Sötét Világos
Kisvasúttal erdőt kerülni Archív
23 Oct 2020

Ismét összegyűlünk fotós kattintgatni a város szélén. Tervezetnek utazás kisvasúttal, majd egyik állomás környékén teszünk egy kört az erdőben, ahol csigát fényképezünk meg mindenfélét, amit éppen találunk.. Ez esemény egyelőre erősen tervezet, járvány- és menetrend függvényében október 20 környékén pontosítok (a most szombati idíjárás miatt maradt el, reméljük a legjobbakat). Kérdéseket megelőzvén: - igen ingyenes, de hozz sört. - azok lesznek ott akik eljönnek - nem tudjuk pontosan merre indulunk ennyire konkrét terv nincs - addig tart, míg meg nem unod (vagy el nem ázunk) - eső és zombi invázió ellen olvass kézikönyveket a neten - utolsó nap már ne írjatok privátot százával, mert nem fogom tudni követni. Ami addig nem derül ki annak úgyis mindegy. -jelentkezés, pontos gyülekezési hely kérdése nálam https://www.facebook.com/events/391318328528480/

FotoKlikk archívum
Softlight Stúdió és fotós klub
08:00
mit fotózzak? workshop
Imágó ősz - A fotó és a jóga találkozása - Fotótábor Vancsó Zoltán vezetésével Archív
23 Oct 2020

Fókuszban a tájkép és a meditáció A zen a belső szabadság útja, mely mindenki előtt nyitva áll. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk gondolataink zűrzavarától, a tudatunkat terhelő folyamatos és nyugtalanító zsongástól. Egy út, amelyen keresztül elérhetünk legmélyebb gyökereinkig, megtudhatjuk, honnan jöttünk, hová megyünk. A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítésével választ kapunk ezekre a kérdésekre, jóllehet ez olyan tapasztalati válasz, amely nem foglalható szavakba. A zazen ülő meditációt jelent, amely során a lélegzetünkre figyelünk. A gyakorlás lényege, hogy túljussunk a személyes nézeteinken, minden ránk kényszerített elképzelésen, és megérkezzünk ahhoz az alaphoz, amely mindannyiunkban közös. Fontos megjegyezni, hogy a zen által nemhogy elveszítenénk egyediségünket, beleolvadva valami megnevezhetetlenbe, hanem megtaláljuk azt, akik valójában vagyunk. Ezen a ponton kapcsolódik a zazen meditáció a fotózáshoz, és válik a napi alkotómunka fontos kiegészítőjévé. A táborban elsősorban nem a képek megtalálása lesz a célunk, hanem egy olyan belső egyensúly létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy maguk a képek találjanak meg bennünket. Ehhez igyekszünk megadni minden elméleti és gyakorlati segítséget személyes tapasztalataink által. A tábor legközelebb várhatóan 2020. október végén kerül megrendezésre. (6 nap / 5 éj) Vancsó Zoltán és Szaladják ‘Taikyo’ István (Ezek a fekete-fehér képek kis ízelítőt nyújtanak a zazen világából. Kattintásra nagyobbodnak.) Bővebben

FotoKlikk archívum
Rejtek Vendégház - Lispeszentadorján
00:00
oktatás workshop Vancsó Zoltán ajánlott Fekete-Fehér tábor Vancsó Zoltán
Főfoto Galéria Art Market Archív
22 Oct 2020

G 304. A Főfoto Galéria standja az Art Marketen. Gyere el és nézd meg Matti Varga vadonatúj Mellownoon sorozatát! Csütörtöktől vasárnapig ott leszünk. https://www.facebook.com/events/428710764764027/

FotoKlikk archívum
Art Market Budapest
10:00
fotókiállítás
Artphoto az ArtMarketen Archív
22 Oct 2020

KÖRKÉP ’89-’90! A tavalyi és az idei évben is komoly hangsúlyt kap a rendszerváltás 30 éves évfordulójának megünneplése. Egyértelmű a konszenzus abban, hogy igazából két évet tekintünk a rendszerváltás szempontjából meghatározónak, 1989-et és 1990-t. Az évfordulóra reflektálva az Art Market 2020. évi, a koronavírus fenyegetés mentén rendhagyó programjában az Artphoto Galéria a rendszerváltás időszakát megidéző kiállítási tematikával vesz részt. Az Art Marketen megvalósuló kiállításra 12 jelentős kortárs magyar fotográfust hívtunk meg, fejenként két alkotással, melyeknek két feltételnek kell megfelelniük; a ’89-es, vagy ’90-es évben kellett születniük, és az adott művész életművében kiemelkedő jelentőségűnek kell lennie. A kiállítás így indirekt módon szól a rendszerváltás időszakáról, a művészek alkotásain keresztül azt láthatjuk, milyen szellemei közegben, korhangulatban alkottak akkor ezek a fotográfusok, mik voltak a fő témák, amik Őket foglalkoztatták, és milyen láthatatlan rezgéseket, erőtereket érzékeltek a környező világból. A tárlat speciális képet ad az időszakról, eltér a szokványos megközelítéstől, miközben azt a különlegességet is hordozza magában, hogy az összes bemutatott fotográfia ’89 és ’90-ben született alkotás. Közreműködő fotográfusok: BARTA Zsolt Péter, BENKŐ Imre, BIRTALAN Zsolt, DRÉGELY Imre, FÉNER Tamás, HARIS László, HORVÁTH M. Judit, KEREKES Gábor, STALTER György, SZILÁGYI Lenke, TÍMÁR Péter, VÉKÁS Magdolna https://www.facebook.com/events/348602402888523/

FotoKlikk archívum
Millenáris
09:00
fotókiállítás Szilágyi Lenke Kerekes Gábor Drégely Imre Haris László Stalter György Benkő Imre Barta Zsolt Péter Féner Tamás Horváth M. Judit Tímár Péter Birtalan Zsolt Vékás Magdi kiállítás Szilágyi Lenke Kerekes Gábor Drégely Imre Haris László Stalter György Benkő Imre Barta Zsolt Péter Féner Tamás Horváth M. Judit Tímár Péter Birtalan Zsolt Vékás Magdi
FFS / Art Market Budapest 2020 Archív
22 Oct 2020

