Sötét Világos
05 Jul 2021

Nem akármilyen találkozást örökített meg egy magyar kutató: a Villányi-hegységben egy fekete házi macska kísérte vadmacska barátját a mezőn. A videót a Turista magazin szúrta ki, készítője pedig Dr. Lanszki József, a Kaposvári Egyetem Ragadozóökológiai Kutatócsoportjának vezetője. A kutató a portálnak elmondta, hogy egyre gyakoribb a házi és vadmacskák keveredése, hibridizációja. Terepen a farok mintázatáról lehet információt gyűjteni. A vadmacskának tompa, fekete végű farka van, 3–5 élesen elkülönülő, fekete csíkkal. Ha ennél több a csík, illetve azok összeérnek egy sávban a háton, akkor az sajnos a hibridizációra utal. Forrás

FotoKlikk archívum
!videó !újdonság
Partifecske- és gyurgyalag-lakótelepet építettek ki Kiskundorozsmán Archív
04 Jul 2021

Mivel a partifecskék és a gyurgyalagok a Szaharától délre töltik a telet, minden évben kétszer hatalmas utat tesznek meg, miközben rengeteg veszélynek vannak kitéve. A természetvédelem számára fontos feladat a költőhelyeik biztosítása, amiből sajnos egyre kevesebb van. Április 15. és augusztus 1. között pedig különösen fontos lenne, hogy ezeket a telepeket ne is zavarják földmunkákkal vagy technikai sportokkal. Természetes partfalak ma már csak ritkán keletkeznek, de a mesterségeseket a madarak ugyanúgy szeretik, ezért is jó, hogy az önkormányzatok egyre több helyen alakítanak ki ilyen homokfalakat a számukra. Ez tavaly tavasszal Baján, Bácsalmáson, Bácsbokodon és Mélykúton történt meg, most pedig Kiskundorozsmán, a Mondolo Egyesület jóvoltából. Forrás

FotoKlikk archívum
Kiskundorozsmán
08:00
mit fotózzak?
A gyepek titkai - fotópályázat 2021 Archív
04 Jul 2021

A Grassland-HU LIFE integrált projekt keretében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei idén ismét fotópályázatot hirdetnek. A pályázat célja minden évben a gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatása, népszerűsítése, és ezen keresztül a figyelem felhívása védelmük, illetve megőrzésük fontosságára. A 2021-es pályázat kiemelt témája a gyepes élőhelyek GERINCTELEN ÁLLATFAJAINAK bemutatása. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
fotópályázat felhívás
Pillanatképek Robert Capa életéből – Adorjáni Bálint, Szőke Barna És Boros Levente előadása Archív
03 Jul 2021

A Prónay-kastély bemutatja a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ produkcióját Időpont: Szombat, július 3., 19.00 óra Mivel töltötte legszívesebben szabad óráit Robert Capa? Milyen bohém és veszélyes kalandokba keveredett a második világháború alatt? Milyen előnyökkel járt és milyen problémákat okozott magyar származása? Hogyan írt a fényképezésről, amikor éppen elege volt belőle? Adorjáni Bálint színész ad elő szövegrészleteket a Capa által és a róla írt könyvekből, Szőke Barna és Boros Levente, a The Qualitons együttes tagjainak zenei kíséretével. Az előadás egyedi formában mutatja be a Friedmann Endreként született Robert Capa életművét, egy vetített képválogatással pedig további elmerülésre invitálja a látogatókat a fotós világába. Az előadáshoz a Prónay-kastély séfje, inspirációként használva Capa kedvenc italát és ételeit, 4 fogásos vacsorával várja vendégéit. Jegyár: 28.000 Ft/fő Az ár tartalmazza: belépődíj, welcome drink, 4 fogásos vacsora A jegyek elővételben kaphatóak. Jegyvásárlás és szállásfoglalás: recepcio@pronaykastely.hu; +36 35 530008 A programra érkező vendégek számára a szállás 50% kedvezménnyel foglalható. Cím: Prónay-kastély, 2617 Alsópetény, Kossuth Lajos út 34. https://www.facebook.com/events/501963164280702/

