Sötét Világos
Kurátori tárlatvezetés - Neogrády-Kiss Barnabás: Szemmunka Archív
10 Mar 2022

Március 10-én, csütörtökön 18.00 órától Cséka György kurátor tart tárlatvezetést Neogrády-Kiss Barnabás „Szemmunka” című kiállításán. A tárlatvezetés ideje alatt inuit szinkrontolmácsolást biztosítunk. Kérjük a látogatókat, hogy a galériatérbe csak az észleléssel foglalkozó tudományos műveket hozzanak, szépirodalmat és kötött kesztyűt ne. „Egyszerre bizonyul igaznak, hogy a világ az, aminek látjuk, és hogy mégis meg kell tanulnunk a világot látni. meg kell tudnunk mondani, hogy kik vagyunk, mit jelent egyáltalán látni, ehhez pedig a tökéletes nem-tudás álláspontjára kell előbb helyezkedni, mintha csak éppen most tanulnánk látni.” (Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan) Neogrády-Kiss Barnabás „Szemmunka” című kiállítása április 8-ig tart nyitva, keddtől péntekig 14-18 óra között.

FotoKlikk archívum
Inda Galéria
17:00
fotókiállítás !Függőben tárlatvezetés Cséka György Neogrády-Kiss Barnabás kiállítás Cséka György Neogrády-Kiss Barnabás
Online club-est: A CHARTRES-I KATEDRÁLIS II. rész Archív
10 Mar 2022

Királyok és templomosok jóvoltából épült fel e szentély, a kőbe vésett argó itt a híres rejtély. S itt van a legszentebb kelengye, Jézus anyjának hófehér leple. A Pepita folyosó zarándokok útja, mélyen a föld alatt a pogányok kútja…Chartres maga mind ez, egy csodás enigma. (Bálint Péter) A chartres-i katedrális előadás sorozat 2. része Franciaország legenigmatikusabb, ebből eredően leghíresebb labirintusának nyomába ered. • Pogány vagy keresztény örökség? • Szimbólum vagy gyakorlati jelentőséggel bíró eszköz? • Dagály és apály: harc a túlélésért. • Ősi viking nosztalgia ad magyarázatot a katedrális furcsa tájolására? • S végül: ki győz? A Nap vagy Jézus anyja? Ahogy az előadás I. részében, úgy a II. részben is a kérdés ugyanaz: „Lehet, hogy a helyes válasz az Ön gondolataiban rejlik, lelkes Hallgató?” A chartres-i katedrálist a maga valóságában csodálhatjuk meg a Haris Travel Club 2022 augusztusában induló „Párizs – Loire-menti kastélyok” út során. Az előadás hat órakor kezdődik, 17:45- kor már be lehet jelentkezni. Az előadók díjazása becsületkassza alapon működik - részleteket lásd alább. Támogatóink számára hozzáférést biztosítunk az előadásokról készült videókhoz. Meeting ID: 443 417 1635 Passcode: Haris Join Zoom Meeting https://us02web.zoom.us/j/4434171635?pwd=ZmlKcUZySVk1eDhxd1pES0RyT29Rdz09 Az előadások továbbra is az Önök adományainak köszönhetően valósulnak meg, ezért kérjük, hogy tetszőleges összeg átutalásával támogassák az előadókat. Az utalási mezőbe mindenképpen írják be, hogy ADOMÁNY, illetve a dátumot, hogy melyik előadásokra szánják az utalást - az utaló címét nem kell beírni. Számlaszám: Papp Ábris OTP 11773140-11330875 Várjuk Önöket szeretettel! https://www.facebook.com/events/270872941835613/

FotoKlikk archívum
Haris Travel Club
17:00
mit fotózzak? online esemény csak-MA
ART-RAVALÓ fesztivál: film- és könyvbemutató Archív
10 Mar 2022