Art Market Budapest 2020 > International Contemporary Art Fair >>> FFS - Studio of Young Photographers October 22-25, 2020. Millenáris, Budapest, Hungary >>> stand G505 EXHIBITED ARTISTS: Viktória BALOGH, Dániel János FODOR, Enikő HODOSY, Richárd KISS, Eszter LÁZÁR, Tibor NAGY, Marcell PITI, Benedek REGŐS, Liza SZABÓ, Dániel SZALAI, Noémi SZÉCSI, Oxána SZTREHALET, Richárd TÓTH, Domonkos VARGA, Boglárka Éva ZELLEI REPRESENTED ARTISTS: Anna GAJEWSZKY, Anna Tamara BAGOLY, Viktória BALOGH, Balázs CSIZIK, László Gábor BELICZA, Krystyna BILAK, Dávid BIRO, Szilvia BOLLA, Zsuzsa DARAB, Emese TÓTH, Eszter LÁZÁR, Zsolt FICSÓR, Dániel János FODOR, Balázs FROMM, Bettina GÁL, Kata GEIBL, Eszter HERCEGH, Enikő HODOSY, János HORVÁTH, Izabella NAGY, Anna KEREKES, Kincső BEDE, Gergely KISS, Imre KISS, Richárd KISS, Laura Virág SZEKERES, Liza SZABÓ, Dóri LÁZÁR, Tibor NAGY, Barnabás NEOGRÁDY-KISS, Barbara NYÍRI, Domonkos Tamás NÉMETH, Anna PALKÓ, Marcell PITI, Miklós POMSÁR, Zsófia PUSZT, Zsombor PÓLYA, Benedek REGŐS, Richárd TÓTH, Eszter RIGAOVÁ, Réka BOHUS, Zsófia SIVÁK, Dániel SZALAI, Krisztina SZALAY, Katalin SZÁRAZ, Oxána SZTREHALET, Noémi SZÉCSI, Domonkos VARGA, Viktor VARGA, Katalin VASALI, Lilla VÁCZI, Boglárka Éva ZELLEI Art Market Budapest 2020 is open: > Thursday (October 22): 11 am - 7 pm > Friday (October 23): 11 am - 9 pm > Saturday (October 24): 11 am - 7 pm > Sunday (October 25): 11 am - 7 pm Tickets: For more information: >>> www.artmarketbudapest.hu >>> www.ffs.hu >>> www.instagram.com/ffs_budapest ______________________________________________________________________ Art Market Budapest 2020 > nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítás és vásár >>> FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2020. október 22-25. Millenáris / B-C épület és park >>> G505-ös stand KIÁLLÍTOTT MŰVÉSZEK: BALOGH Viktória, FODOR Dániel János, HODOSY Enikő, KISS Richárd, LÁZÁR Eszter, NAGY Tibor, PITI Marcell, REGŐS Benedek, SZABÓ Liza, SZALAI Dániel, SZÉCSI Noémi, SZTREHALET Oxána, TÓTH Richárd, VARGA Domonkos, ZELLEI Boglárka Éva KÉPVISELT MŰVÉSZEK: BAGOLY Anna Tamara, BALOGH Viktória, BEDE Kincső, BELIZCA László Gábor, BILAK Krystyna, BÍRÓ Dávid, BOHUS Réka, BOLLA Szilvia, CSIZIK Balázs, DARAB Zsuzsa, FICSÓR Zsolt, FODOR Dániel János, FROMM Balázs, GAJEWSZKY Anna, GÁL Bettina, GEIBL Kata, HERCEG Eszter, HODOSY Enikő, HORVÁTH János, KEREKES Anna, KISS Gergely, KISS Imre, KISS Richárd, LÁZÁR Dóri, LÁZÁR Eszter, NAGY Izabella, NAGY Tibor, NEOGRÁDY-KISS Barnabás, NYÍRI Barbara, NÉMETH Domonkos Tamás, PALKÓ Anna, PITI Marcell, POMSÁR Miklós, PUSZT Zsófia, PÓLYA Zsombor, REGŐS Benedek, RIGAOVÁ Eszter, SIVÁK Zsófia, SZABÓ Liza, SZALAI Dániel, SZALAY Krisztina, SZÁRAZ Katalin, SZEKERES Laura Virág, SZTREHALET Oxána, SZÉCSI Noémi, TÓTH Emese, TÓTH Richárd, VARGA Domonkos, VARGA Viktor, VASALI Katalin, VÁCZI Lilla, ZELLEI Boglárka Éva, ÜVEGES Mónika Nyitva: > csütörtök (október 22.): 11:00 - 19:00 > péntek (október 23.): 11:00 - 21:00 > szombat (október 24.): 11:00 - 19:00 > vasárnap (október 25.): 11:00 - 19:00 Jegyek: További információ: >>> www.artmarketbudapest.hu >>> www.ffs.hu >>> www.instagram.com/ffs_budapest https://www.facebook.com/events/365885521124533/

FotoKlikk archívum
Art Market Budapest
09:00
fotókiállítás megnyitó Szalai Dániel Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Vasali Katalin Bolla Szilvia Kiss Gergely Kiss Imre Kiss Richárd Fromm Balázs Nagy Tibor Varga Viktor Balogh Viktória Fodor Dániel János Puszt Zsófia Szalay Krisztina Krystyna Bilak Geibl Kata FFS DARAB Zsuzsa NAGY Izabella Csizik Balázs Eszter Riga Hodosy Enikő Bilak Krystyna Sztrehalet Oxána Varga Domonkos Kerekes Anna Piti Marcell Zellei Boglárka ÜVEGES Mónika VASALI Kata Bede Kincső Gajewszky Anna Bohus Réka Szekeres Laura Szekeres Laura Virág Bagoly Anna Tamara kiállítás Bagoly Anna Szalai Dániel Vasali Katalin Bolla Szilvia Kiss Gergely Kiss Richárd Fromm Balázs Nagy Tibor Varga Viktor Balogh Viktória Fodor Dániel János Puszt Zsófia Szalay Krisztina Geibl Kata Darab Zsuzsa Nagy Izabella Csizik Balázs Hodosy Enikő Bilak Krystyna Sztrehalet Oxána Varga Domonkos Kerekes Anna Piti Marcell Zellei Boglárka Üveges Mónika Vasali Kata Bede Kincső Gajewszky Anna Bohus Réka Szekeres Laura Szekeres Laura Virág Bagoly Anna
BAW20 | Női tekintet és aktivizmus – Besnyő Éva munkásságának aktualitásáról - Előadás Archív
21 Oct 2020

