club.profile.motto | club.name
Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András https://capacenter.hu/esemenyek/fotoriporteri-eletmudij-2019-szebeni-andras/ 2019. április 18-án, csütörtökön, 18 órától a Capa Központ által 2018-ban alapított Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Szebeni András fotográfussal beszélget Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke és Kincses Károly fotómuzeológus. Időpont: 2019. április 18., csütörtök, 18 óra Helyszín: Capa Központ, Stúdió Az eseményen való részvétel ingyenes. *** Szebeni András (Budapest, 1946) Balogh Rudolf-díjas (1995), Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll-díjas (2006) fotóművésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2006), Fotóriporteri Életműdíjas (2019). Riporteri pályáját a Nők Lapja című hetilap fotóriportereként kezdte, 1972 és 1991 között dolgozott itt, ahol később főmunkatársi és rovatvezetői posztokat is betöltött. 1991 és 1993 között a Playboy magyarországi kiadásának művészeti igazgatója volt. Számos napi-, hetilapban jelentek meg fotói, riportjai, többek között az Esti Hírlap, a Kurír és a Mai Nap hasábjain. Képek és Szavak címen külön sorozata volt a Népszabadságban. Fotóközéleti munkássága is jelentős, a Magyar Fotóriporterek Társaságának (1990) alapítója, melynek 1995-ig főtitkárhelyettese; 1990 és 1995 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja volt. Portré és színházi felvételein túl számos dokumentarista, témájukban igen változatos sorozatot is készített eddig majd ötvenéves pályafutása során: 1978-ban az Unesco támogatásával Thaiföldön kábítószerfüggőkről és kezelésükről készített sorozatot Angyalok városa címen, 1981 és 1983 között Téboly terápia stigma című sorozatában a magyar elmegyógyintézeteket fotografálta végig, Boldogok, akik a házadban laknak címmel a nyolcvanas években Magyarországon fellelhető négy szerzetesrend kolostorait fényképezte, és a magyar sikerkonyhákat is rögzítete és bemutatta (Sikerkonyhák, sikerreceptek). A vajszínű árnyalat című kötet fotográfiái az 1988 és 1993 közötti magyarországi és közép-európai rendszerváltást örökítették meg; a kötet több kiadást megért, „kultkönyv” lett. Képei eddig huszonöt önálló kötetben jelentek meg, számos köz- és magángyűjtemény őrzi munkáit, a New York-i Metropolitan Múzeum huszonhat fényképét válogatta be gyűjteményébe. https://www.facebook.com/events/1102014040002462/
Válogatás a nemzetközileg díjazott magyar fotográfusok munkáiból Az iráni származású, Los Angelesben élő Hossein Farmani gallerista, kurátor, filantróp és olyan nemzetközi fotósversenyek alapítója, mint a new york-i Lucie Foundation, az International Photography Awards, a Tokyo International Foto Awards, a Moscow International Fotography Awards - MIFA vagy a Px3 Paris Photography Prize. Hossein ezúttal Budapestre látogat és Mai Manó Ház-ban tartott előadása után a Fest, tisztít Galériában mutatja be a az általa szervezett fotósversenyek eddigi legkiemelkedőbb magyar pályaműveit. Kiállító fotográfusok: Csizik Balázs, Dezső Tamás, Herczeg Eszter, Kércz Tibor, Kerekes István, Ifj. Lőricz Ferenc, Máté Bence, Andrea Paolini Merlo, Móricz-Sabján Simon, Schmal Fülöp, Csortos Szabó Sándor, Tökölyi Csaba Megnyitó: 2019. április 17., szerda 20 óra. A kiállítást megnyitja: Hossein Farmani. A kiállítás megtekinthető: 2019. április 17.