Bartha Máté Keresők című dokumentumfilmjének premiervetítése és az ART-RAVALÓ első kiadványának bemutatója beszélgetéssel A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció az alábbi linken elérhető. Hisszük azt, hogy a saját élményű kreatív művészi aktivitás, az irodalom, a költészet, a zene, a színjátszás valamint a közösséghez tartozás élménye segíti önmagunk és a körülöttünk lévő világ megértését, fejleszti az önkifejezés képességét, érzékenyít és nem utolsó sorban megtartó erővel bír. Ezért született az ART-RAVALÓ, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület közös szociális-művészeti projektje hátrányos helyzetű, illetve gyermekvédelemben nevelkedett fiatal felnőttek számára. A projektben résztvevő fiatalok kilenc hónapig felnőttképzésben regisztrált művészeti és pályaorientációs képzésben vesznek részt. Célunk a fiatalok művészeti tevékenységén keresztül történő személyiségfejlesztése, hosszabb távon pedig a pozitív jövő- és énkép kialakításának, valamint a társadalmi beilleszkedésnek és a sikeres munkavállalásnakaz elősegítése. Na de hogyan lesz belőlünk csapat? Miképp támogassuk a fiatalokat abban, hogy olyan munkát találjanak, ami nekik való? Ha valaki lemorzsolódik, mi a teendő? És kik azok a fiatalok akik részt vesznek a képzésen? Milyen álmokkal és történetekkel érkeznek a programba, milyen folyamatokon mennek keresztül annak során és ezek milyen hatással lesznek az életükre a képzés befejeztével? Az esemény során ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat az ART-RAVALÓ első kiadványának bemutatója és Bartha Máté Keresők című dokumentumfilmjének premiervetítésének keretei között. A kiadvány bemutatóját beszélgetés követi a kiadvány szerzőivel. A kiadvány és a film megjelenését, valamint az ART-RAVALÓ projektet a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta. ART-RAVALÓ FESZTIVÁL · 2022. március 3-11. · program: artravalo.com/hu/fesztival https://www.facebook.com/events/3021839684735180/

FotoKlikk archívum
Kino Cafe Mozi
16:30
könyvbemutató Bartha Máté mozgófilm Bartha Máté
Peremartoni Zsuzsa: Összefüggések - Fotókiállítás Archív
10 Mar 2022

Fiatal Művészek Galériája meghívja önt Összefüggések - fotókiállítás Peremartoni Zsuzsanna helyszín: Agora irodaház 1138. Budapest Esztergomi út 37 . időpont :2022 március 10.-én 16.00 óra https://www.facebook.com/events/3353297374956672/

FotoKlikk archívum
AGORA Budapest
15:00
fotókiállítás !Függőben megnyitó csak-MA Peremartoni Zsuzsanna kiállítás Peremartoni Zsuzsanna
#StopWar - Dokumentarista fotókiállítás nyílik az Ukrajnában zajló háborúról Archív
10 Mar 2022

#StopWar Az Odesszai Fotónapok Fesztivál szervezői a nemzetközi fotográfiai szakmai közösség támogatását kérik, hogy a saját eszközeikkel álljanak ki Ukrajna mellett. Mutassák meg azokat a képsorokat kiállításokon, fesztiválokon, amelyek hitelesen számolnak be az orosz invázióról. A Ferenczy Múzeumi Centrum és a PhotoLab kiállítótér elkötelezett a dokumentarista fotográfia iránt, és hisz abban, hogy a fotó a valóság megmutatásának egyik erőteljes eszköze. A szabadság gesztusai című kiállítás a békére és szabadságra való törekvést, valamint az emberi méltóság fontosságát mutatja be humanista fotográfiák által. Bácsi Róbert László képsorozatai mellett, most helyet kapnak a kiállítótérben az Ukrajnában zajló háború képei is. Ezzel szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat és támogatásunkat az Ukrajnában élők felé, valamint elítélni az agresszió minden formáját. A bemutatott fotók Mikhail Palinchak ukrán, valamint Hajdú D. András és Hölvényi Kristóf magyar fotográfusok felvételei, melyek 2022. február 24. és március 6. között készültek Ukrajnában. Köszönjük a kiállítás megvalósításához nyújtott segítséget az Odesszai Fotónapok Fesztiválnak és Kateryna Radchenko kurátornak valamint a fotográfusoknak. Odessa Photo Days asks to stand with Ukraine - Odesa//Photo Days (thephotodays.org) Megnyitó: 2022. március 10. 10 órakor A kiállítás megtekinthető 2022. március 10-27 között, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között. A belépés ingyenes. Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum, PhotoLab, Vajda Múzeum 2000, Szentendre, Hunyadi utca 1. Amennyiben támogatni szeretné a háború sújtotta területen lévő kijevi gyermekkórházat, az alábbi linken keresztül megteheti: The seriously sick children of Okhmatdyt have to hide from Russian attacks in the hospital

