club.profile.motto | club.name
EUFÓRIA? – FEKETE DOBOZ filmek vetítése szakértői kommentárral https://capacenter.hu/esemenyek/euforia-fekete-doboz-filmek-vetitese-szakertoi-kommentarral/ 2020. február 9-én, vasárnap, 13 órától a magyarországi rendszerváltás időszakának legjelentősebb dokumentumfilmes műhelye, a Fekete Doboz filmjeit vetítjük az EUFÓRIA? kiállításhoz kapcsolódva. A filmeket élő szakértői kommentárral kíséri Elbert Márta rendező, forgatókönyvíró, a Fekete Doboz Alapítvány vezetője, valamint Nagy Kristóf művészettörténész, szociológus, a CEU doktori iskola hallgatója. Helyszín: Capa Központ Időpont: 2020. február 9., vasárnap, 13.00–17.00 Az eseményen való részvétel ingyenes. Vetítési program: 13.00–14.20 Mozgóképes történelem I. – Rendszerváltás Magyarországon és Kelet-Európában 1988-1990 (magyar dokumentumfilm, rendező: Elbert Márta, 2006) A Mozgóképes történelem című film az első olyan összeállítás, amelyben a Magyar Televízió és a Fekete Doboz anyagai egymást kiegészítve, együtt kerülhettek bemutatásra. Ennek azért van jelentősége, mert a Fekete Doboznak sem Grósz Károly, sem Kádár János nem nyilatkozott volna soha, így a Mozgóképes történelem a korabeli hivatalos és a nem-hivatalos média első igazi találkozásának is tekinthető. 14.30–15.20 Az Inconnu csoport a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában felállítandó kopjafákat készíti (magyar dokumentumfilm, készítők: Dér András, Elbert Márta, Havas Gábor, Jávor István, Pesty László, 1989) Az Új Köztemető egyik legeldugottabb sarkában található a 301-es parcella, ahová az 1956 utáni megtorlások számos áldozatát temették el titokban és álnéven. A 301-es parcella kérdése 1987–88-ban vált közéleti témává. Az Inconnu tagjai már 1987-ben filmet forgattak a parcella elhanyagolt állapotáról, 1988. június 16-án pedig megpróbáltak egy Pro Patria 1956 feliratú kopjafát felállítani ott, azonban akkor ezt a rendőrség még lefoglalta. Végül 1988. november 4-én állították fel ezt az első kopjafát, a következő évben, 1989. június 16-ára az Inconnu tagjai pedig már 301 kopjafát faragtak ki és helyeztek ki, amit már nem kísért rendőrségi intézkedés. 15.30–17.00 Mozgóképes történelem II. – Rendszerváltás Magyarországon és Kelet-Európában (magyar dokumentumfilm, rendező: Elbert Márta, 2006) *** Fekete Doboz A magyarországi rendszerváltás nem egyszerűsíthető le a pártállami rendszer parlamentáris demokráciává alakítására, a politikai pluralizmus, a többpártrendszer és a szabad választások bevezetésére. Olyan összetett folyamat, amely teljesen átalakította a társadalom intézményeit: régiek szűntek meg, újak jöttek létre, a fennmaradók működése is nagyrészt átalakult. A változások kézzel foghatóak az egyes emberek hétköznapi együttélésében, a családban épp úgy, mint a szimbólumok világában. A magyarországi rendszerváltás időszakának legjelentősebb dokumentumfilmes műhelye, a Fekete Doboz ezt a sokszínűséget kívánta rögzíteni. *** EUFÓRIA? Rendszerváltás-történetek Magyarországról https://capacenter.hu/kiallitasok/euforia/ „Az EUFÓRIA? kiállításon olyan emblematikus képek, fotósorozatok, dokumentumok, videómunkák szerepelnek, amelyek egyenként is alkalmasak arra, hogy mint esettanulmányok megjelenítsék, mi történt a rendszerváltás idején – magukba sűrítik azokat a képzeteket, amelyek ehhez a turbulens, várakozásokkal teli időszakhoz társulnak. Legyen szó a ’89-es nagy eseményekről vagy négy fal közt zajló magánügyekről – a bemutatott alkotásokat, projekteket, műegyütteseket egy-egy személyes történet kíséri, amelyeket a rendszerváltás időszakában már aktív gondolkodók, képalkotók meséltek el saját perspektívájukból a kiállított anyagok kapcsán. A kiállítás szerkezetileg úgy áll össze, mint egy képekből és a hozzájuk kapcsolódó kommentárokból álló rendszerváltás-antológia, egy rendhagyó képes történelmi olvasókönyv, amelyben ezek az emblematikus művek és szubjektív értelmezéseik parallel olvashatók. Az egymás mellett bemutatott történetek az egyetlen nagy történelmi elbeszéléssel szemben a párhuzamos változatok, az egyéni elbeszélések fontosságát hangsúlyozzák, összhangban a történetírás posztmodern megközelítésével.” (Mucsi Emese kurátor)
Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni Keleti Éva Élet/Kép c. retrospektív kiállításáról, a kiállító művészről, ha érdeklik a kiállítás kulisszatitkai, vegyen részt Gordon Eszter fotográfus exkluzív tárlatvezetésén.