Cséka György esztéta előadása Besnyő Éva munkásságának a kortárs társadalmi problémák és a jelenkori fotográfia felőli olvashatóságát járja körül. Azt a kérdést vizsgálja, hogy Besnyő képei fotótörténeti értékükön túl, a jelenben is beszélnek-e hozzánk, inspiráló-e ma a fotográfiához való hangsúlyosan nem férfi hozzáállás, illetve a női tekintet egykori artikulálása. Max. létszám: 30 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. https://www.bpartweek.hu/ https://www.facebook.com/events/916101262210474/

FotoKlikk archívum
Kassák Múzeum
16:00
előadás vetített előadás Cséka György Cséka György
BAW20 | MEGTELT! A hálózati gondolkodás nyelve: tárlatvezetés Barabási Albert Lászlóval Archív
21 Oct 2020

AZ ESEMÉNY MEGTELT, EZÉRT A REGISZTRÁCIÓ LEZÁRULT! Az elmúlt évek/évtizedek egyik legígéretesebb tudományos módszertani újdonságának a hálózatkutatás és hálózati vizualizáció bizonyult, amely hatékony eszköznek tűnik kulturális, társadalmi jelenségek, így a képzőművészeti színtér vizsgálatához is. A Rejtett mintázatok a nagyrészt Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető ún. Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások elmúlt 20 évének bemutatása köré szerveződik. A hálózati vizualizáció alakulásának-fejlődésének nyomon követésével – a Barabási kutatólabor meghatározó projektjeinek bemutatása révén – az átfogó módszer képzőművészeti alkalmazásához juthat el az érdeklődő. A csúcstechnológia (adatszobrok, MI, AR, VR, rajzoló robot) felhasználásával a hálózati ábrák és struktúrák szemléletesen értelmezik azokat a rejtett kapcsolatokat és összefüggéseket, amelyek egy-egy vizsgált jelenség hátterében húzódnak. Barabási kutatásaiban a dolgok és jelenségek közötti, többnyire láthatatlan összefüggések keresése, az ismétlődő mintázatok felderítése áll a középpontban, amelyek összekapcsolják a természetet, a társadalmat, a nyelvet és a kultúrát. A hálózati szemlélet olyan átfogó, univerzális módszerrel kecsegtet, amelynek segítségével szinte minden összefüggés (pl. a művészeti karrierek sikeressége) természettudományos precizitással vizsgálható. A kiállítás tervei között szerepel olyan új, jelenleg is folyó kutatások-feldolgozások bemutatása, mint a globális művészeti háló (Art Network) megjelenítése, amely a művészek és intézmények közötti kapcsolatokat ábrázolja. A virtuális és valóságos adatszobrok, valamint a kiterjesztett valóságot használó eszközök segítségével a térbe kilépő vizualizáció a megjelenítés új lehetőségeit kínálja a kutatóknak és az érdeklődőknek. Max. létszám: 25 fő Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. https://www.bpartweek.hu/ https://www.facebook.com/events/368406554552145/

FotoKlikk archívum
Ludwig Múzeum
14:00
fotókiállítás tárlatvezetés kiállítás
BAW20 | Tárlatvezetés Pfisztner Gáborral a Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig c. kiállításon Archív
20 Oct 2020

A Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig című kiállításon Pfisztner Gábor esztéta tart tárlatvezetést az érdeklődőknek. A programon résztvevők a világhírű francia fotós képeit egy különleges szemléletmód felől közelítve ismerhetik meg, betekintést nyerve az adott korszak társadalmi és művészeti kontextusába is. A 143 fotográfiából álló kiállítást Robert Doisneau lányai, Francine Deroudille és Anette Doisneau válogatták ki a hatalmas, 450 000 negatívból álló életműből, amelyet apjuk több mint 60 év alatt, 1932 és 1984 között alkotott. Doisneau-t – akinek munkásságára André Kertész és Brassaï is nagy hatással volt – fotográfiai stílusa, képeinek érzelmi telítettsége és humora miatt az utcai fényképezés „költőjének” is szokták nevezni. Párizs és a város lakói voltak képeinek legfőbb inspirációi, emberközpontú, szubjektív látásmódja miatt a humanista fotográfia képviselői közé soroljuk. Leghíresebb képeinek egyike A csók a városháza előtt – melyet 1950 júniusában hozott le elsőként a Life magazin –, Párizs ikonikus fényképévé vált. https://maimano.hu/programok/kiallitas-robert-doisneau-parizstol-palm-springsig Max. létszám: 20 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. https://www.bpartweek.hu/ https://www.facebook.com/events/398758901111185/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Pfisztner Gábor Kertész André Pfisztner Gábor Kertész André
Capa-nagydíj 2020 – az ösztöndíjasok nyilvános beszámolója Archív
20 Oct 2020

