club.profile.motto | club.name
Az elmúlt öt évben a Műcsarnokban komoly szakmai-és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2019-ben újra Építészeti Szalon következik, amelyen különös hangsúlyt kap az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás. Az elmúlt öt esztendőből válogatott kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatása mellett tematikus egységként jelenik meg a közösségépítés és az építészetben megfogalmazott szolidaritás, amit társadalmi érzékenysége okán sokszor szociális építészetként említenek. Az idei Szalon válogatásában és koncepciójában a funkcionális és esztétikai megformálás mellett a helyénvalóság, a társadalmi felelősség szempontjai dominálnak. A 2019-es Építészeti Nemzeti Szalon kapcsolódó témája a mára legendává lett Miskolci Építészeti Műhely, amelyben a csoport kiemelkedő építészeinek munkásságát egészen máig áttekintjük. A múltat idéző kiállításrész a 20. századi magyar építészet történetének egyik legjelentősebb innovatív alkotója, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István (1877–1959) előtt tiszteleg. Az életműben különösképpen a maga korában rendkívül új technológia, a vasbeton alkalmazásának a népi építészet fából építkező ornamentális hagyományaival való ötvözésének európai színvonalú eredményeit emeli ki – a megújuló hagyományt szolgáló anyagváltás az architektúrának ma is aktuális eszköze. A következő nemzedékek életére, annak építészeti terére koncentrál „A jövő körvonalai” címet viselő egység, amely innovatív, gyakran futurisztikus elképzeléseket mutat be, különös figyelemmel az építészet össztársadalmi szerepének megjelenítésére. A kiállítás főkurátora Szegő György DLA építész, iparművész, a Műcsarnok művészeti vezetője; társkurátorok: Balázs Mihály DLA építész, a BME tanszékvezető egyetemi tanára, az MMA tagja; Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA tagja; Potzner Ferenc DLA építész, művészettörténész, valamint Botzheim Bálint építész, folyóiratszerkesztő. Fényépítészet témavezető: Böröcz Sándor fénytervező, Hello Wood témavezető: Pozsár Péter építész. https://www.facebook.com/events/2336789079890566/
Cseh Gabriella: Nagare /Áramlás Megnyitja Timár Katalin 2019. április 25-én, 19 órától A kiállítás megtekinthető május 23-ig http://www.ligetgaleria.c3.hu/478.html https://www.facebook.com/events/1468130276655295/
Hullan Zsuzsa első önálló fotókiállítása Budapesten a Király utca 11-ben. A kiállítás megtekinthető május 22-ig, hétköznapokon 10-18 óráig. Ingyenesen látogatható. https://www.facebook.com/events/403043633863383/
Varga Tamás saját időszámítása előtt készült munkáiból válogat. A Sűrítés (2009) és a Jakes (2008) két korábban kiállításon még be nem mutatott anyag. Ezek a képek személyes megérintettség, szemérmesség, etikai kételyek és talán még sok egyéb tényező miatt eddig a fiókban hevertek. Első ránézésre a két anyag nagyon különbözőnek tűnhet, de közelebb lépve, a tudat mélyebb rétegeibe hatolva fellelhetők a közös alapok. https://www.facebook.com/events/1098730736979928/
A Budapest Photo Festival és a Capa Központ bemutatja: 6 fénykép, 6 női fotóriporter, 60 percben Résztvevők: Ajpek Orsolya, Boncsér Orsolya, Kölcsey Sára, Révai Sára, Sivák Zsófia, Varga Dzsenifer Moderátor: Virágvölgyi István Időpont: 2019. április 25., csütörtök, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. *** 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás https://capacenter.hu/kiallitasok/37-magyar-sajtofoto-kiallitas/ Ha azt halljuk: Sajtófotó Kiállítás, elsőre az jut eszünkbe, hogy megint eltelt egy év. Eljött tehát újra az alkalom, hogy visszaidézzük az előző esztendő legfontosabb eseményeit, történéseit, jelenségeit. Felidézzünk sok mindent abból, ami a határainkon belül történt és néhány fotográfus kameráján keresztül egy kicsit ki is tekintsünk a nagyvilágba. A kiállítás képanyaga – immár harminchetedszer – a Sajtófotó Pályázat díjazott képeiből, illetve nem díjazott, a rendező által fontosnak, érdekesnek tartott fotókból áll. (Szigeti Tamás kurátor) A kiállítás a Budapest Photo Festival része. A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös szervezésben jött létre. https://www.facebook.com/events/1982049645255129/
