club.profile.motto | club.name
Figyelem, 17 órakor kezdünk! Mint már korábban is említettem, a kerti parti egy virtuális szellemi teret jelent, ahol nem a grillezés, az ételek és italok fogyasztása, hanem a fényképezés teszi oldottabbá a hangulatot. Természetesen a grillezést sem vetjük meg, most azonban a különleges portré-fényképezés, a kreatív fotográfia, a fotóművészet esztétikai és technikai ismereteiről való beszélgetés, és a frissen kipattanó ötletek tehetik élménnyé a jelenlétet. No meg a képelemzés… Mit értünk különleges portré-fényképezés alatt? Azt, hogy a hagyományos módszerek és eszközök helyett a különleges, a meglepő, a kreatív ötletekre építő konceptuális művészet terében mozogva - fénnyel, tűzzel, természeti elemekkel játszva - mesét, kitalált történetet, filozófiai gondolatokat megformáló új pszichikai- és metafizikai karaktert hozunk létre. Egy új arcot teremtünk… A különleges portré-fényképezéshez mi magunk leszünk a modellek, saját arcunkkal, kreativitásunkkal és egyéni ötleteinkkel veszünk részt ebben a különleges játékban. Tőletek pedig azt kérem, hozzatok fényképezőgépet, különböző gyújtótávolságú objektívekkel, vagy zoom-mal. És természetesen a csendélet-fényképezésnél bevált apróbb tárgyi elemek, órarugó, fogaskerék, csipkezsebkendő, egy-egy gyümölcs, és sok más elképzelhetetlen, tervezhetetlen „alkatrész” is jól jöhet majd. Közben (fényképezés előtt, vagy után) példákat nézegetünk, és a hagyományos képelemzés, képbírálat, felkészülés pályázatokra is belefér az időnkbe. Részvételi díj: 3000,- Ft https://www.facebook.com/events/1939301529532351/
Április elején, csodás, vad és változatos tájon, hőforrások, vízesések, tavak, hegyek és brutális, vad partok közt, az Atlanti óceánnal körülvett kis szigeten, Sao Miguelen jövünk össze egy alkotó táborra, mely egyben szerintem pompás kaland lesz. A szigeten könnyen elérhető távolságokban, végig járhatatlan mennyiségben és sűrűségben várnak ránk a különleges tájak, melyek önmagukban is fotó témát jelentenek, de profi modellekkel igazán kivételes képekre nyílhat lehetőségünk. Ebben az időszakban itthon még a telet próbáljuk száműzni, de itt már a tavasz teljes erővel tombol. Finom meleg kezd lenni, frissen terem az ananász, és zöldben pompázik a dzsungel. A vad időjárás egy órán belül tudja produkálni a négy évszak jellemzőit, így akár egy óra alatt is különféle hangulatú képeket lehet fotózni egy adott helyszínen. A közös túrán nem csak a hangulat garantált, de egymást inspirálva, együtt a nehezen kivitelezhető képeket is megvalósítva tudunk alkotni, majd este folytatni az ötletelést és utómunkát a szálláson. A szigetet korábbi utazásunk során a fotózás ötletével térképeztük fel, így tudjuk, hogy hova érdemes menni, és mikor. Kevés a turista, így szinte háborítatlanul lehet fényképezni nagyobb nyílt terepeken is. Azori a kikapcsolódásban is különlegeset ígér, legyen szó akár bálnalesről, kirándulásokról, természetes hőforrásoknál való lubickolásról, olcsón egzotikus ételek fogyasztásáról, helyi borok, helyi tea ültetvény friss italáról, vagy trópusi gyümölcsök kóstolásáról. Azt hiszem érzitek, hogy ez egy kivételes lehetőség. Csodás modelleket fotózni sokkoló tájakon már elég lenne önmagában, de ezek így együtt talán életetek egyik meghatározó élménye lehet. Öt hely már foglalt. Tehát erősen limitáltak a lehetőségek. Ha érdeklődsz, írj hamar, mert rövidesen foglalni kell a repülő jegyet, és fixálni a létszámot. Vigyázz, még lemaradsz ! ;-) https://www.facebook.com/events/1087604888110620/
Péter Korniss: Transizione Museo di Roma in Trastevere 10.04.2019 – 02.06.2019. Péter Korniss è una delle figure più significative della fotografia contemporanea ungherese. Nel 2017, il suo 80. compleanno è stato celebrato con una retrospettiva monumentale tenutasi presso la Galleria Nazionale Ungherese. La mostra intitolata "Transizione" è dedicata al motivo centrale dell’opera di Korniss, ovvero alla scomparsa della cultura contadina tradizionale nell'Europa orientale. Si tratta di una ricca selezione di fotografie emblematiche di Korniss - dalle sue prime fotografie del villaggio transilvano Sic, realizzate nel 1967, alla più recente e un po’concettuale serie Guest Worker Women a Budapest (2014-17) -, intesa a presentare i cambiamenti e i segni irreversibili della