club.profile.motto | club.name
Kísérlettől a művészetig: Man Ray fotográfiái címmel újabb nagyszabású kiállításra készülünk. December 8-án a modern fotográfiai nyelvezet egyik legnagyobb alakjának és alakítójának tartott Man Ray (eredeti nevén Emmanuel Radnitzky) képeiből nyílik izgalmas tárlat a földszinti kiállítóterünkben. A kiállítás áttekintést nyújt a huszadik század fotográfiai nyelvezetét megújító művész fényképészeti munkásságáról a kísérleti művektől a szürrealizmust idéző divatfotóiig. A Philadelphiában született Man Ray (1890-1976) művészetében a dadaizmus és az avantgárd festészet mellett pályájának korai szakaszától foglalkozott az akkor még újnak számító médium kísérleteivel és kifejezésmódjaival. Nevéhez kötődnek az úgynevezett „Rayogrammok” – Man Ray a nagyítógép alatt a papíron árnyékot vető tárgyak és anyagok alkotta kompozíciók mellett beavatkozott a nagyítás folyamatába, hogy egyedi hatású nyomatokat készítsen, hogy a kamerát nem mint a világot dokumentáló, hanem mint műalkotásokat előállító eszközt értelmezze. Művei a későbbi generációk számára mintát és kiinduló pontot jelentettek. A tárlattal bepillantást engedünk a művész korai munkáitól a második világháború után készült alkotásaiig, megismerhetjük önarcképeit és nőkről készített portréit is, melyek sokszor olyan szituációkat mutatnak, amelyek elrugaszkodnak a valóságtól, humorosak, a korabeli művészeti világ inspirációinak elemeit mutatják. A kiállításon a néző nemcsak egy rendkívüli művész gondolkodásmódját és képi vízióját ismerheti meg több mint száz alkotáson keresztül, hanem bepillantást nyerhet a huszadik század első felének játékos, kísérletező művészi attitűdjébe is, ami mindent megengedett, ami a kép megújításához járulhatott hozzá. Kurátor: Petrányi Zsolt művészettörténész Megnyitó: december 8-án 16 órakor. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly muzeológus, fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítója. Közreműködik: Horváth Marcell zongoraművész A megnyitóra busz indul december 8-án 12 órakor a Műcsarnok mellől. Jelentkezés: a regisztracio@modemart.hu címen (a korlátozott férőhelyek miatt köszönettel vesszük a mielőbbi visszajelzést, a részvétel ingyenes). https://www.facebook.com/events/1885954294836804/
Tanulj , és közben tegyél jót! Gyere el a Miért MILC rendezvényünkre, ahol megtudhatod, hogyan alakult ki, miben tud többet a MILC technológia a DSLR-nél, miért jelenti a MILC a jövőt! A belépődíj 3.000 Ft, mellyel teljes egészében a Magyar Élelmiszerbankot támogatod, aki ma a legtöbbet teszi Magyarországon a rászorulókért! Ez egy igazi karácsonyi ajándék neked! Rengeteg MILC gépet, hozzájuk való objektívet próbálhatsz ki, kérdezhetsz a gyártók képviselőjétől, friss tudással, jó élménnyel leszel gazdagabb! Mindeközben egy igaz ajándékot adsz karácsonyra azoknak is, akik valóban rászorulnak a segítségre! Mire számíthatsz? Összefoglaló előadást tartunk a MILC technológia kialakulásáról, érintve egy kis fotótechnikai történelmet is. Megtudhatod, hogy miért jelenti a jövőt a MILC technológia, hol tart most, kik a piaci szereplők. A gyártók közül jelen lesznek a Nikon , Canon, Fujifilm, Olympus, Sony MILC fényképezőgépei, melyeket ki is próbálhatsz, összehasonlíthatsz, a velük készült képet hazaviheted! A Nikon, Canon képviselője személyesen is jelen lesz! Helyszín: Well kommunikációs ügynökség, 1126 Budapest, Orbánhegyi út 50. A Well ingyen bocsájtja rendelkezésünkre a tárgyalótermét, ezzel is hozzájárulva az Élelmiszerbank támogatásához! Köszönjük! Regisztrálj a rendezvényre, és utald át a 3.000 Ft-ot a Magyar Élelmiszerbank javára! Az igazolást az utalásról küldd el nekünk akár csak egy telefonos fotón, vagy beszkennelve az info@artwork.hu email címre! Médiatámogatónk a Fotoklikk.hu és a Pixinfo.hu fotós portálok. https://www.elelmiszerbank.hu/hu/hogyan_segithet.html https://www.facebook.com/events/274610096576199/
