Sötét Világos
Brutalista építészeti séta és tárlatvezetés Archív
15 Feb 2020

Brutalista építészeti séta és tárlatvezetés 2020. február 15. 13.00 Egy tárlatvezetéssel egybekötött építészeti sétára hívjuk az érdeklődőket, amely végigkísér a szocialista építészet múltján, jelenén és jövőjén, felhívva a figyelmet ezen épületek megóvásának fontosságára. Katharina Roters: Egy álom anatómiája - Építészeti illúziók és városutópiák Örményországban című kiállításával párhuzamot vonva, a séta során megismerhetjük a korszak jelentős budapesti építészeti emlékeit. A brutalizmus a világban már egy ideje reneszánszát éli, de Magyarországon csak most kezdik felfedezni ennek a megosztó építészeti stílusnak az esztétikumát és ideológiai hátterét. Bemutatja, hogy egy nyugati gyökerű, futurisztikus és formabontó design miként vált a szocialista utópisztikus építészet meghatározó irányzatává. A séta során megcáfoljuk a káros prekoncepciókat, amelyek ezen korszak alkotásait övezik, és emlékeztetjük az embereket, hogy ezen objektumok ugyanolyan műemléki státuszt érdemelnek, mint klasszikus társaik. Hiszen nem csak a túlzott ornamentika, hanem a letisztult geometriai formák, a monumentalizmus és a nyersbeton is magas esztétikai értékkel bírnak. A tárlatvezetést és a sétát Szekulesz Judit és Papp Dorottya, a 'Brutalista építészeti séták Budapesten’ Brutalist architecture in Budapest elnevezésű eseménysorozat túravezetői tartják. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet. A tárgy rovatba kérjük beírni: Brutalista építészeti séta, Egy álom anatómiája – február 15. A programon való részvétel ára 4500.-, ami a helyszínen fizetendő a Mai Manó Házban.

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
12:00
fotókiállítás tárlatvezetés Mai Manó kiállítás
1976/2k/2020 kiállításmegnyitó Archív
15 Feb 2020

a 2K alkotócsoport: Bonyhádi Károly, Dallos László, Liszy János és Rosta József kiállítása Köszöntőt mond: Hegyeshalmi László igazgató, Művészetek Háza Veszprém A kiállítást megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus A 2K négy szombathelyi fényképész: Dallos László, Bonyhádi Károly, Liszy János és Rosta József alkotócsoportja, amely a Dallos László által a Megyei Művelődési Központban működő fotóklubból nőtt ki és 1978-1982 között működött. A 2K alkotóműhely tagjai az akkor divatos fényképészeti gyakorlattal szemben új, kísérletező, korszerű látásmódot igyekeztek elsajátítani, saját utakat járva be. Kapcsolatokat építettek budapesti, esztergomi, pécsi, bajai, győri fotósokkal, akiket meghívtak előadásokra, kiállításokra. A csoport gyakori vendége volt Kincses Károly fotómuzeológus is. Dallos László alapító tagja volt a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, amelybe később a 2K többi tagját is felvették. A 2K csoport 1980-ban sikerrel mutatkozott be a budapesti Fiatal Művészek Klubjában. A tagok rendszeresen részt vettek az Országos Fotótárlatokon és az akkor induló Esztergomi Fotóbiennálén, emellett Szombathelyen is kiállításokat szerveztek. A kiállítás célja a 2K csoport tevékenységének, illetve a hetvenes-nyolcvanas évek kísérleti fotós törekvéseinek bemutatása. Bonyhádi Károly (1951) 1981-től tagja a Művészeti Alap grafikai szakosztályának, 1981-től 1986-ig pedig a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. 1995 és 2005 között a Szombathelyen megjelent Leopold Bloom című művészeti kiadvány tervezőszerkesztője. 1996-2015 között tervezőgrafikát tanított a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában, ezt követően az Artopolis Művészeti Iskolában. 2008-tól a Szombathelyi Weöres Sándor Színház grafikus tervezője. Szombathelyen él. Dallos László (1946) Középiskolai tanulmányait a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, 1966-tól fényképez. Tagja volt a Savaria Fotóklubnak, 1968-ban a Vas megyei Fényképész Szövetkezet színeslaboránsa lett. 1971-ben szerzett fényképész szakmunkás-bizonyítványt. 1976-tól tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának. 1976-1989 között a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola fotósa. 1981-től tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Szombathelyen él. Liszy János (1951-1989) A Veszprémi Vegyipari Szakközépiskolában tanult. A Vas Megyei KÖJÁL vegyésztechnikusaként dolgozott. 1982-ig a 2k csoport fotókiállításainak állandó résztvevője. Korai halálát megelőző években készült drámai képeit csak nemrég fedezte fel a hetvenes-nyolcvanas évek magyar neoavangárd korszakával foglalkozó fotótörténet. Rosta József (1959) 1976-tól Dallos Lászlótól tanult fényképezni. 1981-1985 között a Savaria Múzeum, 1986-87-ben a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyfotósa. 1985-től 1990-ig tagja a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, 1992-1995 között Pécsi József ösztöndíjas. 1993-94-ben elvégezte a Bálint György Újságíró Iskola Fotóriporteri Szaktanfolyamát. 1993-tól a Ludwig Múzeum és a Balkon Kortárs Művészeti Folyóirat fotósa. Kortárs művészet témájában készít reprodukciókat, dokumentációkat. 2016-tól a Magyar Nemzeti Múzeum műtárgyfényképésze. 1996-ban elnyeri az Esztergomi Fotóbiennálé díját. 1985-ben Párizsban, 1994-ben Schrattenbergben, 1995-ben Lisszabonban járt tanulmányúton. Budapesten él. A kiállítás támogatója: Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu

FotoKlikk archívum
Művészetek Háza Veszprém/Csikász Galéria, Vár u. 17.
10:00
fotókiállítás megnyitó Kincses Károly Pécsi József Bonyhádi Károly Dallos László Liszy János Nagy Lajos Rosta József kiállítás Kincses Károly Pécsi József Bonyhádi Károly Dallos László Liszy János Nagy Lajos Rosta József
World Press Photo Exhibition 2019: Oldenburg, Germany Archív
15 Feb 2020

Auch 2020 kommt die Ausstellung der World Press Photos wieder nach Oldenburg. Vom 15. Februar bis zum 8. März werden die weltbesten Pressebilder sowie die Siegerproduktionen des Digital Storytelling Contests erneut im Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte Oldenburg (Schloss) zu sehen sein. ** 15 February to 08 March 2020 ** Visit the World Press Photo Exhibition 2019 on its world-wide tour showcasing the stories that matter with photography from the 2019 World Press Photo Contest. The 2019 exhibition features the World Press Photo of the Year, and for the first time, the World Press Photo Story of the Year. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 78,801 photographs entered by 4,738 photographers from 129 countries. This exhibition also features the winning productions of the 2019 Digital Storytelling Contest. Besucherinformation / Visitor information: Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte Schloss Oldenburg Schlossplatz 1 26122 Oldenburg Germany Tel. +49 441 40570-400 Tickets: €6.00 / €4.00 ermäßigt Visiting Hours: Monday: Closed Tuesday - Sunday: 10.00 - 18.00 --------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling. Founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest to share their work with an international audience, the competition has grown into the world’s most prestigious photography award and our mission has expanded. We encourage diverse accounts of the world that present stories with different perspectives. We exhibit those stories to a worldwide audience, educate the profession and the public on their making, and encourage debate on their meaning. The World Press Photo Foundation is an independent, nonprofit organisation, based in Amsterdam, the Netherlands. We receive support from the Dutch Postcode Lottery. https://www.facebook.com/events/299184681010770/

FotoKlikk archívum
Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte Oldenburg, Schloss, Schlossplatz 1
09:00
fotókiállítás
World Press Photo Ausstellung Oldenburg Archív
15 Feb 2020

Zum fünften Mal ist die Ausstellung der weltbesten Pressefotografien in Oldenburg zu sehen. Eröffnet wird sie am Samstag, dem 15. Februar 2020, um 10 Uhr. Letzter Ausstellungstag ist Sonntag, der 8. März. https://www.facebook.com/events/783978228688993/

FotoKlikk archívum
Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte Oldenburg
09:00
fotókiállítás
Férfi portré és modell fotózás workshop Peleskey Bencével Archív
15 Feb 2020

EARLY BIRD: 50.000 Ft 2019.12.20 ÉJFÉLIG UTÁNA: 55.900 Ft A workshopon gyakorlott modell áll majd rendelkezésünkre Peleskey Bence személyében. Bence IG oldala: https://www.instagram.com/peleskey/ Egy profi sminkes is rendelkezésünkre áll, aki Déri Laura lesz. Laura IG oldala: https://www.instagram.com/lauraderimakeup/ A workshopon a minta képekhez hasonló képek készítésére lesz lehetőséged, illetve hasonló képek készítésének világítását mutatom meg, melyet be is tudsz gyakorolni a workshop folyamán. Emellett arra is lesz lehetőség, hogy ha hozol egy minta képet, akkor a workshop megpróbáljuk közösen reprodukálni a világítást. Amire szükséged lesz a workshopon: Egy tükörreflexes fényképezőgép memóriakártyával, minimum egy alap objektívvel Jegyzetfüzet Nyitottság és elszántság a jó képekre és fejlődésre Tudnivalók: A workshop helyszíne: Budapest, Boráros tér 6. (Prime Stúdió) www.primestudio.hu A workshop időpontja és időtartama: 2020. február 15. (szombat) szünetekkel kb 15:30-ig, kezdés reggel 09:30 vagy 11:00. Ebédszünet: 13:00 – 13:30 Foglaló a workshopra 15 000 Ft. A jelentkezés akkor lesz 100%-ban érvényes, amikor a foglaló vagy a teljes díj megérkezett a számlára. Jelentkezésed a workshopra a foglaló elküldésével vagy a teljes díj megfizetésével biztosítod. A workshopon üdítőt, ásványvizet, teát, kávét, gyümölcsöt és rágcsálni valót egész nap folyamán biztosítunk. További képek, infók és jelentkezés: https://fotosworkshopok.hu/workshopok/ferfi-portre-es-modell-fotozas-workshop-peleskey-bencevel