globalizzazione che ha avuto un impatto sulla cultura e vita familiare della comunità dei villaggi rurali. Tra le opere esposte vi è anche la serie The Guest Worker (1979-1988), incentrata sulla vita dei pendolari. Le suddette opere considerate quali pietre miliari della fotografia ungherese, allo stesso tempo offrono anche dei validi spunti per la fotografia ungherese contemporanea. "Transizione" mette in risalto lo sforzo coerente e il lavoro coscienzioso che hanno caratterizzato la carriera di Korniss per cinquanta anni, inoltre, la mostra presenta anche la sensibilità fotografica costantemente ravvivata e rinnovata di Korniss nel tempo. Krisztina Kovács Curatore, Direttore della Galleria Várfok di Budapest La mostra viene realizzata con la collaborazione del Museo di Roma in Trastevere, l'Accademia d'Ungheria in Roma, Várfok Galéria di Budapest e Péter Korniss. https://www.facebook.com/events/2553828801295249/
Fókusz és Távolság: Hangay Enikő – Beszélgetőtárs: Winkler Nóra https://capacenter.hu/esemenyek/fokusz-es-tavolsag-hangay-eniko/ Hangay Enikő: Tíz mondat a munkámról (részlet) Egyetemistaként kezdtem fotózással foglalkozni, eredetileg szobrásznak készültem. 1998-ban végeztem ösztöndíjasként a New York állambeli Cornell Universityn fotó és szobrászat szakokon, majd 2001-ben mesterdiplomát szereztem fotóművészetből a Cranbrook Academy of Arton Michiganben. Általában sok összetevős és bővíthető, színes fotósorozatokban gondolkodom, amelyeket a kiállítótér sajátosságait figyelembe véve installálok, címük, például: Anyahajó, Csendes napok, Felöltő, Hét szekrény. Mióta kézbe kaptam először édesapám, majd a fotóprofesszorom, végül pedig az első keresetemből vett használt fényképezőgépet, naponta fotózom a mindennapi élet elérhető és ezerarcú jelenségeit. Időpont: 2019. április 9., kedd, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ, Stúdió Az eseményen való részvétel ingyenes. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ beszélgetéssorozatának keretében a mai középnemzedékhez tartozó magyar fotósok munkásságáról, életviteléről, ars poeticájáról tudhatunk meg tényeket és titkokat. Olyan sikeres alkotókat kérdezünk, akik számos kiállítást, hazai és külföldi elismerést, bizonyos esetekben oktatói gyakorlatot tudhatnak magukénak. A gyerekkortól indulunk, beszélünk a kezdeti motivációkról, nagy témákról, szakmai dilemmákról, kedvencekről, kudarcokról, sikerekről, végül pedig a fókusz a jelenlegi tevékenységre és a jövőbeli tervekre irányul. A szavakat képek kísérik és fordítva. https://www.facebook.com/events/847858092224718/
Mint már korábban is említettem, a kerti parti egy virtuális szellemi teret jelent, ahol nem a grillezés, az ételek és italok fogyasztása, hanem a fényképezés teszi oldottabbá a hangulatot. Természetesen a grillezést sem vetjük meg, most azonban a különleges portré-fényképezés, a kreatív fotográfia, a fotóművészet esztétikai és technikai ismereteiről való beszélgetés, és a frissen kipattanó ötletek tehetik élménnyé a jelenlétet. No meg a képelemzés… Mit értünk különleges portré-fényképezés alatt? Azt, hogy a hagyományos módszerek és eszközök helyett a különleges, a meglepő, a kreatív ötletekre építő konceptuális művészet terében mozogva - fénnyel, tűzzel, természeti elemekkel játszva - mesét, kitalált történetet, filozófiai gondolatokat megformáló új pszichikai- és metafizikai karaktert hozunk létre. Egy új arcot teremtünk… A különleges portré-fényképezéshez mi magunk leszünk a modellek, saját arcunkkal, kreativitásunkkal és egyéni ötleteinkkel veszünk részt ebben a különleges játékban. Tőletek pedig azt kérem, hozzatok fényképezőgépet, különböző gyújtótávolságú objektívekkel, vagy zoom-mal. És természetesen a csendélet-fényképezésnél bevált apróbb tárgyi elemek, órarugó, fogaskerék, csipkezsebkendő, egy-egy gyümölcs, és sok más elképzelhetetlen, tervezhetetlen „alkatrész” is jól jöhet majd. Közben (fényképezés előtt, vagy után) példákat nézegetünk, és a hagyományos képelemzés, képbírálat, felkészülés pályázatokra is belefér az időnkbe. Részvételi díj: 3000,- Ft https://www.facebook.com/events/662892560800576/
