Sötét Világos
Eifert János mesterkurzus: a Kubizmus Archív
09 Jan 2019

A kubizmus egy avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. Picasso és Braque képeivel kezdődött 1907-ben és lényegében az első világháború kitörésével, 1914-ben merült ki. Rövid időszaka ellenére látásmódja máig hat a művészetre. És vajon hat-e, hatott-e bármikor is a fotóművészetre? Létezik-e, létezhet-e fotókubizmus? Előadásomban ezt az irányt kísérlem meg kidomborítani, természetesen a képzőművészet irányából kiindulva, és saját képi példáimmal illusztrálva. A kubizmus új plasztikai nyelvet próbált teremteni, s szakított a reneszánsz óta uralkodó empirikus látványszerűséggel. A klasszikus térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást próbál állítani, mégpedig olyat, amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természet-értelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. Végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. A kubisták általában közismert motívumokat vettek például gitárt, palackot, gyümölcsöstálat, emberi alakot. „Cézanne-i” periódus (1907–1909) Az első periódusban a cézanne-i elvnek megfelelően a forma geometrikus átfogalmazása történik meg, de még nem szakítanak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálják, ezzel elszakadva Cézanne-tól. „Analitikus” periódus (1910–1912) A második periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz ugyanazon a képen többféle nézőpontot egyesítenek, ugyanazt a tárgyat különféle nézőpontból vizsgálják meg, mintegy kiterítik a felületre, széttördelik. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A művészek, ha táblaképet festenek is, szakítanak a táblakép-koncepcióval, a kép szerkezete túlkívánkozik a kép lezárt határain. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét. Picasso Hegedű és szőlő csendélete 1912-ben készült. A hegedűfej csigáját és az egyik kulcsot úgy látjuk, ahogy képzeletünkben szokott megjelenni, azaz oldalról. A hangnyílásokat viszont már szemből látjuk. Picasso eltúlozta a hegedű testének hajlatait. A vonó és a húrok valahol az űrben lebegnek, sőt a húrokat kétszeresen látjuk egyszer szemből, egyszer pedig az f-nyílás környékén. A kép a széttört formák ellenére sem zűrzavaros. Ennek az az oka, hogy a művész többé-kevésbé egységes formákból konstruálta képét, így a festmény egésze egy következetes szerkezetet ad. „Szintetikus” periódus (1913–1914) A harmadik periódusban a naturális tárgyak utánzását már szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. Ezt is több perspektivikus nézőpont jellemzi, a tömegek még inkább felszívódnak a síkban. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel – a kubisták esztétikái szerint – a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. Picasso Fej című képét 1928-ban készítette. Durva anyagból vágta ki a fej körvonalait, ráragasztotta rajzlapjára, majd szélére rajzolta a két sematikus szemet, jókora távolságra egymástól. Derékszögben megtört vonallal ábrázolta a szájat, melyben a fogsort is láthatjuk, az arc körvonalát hullámos vonallal érzékeltette. A kubista művészek számára a forma nagyon fontos. Paul Klee leírja, hogyan kezdte el egymáshoz viszonyítani a vonalakat, színeket, árnyalatokat. Leírja, hogy a keze között alakuló formák lassanként valódi vagy vélt képmássá alakulnak képzeletében. Meg volt győződve arról, hogy maga a természet alkot a művész személyén keresztül, ugyanaz a titokzatos erő, mely a történelem előtti állatokat és a mélytengeri fauna tündérvilágát alkotta, a mai napig is ott munkálkodik a művészetben. Parányi mese egy parányi törpéről című képén amit 1925-ben készített, megfigyelhetjük a kis gnóm meseszerű átalakulását: az emberke feje ugyanis egyúttal része a felette levő nagyobb arcnak is. Valószínűtlen, hogy Klee már a kép festése előtt kigondolta volna ezt a trükköt. A formákkal való játszadozás vezethette rá a művészt. Lyonel Feininger háromszögei azt a hatást keltik, mintha egymás mögött állnának. Egymást fedő áttetsző háromszögekből építette fel képeit, melyek így több réteg benyomását érzékeltették. Így sikerül bizonyos mélységet érzékeltetniük, és a művész egyszerűsítheti a tárgyak körvonalait, anélkül, hogy képe lapossá válna. Vitorlások című képe is azt bizonyítja, hogy sajátos technikájával nemcsak térhatást, hanem mozgást is tudott érzékeltetni. Alberto Giacometti célja többek között az volt, hogy egy darab lemezt emberfejjé formáljon. Azt kutatta, mennyit őrizhet meg a művész a lemez eredeti formájából. Úgy találta, nem szükséges lyukasztással szemet adnia szobrának, elég ha két egyszerű kis mélyedést homorít a lemezbe. Az irányzat döntő hatású volt a kubizmust az art déco stílussal ötvöző Tamara de Lempicka fejlődésére. A kubizmus új plasztikai nyelvet próbált teremteni, s szakított a reneszánsz óta uralkodó empirikus látványszerűséggel. A klasszikus térszemlélet, perspektíva és képszerkesztés helyébe új megoldást próbál állítani, mégpedig olyat, amely megfelel a természettudomány modern forradalma következtében módosult természet-értelmezésnek, a relativitás tér és idő koncepciójának is. Végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. A kubisták általában közismert motívumokat vettek például gitárt, palackot, gyümölcsöstálat, emberi alakot. „Cézanne-i” periódus (1907–1909) Az első periódusban a cézanne-i elvnek megfelelően a forma geometrikus átfogalmazása történik meg, de még nem szakítanak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálják, ezzel elszakadva Cézanne-tól. „Analitikus” periódus (1910–1912) A második periódust a "szimultanizmus" jellemzi, azaz ugyanazon a képen többféle nézőpontot egyesítenek, ugyanazt a tárgyat különféle nézőpontból vizsgálják meg, mintegy kiterítik a felületre, széttördelik. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A művészek, ha táblaképet festenek is, szakítanak a táblakép-koncepcióval, a kép szerkezete túlkívánkozik a kép lezárt határain. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét. Picasso Hegedű és szőlő csendélete 1912-ben készült. A hegedűfej csigáját és az egyik kulcsot úgy látjuk, ahogy képzeletünkben szokott megjelenni, azaz oldalról. A hangnyílásokat viszont már szemből látjuk. Picasso eltúlozta a hegedű testének hajlatait. A vonó és a húrok valahol az űrben lebegnek, sőt a húrokat kétszeresen látjuk egyszer szemből, egyszer pedig az f-nyílás környékén. A kép a széttört formák ellenére sem zűrzavaros. Ennek az az oka, hogy a művész többé-kevésbé egységes formákból konstruálta képét, így a festmény egésze egy következetes szerkezetet ad. „Szintetikus” periódus (1913–1914) A harmadik periódusban a naturális tárgyak utánzását már szabadon kitalált képzőművészeti "jelek" használata helyettesíti. Ezt is több perspektivikus nézőpont jellemzi, a tömegek még inkább felszívódnak a síkban. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel – a kubisták esztétikái szerint – a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. Picasso Fej című képét 1928-ban készítette. Durva anyagból vágta ki a fej körvonalait, ráragasztotta rajzlapjára, majd szélére rajzolta a két sematikus szemet, jókora távolságra egymástól. Derékszögben megtört vonallal ábrázolta a szájat, melyben a fogsort is láthatjuk, az arc körvonalát hullámos vonallal érzékeltette. A kubista művészek számára a forma nagyon fontos. Paul Klee leírja, hogyan kezdte el egymáshoz viszonyítani a vonalakat, színeket, árnyalatokat. Leírja, hogy a keze között alakuló formák lassanként valódi vagy vélt képmássá alakulnak képzeletében. Meg volt győződve arról, hogy maga a természet alkot a művész személyén keresztül, ugyanaz a titokzatos erő, mely a történelem előtti állatokat és a mélytengeri fauna tündérvilágát alkotta, a mai napig is ott munkálkodik a művészetben. Parányi mese egy parányi törpéről című képén amit 1925-ben készített, megfigyelhetjük a kis gnóm meseszerű átalakulását: az emberke feje ugyanis egyúttal része a felette levő nagyobb arcnak is. Valószínűtlen, hogy Klee már a kép festése előtt kigondolta volna ezt a trükköt. A formákkal való játszadozás vezethette rá a művészt. Lyonel Feininger háromszögei azt a hatást keltik, mintha egymás mögött állnának. Egymást fedő áttetsző háromszögekből építette fel képeit, melyek így több réteg benyomását érzékeltették. Így sikerül bizonyos mélységet érzékeltetniük, és a művész egyszerűsítheti a tárgyak körvonalait, anélkül, hogy képe lapossá válna. Vitorlások című képe is azt bizonyítja, hogy sajátos technikájával nemcsak térhatást, hanem mozgást is tudott érzékeltetni. Alberto Giacometti célja többek között az volt, hogy egy darab lemezt emberfejjé formáljon. Azt kutatta, mennyit őrizhet meg a művész a lemez eredeti formájából. Úgy találta, nem szükséges lyukasztással szemet adnia szobrának, elég ha két egyszerű kis mélyedést homorít a lemezbe. Az irányzat döntő hatású volt a kubizmust az art déco stílussal ötvöző Tamara de Lempicka fejlődésére. https://www.facebook.com/events/1245203015617742/

