Sötét Világos
Hazánk három különleges tanösvénye, amit mindenképpen látni kell Archív
01 Jan 2021

Kirándulni jó, legyen bármelyik évszak, az ország bármelyik vidéke. Északon is, délen is, keleten és nyugaton, számtalan meseszép vidék várja azokat, akik szívesen mozdulnak ki otthonról, és fedeznek fel újabb csodákat tartogató vidékeket. Most három tanösvényt mutatunk be, amiket érdemes még idén felkeresni. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Eldugott sziklakert a Bakonyban – Dudar látványos kőfala Archív
01 Jan 2021

Dudar közel sem mondható olyan népszerű túraacélpontnak, mint a szomszédos Bakonynána, ahol a Gaja által vájt szurdok – benne a híres Római fürdő – nyújt felejthetetlen élményt, vagy a közeli Csesznek és környéke, ahová a vár és vadregényes kőszurdokok vonzzák a turistákat. Ezekhez képes Dudar valóban szerényebb látnivalóval bír, de akik szeretik az eldugott kőfülkés sziklafalakat, a felfedezés élményét keresik, azok szemében ez a hely biztosan felveszi a versenyt a népszerű helyszínekkel szemben. Egyébként nem kell mérlegelnünk a túracélpontok között: Dudar sziklakertjét egy rövidke sétával is felfedezhetjük, így marad idő a környék más látnivalóira is. Forrás

FotoKlikk archívum
Dudar
08:00
mit fotózzak?
Gyönyörű erdei ösvények nyári kiránduláshoz - Hétvégi programajánló Archív
01 Jan 2021

"Június második hétvégéjén sem kell nagyítóval keresni, hol szerveznek érdekes természetjárós programokat az országban. Mutatunk pár klassz kirándulóhelyet, amely nyáron is jó választás, ha kimozdulni támad kedved. Ajánlunk néhány útvonalat, helyszínt, ahol festői tájakban gyönyörködhetsz." Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Magányosan árválkodik a Pilisben az Egri vár mása Archív
01 Jan 2021

"Olyan filmeket forgattak itt, mint az Egri csillagok, A rab ember fiai vagy a Magyar vándor.(...) A díszlet a középkori Egri vár másolata, amelyet a Várkonyi Zoltán filmrendező, Gárdonyi Géza regényéből készült, 1968-ban bemutatott Egri csillagok című történelmi filmjének forgatásához építettek az 1960-as években. Itt vették fel, több ezer statiszta részvételével az 1552-es török ostrom filmbéli csatajeleneteit.(...) 2008-ban, az Egri csillagok forgatásának 40 éves évfordulója alkalmából Pilisborosjenő önkormányzata rendbe hozatta a romokat, de azóta eltelt több mint tíz év. Érdemes tehát ellátogatni ide, mielőtt az enyészeté lenne az egyik legfontosabb és legismertebb magyar filmtörténeti emlék." Forrás

FotoKlikk archívum
Pilisborosjenő
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Könnyű túra a Budai-hegység egyik legszebb és egyben egyik legeldugottabb részére Archív
01 Jan 2021

"Kiváló panorámájú dolomitsziklagyepek, erdei ligetek, virágos tisztásokkal tarkított hegyoldalak váltogatják egymást a Budai-hegység északnyugati csücskében. A „Fehér út” sárgáján jártunk, ahol a főváros közelsége ellenére aránylag kevesen mozognak az erdei ösvényeken, és így minden adott egy nyugis, lazulós és pazar mód látványos kiránduláshoz." Forrás

FotoKlikk archívum
Nagy-szénás
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Rejtett kincsek a Mátra nyugati szegletében Archív
01 Jan 2021

Vadregényes sziklák, megkapó vízesés, egy páratlan turistamenedék és csodálatos panorámák várnak ezen a nem túl megerőltető körtúrán, ami hazánk legmagasabb hegységének nyugati oldalában kalauzol el. A Mátra meredélyes hegyei és eldugott völgyei rengeteg értéket rejtenek, de a hegység nyugati gerincének végén egy igazi kuriózumot is találunk. Ennek megcsodálásához némi izzasztó szintemelkedést kell letudnunk, de már az odavezető út során is nagyszerű helyszíneket érintünk, melyek önmagukban is a szabadba csábítanak. Forrás