A PROGRAMRA MINDEN JEGY ELKELT! Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni Keleti Éva Élet/Kép c. retrospektív kiállításáról, a kiállító művészről, ha érdeklik a kiállítás kulisszatitkai, vegyen részt Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatójának exkluzív tárlatvezetésén. Belépőjegy: 2500 Ft Biztosítsa helyét online jegyelővétellel! https://www.jegymester.hu/hun/Production/60407/Exkluziv-tarlatvezetes-Macsai-Pallal-Keleti-Eva-kiallitasan
Keleti Éva Élet/Kép c. retrospektív kiállításának finisszázsa kapcsán felhívást tettünk közzé: Van egy fényképe Keleti Éváról? Tűzze ki! A kiállítás bejáratánál kialakítottunk egy felületet, melyre jelen program időpontjáig egyszerű, otthon is kinyomtatható emlékképeket várunk, maximum 18x24 cm-es méretben. Nemcsak olyan fotót, rajzot, közönséges printet, amelyiken a művésznő személyesen van rajta, hanem, ami a kiállításában készült, valamelyik őt ábrázoló kiállítás-elemmel, vagy bármilyen emlékfotót, ami Keleti Éva művészetével kapcsolatos. A program alkalmával Keleti Éva választ a képek közül, és a három, neki leginkább tetsző kép kitűzőjét 1-1 Keleti Éva Élet/Képek c. albummal jutalmazzuk. Ezt követően a művésznő dedikálja albumát. A programon való részvétel ingyenes.
Fotósok, modellek figyelem! Egy kissé rendhagyó workshoppal, előadással készülünk azok számára, akik nem csak pár pózt akarnak fotósként betanítani, modellként betanulni, hanem meg szeretnék érteni a társművészetekből is levezethető, jó modellmozgatás törvényszerűségeit. Az előadáson közel száz dia kivetítésével párhuzamosan, egy profi modellen be lehet fotózni a " jó és rossz" pózokat, hogy saját projektjeiteken ne üsse agyon a témát az előnytelen pózok használata! Jelentkezni privátban, illetve e-mailben lehet. info@csendespeter.hu címen. (Aki regisztrál, de nem jön el, ill. ennek ellenére nem fizeti ki a részvételi díjat, az a Feketelista csoportban fog szerepelni a továbbiakban, mint jellemtelen, megbízhatatlan figura.) Modell: Niki Részvételi díj: 20.000.-Ft, Áfás számla igényét kérem előre jelezze!