FotoKlikk archívum
Vajda Múzeum
10:00
fotókiállítás megnyitó Bácsi Róbert László Hajdú D. András Hölvényi Kristóf Mikhail Palinchak Bácsi Róbert kiállítás Bácsi Róbert László Hajdú D. András Hölvényi Kristóf Bácsi Róbert
Tanfolyam kezdő fotósoknak - Alapozás a sikeres induláshoz Archív
10 Mar 2022

Erős alapot adunk, hogy a lényegre tudj koncentrálni! Kinek ajánljuk ezt a workshopot? Azoknak, akik teljesen kezdők a fotózás terén, akik nemrég kezdtek el érdeklődni a fotózás iránt, akik most terveznek digitális fényképezőgépet venni, vagy akár már meg is vették, de még nincs rutinjuk a használatát illetően. Oktató: Bodogán Sándor portréfotós Infók és jelentkezés: https://www.facebook.com/events/4773056986143699/

FotoKlikk archívum
Prime Studio
08:30
oktatás workshop !Függőben Bodogán Sándor Bodogán Sándor
Mi. Nők. Egymásért. Együtt. - Fotópályázat Archív
10 Mar 2022

" FELHÍVÁS A Zalai Falvakért Egyesület, a Flex Foundation támogatásában a Mi.Nők. Egymásért. Együtt. programja keretében pályázatot hirdet amatőr és profi fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. A pályázatra beérkezett és zsűrizett alkotásokból 2022. június elején nyílik kiállítás Zalaegerszegen, majd a projekthez kapcsolódó rendezvényeken, helyszíneken is. A fotók megjelennek a Zalai Falvakért Egyesület kommunikációjában. A nyertes pályaművet/pályaműveket ajándékutalvánnyal díjazzuk, egyes esetekben különdíjakkal jutalmazzuk. A PÁLYÁZAT TÉMÁJA: A pályázat és kapcsolódó projekt célja, hogy rávilágítson a nők helyzetére, megértesse és beazonosítsa azokat az esélyhátrányokat, amelyek ma a vidéken élő nők mindennapjaira, döntéseikre hatással bírnak. A figyelmet arra szeretnénk irányítani, hogy a nők vidéken, a helyi közösségekben vállalt szerepükkel és szerepvállalásaikkal mintát adnak, másokat is segítenek, bevonnak, helyzetbe hoznak. A közösség, a kapcsolatok, a találkozások élményeket adnak, inspiráló közeget teremtenek a változások megélésére, esélyt a megoldásokra, ha kell az újrakezdésre. Hívószavak: nők vidéken, egymásért, együtt, esélyegyenlőség, önazonosság, közösség, segítő hálózatok. KIKNEK SZÓL A FELHÍVÁS: A felhívás amatőr és profi fotográfusok számára szól. A pályázat tematikailag kötött. A pályázat témájaként meghatározott koncepcióhoz/leíráshoz tartalmilag kapcsolódnia kell. A téma a nőkre fókuszál, de a felhívás minden, a téma által megérintett fotográfushoz szól. RÉSZVÉTEL és JELENTKEZÉS: A pályázaton való részvétel díjmentes. A jelentkezés feltétele a regisztráció, a pályázó adatainak (az alkotó neve, születési év, lakcím, telefon) megadásával történik, kérünk egy rövid bemutatkozást, maximum 750 karakterrel - ezt elég egyszer, az első kép elküldésekor feltüntetnie a pályázónak. A jelentkezés menete: A pályaműveket e-mail-ben pályaművenként, nem tömörített mappában kérjük eljuttatni a minok.fotopalyazat@gmail.com címre. Az email tárgyában az alábbit kérjük beírni: Mi_Nők _pályázati anyag Egy pályázó összesen 5 pályaművet küldhet be a pályázatra. A pályamű állhat egyedi képből vagy képsorozatból, ez utóbbi maximum 5 képet tartalmazhat. FORMAI és TECHNIKAI FELTÉTELEK: A pályázaton manipulált képek nem indulhatnak. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, így a színek, tónusok és a fényerő beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít, és kizárást von maga után, a képek tartalmának megváltoztatása, vagyis képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása, továbbá effektszűrők vagy más képmanipulációs eljárások alkalmazása. A képek technikai feltételei a következők: A pályázaton legalább 6 megapixel felbontású képpel lehet pályázni. Kép formátum és méret: JPG, a kép rövidebbik oldala nem lehet kisebb, mint 2100 pixel, a hosszabbik oldala nem haladhatja meg az 5500 pixelt. Az ezen értékhatárokon kívül eső képek az előzsűrizés során automatikusan kiesnek. Kép címe és fájl név: A fájlnevek az alábbit tartalmazzák (alkotó neve, egyedi fotó/sorozat címe, sorszáma): pl. NEV_CIM_01 A beküldött e-mail tartalmazza a pályamű rövid leírását: maximum 500 karakter (Mikor? Ki? Mit? Hol? Miért?) A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA: A pályázatra beérkezett pályaművek (egyedi fotók/sorozatok) zsűrizése során előnyben részesítjük az eredetiséget, a konvenciókon túlmutató látásmódot, megközelítést és a meghatározott témára történő tartalmi reagálást. A pályázónak a beküldött fotók mellé, olyan leírást kell mellékelnie, amelyben bemutatja, hogyan kapcsolódnak az egyes fotók a meghatározott témához (lásd pályamű rövid leírása, 500 karakter). A szakmai zsűri által kiválasztott nyertesek ajándékutalványban részesülnek: 1. díj 45.000 Ft, 2. díj: 30.000 Ft, 3. díj: 20.000 Ft értékben. A zsűri különdíjakat is felajánlhat. Az eredményt a kiállítás napján jelentjük be. A PÁLYÁZAT MENETRENDJE: Kiírás megjelenése: 2022. március 3. csütörtök Pályázati határidő: 2022. április 20. szerda éjfél Zsűrizés, pályaművek kiválasztása: 2022. április 20. – május 10. NYILVÁNOSSÁG ÉS SZERZŐI JOGOK: A pályaműveknek és a pályázóknak az adatai az eredményhirdetésig nem nyilvánosak. A pályázó a nevezésének megküldésével és a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a Zalai Falvakért Egyesület pályázatának feltételeit, és egyben hozzájárul, hogy a beküldött pályaműveket a rendezők térítésmentesen a kiállítás anyagába beválogassák és azt a Mi.Nők. Egymásért.Együtt programnév alatt, a kiállítás(ok) részeként, ez év végéig bemutassák, a programmal és a kiállítással kapcsolatos publikációkban felhasználják, a pályázat online és print archívumában megőrizzék, nyilvánossá tegyék az Egyesület honlapján (www.zalaifalvak.hu) és a Nők Zalában Facebook oldalon, és azt kiadványaikba beválogassák, publikálják. A Pályázatra beküldött pályaművek kizárólag a Mi.Nők. Egymásért.Együtt program és a támogató Flex Foundation rendezvényeihez és kommunikációjához használhatóak fel térítésmentesen. A pályaművek minden további, a rendezők által szervezett online vagy offline kiállítás és egyéb eseményen való felhasználásához a pályázó írásbeli beleegyezése szükséges. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. 2022. március Zalai Falvakért Egyesület, a Mi.Nők. Egymásért Együtt program megvalósítója kapcsolat: minok.fotopalyazat@gmail.com " Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás kiállítás
Molnár Zoltán: Zűrállomás (Budapest 1990-2021) - fotókiállítás Archív
10 Mar 2022

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. Megnyitó: 2022.03.28. 19h Helyszín: FUGA Megnyitja: Tamási Miklós, a Fortepan fotóarchívum szerkesztője Közreműködik: Fluidian zenei performansz (www.fluidian.ro) Kurátor: Uhl Gabriella Megtekinthető: 2022. április 25-ig További információ itt található.