A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Uránia Nemzeti Filmszínház vetítéssorozata négy ritkán, illetve rég nem vetített, a közelmúltban digitálisan felújított filmjén keresztül idézi meg David Lynch világát. Bővebb információ: urania-nf.hu/esemenyek/1426/2019/04/05/david-lynch-utvesztojeben Jegyvásárlás: btf.hu/program?id=110467 David Lynch pályájának fontos állomása az 1990-es Cannes-i Filmfesztivál fődíját kiérdemlő és mára kultuszfilmmé vált Veszett a világ, amely szórakoztató és intellektuálisan felvillanyozó egyszerre. A hagyományos műfajok között lavírozó, kulturális utalásokban gazdag történet a szülői tiltás és a társadalmi korlátok ellen lázadó Sailor (Nicolas Cage) és Lulu (Laura Dern) szerelme körül forog. A fiataloknak menekülniük kell a lány megveszekedett anyja elől, aki olyannyira ellenzi a kapcsolatot, hogy dörzsölt gazembereket bíz meg Sailor kiiktatásával. A film előtt Varga Balázs filmtörténész mond bevezetőt. A film megtekintését 18 év alatti nézőinknek nem ajánljuk! A program a BUDAPESTI FOTÓFESZTIVÁL David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállításához kapcsolódik (Műcsarnok, 2019. március 1. – június 2.). /// Equally entertaining and thought-provoking, Wild at Heart, which won the Palme d’Or at the 1990 Cannes Film Festival and has since become a cultic classic, was an important stage in the director’s career. Drawing on different traditional genres and employing a richness of cultural references, the story is centred around the love of social rebel Sailor (Nicolas Cage) and Lulu (Laura Dern). The two need to flee when her mother, who is set against their relationship, hires contract killers to eliminate Sailor. More information: urania-nf.hu/en/movie_program/on-david-lynch-s-highway-eraserhead Ticket: btf.hu/program?id=110467 Introduction by filmhistorian and director Péter Lichter. It is not recommended for viewing by persons under 18. David Lynch is one of the most original contemporary film directors. His untameable imagination, special outlook, and distinctive humour have amalgamated into an unmistakable style. Apropos of the Budapest Photo Festival’s exhibition, David Lynch: Small Stories, the Budapest Spring Festival salutes the director’s unique cinematic universe with a series of screenings that presents four of his films, some of them rarely shown, the others recently digitally remastered. //////// Házirend A Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook-oldala és az oldalhoz kapcsolódó események a rajongók tájékoztatására és szórakoztatására jöttek létre. A rajongókat és érdeklődőket hozzászólásokra buzdítjuk, és arra, hogy aktívan vegyenek részt az online párbeszédben. Azokat a hozzászólásokat azonban azonnal töröljük, melyek: 1. becsületsértőek, gyalázkodóak, rágalmazóak, becsmérlőek, gyűlölködőek, zaklatóak, fenyegetőek, illetve obszcének; 2. politikai, vallási vagy szexuális hovatartozásra irányulnak, 3. szerzői jogokat, illetve szellemi tulajdonjogokat sértenek; 4. illegálisak, illetve törvénybe ütköző tevékenységre buzdítanak; 5. tisztességtelenek, megtévesztőek vagy félrevezetőek; 6. szexuális vagy más egyéb módon bántó kép-, illetve hanganyagot tartalmaznak; 7. kéretlen tartalmat hordoznak, illetve az oldal számára technikai fennakadást okoznak. Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook-oldalán és Facebook-eseményeiben zajló beszélgetések során megosztott tartalmakat (pl. kommentek, kérdések, képek, videók közzététele stb.) a Budapesti Tavaszi Fesztivál a Facebook-oldalán belül kiemelheti vagy újraposztolhatja. A felmerülő kérdésekre igyekszünk minél előbb válaszolni, de javasoljuk, hogy a jegyértékesítéssel és a programmal kapcsolatos információkért a www.btf.hu oldalt vagy kollégáinkat az info@btf.hu címen keressék. Köszönjük! /// Policies The Budapest Spring Festival’s Facebook page and the events related to the page serve to inform and entertain fans. We encourage fans and the public to make comments and actively participate in the online dialogue. However, comments of the following nature will be immediately deleted: 1. Comments that are defamatory, abusive, slanderous, hateful, harassing, threatful or obscene; 2. Comments that target others’ political, religious or sexual persuasion; 3. Comments that infringe copyrights and intellectual property rights; 4. Comments that are illegal or incite to unlawful acts; 5. Comments that are dishonest, misleading or deceptive; 6. Comments that