club.profile.motto | club.name
Az országos fotópályázat hagyományteremtő szándékkal indult idén a turizmus-vendéglátás területén. A pályázat célja, hogy megmutassa a turizmusban és vendéglátásban dolgozók mindennapi munkáját, nehézségeit, kihívásait a pandémia alatt. A pályázat témája idén a “Változás” volt, hiszen a koronavírus járvány rengeteg problémát, új szemléletet hozott az említett szektorok munkájában és működésében. Augusztus 10-ig várja az érdeklődőket a Kölcsey Központban a június 29-én megnyitott “Tourism is our passion” fotókiállítás. A fotók a pandémia és a turizmus kapcsolatát örökítik meg. A pályázatra beérkezett fotókat nemcsak Debrecenben, de az ország további hét pontján is kiállítják.
A Ludwig Múzeum és a Nemzeti Filmintézet tisztelettel meghívja Önt a NAGYLÁTÓSZÖG. 120 ÉVES A MAGYAR FILM című kiállítás megnyitójára. A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni július 26-ig az alábbi linken lehet: https://forms.gle/fdvPJuYZVDxNFscv8 Helyszín: Ludwig Múzeum, Üvegterem, 1. emelet Köszöntőt mond: dr. Fabényi Julia igazgató, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke Ráduly György igazgató, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum A kiállítást megnyitja: Koltai Lajos, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, valamint Európai Filmdíjas operatőr, filmrendező A megnyitó keretében levetítjük A táncz című első magyar film fennmaradt jelenetfotóiból készített 10 perces animációs filmet. Kurátorok: Balogh Gyöngyi, Barkóczi Janka, Boronyák Rita, Czirják Pál, Erdős Emese, Fazekas Eszter, Hussein Evin, Kurutz Márton, Löwensohn Enikő, Orosz Anna Ida, Ráduly György, Takács Rita, Torma Galina, Varga János – a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársai. A kiállítás megtekinthető 2021. november 14-ig. A megnyitón való részvétel regisztrációhoz kötött. A kiállítás a Nemzeti Filmintézet szakmai közreműködésével valósul meg. Szakmai partnerek: Országos Széchenyi Könyvtár, Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár, MTVA – Archívum, Institut Lumière, Lyon, INSEP – Institut National du Sport, de l’Expertise et de la Performance, Academy Film Archive, University of South Carolina, Országos Színháztörténeti Múzeum Intézet, Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Hadtörténeti Intézet és Múzeum https://www.facebook.com/events/551017899401481/
"Fullframe stabilizált képérzékelő, Nagyon jó színdinamika, Dupla kártyafoglalat, Jó képminőség, Könnyű kezelhetőség, 4K videó, 273 választható fókuszpont és szemérzékelő af a pontos élességállításért. Jó képek rossz fényviszonyok között a nagy érzékenységnek (Iso 51200) köszönhetően. A Nikon Z 5 idén elnyerte a neves fotós szaklapok által kiadott EISA Awards 2021-2022 "legjobb vétel" díját. A június 29-én bejelentett Nikon Z fc tükörnélküli fényképezőgép forgalmazása 2021 július 28-án indul. 2021.09.30-ig 36000Ft előrendelési kedvezményt biztosítunk minden Nikon Z fc fényképezőgép kitre és a vázra. - (Fotoshop.hu)"
Nézze meg a részleteket itt: Hosszú idő után újra találkozhatunk! Személyesen is! :) A pécsi Nikon szakmai nap eseményeit 2 külön "program modulra" bontottuk, amelyeken egymástól függetlenül is részt tud venni. 1. Nikon Touch & Try a Fotoplus-nál (nincs szükség regisztrációra)! A pécsi szaküzletünkben várja Önt Farkas Norbert és Darázs Dani. Vegyen részt egy kötetlen szakmai beszélgetésen! Tesztelje, próbálja ki, fogja kezébe a Nikon teljes demó készletét, újdonságait, amelyre a Covid időszak alatt sokáig nem volt lehetőség. 2. Ingyenes szerviz karbantartási program a Fotoplus-nál (előzetes regisztrációhoz kötött)! - Az ingyenes karbantartás a tisztításon felül firmware frissítést és exposzám kiolvasást is tartalmaz Dátum és helyszín - Mikor? 2021. július 28-án szerdán 10.00 és 17.00 óra között. - Hol? A Fotoplus pécsi szaküzletében: 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 7. Nézze meg a részleteket itt: https://www.facebook.com/events/275377957369578/
A Magyar Fotóművészek Világszövetsége fotópályázatot és kiállítás sorozatot rendez a magyar és a határainkon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok részére. A tárlat célja bemutatni és népszerűsíteni mindazon magyar alkotók munkásságát, akik a Kárpát-medencében, vagy azon is túl, gazdagítják az egyetemes fotókultúrát, ugyanakkor művészeti tevékenységükkel kapcsolatokat teremtenek a különböző országok, népek és kultúrák között. Beküldési határidő: 2021. augusztus 8. KATEGÓRIÁK: Általános (színes, monokróm) Moholy-Nagy László (halálának 75. évfordulója) Magyar Nemzeti jelképek Természet - PERSPEKTÍVA Barátom a bor További információk az esemény honlapján.
