Sötét Világos
Arató András Képek majdnem szöveg nélkül -fotókiállítás Archív
16 Jan 2019

M E G H Í V Ó Arató András KÉPEK MAJDNEM SZÖVEG NÉLKÜL című kiállításának megnyitójára 2019. január 15., kedd 17.30 óra CULTIRIS GALÉRIA Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A kiállítást Eifert János fotóművész ajánlja a közönségnek Képek majdnem szöveg nélkül – pontosabban saját szövegem nélkül, ami mégiscsak az önmegtartóztatás egy kitűnő példája. Olyan, számomra kedves és fontos emberek portréiból válogattam össze a kiállítást, akik számára annyira legalább én is érdekes voltam, hogy dedikálták nekem egy könyvüket, lemezüket. A feleségem szerint ez a kiállítás rólam szól, de a fotók bizonyítják, semmiképpen sem csak rólam. És különben is, milyen kiállítás nem szól az alkotójáról? Alföldi Róbert, Bródy János, Darvasi László, Dés László, Dés Mihály, Esterházy Péter, Farkasházy Tivadar, Féner Tamás, Gárdos Péter, Gerendás Péter (Somló Tamás), Görgey Gábor, Grecsó Krisztián, Halász Judit (Bálint András), Heller Ágnes, Jancsó Miklós,, Komoróczy Géza, Kulka János, Lerch István, Mácsai Pál, Kati Marton, Nyáry Krisztián, Ormai László, Parti Nagy Lajos, Sándor György, Spiró György, Szalay Zoltán, Székhelyi József, Szilágyi Tibor, Szüts Miklós, Törőcsik Mari, Vámos Miklós (Bornai Tibor), Váncsa István, Vojnich Erzsébet, Závada Pál, Ferenczi Krisztina és Fábián Juli. Kérjük, jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! A tárlat 2019 február 16-ig tekinthető meg. https://www.facebook.com/events/303686607155319/

FotoKlikk archívum
Örkény István könyvesbolt
10:00
fotókiállítás Eifert János Arató András megnyitó Féner Tamás Szalay Zoltán Nagy Lajos Szilágyi Tibor kiállítás EIFERT JÁNOS Arató András Féner Tamás Szalay Zoltán Nagy Lajos Szilágyi Tibor
Világkörüli hátizsákolás iskolája Archív
15 Jan 2019

Immáron 4. alkalommal kerül megrendezésre az esti suli hiszen továbbra is sokan tervezitek, hogy világgá mentek:) Sokmindenről lesz szó, többek között házifeladat mielőtt világgá mész. Leckék, amiket az út adott. Megoldások az út után. Mielőtt világgá mentem nagyon megkönnyítette volna a helyzetemet, ha elmondja valaki pontosan mit is kell intézni az út előtt, mik azok amikre fel lehet készülni az út alatt és hogyan is kell kezelni az űrt egy másfél éves életet örökre megváltoztató út után. Nem csak sok praktikus tanáccsal fogtok hazamenni, hanem a lelki részére is kicsit rákészülhettek. A hátizsákolás nem nyaralás és ezt fontos tudnia mindenkinek aki világgá megy. + sok kis trükk amire az út tanított és megkönnyítheti a Ti utatokat. Általános feedbackek:) "Nagyon élveztem az előadást (szuper motiváló volt!), és úgy érzem, talán ez volt az első lépés a 'világjáró álom' megvalósítása felé. :))" Dori "Részt vettem az októberi előadásodon, ami úgymond az első lépést jelentette számomra a világgá menés felé. Azóta folyamatosan tervezgetek, agyalok és már tudom, hogy én is neki fogok vágni az útnak." Evelin. Ki is lesz ez est tanítónénije? Female Yeti vagyok, az anyakönyvi kivonatom szerint Zsuzsannaként jöttem a világra. Majd pár év után 2015-ben bepakoltam táskámba, és egy egyirányú Katmanduba szóló jeggyel világgá mentem, hogy kipróbáljam, milyen teljesen szabadon élni. Non-stop majdnem két évig utaztam a Föld körül. Nepálban voltam először 3 hónapot, majd bejártam Délkelet-Ázsiát, ezek után Északkelet Amerika következett. Majd elég véltelenszerűen jött Peru és az Andok majd Chilét és Argentínát átstoppolva Patagónián keresztül lementem teljesen a világ végére Ushuiaiába ahol megpróbáltam stoppolni az Antarktiszra is. Sok mindent tanultam az út előtt, közben és után amelyekből összeállítottam a tananyagot. Székek, így helyek is korlátozott számban vannak. Suli ára 1500 Ft amit gyorsan megspórolsz az út alatt sőt már előtte is, hiszen sok spórolási tippet is hallani fogtok. Helyekért klikk feljebb. Ott találkozunk:)) Female Yeti https://www.facebook.com/events/335780693879862/