include images and/or sounds that are sexually or otherwise offensive; 7. Comments that contain unsolicited content, or interfere with the proper functioning of the page. Please also note that the Budapest Spring Festival has the right to highlight or re-post on its Facebook page such content that is shared on its Facebook page and during its Facebook events (such as comments, questions, images, videos). We attempt to answer all questions as soon as possible, but suggest that you first seek information relating to ticket purchases and events at the website www.btf.hu, or contact our colleagues at info@btf.hu. Thank you! https://www.facebook.com/events/241137976836293/
Ez a kiállítás Csató Tamás fotóiból mutat be 30 képet. Fotóira jellemző a fénytörések, és különleges fényjelenségek festői bemutatása. https://www.facebook.com/events/2134894649960277/
Misha Vallejo: Manta-Manaus című kiállításának megnyitója a művész jelenlétében. Misha Vallejo ecuadori származású fotográfus vizuális naplója Dél-Amerikában az Amazonas vidékén található Manta-Manaus tengely mentén készült. A mintegy 2500 kilométeres kereskedelmi folyosót olyan gazdasági útvonalnak szánták, amely a Panama-csatornával is könnyedén felvehette volna a versenyt. Az utazás jó lehetőséget adott a dél-amerikai identitás tanulmányozására, ám a fotók az idilli helyek és tradicionális témák bemutatása helyett a hétköznapok banalitását, olyan emberek mindennapjait tárják elénk, akikkel lényegében semmi különös nem történik. Ez a munka a kudarcról, antihősökről és kielégületlenségről szól. A kiállítás a Budapest Photo Festival és a Photo Europe Network együttműködésében jött létre. Misha Valleho nyerte a PHEN díját a valenciai PHOTON Festivalon, 2018-ban. A magyar verzió kurátora: Mucsy Szilvia Megtekinthető: április 25.-ig Nyitva tartás: hétfő – péntek 12:00 – 16:00 szombat 16:00 – 18:00 https://www.facebook.com/events/650207715445395/
The 4th Global Sustainable Fashion Week will take place between 8th-11th April 2019 In Budapest The organizing committee of the Global Sustainable Fashion Week has announced the organization of its fourth edition. The event will take place in Budapest, Hungary between 8th - 11th April. The calendar will include press conference, international conferences, workshops, eco fashion shows and cultural programs. Designers will be presenting their new collections that have been produced with respect to the environment, sustainability, ethics and to the circular economy. The creative traditional or/and innovative solutions in design and production in the ethical and sustainable fashion are welcome! The registration for designers, lecturers and press are open here: http://gsfashionweek.com/registration/ For further information please contact us directly at: info@fashionhungary.com REGISTRATION FOR ATTENDEES/RÉSZTVEVŐI REGISZTRÁCIÓ: TICKETS FOR THE 2 DAYS OF CONFERENCE AND THE FASHION SHOW: https://cooltix.hu/event/5c7404c74dc3cd001a3b87b6 JEGYEK A 2 NAPOS KONFERENCIÁRA ÉS A FASHION SHOW-RA: https://cooltix.hu/event/5c7419ec4dc3cd001a3b8b3f https://www.facebook.com/events/2166845776899394/
A BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL és az Instituto Camões Budapeste együttműködésében létrejött Változó tájkép – modern portugál fotográfia című kiállításának megnyitója /Please scroll down for English/ Megnyitó: 2019. március 29. 18:00 óra Köszöntőt mond: Maria José Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete João Miguel Henriques, a Camões Intézet Budapesti Nyelvi Központjának igazgatója Mucsy Szilvia, a BPF igazgatója, a kiállítás kurátora A kiállítás a modern tájkép fogalmát vizsgálja négy kortárs portugál fotográfus különböző nézőpontjából. A tájkép, amely a vizuális művészet egyik örök témája az eltérő fotográfiai munkák értelmezésében formálódik újjá. Tiago Casanova, Paulo Catrica, João Grama és Tito Mouraz a tradicionális területek, illetve a modern társadalom által alakított táj látképét ábrázolják. Tiago Casanova: Pearl / Gyöngy című munkája a természeti célterületekre irányuló turizmus a naturális területek mesterséges beépítésének problémát járja körül, Atlanti-óceán gyöngyszemeként tartott Madeira szigetén készült anyagával. Paulo Catrica projektje a Stadia / Stadion, megkérdőjelezi az ember és az épített