Kulturális gasztrokaland keretében megismerheted Montenegró legszebb részeit, értékeit és feltöltődhetsz homokos tengerpartján. A balkáni miniállam melegszívű, szívélyes hangulatát, lélegzetelállító szépségeit és a nemzeti parkok élményét ötvözzük helyi látnivalókkal, valamint a különleges ételek italok élvezetével, barátkozással. Felfedezheted a tengerparti Ulcinj hangulatos belvárosát vagy strandolhatsz egyet a homokos tengerparton. Elviszünk egy 2300 éves olajfához, megmutatjuk az ország egyik ékkövének számító Bar városát, ellátogatunk a különleges szépségű Shkodrai-tóhoz valamint megismerheted a térség borait is egy családi pincészetben. Megtudhatod, hogyan készül a híres Njegos sonka, barangolhatsz Kotor belvárosában, eljuthatsz a páratlan szépségű Sveti Stefan-szigethez és betekintést nyerhetsz az olívaolaj készítés folyamatába is. Vendégek leszünk, nem turisták! Tarts velünk Montenegróba! Utazás időpontja: 2020 ősz (pontos időpont később) Részletek, infók, jelentkezés: Facebook üzenetben vagy a balkaninfo.hu@gmail.com mail címen.
" A curated international photography exhibition July 29 – August 18, 2021 (Main Gallery) Photographic Visions is a biannual exhibition at PH21 Gallery, showing mini-series of the works of selected artists who submitted their portfolio for our solo exhibition competition. Our aim is to celebrate the work of photographers whose portfolio is progressive and visionary, forwarding photography in the 21st century. Photographic Visions – Summer 2021 presents three images (in the form of mini-series) from ten photographers. (...)" Forrás
Elsősorban kis csoportok, csapatok jelentkezését várjuk, a jelentkezőktől függ a túra tematikája! Onroad, offroad, autós, motoros, trekking, kalandhorgász túrákat vezetünk, személyre szabott programokkal, útvonalakkal. Kedvcsinálónak nézzétek meg specializált, egyedi túráink fotóit: https://www.facebook.com/events/532296251286377/
Gál András Idő című kiállítása július 23-án nyílik a miskolci Herman Ottó Múzeumban. Forrás
Egy a természettel - tematikus BAHART hajóprogram! Július 3 - augusztus 29. között a balatonföldvári hajóállomásról péntekenként és szombatonként 10:50-kor indulnak Balatonföldvár - Tihany - Balatonföldvár útvonalon a Balatoni Hajózási Zrt. és a SEFAG Zrt. közös tematikus hajóprogramjai. A Vadászati és Természeti Világkiállítást megelőző hajózási szezonban a BAHART meghirdetett balatonföldvári kijelölt hajójáratain tematikus filmek, spotok kerülnek vetítésre a hajók fedélzetén kihelyezett TV-ken. A hajó belső és külső tereiben információs anyagokkal szemléltetik Somogy megye és Magyarország természeti értékeit, a vadászat és halászat izgalmas világát. A kijelölt hajójáratokon az utasok szakértők segítségével, témához kapcsolódó gyermek animációs programon és interaktív játékos előadáson, filmeken keresztül megismerkedhetnek Somogy megye és Magyarország természeti értékeivel, a vadászat és halászat izgalmas világával. https://www.facebook.com/events/4387342544651020/