Végre újra, Művészeti Pillanatkép Workshop Picit más köntösben:) Előadónk EIFERT JÁNOS fotóművész. Modellünk : Anett Kisbakonyi Téma: Klasszikus és modern balett a program várhatóan 17.00-20.00-ig tart. Max8 fotós jelentkezését várjuk. Klubkártyásoknak 12.000.- Fészek fotó Klubtagoknak és vendég fotósoknak 15.000.- Smink haj: Luca Angyal Tematika: Mozgás ábrázolás 1óra 17.00-17.45 Bevezetés, 2óra 18.00-18.45 - Gyakorlati bemutató 3óra 19.00-20.00 - Gyakorlati bemutató kreatív művészi pillanatok A kurzusra hozzatok fényképezőgépet és objektíveket. Fényerős és lehetőleg nagyobb látószögű Objektív szükséges. Elöre felhívom a figyelmet, hogy ezen a kurzuson nem kimondottan az expo szám növelése a cél. Fogtok képeket készíteni, de nem a megszokott mennyiségben. Ennek tükrében gyere el az eseményre. Regisztrálni a beszélgetésben feltüntetett listánál lehet. Lemondás 5 nappal az esemény előtt díjmentes. 5 napon belül az esemény árának 10%-ka fizetendő. 3 napon belül az esemény árának 50%-ka fizetendő. Aznapi lemondásnál 100% fizetendő. https://www.facebook.com/events/384558885470808/
Korfu görögország kis északi szigete, ahol az ókori hajóácsok nem irtották ki a fákat, így a természet megmaradhatott a maga eredeti módján erdeivel, olajligeteivel, zúgóival, állatvilágával. Ráadásul ez a sziget görögország legtöbb csapadékot kapó szeglete, így a növény,- és állatvilág sosincs víz szűkében, a természet minden évszakban pompás, erőtől duzzadó arcát mutatja. Gerald Durell természet iránti rajongásának színtere a természetet fotózni vágyó számára minden kétséget kizáróan kitűnő terep! Annak sem kell lemondania a kalandról, aki szeretne elmrülni a mediterrán hangulatú városok hangulatos szűk utcáiban. Korfu városa az erőddel csodás hely az utazónak! A szigeten sok egyéb látnivaló mellett a gasztronómia is külön élményt nyújthat annak, aki velünk tart! https://www.facebook.com/events/224567095087981/
Sorozatunk áprilisi állomásán Bollók Csaba rövidfilmjeit mutatjuk be. I. KLIPEK KORTÁRS ZENESZERZŐK MŰVEIRE PETRA SADANT SZAPPHO KITHARA NAPFOGYATKOZÁS WALDEN (Dukay Barnabás zeneművére) II. CALIBAN Archaikus technikával készült kisjátékfilm Shakespeare Vihar című művére, a Jü (Halmos András, Hock Ernő, Mészáros Ádám) zenéjére. Bollók Csaba független filmesként, super8-as, 16mm-es filmek készítésével kezdte pályáját a ’80-as évek végén. A Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendező szakát 1994-ben végezte el, a Balázs Béla Stúdióban készített rövidfilmjei és első játékfilmje, az Észak, Észak számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek. 2000-ben Balázs Béla-díjat kapott. Iszka utazása című filmje 2007-ben a Filmszemle Fődíját, a Diákzsűri Fődíját, a Kritikusok Legjobb Film Díját nyerte el, valamint számos nemzetközi díjat, köztük az „Év Európai Felfedezettje” elismerést. 2009-ben Magyarországot képviselte a Legjobb Idegennyelvű Film „Academy Awards” versenyében. Az április 24-i BMC bemutatón Bollók Csaba az utóbbi években - a világ különböző pontjain, az Egyesült Államoktól Jordániáig - analóg technikával készített, saját gyártású, független filmjei láthatók, amelyeknek nemcsak rendezője, de operatőre is volt. Ezen filmek szoros kapcsolatot tartanak a kortárs és "free" zenei áramlatokkal. A vetítés előtti és utáni beszélgetést Kolozsi László film- és zenekritikus moderálja. Vendég: Bollók Csaba - rendező, operatőr + meglepetésvendégek A programra a belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképesség (100 fő) miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a papp.krisztina@bmc.hu email címen, 2019. április 24-én 12 óráig lehet. https://www.facebook.com/events/655422474878633/