Alapfokú fekete fehér filmhívás Azoknak, akik szeretnének megismerkedni a filmhívás fortélyaival, vagy gondolkodnak kis, házi labor összeállításában. Tematika: fekete-fehér leica és roll filmek hívása, filmhívási alapismeretek, vegyszerek ismerete, hívási gyakorlatok, kontakt készítés, archiválási alapok. Kisméretű szkennelés 1 filmről. Hozzatok saját filmeket (ff leica, roll), amit a workshop során elő tudunk hívni! WORKSHOP VEZETŐ: Felicides Ildikó RÉSZVÉTELI DÍJ: 15 000 Ft + ÁFA, amely tartalmazza az elméleti és gyakorlati képzést, a vegyszerek és laboreszközök használatát, valamint egy 24x30 fotópapírt a kontaktoláshoz. JELENTKEZÉS: a részvételi díj 30%-nak előzetes befizetésével érvényes: 5.000,-+áfa (br. 6.350,-) személyesen a laborban, vagy bankszámlára utalással. Utalás esetén a számlát szombaton kapjátok meg. Bank: Unicredit: 10918001-00000145-52760000 A workshop min. 4 fő jelentkezése esetén indul. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk. Aki esetleg helyhiány miatt lemaradna a mostani workshopról, a legközelebb előnyben részesül. BÉRLET 4+2 2018 bármelyik 4 workshop-jára. A bérletet vásárlók ezenfelül 2 óra laborbérletet is kapnak. Ez azt jelenti, hogy a csoportos oktatáson kívül előre egyeztetett időpontokban - laboránsi segítséggel -, önállóan használhatják a labor professzionális eszközeit. A bérlet ára 50.000,-+áfa. (a bérlet folyamatosan vásárolható a laborban) A bérletet a laborban egy összegben előre lehet megvásárolni. Tea, Pogácsa, jókedv mint mindig! Jelentkezni email-ben: info@lab4art.hu, vagy személyesen a laborban. Várunk titeket sok szeretettel: Ildikó és Andrea https://www.facebook.com/events/1184849181667429/
Sisyphus Geibl Kata fotográfus első önálló kiállítása 2018. 12. 08. - 22. megnyitó: 19:00, 2018.12.07. Geibl Kata sorozatának középpontjában művészet és tudomány összetett viszonya áll: az a folyamat, amikor a fotográfia segítségével rögzíthetővé válnak a különböző, szabad szemmel nem látható tudományos folyamatok. A legújabb technológiai felfedezéseknek köszönhetően a korábbi felmérhetetlen távolság az univerzum jelenségeivel kapcsolatban folyamatosan csökken és mintha egyre közelebb kerülnénk egykor megismerhetetlen történésekhez. Geibl Kata sorozata Sziszüphosz mitológiai alakján keresztül, – akit a görög istenek arra a büntetésre ítéltek, hogy egy hatalmas kőtömböt kell az örökkévalóságig felfelé gurítania egy hegyoldalon – mintha az ezzel kapcsolatos szkepszist fogalmazná meg: az emberi megismerés korlátai akkor is megmaradnak, ha számos törekvés irányul afelé, hogy a világban zajló folyamatokat megértsük és az azokról való tudást elsajátítsuk. A sorozat megidéz egyfajta időn kívüliséget: nem eldönthető, mikor készültek a munkák, ahogy az sem, hogy beállított, konstruált vagy elkapott jelenetekről van-e szó. Geibl Kata elbizonytalanítja a nézőt, ahogy az ismerősnek ható, a tudomány reprezentációs tereit – egyetem, kutatóközpont, laboratórium, múzeum – dokumentarista stílusban bemutató fotóin fikciós stratégiákat alkalmaz, mint amilyen például a történetmesélés gesztusa. Ahogy a művész fogalmaz, a Sziszüphosz sorozatban egy „képzeletbeli laboratóriumot hoz létre, ahol a befogadóra van bízva, hol húzódik a határ fikció és valóság között.” A képek erősségét ez az eldönthetetlenség, a világos határok elmosódása adja, amelyet Geibl Kata az analóg fotográfiai eljárások magabiztos használatával és olyan megoldásokkal valósít meg, mint például a hosszú expozíciós idő, vagy a multiexpozíció. Mindehhez többletjelentést ad az is, hogy munkáinak középpontjában épp a digitális képalkotás okozta változás és napjaink képáradata áll. ⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎ Kata 2018-ban a Paris Photo Carte Blanche Student Award győztese és a Breda Photo Talent Program finalistája volt. ⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎ Kurátor: Gadó Flóra ▶︎▶︎▶︎ Sisyphus The first solo exhibition of photographer Kata Geibl 08. - 22. 