FotoKlikk archívum
Fuga - Budapesti Építészeti Központ
00:00
fotókiállítás Molnár Zoltán Tamási Miklós Molnár Zolt Uhl Gabriella kiállítás Tamási Miklós Uhl Gabriella
#StopWar - Dokumentarista fotókiállítás az Ukrajnában zajló háborúról Archív
10 Mar 2022

#StopWar Az Odesszai Fotónapok Fesztivál szervezői a nemzetközi fotográfiai szakmai közösség támogatását kérik, hogy a saját eszközeikkel álljanak ki Ukrajna mellett. Mutassák meg azokat a képsorokat kiállításokon, fesztiválokon, amelyek hitelesen számolnak be az orosz invázióról. A Ferenczy Múzeumi Centrum és a PhotoLab kiállítótér elkötelezett a dokumentarista fotográfia iránt, és hisz abban, hogy a fotó a valóság megmutatásának egyik erőteljes eszköze. A szabadság gesztusai című kiállítás a békére és szabadságra való törekvést, valamint az emberi méltóság fontosságát mutatja be humanista fotográfiák által. Bácsi Róbert László képsorozatai mellett, most helyet kapnak a kiállítótérben az Ukrajnában zajló háború képei is. Ezzel szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat és támogatásunkat az Ukrajnában élők felé, valamint elítélni az agresszió minden formáját. A bemutatott fotók Mikhail Palinchak ukrán, valamint Hajdú D. András és Hölvényi Kristóf magyar fotográfusok felvételei, melyek 2022. február 24. és március 6. között készültek Ukrajnában. Köszönjük a kiállítás megvalósításához nyújtott segítséget az Odesszai Fotónapok Fesztiválnak és Kateryna Radchenko kurátornak valamint a fotográfusoknak. Odessa Photo Days asks to stand with Ukraine - Odesa//Photo Days (thephotodays.org) Megnyitó: 2022. március 10. 10 órakor A kiállítás megtekinthető 2022. március 10-27 között, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között. A belépés ingyenes. Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum, PhotoLab, Vajda Múzeum 2000, Szentendre, Hunyadi utca 1. Amennyiben támogatni szeretné a háború sújtotta területen lévő kijevi gyermekkórházat, az alábbi linken keresztül megteheti: The seriously sick children of Okhmatdyt have to hide from Russian attacks in the hospital

FotoKlikk archívum
Vajda Múzeum
00:00
fotókiállítás Bácsi Róbert László Hajdú D. András Hölvényi Kristóf Mikhail Palinchak Bácsi Róbert kiállítás Bácsi Róbert László Hajdú D. András Hölvényi Kristóf Bácsi Róbert
Nagyrét - az elfeledett tanyavilág / Novák Attila fotókiállítása Archív
10 Mar 2022

A 330 nyüzsgő, eleven nagyréti tanya fokozatos "elfeledése", lassú kiüresedése a korabeli történelmi folyamatok jellegzetes mementója. Március 9-én nyíló időszaki kiállításunkon Novák Attila fotóin elevenedik meg az egykori nagyréti tanyavilág jelene, sajátos, megkapó hangulata. Helyszín: Tari László Múzeum

FotoKlikk archívum
Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum
00:00
fotókiállítás Novák Attila Novák Attila
Családi narratívák Archív
09 Mar 2022

Három alkotó fotografikus munkáin keresztül vizsgáljuk a családi szerepek, viszonyok, történések által kínált narratívák sokféleségét az álmok és a valóság, a trauma és az elmúlás, az emberi lét és idő motívumain át. Beszélgetnek: Belicza László Gábor, fotóművész Eördögh Lola, MOME MA Fotográfia szak Turós Balázs, fotóművész Moderátor: Taskovics Dorka https://www.facebook.com/events/989672475281257/

FotoKlikk archívum
Hungary
18:00
online esemény élőben közvetítve kerekasztalbeszélgetés FotoKlikk Társalgó Taskovics Dorka Turós Balázs Belicza László Gábor csak-MA Eördögh Lola Taskovics Dorka Belicza László Gábor
Nagyrét - az elfeledett tanyavilág / Novák Attila fotókiállításának megnyitója Archív
09 Mar 2022

A 330 nyüzsgő, eleven nagyréti tanya fokozatos "elfeledése", lassú kiüresedése a korabeli történelmi folyamatok jellegzetes mementója. Március 9-én nyíló időszaki kiállításunkon Novák Attila fotóin elevenedik meg az egykori nagyréti tanyavilág jelene, sajátos, megkapó hangulata. Nagy szeretettel várunk mindenkit a kiállítás megnyitójára március 9-én, 17 órakor a Tari László Múzeumba!