környezet közötti harmonikus kapcsolatot. João Grama egy különleges és tradicionális halászat eszközét vizsgálja Portugália délnyugati sarkában. A Ropes / Kötelek, amit a vad tengerparton használtak, az emberi munka fizikai, szimbolikus és antropológiai jellegét képviseli. Tito Mouraz: The House of the Seven Women / A hét nő háza című szürreális esszéje Beira-Alta régiójában játszódik, egy misztikus helyszínen, amely történeteket és titkokat rejt. A képek az érintetlen portugál táj és a természet misztikumát, vagy ennek ellentétét, a turizmus és az ipar által formált területek komplexitását mutatják be, egy új topográfiát vizuális megfogalmazásában. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál és a Camões Intézet – Budapest együttműködésében valósult meg. Kurátor: Mucsy Szilvia A Camões Intézet célja a portugál nyelv, kultúra, történelem és irodalom népszerűsítése a kulturális terület helyi képviselőinek együttműködésével. A kiállítás április 20-ig látogatható. Fotó: Paulo Catrica: Stadia FESZTIVÁLKÖZPONT / Budapest Projekt Galéria 1053 Budapest Kossuth Lajos utca 14-16. Nyitva tartás: kedd-szombat 12.00-18.00 --------------------------------------------------------------------- BUDAPEST PHOTO FESTIVAL and INSTITUTO CAMÕES BUDAPESTE represent: Changing Landscape – Modern Portuguese Photography exhibition opening Opening: 29. March 18:00 pm Speech by: Maria José Morais Pires, Ambassador of Portugal to Hungary João Miguel Henriques, Director of Instituto Camões in Budapest Szilvia Mucsy, Director of BPF, Curator of the exhibition The exhibition showcases the concept of modern landscape by the presentation of four Portuguese contemporary photographers. Landscape, which is one of the eternal themes of visual art, is re-formed in the interpretation by the different photographic approaches. Tiago Casanova, Paulo Catrica, João Grama and Tito Mouraz represent the vision of the traditional areas and modern landscapes formed by society. The work of Tiago Casanova: Pearl seeks to highlight the problem of Madeira Island, “The Pearl of the Atlantic”, what is suffered by the countless transformations on its landscapes due to modern tourism. Stadia by Paulo Catrica is questioning the harmonious relationship between man and the surrounding environment. João Grama explores a traditional tool of the individual fishing in the far south-western corner of Portugal. Ropes, what used at the wild coastline and represents the physical, symbolic and anthropological nature of manual labour. The surreal essay by Tito Mouraz: The House of the Seven Women takes place in the region of Beira-Alta, a mysterious site that hides stories and secrets. The featured photographers show the complexity of the unspoilt Portuguese land, the magical field as well as the areas shaped by uburban infrastructure or travel industry by visual narratives of the new topography. The exhibition is held with the cooperation of Budapest Photo Festival and Instituto Camões Budapeste. Curator: Szilvia Mucsy The purpose of Camões Institute is the promotion of Portuguese language, culture, history and literature, in close cooperation with local institutions and cultural agents. The exhibition can be visited until 20. April. Photo: Paulo Catrica: Stadia https://www.facebook.com/events/592574187883026/
Kiállítás | “Marina Cavazza: Egy dolgozó anya portréja”| Marina Cavazza fotóművész kiállításának megnyitója. 2019. március 27, 18.00 óra, Olasz Kultúrintézet, Galleria Xenia A have it all (mindenhol teljesíteni) jegyében a mai anyák folyamatosan a családi élet és a munkahely közötti egyensúly megteremtését keresik. A Portrait of a (Working) Mother kiállítás képeken és elbeszéléseken keresztül mutatja be ezt a feszültséget, amely az anyaság és az identitás, a szülői szerep, a nemek egyenlősége, a karrier, a nemzetközi mobilitás és az egyéni megelégedettség kihívásaiként jelennek meg. A kiállítás egy, munkájukból kifolyólag Genfben letelepedett, sok esetben multikulturális családdal rendelkező anyákból álló csoport történetét meséli el. https://www.facebook.com/events/2117040738333530/