FotoKlikk archívum
Mátrakeresztes
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Az Esztramos barlangcsodái - A hegytető világa Archív
01 Jan 2021

A Cserehát és az Aggteleki-karszt határán emelkedő Rudabánya-Szalonnai-hegység legészakibb tagja ma megcsonkítva emelkedik a Bódva-völgye fölé. Az Esztramos-hegy egykor közel négyszáz méteres magasságba emelkedő tömegét az elmúlt évszázadokban az ember alul-felül meghódította, kívül és belül is robbantotta, majd utakkal is behálózta, de a kevés, ami az eredeti formájából megmaradt, így is a természet alkotómunkájának egyedülálló példája. Forrás

FotoKlikk archívum
Rudabánya
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Térképezd fel a Gerecse kevésbé ismert részeit Archív
01 Jan 2021

"Ennek a változatos vidéknek számos látnivalója van, de mi ez alkalommal nem a populárisabb helyszíneket vesszük górcső alá, hanem olyan remek túracélpontokat, melyek a Gerecse sokszínűségét hirdetik." Forrás

FotoKlikk archívum
Gerecse
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Öt kilátó, ha új távlatokat és elképesztő panorámákat keresel Archív
01 Jan 2021

Szó szerint egy-egy túra csúcspontja lehet az utunkba eső kilátókból elénk táruló panoráma. Most az utóbbi évek új kilátótornyaiból mutatunk néhányat, amelyeket mindenképpen érdemes felkeresni. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Sorsok soha nem látott fotókon - a XX. századi Románia történetei Archív
01 Jan 2021

Románia viharos és lenyűgöző XX. századi történelme, családok és egyének élete, sorsa elevenedik meg annak az egyre gazdagabb fotóarchívumnak a képein, amit egy lelkész, egy közgazdász és egy szoftverfejlesztő hozott létre. Szőcs Edgár közgazdász a magyarországi Fortepantól vette az ötletet, hogy digitalizált fotóarchívumot indítson el Romániában Azopan néven. Az archívum a civilek által felajánlott, 1900-2000 között készített képekből áll, és bővül folyamatosan. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
online esemény
Csodarét a város szélén – Soroksári Botanikus Kert Archív
01 Jan 2021

Egy igazi titkos kert Budapest déli részén, amelynek létezéséről talán sokan nem is tudnak. Pedig megéri ide eljönni, különösen május végén, június elején amikor virágzó szibériai nőszirmok tengere fogadja a látogatót. Forrás

FotoKlikk archívum
Soroksári Botanikus Kert
08:00
mit fotózzak? fotóséta mikor virágzik?
Vadonleső- Önkéntesekkel a természetért Archív
01 Jan 2021

A Vadonleső Központban azon dolgozunk, hogy a programban résztvevő önkéntes, vagyis Te, minél kényelmesebben és hatékonyabban csatlakozhass és vehess részt az adatgyűjtésben. Fontos számunkra, hogy az értékes előfordulási adatok gyűjtése tanulást, kellemes elfoglaltságot, jó kikapcsolódást is jelentsen minden résztvevőnek! Minden állat- és növényfajnak megvan a maga felelőse a csapatban, aki gondoskodik az adatok ellenőrzéséről és válaszol a fajjal kapcsolatos kérdéseitekre. Őket megtalálod az egyes fajok oldalainak fejlécében is. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak? beszámoló
Hiúz Ház erdei iskola és látogatóközpont Archív
01 Jan 2021

A Magas-Börzsöny kapujában, a királyréti kisvasút végállomásától 10 perc sétára, számtalan túraútvonal kiindulópontjában található a Hiúz Ház. Egy interaktív kiállításon a Börzsöny lakóival ismerkedhetnek meg a családok és a csoportok. Óriás légi fotó, simogatható állatszőrök, kameracsapdás felvételek a Börzsöny rejtett életű állatairól, zootrop, ásványok, termések és még sok érdekesség várja a Hiúz Házba látogatókat. Forrás

FotoKlikk archívum
Börzsöny
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Ilona-völgyi vízesés Archív
01 Jan 2021