- 23. mindennap 14 és 18 óra között. // Showcase of Award-winning Hungarian Photographers Exhibiting photographers: Tamás Dezső, Eszter Herczeg, Tibor Kércz, István Kerekes, Ferenc Ifj. Lőricz, Bence Máté, Andrea Paolini Merlo, Simon Móricz-Sabján, Fülöp Schmal, Sándor Csortos Szabó Philanthropist, art collector, educator, photographer, curator and entrepreneur, Mr Hossein Farmani is the founder and President of numerous global photography awards and events, including the Lucie Foundation, Lucie Awards, Tokyo International Foto Awards, Moscow International Foto Awards, Budapest International Foto Awards and Paris Photo Prize (PX3). Exhibition opening reception on Wednesday, 17th of April from 8pm Gallery: Fest;Tisztit Gallery, Várfok utca 8., Budapest, Hungary 1012 Exhibition on display from 17th to 23rd of April Open daily from 2pm - 6 pm https://www.facebook.com/events/387590572095861/
A slideshow-k titkos háttere – a teljesség igényével Vancsó Zoltán fotográfus, oktató színes előadása időpont: 2019. április 17. (szerda) 19:00 - 21:00 helyszín: Aranytíz Kultúrház – Tolnay Klári Színpad | Budapest, V. ker. Arany János u. 10. Jegyek kaphatók az InterTicket országos hálózatában valamint itt: https://www.jegy.hu/program/program-104230 ________________________________________ „Olyan illúzióm sohasem volt, hogy ki tudom találni, az embereknek mire volna szükségük. Csak azt, hogy én mit szeretnék az érdekükben átéletni velük.” (Mészöly Miklós) Ezen az estén számos példán keresztül szeretném bemutatni, miért tartom képeim elsődleges megjelenési formájának a zenékkel kísért slideshow-kat? Számos mű 4K-s levetítése után igyekszem a legmélyebb és legmeglepőbb műhelytitkoba is beavatni nézőimet: - Hogyan fogan meg egy-egy slideshow ötlete? - Mik a képválogatás szempontjai? - Hogyan alakul ki egy-egy slideshow zenei íve? Miért és hogyan vágom a zenéket? - Az áttünések potenciálja és esztétikája - Zene és kép miként kapcsolódnak? - Címadás, idézetek, üzenet - Eltérés a megszokottól – a váratlan szerepe - 1 perctől a 70 perces estekig – hasonlóság, dramaturgia - Egy teljes slideshow elkészítése a helyszínen az első lépéstől az utolsóig Ki tart velem? Zoltán https://www.facebook.com/events/567732297049296/
Exkluzív tárlatvezetés dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, címzetes egyetemi docenssel David Lynch Small Stories / Kis történetek c. kiállításán Belépőjegy: 2500 Ft https://www.facebook.com/events/2074507282849581/
A fotókon a mindennapi társas emberi viszonyoktól az elvontabb képi világon át a természetben tapasztalható ösztönös kötődésig számos oldalról láttatják az alkotók e szokványos s mégis különleges témát. https://www.facebook.com/events/2207112879365435/
Élet és Mű: Horváth M. Judit Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-horvath-m-judit/ Horváth M. Judit (1952, Sárvár) sajátos, mással össze nem téveszthető képi világot teremtett a kortárs magyar fotográfiában. Ha valakivel, talán vele kapcsolatban megengedhető a női szemlélet említése az alkotói attitűdben. A szakmát férjétől, Stalter Györgytől tanulta meg. S az ő hatására tudatosodott benne roma származásának fontossága, vállalása. 1990 és 1995 között az Amaro Drom (Mi Utunk) romalap képszerkesztő-fotóriportere, majd főszerkesztője lett. Férjével több mint tíz év alatt készítették el a magyarországi cigánytelepeken és a városi gettósodott kerületekben élő romák életét bemutató anyagukat. Ebből született a Más Világ című közös albumuk s kiállításaik. Egyéni tárlata, a Csalóka látszat – és a magánkiadásban megjelent kötete – 2009-ben egészen más tematikát és stílust jelent a pályáján. Élet, halál, nőiség, nemiség és más fontos narratívák köré épülnek különös csendéletei. Ezt két megdöbbentő sorozat követi. A Privát képek I. saját betegségének fölkavaró őszinteséggel bemutatott megörökítése. Míg a Privát képek II. édesanyjának állít emléket. Az öregségnek, leépülésnek, elmúlásnak minden megszépítő gesztustól mentes képi lenyomata. Legújabb munkája, a Magángyűjtemény bizonyos szempontból szintézisnek és megújulásnak is látszik. Időpont: 2019. április 17., szerda, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. A szerda esti beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is. https://www.facebook.com/events/260992174845235/