2019. március 28-án 16.00 órakor „Hemző Károly és a Honvéd Sportegyesület” címmel a Budapest Fotó Fesztivál programjához kapcsolódva időszaki tárlat nyílt meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Egy kamara-kiállítás keretében bemutatásra kerültek Hemző Károly fotóművésznek a Hadtörténeti Múzeumban őrzött, a Honvéd Sportegyesület számára az 1950-es években készített felvételei. A Honvéd megalakulása után rövid idő alatt a magyar sport meghatározó egyesületévé vált. A fotókon megjelentek a korszak nagy sportolói: atléták, sportlövők, tornászok és a kimagasló hírnevet szerzett labdarúgók. A fényképekhez kapcsolódva kiállításra kerülnek a honvéd sporthoz és az egyesület híres sportolóihoz köthető tárgyi emlékek. https://www.facebook.com/events/1326893867467008/
A Fine Art Nude workshopot azoknak ajánljuk, akik szeretnének gyakorolni, a portfóliójukat bővíteni, néhány kellemes órát baráti hangulatban eltölteni, és hobbijuknak vagy munkájuknak hódolni profi modell közreműködésével, profi környezetben. Ezen a fotózáson különleges lehetőséget kapnak a résztvevők, egy igazán intim fotózáson vehetnek részt. A workshop időpontja: 2019. Április 7. (vasárnap) 11:00 órától A workshop helyszíne: PRIME Stúdió - Budapest, Boráros tér 6. Ár bónuszokkal: 49 900 Ft Ár bónuszok nélkül: 39 900 Ft (Az árak bruttó árak, a foglalásról alanyi ÁFA mentes számlát állítunk ki.) Foglaló a workshopra 20.000 Ft. Jelentkezésed akkor lesz 100%-ban érvényes és biztosított helyed a workshopra, amikor a foglaló vagy a teljes díj megérkezett a számlánkra. A workshopon Miklósi Luca, profi modell áll majd a rendelkezésünkre, hogy minél sokszínűbb képek készülhessenek, változatos képekkel bővíthesd portfóliódat. A létszám korlátozott (maximum 6 fő) annak érdekében, hogy mindenkinek legyen ideje a tökéletes képet a tökéletes szögből elkészíteni. A kevésbé gyakorlott fotósoknak lehetőségük nyílik konzultációra akt képek készítéséről, stúdiófotózásról és a fotózás előkészítéséről. Bár a ruha kevés a modellen, mégsem a meztelenség ábrázolása a lényeg, hanem a finom szépség kihangsúlyozása, az előnyös részletek megmutatása. A lehető legjobb képek érdekében minden rendelkezésre álló eszközt bevetünk: a modell a fotózás előtt profi sminket és profi frizurát kap, és persze rendkívül fontosak a fotózás során a fények, azt követően pedig a megfelelő utómunka. A részvételi díj tartalmazza a stúdióhasználatot, a modell díjazását és az esetleges technikai segítségnyújtást, szükség esetén a stúdiófotós oktatást. A workshop során nincs kőbe vésett tematika, a csoport dönti el, hogy mit szeretne fotózni a modellel. A stúdióban számtalan háttér és lehetőség van, hogy kreativitásod kipróbáld. A workshop elején szükséges egy szerződés aláírása minden résztvevő részéről, mely a képfelhasználási jogokat foglalja magában, valamint fontos kiemelni, hogy a workshopon csak zártlábas akt képek készülhetnek, melyek esztétikusak és nem hozzák a modellt kellemetlen helyzetbe. A workshop fotós időtartama szünetekkel 4 óra. Kezdés reggel 11:00 óra. Óránként 10 perces átállási időt biztosítunk a fotósoknak és pihenő szünet a modellnek. Óránként egy vagy két berendezett környezetben fotózunk. A workshopon több fényforrást és fényformálót is kipróbálunk a szettekben éles helyzetben. A részvételi díj tartalmazza a stúdióhasználatot, a modell díjazását és az esetleges technikai segítségnyújtást, stúdiófotós oktatást szükség esetén. Modellünk Luca lesz. Lucáról készítettem én is egy sorozatot a Prime Stúdióban, a workshopon hasonló jellegű képeket lehet majd készíteni. A fotózáson segítségünkre lesz egy profi sminkes. A többféle kézzel festett hátteret, melyet a fotózásnál használtam, és a workshopon is ezek előtt pózol majd modellünk, a KOA BACKDROPS készítette. Az oldal alján található garlériában megtekinthetőek a sorozat képei. Amire szükséged lesz az workshopon: Egy tükörreflexes fényképezőgép üres memóriakártyával, minimum egy alap objektívvel Jegyzetfüzet Nyitottság, és elszántság a jó képekre és fejlődésre A workshophoz járó extrák: Hozzáadunk egy zárt privát facebook csoporthoz, ahol a fotosworkshopok.hu végzett hallgatói találhatók. Itt értékes információkat osztunk meg Veletek fotózásokról, mely a későbbi munkáitok során segítségetekre lehet. A workshopon üdítőkkel, ásványvízzel, teával, kávéval, gyümölccsel és rágcsálni valóval várunk az egész nap folyamán. Évente 1x önköltségi workshopot szervezünk az adott évben nálunk végzett tanulóinknak, ahol csak a