FotoKlikk archívum
Prime Studio
08:30
oktatás workshop
Téli túra a Börzsönyben Archív
15 Feb 2020

A lenyűgöző panorámákkal kecsegtető börzsönyi túra Márianosztráról indul, s az eldugott Bezina-völgyön át éri el Nagyirtáspusztát. A Só-hegy és a Kopasz-hegy kilátópontjain kedvező időben olyan létkép fogad, amit soha sem felejtesz el. Nem véletlen, hogy minden évszakban visszajárunk. Kedvcsináló videó: https://www.youtube.com/watch?v=6KFIoq6mjwo December harmadikai fotóink: https://photos.app.goo.gl/rrAqG3AdUXPyxme28 További részletek a Túrablogon: http://bit.ly/télibörzsöny2020 Létszámkorlát: 25 fő + 5 fő VIP A jelentkezés december 30-án 20 órakor indul. Ez a vezetett túra 12,89 kilométer hosszú és 500 méter szintemelkedést tartalmaz.

FotoKlikk archívum
Márianosztra, Pest, Hungary
08:00
mit fotózzak?
Ezüstkor 2020 – A RAW csoport bemutatkozó kiállítása Archív
14 Feb 2020

A digitális képalkotás és a felgyorsult információáramlás világában egyre több mozgalom foglalkozik alternatív életformák kikísérletezésével. A módszerek között sokszor a legegyszerűbb megoldás a legkézenfekvőbb: a korábban már jól bevált, jó tapasztalatokra épülő, múltbéli eszközök használati lehetőségeinek újragondolása. A 2019-ben alakult ?RAW? csoport különböző identitású, eltérő művészeti háttérrel és attitűddel tevékenykedő alkotókból áll. A tizenkét alkotót az köti össze, hogy egyes munkáik, sorozataik létrehozásához archaikus, analóg technikát használnak. A csoport célja, hogy a huszonegyedik század kurrens témáit egy eltűnő félben lévő technológia sajátos képi világával ötvözve jelenítsék meg, ekként mind egyedi képeikkel, mind sorozataikkal egyszerre csatlakoznak a fotográfiai tradíciókhoz és a kortárs diskurzusokhoz. A ?RAW? csoport első, bemutatkozó kiállítása 2020. február 14. – március 6. között a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria Vermes-villa termeiben látható. Megnyitó: 2020. február 14., 17h. A kiállítást megnyitja: Szakáll Farkas Mária festőművész. Alkotók: A. Fehér Vera, Alagi Mihály, Budavári Csaba, Cserkuti György, Gábor Béla, Gombos Lajos, Kiss Gábor Gibbó, Németh Kriszta, Szabó Maya, Vachter János, Vadászi Zoltán, Ujvári Sándor A kiállítás szervezője: Budavári Csaba Konzulens: Gellér Judit A kiállítás megtekinthető: 2020. február 14. – március 6. Helyszín: Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, Dunaszerdahely

FotoKlikk archívum
Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahely
16:00
fotókiállítás megnyitó Vachter János Gombos Lajos Gellér Judit A. Fehér Vera Budavári Csaba Cserkuti György Gábor Béla Németh Kriszta Vadászi Zoltán KISS Gábor Alagi Mihály Kiss Gábor Gibbó Szabó Maya Ujvári Sándor kiállítás Vachter János Gombos Lajos Gellér Judit A. Fehér Vera Budavári Csaba Cserkuti György Gábor Béla Vadászi Zoltán Alagi Mihály Szabó Maya Ujvári Sándor
Flóra Faunája - Jakab Flóra természetfotó kiállítása Archív
14 Feb 2020

Jakab Flóra, amatőr természetfotós, az Állatorvostudományi Egyetem ötödéves hallgatója. Egész életében meghatározó helyet töltött be a természetfotózás, hiszen óvodás kora óta foglalkozott vele édespja, Jakab Tibor – aki ugyancsak elismert természetfotós. Több, kisebb önálló kiállítás után most a Magyar Természettudományi Múzeum biztosít helyszínt Flóra legújabb tárlatának, ahol a legsikeresebb ( és általa legjobbnak tartott) képek fognak szerepelni. A kiállítást Novák László természetfotós nyitja meg. A közel 50 fotó március 16-ig látogatható. Az eseményre a belépés díjtalan és mindenkit szeretettel várnak! Azt hiszem fotós "karrierem" egyik csúcspontjához értem, hiszen ezen a kiállításon szeretném bemutatni eddigi életem (szerintem) LEGJOBB fotóit.