FotoKlikk archívum
Eifert János mesterkurzus - Mester és Tanítványai
17:00
oktatás workshop Eifert János LYONEL EIFERT JÁNOS
Eifert János mesterkurzus: A Photoshop a kreatív képalkotás eszköze Archív
08 Jan 2019

A PHOTOSHOP a kreatív képalkotás, képalakítás eszköze... Eifert János mesterkurzus - Mester és Tanítványai Sok jó képből melyiket válasszam pályázatra, kiállításra? Hogyan lehet a jó képből még jobbat készíteni? Varázslattal, vagy inkább vágással, elforgatással, a színek-, tónusok módosításával, esetleg a kompozíció rendjének a megváltoztatásával? Mindezeket együtt, vagy külön-külön is alkalmazzuk, a PHOTOSHOP segítségével. Részvételi díj: 3000,- Ft ADOBE PHOTOSHOP A raszter-grafikus programok közé tartozik az Adobe Systems Photoshop nevű programja, amely egyfajta etalon a képfeldolgozással és grafikával foglalkozók körében. Ezzel a szoftverrel szinte mindenféle képfeldolgozással kapcsolatos probléma megoldható. A programban korábban többféle újítás jelent meg, amelyet előbb vagy utóbb a konkurens programok fejlesztői is átvet­tek. Ezek közé tartozik a rétegek kezelése (amikor a kép jellemző részeit különböző rétegekre – fóliákra – helyezik, és rétegenként módosítják), vagy a beépülő segédprogramok, azaz a „plug-in”-ek használata (ezek egy külön könyvtárban elhelyezkedő, esetleg más fejlesztőtől származó, speciális funkciójú fájlok, külön programok, amelyek betöltés után beépülnek a Photoshop program menürendszerébe). A képek rétegenkénti kezelése azért előnyös, mert a rétegekre helyezett objektumok a kép más rétegeinek módosítása nélkül változtathatók meg, tartalmuk önállóan mozgatható. A rétegek átlátszóvá tehetők, közöttük különféle csoportosítási és egyéb műveletek végezhetők, sorrendjük variálható, rajtuk külön-külön más grafikus szűrő alkalmazható stb. A Photoshop ma a nyomdai előkészítés és képfeldolgozás legelterjedtebb programja, tudása miatt is a professzionális fotósok, webdesignerek, filmes utómunkával foglalkozó szakemberek kedvelt eszköze. https://www.facebook.com/events/528542037641801/

FotoKlikk archívum
Eifert János mesterkurzus - Mester és Tanítványai
17:00
oktatás workshop Eifert János EIFERT JÁNOS
Hegyvidék régen és most - Fotókiállítás Archív
07 Jan 2019

Walton (Reimholz) Eszter, fotográfus, több mint egy évtizede kerületünkben él. Eredeti végzettsége építész, érdeklődése, munkái elsősorban épített és természeti környezetünkhöz kapcsolódnak. Ezt a helytörténeti anyagot 2014-ben készítette. Egy érdekes, átfogó munka e – nagy hagyományokkal rendelkező – kerületről, a Városmajortól Zugligeten és a Svábhegyen át a Széchenyi-hegyig. A kerület múltjával foglalkozva kezdte el gyűjteni különböző archívumokból a régi felvételeket. Azután - sokszor modelleket is „használva” – megkereste a helyszíneket és elkészítette az archív fotó mai változatát. Így született az a 72 kép-pár, amelyek 2019 januárjában láthatóak a Jókai Klub kiállítótermeiben. A kiállítás megtekinthető: Vasárnap és kedd kivételével minden nap 9h - 20.30h-ig Nyitva: 2019.január 7- február 2-ig Minden érdeklődőt várunk szeretettel! https://www.facebook.com/events/136470803940671/

FotoKlikk archívum
Jókai Klub
22:00
fotókiállítás kiállítás
Baba fotó workshop Archív
06 Jan 2019