modell díját és a stúdió bérleti költségét kell kifizetni. Ha gyakorolni szeretnél, ez tökéletes alkalom lesz számodra. Természetesen a workshop ideje alatt oktatónk a résztvevők rendelkezésére áll, bármilyen kérdést szívesen megválaszol a fotózás kapcsán. Díja kb. 12 000 - 15000 Ft Bónuszok: 25% kedvezmény az első bérlésnél a Prime Stúdióban (www.primestudio.hu ) 1 órás online (skype, viber, facebook) konzultáció az oktatóval, ahol felteheted kérdéseidet a témával kapcsolatban, a workshopon hallottakról, vagy kikérheted a véleményét képeidről (a konzultációt a workshop elvégzésétől számított 2 hónapig veheted igénybe) Ebéd A következő workshop árából 10% kedvezményt adunk (A bónuszokat a workshop elvégzésétől számított 4 hónapig veheted igénybe, utána a bónuszaid elveznek.) https://www.facebook.com/events/250396129186227/
A Budapest FotóFesztivál szakmai események megvalósításával színesíti a kiállítások programját. Ennek keretében örömmel jelentjük most be a díjnyertes ecuadori fotós, Misha Vallejo workshopját. Az angol nyelvű workshop keretében a résztvevők a fotográfiai projekt hatékony megtervezésével és kivitelezésével ismerkedhetnek meg mélyebben. ---------------------- Részletek: Vizuális narratívák Kitaláltál egy remek fotóprojektet, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Készítettél egy csomó jó képet, de nem tudod, hogyan kell összefüggő történetté varázsolni őket? Belekezdtél egy fotográfiai projektbe, de elakadtál útközben? Nem vagy benne biztos, hogy melyik csatorna lenne a megfelelő a projekted bemutatására? Ezekre a kérdésekre ad majd neked gyakorlatias és hasznos választ Misha az áprilisi workshopon. Várunk szeretettel! ---------------------- Misha Vallejo kiállítása április 8-án nyílik a Telep galériában, a Budapest FotóFesztivál keretében. Honlapja: https://www.mishavallejo.com/ ---------------------- A jelentkezéseket a bpfestival.workshop@gmail.com címre várjuk ---------------------- A workshop ára: 4.500 forint A workshop nyelve angol. ////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////// The Budapest Photo Festival offers a wide range of colorful programmes along with the exhibitions. Therefore, we are very excited to announce the workshop of the wonderful Misha Vallejo from Ecuador! He'll be teaching you how to plan and execute a photographic project. See details below: Visual narratives Do you have an idea for a photographic project and would like to develop it? Do you have photographic material about a common subject but are unsure on how to tell the story? Have you started a visual project and do not know how to continue? Would you like to know which is the best medium to launch your project to the world? This intense workshop will try to solve all of these questions in a practical way! ---------------------- Misha Vallejo will also have an exhibition, opening in Telep Gallery under Budapest Photo Festival, on the 8th of April. His website: https://www.mishavallejo.com/ ---------------------- Send your application to: bpfestival.workshop@gmail.com ---------------------- The price of the workshop is 4,500 HUF (15 EUR) The workshop will be in English. https://www.facebook.com/events/2253185614901366/
Éjszakai tanösvény-bejárás és csillagászati bemutató Felsőtárkányban. Csak derült égbolt esetén! Találkozás: Felsőtárkány, Nyugati Kapu Látogatóközpont A program ingyenes. https://www.facebook.com/events/148590756017711/
A PH21 Galéria Project Room szeretettel meghívja Molnár Zoltán fotográfus katalógus-bemutatójára, és az ezzel egy időben megrendezett közönségtalálkozóra, amelyre 2019. április 6-án (szombat) 17:00-kor kerül sor a PH21 Galéria Project Roomban, a Ráday utca 52-ben. A katalógust bemutatja Uhl Gabriella művészettörténész, a kiállítás kurátora Programunkat szeretettel ajánljuk Ferencváros lakosainak és iskolái tanulóinak, a fotográfia és a vízügy iránt érdeklődőknek. https://www.facebook.com/events/395992214284163/