FotoKlikk archívum
ELLÁTÓház
17:30
előadás vetített előadás
Gőbölyös Luca: Árnyékutazó Shanghaiban / megnyitó Archív
14 Jan 2019

Árnyékutazó Shanghaiban/ ShadowTraveler in Shanghai Megnyitja: Pfisztner Gábor esztéta *** 2017 tavaszán a „Looking China” Fiatal Filmes Projekt keretében hallgatóink egy kis csapata Gőbölyös Luca vezetésével első alkalommal kapott lehetőséget hazai művészeti felsőoktatás intézményként, hogy részt vegyen a shanghaji workshopon, mely izgalmas fórumot teremtett a kultúrák közötti kommunikációra. A workshop vezetője: GŐBÖLYÖS LUCA DLA habil. főiskolai tanár, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotográfia szak vezetője. A kiállítás alapját részben az utazás során készített képek inspirálták. Gőbölyös Luca írása a kiállításról, előzményről… Turisták….elnéztem ezeket az embereket, akik ott álltak a fantasztikus épületek előtt, a lélegzetelállító tereken a legtöbben elkezdenek fényképezni. Igyekeznek birtokba venni, amit nem vihetnek magukkal; eközben magukat is lefotózzák, lefotóztatják, bizonyítandó, hogy ott jártak. New Yorkban, a világ egyik közepén a turistákat nézve jött az ötlet, hogy beálljak a városba látogató idegenek képeire, így a fotókon keresztül "elutazzak" a világ legkülönbözőbb pontjaira. A barátom eközben lefotózta az egész akciót: azt, ahogy én állok egy idegen család képén, miközben ők egymást fotózzák. Utána odamentem hozzájuk, és megkértem őket, hogy mondják meg a nevüket, és hogy hol laknak, így én megtudtam, kivel és hova "utazom". Mindenki nagyon segítőkész volt. Egyáltalán nem érzékelték, hogy így én bekerülök az ő magánéletükbe, nem direkt módon ugyan, mert csak a képem kerül el hozzájuk, mégis résztvevője leszek a családi történetüknek, behatolok a magánszférájukba, részese leszek a jövőjüknek, amikor a múltjukra gondolnak. Tehát, amit én ott csináltam, egyfajta játékos inváziónak tekinthető, a magán- és közszféra közötti határok elmosásának. 2017-ben, 15 évvel az Árnyékutazó után, Shanghaiban jártam. A helyiek, a kínai turisták kérései hívták életre az Árnyékutazó projektem folytatását. Látványosság lett belőlem, abban az értelemben, hogy velem szerettek volna közös képen szerepelni a város nevezetességeit látogató, és eredetileg azt fényképező kínai turisták. Az eredeti projektem átalakult, titkos invázióból meghívássá módosult az utazás. Ezeknél a képeknél is kértem, adják meg a nevüket, és hogy honnan jöttek, hogy tudjam hová is invitálták a képmásomat. Ebben az esetben is a fotót, mint médiumot használva nagyon sok helyre “eljutottam”. Az Árnyékutazó (2002) filmre készített, fekete-fehér képekből áll, melyeket 9x13 as méretben állítottam ki, de nem csak az én képeim készültek akkor még analóg technikával, hanem a turisták fényképei is. Ma már mindenki digitálisan fényképez, a turisták jellemzően a telefonjukkal készítenek felvételeket magukról, vagyis ezek a képek leginkább szelfik. Így a háttér szinte lényegtelen, készülhetnének ezek a képek akárhol, ráadásul a Kínában közkedvelt filterek használatával még kevésbé kivehető a képek elkészülésének helyszíne. Shanghaiban is főleg szelfiztek velem a kínai turisták, de ha nem szelfi készült, akkor is a telefonjuk volt a képrögzítő eszköz. Ezeken a szelfiken én lettem a háttér, így az árnyékutazó kilépett a háttérből, hogy háttérré váljon. Ezeket a képeket gyakran egy általuk igen kedvelt applikáció segítségével már a készítés pillanatában retusálták, módosítgatták magukat, hogy hasonlatosabbak legyenek az általuk szépnek talált ideálokhoz, illetve a képen szereplő figurákat, ebben az esetben saját magukat, és engem is átalakítottak cicusokká, nyuszikává vagy egyéb figurává. Ebben az általuk kreált, különös valóságban, a különböző figurák bőrébe bújva hol kedvesen, hol pedig inkább viccesen néztünk ki a közös képeken, ez az egyformává alakítás összetartozást is biztosított nekünk, a képek szereplőinek. Saját képeim utómunkáihoz ugyanazt az applikációt használtam, amit a turisták, mert ugyanabban a virtuális valóságban akartam utazni. A „Looking China” projektről bővebben: Looking China 2017 Looking China 2018 Gőbölyös Luca jelenleg Budapesten és Kölnben él és dolgozik. Számos hazai és nemzetközi díj nyertese. Munkáit bemutatták már az Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában, Észtországban, Romániában, Finnországban, Szlovéniában, Lengyelországban, Indiában és Ázsiában olyan helyeken, mint az Expo Chicago, a budapesti Ludwig Múzeum, a Biennial Istambul, a New Delhi National Gallery of Modern Art, a bécsi Művészeti Vásár, a berlini Walter Bischoff Galerie. Műveit számos nyilvános és magángyűjteményben is őrzik. Facebook esemény