12. 2018. opening: 19:00, 07. 12. 2018. In the center of Kata Geibl’s series stands the complex relationship between art and science: the development, when with the help of photography, the invisible scientific processes could be documented. Because of the newest technological discoveries, the previously incomprehensible distance between us and the universe started to reduce and it seems that we are getting closer and closer to understand situations which were previously unknown. Kata Geibl’s series evokes the figure of Sisyphus from Greek mythology, who was punished for eternity, to roll a giant stone upon a hill, which always falls back. Using the figure of Sisyphus as a metaphor, the artist points out a certain skepsis regarding that despite our constant effort to understand the processes happening in the world and to gain new knowledge, the limits of human cognition remain. The series evoke the notion of being out of time: it is not clear, when the photos were taken and whether we see a staged situation or a momentary scene. Kata Geibl makes the viewer uncertain as she uses fictional strategies, like storytelling, in her documentarist photos, which are depicting places usually associated to scientific knowledge, like university, museum, laboratory, research center. As the artist said, “in series Sisyphus, I constructed an imaginary laboratory where it’s up to the viewer to decide where the line lies between fiction and reality.” What gives the images strength is this undecidable quality and how it blurs previously distinct borders. The artist achieves this through her confident use of analog techniques and solutions like long exposure time or multiexposure. That in the center of her work lies the changes digital image making generates and the notion of the flow of images in our present, adds an extra meaning to the usage of the above mentioned analog techniques. ⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎ Kata won the Paris Photo Carte Blanche Student Award and was a finalist at Breda Photo Talent Program in 2018. ⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎⎎ Curator: Flóra Gadó https://www.facebook.com/events/353530485444722/
TAKE ME DANCING Turay Balázs fotókiállítása, és könyvbemutatója a miskolci Számozott utcákon történt kényszerkilakoltatásokról, és azok utóhatásáról. FUGA, 2018. december 7 - 2019. január 7. "Még keskeny patakocska csörgedezik elő a tégla halom alól, könnyen átléphető, de egyértelmű jele, hogy nemrég még lak- tak itt, nemrég még megpróbáltak vi- zet melegíteni az esti fürdéshez, a reg- geli kávéhoz, nemrég még itthon voltak." https://numberedstreets.tumblr.com A képek és a kiállítás létrejöttét Jávor Benedek és a Zöldek Európai Szabad Szövetség támogatta. A photo exhibition and book release by Balázs Turay about the forced evictions and their aftermath in the Numbered streets neighborhood of Miskolc. December 7, 2018 - January 7, 2019 "A narrow stream is still flowing from below the brick piles; it is easy to step over, unlike the ominous feeling that not long ago this place was inhabited. Not long ago people here tried to get the warm water going for the evening bath or the morning coffee. Not long ago people called this their home." This project was supported by Benedek Jávor and The Greens / EFA. https://numberedstreets.tumblr.com https://www.facebook.com/events/1199760606815603/