Egy izgalmas és nem mindennapi előadás- és workshop sorozat a Café Analóg-gal! Akár szuper karácsonyi ajándék is lehet :) ANALÓG MEGOLDÁSOK • előadás- és workshopsorozat • 004. Nedves kollódium eljárás – Zalka Imre vezetésével Az első alkalommal a nedves kollódiumos eljárással foglalkozunk Zalka Imre vándorfotográfus vezetésével. A résztvevők megismerkedhetnek az ambrotípia készítésének fázisaival, ezt követően maguk is kipróbálhatják a technológiát. Lehetőségük nyílik egy portréfotó elkészítésére vagy egy saját tárgy leképezésére. A workshop végén a résztvevők egy maguk által készített üveglemezzel térhetnek haza. Dátum: 2020. február 8. (szombat) 10:00–17:00 Cím: Café Analóg kézilabor (ArtBázis), 1085 Budapest, Horánszky utca 25. A részvétel díja 18 000 Ft/fő. Maximális létszám: 10 fő Jelentkezés: info@cafeanalog.hu Várjuk a jelentkezéseteket! https://www.facebook.com/events/1438718029611739/
Egyedülálló 10 alkalmas interaktív képzés Bodogán Sándor mentorálásával és rengeteg extrával 10 alkalmas Portré és divatfotós képzés profi Visage modellekkel Van egy jó és egy rossz hírünk: a jó, hogy gyakorlással igazi fotóssá válhatsz, a rossz, hogy a tudatos gyakorlást nem úszhatod meg. Mi segítünk Neked! Manapság hatalmas a fotózás iránti érdeklődés, ezért úgy döntöttünk, hogy az 1-2 napos workshopokon megszerzett tapasztalataink birtokában, jövőre elindítjuk az első 10 alkalmas tanfolyamunkat. Amikor megálmodtuk a képzést, csak egyet tudtunk biztosan: valami újat, egyedülállót akarunk létrehozni a piacon. Minden követ megmozgattunk, hogy ez sikerüljön! Nézzük, miben más ez a tanfolyam, mint a többi! Fotózások a Visage Modellügynökség new face modelljeivel Előadást tart Kajdi Csaba, a Visage Models alapítója és tulajdonosa Mentorálás Bodogán Sándortól Több szakmailag elismert előadó Interaktív oktatás Egyedi fejlődési lehetőség Megmutatjuk, milyen fontos a kommunikáció modell és fotós között Teret adunk az egyéni munkának Timelapse videó az oktatási napokról Limitált, maximum 7 fős csoport Fényképezőgép teszt a Fotoplus jóvóltából Ha szeretnél még többet megtudni, olvasd el a lenti részletes leírást! Kezdés: 2020. február 8., az órákat 2 hetente szombaton tartjuk Részletek a linken: https://www.fotosworkshopok.hu/workshopok/portre-es-divatfotos-kepzes-visage-modellekkel-egyedulallo-interaktiv-kepzes-mentor-programmal-es-rengeteg-extraval https://www.facebook.com/events/2614298318606068/
Szeretettel hívjuk a Bohus-Lugossy művészcsalád „Fém-Üveg-Fotó” című kiállítására. Megnyitó: 2020. február 7. péntek, 18 óra A kiállítás megtekinthető: 2020. február 7 - 2020. március 9. A kiállítást Bohus Eszter nyitja meg. Kiállító művészek: Bohus Zoltán, Lugossy Mária, Lugossy István, Bohus Áron, Bohus Réka.
SZÍNEK ∙ FÉNYEK ∙ FORMÁK címmel nyílik KISS BORBÁLA és RÉVÉSZ LÁSZLÓ fotókiállítása a Szepes Gyula Művelődési Központban 2020. február 7-én, pénteken 18 órakor. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke Közreműködik: Miczinger Ilona, zongoraművész A kiállítás megtekinthető: március 3-ig. Előzetes bejelentkezés a terem foglaltsága miatt ajánlott. (Szepes MK: 23/365-490)
Najlepsze fotografie prasowe już po raz trzeci w Nowohuckim Centrum Kultury w Krakowie! ??? Na wystawie „World Press Photo 2019” zostaną pokazane ujęcia nagrodzone w konkursie organizowanym przez Fundację World Press Photo - na 62. edycję konkursu napłynęło przeszło 78 tysięcy zdjęć nadesłanych przez ponad 4,5 tysiąca fotografów ze 129 krajów. Grand Prix 62. edycji konkursu (a zarazem I miejsce w kategorii Spot News) zdobył amerykański fotoreporter John Moore, który zwycięski kadr uchwycił w Teksasie, podczas akcji służb granicznych 12 czerwca 2018 r. Moore sfotografował płaczącą dwulatkę podczas przeszukania jej matki, Yanelli Sanchez, imigrantki z Hondurasu, przez służby. Tydzień później administracja Donalda Trumpa zrezygnowała z kontrowersyjnego rozdzielania dzieci i rodziców na amerykańsko-meksykańskiej granicy. ? wystawa czynna: od 7 lutego do 1 marca 2020 r. ⏰ godziny otwarcia: codziennie od 11.00 do 19.00 Więcej informacji: https://nck.krakow.pl/world-press-photo-62-edycja/ Uwaga – na ekspozycji World Press Photo niektóre fotografie są drastyczne, mogą wzbudzać lęk oraz poczucie niepokoju. Wejście na wystawę na własną odpowiedzialność, dzieci – pod opieką dorosłych. --------------------------------------------------- ** 7 February to 1 March 2020 ** Visit the World Press Photo Exhibition 2019 on its world-wide tour showcasing the stories that matter with photography from the 2019 World Press Photo Contest. The 2019 exhibition features the World Press Photo of the Year, and for the first time, the World Press Photo Story of the Year. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 78,801 photographs entered by 4,738 photographers from 129 countries. Visitor information: Nowohuckie Centrum Kultury al. Jana Pawła II 232 31-913 Kraków Tel. + 48 12 644 02 66 Ticket price: General admission: 10 PLN Reduced: 8 PLN Visiting hours: Monday to Sunday: 11:00-19:00 --------------------------------------------------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling. Founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest to share their work with an international audience, the competition has grown into the world’s most prestigious photography award and our mission has expanded. We encourage diverse accounts of the world that present stories with different perspectives. We exhibit those stories to a worldwide audience, educate the profession and the public on their making, and encourage debate on their meaning. The World Press Photo Foundation is an independent, nonprofit organisation, based in Amsterdam, the Netherlands. We receive support from the Dutch Postcode Lottery. https://www.facebook.com/events/1342712529243975/