A FOTO.JOG című (hamarosan megjelenő) könyv szerzője a következő kérdéseket járja körbe előadásán: Fényképekkel illusztráljuk a honlapunkon, közösségi oldalainkon, offline anyagainkon a bejegyzéseinket, cikkeinket, híreinket, reklámjainkat. - Milyen forrásból szerezzük be ezeket a fényképfelvételeket? - Mi az előnye és a hátránya a saját fotónak, a profi fotós képeinek, a stock-fotóknak? - Milyen kockázatokat rejt egy ártatlan képfeltöltés vagy letöltés? - Mire kell figyelni, ha egyik vagy másik beszerzési forrást részesítjük előnyben? - Hogyan tudjuk elkerülni, hogy személyiségi jogi, szerzői jogi, adatvédelmi szabályokat sértsünk? Gyere el az előadásra ha olyan közösségi oldalakat kezelsz ami fényképeket is tartalmaz, olyan vállalkozó vagy aki fényképekkel illusztrálja termékeit, vagy egyszerűen azért mert érdekel a fotózás! Egy újabb nagyszerű előadás egy igazán izgalmas témában! Az előadás és kapcsolatépítés a Juhhé! szervezésében készül, melynek célja, hogy a vállalkozók a tudás megszerzése mellett kapcsolatokhoz jussanak, lendületet vegyenek és előbbre lendítsék vállalkozásukat! Ha úgy érzed, hogy jólesne egy "vérfrissítés" az üzleti kapcsolataidban, vagy szívesen találkozol szervezetten más vállalkozókkal, akkor itt a helyed! Első alkalommal és előfizetőknek a részvétel díjmentes! Viszont regisztrációhoz kötött! Program: 15:30 - Kapunyitás, regisztráció 16:00 - dr. Kása-Richlach Mónika előadása 16:30 - Networking 17:00 - Kötetlen beszélgetés ------------------------------------------------------------------------------------------ Gyakran feltett kérdések: - Mit kell fizetnem? Ha először jársz nálunk, vagy előfizető vagy a részvételed díjmentes, amennyiben megszomjazol fogyasztásodat a pultnál kell rendezned. - Hogyan öltözzek? Smart Casual, azaz laza üzleties megjelenés - Hogyan tudom megközelíteni? Környező utcákban 18:00-ig 350Ft/óra díjért tudsz parkolni, vagy földalattival a Kodály körönd megállótól, kb. 100m sétányira vagyunk. - Névjegykártyát vigyek? Feltétlenül! - Mikor kezdünk? A rendezvény 15:30-kor kezdődik, az előadás 16:00-kor! https://www.facebook.com/events/319483472260205/
==== for English please scroll down ==== A TOBE Gallery szeretettel meghívja Önt és kedves barátait Cristina Kahlo • Posthispánico MX című kiállításának megnyitójára. A Posthispánico MX címú kiállítás valódi és kitalált történeteket sző egybe a képzelet fonalával. Arcok egyesülnek a mából régmúlt idők hagyományaival, s válnak együtt múlt és jelen közös jelképévé. 2019. április 16. 19.00 Köszöntőt mond: David Nájera Rivas, Mexikó magyarországi nagykövete. A kiállítást megnyitja: Lantos Adriána művészettörténész. Megtekinthető: 2019. április 17 - május 25. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. http://www.budapestphotofestival.hu 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. nyitvatartás • sz - p • 14:00 - 18:00 | szo • 11:00 - 15:00 ========================================== TOBE Gallery is pleased to invite you to the opening of Posthispanic MX by Cristina Kahlo on April 16, 2019, at 7:00 p.m. Welcoming remarks by David Nájera Rivas, Ambassador of Mexico in Hungary The exhibition is opened by Adriána Lantos art historian. Posthispanic MX is a visual narrative that mixes real and constructed happenings by means of creative