FotoKlikk archívum
2B Galéria
19:30
fotókiállítás megnyitó Gőbölyös Luca Pfisztner Gábor Balogh Rudolf Fekete-Fehér kiállítás Gőbölyös Luca Pfisztner Gábor Balogh Rudolf
Lágy eső – filmvetítés és beszélgetés Archív
14 Jan 2019

Lágy eső – filmvetítés és beszélgetés https://capacenter.hu/esemenyek/lagy-eso-filmvetites-es-beszelgetes/ 2018. január 14-én, 18 órától a KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva a Lágy eső című filmet vetítjük, utána Nagy Dénes rendezővel, Dobos Tamás fotográfus-operatőrrel, valamint Hossala Tamással, a KÉP-ÉLMÉNY projekt vezetőjével beszélget Mucsi Emese, a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás kurátora. A Lágy eső című film két szálon is kapcsolódik a KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz. Egyfelől a Tarr Sándor azonos című novelláján alapuló cselekménye révén. A film egy nevelőotthonban nevelkedett serdülő fiúról, Daniról szól, aki Magyarország elmaradt határ menti kistelepülésén él egy családnál, ahova nemrégiben került. Beleszeret osztálytársnőjébe, Zsófiba, de képtelen szerelmét normálisan megvallani. Dani viselkedése furcsa, kirívó, néha szánalmas. Szeretetre vágyik, de nem tudja, hogyan kell ezt a szeretetet megszereznie, mert nem tanították meg neki. Ez a feloldhatatlan feszültség ellenállhatatlanul sodorja a nevelőotthonban tanult vigasztalódáshoz, önmaga megsebzéséhez, amelyben látszólagos megnyugvásra talál. Másfelől Dobos Tamás, a film operatőre révén, aki a KÉP-ÉLMÉNY projektben fotográfus mentorként vett részt, és munkája jelenleg látható a Capa Központban. A film vetítését követően Nagy Dénes rendezővel, Dobos Tamás fotográfus-operatőrrel, valamint Hossala Tamással, a KÉP-ÉLMÉNY projekt vezetőjével beszélget Mucsi Emese, a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás kurátora. Időpont: 2019. január 14., 18 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az esemény 19.30 óráig tart – amennyiben a KÉP-ÉLMÉNY kiállítást egyénileg szeretnék megtekinteni, az esemény előtt tudják megtenni. *** Lágy eső (2013) Rendező: Nagy Dénes Forgatókönyv: Nagy Dénes, Dobos Tamás Operatőr: Dobos Tamás Producer: László Sára, Gerő Marcell Koproducer: Novak Prod. / BE Gyártó: Campfilm Szereplők: Erdélyi Zsófia, Keresztfalvi Dániel A film hossza 27 perc. A filmet magyar nyelven vetítjük. *** KÉP-ÉLMÉNY – Csoportos kiállítás magyar fotográfusok és gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok részvételével https://capacenter.hu/kiallitasok/kep-elmeny/ 2018 januárjában a Bolyai Gyermekotthoni Központ gondoskodásában élő fiatalok részére fotó alapú művészetterápiás és élménypedagógiai projekt indult: fotográfusok, fotóművészek egy workshop-sorozat keretében a növendékekkel közösen hoztak létre a fiatalok önkifejezését és önismereti munkáját elősegítő fotográfiákat, fotó alapú alkotásokat. A KÉP-ÉLMÉNY workshop-sorozat Hossala Tamás fotográfus, művészeti terapeuta vezetésével és tíz magyar fotográfus közreműködésével zajlott. A résztvevők Ajpek Orsolya, Barakonyi Szabolcs, Bartha Máté, Dobos Tamás, Kéri Gáspár, Móricz-Sabján Simon, Rozovics Éva, Szabó Bernadett, Szász Lilla és Szombat Éva voltak. A KÉP-ÉLMÉNY programjai kiegészültek a DEMOWOOD gyermekfoglalkoztató workshopjaival, valamint Lentulay Edina meseterápiás foglalkozásaival. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ KÉP-ÉLMÉNY című kiállítása ezt a közel egyéves folyamatot és az ezalatt elkészült munkákat mutatja be. https://www.facebook.com/events/381753609259723/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
17:00
előadás Robert CAPA vetített előadás Bartha Máté Barakonyi Szabolcs Szász Lilla Szombat Éva Kéri Gáspár Ajpek Orsolya Dobos Tamás Móricz-Sabján Simon Rozovics Éva Szabó Bernadett Mucsi Emese Hossala Tamás kiállítás Robert Capa Bartha Máté Barakonyi Szabolcs Szász Lilla Szombat Éva Kéri Gáspár Ajpek Orsolya Dobos Tamás Móricz-Sabján Simon Rozovics Éva Szabó Bernadett Mucsi Emese Hossala Tamás
Man Ray fotográfiái – Tárlatvezetés minden vasárnap Archív
13 Jan 2019