***Please scroll down for the English version*** Capa-nagydíj 2020 – az ösztöndíjasok nyilvános beszámolója https://capacenter.hu/esemenyek/capa-nagydij-2020-az-osztondijasok-nyilvanos-beszamoloja/ A Capa-nagydíj 2020 ösztöndíjasainak nyilvános beszámolója. A Capa-nagydíj 2020 tavaly októberben kiválasztott ösztöndíjasai nyilvános prezentáció keretében számolnak be az elmúlt egy évben végzett munkájukról. A prezentáció közben megtekinthető a három alkotó beszámoló kiállítása is a Capa Központ Project Room termében. Időpont: 2020. október 20., kedd, 10 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. Az esemény angol nyelven, tolmácsolás nélkül zajlik. A járványhelyzetre való tekintettel a kiállítótereinkben maszk viselése, kézfertőtlenítő használata és a megfelelő távolság betartása kötelező. A három ösztöndíjas és munkáik címei: Halász Dániel: Sosem voltál itt Neogrády-Kiss Barnabás: Kettős kötés Szalay Krisztina: Made in China Zsűritagok: –Petrányi Zsolt zsűrielnök, művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője –Simon Bainbridge újságíró, művészeti szerkesztő, a British Journal of Photography korábbi főszerkesztője –Gintaras Česonis, a Kaunasi Fotográfiai Galéria, Rezidenciaközpont és Kiadó kurátora, a Vilniusi Művészeti Akadémia docense, a Litván Fotográfusok Egyesületének elnöke –Verena Kaspar-Eisert, a KUNST HAUS WIEN és a FOTO WIEN kurátora –Szarka Klára kurátor, fotótörténész // Capa Grand Prize Hungary 2020 – public presentation of the fellows https://capacenter.hu/en/esemenyek/capa-grand-prize-hungary-2020-public-presentation-of-the-fellows/ Public presentation of the fellows of the Capa Grand Prize Hungary 2020. The fellows of the Capa Grand Prize Hungary 2020, who were selected in October 2019, present their work done during the past year in the form of a public presentation. During the presentation, you can also view the photography series exhibited in the Capa Center’s Project Room. Time, Date: October 20, 2020, Tuesday, 10am Venue: Capa Center, Project Room Free admission. This will be an event in English without interpretation. Due to the epidemiological situation, it is obligatory to wear a mask, use hand sanitizer, and keep the rules of safe and recommended social distancing in our exhibition spaces. The fellows and the title of their works: Dániel Halász: You Were Never Really Here Barnabás Neogrády-Kiss: Double Bond Krisztina Szalay: Made in China Members of the jury: –Zsolt Petrányi, President of the jury, art historian, head of the Contemporary Art Collection of the Museum of Fine Arts – Hungarian National Gallery –Simon Bainbridge, Journalist, Editorial Director, former Editor-in-Chief of British Journal of Photography –Gintaras Česonis, curator, Kaunas Photography Gallery, Residency and Publishing House, associate professor at the Vilnius Art Academy, head of Lithuanian Photographers’ Association –Verena Kaspar-Eisert, curator KUNST HAUS WIEN and FOTO WIEN –Klára Szarka, curator, photo historian https://www.facebook.com/events/784525589028735/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
08:00
fotópályázat Szarka Klára beszámoló Halász Dániel Szalay Krisztina Neogrády-Kiss Barnabás Petrányi Zsolt Szarka Klára Halász Dániel Szalay Krisztina Neogrády-Kiss Barnabás Petrányi Zsolt
Capa-nagydíj 2020 – beszámoló kiállítás Archív
20 Oct 2020

***Please scroll down for the English version*** Capa-nagydíj 2020 – beszámoló kiállítás https://capacenter.hu/kiallitasok/capa-nagydij-2020/ A Capa Központ 2014-ben alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat azon alkotók munkájának elismerésére, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar fotográfia bármely területén. A Capa-nagydíj 2019-es zsűrije tavaly októberben három ösztöndíjast választott ki a beérkezett pályaművek alkotói közül, ők hárman egy – koronavírus-járvánnyal nehezített – éven keresztül dolgoztak tovább az itt bemutatott munkáikon. Halász Dániel Sosem voltál itt című sorozatában a folyamatosan növekvő városok árnyékában elnéptelenedő kistelepülések sorsát vizsgálta Magyarország legkisebb falvait járva. Neogrády-Kiss Barnabás Kettős kötés című munkájában személyes élményét, kamaszkori agydaganatműtétje miatt aszimmetrikussá vált látását dolgozza fel. Szalay Krisztina pedig Made in China című anyagában a hírhedt budapesti kínai piac Kőbányai úti zárt világába kalauzol el bennünket. A Capa-nagydíj 2020-as zsűrije e munkák és az ösztöndíjasok nyilvános prezentációja alapján ötödik alkalommal ítéli oda a kiállítás megnyitásának napján a hárommillió forintos díjazással járó Capa-nagydíjat. A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2020. október 21. – 2020. november 29. Keddtől péntekig 14 és 19 óra, szombat és vasárnap 11 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Capa Központ – Project Room *** Capa-nagydíj 2020 – az ösztöndíjasok nyilvános beszámolója https://capacenter.hu/esemenyek/capa-nagydij-2020-az-osztondijasok-nyilvanos-beszamoloja/ A Capa-nagydíj 2020 tavaly októberében kiválasztott ösztöndíjasai egy kiállítás és egy nyilvános prezentáció keretében számolnak be az elmúlt egy évben végzett munkájukról. A kiállításon a tavalyi pályázaton nyertes és azóta kiegészített, részben újragondolt sorozataikat mutatják be a Capa Központ Project Room termében. Időpont: 2020. október 20., kedd, 10 óra Helyszín: Capa Központ, Project Room Az eseményen való részvétel ingyenes. Az esemény angol nyelven, tolmácsolás nélkül zajlik. A járványhelyzetre való tekintettel a kiállítótereinkben maszk viselése, kézfertőtlenítő használata és a megfelelő távolság betartása kötelező. A három ösztöndíjas és munkáik címei: Halász Dániel: Sosem voltál itt Neogrády-Kiss Barnabás: Kettős kötés Szalay Krisztina: Made in China // Capa Grand Prize Hungary 2020 The Capa Center established the Robert Capa Photography Grand Prize Hungary in 2014 to recognize the work of artists who produce an outstanding achievement in any field of Hungarian photography. Last year, in October, the 2019 jury of the Capa Grand Prize Hungary selected three fellows out of those submitting entries. The three artists continued working on their projects presented here for a whole year, which was aggravated by the COVID-19 pandemic. In his series Sosem voltál itt (You Have Never Been Here), Dániel Halász, visiting the smallest settlements of Hungary, explores the fate of small settlements suffering from depopulation in the shadow of expanding cities. The work of Barnabás Neogrády-Kiss titled Kettős kötés (Double Bond) processes a personal experience, his asymmetric vision resulting from a brain tumor surgery in his adolescence. Finally, Made in China from Krisztina Szalay leads us into the enclosed world of the infamous Chinese market on Kőbányai Street, Budapest. For the fifth time Based on these works and the public presentation of the fellows, the 2020 jury of the Capa Grand Prize Hungary awards the Capa Grand Prize, including the HUF 3 million award for the fifth time this year. Free admission October 21, 2020 – November 29, 2020 Tuesday – Friday 2pm – 7pm Weekend 11am – 7 pm Closed on Monday and on public holidays. Capa Center – Project Room *** Capa Grand Prize Hungary 2020 – public presentation of the fellows https://capacenter.hu/en/esemenyek/capa-grand-prize-hungary-2020-public-presentation-of-the-fellows/ The fellows of the Capa Grand Prize Hungary 2020, who were selected in October 2019, present their work done during the past year in the form of a public presentation. During the presentation, you can also view the photography series exhibited in the Capa Center’s Project Room. Time, Date: October 20, 2020, Tuesday, 10am Venue: Capa Center, Project Room Free admission. This will be an event in English without interpretation. Due to the epidemiological situation, it is obligatory to wear a mask, use hand sanitizer, and keep the rules of safe and recommended social distancing in our exhibition spaces. The fellows and the title of their works: Dániel Halász: You Were Never Really Here Barnabás Neogrády-Kiss: Double Bond Krisztina Szalay: Made in China https://www.facebook.com/events/682948265985231/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
08:00
fotókiállítás fotópályázat Robert CAPA megnyitó beszámoló Halász Dániel díjátadó Szalay Krisztina Neogrády-Kiss Barnabás kiállítás Robert Capa Halász Dániel Szalay Krisztina Neogrády-Kiss Barnabás
Betelt! PÉLDA-képeim | Tóth József Füles tárlatvezetése Archív
18 Oct 2020