" Debrecen - A tárlat a városrészben élő kutyákról készült képeket sorakoztatja fel. Az ötletet a környező zöld területeken sétáló és játszó kutyák sokasága adta. A Borsos-villa a Méliusz Juhász Péter Könyvtár egységei közül az első kutyabarát intézmény. A program támogatói a Noé Állatvilága, a DEMKI és a Szeretlek Debrecen Egyesület. A kiállításra került 58 fotót augusztus végéig lehet megtekinteni a helyszínen és a Borsos-villa közösségi tér Facebook-oldalán egyaránt, ahol többek között szavazni lehet arra is, melyik négylábú nyerje el a „Vénkert kutyája” címet. " Forrás
Az Ománi Szultanátus egy sok szempontból egyedi úton haladó állam. Igaz ez történelmére, szervezeti felépítésére, vallására és az olajbevételek felhasználásának módjára egyaránt. Persze azért találunk hasonlóságot is, amennyiben összevetjük a térség többi országával. Ilyen a bevándorlók magas száma, a XX. század második felétől megélénkülő, majd dinamikussá váló gazdasági fejlődés, az arab hagyományok ápolása. Gazdag történelme révén az Arab-félsziget többi olaj államához képest lényegesen több kulturális emlékkel rendelkezik, amelyek mellett érdemes megcsodálni a természet adta látványosságait is. Erre nyújt lehetőséget a Haris Travel Club július 29-én megrendezésre kerülő online utazása, melynek keretében dr. Gombos Péter ad elő. Az előadás hat órakor kezdődik, 17:45- kor már be lehet jelentkezni. Az előadások díjazása becsületkassza alapon működik - részleteket lásd alább. Támogatóink számára hozzáférést biztosítunk az előadásokról készült videókhoz. Meeting ID: 443 417 1635 Passcode: Haris Join Zoom Meeting https://us02web.zoom.us/j/4434171635?pwd=ZmlKcUZySVk1eDhxd1pES0RyT29Rdz09 Az előadások továbbra is az Önök adományainak köszönhetően valósulnak meg, ezért kérjük, hogy tetszőleges összeg átutalásával támogassák az előadókat. Az utalási mezőbe mindenképpen írják be, hogy ADOMÁNY, illetve a dátumot, hogy melyik előadásokra szánják az utalást - az utaló címét nem kell beírni. Számlaszám: Papp Ábris OTP 11773140-11330875 Várjuk Önöket szeretettel! HARIS TRAVEL CLUB https://www.facebook.com/events/249083353222463/
Forrás
Ismét bemutató nap a DigitCamben! A korlátozások feloldásával ismét lehetőségünk nyílt bemutató nap szervezésére, így rögtön nagy durranással készülünk az alkalomra. Gyere és próbáld ki a hamarosan forgalomba kerülő Panasonic Lumix GH5 II-t! Július 22. csütörtök 10:00 óra: Lumix GH5 II magyarországi premier Jöjjön el és próbálja ki a Panasonic új, kiemelkedő fotós és videós tulajdonságokkal rendelkező fényképezőgépét, a Lumix GH5 II-t! Az Lumix GH5 II és a mikro 4/3-os objektívek mellett lehetőség lesz a Lumix S5 és az új Lumix S 50mm f/1.8 objektív tesztelésére is. 15:00 és 17:00 óra: Sigma, Lumix és DJI fotómodelles fotó/videó séta A két időpontban fotó/videó sétákon lehet kipróbálni a Sigma L és Sony E bajonettes objektívjeit, illetve a DJI stabilizátorait. Az alkalomhoz illő témát Kovács-Vilcsek Réka modell, a szakmai hátteret a Panasonic, Sigma és a DigitCam szakemberei biztosítják. A séták maximális létszáma: 10 fő Igény esetén harmadik csoportot is indítunk. A sétákon a Lumix GH5 II és a Lumix S5 is kipróbálható. A sétákon történő részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a photo kukac digitcam.hu e-mail címen lehet, a séta időpontja és a jelentkező gépvázának vagy gépváz bajonettjének megadásával. Fontos A bemutatónapon készült fotók és videók kereskedelmi illetve marketing célra sem használhatók fel! Akciók Az akciók részletei még érkeznek. A bemutató nap kiemelt termékei - Lumix GH5 II: - Lumix S5: - Lumix S 50mm f/1.8: - DJI stabilizátorok: https://www.facebook.com/events/1511257995887850/