A Föld sója színes, fekete-fehér, brazil-olasz-francia 2014, 110' rendezte: Wim Wenders & Juliano Ribeiro Salgado Az elmúlt negyven évben korunk egyik legkiválóbb fotósa, Sebastião Salgado kontinensről kontinensre utazott az örökké változó emberiség nyomában járva. Tanúja volt közelmúltunk fontos történelmi eseményeinek; nemzetközi konfliktusoknak, éhínségeknek, népvándorlásoknak. Most az érintetlen vidékek, a vad növény- és állatvilág, és a grandiózus tájképek felfedezésével tiszteleg bolygónk szépsége előtt. Sebastião Salgado életútját és munkásságát fia, Juliano mutatja be, aki apjával tartott utolsó utazásai során; valamint a rendező és fotós kolléga, Wim Wenders. A nagyhatású önvallomást Oscar-díjra jelölték a legjobb dokumentumfilm kategóriában, Cannes-ban pedig elnyerte az ökumenikus zsűri különdíját. Az előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=v0CL1hIBzHA ******************************************************************** VETÍTÉS IDŐPONTJA: április 24. szerda 18:30 Jegyár: 1,200 Ft Jegyek kaphatók: 1) A helyszínen minden nap 16:00-22:00 óra közt 2) Interneten a buytickets.at/bemmozi oldalon (PayPal szükséges, kezelési költség: 100 Ft/jegy) A jegyek nem helyre szólnak, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Ajtónyitás kb. 5 perccel vetítés előtt. https://www.facebook.com/events/793947160984282/
A Szentesi Fotókör és Lucien Hervé Kamera Klub szeretettel meghívja Önt és kedves barátait a XXIV. Alföldi Fotószalon kiállításának Hódmezővásárhelyen történő bemutatására. A kiállításon köszöntőt mond: Dömötör Mihály fotóművész. A kiállítást bemutatja: Nagy István fotóművész. A kiállítás május 12-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. https://www.facebook.com/events/645691682568621/
PIM Esti Extra Rendhagyó tárlatvezetések kiállításainkban 18:00 - Szarka Klára kurátor vezetése a Kamasz szelek fütyörésznek. Kányádi képfantáziák című kiállításban Helyszín: Kiállítótér 19.00 - Hegyi Katalin kurátor tárlatvezetése a Föltámadás szomorúsága című Ady-emlékkiállításban Helyszín: Aula Minden kiállítás 20 óráig látogatható Belépő: 1000 Ft https://www.facebook.com/events/416154668961175/
Végre újra, Művészeti Pillanatkép Workshop Picit más köntösben:) Előadónk EIFERT JÁNOS fotóművész. Modellünk : Anett Kisbakonyi Téma: Klasszikus és modern balett a program várhatóan 17.00-20.00-ig tart. Max8 fotós jelentkezését várjuk. Klubkártyásoknak 12.000.- Fészek fotó Klubtagoknak és vendég fotósoknak 15.000.- Smink haj: Luca Angyal Tematika: Mozgás ábrázolás 1óra 17.00-17.45 Bevezetés, 2óra 18.00-18.45 - Gyakorlati bemutató 3óra 19.00-20.00 - Gyakorlati bemutató kreatív művészi pillanatok A kurzusra hozzatok fényképezőgépet és objektíveket. Fényerős és lehetőleg nagyobb látószögű Objektív szükséges. Elöre felhívom a figyelmet, hogy ezen a kurzuson nem kimondottan az expo szám növelése a cél. Fogtok képeket készíteni, de nem a megszokott mennyiségben. Ennek tükrében gyere el az eseményre. Regisztrálni a beszélgetésben feltüntetett listánál lehet. Lemondás 5 nappal az esemény előtt díjmentes. 5 napon belül az esemény árának 10%-ka fizetendő. 3 napon belül az esemény árának 50%-ka fizetendő. Aznapi lemondásnál 100% fizetendő. https://www.facebook.com/events/314972525858256/