FotoKlikk archívum
Prónay-kastély Alsópetény
17:00
előadás Robert CAPA vetített előadás Robert Capa
Délutános esti pesti budai fotópéntek Archív
02 Jul 2021

Sztrítelős kattintgatás a város közepén/szélén. Cél némi városi történet, valahol Palotaváros/VIII/VI/Deák-Batthyány darabban és kék órásban lenézünk fentről (Gellértről vagy csak hidakra) Kérdéseket megelőzvén: - igen ingyenes, de hozz sört. - azok lesznek ott akik eljönnek - nem tudjuk pontosan merre indulunk ennyire konkrét terv nincs (kék órásat Gellért tetején valahol szeretném) - addig tart, míg meg nem unod (vagy el nem ázunk) - eső és zombi invázió ellen olvass kézikönyveket a neten - utolsó nap már ne írjatok privátot százával, mert nem fogom tudni követni. Ami addig nem derül ki annak úgyis mindegy. -jelentkezés, pontos gyülekezési hely kérdése nálam, nap most kicsit hosszú lehet így fél úton is be lehet csatlakozni ennyi engedmény most húsvétkor jár https://www.facebook.com/events/224701085883787/

FotoKlikk archívum
Softlight Stúdió és fotós klub
13:00
fotóséta
37. Vizuális Művészeti Hónap pályázat-és kiállítássorozat Archív
02 Jul 2021

A Budapesti Művelődési Központ idén 37. alkalommal rendezi meg a Vizuális Művészeti Hónappályázat-és kiállítás sorozatot, amely a fővárosi amatőr alkotóknak kínál több műfajban megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget. Az elmúlt év óta fennálló járványügyi helyzet és korlátozások után az idei pályázat teljes egészében, három műfajban kerül megvalósításra. Műfajok: fotó», festészet-grafika», iparművészet» FOTÓ műfaj kategóriái: I. kategória: „Idő” II. kategória: Kötetlen téma További információk az esemény honlapján

FotoKlikk archívum
00:00
fotókiállítás fotópályázat felhívás kiállítás
Zsolnay Fényfesztivál 2021 - Official Archív
01 Jul 2021

💡 2021-ben szeptember 30. és október 3. között ismét várja a látogatókat az ország legnagyobb fényünnepe! A 4 napos fesztivál igazi élmény családoknak és baráti társaságoknak Pécs mediterrán belvárosában, fényfestésekkel és számos kísérőprogrammal! További információk: https://www.zsolnayfenyfesztival.hu 💡The biggest light festival in the country is awaiting its visitors again! Zsolnay Light Festival is the first and only festival of light in the country. At the event, considered unique in Central Europe, after nightfall, the spatial-specific works of light-art of domestic and foreign artists amazes visitors in the cosy streets, squares, inner gardens and church facades of Pécs. Familiar nooks, ancient and modern buildings, green parks and foliage are dressed up in casual light costumes woven of millions of pixels. Fore more detailed information please see: https://www.zsolnayfenyfesztival.hu/en https://www.facebook.com/events/461788071164507/

FotoKlikk archívum
Zsolnay Fényfesztivál
19:30
mit fotózzak? fesztivál
Budapest International Foto Awards 2020 Exhibition Archív
01 Jul 2021