FotoKlikk archívum
Magyar Természettudományi Múzeum
15:30
fotókiállítás megnyitó Novák László Jakab Tibor Jakab Flóra Természetfotó kiállítás
Pál Zsuzsanna Rebeka: Krémes /megnyitó Archív
13 Feb 2020

Pál Zsuzsanna Rebeka: Krémes A kiállítást megnyitja Topor Tünde 2020. február 13-án, 18 órától A kiállítás megtekinthető március 12-ig a Liget Galériában http://www.ligetgaleria.c3.hu/486.html Nemrég volt a tizedik évfordulója egy furcsa szeánsznak: krémest nyertek azok a megfejtők, akik a Pál Rebeka facebook posztjain feltűnő részleteket beazonosították. A krémeseket a ma is változatlan formában üzemelő Sport cukrászdában (Bank utca) fogyasztották el, ugyanis ennek a különlegesen kirakott metlachi-padlója volt az első rejtvény-feladvány. A kiállítás a megnyitót követően csak e-mail-ben történő előzetes időpont egyeztetéssel látogatható. E-mail: ligal@c3.hu

FotoKlikk archívum
Liget Galéria
17:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
Amerikai fotósok II/4. - Lynsey Addario Archív
13 Feb 2020

Lynsey Addario karrierje 1996-ban kezdődött formális fotográfiai oktatás nélkül Argentínában. A következő években Amerikában szabadúszóként dolgozott, majd a kubai kommunizmusban készített munkája megalapozta hírnevét. Ezután Indiába utazott, de a 2001-es terrortámadás fordulópont volt számára, ekkor kezdett háborús fotózásba. Pakisztánban kihasználta neméből adódó előnyeit és interjúkat készített nőkkel. A világ számos pontján fényképezett konfliktusokat: Irak, Darfur, Kongói Köztársaság, Haiti. A legnagyobb publicitású amerikai orgánumoknak készíti sorozatait: The New York Times, Time, National Geographic. Az előadás apró történelmi felvezetéssel kezdődik, amiben szemügyre vesszük a háborús fotózás műfaját és fejlődését, ezután pedig elmerülünk Addario festői szépséggel ábrázolt borzalmat megörökítő képeiben. Az Amerikai fotósok című előadások második “évada” változatlanul az Államok kiváló alkotóit éltetik főleg azok képein keresztül. A kiválasztott fotósok nem mindegyike kortársunk, de életükben olyat hoztak létre, amitől manapság sem tudunk eltekinteni, korszakalkotó (korszakot felforgató) ötleteik ma is elemi erővel hatnak vizuális kultúránkra. Ezen oknál fogva ismeretterjesztő jellegű előadásokról van szó, amelyek egyszerre érthetők a szakmai és amatőr, de érdeklődő közönség számára. Állandó előadó: Kis Péter, az SZTE fotográfus képzésének oktatója

FotoKlikk archívum
American Corner Szeged
17:00
előadás vetített előadás Kis Péter Kis Péter
Diósi Máté - FOW /Fog of War/ Archív
13 Feb 2020

FOW /Fog of War/ „A kép annyiban igaz, hogy valami valóságos dologhoz hasonlít, de ugyanakkor hamis, mert nem több mint hasonmás.” Ludwig Andreas Feuerbach A fotográfia egy speciális képtípus, hiszen nem csupán a szubjektum kivetülése, hanem egyben a valóság lenyomata is. Vagyis nyom: egy fénysugár adott objektumról való visszaverődésének rögzítése. Olyan megkérdőjelezhetetlen dokumentuma materiális világunknak, mely egy bírósági tárgyalásokon akár élet és halál felett is dönthet. Az analóg fotográfia talán még hitelesebb ebből a szempontból, hiszen felülete nem tartalmaz digitálisan módosított elemeket. Az analóg kép a fizika törvényeinek köszönheti létezését: a fény és a fényérzékeny nyersanyag megfelelő találkozása egy optikán keresztül valósul meg. A kép mondhatni emberi behatástól szinte független vizuális reprodukció. Ennek ellenére a valóság meghamisításának félelme és vágya egyidejű magának a médiumnak a megszületésével. Fényképekkel ugyan birtokba vehetjük a valóságot, de mi történik akkor, ha a szerepek felcserélődnek? Ha a fénykép lesz az az úr, aki végül birtokba veszi a valóságunkat? Vajon hol van az a pont, amelytől a technikai kép már nem nevezhető indexnek? Sőt, egyáltalán képesek vagyunk-e felismerni azt? Diósi Máté kiállítása 2020. február 14-től február 27-ig látható a Hybridart Space galériában. Megnyitó: február 13. csütörtök 18:00 A kiállítást megnyitja: Horányi Attila művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense Cím: Hybridart Space - 1052 Budapest, Galamb utca 6.