Másfél napos Baba fotós workshop. Übercuki újszülött modellek, rengeteg profi kiegészítő, remek lehetőség tanulásra, portfólióképek készítésére. Péntek esti elmélet, szombat gyakorlat (délelőtti v. délutáni turnus választható). https://www.facebook.com/events/719757531731581/
Gellér B. István kiállítása Gellér B. István (1946–2018) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész fő műve a maga „alapította” Növekvő Város. Ebben az 1978-tól élete végéig folyamatosan gyarapított sorozatban Gellér következetes munkával „tárt fel” egy olyan civilizációt, melynek lakói nem a tényeket, hanem az azokat körülvevő érzelmet és értelmet tekintették létezésük és érdeklődésük alapjának, ha úgy tetszik, kiindulópontjának. A fiktívnek ma már csak kérdőjellel nevezhető Városnak az elmúlt 30 évben „előkerült” leletegyütteséből válogatott, egytermes kiállítási anyag betekintést enged a minden értelemben élet-műnek is tekinthető összművészeti projektbe. 1978-tól eltávolodott a személytelen művészi gondolkodásmódtól. Egyéni mitológiát teremtett egy nemlétező ősi kultúra, a Növekvő Város archeológiai feltárása, néprajzi, kultúrtörténeti feldolgozása által. A „feltárás” során a művész, illetve régész alteregója megteremtette a Város archaikus társadalmának írásbeliségét, szokásait, kultuszait. A feltárás eredményeit installációkban, fotón, videón dokumentálta, a „megfejtett” szövegeket közzétette. Kardos Sándor, a kiállítás kurátora a hagyatékból ezúttal szobrokat, doboz-műveket és síkképeket válogatott. A tárlaton megtekinthető lesz a Kardos által rendezett, Gellér B. István főszereplésével 1996-ban készült Növekvő Város című film is. „Ahol Te most vagy, a Víziló csillagképben, a régi egyiptomiak ide képzelték az eltávozottakat, sok hasonlóan nagy formátumú ember van. Pheidiász, Escher, Magritte, és még sorolhatnám a végtelenségig. Nyugodtan megmondhatod ott, hogy Te is vagy olyan, mint bárki más, csak Neked az ugratótiszt rossz helyen szólt, aztán az ernyővel és a földet éréssel is voltak problémák. Lent csahos ebek vártak, és trükkök tucatjait kellett kitalálnod, amíg itt tartózkodtál, hogy féken tartsd őket. Így élted a magányos bevetettek életét, míg kénytelen voltál egy teljes kultúrát létrehozni, amelynek kiásott emlékei és hittel teli, őszinte szertartásai elviselhetővé tették a mi világunkat.” (Kardos Sándor) a képen: Gellér B. István: Fénykalligráfia in memoriam J. Pollock, 1975 https://www.facebook.com/events/2326983517532888/
A PH21 Galéria szeretettel vár mindenkit VONALAK ÉS ÍVEK c. nemzetközi csoportos kiállításának megnyitójára: 2018. december 6. 19:00 óra A kiállítást megnyitja: Sági Gergely építész A kiállítás 2019. január 12-ig tekinthető meg. További információ: http://www.ph21gallery.com/lines-curves-18 Fotó: Pelin Guven: Wire :: PH21 Gallery invites you and your friends to the opening reception of its upcoming international group exhibition: LINES AND CURVES December 6, 2018, 7:00 P.M. Exhibition remarks: Gergely Sági architect Exhibition dates: December 6, 2018 – January 12, 2019 For further information, please visit our website: http://www.ph21gallery.com/lines-curves-18 Photo: Pelin Guven: Wire https://www.facebook.com/events/310506899674756/