PÉLDA-képeim Magyar fotográfusok arcképcsarnoka. Tárlatvezetés csak a felnőtt érdeklődőknek! A kiállított portrék a magyar klasszikus fényképezés jeles képviselőinek gyűjteményét mutatják be, akik 1899 és 1953 között születtek. A fényképek első sorozata 1987-ben került bemutatásra a Váci utcai fotógalériában Gera Mihály kiváló újságíró és fotóesztéta jóvoltából, majd a további képek a Mai Manó házban 2001-ben, szintén Gera Mihály gondozásában. A Magyar Nemzeti Múzeum mostani kiállítása Kiscsatári Marianna fotótörténész, főmúzeológus kurátorsága alatt, a 2020-as Word Press Photo kiállítás kísérő kiállításaként került a nagyközség elé. A tárlatvezetés célja hogy érdekes történetekkel hívja fel az érdeklődök figyelmét a magyar fotográfia élő vagy már eltávozott jeles képviselőinek életére és munkásságára. Jegyár: World Press Photo kiállítás jegyára. Kérjük, hogy a jegyvásárlás során az program időpontjára szóló jegyet vásárolják még és figyelmesen olvassák el a WPP kiállításra vonatkozó technikai információkat! Megértésüket köszönjük! A program regisztrációköteles! REGISZTRÁCIÓ: https://bit.ly/3d8X0wv Találkozási pont: WPP kiállítás bejárata Technikai információk a World Press Photo kiállítás megtekintéséhez: A vírushelyzet miatt egy adott időszakban csak korlátozott számú látogató tartózkodhat a kiállításban. Emiatt a vásárolt jegyek a rajta feltüntetett időpontra érvényesek. Az idősávos beosztásban 1 órán belül folyamatos haladással maximum 150 fő léphet be. Kérjük Önöket, hogy a jegy felületén megjelenő idősávban tekintsék meg a kiállítást, ahol a belépéstől számított javasolt tartózkodási idő 1-1,5 óra. Attól eltérő időpontban nem tudnak belépni a kiállításba. Amennyiben egy idősávban betelt a maximális létszám, akkor kérjük türelmüket, ameddig a következő idősáv megnyílik. Ha az első teremben feltorlódnak a látogatók, az Önök biztonsága érdekében előfordulhat, hogy bizonyos ideig várakozni kell a kiállítás bejárata előtt. (Példa: a vásárolt jegy érvényessége: 2020.09.27. 11:00-12:00. Ennek értelmében 11 és 12 óra között tudnak belépni a kiállítás területére. Amennyiben pl. 11:40-kor érkeznék, akkor onnantól számítva 1-1,5 órát tartózkodhatnak a kiállítótérben. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy kedd, szerda, csütörtök és vasárnapi napokon a kiállítás 18 órakor BEZÁR! Kérjük ennek figyelembevételével tervezzék látogatásukat. Amennyiben 17 órára váltottak jegyet, akkor az érintett napokon 18 óra után nem tartózkodhatnak a kiállításban! Pénteken és szombaton a kiállítás 20 órakor zár. Ennek értelmében, ha a tárgyi napokon 19 órakor érkeznek, akkor 20 órakor el kell hagyniuk a kiállítást!) Jegyek válthatók online a jegymester.hu weboldalon keresztül vagy személyesen a Magyar Nemzeti Múzeum jegypénztárában. Figyelem! A World Press Photo a Magyar Nemzeti Múzeum külső, befogadott kiállítása. Az általános kedvezmények és a Full House jegytípus erre a kiállítása nem érvényes! A múzeum látogatása és a kiállítások megtekintése az aktuális egészségvédelmi szabályok betartása mellett zajlanak! https://www.facebook.com/events/1310146426005891/

FotoKlikk archívum
Magyar Nemzeti Múzeum
09:00
fotókiállítás Tóth József tárlatvezetés Tóth József Füles Mai Manó Kiscsatári Mariann Gera Mihály kiállítás Tóth József Tóth József Füles Kiscsatári Mariann Gera Mihály
TESTKÉP X Tímár Péter | Tárlatvezetés a TESTKÉP - Akt a kortárs magyar fotográfiában kiállításban Archív
17 Oct 2020

Tímár Péter tárlatvezetése a TESTKÉP - Akt a kortárs magyar fotográfiában kiállításban a Kiscelli Múzeumban. * Regisztrációs link: * A Budapest FotóFesztivál minden évben a képalkotás egy-egy klasszikus műfaját állítja a figyelem fókuszába. 2020-ban azt vizsgálja, miként kapcsolódik a kortárs fotográfia a testábrázolás problematikájához. Kurátor: Szarka Klára és Somosi Rita http://kiscellimuzeum.hu/testkep_bpf2020 * Jegyárak: Felnőtt: 2.400 Ft Diák, nyugdíjas: 1.600 Ft Ingyenes múzeumi belépésre jogosultak részére: 800 Ft A belépőjeggyel a Kiscelli Múzeum állandó és időszaki kiállításai is megtekinthetőek. http://kiscellimuzeum.hu/kiallitas LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓK A járványügyi készültségre való tekintettel a múzeumban tartózkodás teljes ideje alatt viseljenek maszkot. Belépéskor használják a kihelyezett kézfertőtlenítőt. A biztonsági szolgálat kollégája testhőmérséklet-mérést végez az épületbe való belépés előtt. 37,5 fok alatt látogatható a múzeum és a programok. https://www.facebook.com/events/325538775560423/