FotoKlikk archívum
Hybridartspace
17:00
fotókiállítás megnyitó Diósi Máté Diósi Máté
Könyvek & Képek a Napfényműteremből: Érzelmi libikóka Archív
12 Feb 2020

A Libri Kiadói Csoport és a Mai Manó Ház közös programsorozatot indít Könyvek & Képek a Napfényműteremből címmel. Havonta egyszer olyan beszélgetőestet rendezünk, melyen egy-egy izgalmas, népszerű és fontos témát közelítünk meg a Libri Kiadói Csoport újonnan megjelent könyvein és kortárs fotóművészek alkotásain keresztül. A beszélgetéshez a Vylyan Pincészet borait kóstoljuk. A sorozat házigazdája: Lovász László (műsorvezető, producer, Dumaszínház) Az est vendégei: Rácmolnár Lili (pszichológus) és Szász Lilla (fotográfus) 2020. február 12. Érzelmi libikóka Kapcsolódó könyveink: Stefanie Stahl: Igen is, meg nem is A kötelékfóbia felismerése és legyőzése; Stefanie Stahl: A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia. Megoldás (szinte) minden problémára; Philip Zimbardo: Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? Az est tematikájában szereplő könyvek 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg. A könyvklubra belépőjegyet kell váltani (ennek ára 2500 Ft, tartalmazza a beszélgetésen való részvételt, egy pohár bort és látogatható vele a Mai Manó Ház aktuális kiállítása is. Jegyek előzetesen és aznap este is válthatók a Mai Manó Ház jegypénztárában (1065 Budapest, Nagymező u. 20.).

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
17:00
kerekasztalbeszélgetés Szász Lilla Mai Manó Szász Lilla
Fényterápia – Sziráczki György fotókiállítása Archív
12 Feb 2020

Megnyító időpontja: 2020. február 12. (szerda) 18 óra Helyszín: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Székháza (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/a) A kiállítást megnyitja: Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke Közreműködik: Faludi Judit Liszt Ferenc-díjas csellóművész, érdemes művész; és Termes Rita zongoraművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Zeneakadémia tanára A kiállítás megtekinthető: 2020. március 16-ig, hétfőtől péntekig, 10-18 óra között, (Bővebb információ a 478-9040-es telefonszámon) Simkó János: FÉNYTERÁPIA - Impressziók Sziráczki György képeiről Csak nézd a képet, hagyd magad rábeszélni egy különleges utazásra! Sziráczki György szelíden átkarolja a vállad, nem okoskodik, nem magyaráz („mire gondolt a költő…”), hanem megmutatja a saját világát: a saját Bangkokját, Hanoiját, Indonéziáját és persze a saját Budapestjét. A fényképezés ismert kellékei és eszközei – gép, pillanat, körülmények, fények, hangulatok – akkor segítik a fotográfust, ha a látvány gondolatba, történetbe öltözik. A „nagy képet” az különbözteti meg a közönséges fotográfiától – a nagy filmekhez, versekhez, festményekhez, zenékhez hasonlóan -, hogy tovább él bennünk az elmesélt történet, rezonál emlékekre, vagy éppen egy új ablakot nyit arra a világra, amelyet, azt hisszük öntelten, hogy már ismerünk. Optikai hangtálakat kínál az érdeklődő nézőnek a kiállítás fotográfusa: tovább cseng-bong bennünk a látvány, előhívva szívhangokat, illatokat, felkavaró érzéseket. Ez a nagyszerű összeállítás az, ami: egy tehetséges ember fénylenyomata: élmény, tanulság, valami nagyon lényeges az ember életéről, a másik és a másság szerethető befogadásáról. Sziráczki György úgy dokumentál, hogy közben érzelmi viszonyt alakít ki a látottakkal, vonz, vagy taszít, szerethetővé tesz, vagy haragot gerjeszt, miközben nem ment fel a gondolkodás felelőssége alól. Mentális gyógykezelés ez a kiállítás, élményt kínáló fényterápia.

FotoKlikk archívum
MUOSZ
17:00
fotókiállítás megnyitó Keleti Éva kiállítás Keleti Éva
Élet és Mű: Stalter György Archív
12 Feb 2020