For #rotterdamphotofestival2020, exhibiting Hungarian artist László Gálos will be performing “Collodion-transitions” during the launch of the festival. With this performance, the artist aims to make it clear how fragile and illusory the relationship between the created artwork as a worldview, and the feelings, thoughts and gestures that it contains, even if it is considered to be primarily documentary. In addition, the performance studies how works of art influence our perception of life and of reality - not only in their finalized, polished state, but also during and throughout their creation process." As one of the selected participants this year, he will also be showing his project “Collodion-archive”: At best, one in every hundred makes it into an actual photographic image. The rest of them sink into oblivion, disappear without a trace, just like the moment that they failed to capture. Gálos shares a melancholic story. The depressing account of failed, unsuccessful, aborted and resumed images, of what was wanted and what was created. More information —> www.rotterdamphotofestival.com
Barangolás a kortárs művészet útvesztőjében Ariadné fonala nélkül I. Mi a művészet? Mit ábrázol? Nagy T. Katalin kortárs művészetről szóló előadás-sorozatának első része arra keresi a választ, hogy hogyan változott meg a XX. századra a művészet értelmezése, funkciója, hogyan változtak meg a valóság átírásának eszközei, hogyan jöttek létre az ellenvilágok, az egyéni látásmódok, hogyan válhat akár önkényessé a művészi felfogás. És mit tehet a néző? Előadó: Nagy T. Katalin művészettörténész A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrációs jegy / 200 Ft Jegyek kaphatók 2019. december 27. 10 órától a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a MOMkult jegypénztárában (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) és a Hegyvidék Galériában (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.).
Bálint Zsigmond 1937. október 21-én született Marosvásárhelyt. Mérnöki oklevelet szerzett Kolozsváron 1965-ben, majd visszatérve Marosvásárhelyre a MOBEX bútorgyárban dolgozott nyugdíjazásáig. A fényképezéssel a középiskolában ismerkedett meg. Az egyetem elvégzése után fényképei rendszeresen szerepeltek az országban, majd 1969-től külföldön is. Több mint 250 hazai és közel 300 nemzetközi kiállításon mutatták be munkáit. A 80-as évek elejétől rendszeresen fényképezte az erdélyi falvak világát, szokásait, tárgyi és szellemi néprajzát. Fényképei megtalálhatók a párizsi, a varsói, a kecskeméti valamint a Santa-Fe-i (USA) múzeumokban. 1994-től rendszeres résztvevője a képzőművészeti, fotóművészeti alkotótáboroknak. Fényképezett többek között a Hortobágyon, Homoród mentén, Hargita megye falvaiban, a Gyimesekben, Mezőség magyar falvaiban, továbbá az évek során számos néprajzi kiadvány képanyagát készítette el. Fényképei helyet kaptak számos folyóiratban, internetes fórumokon. Kiállításmegnyitó: 2020. február 6., 17.00 További információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/emberkozelben-balint-zsigmond-fotokiallitas
Rotterdam Photo Festival is an annual photo manifestation that takes place during Art Rotterdam Week, where art lovers will have the opportunity to visit numerous art and design events. Located at Deliplein (Katendrecht district), Rotterdam Photo celebrates the wide spectrum of photography as it presents itself in our contemporary image culture. Together with the exhibitions at the Nederlands Fotomuseum and the fine art photography fair Haute Photographie, the 'Kop van Zuid' will transform into the one-stop hub for photography fans from February 6th-9th, 2020. Rotterdam Photo's theme of the year 2020 is TRANSITIONS. The world has reached a historical turning point: see the rise of populism, Brexit, the Trump era and all the (humanitarian) crises that emerge from that. The near future is uncertain. These crises, or better: transitions, will form the red line of Rotterdam Photo 2020. Transitions as processes or periods of change from one condition to the next, call out to reflect. In our society, we see transitions of all sorts; from gender to energy transitions. These transitions aren’t separate phenomenons, but are in fact inextricably linked and interwoven. However, as Professor of Sustainability Jan Rotmans brings: we don’t live in a time of transitions, but in an era-transition. The world seems to be changing more and more into a comprehensive system in which everything depends on everything else.