FotoKlikk archívum
Kiscelli Múzeum
14:00
fotókiállítás tárlatvezetés Szarka Klára Tímár Péter Somosi Rita Szarka Klára Tímár Péter Somosi Rita
Betelt! Fotótörténeti workshop Vékás Magdi fotóművész vezetésével 2. Argentotípia Archív
17 Oct 2020

Ezúttal az argentotípia készítést ismerhetjük meg. Vékás Magdolna vezetésével a látogatók röviden megismerkedhetnek a fotótechnika történetével és a gyakorlatban is kipróbálhatják az argentotípia készítését. A workshopra semmilyen szakmai előképzettség nem szükséges. A cianotípiához hasonló, de a vassó mellett képalkotó anyag az ezüst is, tehát a ferriamóniumcitrát mellett ezüstnitrát, borkősav szükséges az eljáráshoz. Általában papír hordozóra készítik, de textilen is működik. Kötőanyaga nincs, ezért láthatóak az anyag rostjai. A szükséges eszközök: aki saját felvételéről szeretne képet készíteni, annak nagyméretű, kontrasztos, fekete fehér negatívokat kell hoznia, amit fóliára printelve tud elkészíteni legegyszerűbben. A negatív mérete ne legyen nagyobb A5-nél. Természetesen azoknak sem kell kétségbeesniük, akik esetleg nem rendelkeznek saját negatívval, számukra a helyszínen biztosítanak. Ha valaki szeretné a famentes rajzlapon kívül más anyagokon is kipróbálni az eljárásokat, hozzon magával színes, merített, akvarell, stb. papírokat, esetleg textilt, bőrt, fát, követ, bármit. A argentotípia ezeken is működik. További kérdéseiket a vekasmag@gmail.com e-mail címre írva tehetik. A programon való részvétel mellett lehetőség nyílik a Hernád Házban a „Pesti Mozi” mozitörténeti kiállítás megtekintésére is. Helyszín: Hernád Ház Budapest, 1078 Hernád utca 46. 4. emelet. Bejárat a Hernád és Dembinszky utca felől. Résztvevők száma: maximum 12 fő Jegyek elővételben 2500.- HUF, hétköznapokon 10-16 óra között a Wesselényi utca 17-ben és online a www.jegy.hu és a https://hernadhaz.jegyx1.hu/kereses/helyszin oldalon is megválthatók. A program napján 3200.-HUF https://www.facebook.com/events/361445194894450/

FotoKlikk archívum
Pesti Mozi mozitörténeti kiállítás és klub
08:00
oktatás workshop Vékás Magdi kiállítás Vékás Magdolna Vékás Magdi Vékás Magdolna
Szabadtéri Portré és Kutyafotózás workshop 2.Turnus (Elmarad!) Archív
17 Oct 2020

? KEZDŐ FOTÓS VAGY? Esetleg elakadtál a fejlődésben? ? MOST VETTED MEG ÉLETED ELSŐ FÉNYKÉPEZŐJÉT, DE NEM TUDOD, HOGYAN HOZZ KI BELŐLE TÖBBET? ? SZERETNÉL IGÉNYES KÉPEKET KÉSZÍTENI SZABADBAN? Akkor rád is vár ősszel egy egész napos szabadtéri fotózás workshop ahol Portré és Kutya fotózás témában tanulhatsz! Tematika: – Bemutatkozás – Fényképezőgép beállítások és alapok – Objektív választás és ezek közti különbségek – Világítás stúdióban és szabadtéren – Vakuzás vs. Természetes fények – Fényformáló eszközök (softbox, ernyő, octabox) . Szükséges eszközök bemutatása – Modell segítségével gyakorlás több helyszínen – Photoshop alapok oktatása (videó anyag) Témák: ?Portré fotózás Sanyi vezetésével: A bemutatkozás és alap ismeretek átbeszélése után elkezdünk fotózni. Ehhez segítségünkre lesz 2 modell, hogy ne kelljen sokat várnia senkinek! Gyakoroljuk a természetes fény és a vaku használatát a szabadban. ?Kutyafotózás Szilvi vezetésével: A bemutatkozás és alap ismeretek átbeszélése után elkezdünk fotózni. Egy nagyon szuper "modell" fog rendelkezésünkre állni és Szilvivel átveszitek a kutya fotózás minden fontos részletét ? A nap zárásaként pedig naplementében fogunk fotózni. Mivel nagyon sok idő itt nincs fotózni Szilvinél és Sanyinál egyszerre fog menni a fotózás mindenki ott fotóz ahol neki szimpatikus. (Ha ügyes vagy mindkettőre oda tudsz lépni ? ) + most külünleges ajándékkal készültünk nektek: Mivel arra törekszünk, hogy a fotózásé legyen a hangsúly, de tudjuk, hogy az utómunka legalább olyan fontos, i de ne vegyünk el időt ezzel és ne kelljek beülnünk egy terembe illetve eddigi tapasztalat, hogy nem lehet annyira precízen elmagyarázni mindenkinek így készítünk nektek egy videó anyagot amit megkaptok és le tudtok tölteni így lépésről lépésre végig tudtok menni és vissza tudjátok tekerni! ? Amit hoznod kell magaddal: - Fényképezőgép - Objektív(ek): Minden objektívet hozz el amid van ? - Tudásszomj ?? Helyszín: Csákberény Legfőképp egy területen leszünk így nem kell nagyon autózni, de rugalmas a workshop így lehet majd utazunk egy kicsit, de csak ott a környéken! ? Minimum létszám: 6 fő Maximum létszám: 12 fő Ár: 30.000 Ft Dátum: 2020.10.17. Jelentkezés itt az oldalon üzenetben! https://www.facebook.com/events/2673291856326499/