Man Ray világhírű fotográfiáit a MODEM tárlatvezetőivel vasárnaponként 16 órától tekinthetik meg a látogatók a Kísérlettől a művészetig kiállításunkon. A belépő 1000 Ft (diák-/nyugdíjasjegy: 500 Ft). A tárlattal bepillantást engedünk a művész korai munkáitól a második világháború után készült alkotásaiig, megismerhetjük önarcképeit és nőkről készített portréit is, melyek sokszor olyan szituációkat mutatnak, amelyek elrugaszkodnak a valóságtól, humorosak, a korabeli művészeti világ inspirációinak elemeit mutatják. A kiállításon a néző nemcsak egy rendkívüli művész gondolkodásmódját és képi vízióját ismerheti meg több mint száz alkotáson keresztül, hanem bepillantást nyerhet a huszadik század első felének játékos, kísérletező művészi attitűdjébe is, ami mindent megengedett, ami a kép megújításához járulhatott hozzá. https://www.facebook.com/events/2237844806268022/

FotoKlikk archívum
MODEM
15:00
fotókiállítás tárlatvezetés Man Ray Man Ray
Kurátori tárlatvezetés Archív
13 Jan 2019

Kurátori tárlatvezetés az című, a tranzit.hu-val közös kiállításunkban. A kiállítás két, egykorú műcsoportból indul ki, és ezeken keresztül mutat rá a Kádár-korszak képzőművészetének párhuzamos jelenségeire. Két meghatározó művészgeneráció összetett viszonyrendszerét vizsgálja, igyekszik feltárni és bemutatni műveik létrejöttének közegét: az eltérő és egyidejűleg létező művészetfogalmakat, az egymással szembenálló pozíciókat, vitákat, és végső soron a hatalom és művészet bonyolult kapcsolatát. Az időpont mindkét esetben 1971, és ebből kiindulva az 1968–1973 közötti időszak. A Templomtérben olyan művészek munkái láthatók, akik az ötvenes években a szocialista realizmus kívánalmaihoz igazodtak, majd a kultúrpolitika enyhülését követően művészileg továbbléptek, modernizálódni tudtak. A másik műcsoport, amelyet az Oratóriumban mutatunk be, a második nyilvánossághoz és egy jóval fiatalabb generációhoz kötődik. A hatvanas évek végén jelentkező művésznemzedék számos kísérletet tett arra, hogy bejusson a művészet intézményeibe, mielőtt ezek kudarcai miatt kialakította volna saját félnyilvános intézményeit. Az egyik ilyen kísérlet Beke László 1971-es Elképzelés című felhívásához kapcsolódik. A kiállításon Beke gyűjteménye mellett most először láthatók azok a lapok, melyeket Kovalovszky Márta művészettörténész a székesfehérvári István Király Múzeumba tervezett, de hatósági beavatkozás miatt meg nem valósult Elképzelések-kiállításra gyűjtött össze. A két mikrotörténeti fókuszú kiállítást egy eseménytörténet kapcsolja össze, mely dokumentumok és eredeti műtárgyak segítségével a korszak (1968–1973) kultúrpolitikája által meghatározott, párhuzamos művészeti történéseit, a projektek közvetlen szellemi kontextusát jeleníti meg. A két Elképzelés-akció és a múzeum kiállítás- és gyűjteménytörténete, egy épületben két helyszínen bemutatva, ráirányítja a figyelmet az egyidejű, de a történeti emlékezetben markánsan különváló jelenségekre és végső soron a múlt rekonstrukciójának az összetettségére. Erre utal a kiállítás Ernst Blochtól kölcsönzött alcíme, a párhuzamos különidők. A fiatalabb és az idősebb avantgárd nemzedék közötti egyik legmeghatározóbb összekötő Korniss Dezső volt. Kaszás Tamás képzőművész a múzeum felkérésére újabb ­alternatív valóságszinteket és értelmezési tartományokat vezet be. Kornissnak az Elképzelés-projekt számára készített Térrács-tervét emeli ki, s a Kiscelli Múzeum udvarán ­létrehozza annak 1:1-es, a képzelet és a megvalósulás határán letáborozó, „félkész” változatát, amit a folyosó ablakaiból felülnézetből is láthatunk. Kurátorok: Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Százados László Belépőjegy, mellyel a tárlatvezetésen is részt vehet: 1600 Ft / 800 Ft (teljes árú / kedvezményes árú) https://www.facebook.com/events/287640091897782/