Babafotó workshop...2019. jan. 6. Édes csemeték birodalmába vezet be minket ez a gyakorlat, ahol a kicsi, a mégkisebb és édesanya tökéletes összangja adja a témát, melynek különleges megvalósítása ránk fotósokra vár. A gyakorlat helyszíne: Budapest Workshop ára: 15'000Ft Gyakorlat ideje: 6 óra/nap Kezdés: 11:00-kor Vége: 17:00-kor Fotózás közben lámpabeli átállításra van lehetőség, feltétele hogy pontosan spotmeterrel bemérje utána az illető a fényeket, úgy, hogy APSC szenzortól a 4x5"-ig megfelelő fényt hozzunk létre. Ezt a vezető oktató jóvá kell hagyja, mert a nagyfilmes kategóriában sok múlik ezen, ill. csak színvonalas világítást engedünk meg a kezünk alatt. 25 éve működő reklámfotós cégként ez nálunk a védjegy. A gyakorlat során fotózásra kerülő tárgyakat biztosítjuk a diákoknak. A gyakorlat során használt világítástechnikát biztosítjuk a diákok számára. A gyakorlat során lehetőség van műszaki gép használatára, ill. középméretű fényképezőgépek használatára. Ezeket térítésmentesen használhatják a gyakorlaton résztvevők. Rövid tematika: Átfogóan beszélünk mindenről, ami a gyermek fotózás kapcsán fontos lehet, a fotóssá válás első mozzanataitól a kommunikáción, pózokon, ruhákon, kiegészítőkön át egészen az enteriőrben való fotózás legapróbb fortélyaiig. Elmondjuk: hogy építjük fel a csomagjainkat, hogyan árazunk hogy működünk, gondolkodunk egy kismama fotózáson mitől lesznek őszinte érzelmek a képeinken milyen pózokat lehet, szabad használni egy kisgyermek fotózáson önálló képek és páros (apukás) fotók esetében hogy használjuk az enteriőrt, a kiegészítőket, a ruhákat látványelemként hogyan fotózunk természetes és mesterséges fénnyel ITT A HELYED: Még sosem fotóztál babát, de nagyon szeretnél belevágni. Fotózol kismamákat, de inspirációra van szükséged, szeretnél tanácsot kérni, tapasztalatot cserélni. Szeretsz stúdióban fotózni és kíváncsi vagy a „bennfentesek”, vagyis a stúdiófotósok fotózási titkaira. Kíváncsi vagy arra, hogyan működik egy enteriőrös stúdió a mindennapokban és abba mikor, milyen fotózásokat érdemes szervezned. Bizonytalan vagy abban, hogyan kell, szabad a kisbabát, nagyobbacska gyermeket pózoltatni, öltöztetni Érdekel a fotózás háttere is, legyen szó technikáról, árazásról, a csomagok tartalmáról, vagy éppen az egyik legfontosabb dologról, az ügyfelekkel való hatékony kommunikációról Szeretnéd fejleszteni a tudásodat beltéri természetes fényben és folyamatos fényű lámpával való fotózás kapcsán JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2019. jan. 5. TELEFON TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS A szám, amit hívni kell: 0630/297 47 49Nagy Barbara Hívható: reggel 9-től este 19:00-ig Telefonos jelentkezésnél felvesszük a jelentkező adatait. A következő adatokra van szükségünk: - beiratkozó neve - telefonszám - mail cím MAILEN TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS Küldjön számunkra egy mailt, akár innen az oldalról. A mail tartalma legyen: - Melyik előadás érdekli? - Elérhetőségei, hogy fel tudjuk keresni. - beiratkozó neve - telefonszáma - mail címe - Jelentkezem az előadásra. Amint megérkezik hozzánk mailje, mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Fotosuli Szabadiskola https://www.facebook.com/events/286387385361973/

FotoKlikk archívum
Fotosuli Szabadiskola
10:00
oktatás workshop
Portréfotózás az alapoktól - Stúdió gyakorlat Archív
05 Jan 2019

------------ KEDVEZMÉNYES ÁRON MOST 20.000 Ft! ------------ A portréfotó, az egyik legkedveltebb fotós téma, amivel talán mindannyian találkozunk, és persze ki is próbáljuk magunkat benne. Rengeteg összetevője van, ami szükséges ahhoz, hogy igazán szép portrét készítsünk. Most te is kipróbálhatod magad a fotóstúdióban, hogy a jövőben kamatoztathasd portréfotós tudásodat. Szeretettel várunk Csikós Árpád fotóművész gyakorlati oktatásán! Árak: December 15-ig, KEDVEZMÉNYES ÁRON 20.000 Ft Eredeti ár: 25.000 Ft Csikós Árpád korábbi portréfotós előadás résztvevőinek: 15.000 Ft A képzés időpontja: 2019. január 5. 10:00-17:00 A gyakorlati nap felépítése: - Használatos gyújtótávolságok, látószögek ismertetése - Fényformáló előtétek ismertetése - Műtermi vakuk összehangolása - Kemény és lágy fény közötti dramaturgiai különbség - Modellinstruálás - Modellsmink - Alapvilágítások - Portréfényelés egy lámpával - Portréfényelés több lámpával - Derítés-derítetlenség hatása - Különböző fényirányok hatásai - Természetes- és villanófény összehangolása - Portrézás csak természetes fénnyel - Általános / üzleti / divatportré közötti különbség fény- és póz tekintetében. Maximális létszám: 10 fő Regisztráció: lajtavari.adrienn@gmail.com Csikós Árpád fotóművész, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 2006-2012-ig óraadóként tanított a Dunaújvárosi Főiskolán fotográfia és képszerkesztés tantárgyakat. Jelenleg a fotóművészeti tevékenység mellett tanítja a fotográfiát gimnáziumban és magánoktatás keretében. 2007-től tagja, 2014-2017 között elnökségi tagja a képző- és iparművészeket tömörítő Újpart Egyesületnek. Fotósként tagja a Brandmake Inc. Tokyo, Japan vállalat creative team-jének és a prémium minőségű Gentleman Magazin kreatív csapatának. Számos könyv szerzője és társszerzője, többek között a Fotográfia és képszerkesztés c. főiskolai tankönyvnek. Munkáit értékesítették hazai és new yorki galériák, képei megtalálhatóak a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár közgyűjteményében, illetve számos magánygyűjteményben Magyarországon, az USA-ban, Olaszországban és Franciaországban. Rendszeresen fényképez multinacionális cégeknek portré-, divat-, reklám kategóriában reklámkiadványokhoz, óriásplakátokhoz, weblapokhoz. Érdeklődés és jelentkezés: A lajtavari.adrienn@gmail.com email címen. https://www.facebook.com/events/325884751339775/

FotoKlikk archívum
Photosight Fotóstúdió
09:00
oktatás workshop Magyar Fotográfiai Múzeum
Kenu és gyalogtúra a Hévíz-patakon és a Keszthelyi-hegységben Archív
05 Jan 2019

??‍??‍??‍ Izgalmas téli programot keresel? Gyere velünk Hévízre vízitúrázni, és a Keszthelyi hegységbe gyalogtúrázni, garantáltan nem fogsz csalódni! Túránk első napján a meleg vizű hévizi éren csordogálunk végig hajóinkkal, hogy a gőzölgő patakról csodáljuk meg a téli természetet és a varázslatos virágzó tündérrózsákat. Másnap a Keszthelyi hegység igen különleges, kevésbé ismert részét mutatjuk meg nektek a Vállus és Gyenes közötti vadregényes terület bakancsos útvonalain, majd bevesszük a Zalaszántói-medencére néző panorámás Rezi várat, amely a 418 méteres Meleg-hegy meredek szirtfokán dacol az idővel... Az utazást összeszervezzünk, így nem okozhat gondot a lejutás! ? ? A túra időpontja: 2019. január 05 - 06. ? Bővebb információ: https://kaland.sport.hu/celpontjaink/magyarorszag/telen-a-hevizi-eren-kenu-es-gyalogtura-a-heviz-patakon-es-a-keszthelyi-hegysegben MAKASE Team - www.kaland.sport.hu ??‍??‍??‍ https://www.facebook.com/events/701378763581946/