FotoKlikk archívum
Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum
17:00
fotókiállítás megnyitó Novák Attila csak-MA kiállítás Novák Attila
Dezső Tamás: Hipotézis: Levél minden - fotókiállítás megnyitó Bécsben Archív
09 Mar 2022

A kiállítás a FOTO WIEN (Kunst Haus Wien), a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Collegium Hungaricum Bécs együttműködésében jött létre. Külső helyszín: FOTO WIEN Fesztivál, Atelier Augarten (1020 Bécs, Scherzergasse 1A) Kurátor: Virágvölgyi István Megnyitó: 2022. március 9., szerda, 17 óra Dezső Tamás önazonosságunkat és annak folytonosságát vizsgálja legújabb munkájában. Mi az a titokzatos és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összeköti személyiségünket egy életen át? Fizikailag állandó változásban vagyunk: az emberi test minden egyes molekulája folyamatosan újakra cserélődik. Intellektuálisan is állandó változásban vagyunk: gondolkodásmódunk egész életünk során változik. Ha egymás mellé tudnánk tenni tíz- és ötvenéves önmagunkat, több különbség lenne a kettő között, mint hasonlóság. Miben áll mégis identitásunk, hogyan nevezhetjük magunkat mindvégig ugyanannak mindezen változások ellenére? Az emberiség számára elengedhetetlen, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre, ha szuperintelligens mesterséges lényeket akar létrehozni belátható időn belül. Dezső mindehhez az ember metaforáját a növényekben találja meg, amelyek ugyanolyan molekulákból és struktúrákból épülnek fel, mint mi. Ez az absztrakt párhuzam, valamint a feszesen komponált, kiváló minőségű és rendkívül részletes, heterogén képanyag, amely egyfajta wunderkammert alkot, segíti elő, hogy alkotói vizsgálódása kielégítő és alapos legyen. Egy erdő folyamatosan változik, milliónyi átalakuláson megy keresztül – a levelek kicserélődnek, az erdőt alkotó fák csak 100-150 évig élnek –, ennek ellenére akár ezer éven át is ugyanarról az erdőről beszélünk, feltéve, hogy egyazon helyen álló fákról van szó. Hogyan beszélhetnénk ugyanarról az erdőről, ha minden molekulája és sejtje már számtalanszor lecserélődött? A sorozat nagy távolságból indít és egészen a mikroszkopikus közelségig vezet bennünket. A mikroszkopikus fadarabok a legkisebb struktúrákban mutatják be az erdő változását – még mindig hordozva a teljes fa jellegzetességeit. Minden növénynek megvan a maga identitása, és egy növényfaj akár egy-egy apró része alapján is azonosítható. Mégsem létezik két egyforma példány, még akkor sem, ha ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. A klímaválság kapcsán elengedhetetlenné vált, hogy a növényeket jelentőségüknek megfelelően kezeljük, és komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a törékeny növényi lét kérdéseit is megértsük. Virágvölgyi István kurátor Dezső Tamás 1978-ban született, Budapesten él. Munkáit világszerte kiállították, és többek között a TIME, a The New York Times, a National Geographic, a Harper’s, a GEO, a Le Monde Magazine, a The Sunday Times, a PDN, a The British Journal of Photography is publikálta képeit. A Robert Koch Gallery (USA) és a The Photographers’ Gallery (Egyesült Királyság) képviseli. A kiállítás megtekinthető: 2022. március 9–27.

FotoKlikk archívum
FOTO WIEN Fesztivál
17:00
fotókiállítás Robert CAPA megnyitó Dezső Tamás Virágvölgyi István csak-MA kiállítás Robert Capa Dezső Tamás Virágvölgyi István
Fotótanfolyam hétköznap délelőtt Archív
09 Mar 2022

Hétköznap délelőtti fotótanfolyamunk, kétszer hat hét alatt vezet be a fotózás világába. Szerdán délelőtt elmélet, csütörtök délelőtt gyakorlat. Az elméleti anyagot akár otthon is megnézheted majd videón. Ez után a gyakorlaton fogjuk véglegesíteni, elmélyíteni a tudást és a felmerülő kérdéseket megválaszolni. https://www.facebook.com/events/748786726096744/

FotoKlikk archívum
Fotó Art Fotósiskola Oktatóközpont
09:00
oktatás workshop !Függőben
Molnár Zoltán: Zűrállomás (Budapest 1990-2021) - kiállításmegnyitó Archív
09 Mar 2022

A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. Megnyitó: 2022.03.28. 19h Helyszín: FUGA Megnyitja: Tamási Miklós, a Fortepan fotóarchívum szerkesztője Közreműködik: Fluidian zenei performansz (www.fluidian.ro) Kurátor: Uhl Gabriella Megtekinthető: 2022 04 25 További információ itt található.