A tavalyi sétáink nagy sikere után 2019-ben is folytatjuk az Urban Jungle Budapest füvészkerti sétasorozatát. A Füvészkertben mindig jó időt tölteni és az élmény csak fokozódik, ha szakszerű túravezetőt is kapunk ehhez az Urban Jungle Budapest Növénydokija, Koltai Tomi személyében. Tomi végzettsége szerint botanikus és nem csak jól ismeri a növényeket, hanem nagyszerűen beszél is róluk, iskolában is tanít, emellett pedig saját vállalkozását, a zöld falakat építő Grofie-t vezeti. És hogy miről fog mesélni a Növénydoki a Füvészkertben? ? Miért szeretjük annyira a (szoba)növényeket? ? Hogyan és mivel teszik jobbá az életünket? ? Mi történik a botanikus kertekben és mire jók ezek a sétákon kívül? ?A Füvészkert története ?Kedvenc szobanövényeink élőhelyei, igényei, története, gondozása ?Soha nem hallott növényes tippek, trükkök és érdekességek Részvételi díj: 3500 Ft/fő, amely tartalmazza a belépőjegyet a Füvészkertbe és a két órás, szakszerű túravezetést. A csoport létszáma limitált, így javasoljuk, hogy aki szeretne jönni, minél előbb jelentkezzen a Facebookon privát üzenetben, ahol tájékoztatjuk a foglalás és a részvételi díj befizetésének részleteiről. A kis létszám miatt a részvételi díj befizetésével tudjuk garantálni a helyeket. Szeretettel várunk minden régi és új növényrajongót! https://www.facebook.com/events/286346818731429/
A túra vasúton is elérhető, könnyű terepen halad, jórészt jelöletlen utakon és egy kört alkot. Az út hossza 11 km, a szintkülönbség (fel/le) 160 m, időtartama 5 óra. Gyerek és kutyabarát alkalom. Jól nevelt, visszahívható, más kutyákat elviselő eb hozható - célszerű a láthatósági nyakörv, vagy kutyamellény használata. A medvehagymákig (több hektárnyi területen terem) vezető úton gyűjthető további ehető növények is lesznek – turbolya, salátaboglárka, ibolya. Medvehagyma gyűjtésre kb 1.5-2 óra lesz. Vízvételi lehetőség a kiinduló (és egyben beérkező) helyen van. Találkozó: Borsosberény vasútállomás, 2019.04.06 - 10.40 Visszaérkezés: 2019.04. 06 15.15 Vezetett túra - részvételi díj 1.500.- Ft/fő 14 év felett (fényképes ízelítő a következő bejegyzésben a múlt szombati túráról) https://www.facebook.com/events/1179238458911431/
Photoshop Átfogó Alapozás A képzést azoknak a szárnyukat bontogató fotósoknak ajánljuk, akik még nem használják és az alapoktól szeretnék megtanulni a digitális utómunka világát. LAPTOP SZÜKSÉGES! Olyan laptopot hozz magaddal, amelyre telepítve van a Photoshop, de nem szükséges a legújabb programverzió. PS CS4-től bármelyik verzió hozható. A résztvevők a foglalkozás előtt megkapják/letölthetik a használatos alapképeket és képi elemeket, amelyeket célszerű rámenteni a saját laptopra és elhozni, így mindenki ugyanazon a képen fog dolgozni a foglalkozás során, lépésről-lépésre haladnak az oktatóval együtt. Tematika: - A Photoshop működésének alapjai - A szoftver palettáinak célszerű elhelyezése a monitoron - Az eszközök funkciója, használata - RAW képek konvertálása - Alapretus (bőrhibák eltüntetése, színkorrekció, perspektíva korrekció, lencsehibák korrigálása, minimális testkorrekció) - Rétegek használata - Maszkolás - Klónozás - Görbék - Ecsetkezelés - Nem kívánatos képelemek eltüntetése - Effektek alkalmazása - Szakszerű fekete-fehér konverzió - Kép átméretezése, felbontás szerepe és beállítása - Feliratozás - Munkafolyamatok automatizálása - Képek előkészítése nyomtatásra vagy online felhasználásra - Szakszerű mentés Rengeteg hasznos információt fogsz kapni, ezért mindenképp hozz magaddal jegyzetfüzetet (a nap során egy fél éves főiskolai tematika anyagát adjuk át, így fontos a jegyzetelés). A képzés ára: 15.000 Ft Jelentkezés: maskepfotosok@gmail.com https://www.facebook.com/events/404664743437192/
Ha eddig még nem volt alkalmad, viszont szívesen kipróbálnád magad műteremben, itt az alkalom! Csikós Árpád fotóművész 10 éve foglalkozik a fényképezés mellett a fotográfia oktatásával főiskolán, gimnáziumban és magánoktatás keretében is. A gyakorlati nap felépítése: - Használatos gyújtótávolságok, látószögek ismertetése - Fényformáló előtétek ismertetése - Műtermi vakuk összehangolása - Kemény és lágy fény közötti dramaturgiai különbség - Modellinstruálás - Modellsmink - Alapvilágítások - Portréfényelés egy lámpával - Portréfényelés több lámpával - Derítés-derítetlenség hatása - Különböző fényirányok hatásai - Természetes- és villanófény összehangolása - Portrézás csak természetes fénnyel - Általános / üzleti / divatportré közötti különbség fény- és póz tekintetében. Maximális létszám: 8 fő Ára: 22.000 Ft Érdeklődés és jelentkezés: A maskepfotosok@gmail.com email címen. https://www.facebook.com/events/407158570054699/