Élet és Mű: Stalter György – Beszélgetőtárs: Szarka Klára https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-stalter-gyorgy/ Nem könnyű csak néhány képet kiválasztani tőle bemutatkozásként. Régebbi és újabb munkái között is számos olyan felvétel van, amelyikre nyugodtan mondhatjuk, emblematikus. A világviszonylatban is jelentékeny hazai szociófotó irányzat második hullámának talán legfontosabb alakja. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy önképeivel, testképeivel egészen más stílusban is alkotott, de képszerkesztőként, alkalmazott fotósként és a fotóoktatás aktív figurájaként is megkerülhetetlen. Stalter György 1956-ban született Budapesten. Még középiskolásként az esztergomi Ferences Gimnáziumban kezdett fotózni. Elvégezte a Práter utcai iskolát és a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakát. 1978 és 1988 között a Magyar Ifjúság című hetilap fotóriportere és rovatvezetője, illetve a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának a tagja (titkára 1983–1986). Majd a legendás Képes 7 című hetilapnál dolgozott 1990-ig, 1992-től 1994-ig a VOLT magazin képszerkesztője, majd szabadúszó. Feleségével, Horváth M. Judittal, aki szintén vendége volt a beszélgetős sorozatnak, több mint tíz év munkáiból 1998-ban jelentették meg albumukat a Más Világot. Józsefvárosi képeiből Stalter Város a városban címmel jelentett meg albumot 2010-ben. Számos hazai és nemzetközi díj és ösztöndíj nyertese. Stalter György munkái a jelenleg a Capa Központban látható EUFÓRIA? – Rendszerváltás-történetek Magyarországról című kiállításon is láthatóak. Időpont: 2020. feburár 12., szerda, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. Az Élet és Mű beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

FotoKlikk archívum
Capa Központ
16:30
előadás vetített előadás kerekasztalbeszélgetés Szarka Klára Stalter György Horváth M. Judit Szarka Klára Stalter György Horváth M. Judit
Artus Lakók közös kiállítása - megnyitó Archív
11 Feb 2020

A kiállítást megnyitja: Goda Gábor Közreműködik Goda Sára, hárfán __________________________________________________ Kiállítók: Andrási Edina, Bálint Ádám, Csató József, Fischer Balázs, Forrai Ferenc, Király Gábor, Knyihár Bence, Nagy Géza, Nádor Tibor, Rabóczky Judit, Sinkovics Ede, Varga Virág ___________________________________________________ - Az emlékezet lenyomatai - „Az emlékezet hol lenyom, hol felemel.” (ősi kínai mondás) A jelen emlékei, a belső emlékezet képei jelenítődnek meg az Artus Lakók közösségének évente megrendezendő idei kiállításán. Van, aki a saját belső mélyrétegeit, és van, aki a környező világ retteneteit dolgozza fel műveiben. A 2000 óta folyamatosan bővülő sokszínű közösséget alkotó művészek (festő, szobrász, grafikus, építész, és designer-keramikus) műveikkel minden évben egymásra reflektálva, egymáshoz kapcsolódva hozzák létre kiállításaikat. A tavalyi “NÉZETHÁLÓ”-t ebben az évben “Az EMLÉKEZET LENYOMATAI” kiállítás követi. A közösség művészei ez alkalommal úgy válogatták az alkotásokat, hogy azok ne csak egymáshoz, hanem magához a kiállítótérhez is kapcsolódjanak. Az Artus Stúdió egy nyitott, sokszínű szellemi és alkotóműhely, emberek, gondolatok, művészeti ágak találkozásának helye, ahol az összművészeti, performatív fókuszú társulat mellett 12 műteremben alkotnak képzőművészek, az Artus Lakók, e jelen kiállítás létrehozói. A kiállítás megtekinthető március 11-ig.

FotoKlikk archívum
Artus Stúdió
18:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
World Press Photo Exhibition 2019: Tallinn, Estonia Archív
11 Feb 2020

*11 to 29 February 2020* Visit the World Press Photo Exhibition 2019 on its world-wide tour showcasing the stories that matter with photography from the 2019 World Press Photo Contest. The 2019 exhibition features the World Press Photo of the Year, and for the first time, the World Press Photo Story of the Year. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 78,801 photographs entered by 4,738 photographers from 129 countries. Event location: Balti Jaam Toompuiestee 37, Tallinn Tel. +372 631 0000 Opening hours: Daily: 12.00-18.00 --------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling. Founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest to share their work with an international audience, the competition has grown into the world’s most prestigious photography award and our mission has expanded. We encourage diverse accounts of the world that present stories with different perspectives. We exhibit those stories to a worldwide audience, educate the profession and the public on their making, and encourage debate on their meaning. The World Press Photo Foundation is an independent, nonprofit organisation, based in Amsterdam, the Netherlands. We receive support from the Dutch Postcode Lottery. https://www.facebook.com/events/2341801742592860/

FotoKlikk archívum
Balti jaam
10:00
fotókiállítás
Kerekes Gábor: Fotó-fétisek Archív
10 Feb 2020

Kerekes Gábor fotográfiai képeiből és azok alapját képező személyes tárgyaiból, párhuzamba állításukról, egymáshoz fűződő viszonyukról szól ez a különleges kiállítás. Nem a kortárs kultúrában manapság elterjedt és divatossá vált önleleplező – a művészet illúzióját rombolni akaró – gesztus a kiállítás szándéka. Nem is a művek keletkezésének leleplezése a cél, hanem éppen ellenkezőleg: Kerekes Gábor vátozatos teremtő készségének és ámulatba ejtő kreativitásának fölfedése.