imagination. Contemporary portraits linked to ancestral art traditions become metaphors of the union between past and present. The exhibition will be open from April 17 to May 25, 2019. The exhibition is part of the official program of the Budapest Photo Festival. http://www.budapestphotofestival.hu/en/ 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. opening hours • w - f • 14:00 - 18:00 | sat • 11:00 - 15:00 Támogató/Sponsor: Embajada de México en Hungría Agencia Mexicana de Cooperación Internacional para el Desarrollo miklóscsabi pincéje Close https://www.facebook.com/events/383383039169640/
Kurátori tárlatvezetés a 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon https://capacenter.hu/esemenyek/kuratori-tarlatvezetes-a-37-magyar-sajtofoto-kiallitason/ 2019. április 16-án, kedden, 18 órától Szigeti Tamás tart kurátori tárlatvezetést a 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Időpont: 2019. április 16., kedd, 18 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. A 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Budapest Photo Festival része. A kiállítás Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös szervezésben jött létre. *** 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás https://capacenter.hu/kiallitasok/37-magyar-sajtofoto-kiallitas/ „Ha azt halljuk: sajtófotó kiállítás, elsőre az jut eszünkbe, hogy megint eltelt egy év. Eljött tehát újra az alkalom, hogy visszaidézzük az előző esztendő legfontosabb eseményeit, történéseit, jelenségeit. Felidézzünk sok mindent abból, ami a határainkon belül történt és néhány fotográfus kameráján keresztül egy kicsit ki is tekintsünk a nagyvilágba. A kiállítás képanyaga – immár harminchetedszer – az sajtófotó pályázat díjazott képeiből, illetve nem díjazott, a rendező által fontosnak, érdekesnek tartott fotókból áll.” (Szigeti Tamás kurátor) https://www.facebook.com/events/568487030306518/
Exkluzív tárlatvezetés Prof. Habil Sylvester Ádám DLA Ybl-díjas építésszel Zenei közreműködő: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Momento Kamarakórus, vezényel: Sziklás Tünde, Herboly Bendegúz Ismét a Műcsarnokban a legjelentősebb hazai kortárs építészeti összefoglaló kiállítás, a II. Nemzeti Építészeti Szalon, amely több száz épületet és tervezőt vonultat fel, izgalmas képet adva a legutóbbi öt esztendő magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, illetve dokumentációk révén. Az idei Szalon kiemelkedő témája a közösségek felé forduló építészet. Az építészek alkotómunkája hagyományosan az innováció hordozója, ezért a kiállítás a jelen mellett a fenntartható jövőre figyelő építészetre is fókuszál. A hivatalos megnyitót megelőző kulisszajáráson a kiállításon szereplő építészek sokszínű értékeit, gondolkodásmódját Sylvester Ádám építész mutatja be. Különlegességként pedig a tárlatvezetés hangulati aláfestéséhez a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kamarakórusa, a MOMENTO csatlakozik. jegyár: 1800 Ft A kiállításról: TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon - 2019 2019. április 26. - augusztus 25. Az elmúlt öt évben a Műcsarnokban komoly szakmai-és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Szalonok. 