We are proud to invite you to the Budapest International Foto Awards exhibition in the House of Lucie Budapest Gallery. The group exhibition will showcase the winning images of the 2020 Budapest International Foto Awards, comprising 33 artworks of the 1st and 2nd place winners in each category. The work of the following photographers will be part of the exhibition: Eduardo Lopez Moreno, Sabrina Komár, Amyn Nasser, Luca Rosati, Austin Irving, Jose Roberto Bassul, Simon Johansson, Jorge Novominsky, Daniel Antalfi, Lebohang Kganye, Gita Montazer, Torleif Lie, Földi László, Wei Ding, Arseniy Neskhodimov, Lara Alcantara, Nicoletta Cerasomma, Austin Irving, Tomoya Matsuura, Fabio Galvez, Gábor Hegyi-Kovács, Oliver Raschka, Karina Bikbulatova, Marco Marcone, Domenico Iannantuono, Werner Roelandt, Mieke Douglas, Irma Szabó, Mea Baráth, Natalia Krezel, Simone Francescangeli, Irina Petrova, Sebastiano Bellomo The show will be on view by appointment, from 1st till the 14th of July, 2021. Address // Budapest, Falk Miksa u. 30, 1055 / appointment only / please request a viewing by emailing us at: reka@farmanigroup.com —————————————————————— Budapest International Foto Awards 2020 Kiállítás Örömmel látjuk vendégeinket a Budapest International Foto Awards 2020 győztesinek bemutatkozó kiállításán, a House of Lucie Budapest Galériában. A 33 alkotást bemutató csoportos kiállításon a 2020-as Budapest International Foto Awards 1. és 2. helyezett győztes pályaművei láthatóak. Kiállító művészek: Eduardo Lopez Moreno, Sabrina Komár, Amyn Nasser, Luca Rosati, Austin Irving, Jose Roberto Bassul, Simon Johansson, Jorge Novominsky, Daniel Antalfi, Lebohang Kganye, Gita Montazer, Torleif Lie, Földi László, Wei Ding, Arseniy Neskhodimov, Lara Alcantara, Nicoletta Cerasomma, Austin Irving, Tomoya Matsuura, Fabio Galvez, Gábor Hegyi-Kovács, Oliver Raschka, Karina Bikbulatova, Marco Marcone, Domenico Iannantuono, Werner Roelandt, Mieke Douglas, Irma Szabó, Mea Baráth, Natalia Krezel, Simone Francescangeli, Irina Petrova, Sebastiano Bellomo A kiállítás előzetes bejelentkezés után Július 1-14ig látogatható Cìm // Budapest, Falk Miksa u. 30, 1055 / csak bejelentkezéssel / látogatási szándékát az alábbi e-mail címen jelezze : reka@farmanigroup.com https://www.facebook.com/events/233465318336233/

FotoKlikk archívum
House of Lucie
09:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
„Hideg” helynevek és túracélpontok Magyarországon Archív
01 Jul 2021

Valóban hideg van ezeken a helyeken, avagy hová érdemes kirándulni a nyári nagy melegben? Van néhány túratippünk, melyek nem az ilyenkor szokásos vízparti helyekre invitálnak, de hasonlóan azokhoz, némi felfrissülést adhatnak a kánikulában. A népnyelv előszeretettel hoz létre olyan földrajzi neveket, melyek egy adott területnek vagy egy konkrét helynek a jellemző természeti tulajdonságára utal. Ez voltaképpen egy rövid tájleíró információ, ami a helyszín könnyebb beazonosítását szolgálja, és általában a növényzettel, a sajátos terepviszonyokkal, esetleg az időjárással kapcsolatosak, melyek a legtöbb esetben nem hazudtolják meg magukat. Most a nyári kánikulában „hideg” nevű helyeket fogunk felkeresni, illetve olyan helyeket, ahol valóban hűsebb van az átlagnál. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
mit fotózzak?
RURALIZATION Fotópályázat - Generációváltás az EU vidéki területein Archív
01 Jul 2021