** 6 to 26 February 2020 ** Visit the World Press Photo Exhibition 2019 on its world-wide tour showcasing the stories that matter with photography from the 2019 World Press Photo Contest. The 2019 exhibition features the World Press Photo of the Year, and for the first time, the World Press Photo Story of the Year. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 78,801 photographs entered by 4,738 photographers from 129 countries. Visitor information: National Historical Museum Skënderbej Square, Boulevard Zogu I, Tirana, Albania Tel. + 355 4 2223977 Ticket information: Free Visiting hours: Monday to Saturday: 10.00-19.00 Sunday: 10.00-14.00 --------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling. Founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest to share their work with an international audience, the competition has grown into the world’s most prestigious photography award and our mission has expanded. We encourage diverse accounts of the world that present stories with different perspectives. We exhibit those stories to a worldwide audience, educate the profession and the public on their making, and encourage debate on their meaning. The World Press Photo Foundation is an independent, nonprofit organisation, based in Amsterdam, the Netherlands. We receive support from the Dutch Postcode Lottery. https://www.facebook.com/events/772401646614323/
FFS SZERDA / Anti-camera >>> Ősz Gábor előadása 2020. február 5., szerda / 19.00 / Főfotó - 1085, Bp., Baross u. 10. (1-es kapucsengő) A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója – FFS – szeretettel vár az idei év második FFS Szerdájára, melynek előadója Ősz Gábor képzőművész. Az 'Anti-camera' címet viselő előadás a képrögzítés filozófiai kérdéskörei mellett a fényképezés mai irányultságainak eredetét járja körbe az alkotó saját munkáin keresztül, melyek a legalapvetőbb művészeti problémákkal (fény, tér, kép, képalkotás) foglalkoznak. Ősz Gábor >>> www.gaborosz.com/ Ősz Gábor 1962-ben született Dunaújvárosban. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára járt, majd az amszterdami Rijksacademie posztgraduális képzésén folytatott tanulmányokat. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Konceptuális fotó- és videomunkái a médium alapvető sajátosságait kutatják. Fontos >>> Résztvételi szándékod emailben jelezd az studio@ffs.hu címen. Az üzenet tárgya a következő legyen: FFS SZERDA / Anti-camera. Köszönjük! Az előadás megtekintése díjtalan! Amennyiben kérdésed lenne, keress bizalommal minket studio@ffs.hu címen vagy a 06 30 166 2033 telefonszámon. Köszönjük! Köszönjük a nemrégiben nyílt, szupermenő Főfotónak, hogy befogadja a rendezvényünk! >>> www.facebook.com/Főfoto-112429360233995 Az előadás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja. >>> www.nka.hu Grafika >>> Koleszár Stella Szervezők >>> Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója / FFS --------------------------------------------------------------------------------------- www.ffs.hu www.instagram.com/ffs_budapest www.fotomuveszek.hu