A PHOTOSHOP a kreatív képalkotás, képalakítás eszköze... Sok jó képből melyiket válasszam pályázatra, kiállításra? Hogyan lehet a jó képből még jobbat készíteni? Varázslattal, vagy inkább vágással, elforgatással, a színek-, tónusok módosításával, esetleg a kompozíció rendjének a megváltoztatásával? Mindezeket együtt, vagy külön-külön is alkalmazzuk, a PHOTOSHOP segítségével. Részvételi díj: 3000,- Ft ADOBE PHOTOSHOP A raszter-grafikus programok közé tartozik az Adobe Systems Photoshop nevű programja, amely egyfajta etalon a képfeldolgozással és grafikával foglalkozók körében. Ezzel a szoftverrel szinte mindenféle képfeldolgozással kapcsolatos probléma megoldható. A programban korábban többféle újítás jelent meg, amelyet előbb vagy utóbb a konkurens programok fejlesztői is átvettek. Ezek közé tartozik a rétegek kezelése (amikor a kép jellemző részeit különböző rétegekre – fóliákra – helyezik, és rétegenként módosítják), vagy a beépülő segédprogramok, azaz a „plug-in”-ek használata (ezek egy külön könyvtárban elhelyezkedő, esetleg más fejlesztőtől származó, speciális funkciójú fájlok, külön programok, amelyek betöltés után beépülnek a Photoshop program menürendszerébe). A képek rétegenkénti kezelése azért előnyös, mert a rétegekre helyezett objektumok a kép más rétegeinek módosítása nélkül változtathatók meg, tartalmuk önállóan mozgatható. A rétegek átlátszóvá tehetők, közöttük különféle csoportosítási és egyéb műveletek végezhetők, sorrendjük variálható, rajtuk külön-külön más grafikus szűrő alkalmazható stb. A Photoshop ma a nyomdai előkészítés és képfeldolgozás legelterjedtebb programja, tudása miatt is a professzionális fotósok, webdesignerek, filmes utómunkával foglalkozó szakemberek kedvelt eszköze. https://www.facebook.com/events/193297208279951/
Az idei év utolsó előtti bemutató napján a Panasonic játssza a főszerepet, amikor is egész napos kedvezményekkel, kipróbálható termékekkel és meglepetéssel várjuk a betérőket! További részletekkel hamarosan jelentkezünk! https://www.220volt.hu/Foto+Video/Panasonic+nap https://www.facebook.com/events/266824933993786/
Már hetedik alkalomnál jár az FKSE és a Prizma folyóirat idei, közös filmklubja! Az őszi program fókuszában a pedagógia és a film viszonya áll. A vetítések utáni beszélgetést Kránicz Bence moderálja. Please Vote for Me című film vetítése utáni beszélgetés meghívott vendége: Varga Balázs, filmtörténész, az ELTE oktatója A vetítésre és a beszélgetésre a belépés ingyenes! * Az esemény az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával jött létre. https://www.facebook.com/events/1523903067713275/
Élet és Mű: Gulyás Miklós Beszélgetőtárs: Szarka Klára Gulyás Miklós a hazai dokumentarista fényképezés meghatározó alakja. Művészként és tanárként egyaránt megkerülhetetlen a munkássága. Roppant következetes, de mégis folyton megújuló fotográfiai stílusa mással össze nem téveszthető alkotói jegyeket mutat. 1957-ben Budapesten született. Az egri tanárképző főiskola elvégzése után a Magyar Iparművészeti Egyetemen mesterdiplomát szerzett fotó szakon. A Magyar Iparművészeti Főiskola, később Magyar Iparművészeti Egyetem, majd Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Vizuális Kommunikáció Tanszék fotó BA, MA, DLA tanára, jelenleg egyetemi docense. Tanított a Szellemkép Szabadiskolában, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is. 2003 és 2015 között a fotografus.hu Alapítvány a Magyar Fotográfiáért kuratóriumi tagja, művészeti vezetője. Több fontos kurátori munkája mellett szerkesztőként, szakíróként, zsűrik tagjaként is aktívan vesz részt a magyar fotóművészeti életben. Időpont: 2018. december 5., szerda, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ, Stúdió Az eseményen való részvétel ingyenes. A szerda esti beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-gulyas-miklos/ https://www.facebook.com/events/544282899376335/