Mit jelent a "Generációváltás" fotópályázatban? A fotópályázat általános témája a Generációváltás – olyan képeket várunk, amelyek megjelenítenek egy vagy több témát az alábbiak közül: • Öröklés (szüleik, vagy családtagjaik vállalkozását öröklő fiatalok) • Innováció és vidéki diverzifikáció (a vidéki területeken új termékeket, szolgáltatásokat létrehozó vagy egyszerűen új dinamikát fejlesztő fiatalok) • Új generációk hozzáférése a földhöz • Fiatal vállalkozói szellem megjelenése • Új munkalehetőségek • Új készségek és források, amelyek ösztönözhetik a gazdasági tevékenységeket számos ágazatban (nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a mezőgazdaságon kívüli vidéki gazdaságban is) • Olyan szempontok, amelyek hozzájárulnak a vidéki területek vonzerejének növekedéséhez a fiatalok körében • Nemzedékek közötti tudásátadás • Élet a vidéki közösségekben Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
fotópályázat felhívás
Többre születtél - fotópályázat Archív
01 Jul 2021

A fotópályázatra várjuk professzionális és nem professzionális alkotók képeit egyaránt, életkori megkötés nélkül. A beküldött fotókat a fotós zsűri döntése alapján állítjuk ki. A dobogós alkotásokra a fesztivál díjkiosztóján derül fény. A filmszemlére és a fotópályázatra való nevezés egymástól független. Kategóriák: sorozat önálló kép. Egy alkotó legfeljebb 3 egymástól független fotós pályaművel nevezhet. Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
közösségi fotós játék
Személyes képmás - fotópályázat Archív
01 Jul 2021

2021-ben sem marad el a Záridő fotópályázata. Ez a pályázat most kicsit más lesz, mint az általában megszokott fotópályázatok. Egyetlen fotóval lehet pályázni. Teljesen mindegy, hogy színes vagy monochrom és a témája is szabadon választható. A fotó készülhetett digitális vagy analóg technikával, fényképezőgéppel vagy akár telefonnal is. ! Az alkotások beküldésével a szerzők hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázat és a Záridő Magazin népszerűsítése érdekében szerzői jogdíj (felhasználási díj) fizetése nélkül, időbeli és térbeli korlátozás nélkül jelenjenek meg a Záridő Magazin weblapján, Facebook oldalán és Instagram oldalán a szerzeményeik, a szerzők nevének feltüntetésével. ! Forrás

FotoKlikk archívum
Magyarország
08:00
közösségi fotós játék
A természet több arca - fotópályázat Archív
01 Jul 2021

A Zöld Nap Egyesület június elején tizenharmadik alkalommal hirdette meg az elmúlt években sikert aratott fotópályázatát. A pályázat címe A természet több arca, a nyertes alkotásokból 2022-es forgatható falinaptár készül. A fotópályázat célja, hogy a versenyzők a fényképezőgép lencséjén keresztül is megfigyeljék környezetüket, megismerjék az állat- és növényvilágot, és mindez ösztönözze őket a természeti és az épített környezet megóvására, védelmére. Ugyanakkor a versenybe olyan fotókat is várunk, amik személyes élményeket, cselekedeteket mutatnak be a mindennapi életből, életetekből. Minden a kis lépésekkel kezdődik. Forrás

FotoKlikk archívum
Magyarország
08:00
közösségi fotós játék
Kreatív pályázatot hirdet az MNB a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából Archív
01 Jul 2021

A „Forint75” kreatív pályázatra olyan 6-18. életévüket betöltött fiatalok jelentkezését várjuk, akik szívesen megmutatnák, hogy hogyan viszonyulnak a forinthoz és megmérettetnék kreatív rajz / képregény / fotó / videós műveiket a többi pályázóval az alábbi tematikák egyikében. 1. Az első, meghatározó élményem a forinttal” 2. „Időutazás a forinttal” ! A Pályázaton való részvétellel a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Szervező a pályaműveket a honlapján, valamint közösségi oldalain a készítő nevét feltüntetve szabadon felhasználhassa. ! Forrás

FotoKlikk archívum
08:00
közösségi fotós játék
XXVI. JÁSZKUN FOTÓSZALON – SZOLNOK, 2021 Archív
01 Jul 2021