A kiállítás Katharina Roters 2000 óta Örményországban folytatott képi vizsgálódásait mutatja be. A tárlaton bemutatott anyagban három fejezetben bomlik ki a művész érdeklődése – a várost újraformáló természeti és építészeti tájképek, azok tágabb kulturális és ideológiai kontextusa, illetve az ezeket kísérő építészeti folyamatok iránt. A Jereván urbanisztikai sajátosságainak feltérképezése közben a kétezres évek elején összeállított fotográfiai jegyzeteiben az alkotó a várost meghatározó motívumokra, faktúrákra, viszonyokra koncentráló építészeti jellegzetességek egész szótárát dolgozta ki. Későbbi, Örményországban tett felfedezőútjain Katharina Roters azt kutatta, hogyan változik a város szövete, miképp íródnak át az urbanisztikai szabályok és az építészeti nyelvezet, és hogyan vált Jereván maga is az idők során szüntelenül alakuló építészeti palimpszesztté. Végezetül Mecamorról készített esettanulmányában a szovjet utópiának megfelelően létrehozott, de mára csupán csontvázként létező atomváros tragikus sorsát dokumentálja. Az alkotó Mecamorban készített felvételei felfedik azokat a nemzeti vágyakat és törekvéseket, amelyek az országot a mai napig egyfajta illuzórikus álomban tartják, s amelyek az épített környezetet meghatározó metanarratívákat azóta is működtetik. (Kopeczky Róna kurátor) A tárlatvezetésen a kiállítás kurátorának, Kopeczky Rónának a gondolatait hallgathatjuk. Kopeczky Róna (1983, Grenoble) kurátor, művészettörténész, Budapesten él. 2006 és 2015 között a budapesti Ludwig Múzeum nemzetközi művészetért felelős kurátoraként dolgozott, 2015 februárjától pedig a budapesti acb Galéria művészeti vezetőjeként dolgozik. 2015 óta tagja a budapesti OFF-Biennále kurátori csapatának. Társalapítója az Easttopics platformnak, mely a kelet-európai kortárs képzőművészeti szcéna képviseletével foglalkozik. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Egy álom anatómiája – február 5. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. https://maimano.hu/kiallitasok/katharina-roters-egy-alom-anatomiaja/
5 napos fotós tábor a Bayerischer Wald nemzeti park területén. Ismét fotós túrát szervezek a Bayerischer Wald Nemzeti parkba! A németországi vadaspark Közép-Európa legnagyobb egybefüggő természetvédelmi területe.Gyönyörű a táj, a parkban nagyvadakat is lehet fotózni. A túránk kiépített vadasparkban, illetve a környezetében lévő erdős területeken halad. Kényelmes, nem igényel semmi extra felkészültséget, tapasztalatot. A fotózáson kívül tervezek egyéb foglalkozásokat is, ahol a fotózás technikai oldalával ismerkedhetsz meg. Kalibrálhatod a laptopodat és akár fényképező specifikus profilt is készíthetsz. (Datacolor és X-rite eszközökkel) Beletanulhatsz képek feldolgozásának folyamatába, az utómunkába is. Időpont: 2020 február 5-9. (5 nap 4 éjszaka) Költségek: 130.000.- Ft/ fő (utazás, útiköltségek, szállás, oktatás az árban). Pároknak 95.000 Ft/fő (utazás, útiköltségek, szállás, oktatás az árban). Egyéni utazás esetén 100.000 Ft/fő. (szállás, oktatás az árban). Egyéni utazás esetén pároknak 75.000 Ft/fő. (szállás, oktatás az árban). Létszám korlátozott, ezért kérlek időben foglaljatok. A foglalást a beérkezett befizetéstől számítva veszem véglegesnek. Ha további részletek érdekelnek, kérlek keress a honlapomon keresztül.
Megnyitó: 2020. február 4-én 19 órakor Megnyitja: Szabó Zoltán muzeológus: próza+klarinét Megtekinthető: március 7-ig, keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között http://godot.hu/exhibition/vali-dezso-szep-kepek/
Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni Keleti Éva Élet/Kép c. retrospektív kiállításáról, a kiállító művészről, ha érdeklik a kiállítás kulisszatitkai, vegyen részt Gordon Eszter fotográfus exkluzív tárlatvezetésén. Belépőjegy: 2500 Ft Biztosítsa helyét online jegyelővétellel! https://www.jegymester.hu/hun/Production/60406/Exkluziv-tarlatvezetes-Gordon-Eszter-fotografussal-Keleti-Eva-kiallitasan