FotoKlikk archívum
Magyar Kaland - Sport Egyesület Nonprofit Szervezet (MAKASE)
08:00
mit fotózzak?
Egy zseni látomásai - Hieronymus Bosch különös világa Archív
30 Dec 2018

A két ünnep közt ismét vetítjük "Exhibition on Screen" című művészeti dokumentumfilm-sorozatunk népszerű 2018-as epizódját, amely az álomszerű, nem ritkán bizarr alakokkal teli festményeiről híres németalföldi festő, Hieronymus Bosch művészetébe nyújt betekintést, a szülővárosában megrendezett nagyszabású retrospektív tárlat bemutatásával. EGY ZSENI LÁTOMÁSAI - HIERONYMUS BOSCH KÜLÖNÖS VILÁGA december 30-án 16:30-kor az Uránia műsorán! Részletek és előzetes honlapunkon: http://urania-nf.hu/esemenyek/1375 A filmet magyar felirattal vetítjük. HÁTTÉR Hieronymus Bosch – Egy géniusz látomásai volt a címe a legnagyobb retrospektív Bosch-tárlatnak, melyet 2016. február 13. és május 8. között mutatott be a Het Noordbrabants Múzeum. 44 fennmaradt műalkotása közül 36 került kiállításra Den Bosch-ban. A világ legkiválóbb múzeumaiból kölcsön kapott alkotásokból rendezett egyedülálló kiállítás lehetővé tette, hogy a fennmaradt alkotásokat új szemszögből vizsgálják a nézők. Több mint 420 000 látogató látta a tárlatot, mely a megnövekedett igények kiszolgálása érdekében hajnali 1-től tartott nyitva. Ezt az egyedülálló gyűjteményt láthatják most a mozilátogatók közvetlen közelről. A kiállítás kurátorainak és vezető kritikusok szakértői hozzászólásai teszik lehetővé, hogy még jobban megismerjük Bosch-t, és felfedezzük, mi inspirálhatta furcsa, démoni alkotásait. A közreműködők közt ott van Peter Greenaway, rendező, Rachel Campbell-Johnston, a The Times vezető művészeti kritikusa és Dr. Charles de Mooij, a Het Noordbrabants Múzeum igazgatója is. A Hieronymus Bosch izgalmas világa a közeli kameraállásokkal lehetővé teszi, hogy a nézők a művész lenyűgöző képeinek olyan részleteit is nagyítva láthassák, amelyeket ezelőtt sohasem, legyen szó akár az emberevő papról vagy a háromfejű madárról. A film életre kelti Bosch híres oltárképeit is, melyeket eddig csak egyenként láthatott a közönség, s most is különböző múzeumokban találhatóak. Fény derül olyan titkokra is, melyeket a kiállításra való készülődés során a modern technológiának köszönhetően fedeztek fel a projekten dolgozók. A Hieronymus Bosch különös világa című film a mester halálának 500. évfordulójára, 2016-ban Den Bosch-ban rendezett egyéves program megkoronázása. Ezáltal Bosch művészete a szülőfalujától eljut a világ legkülönbözőbb pontjaira is. JEGYINFORMÁCIÓK Belépőjegy: 3600 Ft Kedvezményes jegyár: 3200 Ft (diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak) Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában, online felületén, valamint az Interticket és a Jegymester hálózatában. Online jegyvásárlás: https://urania.jegy.hu//program/exhibition-egy-zseni-latomasai-hieronymus-bosch-kulonos-vilaga-95209/493488 https://www.facebook.com/events/2451880664829377/

FotoKlikk archívum
Uránia Nemzeti Filmszínház
15:30
előadás kiállítás
Kenu és gyalogtúra a Hévíz-patakon és a Keszthelyi-hegységben Archív
29 Dec 2018

??‍??‍??‍ Izgalmas téli programot keresel? Gyere velünk Hévízre vízitúrázni, és a Keszthelyi hegységbe gyalogtúrázni, garantáltan nem fogsz csalódni! Túránk első napján a meleg vizű hévizi éren csordogálunk végig hajóinkkal, hogy a gőzölgő patakról csodáljuk meg a téli természetet és a varázslatos virágzó tündérrózsákat. Másnap a Keszthelyi hegység igen különleges, kevésbé ismert részét mutatjuk meg nektek a Vállus és Gyenes közötti vadregényes terület bakancsos útvonalain, majd bevesszük a Zalaszántói-medencére néző panorámás Rezi várat, amely a 418 méteres Meleg-hegy meredek szirtfokán dacol az idővel... Az utazást összeszervezzünk, így nem okozhat gondot a lejutás! ? ? A túra időpontja: 2018. december 29 - 30. ? Bővebb információ: https://kaland.sport.hu/celpontjaink/magyarorszag/telen-a-hevizi-eren-kenu-es-gyalogtura-a-heviz-patakon-es-a-keszthelyi-hegysegben MAKASE Team - www.kaland.sport.hu ??‍??‍??‍ https://www.facebook.com/events/543724182756470/

FotoKlikk archívum
Magyar Kaland - Sport Egyesület Nonprofit Szervezet (MAKASE)
08:00
mit fotózzak?
Petri 75 | felolvasás, fotókiállítás, filmvetítés Archív
22 Dec 2018

75 éve született Petri György, költő. December 22-én este összművészeti megemlékezést tartunk, felolvasunk a verseiből, kiállítást tartunk két fiatal fotográfus munkáiból, amelyek Petri írásainak hangulatát idézik, és megnézzük a költő egyik kedvenc filmjét. A vetítésre a belépők hamarosan kaphatók. 19.00 Amar Madahar és Veres Dániel fotókiállításának megnyitója 19.30 felolvas: Kalmár Balázs 20.30 filmvetítés: A kis Valentino https://www.facebook.com/events/567513000329374/

FotoKlikk archívum
Toldi mozi
18:00
fotókiállítás megnyitó Amar Madahar Veres Dániel kiállítás Veres Dániel
FotósKarácsony: Csak bor és bejgli! Archív
20 Dec 2018

FotósKarácsony: Csak bor és bejgli! Kedves Fotográfusok, Kurátorok, kedves Kollégák! Kedves Barátaink! Idén is szeretettel várunk a hagyományos FotósKarácsonyra, december 20-án, csütörtök este 7 órától 10 óráig a Capa Központba. A „Csak bor és bejgli!” tematikájú esten egy kötetlen, baráti összejövetelre, beszélgetésre invitálunk titeket. A borról, bejgliről és ásványvízről mi gondoskodunk! A háttérzenéről pedig Pentelényi Pál, a Capa Központ programkoordinátora gondoskodik: Dj Gandharva (Budabeats Records). Barátsággal vár mindenkit: a Capa Központ csapata https://capacenter.hu/esemenyek/fotoskaracsony-csak-bor-es-bejgli/ https://www.facebook.com/events/729394890775575/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
18:00
egyéb esemény
Beiratkozás - Fotós Képzés 100 órában Archív
20 Dec 2018