FotoKlikk archívum
csákberényi dombok
07:00
oktatás workshop
Tarjáni Antal fotóművész kiállítása a Lyukkamerás képeiből készült válogatása Archív
16 Oct 2020

Tarjáni Antal fotóművész kiállítás a Lyukkamerás képeiből készült válogatása https://www.facebook.com/events/1248216105553890/

FotoKlikk archívum
Torony Galéria
16:00
fotókiállítás megnyitó Tarjáni Antal kiállítás Tarjáni Antal
BAW20 | Tárlatvezetés Kopeczky Rónával a Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig c. kiállításon Archív
16 Oct 2020

A Robert Doisneau: Párizstól Palm Springsig című kiállításon Kopeczky Róna művészettörténész, kurátor kalauzolja végig az érdeklődőket. A 143 fotográfiából álló kiállítást Robert Doisneau lányai, Francine Deroudille és Anette Doisneau válogatták ki a hatalmas, 450 000 negatívból álló életműből, amelyet apjuk több mint 60 év alatt, 1932 és 1984 között alkotott. Doisneau-t – akinek munkásságára André Kertész és Brassaï is nagy hatással volt – fotográfiai stílusa, képeinek érzelmi telítettsége és humora miatt az utcai fényképezés „költőjének” is szokták nevezni. Párizs és a város lakói voltak képeinek legfőbb inspirációi, emberközpontú, szubjektív látásmódja miatt a humanista fotográfia képviselői közé soroljuk. Leghíresebb képeinek egyike A csók a városháza előtt – melyet 1950 júniusában hozott le elsőként a Life magazin –, Párizs ikonikus fényképévé vált. https://maimano.hu/programok/kiallitas-robert-doisneau-parizstol-palm-springsig Max. létszám: 20 fő Regisztráció: Az esemény Budapest Art Week karszalaggal látogatható. https://www.bpartweek.hu/ https://www.facebook.com/events/953425555124122/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Kertész André Kertész André
Fotós Erdőmerülés Archív
10 Oct 2020

Fotós Erdőmerülés programunkon a "slow photography" művészetével ismerkedünk meg. Az erdei relaxációs program során Ravasz Balázs természetfotós segítségével lehetőségünk nyílik megörökíteni az erdő legfinomabb, legtitkosabb rezdüléseit, látványait, hangulatait. A lassú tempójú, türelmes, meditatív fényképezés során kivárjuk a megfelelő pillanatot, ami lehetőséget ad gazdagabb jelentéstartalmak, ritkábban látott történések lencsevégre kapására is. A fényképeink segítségével később bárhol felidézhetjük az élményt, az erdő lecsendesítő, nyugtató világát. A program résztvevői különleges erdei pikniken is részt vesznek. A csoportos sétán a résztvevők elsősorban egyéni munkát végeznek, a saját gondolataikkal, érzéseikkel, a saját igényük, tempójuk szerint foglalkoznak. A módszer hazavihető, tovább gyakorolható kisebb-nagyobb erdőkben, parkokban vagy a hétköznapi természetes környezetünkben is. A természettel kialakított kapcsolat segít abban, hogy a modern társadalom stresszes állapotából elérjük az élettani relaxáltságot. Relaxációval fokozzuk a természetes immunműködést, amelyet a stressz különben elnyomna. Programvezetők: ? Vásárhelyi Kriszta pszichológus, az Erdőmerülés Program társalapítója ? Ravasz Balázs természetfotós, kedvenc témái a növények és a rovarok, de szívesen kísérletez elvont kompozíciókkal, hosszú záridős, vakus, multiexpozíciós technikákkal is, főként naplemente környékén és az azt követő, úgynevezett kék órában. Részletes ismertető az Erdőmerülés programról: https://bit.ly/2ZoAECp Javasolt életkor: 14+ HELYSZÍN A program kiindulási és célpontja a Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont. JELENTKEZÉS: A program előzetes jelentkezéshez kötött, jelentkezni a program@erdomerules.hu címen lehet. Szükséges információk a jelentkezéshez: résztvevő neve, elérhetőségei (email cím + telefonszám), számlázási/lakcím cím. További információ: 06704584070 Maximális létszám: 20 fő A jelentkezők információs levelet kapnak a további részletekről. IDŐPONTOK: A rendezvény időpontja: október 10. Érkezés és regisztráció: 13:30 - 14:00 Időtartam: 180 perc (plusz regisztráció) Táv: 3 km Hazaindulás: 17:00 Folyamatos esőzés esetén nem tudjuk megtartani a programot, esőnapok: október 25. ÉRKEZÉS ÉS REGISZTRÁCIÓ: Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont Hiúz Házának kertjében. Megközelítés: Autóval: https://goo.gl/maps/U3sKKTSKgz82 Vonattal Bp. Nyugati pályaudvarról Kismarosig, onnan Volánbusszal Királyrétre. A híd után balra 350 m. SZÜKSÉGES FELSZERELÉS OTTHONRÓL: - időjárásnak megfelelő kinti túraöltözet, amelyen van olyan zseb, amibe a telefont vagy a fényképezőgépet el lehet tenni és ezáltal a kezek szabadok maradnak. - túracipő/sportcipő - szükség esetén esőkabát - fakultatív: vízálló cipő a sétához, fényképezőgép A sétára a résztvevők egyedül a fényképezéshez szükséges eszközt viszik magukkal, amely lehet mobil vagy fényképezőgép is. Fényképezés alap tudás nem szükséges. ÁRAK: 14-18 év közöttieknek 5000 Ft/fő Felnőtteknek 7000 Ft/fő Az ár speciális erdei étkezést is tartalmaz. LEMONDÁSI FELTÉTELEK: A megrendelő a rendezvény időpontja előtt legkésőbb 7 (hét) nappal megtett írásbeli nyilatkozatával elállhat. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy ezen időpontot követő elállása esetén – ideértve azt az esetet is, ha a rendezvényen a jelentkeztetett előzetes értesítés nélkül nem jelenik meg - a belépődíj felét 5 (öt) napon belül kötbér jogcímén a szervező részére megfizeti. A megrendelő mentesül a kötbérfizetési kötelezettsége alól, ha elállására a megrendelő érdekkörén kívül eső okból, vagy bár a megrendelő érdekkörébe eső, de számára fel nem róható okból (pl. a részvételre jelentkező megbetegedése miatt) kerül sor. Ez utóbbi esetben a megrendelő köteles az elállásra okot adó körülményt hitelt érdemlő módon igazolni. https://www.facebook.com/events/740356313472027/