Ovaj narativ je o ličnom prisustvu i nedostatku prisustva. Stvarnost i razmišljanja, privatni dnevnici i lični snimci, da zadrže trenutak kroz različita savremena pitanja: urbane krajolike, lične fotografije, kulturne i društvene teme... Privatni dokumentarni prikaz različitih domova, bezličnih hotelskih soba, privremenih smeštaja na različitim lokacijama širom Evrope, kao unutrašnja opservacija po imenu DOM, i vizualni dnevnik spoljne stvarnosti: krajolici i svakodnevne scene kao refleksije doživljenog trenutka. Opservacija, odnos između stvarnosti i unutrašnjeg sveta. ------------------------ This narrative is about the personal presence and the lack of presence. Reality and reflections, private diary and personal snapshots to preserve the moment by various contemporary issues: Urban landscapes, private photography, cultural and social subjects. A private documentary about different homes, impersonal hotel rooms, temporary accommodation in different European locations, as an inner observing, called HOME, and a visual diary of the outside reality: the landscapes and everyday scenes as reflections into the experienced moment. Observation, the relation between reality and the inner world. With the support by Collegium Hungaricum Belgrád / Collegium Hungaricum Beograd https://www.facebook.com/events/847965525555084/
??? Kalandos hétvégi programunk helyszíne Magyarország nyugati pereme, az Őrség. Az ország határait honfoglaló őseink őrállók segítségével védték, innen kapta nevét e mesés vidék. Különleges, folyók és patakok által formált erdős dombvidék. Magaslatainak tetején szétszórtan megbúvó kertek és házak őrzik a táj sokszínű változatosságát. Vadregényes folyói a Rába - mely északról határolja a területet, illetve a Zala (Szala), ami Szalafőtől északra ered, majd középen szeli át e titokzatos vidéket. A “tavak országának” is nevezik a turisták körében is kedvelt, nyugodt, kevésbé zsúfolt mesterségesen kialakított tavai miatt... ;-D ▶️ A túra időpontja: 2019. 04. 21-22. ▶️ További részletes információ a kalandtúráról: MAKASE Team - WWW.KALAND.SPORT.HU https://www.facebook.com/events/114619256146957/
Április 20. – 18:00 BPF2019 Screening Nights & Closing event A BPF 2019 programsorozatát egy vetítéssorozattal zárjuk. Válogatás a LensCulture, kortárs fotóművészeti online magazin és platform nagy sikerű pályázatainak díjnyertes képanyagából: – Emerging Talent 2017 – Street photography 2017 – Best of Lensculture vol1 – PHEN Screening: Vassilis Zaverdas görög fotográfus munkáinak vetítése – a Budapest Photo Festival (Gr) és a PHEN - Photo Europe Network együttműködésében. FESZTIVÁLKÖZPONT / Budapest Projekt Galéria – 1053 Budapest Kossuth Lajos utca 14-16. https://www.facebook.com/events/402095743706655/
Az eseményekről bővebben: https://matebencekiallitas.hu Mi történt a piros Zsigulis sráccal, aki közel tíz éve, „a láthatatlan madárfotós” néven vált ismertté a Spektrum tévécsatornán? Aki kíváncsi, miként lett egy pusztaszeri „problémás” diákból a világ legsikeresebb természetfotósa, ne mulassza el ezt a szórakoztató előadást. Alkotásaival Bence az összes földrészt meghódította, és minden természetfotós számára feltette kis hazánkat a világ térképére. Legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, továbbá ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oszkárjaként számon tartott díjat. Az előadás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a közönség személyesen is megismerkedjen ezzel a végtelenül rokonszenves fiatalemberrel, és elképesztő akciófotóin keresztül rácsodálkozzon hazánk páratlanul gazdag vadvilágára. Előadásai egy modern kivitelezésű, hatalmas, ingyenes, kültéri kiállítássorozatra épülnek, amelyet 2019-ban nyolc hazai városban csodálhat meg a nagyérdemű. Humoros történetei tanulságos, egyben vidám élményt nyújtanak az egész családnak. https://www.facebook.com/events/579620602554601/