"Az Ilona-patak közel tíz méteres zuhanása az ország legnagyobb természetes vízesése, amit a Mátra klasszikus szépségű völgyében találunk. A közel 10 méteres sziklafalon alábukó patak hazánk legnagyobb természetes vízesését képezi. A meredek zuhanással a katlanba érkező víz nagy tömbökre szaggatta az alapkőzetet. Tekintélyes, szanaszét dobált farönkök mutatják az időnként felbőszülő patak erejét. Különös hangulatot árasztanak a kőemberek, melyeket a patak által lekerekített szikladarabkákból építettek a turisták - mint néma őrzők, strázsálnak a völgyben." ( www.termeszetjaro.hu )

FotoKlikk archívum
Bükki Nemzeti Park
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Szuper helyek tavaszi kiránduláshoz – Hétvégi programajánló Archív
01 Jan 2021

"Kirándulnál, de még nem tudod, merre indulj? Mutatunk pár szabadtéri programot, amiért megéri a pünkösdi hétvégén kimozdulni az otthoni komfortzónából. (...)" Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak? fotóséta
Most van a rododendronvirágzás csúcsa a Jeli Arborétumban Archív
01 Jan 2021

A Vas megyei Kám határában található gyűjtemény az egész világon párját ritkítja. A rododendronvirágzás csúcsa előreláthatólag május 25-ig A rododenron nemzetség 300 változatával találkozhat a látogató a Jeli Arborétumban, ahol hétvégén és Pünkösdkor meghosszabbított nyitvatartással várják az érdeklődőket, 8-tól 18 óráig (a többi napon májusban 17 óráig).

FotoKlikk archívum
Jeli Arborétum
08:00
mit fotózzak? fotóséta mikor virágzik?
01 Jan 2021

A Corso Photos egy alkotói közösség, amely 2021-ben jött létre, azzal a céllal, hogy inspirációs közeget, fórumot biztosítson a tagok művészeti tevékenységének kibontakozására és bemutatására. Első nyilvános bemutatkozásuk a Home című kiállítás, amely egy hosszabb, közös alkotói folyamat eredménye. A közös együttműködés során az otthon fogalmából kiindulva, annak változásait és ahhoz fűződő személyes aspektusukat vizsgálták. Az otthon nemcsak egy fizikai tér, a hétköznapi élet, a visszahúzódás terepe, hanem akár spirituális közeg, vagy épp egy folyamatosan vágyott, de sohasem létezett szellemi menedék tere is lehet. Tagjai: Kolozsi Bea, Bérczi Dávid, Boor Ádám, Czar Nagy Péter, Dorogi Enikő, Heimpold Klára, Rozgonyi Ildikó, Spanyár Judit, Tihanyi Tóth Dávid,

FotoKlikk archívum
Magyarország
00:00
Kolozsi Bea Nagy Péter Spanyár Judit BOOR Ádám FotoKlub Bérczi Dávid Czar Nagy Péter Dorogi Enikő Heimpold Klára Rozgonyi Ildikó Tihanyi Tóth Dávid Corso Photos kiállítás Kolozsi Bea Nagy Péter Spanyár Judit Boor Ádám Bérczi Dávid Czar Nagy Péter Heimpold Klára Rozgonyi Ildikó Tihanyi Tóth Dávid
Egy ismeretlen skanzen: a tápi hegysor házai Archív
01 Jan 2021

A Pannonhalmi-dombság, más néven Sokorói-dombság egy sor különleges látnivalót rejteget Pannonhalma „árnyékában”. Például a páratlan népi műemlékegyüttest Tápon.

FotoKlikk archívum
Táp
00:00
mit fotózzak?
Turistamagazin: A Hónap Fotója pályázat Archív
01 Jan 2021

Küldd be Te is az adott hónap témájába illő képeidet fotópályázatunkra! A pályázatra beérkező képek közül havonta két pályamű is elnyeri A Hónap Fotója címet A pályázat részletei

FotoKlikk archívum
00:00
fotópályázat felhívás
23 Dec 2020

Cséka György esztéta előadása Besnyő Éva munkásságának a kortárs társadalmi problémák és a jelenkori fotográfia felőli olvashatóságát járja körül. Azt a kérdést vizsgálja, hogy Besnyő képei fotótörténeti értékükön túl, a jelenben is beszélnek-e hozzánk, inspiráló-e ma a fotográfiához való hangsúlyosan nem férfi hozzáállás, illetve a női tekintet egykori artikulálása.

FotoKlikk archívum
fotókiállítás tárlatvezetés !videó !újdonság Cséka György fotoklikk !ajánlott Cséka György
Kép szerkesztése