FotoKlikk archívum
Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont
11:30
oktatás workshop Ravasz Balázs Természetfotó
Fine Art Workshop Pécs (8/7) Archív
10 Oct 2020

Sziasztok újra Pécsett tartunk Workshopot, gyere nézd meg, hogy használom a természetes fényeket, a studio világítás, miként irányítom a modellt a cél érdekében, sajátíts el új dolgokat és építsd bele saját stílusodba. Aki volt már nálunk az tudja, hogy alaposan igyekszem elmagyarázni és megértetni mit miért csinálok és garantálom, hogy nálam egy oktatás nem arról szól, hogy beszedem a ws díjat, parancsoljatok ott a modell, mehet a fotózás. Igyekszem minden kérdésre felelni, és lehetőséget adni, kipróbálni minden beállítást és teret adni ötleteknek, de nem arról fog szólni, hogy hajrá és ész nélkül fotózunk. Mi is az egyéni fotózási idő, ez az az idő ahol csak Te irányítod a modellt és a környezeted, ilyenkor én mint technikai segítőd csak arra figyelek, hogy Te figyeltél e arra amit az elején mondtam és korrigálom a munkád ha észreveszem, hogy nem sikerül valami, nem hagylak magadra ha csak azt nem kéred tőlem :). -Modell: Sziráki Dorina -A Workshop részvételi díjja: 35 000Ft /fő -Maximális létszám 8 fő -Regisztráció: https://forms.gle/zzJow4gtXxFRBhEg9 Fine Art: Érzéki fotók készítése lesz a célunk. Megmutatjuk nektek, hogy hogyan hozzátok ki azt az érzést a képekből ami egy kicsit többet mond mint egy sima fiotó. Tematika: 11:00 érkezés lepakolás, bemutatkozás 11:20 átszaladunk az elméleti részen /nagyon röviden /, hogy mi micsoda mit miért kell, és ebben a témában mire kell figyelni. (kezdőknek, de a haladóknak és a profiknak is jó ha frissítünk egy két dolgon) ~12:00 pár gondolat a modellel való kommunikációról és a vele való közös munkáról, helyes helyszín és póz testtartás kiválasztása,hogy hogyan kellene történnie egy ilyen fotózásnak. 12:20 a helyszín adta fények feltérképezése, kihasználása, a helyszín maximáli kihasználása érdekében, miért így miért -úgy minek mi az előnye hátránya. 12:40 a tapasztalatok és a visszajelzések azt mutatják, hogy kíváncsiak vagytok arra, hogy én hogy dolgozom, hogy irányítok, ezért fél órában megmutatom azt amiről igazából előtte beszéltem. 13:00-15:20 -majd a természetes fénnyel való fotózás, innen már el kezdünk ténylegesen alkotni is, itt mindenkinek lesz lehetősége egyénileg fotózni és irányítani is. 15:40-16:00 Innen stúdió világításra térünk át. 16:30-17:00 ig Elpakolás, kérdések , válaszok. https://www.facebook.com/events/2690513797889070/

FotoKlikk archívum
Lenke utca, Pécs 7626, Magyarország
09:00
oktatás workshop
Analóg Megoldások - Nedves Kollódium Eljárás Archív
10 Oct 2020

Egy izgalmas és nem mindennapi előadás- és workshop sorozat indul a Café Analóg-gal! ANALÓG MEGOLDÁSOK • előadás- és workshopsorozat • 004. Nedves kollódium eljárás – Zalka Imre vezetésével Az első alkalommal a nedves kollódiumos eljárással foglalkozunk Zalka Imre vándorfotográfus vezetésével. A résztvevők megismerkedhetnek az ambrotípia készítésének fázisaival, ezt követően maguk is kipróbálhatják a technológiát. Lehetőségük nyílik egy portréfotó elkészítésére vagy egy saját tárgy leképezésére. A workshop végén a résztvevők egy maguk által készített üveglemezzel térhetnek haza. Dátum: 2020. október 10. (szombat) 10:00–17:00 Cím: Café Analóg kézilabor (ArtBázis), 1085 Budapest, Horánszky utca 25. A részvétel díja 19 000 Ft/fő. Maximális létszám: 10 fő Jelentkezés: info@cafeanalog.hu Várjuk a jelentkezéseteket! https://www.facebook.com/events/1002401830172774/

FotoKlikk archívum
Horánszky utca 25, Budapest 1085, Magyarország
08:00
oktatás workshop Zalka Imre Zalka Imre
Medvesi Fotós Maraton Archív
09 Oct 2020

Az ötödik Medvesi Fotós Maraton. Felfrissülve, megújulva. A Novohrad-Nógrád Geopark meghirdeti az alábbi fotópályázatot: 2018. június 1-3. között került megrendezésre a világ első határon átnyúló geoparkjában az OLYMPUS/ Medvesi Fotós Maraton. A szervezők a résztvevőknek 48 órán keresztül biztosítottak programokat annak érdekében, hogy megismerjék, felfedezzék ennek a kevéssé ismert, ugyanakkor változatos, természeti értékekben gazdag tájnak, a Medves-vidékének az értékeit. A program részeként éjszakai fotózásra is lehetőségük nyílt, mely során a rendezők kivilágították a középkori várromokat. A programhoz kapcsolódóan az alábbiak szerint várjuk a pályamunkákat: Jelen pályázatra a fotómaraton 48 órája alatt, a program helyszínein, illetve a Medves és a Medvesalja térségében készült olyan egyedi fotográfiával lehet pályázni, melynek szerzői jogával korlátozás nélkül rendelkezik a pályázó. A fotók témája elsősorban a Medves vidékének táji, természeti, geológiai sokszínűsége, szépsége, ember és táj kapcsolatának, az itt élő emberek bemutatása legyen. Az alábbi témakörökben várjuk a pályamunkákat: TÁJ EMBEREK ÉLŐVILÁG Bővebben: http://www.fotosmaraton.hu/

FotoKlikk archívum
Geocsodák Háza - Salgóbányai látogatóközpont
20:00
fotópályázat felhívás olympus
Kép szerkesztése