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Nívódíjas és Kaposvári Gyula Kulturális díjas Jászkun Fotóklub 2021-ban meghirdeti az immár XXVI. JÁSZKUN FOTÓSZALONT, MAFOSZ védnökséggel, az egész alföldi régióra kiterjesztve, de azzal a változatlan törekvéssel, hogy fórumot biztosítsunk a kiváló alkotóknak az Alföld szívében, Szolnokon az Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központban. Forrás

FotoKlikk archívum
Szolnok
08:00
közösségi fotós játék Jászkun Fotóklub
Ez a Divat! - Finisszázs Archív
30 Jun 2021

A Focus Press Agency alapítója és egyben riportfotósa vagyok. 13 éve foglalkozom fotózással. A divat és hölgyek mindig is kiemelt szerepet töltöttek be az életemben. Korán belecsöppentem a divatbemutatók izgalmas és színes világába. Minden tervező és helyszín más és más: a fények, tónusok, sminkek, kiegészítők, kollekciók és persze a lányok. Fotóimon keresztül az adott esemény atmoszféráját és hangulatát szeretném egy teljesen más szemszögből megragadni és a nagyközönség számára megmutatni. Kellemes utazást kívánok a divat világában. (Szaniszló Róbert) A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható. A kiállítás megtekinthető május 25-től június 30-ig a Szalon nyitvatartási ideje alatt.

FotoKlikk archívum
Hegyvidéki Kulturális Szalon
18:00
fotókiállítás kiállítás finisszázs Szaniszló Róbert Szaniszló Róbert
Máté Milán "Az én világom" fotókiállítás megnyitó Archív
30 Jun 2021

Máté Milán évek óta fotózza a Berek titokzatos, mások által sokszor láthatatlan világát. Különleges képeiből álló válogatást a Községháza nagytermében augusztus 15-ig lehet megtekinteni. https://www.facebook.com/events/503220990895117/

FotoKlikk archívum
Balatonfenyves községháza
15:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
Dupla expozíció | Haris Lászlóval és Bán Andrással Archív
30 Jun 2021

Szeretettel várjuk az érdeklődőket június 30-án 16:30-kor Dupla expozíció című programunkon, melyen Haris László fotóművész és Bán András műkritikus kötetlen beszélgetés keretében kínálnak tájékozódási pontokat A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 tárlat felfedezéséhez. A kiállítás két kurátora elmondja a tárlat létrejöttének körülményeit, céljait, szempontokat javasol a sok száz kép között való eligazodáshoz, de ez alkalommal nem vezeti végig a nézőket egyenként a képek előtt. Az általuk javasolt sokféle utat a nézők valóban végigkövethetik, hiszen most lehetőség van többször is visszatérni ehhez nagy lélegzetvételű kalandhoz a visszatérő jeggyel, amely révén a látogatók valóban kibonthatják a maguk számára a Szalon és ezzel a mai fotóművészet sokrétegűségét. Vendégeket a napi vagy visszatérő jegy mellett, regisztrációhoz kötötten korlátozott számban tudunk a programon fogadni (30 fő) Részvételi szándékát kérjük jelezze a ban.ildiko@mucsarnok.hu címen Az eseményt felvételen rögzítjük. Fotó: Urbán Ádám https://www.facebook.com/events/548693939454867/

FotoKlikk archívum
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest
14:30
Bán András kerekasztalbeszélgetés Haris László Urbán Ádám kiállítás Bán András Haris László Urbán Ádám
Nico Krijno: A test elhagyása Archív
30 Jun 2021