FILMVETÍTÉS: CIGÁNYOK IDEJE (szerb szinkron - magyar felirat, 142 perc, 12+) Emir Kusturica lenyűgöző filmje a jugoszláviai cigányok életével ismertet meg bennünket. Egy álomszerű utazás ez, ahol a sorsokat a szeretet, a vágyakozás, a kiszolgáltatottság és a kapzsiság szövi össze és szakítja ketté. Perhan, a paraképességekkel megáldott roma ifjú, hogy elnyerje kedvese szerelmét, nagyvilági koldus-maffiózó rokona mellé szegődik majdani gazdagsága reményében. Olaszországban - távol a nagymamától és örök vesztes szerencsejátékos nagybácsijától -, a sötét üzelmekkel foglalkozó vándorbanda második emberévé ügyeskedi föl magát, de amikor rádöbben, hogy kihasználták, már késő. A Balkáni Filmklub célja a térség mozgóképes remekműveinek bemutatása a magyarországi közönség számára. Jegyek: goo.gl/VFvUzv Elővételben: 800 ft Helyszínen a filmvetítés napján 16.30-tól: 1000 ft Diák, Balkán Klub kártyával: 500 ft Mi az a Balkán Klub ? goo.gl/eZNxv2 Időpont: 2018.12.04 – 17.30 Helyszín: Bem Mozi (Budapest 1027 Margit krt. 5) A Bem Mozi nem árul belépőket ! https://www.facebook.com/events/884515491747933/
FERENCVÁROS DÍSZÍTŐMŰVÉSZETE Összeállítás Mészáros Gábor fotóművész épületdíszeket ábrázoló alkotásaiból Megnyitó: 2018. december 04., kedd 17 óra Megnyitja: Nagy Attila építész Közel kétévnyi fáradhatatlan fotós munka eredményét láthatják a tárlatra látogatók a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény falai között. Az épületfotózás talán egyik legfontosabb pillérei az esztétikai érzék, a technikai tudás, dokumentáló szemlélet becsületessége. Mészáros Gábor fotói a motívumok kalandos felfedezésétől kezdve az exponáláson és az utómunkán át a nyomtatásig személyes alkotói folyamatról árulkodnak. Ez a gondolkodás e kiállítás alkalmával válik univerzálissá, felkészítve minket is a múlt remekműveinek befogadására. Az épületek homlokzatain látható díszek, motívumok, domborművek, szobrok mágnesként vonzzák a tekintetet. Az utcákon sietők meg-megállnak egy pillanatra és talán elgondolkodnak azon, kik lehettek azok a megrendelők, akik ezeket a díszeket házaikon látni akarták, s kik lehettek azok, akik megtervezték és létrehozták e díszítőművészeti alkotásokat. Mészáros Gábor fotóművész fényképei közel hozzák a műveket és bizonyítják: a tehetség, szakértelem és kreativitás együttese igazi remekműveket eredményezett az 1880-as, 1890-es, vagy akár az 1910-es évek Budapestjén, a Belső-, és Középső-Ferencvárosban. „Előre-hátra tologatta tagozatait. Nagy árnyékvetésű mélyedéseket és domborodásokat teremtett a falak felületén. Csavarta az oszlopot, megtörte a párkányt, görbére hajlította az alaprajzot, rizalitokat tolt előre, aszimmetrikussá hajlította a mezőket, nyüzsgést és mozgást telepített a falsík egykori elvont geometriájára. Pezsegni, élni kezdett az épület, a józan fegyelem és fölényes nyugalom egyszerre eltűnt. Ily értelemben majdnem plasztikai bélyegűvé lett maga az architektúra. Szobrokat építettek, mint ahogy a barokkban házakat mintáztak. Ez volt a múlt. Manapság azt akarjuk, hogy a díszítőművész járjon kezére az építésznek, adjon új hangsúlyt a szerkezetek fontos pontjainak.” (Lyka Károly) https://www.facebook.com/events/787186141623969/
A SIGMA objektívek az Art & Sport sorozat megjelenésével letarolták az igazi optikai minőségre áhítózók piacát! Miért? Mert olyan kimagasló képminőséget garantálnak, amit a gyári objektívek sem tudnak! Ráadásul az élességmezők kalibrálhatóságával nem kínál semelyik gyártó jobb megoldás a DSLR vázaknál jelentkező back/front fókusz problémára! A SIGMA objaktív mindig, mindenhol tűéles képet képes készíteni, bármilyen vázra teszed is fel! Gyere el, megnézheted, ki is próbálhatod a SIGMA objketíveket Nikon F, és Canon EF bajonettes változatokban! Aki a holnapi napon megrendeli SIGMA objketívjét, 5% kedvezményes áron viheti haza! https://www.facebook.com/events/207334446858355/
