetbarát, sportolni vágyónak, pároknak, családoknak, baráti társaságoknak, akik élményre vágynak. Ajánlott kor: 6 év felett A túra menete: Talàlkozó: 9.45 Dömös, városháza parkoló Indulás: 10 óra Túra hossza oda-vissza 10 km, (kb 4 óra) A Rám szakadékon keresztül felmegyünk a Rám hegyre (485 m), ott megpihenünk, eszünk, iszunk, beszélgetünk (20 perc), majd a csodálatos Lukács-árokban visszagyalogolunk. Az útvonal végén egy Vad-faló nevű hangulatos erdei büfében van lehetőség meleg ebédre. Ami most kiemelten fontos!!! Mivel nagyon változatos és nehéz terepen fogunk haladni ( szikla, létra, vízátfolyások) a vízhatlan, kényelmes túracipő, váltócipő elengedhetetlen kelléke lesz a kirándulásnak. Ennivaló, bőséges folyadék legyen a hátizsákodban! Ne maradjatok le erről az élményről! Jelentkezés a túrára emailben, vagy facebook üzenetben kell. A program díja 1000 ft/család Utazás egyénileg (Biatorbágyról 50 perc autóút) https://www.facebook.com/events/364360184386596/

FotoKlikk archívum
Dömös, Rám-Szakadék
08:00
mit fotózzak?
Bevezetés a tárgyfotózás világába workshop Archív
13 Apr 2019

Az egyszerű szemlélő talán bele sem gondol abba, hogy a tárgyfotózás mennyire összetett, komoly felkészülést és tapasztalatot igénylő feladat. Benned azonban, mivel felkerested a Bevezetés a tárgyfotózás világába workshop oldalát, valószínűleg megfogalmazódott már a kérdés, hogy hogyan tudnád úgy bemutatni az általad kiszemelt tárgyat, hogy az a lehető legelőnyösebben mutasson a képen. A termékek profi bemutatásának kulcsa, hogy az adott tárgy „kívánatosan” fessen, egyetlen képen egyesüljenek legelőnyösebb tulajdonságai. A jó tárgyfotós titka, hogy nem csak egyszerűen leteszi a tárgyat, és lefotózza, összecsapva az egészet, hanem harmonikus, különleges látványt nyújtva felkelti az érdeklődést, vagy ha arra van igény, egyszerű környezetben, a lényeget megragadva jeleníti meg. Természetesen más megjelenítés szükséges egy ruha webshop, vagy mondjuk egy ital reklám esetében, fontos, hogy az igényeknek megfelelő végeredmény szülessen. Workshopunk betekintést enged a tárgyfotózás világába, a tanfolyamon elsajátíthatsz mindent, ami ahhoz szükséges, hogy elkészítsd a megálmodott képet, képzés után pedig némi gyakorlással kialakíthatod saját stílusodat! Napirendi pontok a Bevezetés a tárgyfotózás világába workshopon: Bemutatkozás Fényképezőgép beállítása műtermi körülmények között Stúdió felszerelések megismerése (vakuk, fényformálók, derítőlapok, állványok) Eszközök, kiegészítők, melyek jó szolgálatot tesznek a tárgyfotózás során Fehér hátteres egyszerű termékfotózás webshopokhoz. Fűstfotózás Víz csobbanás fotózás Sötét termékek fotózása (Axe Tusfürdő, Démon söröz doboz) Üveg fotózás (Többféle üveget is lefotózunk és előkészítünk. Üres pohár, sörös üveg, fehér és vörösbor fotózás) Összegzés, egyéb kérdések megválaszolása, lezárás (A tárgyfotós workshopon várhatóan leírás végén a galériában találjátok a mintaképeket, werfotokkal tűzdelve) Tudnivalók: Az oktatás helyszíne: Budapest, Boráros tér 6. - Prime Stúdió Kezdés: reggel 9 óra (szünetekkel 8 - 9 óra időtartam). Ebédszünet: 13:00 – 13:30 Az oktatás alapfeltétele minimális tükörreflexes fényképezőgép ismeret (záridő, rekesz, ISO). Ezekre nem lesz idő kitérni, csak nagy vonalakban, ami a stúdiófotózásban szükséges. Amire szükséged lesz az oktatáson: Egy tükörreflexes fényképezőgép memóriakártyával, minimum egy alap objektívvel (szerencsésebb, ha makro vagy tele objektívet hozol magaddal a workshopra), állvány (szükség esetén tudunk fotós állványt biztosítani), és jó szolgálatot tehet egy távkioldó. Canonosaknak tudunk biztosítani a helyszínen. Jegyzetfüzet Nyitottság és elszántság a jó képekre és fejlődésre Árak: A workshop díja bónuszokkal: 39 990 Ft (bruttó, alanyi ÁFA mentes) A workshop díja bónuszok nélkül: 29 990 Ft (bruttó, alanyi ÁFA mentes) Foglaló a workshopra 15 000 Ft. A jelentkezés akkor lesz 100%-ban érvényes, amikor a foglaló vagy a teljes díj megérkezett a számlára. Jelentkezésed a workshopra a foglaló elküldésével vagy a teljes díj megfizetésével biztosítod! ​Bónuszok: 25% kedvezmény az első bérlésnél a Prime Stúdióban (www.primestudio.hu) Hozzáadunk egy zárt privát facebook csoporthoz, ahol a fotosworkshopok.hu végzett hallgatói találhatók. Itt értékes információkat osztunk meg Veletek fotózásokról, mely a későbbi munkáitok során segítségetekre lehet. 1 órás online (skype, viber, facebook) konzultáció az oktatóval, ahol felteheted kérdéseidet a témával kapcsolatban, a workshopon hallottakról, vagy kikérheted a véleményét képeidről (a konzultációt a workshop elvégzésétől számított 2 hónapig veheted igénybe) Ebéd A következő workshop árából 10% kedvezményt adunk https://www.facebook.com/events/2162176354113230/