Nico Krijno: A test elhagyása A kiállítás megtekinthető: 2021. június 30. – 2021. augusztus 1. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra A korábban színházzal és kísérleti videóval foglalkozó Nico Krijno (sz. 1981, Dél-Afrika) a fotográfia, a kollázs, a festészet, a szobrászat és a performansz határterületein alkot. Miközben ezeknek a műfajoknak a határait vizsgálja, munkái egyedülálló, színes absztrakciók sorában öltenek testet, amelyek nemcsak önálló műalkotásokként működnek, hanem együttesen is rávilágítanak a fényképek észlelésének ambivalenciáira. Krijno a közvetlen környezetében talált kidobott anyagokat értelmezi újra, hogy az általa létrehozott alternatív struktúrákon keresztül kérdezzen rá a képek jelentéstartalmára és témájára. A test elhagyása sorozat egyszerre játékos és gondosan felépített munka, amelynek létrehozása nem egy lineáris folyamat eredménye. Nico Krijno a kidobott anyagokból először szobrokat készít, amelyeket újra és újra elrendez és a fotográfia segítségével végig dokumentálja a folyamatot. E fotókat aztán további eljárásoknak veti alá, a Photoshopot, festéket és/vagy kollázstechnikát használva új formát ad nekik, amivel új narratívákat és jelentésrétegeket hoz létre. Vizsgálatai során a tárgyak észlelt valóságaival, a fotográfia médiumával és történetével kísérletezik. Miközben képei a hagyományos csendéletekre hasonlítanak, tele vannak humoros vizuális információkkal. Művei a folyton változó háttérnek köszönhetően megkérdőjelezik az állókép határait. Ezeknek – az ő szavaival – efemer struktúráknak a fényképezése privát, fizikai performansz, ahol a kamera válik a művész közönségévé. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-nico-krijno-a-test-elhagyasa Nico Krijno: How to Leave Your Body Behind Open to the public: 30 June 2021 – 1 August 2021 Tuesday - Sunday 12:00 – 19:00. Closed on Mondays and public holidays. Curators: Imre Kiss and Flóra Judit Schuller With a background in theatre and experimental video, Nico Krijno (b. 1981, South Africa) works at the blurry intersection of photography, collage, painting, sculpture and performance. Probing the limits of each, his work materialises in a stream of unique and colourful abstractions that not only act as autonomous pieces of art but, when seen as a collection, make Krijno’s obsession and ceaseless intrigue with the perception of photographs decidedly evident. Often working with discarded materials found in his immediate surroundings, he interprets and re-imagines them to find alternative structures for how meaning and subject matter are both constructed and perceived. ’How To Leave Your Body Behind’ is both playful, carefully structured and completely non-linear. Nico Krijno builds sculptures out of discarded materials, and then goes on to re-arrange them, over and over, photographing them during the process. These photographs are then re-processed and altered into new forms – using Photoshop, paint and/or collage –, creating new narratives and meanings. His explorations represent an experiment into the perceived truths of objects, the medium of photography and its history. Reminiscent of traditional still lifes, Nico’s photographs are loaded with humorous visual information, challenging the boundaries of the still image with his ever-changing mise-en-scène. Photographing these (what he calls) ephemeral structures is a private and physical performance, with the camera being the audience. https://www.maimano.hu/programs/exhibition-nico-krijno-how-to-leave-your-body-behind https://www.facebook.com/events/869532900645230/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
10:00
fotókiállítás Kiss Imre Schuller Judit Flóra Nico Krijno kiállítás Schuller Judit Flóra
Fotós tábor Archív
28 Jun 2021

Minden nap egy-egy workshop keretein belül különböző fényképészeti eljárásokkal ismerkedünk, többek közt az analóg technikákkal is. A tábor félnapos, az eszközöket az Ifjúsági Klub biztosítja! 12 éves kortól várunk benneteket! Gyertek, nagyon izgalmas lesz! Jelentkezés június 1-ig a hegedus.andrea@ifiklub.hu címen. Tel. 06703217417 Részvételi díj a júniusi táborra június 1-ig: 20.000 Ft/fő, utánna: 25.000Ft/fő https://www.facebook.com/events/192226206057621/

FotoKlikk archívum
Budaörs, Városi Ifjúsági Klub
07:00
oktatás workshop Fotós tábor
Kép szerkesztése