FotoKlikk archívum
Kiscelli Múzeum
14:00
fotókiállítás tárlatvezetés Beke László dr. Kaszás Tamás kiállítás Beke László
Téli fotóbörze az FMK-ban Archív
13 Jan 2019

Fotótechnikai kirakodó vásár, a kezdetektől napjainkig! 2019. január 13-én, 9 órai kezdettel a Ferencvárosi Művelődési Központban (1096 Budapest, Haller utca 27.) Belépőjegyek a helyszínen válthatók 500 Ft-os áron. Az elárusítók helyfoglalása 7 órától, érkezési sorrendben történik. Asztalbérleti díjak hamarosan elérhetőek lesznek! A bérleti díj a helyszínen, számla ellenében fizetendő. Asztalok jegyzése, további információ: 06-1-216-1300 / +36-30-659-7889 Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! További börzék 2019-ben: - március 10. - május 12. - október 13. - december 8. https://www.facebook.com/events/473996233004470/

FotoKlikk archívum
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
08:00
börze
A Pilis legendáinak nyomában Archív
13 Jan 2019

Kedves Túrafüggők, Természetjárók! A 2019-es esztendő első túrájára szeretnénk meghívni Titeket, melyet három távon is megrendezünk, hogy mindenki az erőállapotának és az érdeklődési körének megfelelő útvonalon tudjon indulni. A létszámkorlát 150 fő, jelentkezz, nehogy lemaradj erről az ígéretesnek tűnő téli kiruccanásról! A Holdvilág-árok legendái: A 2019-es esztendő első túrájának legrövidebb távján bárki számára teljesíthető útvonalat választottunk, mely télen ugyan nehezebben járható és megfelelő felszerelés, öltözék szükséges, ám a Holdvilág-árok szépsége és legendáinak megismerése szinte kötelező választásként kínálkozik a természetjárók részére. http://blog.turafuggo.hu/2018/11/24/a-holdvilag-arok-legendaja/ A Bölcső-hegy és a Csikóvárak: A közepes hosszúságú túrán bejárjuk a Holdvilág-árkot, megmásszuk a Bölcső-hegyet, kortyolunk a Lajos-forrásból és hullámvasutazunk egyet a Csikóvárakon. Amennyiben többet bírsz hat kilométernél, de télen nem mennél 15-öt, ez a Te távod! http://blog.turafuggo.hu/2018/11/24/a-bolcso-hegy-es-a-csikovarak/ A Denke-gyilkosság nyomában A 2019-es esztendő első túrájának leghosszabb távján megcsodálhatod a Holdvilág-árok káprázatos szurdokvilágát, a Bölcső-hegy és a Lom-hegy oldalában a lehullott falevelektől megkopaszodott fák között áttekinthetsz a Pilis-tető irányába, megismerheted a szentendrei tömeggyilkosság szomorú részleteit, vagy akár kortyolhatsz a Lajos-forrás vízéből. Tehát minden élményben részed lehet, amennyiben ezt a távot választod. Felkészült, jó erőben lévő túrázóknak ajánljuk, akik semmilyen téli kalandtól nem riadnak meg. http://blog.turafuggo.hu/2018/11/05/a-denke-gyilkossag-nyomaban/ https://www.facebook.com/events/207545873471385/

FotoKlikk archívum
Holdvilág-árok
07:30
mit fotózzak?
Tél a Spitzbergákon - Vetítés Kércz Tibor természetfotóiból Archív
12 Jan 2019