?A Robert Mapplethorpe provokatív életéről és munkásságáról szóló dokumentumfilm UTOLSÓ mozis vetítése! ?Mapplethorpe: Look at the Pictures - (in English with Hungarian subtitles) színes, feliratos amerikai dokumentumfilm, 2016, 106' ?Rendezte: Fenton Bailey, Randy Barbato ?Az első meghatározó, portréfilm az ellentmondásos amerikai fotóművészről, Robert Mapplethorpe-ról 1989-es halála óta. Képeinél már csak élete volt megbotránkoztatóbb. A fotózás és a szexualitás mágiájának megszállottjaként mindkettőt kielégíthetetlen kíváncsisággal tanulmányozta. Családjának, barátainak és szeretőinek intim vallomásai mellett Mapplethorpe kendőzetlen őszintesége is elénk tárul az újonnan felfedezett, korábban nem bemutatott interjúkon keresztül, amelyek most e filmben hallhatóak először. A film kivételes portré egy művészről, aki merész látásmódjával képzőművészetté változtatta a kortárs fotográfiát, elindítva ezzel egy a még mai napig tartó kulturális háborút. Az eredmény egy különlegesen egyedi monográfia arról az emberről, akinek köszönhetően a fotóművészet megbecsült, gyűjthető művészeti ággá vált a kortárs művészeti piacon. Utolsó kiállítása, a The Perfect Moment kulturális háborút robbantott ki. Halála óta többszáz millió dollárt érő alapítványa sokmillió dolláros támogatást adott a Guggenheim és a Getty Múzeumoknak, hogy fotóművészeti gyűjteményeket vásároljanak meg és gondozzanak. ?Előzetes: https://youtu.be/x52WLbnKAQY ?Jegyek: https://cooltix.hu/event/60db5754137f9789de88c6f5 ?Jegyár: 1400 Ft https://www.facebook.com/events/281903193728793/
Nézze meg a részleteket itt: Hosszú idő után újra találkozhatunk! Személyesen is! :) A budapesti Nikon szakmai nap eseményeit 2 külön "program modulra" bontottuk, amelyeken egymástól függetlenül is részt tud venni. 1. Nikon Touch & Try a Fotoplus-nál (nincs szükség regisztrációra)! - A budapesti PRO fotós-szaküzletünkben várja Önt Rébay Viktor, Farkas Norbert és Kovács Gábor. - Vegyen részt egy kötetlen szakmai beszélgetésen! - Tesztelje, próbálja ki, fogja kezébe a Nikon teljes demó készletét, újdonságait, amelyre a Covid időszak alatt sokáig nem volt lehetőség. 2. Ingyenes szerviz karbantartási program a Fotoplus-nál (előzetes regisztrációhoz kötött)! - Regisztráljon és adja le az ingyenes szerviz karbantartásra a listában szereplő Nikon vázát. - Az ingyenes karbantartás a tisztításon felül firmware frissítést és exposzám kiolvasást is tartalmaz. Dátum és helyszín - Mikor? 2021. július 21-én szerdán 10.00 és 17.00 óra között. - Hol? A Fotoplus budapesti PRO fotó-szaküzletben: 1117 Budapest, Nádorliget utca 7/B. Nézze meg a részleteket itt: https://www.facebook.com/events/868828843709854/