FotoKlikk archívum
Fuga - Budapesti Építészeti Központ
08:00
fotókiállítás megnyitó Molnár Zoltán Tamási Miklós Molnár Zolt Uhl Gabriella kiállítás Tamási Miklós Uhl Gabriella
Dezső Tamás: Hipotézis: Levél minden - fotókiállítás Bécsben Archív
09 Mar 2022

A kiállítás a FOTO WIEN (Kunst Haus Wien), a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Collegium Hungaricum Bécs együttműködésében jött létre. Külső helyszín: FOTO WIEN Fesztivál, Atelier Augarten (1020 Bécs, Scherzergasse 1A) Kurátor: Virágvölgyi István Dezső Tamás önazonosságunkat és annak folytonosságát vizsgálja legújabb munkájában. Mi az a titokzatos és megmagyarázhatatlan kapocs, ami összeköti személyiségünket egy életen át? Fizikailag állandó változásban vagyunk: az emberi test minden egyes molekulája folyamatosan újakra cserélődik. Intellektuálisan is állandó változásban vagyunk: gondolkodásmódunk egész életünk során változik. Ha egymás mellé tudnánk tenni tíz- és ötvenéves önmagunkat, több különbség lenne a kettő között, mint hasonlóság. Miben áll mégis identitásunk, hogyan nevezhetjük magunkat mindvégig ugyanannak mindezen változások ellenére? Az emberiség számára elengedhetetlen, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre, ha szuperintelligens mesterséges lényeket akar létrehozni belátható időn belül. Dezső mindehhez az ember metaforáját a növényekben találja meg, amelyek ugyanolyan molekulákból és struktúrákból épülnek fel, mint mi. Ez az absztrakt párhuzam, valamint a feszesen komponált, kiváló minőségű és rendkívül részletes, heterogén képanyag, amely egyfajta wunderkammert alkot, segíti elő, hogy alkotói vizsgálódása kielégítő és alapos legyen. Egy erdő folyamatosan változik, milliónyi átalakuláson megy keresztül – a levelek kicserélődnek, az erdőt alkotó fák csak 100-150 évig élnek –, ennek ellenére akár ezer éven át is ugyanarról az erdőről beszélünk, feltéve, hogy egyazon helyen álló fákról van szó. Hogyan beszélhetnénk ugyanarról az erdőről, ha minden molekulája és sejtje már számtalanszor lecserélődött? A sorozat nagy távolságból indít és egészen a mikroszkopikus közelségig vezet bennünket. A mikroszkopikus fadarabok a legkisebb struktúrákban mutatják be az erdő változását – még mindig hordozva a teljes fa jellegzetességeit. Minden növénynek megvan a maga identitása, és egy növényfaj akár egy-egy apró része alapján is azonosítható. Mégsem létezik két egyforma példány, még akkor sem, ha ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. A klímaválság kapcsán elengedhetetlenné vált, hogy a növényeket jelentőségüknek megfelelően kezeljük, és komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy az emberi identitás mellett a törékeny növényi lét kérdéseit is megértsük. Virágvölgyi István kurátor Dezső Tamás 1978-ban született, Budapesten él. Munkáit világszerte kiállították, és többek között a TIME, a The New York Times, a National Geographic, a Harper’s, a GEO, a Le Monde Magazine, a The Sunday Times, a PDN, a The British Journal of Photography is publikálta képeit. A Robert Koch Gallery (USA) és a The Photographers’ Gallery (Egyesült Királyság) képviseli. A kiállítás megtekinthető: 2022. március 9–27.

FotoKlikk archívum
FOTO WIEN Fesztivál
00:00
fotókiállítás Robert CAPA Dezső Tamás Virágvölgyi István kiállítás Robert Capa Dezső Tamás Virágvölgyi István
Nők a fényképezőgép mögött - fotókiállítás nőnap alkalmából Archív
09 Mar 2022

Alkotók: Csahóczi Margit, Elekné Csollány Éva, Juhász Luca, Nagy Zsuzsi, Szabó Sára, Szép Zsóka, Takács Éva Helyszín: Csengey Dénes Kulturális Központ A tárlat 2022. március 31-ig tekinthető meg.