Kércz Tibor érdi természetfotós 2018 márciusában a távoli Spitzbergák hólepte fjordvidékét, végtelen jégmezőit, valamint e zord éghajlatú, fagyos szigetvilág vadvilágát fotózta egy jégtörő hajóról. Sarki rókák, hófajdok, lummák, fókák, rozmárok, jegesmedvék és rénszarvasok kerültek lencsevégre különleges fényviszonyok közepette. A vetített képes előadásához több ezer felvételéből válogatott ki pár százat, melyeket személyes élménybeszámolóval fűszerezve mutat be az érdeklődőknek. Az előadáson való részvétel ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges. Jelentkezni a kozossegihaz@szepesmk.hu e-mail címen, valamint a közösségi ház Facebook oldalán lehet itt az eredeti esemény oldalán hozzászólásban névvel és pontos létszám megjelöléssel. Az "Ott leszek" gombbal való jelzés nem minősül regisztrációnak. A közösségi ház részéről történő lájkolás (Tetszik) a regisztráció rögzítését jelenti. https://www.facebook.com/events/191418118404969/

FotoKlikk archívum
Parkvárosi Közösségi Ház
16:00
előadás vetített előadás Kércz Tibor Természetfotó
Poklade – a mohácsi busójárás megújuló hagyománya Archív
12 Jan 2019

Az ünnep, ahogyan a farsang is, kitüntetett időszak, különleges jelentőséggel bíró időtartam, melynek lényege az újraéledésben rejlik. A mohácsi busójárás története során különböző változásokon ment keresztül, és már 10 éve, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének része. De vajon mitől marad egy szokás folyamatosan élő? Kiállításunk erre a kérdésre igyekszik válaszokkal szolgálni és bemutatni azokat a külső szem által nehezebben észrevehető tényezőket, melyek egy szokás mozgatói lehetnek, s amelyek szükségesek egy hagyomány továbbéléséhez. A busójárás elnevezés – amely a XX. század elején terjedt el – egyaránt vonatkozik a farsang csütörtöktől keddig terjedő időszakára, illetve azokra a szokásokra, amiket ez az ünnepkör tartalmaz. A mohácsi sokácok a farsang megnevezésére ezzel ellentétben a poklade kifejezést használták, amely szó jelentése átöltözés, átváltozás, újjászületés. Egy szokás folytonos újjászületése leginkább az azt gyakorló közösségtől függ, de befolyásolhatja alakulását a hagyományt befogadó társadalom is. A farsangi szokások elengedhetetlen velejárója az alakoskodás, a zene és a tánc, így a szokásvilág fontos részét képezik például azok a kézműves mesterek is, akik a maszkokat, kellékeket, vagy épp egyes viseletdarabokat készítik. Répásy Zsolt fotográfus szemszögén keresztül betekintést nyerhetünk a busójárás különleges és bensőséges világába, a készülődés és az átváltozás pillanataiba, miközben a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumból és a helyi Népi Iparművészektől érkező tárgyak állítanak párhuzamot múlt és jelen között. Kiállításmegnyitó: 2019. január 12. 16 óra https://www.facebook.com/events/388008358428784/

FotoKlikk archívum
Hagyományok háza
15:00
fotókiállítás megnyitó Répásy Zsolt Répásy Zsolt
Kardos Sándor kurátori vezetése Gellér B. István kiállításán Archív
12 Jan 2019

Nem csupán a tárlat megtekintése, hanem a művek és a rendezés értelmezése is fontos része a kiállítás nyújtotta élménynek. Ha többet szeretne megtudni a kiállításról, a kiállító művészről, ha érdeklik Gellér B. István kiállításának kulisszatitkai, vegyen részt Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr kurátori tárlatvezetésén. Gellér B. István (1946–2018) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész fő műve a maga „alapította” Növekvő Város. Ebben az 1978-tól élete végéig folyamatosan gyarapított sorozatban Gellér következetes munkával „tárt fel” egy olyan civilizációt, melynek lakói nem a tényeket, hanem az azokat körülvevő érzelmet és értelmet tekintették létezésük és érdeklődésük alapjának, ha úgy tetszik, kiindulópontjának. A fiktívnek ma már csak kérdőjellel nevezhető Városnak az elmúlt 30 évben „előkerült” leletegyütteséből válogatott, egytermes kiállítási anyag betekintést enged a minden értelemben élet-műnek is tekinthető összművészeti projektbe. 1978-tól eltávolodott a személytelen művészi gondolkodásmódtól. Egyéni mitológiát teremtett egy nemlétező ősi kultúra, a Növekvő Város archeológiai feltárása, néprajzi, kultúrtörténeti feldolgozása által. A „feltárás” során a művész, illetve régész alteregója megteremtette a Város archaikus társadalmának írásbeliségét, szokásait, kultuszait. A feltárás eredményeit installációkban, fotón, videón dokumentálta, a „megfejtett” szövegeket közzétette. Kardos Sándor, a kiállítás kurátora a hagyatékból ezúttal szobrokat, doboz-műveket és síkképeket válogatott. A tárlaton megtekinthető a Kardos által rendezett, Gellér B. István főszereplésével 1996-ban készült Növekvő Város című film is. „Ahol Te most vagy, a Víziló csillagképben, a régi egyiptomiak ide képzelték az eltávozottakat, sok hasonlóan nagy formátumú ember van. Pheidiász, Escher, Magritte, és még sorolhatnám a végtelenségig. Nyugodtan megmondhatod ott, hogy Te is vagy olyan, mint bárki más, csak Neked az ugratótiszt rossz helyen szólt, aztán az ernyővel és a földet éréssel is voltak problémák. Lent csahos ebek vártak, és trükkök tucatjait kellett kitalálnod, amíg itt tartózkodtál, hogy féken tartsd őket. Így élted a magányos bevetettek életét, míg kénytelen voltál egy teljes kultúrát létrehozni, amelynek kiásott emlékei és hittel teli, őszinte szertartásai elviselhetővé tették a mi világunkat.” (Kardos Sándor) A program aznapi kiállítási belépőjeggyel látogatható. https://www.facebook.com/events/707059789712759/