ELŐBEIRATKOZÁS Fotós Képzés 100 órában, 50 óra gyakorlat. Beiratkozás személyesen: December 21-én 11-től 21-ig Tel: +3630/2974749 Nagy Barbara folyamatosan hívható Cím: 1042 Budapest, Kassai utca 31. 2/4. Kapucsengőn: 27 Beiratkozás telefonon folyamatosan! Részletfizetéssel is rendezhető a fotós képzés ára. HOGYAN ÉPÜL FEL A FOTÓS TANFOLYAM? A fotóstanfolyam elméleti előadásainak helyszíne és kezdete: Újpesti Ifjúság Sport és Szabadidő Központ (1042 Budapest, István út 17-19.). A 3-as Metró újpesti végállomásától 100 m-re. Parkolási lehetőség van. Fényképészeti képzés óraszámai: Összesen 100 óra. 50 óra elmélet, 50 óra gyakorlat külső helyszíneken. Az óraszámokat jelentősen, 15-20 órával növelheti az igény szerint tartott kiscsoportos konzultáció. A fotótanfolyam során egyéni beszélgetés formájában pályaorientácios tanácsadással segítünk diákjainknak az álláskeresésben. Fényképész képzés kezdete: Következő előadás: 2019.február 11. Előadások hétfőnként 18:30-tól 21:30-ig Gyakorlatok hétvégenként, egyéni feliratkozás alapján. (Képzés kedvezmény nélküli ára: 225’000 Ft.) Fotós Felszerelés: A fotóiskola elvégzéséhez nem szükséges saját fotós felszerelés! Igény esetén a résztevőknek – külön térítés nélkül – a gyakorlatok idejére tudunk biztosítani különböző digitális és filmes fényképezőgépeket. Lehetőség van professzionális fotóberendezések (fényképezőgépek, objektívek, állványok, lámpák stb.) kipróbálására is a tanfolyam foglalkozásain. Jegyzetek a fotózásról: Több ezer oldalnyi, az oktatók által írt, elektronikus formában kiadott, magyar nyelvű tananyagot tartalmaz a fototanfolyam ára. Fotóiskolánk honlapján a regisztrált felhasználóknak lehetősége van az oktatóink által írt szakcikkek, szakmai írások térítésmentes letöltésére. Vizsga: A résztvevők a fényképész képzés elvégzéséről oklevelet kapnak. Sikeresen vizsgázott hallgatóink számára bizonyítványt állítunk ki. Vizsgára jelentkezni azonban nem kötelező. Sikeres hallgatóinknak megjelenési lehetőséget biztosítunk, illetve Mesterkurzusunkra is jelentkezhetnek. Katedrán: Msc. Török György műszaki fotográfus, reklámfotós, szakíró, okl. szaktanár, a világítástechnika elismert szaktekintélye, az NKA támogatásában megjelent „Fényképészet” című kézikönyv társszerzője. A FOTÓS KÉPZÉS TANTERVE A Fotós Képzés 100 órában tanterve 14 izgalmasan, struktúrálisan felépített lépésből áll a kezdő és középhaladó fotósok számára. 50 óra elmélet és 50 óra gyakorlat a képzés része. Az elméleti előadások főbb témái Fényképészeti alapok: 1. Színtan, színkeverés, színkompozíció, színhőmérséklet 2. Formakompozíció, fotóterületek, képszerkesztés 3. A fényképezőgép felépítése (digi/analóg), rekesz és záridő Haladó ismeretek: 4. Fényérzékenység, CCD-k, filmek fajtái, objektívek 5. Fénymérés, filmkidolgozás, RAW konverzió 6. Szűrőzés, digitális és analóg labortrükkök 7. Professzionális képarchiválás, a fotó mint műtárgy Fotóterületek: 8. Tárgyfotó, makrofotó és ezek kellékei 9. Modellfotó, portréfotó és ezek kellékei 10. Sport- és akciófotó, hírügynökségi fotó, portrériport 11. A reklámfotó típusai- hogyan legyünk reklámfotósok? 12. Riportfotózás különleges és rendkívüli helyzetekben, szélsőséges körülmények között- hogyan legyünk riporterek? Természetfotózás szélsőséges és kellemes területei. Pályaorientáció: 13. Álláskeresési technikák, pályaorientácios tanácsadás 14. Árképzés, szerződések, modell-lapok, szerzői és egyéb jogok A kiscsoportos gyakorlati foglalkozások főbb témái: 1. Különböző fényképezőgépek felépítése, használata: géptartás, állványok, fotóstáskák, tartozékok 2. Fénymérés és beállítások, objektívek típusai 3. Tárgyfotózás, reklámfotózás 4. Fotótechnika konkrét fotózási helyzetekben 5. Világítástechnika: fények típusai, fényforrások típusai 6. Tárgyfotó, épületfotó és perspektívakorrekció 7. Kültéri modellfotó, portré, divat 8. Photoshop kezdő és haladó szinten – nyomdai előkészítés, színkorrekció, digitális retus, webes előkészítés, portfólió készítése 9. Riportfotó technikák 10. Fehérszint beállítás, színhőmérséklet mérés, derítőlapok fajtái és használata 11. Képértékelési gyakorlat - Hogyan legyünk képszerkesztők? 12. Műtermi modell-, divatfotó - Hogyan legyünk modellfotósok? SZERZŐDÉSKÖTÉS A jelentkezőnek képzési szerződést kell kitöltenie két példányban. A szerződés kitöltéséhez a következő adatokra van szükség: -beiratkozó neve - születési hely, idő - édesanyja neve - lakcím - telefonszám A szerződésen kell megjelölni a fizetési opciókat is. A számlát a képzési szerződés kitöltése alapján (cég nevére kéri a számlát, részletfizetést választ, a kedvezményes fizetést választja a jelentkező) készítjük el a diákok számára. A képzési szerződés egyik példánya tanulói példány. TELEFON TÖRTÉNŐ BEIRATKOZÁS A szám, amit hívni kell: 0630/297 47 49Nagy Barbara Hívható: reggel 9-től este 19:00-ig Telefonos beiratkozásnál felvesszük a jelentkező adatait. A szerződés kitöltéséhez a következő adatokra van szükségünk: - beiratkozó neve - születési hely, idő - édesanyja neve - lakcím - telefonszám A szerződésen a jelentkező által kiválasztott fizetési opciót megjelöljük. A szerződést két példányban a jelentkező részére postázzuk. A számlát a képzési szerződés kitőltése alapján (cég nevére kéri a számlát, átutalást kér, részletfizetést választ, a kedvezményes fizetést választja) készítjük el a diákok számára. A képzési szerződés egyik példánya tanulói példány. MAILEN TÖRTÉNŐ BEIRATKOZÁS Küldjön számunkra egy mailt, akár innen az oldalról. A mail tartalma legyen: - Melyik képzés érdekli? - Elérhetőségei, hogy fel tudjuk keresni. - Jelentkezem a képzésre. Amint megérkezik hozzánk mailje, mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Fotosuli Szabadiskola www.fotosuli1.com https://www.facebook.com/events/270855306921285/

FotoKlikk archívum
Fotosuli Szabadiskola
10:00
oktatás workshop Török György Természetfotó Nagy Barbara Török György Nagy Barbara
Mándi Emese: Repülőtér - fotókiállítás megnyitó Archív
18 Dec 2018