FotoKlikk archívum
Prime Studio
07:00
oktatás workshop
Tavaszi borzongás a Pilisben, nomád túra haláli helynevek nyomán Archív
13 Apr 2019

??? A Pilis számtalan emléket rejt, elég csak egy kicsit alaposabban szemügyre vennünk egy turistatérképet. Ami viszont különös, hogy a többi tájegységünkkel ellentétben itt feltűnően nagy számban találhatunk "halál" névvel illetett helyneveket. Ezek többnyire valamilyen régmúlt tragédiának állítanak emléket, amit korábban csak a helyi népemlékezet őrzött meg, de szerencsére ma már a szélesebb közönség számára is elérhetőek ezek a történetek. Kétnapos, tematikus túránk során a legérdekesebb emlékhelyeket járjuk be, az éjszakát pedig a vadonban töltjük, ⛺️?hogy mindenki egy könnyen teljesíthető, mégis maradandó élménnyel legyen gazdagabb. Ha szeretnél többet megtudni a hegység drámai múltjáról, töltsd velünk ezt a hétvégét! ??? ▶️ Túra időpontja: 2019. április 13-14. ▶️ További részletes információ a túráról: https://kaland.sport.hu/celpontjaink/magyarorszag/borzongas-a-pilisben-ketnapos-gyalogtura-halali-helynevek-nyomaban MAKASE Team - WWW.KALAND.SPORT.HU https://www.facebook.com/events/2447801081899954/

FotoKlikk archívum
Magyar Kaland - Sport Egyesület Nonprofit Szervezet (MAKASE)
06:00
mit fotózzak?
Forgács István: Fényforgácsok - fotókiállítás Archív
12 Apr 2019

A kiállítást megnyitja: Ribényi Csaba Alfonz https://www.facebook.com/events/318636468824439/

FotoKlikk archívum
Ferencvárosi Mûvelôdési Központ
18:00
fotókiállítás megnyitó Ribényi Csaba Alfonz Forgács István kiállítás Forgács István
Csillagséták nemzeti parkjainkban - Szilvásvárad Archív
12 Apr 2019

Esti szakvezetés a Milleniumi tanösvényen, majd a kalapati kilátónál távcsöves csillagászati megfigyelés. Csak derült égbolt esetén! Találkozás: Szilvásvárad, BNPI Információs Ház (tanösvény kezdete), vagy Milleniumi kilátótorony egyénileg. https://www.facebook.com/events/374041623427110/

FotoKlikk archívum
Szalajka-Völgy
18:00
mit fotózzak?
Pix & Text - A Random csoport kiállítása Archív
12 Apr 2019

A RANDOM kortárs fotóművészeti csoport kiállítása a kép és a szöveg viszonyát vizsgálja. Talált szövegek, irodalmi alkotások egyaránt szerepelnek a vizuális munkák kontextusában. Kiállítók: DIÓSI Máté, JUHÁSZ Norbert, KOLOZSI Bea, MUCSY Szilvia, Tomas OPITZ, PATAKI Ágnes, SOMOGYVÁRI Kata, URBÁN Ádám, VARGA Balázs, VEDRES Ági Megnyitja: Pauer Emánuel író FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR, KÖZPONTI KÖNYVTÁR, KISGALÉRIA – 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. 2019. április 12. – május 10. Nyitva tartás: hétfő-péntek 10.00-20.00, szombat 10.00-16.00 https://www.facebook.com/events/420911848687235/