FotoKlikk archívum
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest
14:00
fotókiállítás tárlatvezetés Kardos Sándor kiállítás Kardos Sándor
V. Sasnap Archív
12 Jan 2019

V. Sasnap a Sasközpontban! 2019.01.12-én kerül megrendezésre az idei első nyílt napunk a XV. Országos Sasszinkron alkalmából. Méreg és tetem kereső kutyás bemutatóval, a sasközpontban látható madarak és vadmacska, illetve interaktív ragadozómadár bemutatóval, továbbá sasszámlálással egybekötött szakvezetett túrával, folyamatos film vetítéssel várjuk a kedves érdeklődőket!!! Pontos időpontokat és menetrendet az adott hét elején közlünk. A program ingyenes! A kép a két ünnep között repatriált rétisasról készült. Ez az öreg rétisas szárnytöréssel legyengülve érkezett be hozzánk. Felépülése, megerősítése, repatriálási folyamata, majd egy évet vett igénybe, hogy biztonsággal visszatérhessen a természetbe. (Fotót Sziráki Ádám készítette) https://www.facebook.com/events/592737051179699/

FotoKlikk archívum
Sasközpont - Eagle Centre
08:30
mit fotózzak?
Palotai Misi fotókiállítása Archív
11 Jan 2019

https://www.facebook.com/events/277100989600798/

FotoKlikk archívum
P'Art mozi
17:00
oktatás workshop Palotai Misi
Baán Katalin fotóművész kiállítása - Finisszázs Archív
11 Jan 2019

Baán Katalin fotóművész Képi gondolatok a Zsoltárok könyvéből c.kiállításától egy kötetlen beszélgetés, tárlatvezetés keretében búcsúzunk. https://www.facebook.com/events/2287608924854338/

FotoKlikk archívum
Erzsébetligeti Színház
17:00
fotókiállítás megnyitó Baán Katalin kiállítás Baán Katalin
Jeges lencsék – Négy fotós lenyűgöző kalandja Szibériában Archív
11 Jan 2019

Négy fotós (Horváth Imre, Kaszás Gergő, Niksz Gyula és Rácz Péter) lenyűgöző kalandja Szibériában, a befagyott Bajkál tavon. Az ott töltött idő alatt, számos különleges helyszínt örökítettek meg, ezekből válogatták ki a mostani kiállítás anyagát. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre a MAFOSZ elnöke Szervező és helyszín: MMMH https://www.facebook.com/events/360374198029984/

FotoKlikk archívum
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
17:00
fotókiállítás megnyitó Kaszás Gergő Rácz Péter Horváth Imre Niksz Gyula kiállítás Kaszás Gergő Rácz Péter Horváth Imre Niksz Gyula
Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf Archív
10 Jan 2019

"Repertoárunkat az én dalaim teszik ki, amiket ismerni lehet a Csókolom zenekarból is. De játsszunk feldolgozásokat, más előadók dalait, népdalt….Ez a felállás, és Kristóf személye, egészen más. Személyesebb, intimebb, mélyebb tartalmat ad a daloknak." U.Zs. A duó eddigi egyetlen (koncert)lemeze, a "Jövő hét kedden" is félig a Kisüzemben készült! Ujj Zsuzsi - ének Darvas Kristóf - ének, zongora, harmonika Belépő nincs, a koncert végén zenészeink javára adományokat gyűjtünk! Ajánlott adomány ezeröcsi (azaz ezerötszáz forint). [ MonkeyBusiness / PrePost Records / Kisüzem produkció 2019 ] https://www.facebook.com/events/367964233753702/