Több éves munka, és a Budapest Airport szíves támogatásának köszönhetően jövő kedden kiállítás nyílik a Reptéren, az ott készült fotóimból. Szép nagy méretű képeken nyerhettek betekintést a reptér rejtett világába... olyan helyekről is, melyek az utazóközönség előtt zárva vannak. Gyertek, várunk Benneteket szeretettel! :) Kérek szépen visszajelzést, ha jönnétek, ide vagy privát, ahogy jobban tetszik. https://www.facebook.com/events/334134187208331/

FotoKlikk archívum
Terminal 2A
17:00
fotókiállítás megnyitó Mándi Emese kiállítás Mándi Emese
Művészeti Pillanatkép workshop Eifert Jánossal VII. Archív
18 Dec 2018

Végre újra, Művészeti Pillanatkép Workshop Picit más köntösben:) Előadónk EIFERT JÁNOS fotóművész. Modellünk : szervezés alatt Téma: Művészi Fineart és sziluett elképzelések Eifert János gondolataiban. a program várhatóan 17.00-20.30-ig tart. Max10 fotós jelentkezését várjuk. Klubkártyásoknak 10.000 /fő Fészek fotó Klubtagoknak 13.000/fő Tematika: 1óra 17.00-18.00 Bevezetés, -művészi szemmel 2óra 18.15-19.15 - Gyakorlati bemutató 3óra 19.30-20.30 - Gyakorlati bemutató kreatív művészi pillanatok A kurzusra hozzatok fényképezőgépet és objektíveket. Elöre felhívom a figyelmet, hogy ezen a kurzuson nem kimondottan az expo szám növelése a cél. Fogtok képeket készíteni, de nem a megszokott mennyiségben. Ennek tükrében gyere el az eseményre. Váltópapucsot vagy cipőt legyetek szívesek hozzatok! Lemondási díj az esemény elött 2 nappal. 5000ft https://www.facebook.com/events/563431197403576/

FotoKlikk archívum
Fészek Fotó Stúdió
16:00
oktatás workshop Eifert János EIFERT JÁNOS
KÉP-ÉLMÉNY – kiállításmegnyitó Archív
17 Dec 2018

***Please scroll down for the English version*** KÉP-ÉLMÉNY Csoportos kiállítás magyar fotográfusok és gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok részvételével https://capacenter.hu/kiallitasok/kep-elmeny/ A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait KÉP-ÉLMÉNY című kiállításának megnyitójára 2018. december 17-én, hétfőn, 18 órára. A kiállítást megnyitja: Csoszó Gabriella fotográfus, művésztanár Kiállító fotográfusok: Ajpek Orsolya, Barakonyi Szabolcs, Bartha Máté, Dobos Tamás, Kéri Gáspár, Móricz-Sabján Simon, Rozovics Éva, Szabó Bernadett, Szász Lilla, Szombat Éva 2018 januárjában a Bolyai Gyermekotthoni Központ gondoskodásában élő fiatalok részére fotó alapú művészetterápiás és élménypedagógiai projekt indult: fotográfusok, fotóművészek egy workshop-sorozat keretében a növendékekkel közösen hoztak létre a fiatalok önkifejezését és önismereti munkáját elősegítő fotográfiákat, fotó alapú alkotásokat. A KÉP-ÉLMÉNY workshop-sorozat Hossala Tamás fotográfus, művészeti terapeuta vezetésével és tíz magyar fotográfus közreműködésével zajlott. A résztvevők Ajpek Orsolya, Barakonyi Szabolcs, Bartha Máté, Dobos Tamás, Kéri Gáspár, Móricz-Sabján Simon, Rozovics Éva, Szabó Bernadett, Szász Lilla és Szombat Éva voltak. A KÉP-ÉLMÉNY programjai kiegészültek a DEMOWOOD gyermekfoglalkoztató workshopjaival, valamint Lentulay Edina meseterápiás foglalkozásaival. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ KÉP-ÉLMÉNY című kiállítása ezt a közel egyéves folyamatot és az ezalatt elkészült munkákat mutatja be. „A fotográfiai alkotó munkámban és a gyermekvédelemben szerzett több mint húsz éves tapasztalatomat integrálom ebben a projektben, ami a művészet és a segítő munka különös találkozásának termékeny folyamatát jelenti számomra. Ebben a folyamatban, akár a fiatalokról, akár a résztvevő fotográfusokról van szó, elkötelezett vagyok minőségi fotográfiai alkotások létrehozásában. A projektben azt a keretet igyekeztem megteremteni, amely létrehoz egy olyan alkotói teret, ahol egyszerre lehet jelen a valóság és a fantázia, ahol lehetőség nyílik az alkotói folyamatban megjelenő megismerésre, elfogadásra, a felelősség felvállalására. Fontos, hogy időről időre visszatérjünk ebbe a térbe és élvezzük, szeressük, foglalkozzunk vele és tudjuk, hogy egyértelműen dolgunk van vele. A fotográfusok és a növendékek együttgondolkodása kapcsán annak jártunk utána, hogy mire képes a fotográfia. A projektben résztvevő gyermekotthoni fiatalok életük elején jelentős hátránnyal indulnak, emberi és szakmai tudásom birtokában az a meggyőződésem, hogy a hátrány lefaragásához járulunk hozzá a KÉP-ÉLMÉNY projekt és kiállítás megvalósításával.” (Hossala Tamás) A kiállítás megtekinthető: 2018. december 18. – 2019. március 10. mindennap 11 és 19 óra között. Ünnepnapokon zárva. Capa Központ A KÉP-ÉLMÉNY projekt vezetője: Hossala Tamás Kurátor: Mucsi Emese Projektkoordinátor: Lugosi Blanka Együttműködő partner: Nikon // EXPERIENCING IMAGES An exhibition by Hungarian photographers and children living in child protection care The Robert Capa Contemporary Photography Center cordially invites you and your friends to the opening of the exhibition EXPERIENCING IMAGES on Monday, December 17, 2018 at 6:00 pm. Opening remarks by Gabriella Csoszó photographer, artist, teacher Exhibiting photographers: Orsolya Ajpek, Szabolcs Barakonyi, Máté Bartha, Tamás Dobos, Gáspár Kéri, Simon Móricz-Sabján, Éva Rozovics, Bernadett Szabó, Lilla Szász, and Éva Szombat. In January 2018, a photography-based art therapy and experiential education project was launched for minors living in the care of the Bolyai Foster Home Center – photographers and photo artists worked together with children to produce photographs and other photo-based artworks to help the self-expression and self-understanding of the young participants. The EXPERIENCING IMAGES workshop series was led by photographer and art therapist Tamás Hossala collaborating with ten Hungarian photographers. These participants were Orsolya Ajpek, Szabolcs Barakonyi, Máté Bartha, Tamás Dobos, Gáspár Kéri, Simon Móricz-Sabján, Éva Rozovics, Bernadett Szabó, Lilla Szász, and Éva Szombat. The EXPERIENCING IMAGES program was complemented with children activities workshops by DEMOWOOD as well as fairy tale therapy sessions by Edina Lentulay. The EXPERIENCING IMAGES show in Robert Capa Contemporary Photography Center presents the course and the developments of this almost one-year-long educational program and the works created in its framework. “I integrated more than twenty years’ experience in this project gained as an artist photographer and childcare professional and I see it as a fruitful outcome of a strange crossover of art and care work. I am committed to producing quality artworks throughout the photographic process both regarding the children and the participant photographers. The young participants living in childcare are starting their lives at a disadvantage and I am convinced that we can contribute to the diminution of this handicap by the realization of this project using all our personal and professional knowledge as well as high-quality tools. In the course of the collaboration of photographers and pupils we were exploring the limits and capabilities of photography.” (Tamás Hossala) On view December, 18, 2018 – March 10, 2019 Every day 11 a.m. – 7 p.m. Closed on public holidays. Capa Center Leader of the EXPERIENCING IMAGES project: Tamás Hossala Curator: Emese Mucsi Project Coordinator: Blanka Lugosi In cooperation with Nikon. https://www.facebook.com/events/1030573077128164/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
17:00
fotókiállítás Robert CAPA megnyitó Bartha Máté Barakonyi Szabolcs Csoszó Gabriella Szász Lilla Szombat Éva Kéri Gáspár Gabriella Csoszó Ajpek Orsolya Dobos Tamás Móricz-Sabján Simon Rozovics Éva Szabó Bernadett Mucsi Emese Nikon Hossala Tamás kiállítás Robert Capa Bartha Máté Barakonyi Szabolcs Csoszó Gabriella Szász Lilla Szombat Éva Kéri Gáspár Ajpek Orsolya Dobos Tamás Móricz-Sabján Simon Rozovics Éva Szabó Bernadett Mucsi Emese Hossala Tamás
VHK performance - Fekete Lyuk kiállítás megnyitó Archív
17 Dec 2018