FotoKlikk archívum
Metropolitan Ervin Szabó Library
16:00
fotókiállítás megnyitó Vedres Ági Kolozsi Bea Mucsy Szilvia JUHÁSZ Norbert PATAKI Ágnes VARGA Balázs Kolozsi Bea Mucsy Szilvia Juhász Norbert Pataki Ágnes Varga Balázs
CAPA VISA: Public Talk with Olivia Arthur & Rafal Milach Archív
12 Apr 2019

CAPA VISA: Public Talk with Olivia Arthur & Rafal Milach https://capacenter.hu/esemenyek/capa-visa-public-talk-with-olivia-arthur-rafal-milach/ CAPA VISA – Visual Insights and Stories from Abroad Public talk with MAGNUM Photographers Olivia Arthur and Rafal Milach A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új programsorozatot indít: a CAPA VISA keretében a szakmai vagy akár magáncélból Budapestre látogató külföldi szakemberek mutatkoznak be. A kortárs fotográfia meghatározó nemzetközi szereplői egy-egy alkalommal nyilvános előadások formájában ismertetik tevékenységüket, kutatási területüket, saját színterüket vagy tartanak portfólió konzultációt a Capa Központban. A rendezvénysorozat célja, hogy lehetőséget teremtsen a tudáscserére a nemzetközi fotós szcénában aktív fotográfusok, intézményvezetők, kurátorok, független szakemberek, szakírók, szerkesztők és a magyar szakemberek között. A CAPA VISA programok angol nyelven zajlanak. 2019. április 12-én, pénteken, 18 órától Olivia Arthur és Rafal Milach, a MAGNUM fotográfusai tartanak előadást. Dátum: 2018. április 12., péntek, 18 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. // The Robert Capa Contemporary Photography Center launches a new program series called CAPA VISA. Within the framework of the program, leading foreign professionals in the field of contemporary photography – visiting Budapest for professional or private reasons – present their activities, research areas, or hold portfolio consultations and workshops at the Capa Center. The aim of the program series is to create an opportunity for knowledge exchange between international and Hungarian photographers, heads of institutions, curators, independent professionals, writers, and editors. CAPA VISA programs are held in English. Olivia Arthur will present her two books: Jeddah Diary, exploring the paradoxical world of Saudi Arabia’s coastal city of Jeddah, and stranger, an imagined return to Dubai 50 years into the future. She will also introduce her most recent work In Private Mumbai. Rafal Milach will discuss about his practice and photography as civic resistance gesture. He will present his work from Poland focused on demonstrations, protests including the book Nearly Every Rose on the Barriers in front of the Parliament. Date: April 12, 2018, 6pm Place: Capa Center No Admission fee. *** Olivia Arthur Olivia was born in London and grew up in the UK. She studied mathematics at the Oxford University and photojournalism at the London College of Printing. She began working as a photographer in 2003, after having moved to Delhi, and she was based in India for two and a half years. In 2006, she left for Italy to take up a one-year residency with Fabrica, during which she began working on a series about women and the East-West cultural divide. This work has taken her to the border between Europe and Asia, Iran and Saudi Arabia. She has received support from the Inge Morath Award, the National Media Museum, as well as the OjodePez-PhotoEspana Award for Human Values. In 2010, she co-founded Fishbar, a space for photography in London with Philipp Ebeling. Her first book, Jeddah Diary, showcasing young women in Saudi Arabia, was published in 2012. She continues returning to India – where her long-term work has been supported by a grant from the Fondation Jean-Luc Lagardère in Paris – and working in London, where she lives. Rafal Milach Rafal Milach is a visual artist, photographer, and author of photo books. His work focuses on topics related to the transformation in the former Eastern Block. His award-winning photo books include The Winners, 7 Rooms, and The First March of Gentlemen. Rafal Milach has received scholarships from the Polish Minister of Culture and National Heritage, the Magnum Foundation, and the European Cultural Foundation. He was finalist of the Deutsche Börse Photography Foundation Prize 2018 and winner of the World Press Photo competition, as well as co-founder of the Sputnik Photos collective. His works have been extensively exhibited in Poland and worldwide, and can be found in the collections of the MoMA Warsaw, the CCA Ujazdowski Castle in Warsaw, the ING Polish Art Foundation, Kiyosato, the Museum of Photographic Arts (Japan), and Brandts in Odense (Denmark). Milach joined Magnum as a Nominee in 2018. https://www.facebook.com/events/2063618950353715/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
16:00
előadás Robert CAPA vetített előadás Olivia Arthur Rafal Milach Robert Capa
Deim Balázs: Hétköznapi galaxisok-Kiállításmegnyitó Archív
12 Apr 2019