2019-ben újra Építészeti Szalon következik, amelyen különös hangsúlyt kap az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás. Az elmúlt öt esztendőből válogatott kimagasló hazai építészeti eredmények bemutatása mellett tematikus egységként jelenik meg a közösségépítés és az építészetben megfogalmazott szolidaritás, amit társadalmi érzékenysége okán sokszor szociális építészetként említenek. Az idei Szalon válogatásában és koncepciójában a funkcionális és esztétikai megformálás mellett a helyénvalóság, a társadalmi felelősség szempontjai dominálnak. A 2019-es Építészeti Nemzeti Szalon kapcsolódó témája a mára legendává lett Miskolci Építészeti Műhely, amelyben a csoport kiemelkedő építészeinek munkásságát egészen máig áttekintjük. A múltat idéző kiállításrész a 20. századi magyar építészet történetének egyik legjelentősebb innovatív alkotója, a 60 éve elhunyt Medgyaszay István (1877–1959) előtt tiszteleg. Az életműben különösképpen a maga korában rendkívül új technológia, a vasbeton alkalmazásának a népi építészet fából építkező ornamentális hagyományaival való ötvözésének európai színvonalú eredményeit emeli ki – a megújuló hagyományt szolgáló anyagváltás az architektúrának ma is aktuális eszköze. A következő nemzedékek életére, annak építészeti terére koncentrál „A jövő körvonalai” címet viselő egység, amely innovatív, gyakran futurisztikus elképzeléseket mutat be, különös figyelemmel az építészet össztársadalmi szerepének megjelenítésére. A kiállítás főkurátora Szegő György DLA építész, iparművész, a Műcsarnok művészeti vezetője; társkurátorok: Balázs Mihály DLA építész, a BME tanszékvezető egyetemi tanára, az MMA tagja; Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA tagja; Potzner Ferenc DLA építész, művészettörténész, valamint Botzheim Bálint építész, folyóiratszerkesztő. Fényépítészet témavezető: Böröcz Sándor fénytervező, Hello Wood témavezető: Pozsár Péter építész. A II. Építészeti Nemzeti Szalon 2019. április 26-tól augusztus 25-ig látogatható. https://www.facebook.com/events/1271229363039387/
Bemozdul a tér, megdermed a pillanat. Vizualitás fotó és film határán Gyenge Zsolt előadása Mit tesz térrel és idővel, képpel és ábrázolt valósággal a fotóba merevedés, illetve a filmvásznon megindulás? Létezik-e fotografikus film vagy filmszerű fotó? Nagy András operatőr kiállítása kapcsán fotó és film rokon, ám közelsége ellenére mégis oly távoli médiumának határvidékére vetünk néhány kérdő, fenomenológiai ihletettségű pillantást. Helyszín: Capa Központ, Project Room Időpont: 2019. április 15., hétfő, 17.30 óra A programon való részvétel ingyenes. https://capacenter.hu/esemenyek/bemozdul-a-ter-megdermed-a-pillanat-vizualitas-foto-es-film-hataran-gyenge-zsolt-eloadasa/ *** Nagy András: Chrono https://capacenter.hu/kiallitasok/nagy-andras-chrono/ „Nagy András érzékeny látásmódját elsősorban operatőri munkásságából – többek között a Bibliotheque Pascal, a Fehér tenyér vagy az Örök tél című filmekből – ismerhetjük. A mozgóképes munkák, a konstruált látványok létrehozása mellett egy szabadabb, sajátos fotográfiai univerzumot épít. Olvadó hóemberek, egy bokor a mező szélén, parkoló autók a panelek között, egy árnyéka után forduló játékos kismacska, átkelés a zebrán. Hétköznapi jelenetek, helyszínek, tárgyak, melyek a képkészítés gesztusa révén válnak kiemeltté. A tűpontos kompozíciók, az olykor jelentéktelennek tűnő szituációk, a kapcsolat- és viszonyrendszerek átértékelésére, egyfajta különös párbeszédre hívják a nézőt.” (Gellér Judit kurátor) https://www.facebook.com/events/319235072094611/
A kiállítást megnyitja: Király László György közgazdász, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja Megtekinthető május 10.-ig, https://www.facebook.com/events/419167558886254/
–– KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY –– Közkívánatra az esemény 14:00 órakor kezdődik, hogy minél többen részt tudjatok venni a gyerkőcökkel és a négylábú pajtásokkal. –– KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY –– Ösztönkép, képben az ösztön - Április 14-én megnyitjuk Kiss Csanád “Ösztönkép” c. kutyafotókiállítását! „A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.” Kiss Csanád neve a legnagyobb kutyabarátok számára aligha cseng ismeretlenként; nagy valószínűséggel jártak már a műtermében, vagy találkoztak alkotásaival magazinokban, a közösségi média platformjain, termékcsomagolásokon, vagy éppen Demény, a kötsög portfóliójában. Csanád elsőként egy barátja kutyáját kapta lencsevégre, mára azonban hivatásává vált a négylábú barátok fotózása. A jubileumi kiállítás apropója, hogy Csanád kamerájának fókuszába éppen 10 éve kerültek a családi kedvencek. A kutyások baráti körében, később pedig az egyre bővülő körön kívül is hírnevet szerző fotós lélekkel teli képeivel, szakmája iránti elköteleződésével és a felelős kutyatartás népszerűsítésével hívta fel magára a figyelmet. Állított ki Bécsben, idehaza pedig az “Ösztönkép” c. kiállítása a Mazel Tovban volt látható 2015 őszén, ahol a kiállítást kísérő programok keretén belül az előadók más és más aspektusból közelítették meg a kutyáslét abszolút (kétoldali) boldogságának elérését: Szó esett többek között a kutyák tréningeléséről, a tükör módszerről, a póráz kérdésköréről vagy épp a nyersetetésről is. Tartsatok velünk és az összes négylábú baráttal április 14-én, a kiállítás megnyitóján! A kísérő programokról hamarosan hírt adunk! A kiállítás 04.14.- 05.14. között nyitvatartási időn belül ingyenesen látogatható. https://www.facebook.com/events/2275654966088145/
Téma a művészi, lágy meztelenség, egy igazán kiemelkedő minőségű és hangulatú NudeArt fotózás lenne a cél. Model : Dorina Sziráki Studio : studiomadison.hu 50 000.- Ft, akik már voltak nálunk workshopon azoknak 45 000.-Ft Érvényes regisztráció a teljes díj elutalásával valósul meg. Lemondás esetén a workshop előtt 7 nappal díjmentes, utána nem lehetséges. Számlaszám: 109180010000011157320004 Gelner Lóránd Regisztráció: https://goo.gl/forms/hUq8USyhafqsiFdc2 Két csoport lesz így a fotózási idő megnövekszik 3x6 perc helyett 3x10 percre és felére csökken a zavaró kollégák száma, jobban tudok segíteni és bemutatni dolgokat. I.es csoport 10-14-ig Silhouette II.es csoport 14-18-ig Silhouette -10:00-10:40 -14:00-14:40 gyors bepakolás és helyszínek nehézségeinek bemutatása világítás és az általam használt világítás beállítása, majd rövid fotózás részemről, hogy bemutassam, hogy használnám az adott helyet. -10:40-11:30 -14:40-15:30 Első fotózás 5 fő 10 perces váltásokban fotóz, irányít -11:30-11:50 Átpakolás másik helyszín beállítom a fényeket és elmondom a miértjét (közben Dorina szünet, átöltözik) -11:50-12:40 -15:30-16:40 Második fotózás az 5 fő 10 perces váltásokban fotóz, irányít -12:40-13:00 -16:40-17:00 Átpakolás másik helyszín beállítom a fényeket és elmondom a miértjét (közben Dorina szünet, átöltözik) -13:00-13:50 -17:00-17:50 Harmadik fotózás az 5 fő 10 perces váltásokban fotóz, irányít -13:50 - 14:00 -17:50-18:00 elpakolás Regisztráció: https://goo.gl/forms/hUq8USyhafqsiFdc2 https://www.facebook.com/events/271779286882573/
Gyalogtúra a Visegrádi-hegységben! / Vadálló-kövek/ 2019. Április 14. Vasárnap Találkozó: Április 14. Vasárnap 10:00, Dömös (Pontos helyszínt egyeztetjük a résztvevőkkel!) Táv: 14,5 km, szintemelkedés: 550 m, közepesen nehéz, 5 óra alatt teljesíthető túra. Útvonal: Dömös;- Szentfa kápolna,- Kaincz György forrás;- Vadálló gerinc;- Vadálló-kövek;- Prédikálószék;- Király patak;- Király kút;- Szőke forrás völgye;- Malom-patak völgye;- Dömös A Visegrádi-hegység egyik legszebb túraútvonala, gyönyörű kilátással a Dunakanyarra, és a környező hegyekre. Szükséges felszerelések: túrabakancs, túranadrág, termo felső, váltás felső, esőkabát, hátizsák, innivaló, elemózsia, fejfedő Utazás: Volán busszal vagy autóval. Telekocsi szervezésében segítek! Részvételi díj: 1500 Ft. Jelentkezési határidő: Április 10. (Szerda) részvételi díj utalásával a következő számlaszámra: Unicredit 10918001-00000078-29780001 /Crosstraining Kft./ Közleményben: „Pilis”+ Számlázási név, cím! Jelentkezéskor küldj e-mailt, a crosstraining@balogh-zsolt.hu címre! Remélem, eltöltünk együtt egy szép tavaszi napot! Üdvözlettel! Balogh Zsolt +3630-9305647 e-mail: crosstraining@balogh-zsolt.hu facebook: Crosstraining Túra és Szabadidősport www.balogh-zsolt.hu https://www.facebook.com/events/2226554480928705/
Rendkívüli lehetőség, hogy egy igazán profi sminkestől tanulj! Balázs Jelena több mint 10 éve dolgozik Budapesten profi sminkesként, reklámokban, filmforgatásokon és számos magazinban láthatjuk munkáit. Rengeteg fotózáson dolgoztunk már együtt. Április 14.-én a Volver fotóstúdióban tart 2 turnusban sminkoktatást fotózással egybekötve. Időpont: 2019. Április 14. Vasárnap Délelőtt: 9-12h Délután: 14-17h Helyszín: Budapest, Volver Stúdió Workshop ára: 22.000 Ft/fő (+áfa) ami tartalmazza a 3 órás oktatást, személyre szabott sminktanácsadást és ajándék fotózást (5-6 fotóból álló miniportfólió) ha elkészültél a saját sminkeddel. Kávé,tea, süti és az eszközök amikkel gyakorolsz az árban vannak. A létszám korlátozott, 4fő/turnus, hogy maximális figyelem jusson mindenkire. Jelentkezz mielőbb! :) Érdeklődni, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: Tündi: 06306200580 tucsek@gmail.com Léna: +36 20 956 2290 Bővebben az okatatásról és Léna munkáiról: http://balazsjelena.hu/sminkeld-magad/ Azért, hogy a szép még szebb legyen! Sminkeld magad sminkoktatás alkalmával mindez könnyen megtanulható. Átadom a profi fogásokat, hogy saját magatok sminkesei lehessetek Így bárhol, bármikor elkészíthető a megfelelő make-up. Kiemelheted a vonzó részeket, elrejtheted a hátrányokat, akár néhány perc alatt kipihentté varázsolhatod az arcod. Sminkeld magad profin bárhol, bármikor! Minden nőnek jár ez a tudás! https://www.facebook.com/events/300454353975461/
Fotópályázat a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében mindazok számára, akiket inspirál az utca művészete és kedvet éreznek arra, hogy más szemszögből mutassák be a hétköznapokat. A pályázat témája: Minden olyan munkát várunk, ami az utcán történik, extrém, megfog, meghökkent, vagy csak magával ragad a pillanat. Lásd meg a dinamikát, az örömöt, a furcsát vagy légy tanúja egy alkotási folyamatnak! Lásd másképp a városod, lásd másképp az embereket! #streetarteverywhere #streetart #urbanart #wallart #graffiti #spraypaint #instaartist #abstractart #instaflashmob #actionpainting #actionart #stencil #streetphotography #livestreetarterd Jelentkezés módja és feltételei: Jelentkezni maximum 3 darab fotóval lehet, melyeket JPG formátumban kell eljuttatni a streetart.erd@gmail.com e-mail címre streetart_fotó tárgymegjelöléssel. A jelentkezési lap kitöltése kötelező, amely letölthető a www.szepesmk.hu honlapról vagy igényelhető a megadott e-mail címen. A pályázatra beküldhető képek hosszabbik oldala maximum 1000 pixel lehet. (A pályázónak rendelkeznie kell a képek 3500 pixel nagyságú változatával, mert kiállítás esetén ebben a méretben kérjük azokat be.) A képek elnevezését az alábbi módon kérjük: Vezetéknév_Keresztnév_Képcím.jpg Nevezési díj nincsen! Beküldési határidő: 2019. április 14., vasárnap A határidőre beérkezett fotókat szakmai zsűri javasolja kiállításra és díjazza. Kiértesítés e-mailben: 2019. április 18-ig. A kiállítás 2019. május 10-én, pénteken 18 órakor nyílik az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban, a 3. Live Street Art Fesztivál