FotoKlikk archívum
artphoto.hu
17:00
fotókiállítás Kerekes Gábor megnyitó kiállítás Kerekes Gábor
CAPAZINE – LET'S DANCE – Finisszázs Archív
10 Feb 2020

CAPAZINE – LET’S DANCE – Finisszázs https://capacenter.hu/esemenyek/capazine-lets-dance-finisszazs/ 2020. február 10-én, hétfőn, 17 órától a CAPAZINE – LET’S DANCE című kiállítás alkotói és a workshop vezető előadója, Szigetvári Andrea elektroakusztikus zeneszerző tart záró tárlatvezetést Gellér Judit kurátor vezetésével. Az esemény az Approach zenekar (tagok: Bartók György, Bolcsó Bálint, Nikolaus Gerszewski, Kaincz Orsolya, Krokovay Nóra, Mákó Rozi és Vajsz Kornél) koncertjével nyit, akik hagyományos hangszerek mellett elektronikát és különböző tárgyakat használnak a produkció során. Időpont: 2020. feburár 10., hétfő, 17 óra Helyszín: Capa Központ, Project Room Az eseményen való részvétel ingyenes. *** CAPAZINE – LET’S DANCE https://capacenter.hu/kiallitasok/capazine-lets-dance/ Capa Központ Soundcloud-oldal https://soundcloud.com/capacenter A LET’S DANCE, avagy Táncoljunk! hívószó fotográfusokat és zenészeket invitált közös munkára. A műhelymunka központi témája a zene és a fotografikus képalkotás kapcsolata, vizsgálódásának tárgyai a hangképek, a grafikus kották, a montázs, az újrajátszás, a zenetörténet és a fotótörténet találkozása, az alkotói kísérletezés lehetőségei voltak. Míg a fotográfia sűrít, kimerevíti az időt, rögzít egyes motívumokat, addig a zene készítése és hallgatása egyaránt időbeli folyamat. A műhelymunka célkitűzése az volt, hogy a két különböző érzékszervet mozgató művészeti ág közös pontjait keresve, olyan új alkotásokat inspiráljon, amelyek a zene és a fotografikus képalkotás eszköztárát egyaránt használják. A tánc ebben az összefüggésben a résztvevő párok és triók közös cselekvéssorát, kollektív mozgását jelenti, ahol fényképek, állóképek kapcsolódnak zenei darabokhoz. Kiállító alkotók: Belicza László Gábor – Baráth Bálint Juhász István András – Juhász Tamás Nagy András – Dudás Marcell (aka Marcel) Péter Áron Izsák – Szántó Tamás (aka Kisszántó) Piti Marcell – Mákó Rozi Ravasz András – Juhász Tamás Regős Benedek – Kaincz Orsolya A műhelymunkát vezették: Gellér Judit (a műhelymunka vezetője) Mucsi Emese (szerkesztő) Pentelényi Pál (zenei szerkesztő) Szigetvári Andrea (meghívott előadó) Tanulmány: Szakács Emese Bíborka Vendégelőadók: Ádám Anna Puklus Péter Szemző Tibor Duncan Wooldridge

FotoKlikk archívum
Capa Központ
16:00
pályázat workshop Puklus Péter Ádám Anna Gellér Judit Nagy András Regős Benedek Belicza László Gábor Piti Marcell Mucsi Emese Juhász István Ravasz András Duncan Wooldridge Szántó Tamás kiállítás Szakács Emese Bíborka Puklus Péter Ádám Anna Gellér Judit Nagy András Regős Benedek Belicza László Gábor Piti Marcell Mucsi Emese Juhász István Ravasz András Szántó Tamás
Capazine – LET’S EAT! – jelentkezés Archív
09 Feb 2020