Elérkezett az őszi félév második IDE Estje, amelyen a designkultúráé lesz a főszerep. Előadóink koncentrálnak a tárgykultúra és design, valamint a design gondolkodás különböző szegmenseire. Előadóink: Horányi Attila, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének oktatója, aki egy nagyon izgalmas porcelán tál példáján keresztül mutatja be, hogy milyen módon lehetséges elmélkedni egy hétköznapi használati tárgyról. Bartók Hedvig, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének alapszakos hallgatója. A rossz tervezésről, a 70-es évek giccses tárgyairól, az anti designról és a véletlenül használhatatlanra sikerült design tárgyakról beszél majd. Az estén nem csupán előadás, de beszélgetés is lesz. Kucsma Dániel, elmélet szakos hallgató kérdezi oktatóját, Szentpéteri Mártont arról, hogy mivel foglalkozik egy design-teoretikus, valamint a designkultúra képviselője. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! https://www.facebook.com/events/378614412895173/
CAPAZINE – LET’S PLAY Finisszázs: Tárlatvezetés az alkotókkal és a kurátorokkal 2018. december 3-án, hétfőn, 18 órától Gellér Judit és Mucsi Emese kurátorok és a CAPAZINE – LET’S PLAY alkotói, Kocsi Olga, Lázár Dóra, Neogrády-Kiss Barnabás, Nunkovics Róbert, Szalai Dániel, Urbán Ádám, illetve elméleti szakemberei, Cserna Endre és Gáspár Balázs tartanak tárlatvezetést a műhelymunka során készült alkotásokról, kiállításról és a kiadványról. Időpont: 2018. december 3., hétfő, 18 óra Helyszín: Capa Központ, Project Room Az eseményen való részvétel ingyenes. A CAPAZINE – LET’S PLAY kiadvány megvásárolható a Capa Központ pénztárában. *** CAPAZINE – LET’S PLAY https://capacenter.hu/kiallitasok/capazine-lets-play/ Játék. Szabadság. Tanulás. E gondolatkörök képezték a 2018-as CAPAZINE workshop és az eredményeit bemutató kiadvány és a kiállítás alapját. A CAPAZINE fotósok és szakszövegírók részvételével zajló foglalkozások keretét részben a formátum adta. A (fan)zine mint publikációs forma eredetileg a speciális érdeklődésű emberek közti cenzúrázatlan információáramlás elősegítésére hivatott. Az elmúlt évtizedek során a szó jelentése kibővült, és lassan olyan gyűjtőfogalommá vált, amely alá a legkülönfélébb kiadványok sorolhatók. Egy tulajdonsága azonban változatlanul megmaradt: csak saját belső törvényei kötik. A CAPAZINE a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ zine-je, kiemelt témája a kortárs magyar fotó, azon belül is hat fiatal alkotó munkássága. Legfőbb belső törvényét a címlapon olvashatjuk: LET’S PLAY, azaz játsszunk! A játék nemcsak témaként volt jelen a kurzusvezetők előadásaiban, a kurzust végigjáró hat fotós projektjeiben és a két elméletis esszéiben, hanem jövőbeli lehetőségként is az olvasók előtt a különleges publikációs forma révén. A bemutatott fotósorozatok a több mint fél éves műhelymunka keretében készültek el, és kerültek a CAPAZINE oldalaira, valamint a kiállítótér falaira. A kiadványt az első CAPAZINE workshop meghívott előadói (Gerhes Gábor képzőművész, Csatlós Judit kulturális antropológus), valamint a projekt vezetői (Gellér Judit kurátor, Mucsi Emese kurátor) mutatják be a megnyitó alkalmával. Let’s play! https://www.facebook.com/events/437588210109374/