2021. nyarán az Experience Balkan (Balkan Calling Egyesület) alapítói - akik közel húsz éve folyamatosan utaznak a Balkánon - mesélnek és vetítenek Nektek Albániáról és az albánokról, illetve e csodálatos ország látnivalóiról, érdekességeiről, különleges helyeiről, természeti szépségeiről, gasztronómiájáról, a vendégszeretetről, történelméről. Nagyon sok alkalommal voltunk már a a "Sas fiainak" országában, Albániában, illetve a csodálatos Koszovóban (ahol egyesületünk is alakult), ismerjük e két országnak szerinte minden pontját, így szeretettel válaszolunk kérdéseitekre is. Az előadás alatt tájékoztatót adunk - 2021. évi nyári / őszi - albániai és koszovói programjainkról / utazásainkról is. Időpont: A programnak NINCS még pontos időpontja!!!! FONTOS! A programon kizárólag előzetes jelentkezés alapján lehet részt venni! / Helyek csak korlátozott számban! / Aki jönni szeretne, kérjük, hogy a részvétellel kapcsolatos tudnivalók miatt mielőbb írjon a balkan.calling@gmail.com -ra! Jelentkezési határidő: ------------- Helyszín: A Grund (VIII. ker. Nagytemplom u. 30.) - emeleti "BAZSESZ" terem A klubestre mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik Albánia és a Balkán, illetve egyesületünk és a programjaink iránt. #albánia #előadás #balkan #utazás #albánok #koszovó #üdülés #nyaralás #rafting #utazás #balkán #buli #nyár #körutazás #koszovó #túrázás #kirándulás #kalandtúra #gasztro #buli https://www.facebook.com/events/353713682347412/
**A programon való részvétel regisztrációhoz kötött!** "Térkép e táj" sorozatunk következő programjának a címe: Jeruzsálem a Bibliában. 2021. július 20-án (kedden) 18 órától végigsétálunk a Szent Város releváns helyszínein, amelyhez Útikalauzunk a Héber Biblia és az Újszövetség lesz. Megismerkedünk Jeruzsálem múltjával a kezdetektől és egyúttal a jövőjével is. Választ keresünk arra is, hogy kié valójában Jeruzsálem? Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdH5hqgGAMm8CNi2z_33-Gwoy_OL_e1RzwIYJQd9CeA19ScdA/viewform https://www.facebook.com/events/856148245319306/
"Kelet-Ázsia népszerű növényét már régóta szerették volna telepíteni a Nemzeti Botanikus Kertben, de ezidáig nem jártak sikerrel. Mostantól a lótuszok mellett más különleges növényeket is megnézhetsz, mert már a növényházak is várják a látogatókat. Az indiai lótuszt és a tündérrózsát könnyű megkülönböztetni: előbbi mindig hosszú nyéllel emelkedik ki a vízből. Ez a növény az élet, a születés és a teremtés jelképe a keleti vallásokban és a kínai világszimbolikában, és Kelet-Ázsia sekély, meleg tavaiban, csendes vizű holtágaiban található meg. A rizsföldek szélén is termesztik, mert fontos élelmiszer- és gyógynövény is. A vácrátóti arborétumban évek óta próbálkoznak a telepítésükkel. Tavaly egy új hellyel próbálkoztak, a Nagy-tóba, egy méter mélyen, tápanyaggazdag iszapba telepítették a növény rizómáit, azaz gyökértörzseit, és úgy tűnik, ez jó ötlet volt. Az enyhe tél is segített, most pedig rengeteg bimbó emelkedik ki a vízből – tudjuk meg az Ökológiai Kutatóközpont közleményéből. (...)" Forrás
"Az AGROTREND csoport ötödik alkalommal is meghirdeti AGROFOTÓ pályázatát. Hét kategóriában keressük a legjobb fotókat a hazánkban. * Állattenyésztés * Gépészet * Légifotó * Meteorológia * Növényvédelem * Szántóföldi növénytermesztés * Szőlészet-borászat Egy díj rangja és hitelessége annál nagyobb, minél jobban meg tudja őrizni függetlenségét és valóban csak a teljesítményre fókuszál. S ezt még lehetne azzal fokozni, hogy a széles nyilvánosság aktív bevonása még inkább növeli a díj értékét. Épp ezért határoztuk el a díj megalapítását, az online szavazás meghirdetését és a szakmai zsűri bevonását. (...)" Forrás