A népszerű Fortepan digitális fotóarchívum anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállítása. A kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez. Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon, számos rétegben jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül az átlagember nézőpontja és életeseményei kapják. A Fortepan digitális gyűjtemény 110 ezernél is több fényképét két középiskolai osztálytárs, Tamási Miklós és Szepessy Ákos kezdték el gyűjteni még az 1980-as években. A kidobált, ócskapiacokon felbukkanó amatőr fotók és negatívok rendszeres, de esetleges gyűjtögetése után 2010-ben indították el internetes oldalukat 5000 digitalizált fotó közzétételével. Hamarosan sok magánember és közintézmény is csatlakozott a mára 600 fősre dagadt adományozói körhöz, akiknek képeivel havonta bővül az archívum. A Fortepan archívum (amely nevét az egykori váci Forte gyár legnépszerűbb, amatőr fotósok által is kedvelt negatív filmjéről kapta) két legfontosabb tulajdonsága, hogy szabad és közös. Közös, mert a mi képeinkből áll és a mi világunkról szól. Közös, mert önkéntesek munkáján alapul. Közös, mert bárki segíthet az egyes helyszínek, személyek azonosításában. Szabad, mert szabadon elérhető bárki számára, bármilyen korlátozás nélkül, s a képek jogdíj nélkül felhasználhatók. A kiállításon szereplő képekhez mindegyikéhez tartozik, tartozott egy történet. Szerencsés esetben ez a történet visszaidézhető, a legtöbb esetben azonban már nem ismertek a fotókon szereplő konkrét személyek, az egyes képek keletkezéstörténete – így a látogató képzeletére van bízva, hogy milyen történetet lát a fénykép mögé. A ma is ismert háttértörténetek bepillantást nyújtanak többek között a Kádár-kori BRFK-helyszínelő fotóin látható nyomorba, a régi húszforintos bankjegy hátulján lévő alakhoz modellt álló világbajnok öttusázónk kalandos történetébe, vagy éppen egy leégett fotóarchívum megmentésébe. Ezek mellett hangsúlyosan megidézi a kiállítás a második világháborúban szétlőtt romos Budapestet; a látogatók bejárhatnak egy képzeletbeli fővárosi utcát, amelynek képe évtizedeken átívelő és különböző helyeken készült fotókból áll össze, belehelyezkedhetnek a Fortepan szerkesztőinek helyzetébe és képeket válogathatnak egy hagyatékból; illetve beleolvashatnak a Fortepannak írt, sokszor megható olvasói levelekbe. A kiállításon, akárcsak egy nagy, közös, családi fotóalbumban, az emberi életút stációi mentén követik egymást az 1990 előtti fényképek, összesen mintegy 200 darab. Ebben a kiállításrészben a fotóknak először gyerekek, azután fiatalok, majd felnőttek és végül idősek a főszereplői. Emellett több mint 150 olyan fotót is bemutatunk, melyekből tizenhat jól körülírható történet rajzolódik ki. Köztük a II. világháború frontjai – ahogyan azt egy haditudósító látta; a vidéki élet idillje egy fényképező festőművész szemével; a magyar holokauszt alig fényképezett története; élet Erdélyben az 1980-as évek diktatúrája alatt vagy egy első világháborús hadifogoly hétköznapjai Szibériában. Külön történetet képeznek a háborúban szétlőtt Budapest képei, vagy a hidegháborús évek honvédelmi tartalmú ifjúsági sportjai. De nagyobb egységet alkotnak az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiben készült sztereofotók, képek a Sztálin-szobor 1956-os ledöntéséről, az 1970-80-as évek lázadó ifjúságát megmutató fényképek, vagy az ingázó munkásokról készült, betiltott fotók 1964-ből. A tizenhat történet, a hozzájuk tartozó fotókkal és az ezeket kiegészítő tárgyakkal a kiállításban egy-egy önálló installációban jelenik meg. A tárlat egy évszázadnyi közös múltunkban kalandozva frissíti fel memóriánkat a közvetve-közvetlenül hozzánk kötődő emlékekről, pontosan úgy, ahogyan Rakovszky Zsuzsa fogalmaz Fortepan című verseskötetében: „minden múlt a múltam”. A kiállítás kurátora: Virágvölgyi István Társkurátor: Tamási Miklós Kurátorasszisztens: Madár Mária A tárlathoz magyar és angol nyelvű, gazdagon illusztrált katalógus készül.