Nikon Z6 MILC fényképezőgép teszt hét Egy teljes hétig (dec. 3-7.) lehet nálunk tesztelni a Nikon Z6 MILC fényképezőgépet a Z24-70mm f/4 S objektívvel, vagy az FTZ adapter segítségével bármilyen Nikon F bajonettes objektívvel! Gyere el és nézd meg, próbáld ki a legújabb MILC technológiát! A Z7 után most a Z6 fényképezőgép lesz egy teljes hétig tesztelhető üzletünkben! Reggel 9h és este 19h között minden hétköznap várunk! Hozz magaddal valamilyen memóriát, hogy az itt készült képeket hazavihesd! Várunk szeretettel! https://www.facebook.com/events/311375602795298/
Adománygyűjtő kiállítás 2018. december 2-től december 31-ig A kiállítás célja a nagymarosi gótikus műemléktemplom, freskók felújítása. Alkotók a művek eladásából befolyt összeget, a freskók restaurálására ajánlják fel. Kiállítók: Aknay János festőművész Andresz Gréti képzőművész Antal Márti textilszobrász Apáti-Tóth Sándor fotóművész Attila Meenghan fotográfus B. Tóth Klára festőművész Balla Olga képzőművész Baricz Kati fotóművész Békefi András grafikus Bencsik János festőművész, grafikus Bereznai Péter festőművész Bészabó András festőművész Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész David Balazic cipőszobrász Durkó Zsolt ifj. festőművész Eifert János fotóművész Ekési Orsi fotográfus Ézsiás István szobrászművész Fekete István fotográfus Finta Edit képzőművész Gimesi András Gime fotóművész Gulyás László festőművész Hamvasné Bohák Márta képzőművész Horváthné Magdika csipkevarró Király László György fotóművész Kiss Ilona grafikusművész Köblitz Birgit üvegművész Lányi G. Csaba festőművész Maczkó Erzsébet fotográfus Makáry István designer-képzőművész M. Fodor Éva fotóművész Mihályfi Mária festőművész Nagy Ágnes képzőművész Németh Péter Mikola költő Németh Zoltán Pál fotográfus Németh Zsuzsa festőművész Olasz Ágnes fotóművész Olasz Ferenc fotóművész Péter László grafikus Petrás Mária keramikus, népdal énekes Puha Ferenc festőművész Roszkos János fotográfus Sam Matysen fotográfus Somogyi György festőművész Syporka Whandal képzőművész Szalay Ákos fotográfus Szécsi András képzőművész Veress Tamás grafikus Weixelbaum Laura képzőművész Kiállítást megnyitja: 2018. december 2-án vasárnap 17 óra Gáspár István plébános és Szakolczay Lajos irodalom és művészetkritikus és NAGYMAROSI LAUDATE Sigil Galéria és Kávézó Nagymaros, Váci út 21 (bejárat a Magyar utca felől) Megtekinthető december 31-ig hétfő kivételével minden nap 10-21 óráig https://www.facebook.com/events/491989034655760/
Nagy örömmel és szeretettel várunk benneteket az EMMA Napra, aminek központi témája az anyaság lesz. Milyen volt gyerekként anyámat látni? Mások anyját látni? Milyen anyának lenni? Milyen most anyámra gondolni? Másképpen anyának lenni? Milyen anya szeretnék lenni? Milyen anya vagyok? Milyen tudást szedtem össze az anyaságról és honnan? Mi az, amit át szeretnék adni majd? 16:00 kapunyitás 16:00 - 20:00 EMMA sarok, ahol találkozhattok az EMMA Vonal önkéntes segítőivel és az egyesület tagjaival. Lehet majd beszélgetni velünk, kaphattok kitűzőt, matricát és egy jó szót is. 17:00 -18:30 Kerekasztal-beszélgetés. Moderátor: Csörgőné Polgár Andrea Akikkel beszélgetünk: - Horváth M. Judit, fotográfus - Mester Dóra Djamila, a Nő, anya, szerető című könyv szerzője - Veiszer Alinda, riporter - Béres Edina, független bába - Réz Anna, az Üvegplafon platform és az Anyaforradalom alapítója 18:45 - 19:45 : "Beszélgetések anyámmal, akit 23 éve nem láttam" - vers és beszélgetés Simon Márton költővel. Beszélgetőpartner: Schmidt Erika. 20:00 - 21:00 Koncert: Bad and Breakfast Band James Cloke - ének Vencz Zoltán - billentyű Dobozi Gábor - gitár Molnár Zoltán - basszusgitár Hajdú Gábor - dob Szabó János - trombita Sallós Csaba - szaxofon 21:00 - 23:00 Diszkó wavey. Az EMMA Nap támogatói az Erzsébetvárosi Önkormányzat (https://www.erzsebetvaros.hu/ ) és a Tiszta Formák Alapítvány (http://tisztaformak.hu/ ). https://www.facebook.com/events/2005667102826909/