CAPAZINE – LET’S EAT! – jelentkezés https://capacenter.hu/off-capa/capazine-lets-eat/ 2020-ban folytatódik a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus fotós periodikája, a CAPAZINE! A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. február 23., vasárnap, éjfél A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A lapszámok létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg a CAPAZINE műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal. Célunk, hogy az elkészült kiadvánnyal a legtöbb európai fotós rendezvényen, fesztiválon megjelenjünk. A CAPAZINE harmadik számának címe LET’S EAT!, központi témája az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata. Az evés egyfelől hétköznapi és személyes cselekvés; másfelől politikus és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tett, így az étel amellett, hogy az egyik legnépszerűbb tárgyfotózási kategória alanya, napjainkban a jövővel kapcsolatos alkotói kísérletezések egyik alapvető vizsgálati tárgya is. Kulcsszavak: ételfotó, foodporn, food design, műtermi fotózás, csendélet, tárgyfotó, éhség és bőség, brainfood, kritikai gondolkodás, jövőnarratíva, fenntarthatóság, eat art, interdiszciplinaritás, együttműködés A 2020-as CAPAZINE műhelymunkára olyan fotográfusok, képzőművészek, (food/eating) designerek, kutatók és a témában jártas egyéb szakemberek jelentkezését várjuk, akiket foglalkoztat a fotografikus képalkotás, az étel és a fotográfia kapcsolata, az étkezés és a fenntarthatóság témája, valamint a műfajok közti kísérletezés – a food porntól egészen az ehető fotográfiáig. Az alkotók mellett ezúttal is várjuk az elméleti szakemberek, szakszövegírók jelentkezését. A CAPAZINE – LET’S EAT! workshopon résztvevők közös gondolkodással, tervezéssel és kísérletezéssel hoznak létre egy olyan többfunkciós kiadványt, amely egyszerre folyóirat, valamint sokszorosított műtárgy. A tematikus számok tartalmának előkészítésekor az adott témát elméleti és gyakorlati szempontból is vizsgáljuk: az elméleti szakemberek a teoretikus alapot biztosító írásokat és a résztvevő művészek munkáit elemezve szakszövegeket írnak, a résztvevők pedig az adott téma mentén készítik el a CAPAZINE-ben megjelenő alkotásaikat. Meghívott előadók: -Perlaki Márton fotográfus, képzőművész -Milutinovits Panka stylist -Lajos Mari, a magyar gasztronómia ikonja, férjével, Hemző Károly fotográfussal (1928-2012) a magyar ételfotózás megteremtői -Absentology filozófusduó (Horváth Márk & Lovász Ádám) A műhelymunka vezetői: -Mucsi Emese kurátor, Capa Központ -Szalipszki Judit kurátor, a Trafó Galéria munkatársa Konzulens: -Gellér Judit kurátor, Capa Központ A résztvevők a jelentkezésükkel vállalják, hogy kétheti rendszerességgel (péntekenként, napközben 14-18 óra között) részt vesznek a foglalkozásokon, a kiadvány elkészítésében és a kiállítás megrendezésében tevékenyen közreműködnek. A tervezett munkamenet: műhelymunka foglalkozások és alkotások létrehozása (március–július), a kiadvány előkészítése, szakszövegek írása (augusztus–szeptember), a kiadvány publikálása és kiállítás (október–november). A jelentkezéseket szakmai önéletrajz, online vagy PDF portfólió és rövid motivációs levél kíséretében a capazine@capacenter.hu e-mail-címre várjuk „CAPAZINE 2020” tárggyal 2020. február 23. éjfélig. A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. február 23., éjfél Az egyes műhelymunkák létszáma korlátozott, a tervezett létszám szerint kiadványonként 8 fő fotográfus, 4 fő a témában jártas szakember és 2 fő elméleti szakember tud részt venni. A jelentkezők közül a résztvevőket a beküldött pályázati anyagok alapján a műhelymunka vezetői választják ki. A foglalkozások nyelve magyar, angol nyelvtudás előnyt jelent. A részvételt nyert pályázókat e-mailben értesítjük 2020. március 8-ig. Ajánlott olvasmányok listája: -MúzeumCafé Gasztro 71., 13. évfolyam, 2019/3., május-június -Susan Bright: Feast for the Eyes: The Story of Food in Photography (Aperture, 2017) -Massimo Montanari: Éhség és bőség (Atlantisz, 1999) -Visual Feast: Contemporary Food Staging and Photography (Gestalten, 2017) -Filippo Tommaso Marinetti: The Futurist Cookbook (Penguin Modern Classics, 2015) -Arts & Food: Rituals Since 1851 (Electa, 2018) -Food and Culture: A Reader, 2nd Edition, Carole Counihan, Penny Van Esterik (Eds), Routledge; 2nd edition (2007) -The Taste Culture Reader: Experiencing Food and Drink (Berg Publishers, 2005) -Toiletpaper Magazine A CAPAZINE – LET’S EAT című periodika tervezett megjelenése 2020. november/december. *** CAPAZINE – LET'S PLAY https://capacenter.hu/kiallitasok/capazine-lets-play/ CAPAZINE – LET'S DANCE https://capacenter.hu/kiallitasok/capazine-lets-dance/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
23:01
pályázat workshop Hemző Károly Gellér Judit Milutinovits Panka Mucsi Emese Perlaki Márton Lajos Mari kiállítás Hemző Károly Gellér Judit Mucsi Emese Perlaki Márton Lajos Mari
Mácsai Pál harmadszor! | Keleti Éva Élet/Kép c. kiállításán Archív
09 Feb 2020

Mácsai Pál exkluzív tárlatvezetése Keleti Éva kiállításán A nagy érdeklődésre való tekintettel Mácsai Pál újra tárlatot vezet a kiállítás utolsó napján! Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni Keleti Éva Élet/Kép c. retrospektív kiállításáról, a kiállító művészről, ha érdeklik a kiállítás kulisszatitkai, vegyen részt Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatójának exkluzív tárlatvezetésén. Belépőjegy: 2500 Ft

FotoKlikk archívum
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest
15:30
fotókiállítás tárlatvezetés finisszázs Keleti Éva kiállítás Keleti Éva
Kép szerkesztése