??? ÚJ IDŐPONT! Tarts velünk egy igazán kalandos hétvégi vízitúrán! Célpontunk Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdeje, a gemenci hullámtér... ▶️ A túra időpontja: 2019. április 19 - 20. (nagypéntek-nagyszombat) ▶️ További részletes információ a kalandtúráról: https://kaland.sport.hu/celpontjaink/magyarorszag/vizitura-a-gemenci-hullamterben-ketnapos-kajaktura-europa-legnagyobb-oesszefueggo-arteri-erdejeben MAKASE Team - WWW.KALAND.SPORT.HU https://www.facebook.com/events/599747700480641/
Albertini Béla: Moholy-Nagy és a fotográfia Előadás 2019. 04. 18. 18.00 Albertini Béla fotótörténész előadásában több olyan érdeklődésre számottartó témát érint, melyek a Moholy-Nagy kutatások során időről időre előkerülnek: Moholy-Nagy, a képzőművész és a fény által létrehozott képek viszonya. Milyen szerepet töltött be Lucia Moholy férje fotográfusi életművének alakulásában, s pontosan ki volt Lucia Moholy, a fotográfus? Mit takar az 1927-ben írt Malerei Fotografie Film (Festészet, fényképészet, film) fotószemlélete? Előadásában szó esik a német képesújságokról és nem utolsósorban a magyarországi Moholy-Nagy recepcióról. Albertini Béla fotótörténész (Vizsoly, 1940). Fotóesztétikai egyetemi doktor (1979), a művészettörténet-tudomány kandidátusa (1984). Apáczai Csere János-díjas (2009), Németh Lajos-díjas (2010). A fotótörténet tanára 2004-től a Kaposvári Egyetemen. Tanulmánysorozata a két világháború közötti magyar fotótörténetről 2018-tól jelenik meg folyamatosan a Fotóművészet című folyóiratban. Az előadáson a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. http://maimano.hu/kiallitasok/bauhaus-100-a-zsenialis-kiserletezo-moholy-nagy-laszlo-fotografiai/ https://www.facebook.com/events/405245996932550/
Cristina Kahlo mexikói fotoművész budapesti kiállításának apropóján tart előadást a MOME Z kis auditóriumában. Cristina Kahlo Posthispánico MX című kiállítása április 17. és május 25. között tekinthető meg a TOBE Gallery-ben. Frida Kahlo húgának unokája, aki dédnagyapja és édesapja nyomán szintén tovább viszi a fotográfia hagyományát. Az ismerkedést a fotóművészettel már tízévesen kezdte, édesapja fotólaborjában, a hagyományos analóg technikával, mely a mai napig meghatározója művészetének. Budapestre a TOBE Gallery jóvoltából érkezik. Cristina Kahlo mind a művészi, mind a dokumentarista fotográfia számos területén kipróbálta már magát. Pályája elején gyermekkori rendellenességek – autizmus, down-kór, központi idegrendszeri eredetű mozgászavar – fényképes dokumentációját végezte több intézmény számára. Alkotóművészete elismeréseként nyerte el Kahlo 2006-ban a bázeli székhelyű Bartels Alapítvány ösztöndíját, aminek a segítségével lehetősége nyílt a művészi fotográfia területén is a fejlődésre, valamint hazájában és Európában is különböző kiállításokon való részvételre, mind a mai napig. Az elmúlt évtizedben Kahlo érdeklődése a geometriai formák, az idő mint fogalom, az utazás és a földrajzi helyváltoztatások felé fordult. Kahlot az építészet és az építészetnek a fénnyel való viszonya is érdekli, illetve szintén fontos szerepet szán legújabb alkotásaiban szülőhazája kulturális tereinek és azok megőrzésének. Cristina Kahlo Posthispánico MX című kiállítása április 17. és május 25. között tekinthető meg a TOBE Gallery-ben, mellyel fotóművészetének két irányzata között hoz létre párbeszédet. Az első sorozat Mexikó különböző múzeumaiban rögzített fotókat és arcképeket mutat be: ezek a művek Kahlot karrierje folyamán mindvégig foglalkoztató dokumentarista fotózás szellemében készültek, azzal a szándékkal, hogy olyan kulturális hagyományokat és szokásokat őrizzenek meg, melyeknek a gyökerei Mexikó történelmének a spanyol hódítás előtti időszakába nyúlnak vissza. A kiállítás másik felét alkotó vegyes műfajú képek Mexikó történelmi és kulturális múltja és a jelen közt fennálló kapcsolatokat értelmezik. A Posthispánico MX című anyag az ország őslakosaira a jelen szemüvegén keresztül tekint vissza, újonnan készült és régi, archív fényképeket hívva ehhez segítségül. A kiállítás ezen felének központi elemét azok a vegyes technikával készült képek alkotják, amelyek a spanyol hódítás előtti Mexikó rituális központjait és építészetének fontosabb tereit ábrázolják. Az ország történelmében és jelképrendszerében mindig is kiemelt szerepe volt az eredetmítosszal szorosan összekapcsolt építészetnek. Piramisok és egyéb rituális központok maradtak fenn a régmúltból, melyeket a ma emberének jelenléte kelt életre s lehel beléjük friss levegőt. A csütörtök esti program helyszíne a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriuma. A vetítéssel kísért beszélgetés angol nyelven történik. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. A kiállítás támogatója a budapesti Mexikói Nagykövetség és az AMEXCID. Photo: Cristina Kahlo / Where the Sun moves / Washi Awagami inkjet japanese paper / 2019 https://www.facebook.com/events/276862163198596/