FotoKlikk archívum
Csengey Dénes Kulturális Központ
00:00
fotókiállítás Csahóczi Margit Elekné Csollány Éva Juhász Luca Nagy Zsuzsi Szabó Sára Szép Zsóka Takács Éva kiállítás Csahóczi Margit Elekné Csollány Éva Juhász Luca Szabó Sára Takács Éva
Természet és fantázia - Dékány Krisztina és Dékány Zsolt fotókiállítása Archív
08 Mar 2022

"Ősszel Tihanyban volt kiállításunk, amelyen Krisztinával (lányommal) közösen, az Ő rajzait és az én fotóim lehetett megtekinteni, rendhagyó, digitális keretekben. Jó visszajelzéseket kaptunk és többen is jeleztétek, hogy örömmel eljönnétek, ha közelebb hoznánk a kiállítást. Immár összeállt minden, hisz itthon, Pécsett is láthatjátok a tárlatunk. Örömmel vesszük, ha eljöttök s velünk ünnepeltek, ezen a nekünk fontos kiállításon. Nézzétek meg, kérdezzetek, mi szívesen beszélünk alkotásainkról. A kiállításunk címe újra Természet és fantázia. Törekszünk a természetességre, de egy kis másság belefér. Inkább hangulatokat szeretnénk átadni, a hitelesség határán táncolva. Az egész ott kezdődött, hogy rajzolni kezdtem, majd fotózni. Grafikusnak szerettem volna tanulni, de az élet és a politika közbeszólt, így végül fotós lettem. Nem bánom, mert nagyon szeretem ezt a sokat adó kreatív szakmát. Persze azóta is készült több rajzom, de én inkább fotós vagyok. Aztán megszületett Kriszta, életem legnagyobb ajándéka. Tanítgattam fotózni és rajzolni is. Azt gondoltam, jobb, ha mindkettőt megtanulja. Így fényképészként végzett, de ezzel nem érte be. Mindig is szerette a különféle látásmódokat, és a művészeteket, de leginkább a rajzolást. Már egészen kis korában is érdekelték a vízalatti világok, s a tengerek. Így, miután 2010-ben az Egyesült Királyságban tengerparti városba költözött, ahol ez az érdeklődés felerősödött, azóta leginkább tenger témájú rajzokat szeret készíteni. 2012-ben elkezdett egyre több energiát tenni a rajzolásba, többnyire a színes ceruzarajzok érdekelték, de a kísérletezéseknek sosincs vége..."

FotoKlikk archívum
Halász Rezső Galéria
18:00
fotókiállítás megnyitó Dékány Krisztina Dékány Zsolt csak-MA Dékány Krisztina
Harangi Mihály: Pesterzsébet fotós szemmel (Nem csak Pesterzsébet) Archív
08 Mar 2022

Előadás az elmúlt 25 év fotóival illusztrálva Előadó: Harangi Mihály https://www.facebook.com/events/463851208508666/

FotoKlikk archívum
Helytörténeti klub, Pesterzsébet
17:00
előadás !Függőben vetített előadás Harangi Mihály Harangi Mihály
Nők a fényképezőgép mögött - fotókiállítás nőnap alkalmából / Megnyitó Archív
08 Mar 2022

Alkotók: Csahóczi Margit, Elekné Csollány Éva, Juhász Luca, Nagy Zsuzsi, Szabó Sára, Szép Zsóka, Takács Éva Megnyitó 2022. március 8-án, kedden, 17 órakor Helyszín: Csengey Dénes Kulturális Központ A kiállítást megnyitja: Sziklai Mariann, az MVM Paksi Atomerőmű Írt. gazdasági igazgatója Közreműködik: Tibai Eszter, Tábori Emese és Berek Dániel A tárlat 2022. március 31-ig tekinthető meg.

FotoKlikk archívum
Csengey Dénes Kulturális Központ
17:00
fotókiállítás megnyitó Csahóczi Margit Elekné Csollány Éva Juhász Luca Nagy Zsuzsi Szabó Sára Szép Zsóka Takács Éva csak-MA kiállítás Csahóczi Margit Elekné Csollány Éva Juhász Luca Szabó Sára Takács Éva
Kép szerkesztése