nyitóeseményeként. Díjazás: Kolorádó Fesztivál 2019 - 2 fő részére szóló fesztiválbérlet Művészetek Völgye 2019 - 5 napos rugalmas bérlet 2 fő részére Kreativity Kft. digitális nyomda ajándékutalvány 25.000 Ft értékben bármilyen szolgáltatásukra Nem megengedett az obszcén, nyílt szexuális tartalmú, tiltott önkényuralmi jelképek vagy bármilyen faji, vallási, nemzeti, nemzetiségi, nemi, politikai hovatartozást és lelkiismereti szabadságot, személyiségi jogokat sértő képek használata. A rendező fenntartja a jogot arra, hogy az esetlegesen jó ízlést sértő, nívótlan alkotásokat figyelmen kívül hagyja. A pályázó tudomásul veszi, hogy pályaművével – a kivitelezést követően – a pályázat kiírója teljes körűen maga rendelkezik. A kiállítás megtekinthető június 4-ig. 2030 Érd, Alsó u. 9. www.szepesmk.hu https://www.facebook.com/events/335440617086316/
Tárlatvezetés Maurer Dóra képzőművésszel a Bauhaus 100. A zseniális kísérletező: Moholy-Nagy László fotográfiái kiállításon Maurer Dóra képzőművész ma nemzetközileg is az egyik legelismertebb magyar művész, akinek műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatják be. Analitikus, kísérletező alkotóművész, ezért is különlegesen ritka lehetőség, hogy a hasonló alkotói attitűddel alkotó Moholy-Nagy László fotográfiáit az ő szemén keresztül nézhetjük a tárlatvezetésen. A kiállítás az itthoni legnagyobb, a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött 87 darabos Moholy-Nagy kollekciót mutatja be egyben, amely Budapesten először lesz látható. Program vezetője: Maurer Dóra Max. létszám: 25 fő Regisztráció: március 18-tól. Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program. https://www.facebook.com/events/310199783031521/
Szevasz-tavasz Bródy utca, most jól megünneplünk téged! Április tizenharmadikán az ittlakók és kereskedők programokkal, játékokkal és szokatlan térhasználattal köszöntik fel a közteret. Házibulit lakásban szokás tartani, tereken pedig megemlékezéseket. Itt egy utca-szintű közösségi térfoglalás lesz. Miért ne lehetne a kedvenc helyed előtt, akár egy parkoló autó helyén szörpözgetni, vagy lehozni és ott megenni a szendvicsed, miközben a gyerekek krétagraffitiznek a járdára? Ezen a tavaszi szombaton elfoglaljuk a Bródyt és megvakarjuk a közteret, hogy az tényleg a közé legyen. Az utca a jövőben meg fog újulni és igazából már az elmúlt időszakban is sok változás történt. Nyíltak galériák, új vendéglátóhelyek, kreatív kisvállalkozások költöztek be. Egyre izgalmasabbnak és élhetőbbnek tűnik végigsétálni a Nemzeti Múzeumtól a Gutenberg térig. Az utcabálra érkezők útlevelet kapnak, melyben a különböző állomásokon lehet majd pecsételni. A helyek előtti parkolókat felmentjük erre az időre és a placcot szabadon használjuk a programokhoz. Helyszínek, programok (ezt még alaposabban kifejtjük!): Molnár Ani Galéria Brody House Müskinn Kalóz Records TOBE Gallery Újirány Csoport Studio VAN Painters Palace Humans of Bródy Ari Kupsus Gallery Bisztronyul Tasting Table Budapest Bródy Room Apricot Coffee Penelope's Beauty Daken Studio megnyitó Civilek a Palotanegyedért Egyesület Időpont / helyszín: április 13. 16:00-19:00 / a Bródy utcában bóklászva bele fogsz futni a fenti helyekbe és programokba https://www.facebook.com/events/319822298729685/
Tárlatvezetés Kerekes-Barabás Projekt című kiállításunkon. Közreműködő művészek: Barta Zsolt Péter, Kerekes Gábor, Opitz Tomas, Robitz Anikó, Tímár Péter. A tárlatvezetést Barabás Lajos műgyűjtő és Borbély László az Artphoto Galéria vezetője tartja.A tárlatvezetés része a Budapest Photo Festival és a Budapest Art Week programsorozatának . https://www.facebook.com/events/314121065939491/