Deim Balázs eddigi munkáiban is alapvetően a minket körbevevő térrel foglakozott. Már a első sorozataitól erre koncentrált. Említhetjük ezek sorában a nagy feltűnést keltett Surveillance System projektet, vagy a Panel sorozatot, de említhetnénk itt akár a Minimalt is. A Space sorozat, amiből ennek a kiállításnak az anyagát válogattuk már nem a közvetlen környezettel, hanem valami egészen sajátosan megváltozottal, az űrrel foglalkozik. Eltelt ötven év azóta, hogy az ember a Holdra lépett és a heroikus küldetésekből már csak az emlék maradt. A pionírok, akiket emberek milliói kísértek figyelemmel a fekete-fehér televíziókon, történelemmé lettek. A valamikor hősök, gazdag űrturistáknak adják át a helyüket. Az űr mára már megtelt katonai, telekommunikációs, GPS jeleket szolgáltató és agrár műholdakkal. Egy-egy rakétával akár egy tucat műholdat is a pályára lehet állítani. A jelenlétük sokkal jobban átszövi az életünket, mint a hétköznapokban gondolnánk. Ennek a hétköznapivá válásnak és a galaxisok tiszteletet parancsoló végtelenségének a feszültségéből keletkeznek Deim Balázs művei. Ő sem akarja, hogy a galaxisok megadják magukat. Helyszín: KUBIK Coworking, Budapest, Jászai Mari tér 5-6. Megnyitó időpontja: 2019. április 12. 18 óra Látogatható: 2019. április 13 és május 18. között, hètköznaponkènt 9:00 ès 18:00 között. A kiállítást megnyitja: Surányi Mihály, a Fotóművészet magazin főszerkesztője és Kollmann Szilvia a mutargy.com ügyvezetője https://www.facebook.com/events/371875446996157/

FotoKlikk archívum
KUBIK coworking
16:00
fotókiállítás megnyitó Deim Balázs Fekete-Fehér Deim Balázs
KÉP - TEREK kiállításmegnyitó Archív
12 Apr 2019

Nem hagyományos anyagfelhasználás, változatos felületképzés jellemzi a KÉP - TEREK címre keresztelt csoportos tárlaton megtekinthető alkotásokat. Kiállító művészek: Baksai József, Butak András, Dobos Éva, Dréher János, Erdész Erika, Győrffy Sándor, Kalocsai Enikő, Kasza László, Kéri Mihály, Kovács Johanna, Kőrösi Papp Kálmán, Nagy Imre Gyula, Szarka Hajnalka, Székács Zoltán, Szőllősi Albert, Szőnyi Krisztina https://www.facebook.com/events/186843582199103/

FotoKlikk archívum
Árpád út 66, Budapest 1042, Magyarország
16:00
fotókiállítás megnyitó Dobos Éva Dréher János Erdész Erika Kéri Mihály Kovács Johanna Kőrösi Papp Kálmán Nagy Imre Gyula Szarka Hajnalka Székács Zoltán Szőllősi Albert Baksai József Dobos Éva Dréher János Erdész Erika Kéri Mihály Kőrösi Papp Kálmán Nagy Imre Gyula Szarka Hajnalka Székács Zoltán Szőllősi Albert Baksai József
Tárlatvezetés Eifert János fotóművész közreműködésével. Archív
12 Apr 2019

A Fashion Street Budapest, a Bartók Béla Boulevard és az ArtHungry.com szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a Tales / Art / Fashion - Darab Dénes díjnyertes fotókiállításának tárlatvezetésére. A tárlatvezetést Eifert János fotóművész tartja! A tárlatvezetés 2019. április 12.-én 18 órakor kezdődik, a Deák Palota első emeletén. Fashion Street, 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 15. https://www.facebook.com/events/2202406286464918/