A Kiscelli Múzeum kiállítást rendez a híres Fekete Lyuk megnyitásának harminc éves jubileuma alkalmából. A tárlat a rendszerváltás kori budapesti underground egy szeletét mutatja be. A Fekete Lyuk gyakori fellépője volt a Vágtázó Halottkémek zenekar, aki most megnyitó performansszal emlékezik meg a legendás Lyukról a Kiscelli Múzeum Templomterében. A VHK mindig is híres volt különleges koncertjeiről, most a kiscelli romtemplomában, tart egy nem mindennapi előadást Grandpierre Atilla zenekara. Kapunyitás 18 óra, a performansz előtt a kiállítás megtekinthető. Belépődíj 2.500 Ft A jegyek érvényesek a VHK- performanszra és a kiállítás látogatására, korlátozott számban kaphatók a tixa.hu-n. Fekete Lyuk- A pokol tornáca, című kiállítás megtekinthető 2018. december 18.– 2019. június 25. között. A kiállítás belépődíja 1.600Ft A kiállítást számos program, koncert és rendezvény kíséri. ------------------------------------------------------------------------------ További információk a kiállításról: Az 1980-as évek végén a Fekete Lyuk volt az egyetlen állandó alternatív zenei szórakozóhely Budapesten, amely beengedett mindenkit, aki az alternatív, a punk, a rock vagy a metál műfajokat képviselte. Sem korábban, sem később nem volt olyan gyűjtőhely, amely így össze tudta volna fogni a szubkultúrákat és azok képviselőit. Sok tűrt és tiltott együttes kapott itt fellépési lehetőséget. Több ma is létező zenekar a klubnak köszönhette ismertségét. Néhányan ma is kedvelt szereplői a hazai rockszcénának (pl. VHK, Tankcsapda, Kispál és a Borz, F.O. System, Pál Utcai Fiúk, Sex Action stb.). A kiállítás szélesebb kontextusba helyezi a szórakozóhely működését, amely nem csupán egy klub és koncerthelyiség volt; a Fekete Lyukban tartotta például az underground divattervező, Király Tamás az utolsó próbáját híres berlini divatbemutatója előtt, amely 1988 végén a nemzetközi sikert hozta számára. https://www.facebook.com/events/795635200779500/

FotoKlikk archívum
Kiscelli Múzeum
17:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
"Mester és tanítványai" c. kiállításunk finisszázsa Archív
17 Dec 2018

Még utoljára rápillantunk a képekre, beszélgetés, kiértékelés, egy kis pogácsa, pohár bor kíséretében. Aztán leszedjük a képeket és ki-ki hazaviszi a sajátját. Ha kép marad gazdátlanul, azt összegyűjtjük, hazavisszük, és a legközelebbi mesterkurzus alkalmával átadjuk ... Kiállítók: Aczél Péter, Ámon Zsóka, Antal Györgyi, Bajkó Csaba, Bakki Zsolt, Bárdos Tamás, Bertók Béla, Burkusné Butor Alexandra, Csicseriné Papp Mária, Csorba Károly, Csörögi Dóra, Dajka Margot Judit, Darab Dénes, Déri Tímea, Dudás Emil, Ecsedi Ircsi, Eifert János, Gimesi András Gime, Józsa Károly, Károly György Tamás, Kiss Minna Auróra, Koncz Dezső, Kovács Gábor, Kozma Cecília, Kőrösi Sándor, Kricska Nóra, Kristó Annamária, Magyar László, Medgyesy Gábor, Olasz Ágnes, Paiss László, Pamuk Dóri Puma, Papp Károly, Papp László, Papp Zoltán, Peti Péter, Pinke Éva, Pivonka Kriszta, Rajkai György, Rittter Antal, Schmatz Béla Zsolt, Seiner Krisztián, Sz. Kiss Márta, Szendrei Tibor, Tarr Annamária, Tóta Krisztián, Tóth Brigitta, Tóth Katalin, Vangyia Osbáth Tünde, Wollner Tibor, Zih Katalin és mások… https://www.facebook.com/events/767461453604862/

FotoKlikk archívum
Bethlen Téri Színház
06:00
fotókiállítás Eifert János finisszázs Peti Péter Bajkó Csaba Aczél Péter Ámon Zsóka Antal Györgyi Bakki Zsolt Bárdos Tamás Bertók Béla Csicseriné Papp Mária Csorba Károly Csörögi Dóra Dajka Margot Judit Darab Dénes Déri Tímea Dudás Emil Ecsedi Ircsi Gimesi András Gime Józsa Károly Károly György Tamás Kiss Minna Auróra Koncz Dezső Kovács Gábor Kozma Cecília Kőrösi Sándor Kricska Nóra Medgyesy Gábor Pamuk Dóri Puma Papp Károly Papp Zoltán Pinke Éva Pivonka Kriszta Rajkai György Schmatz Béla Zsolt Seiner Krisztián Sz. Kiss Márta Szendrei Tibor Tarr Annamária Tóta Krisztián Tóth Brigitta Tóth Katalin Vangyia Osbáth Tünde Wollner Tibor Zih Kata Burkus Alekszandra Osbáth Tünde Kiss Márta Papp Mária Schmatz Béla EIFERT JÁNOS Peti Péter Bajkó Csaba Antal Györgyi Bakki Zsolt Bárdos Tamás Bertók Béla Csicseriné Papp Mária Csorba Károly Csörögi Dóra Dajka Margot Judit Darab Dénes Déri Tímea Dudás Emil Gimesi András Gime Józsa Károly Károly György Tamás Koncz Dezső Kovács Gábor Kozma Cecília Kőrösi Sándor Kricska Nóra Medgyesy Gábor Papp Károly Pinke Éva Rajkai György Schmatz Béla Zsolt Seiner Krisztián Sz. Kiss Márta Szendrei Tibor Tarr Annamária Tóta Krisztián Tóth Brigitta Tóth Katalin Vangyia Osbáth Tünde Wollner Tibor Zih Kata Burkus Alekszandra Osbáth Tünde Kiss Márta Papp Mária Schmatz Béla
Boudoir workshop Budapest Archív
16 Dec 2018