FotoKlikk archívum
Kisüzem
19:30
előadás Ujj Zsuzsi Ujj Zsuzsi
Salvador Dalí művészete - teltház! Archív
10 Jan 2019

Salvador Dalí művészete Vetítéssel kísért előadás Salvador Dalí (1904–1989) festőművész halálának 30. évfordulója alkalmából Salvador Dalí a XX. század egyik legjelentősebb művésze. Neve és életmódja összekapcsolódott a szürrealista stílussal. Az előadás során megismerhetik életművét, festményein és szobrain kívül pedig filmművészeti kísérleteiről is szó esik. Előadó: Gimesy Péter művészettörténész, filozófus (Szépművészeti Múzeum/Magyar Nemzeti Galéria) Időpont: 2019. január 10., csütörtök, 18:00 Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat kérjük, hogy a +36 1 225 7160-as telefonszámon, vagy az info@hegyvidekgaleria.hu e-mail címen jelezzék. https://www.facebook.com/events/542381872903487/

FotoKlikk archívum
Hegyvidék Galéria
17:00
előadás vetített előadás
Eifert János mesterkurzus: Ritmus, kompozíció. Képelemzés, képbírálat Archív
10 Jan 2019

Ritmus, kompozíció. Képelemzés, képbírálat Részvételi díj: 3000,- Ft Formaritmus A vizuális művészeti alkotásokban éppen olyan fontos szerepe van a ritmusnak, mint a zenében. Csak amíg a zenében a ritmus idődimenzióban, a grafikákon, festményeken, plasztikákon és fotóművészeti alkotásokon síkban és térben jelenik meg. A rajz és festmény, a szobor, az épület, a fotográfia látható zene, azaz láthatóvá tett ritmus. A síkon vagy térben megjelenő vizuális ritmus azon formája, ahol a formakarakter, a befoglaló forma, a változatos vonalú sziluett ismétlődik meg, azaz a forma válik ismétlésre méltó dallammá. https://www.facebook.com/events/1164515580369952/

FotoKlikk archívum
Eifert János mesterkurzus - Mester és Tanítványai
17:00
oktatás workshop Eifert János EIFERT JÁNOS
Képzettársítások könyvbemutató és kiállítás megnyitó Archív
10 Jan 2019

Képzettársítások Vers: Halász Gyula Fotók: Kőműves Kata és Sándor László Egy érdekes játéknak indult és ez lett belőle, gyere, nézd meg, legyél benne és vidd haza! :) https://www.facebook.com/events/2204880459759090/

FotoKlikk archívum
Klebelsberg Kultúrkúria
17:00
fotókiállítás megnyitó Kőműves Kata Halász Gyula kiállítás Halász Gyula
Visegrádi-hegység hófödte vadászösvényein Archív
10 Jan 2019

Igazi téli teljesítménytúra, és nem is a könnyűek közül való! Sőt: alaposan megdolgoz bennünket, de kárpotolnak a #lenyűgözően szép hegyek, völgyek és kaszálók, a végtelen panorámák, források, a kék ég és a hófehér táj kontrasztja. Meg persze #küzdelmek: hideggel, vastag hóval, csúszós és saras szakaszokkal, meredek emelkedőkkel. Az útvonal eléggé szexi, föleg azért. mert #offroad - a kedvenc kirándulás fajtám; különösen télen, hóban! Külön-külön már mindegyik helyen voltam, de így felfűzve még nem. Jelzett úton ezen a túrán szinte nem is haladunk. Sorra vesszük a Visegrádi-hegység híres helyeit. Belekostolunk az #Apátkútivölgybe, a #Spartacusösvény leágazásait, hegyi legelőit, akkor a nyitott és a zárt #kunyhókat is. #Itiner: Visegrád - Ördögmalom-vízesés - Erdőanyai-rét - Muflon-kunyhó - Bölényes-rét - Géza-forrás - Süllyedék - Kis-Kilián - Jenő-kunyhó - Hunyadi-kaszáló - Gyula-forrás - Bella-szikla - Lepence #Lepencén, ha még működik a #falusiwellness, akkor fakultatív lehetőségként felfrissülünk. Fürdő alkalmatosságra szükség van! #Termálozás után buszozunk haza. Táv: 15 km Szint: 500 m Találkozó: 8:20 Újpest-városkapu Busz: 8:35 Újpest - 9:50 Visegrád, nagymarosi rév (880 Esztergom) Autósokkal az Ördögmalom vízesésnél találkozunk 10:30kor. Somi https://www.facebook.com/events/2261668217378046/

FotoKlikk archívum
Apatkuti Volgy
09:30
mit fotózzak?
Kép szerkesztése