FotoKlikk archívum
Deák Ferenc utca 15, Budapest 1052, Magyarország
16:00
fotókiállítás Eifert János tárlatvezetés Darab Dénes kiállítás EIFERT JÁNOS Darab Dénes
Irodalmi portrék- Czimbal Gyula kiállítása Archív
12 Apr 2019

A magyar költészet napja alkalmából rendezett portrékiállítás Megnyitó: 2019. április 12, péntek, 18 óra https://www.facebook.com/events/350717098895723/

FotoKlikk archívum
FSZEK Budafoki Könyvtár
16:00
fotókiállítás megnyitó Czimbal Gyula kiállítás Czimbal Gyula
Fotótúra: Prága - rövid hétvégés városnézés Archív
12 Apr 2019

Fotótúrás esemény, részleteket már beszéljük a csoportban, egyéb kérdés ötletelés ott. Előzetes tervek alapján 12ezer forint az oda-vissza vonatjegy, péntek este indulnánk (Előreláthatólag indulás az EC 270es vonattal, 17:40: Nyugatiti, 18:06: Vác. Prágába érkezés éjfélre), szállás kb. 8ezer/fő, ehhez néztem város közepén jónak kinéző hostelt és Airbnb-s lakásokat. Vasárnap még lesz pár óránk az indulás előtt és késő estére érünk haza. Előző verzió nem lett volna jó, a vonat nem Pozsonyban áll, hanem mellette egy faluban a rendezőn, így péntek este már ott aludnánk a városban, de a tervezett költségbe még belefér, ha időben foglaljuk. Visszafelé EC281 Prága: 15:50 (lesz még jó pár óránk, ennyit érdemes kicsavarni magunkból), Vác: 21:53, Nyugati: 22:20 Ha valaki előbb, közben, később csatlakozna, akkor ehhez lehet igazítani.

FotoKlikk archívum
Prága
16:00
mit fotózzak?
Közel hozzuk a természetet… 15.0 Archív
12 Apr 2019

Közel hozzuk a természetet… 15.0 Fotóworkshop Zalában, Eifert János és Olasz Ágnes szervezésében Zalai dombság, 2019. április 12 – 14. A Zalai dombság gazdag természeti látnivalókban. Ködben úszó völgyek, tavaszváró erdők, a tisztásokon legelő őzek, szarvasok és felrebbenő madarak kerülhetnek látószögünkbe. A Börzöncei szőlőhegy, amely Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Szent Lőrinc-kápolna környezetében, a Szerelem-völgy kapujában. Gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje. Elhagyott és élő pincék, szőlők, az elmúlás és a túlélés jelképei… Börzönce mellett a fotós programunkban szerepel még Bocska, ahol Vigh István tanyáján lovakat fényképezünk, továbbá Szentliszló, ahol kora hajnalban, a Berekben, a Válicka-patak völgyében barangolunk, és az esti összejöveteleinket tartjuk. A „szép esték” nemcsak egy-egy pohár bort, hanem egyéni bemutatkozásokat, képelemzéseket és szakmai-művészi beszélgetéseket jelentenek, miközben letöltjük képeinket és feltöltjük akkumulátorainkat is. Közel hozzuk a természetet – ez nemcsak egy jól hangzó szlogen, hanem célja meditatív fényképezésünknek, mely során önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Azáltal, hogy nem rohanó tempóban, szinte teljesítmény-kényszer hatására fényképezünk, megtanulhatjuk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is. A képzelet világából térjünk vissza a valóságosba, vagyis az előzetes program: 2019. április 12. péntek Érkezés 17-19 óra között Olasz Ági otthonába (8893 Szentliszló, Ady út 10.), a szálláshelyek elfoglalása, majd ismertetjük a részletes programot. Ezt követően vacsora, tapasztalatcsere, vidám borozgatás. 2019. április 13. szombat Korai kelés, hajnal öt órakor. Autóba ülünk, irány Bocska, ahol Vígh Pisti jól ismert tanyáján fényképezzük a lovakat. Visszaúton egy kis tájfényképezés, tájékozódás. Az étkezések időpontja az elfoglaltságainkhoz igazodnak. Délután a Börzöncei szőlő-hegyen fényképezünk. A régi pincék sora, a Szent Lőrinc-kápolna és környéke, a táj jellegzetes hangulata lehetnek témáink. Este képek letöltése, kiértékelése, szakmai beszélgetés. Egy pohár bor is belefér… 2019. április 14. vasárnap Korai kelés, mert vadlesre megyünk a berekbe. Ha szerencsénk van, szarvasokkal, őzekkel és vaddisznókkal találkozhatunk. Ha nincs szerencsénk, mert a szél felőlünk fúj, vagy ha nem maradunk csendben, az állatok még elő sem bújnak. Ez esetben marad a tájfényképezés, ami szintén nagy élmény lehet. Gondoltunk arra is, hogy megrendezett szituációkkal, színházszerű fényképezéssel új műfajt teremtünk a kreatív fotográfiában. Játékos, bolondos, de képzelet gazdag ötletek is szóba jöhetnek, olyanok, amiket még mások nem fényképeztek meg. Visszatérve reggeli, esetleg pihenés, némi alvással, aztán kreatív fotózás a kertben, a természetben. Ebéd után a képek letöltése, kiértékelése, majd „táborbontás”, hazautazás. Részvételi díj: 19.000,- Ft (Ez nem tartalmazza a szálláshely és az étkezés költségeit) Miután a résztvevők száma limitált, regisztrálni nemcsak az FB-n „ott leszek” kattintással, hanem a részvételi díj 50%-nak az átutalásával lehet, legkésőbb április 10-ig, az alábbi számlaszámra: Eifert János 10400205 80495751 48511017 A közlemény rovatban kérjük a résztvevő nevét feltüntetni! Szálláshely: 3500 Ft/fő (Olasz Ági otthonában, 1 db. 2 ágyas szoba) Napi háromszori étkezést biztosítunk, tájjellegű falusi ízekkel: Reggeli 1500,- Ft/fő Ebéd 2500,- Ft/fő Vacsora 1500,- Ft/fő Szálláshely: 4500 Ft/fő (Börzöncei Panzió, 2-3 ágyas szobák) Étkezés a panzióban: reggeli 2100 Ft/fő, ebéd 2100 Ft/fő, vacsora 2100 Ft/fő A szálláshelyek lefoglalása érdekében kérünk Benneteket, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat! Információ: Olasz Ágnes, mobil +36 30 190 9229 https://www.facebook.com/events/369868163614628/