A workshop elérte a maximális létszámot a további jelentkezők a következő workshop esetén értesítés kapnak. Sok felkeresés, kérés után újra workshop-ot tartok, most boudoir témában Budapesten a lightroom stúdióban. Modell: Sziráki Dorina https://www.modelmayhem.com/sziraki_dorina Fontos tudni valók: A Workshop részvételi díja: 30 000Ft /fő Foglaló 10 000Ft Max létszám ~10 fő A jelentkezés menete egy email gelner.lorand@gmail.com benne a számlázás adataival és foglaló vagy teljes összeg átutalása a 109180010000011157320004 számlaszámra. -tA workshop támogatója a Mikrosat.hu, régi együttműködés eredményeképpen felajánlott a workshopra -2db Ad200, -1db AD600 as (akkus, Hss, TTL) vakukat és a hozzá tartozó -canon, nikon, sony, fuji, pentax kioldókkal, így akit esetleg ez is érdekel jó alkalom, hogy kipróbálhassa. Plusz a résztvevőknek 10% kedvezményre jogosító kupont 10 000Ft.-os vásárlás felett. Tematika: -1 órában átszaladunk az elméleti részen, hogy mi micsoda mit miért kell, és ebben a témában mire kell figyelni. (kezdőknek, de a haladóknak és a profiknak is jó ha frissítünk egy két dolgon) -pár gondolat a modellel való kommunikációról és a vele való közös munkáról, helyes helyszín és póz testtartás kiválasztása,hogy hogyan kellene történnie egy ilyen fotózásnak. -után a helyszín adta fények optimális kiválasztása, miért így miért -úgy minek mi az előnye hátránya. -majd a természetes fénnyel való fotózás, innen már el kezdünk ténylegesen alkotni is -természetes plusz mesterséges fénnyel való munka -természetes fény kizárásával való fotózás , mikor és miért, hogyan. -kérdések válaszok, gyakorlás. Aki volt már nálam workshop-on az tudja, hogy alaposan igyekszem elmagyarázni és megértetni mit miért csinálok és garantálom, hogy nálam egy workshop nem arról szól, hogy beszedem a ws díjat, parancsoljatok ott a modell, mehet a fotózás. Igyekszem minden kérdésre felelni, és lehetőséget adni, kipróbálni minden beállítást és igyekszem teret adni ötleteknek, de nem arról fog szólni, hogy hajrá és ész nélkül fotózunk. https://www.facebook.com/events/2156169901305358/

FotoKlikk archívum
Studio Lightroom
11:00
oktatás workshop Nikon canon sony Fuji
Lightroom Intenzív tanfolyam Archív
16 Dec 2018

HOGYAN ÉPÜL FEL A FOTÓS WORKSHOP? Ligtroom intenzív tanfolyam 2018. december. 16-án. Képek birodalmába vezet be minket ez a tanfolyam, ahol afotó adja a felületet, melyet 7 óra alatt tökéletessé varázsolunk a Lightroom aprólékos megtanulásával. A gyakorlat helyszíne: 1042 Bp. Kassai utca 31. 2/4. Workshop ára: 25'000Ft/nap Gyakorlat ideje: 7 óra/nap Kezdés: 11:00-kor Vége: 18:00-kor Rövid tematika: - Lightroom alapok - Miben más a Ligtroom mint a Photoshop. - Miért olyan jó képválogatásra a Lightroom. - Presetek telepítése. - Presetek használata. - Miért olyan jó esküvői fotók elkészítésére a Lightroom. - Színes képek és kezelésük. - Fekete-fehér képek és kezelésük. - Képek exportálása. - Slideshow használata. -... TELEFON TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS A szám, amit hívni kell: 0630/297 47 49Nagy Barbara Hívható: reggel 9-től este 19:00-ig Telefonos jelentkezésnél felvesszük a jelentkező adatait. A következő adatokra van szükségünk: - beiratkozó neve - telefonszám - mail cím MAILEN TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS Küldjön számunkra egy mailt, akár innen az oldalról. A mail tartalma legyen: - Melyik előadás érdekli? - Elérhetőségei, hogy fel tudjuk keresni. - beiratkozó neve - telefonszáma - mail címe - Jelentkezem az előadásra. Amint megérkezik hozzánk mailje, mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Fotosuli Szabadiskola https://www.facebook.com/events/1622279698073411/

FotoKlikk archívum
Fotosuli Szabadiskola
10:00
oktatás workshop Fekete-Fehér
Szülésfotó kiállítás megnyitó Galisz Virág képeiből Archív
15 Dec 2018

Amikor eljön az idő és egy lányból Anya lesz Amikor a fájdalom hullámain vajúdik Amikor élete egyik nagy erőpróbáját éli éppen Amikor egy csöpp kis élet feje búbján meglátszik a haja színe Amikor ez a kis ember megszületik Az egy varázslat. Egy csoda. Egyszeri és megismételhetetlen. Képzeljétek el, mennyire csodás, ha ezek a pillanatok megmaradnak örökre. Egy fotón. Vagy többön. Ezek a fotók megtekinthetőek. Lehet őket nézni. Csodálni. Mert örömmel hirdetem: GALISZ VIRÁG SZÜLÉSFOTÓ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA az alkalom, ahová várlak Téged is. Gyönyörködni Beszélgetni Teázni Vendégeink: Galisz Virág a fotós Kosztolányi Anna Róza szülésznő (aki az otthonszülést választotta) Kiss-Németh Anita dúla Szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/2412519848790529/

FotoKlikk archívum
Fészek - közösségi tér
14:00
fotókiállítás megnyitó Galisz Virág kiállítás Galisz Virág
Fotókiállítás Horvát Zoltán György és Kugler Ferenc képeiből. Archív
15 Dec 2018

Kettős fotókiállítás megnyitása. Kiállítók: Kugler Ferenc - Kalotaszegi mozaik és Horváth Zoltán György - Dél-Erdélyben, Aradtól Temesváron át Orsováig. https://www.facebook.com/events/420440445445343/

FotoKlikk archívum
Tóth József Kiállítóterem, Páskomliget utca 47, Budapest 1156, Magyarország
09:30
fotókiállítás megnyitó Horvát Zoltán György Kugler Ferenc Horváth Zoltán kiállítás Horvát Zoltán György Kugler Ferenc Horváth Zoltán
Kép szerkesztése