FotoKlikk archívum
Zala County
15:00
mit fotózzak? oktatás workshop Eifert János Olasz Ági EIFERT JÁNOS
BPF Screening Nights - FFS Archív
12 Apr 2019

A Budapest FotóFesztivál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fotókiállítások mellett izgalmas programokkal is bevonja a fotográfia iránt érdeklődőket. A Screening Nights program is ezért jött létre: a nagyközönség vetítések keretében ismerkedhet meg a médium különböző aspektusaival. ---- Szeretettel ajánljuk tehát figyelmükbe idei második vetítésünket, amelyen a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) tagjai mutatják meg legfrissebb, vagy éppen készülő munkáikat! Tartsanak velünk! ---- Az FFS-ről A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) egy fotóművészeti szellemi műhely, amely 1977-ben alakult a Magyar Fotóművészek Szövetségének (MFSZ) tagozataként. Az FFS célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, fotográfiát alkalmazó képzőművészek, és a fotográfia elméleti, történeti kérdéseivel foglalkozó szakírók ismereteinek, szakmai felkészültségének fejlesztése, tevékenységének népszerűsítése. A Stúdió hazai és külföldi kiállításokat, előadásokat, workshopokat szervez, könyveket, katalógusokat publikál. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei és anyagi támogatást nyújt, képviseli tagjait szakmai, kulturális fórumokon, valamint együttműködik más szervezetekkel tagjai képviseletében. A Stúdió önképző jellegű, így lehetőséget nyújt a fiatal alkotóknak tehetségük kibontakoztatására. Olyan műhely, amelyben a tagok munkáját elismert szakemberek mellett egy aktív közösség is formálja. Nyilvános események formájában lehetőséget teremt az érdeklődők számára, hogy betekintést nyerjenek a Stúdió életébe és a tagok munkásságába, valamint rálátást biztosít az aktuális fotográfiai tendenciákra. Az FFS mai feladata elsősorban a különböző irányvonalak és alkotói törekvések integrálása. A Stúdió különböző irányokból érkező, különböző szemléletű fiatalok összefogásával, szakmai diskurzusával új, friss munkák megszületését teszi lehetővé. Segít az egyéni alkotói arculat kialakításában, a művészi karrier elindításában. A BPF Nights keretében megvalósuló vetítésen a stúdió tagjai legfrissebb vagy éppen még készülő munkáikat mutatják be az érdeklődőknek. https://www.facebook.com/events/2392914504273860/

FotoKlikk archívum
Budapest Projekt Galéria
15:00
előadás vetített előadás Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója MFSZ FFS
Kép szerkesztése