Sötét Világos
Hemző-díj 2022 – prezentáció Archív
16 Jun 2022

A Hemző Károly Alapítvány 35 év alatti magyar fotográfusoknak hirdeti meg kurátori pályázatát minden évben. A díjra jelölő rangos grémium tagjai nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeiket. Akik a nyilvános prezentáción bemutatják a jelöltjeiket az idei Hemző Károly-díjra: • Bácsi Róbert László fotográfus, a Pictorial Collective alapító tagja • Kocsány Kornél fotográfus, a wonderzphotography alapítója • Somosi Rita művészettörténész, a Budapest FotóFesztivál kurátora • Szigeti Tamás fotóriporter, a MÚOSZ fotóriporter iskolájának vezető tanára • dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója • Mónus Márton fotográfus, a tavalyi győztes A prezentáción a közönség és a zsűri tagjai megismerhetik a jelöltek életrajzát, eddigi munkásságát és a pályázati anyagát is. Az Alapítvány kuratóriuma – Lajos Mari, Szarka Klára, Korniss Péter, Bánkuti András, Salvarani Zsófia – a jelöltek közül választja ki a Hemző-díjas alkotót és (színvonalas, csaknem egyenértékű pályázatok esetén) a finalistákat. Időpont: 2022. június 16., csütörtök, 15 órától Helyszín: Capa Központ Az eseményen való részvétel ingyenes. https://capacenter.hu/esemenyek/hemzo-dij-2022-prezentacio/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
15:00
pályázat Bánkuti András Hemző Károly Mónus Márton Szarka Klára Korniss Péter Bácsi Róbert László Szigeti Tamás Ösztöndíj Kocsány Kornél Somosi Rita Pictorial Collective Lajos Mari Bácsi Róbert Bánkuti András Hemző Károly Mónus Márton Szarka Klára Korniss Péter Bácsi Róbert László Szigeti Tamás Kocsány Kornél Somosi Rita Lajos Mari Bácsi Róbert
FUJIFILM 10 Years of X mount roadshow - DIGITCAM Archív
16 Jun 2022

A FUJIFILM X bajonettjének 10. évfordulója alkalmából a FUJIFILM Magyarország egy 10 alkalmas bemutató sorozattal tér vissza a fotózás szerelmeseihez. 😉 A touch and try napok alkalmával az érdeklődőknek lehetőségük lesz kipróbálni az X széria elérhető aktuális gépeit, objektíveit. 6. helyszínünk a DIGITCAM fotótechnikai szaküzlete Budapest pesti oldalán. Cím: 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 21. Dátum: 2022.06.16 A bemutató nap 14:00-tól 18:00-ig tart. Az esemény ingyenes, regisztráció nélkül látogatható. Azonban azok az érdeklődők, akik előregisztrációjuk leadásával segítik az előzetes érdeklődés felmérését, a helyszínen 10% kedvezményre jogosító kupont kapnak ajándékba! Az előregisztrációkat az alábbi adatok megadásával - Név - Válaszott helyszín várjuk a mate.kerekes@fujifilm.com email címre. Találkozzunk személyesen! Várunk minden kedves érdeklődőt! https://www.facebook.com/events/1069081244045181/

FotoKlikk archívum
DigitCam
12:00
termékbemutató fujifilm
Tiszavirágzás, a kérészek tánca - 4 napos kenutúra a Tisza-tó legszebb részein Archív
16 Jun 2022

Tarts velünk június közepén a Tisza-tóhoz, a kérészek birodalmába, és lessük meg együtt e rövid vízfelszíni életű rovarok csodás násztáncát, a tiszavirágzást! 4 napos túránk során napközben kenukkal járjuk be a Tisza-tó legszebb és legeldugottabb részeit, hogy megcsodáljuk ezen egyedi vízi-világ rendkívüli biodiverzitását. Evezéseink során különféle szélességű vízi utakon haladunk, lesznek szűk ösvények, izgalmas, sűrű nádasok, néhol csendes, sekély vízen evezünk, máskor pedig nyílt, széles, hullámzó vízfelületekre tévedünk. Majd ha a természet is kegyes lesz hozzánk, akkor túránk megkoronázásaképpen az alkonyati órákban megfigyelhetjük a tiszavirágzás csodálatos jelenségét. A túra időpontja: 2022.06.16-19. A túra részletes leírása: https://www.kaland.sport.hu/celpontjaink/magyarorszag/tiszaviragzas-a-kereszek-tanca-4-napos-kenutura-a-tisza-to-legszebb-reszein MAKASE Csapat - https://www.kaland.sport.hu/ https://www.facebook.com/events/3174967466083108/

FotoKlikk archívum
Tiszafüred
10:00
mit fotózzak? fotótúra
Fesztiválfotós workshop - Eger Archív
16 Jun 2022

„Légy ott, ahol a többi fotós nincs jelen” Egy speciális fotográfus workshop keretében részt vehetsz az idén „Az Utcazenészek Versenye” rendezvény média stábjának munkájában. https://www.facebook.com/events/3230507483935047/

FotoKlikk archívum
Eger
07:00
oktatás workshop
Hagyomány az Én szememmel - nemzetközi fotópályázat / Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke Archív
16 Jun 2022

A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke „Hagyomány az Én szememmel” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet két kategóriában. A fotópályázat témaköre: lakóhelyem néprajzi értékei Akik jelentkezését várjuk: - középiskolás kategóriában: gimnáziumok, szakgimnáziumok, és szakiskolák 9-12. évfolyamos tanulóinak jelentkezését egyénileg vagy maximum 3 fős csapatban; - amatőr fotósok kategóriában: 18 éven felüliek jelentkezését egyénileg vagy maximum 3 fős csapatban. További információ és a jelentkezési lap: https://neprajz.unideb.hu/hu/nemzetkozi-fotopalyazat-2022

FotoKlikk archívum
Online
00:00
fotópályázat felhívás
Fényképezte Filmklub a Főfotóban: Hukkle Archív
15 Jun 2022

A Főfotó Fényképezte című filmklubjában június 15-én Hukkle Pálfi György filmje A balladai mélységű alkotás szavainak hiányát Pohárnok Gergely, a film operatőre pótolja

FotoKlikk archívum
Főfoto
18:30
vetített előadás
Foton fórumestek XII. rész: Negatív terek- beszélgetés Czigány Ákossal és Kovács Krisztinával Archív
15 Jun 2022

Foton fórumestek XII. rész: Negatív terek- beszélgetés Czigány Ákossal és Kovács Krisztinával Az FFS által szervezett fórumest-sorozat célja, hogy fiatal fotósok, illetve minden érdeklődő személyes példákon keresztül megismerkedhessen a kurátor-művész / galerista-művész együttműködések különböző formáival. Moderált beszélgetések keretén belül kérdezünk művész-kurátor és művész-galerista párosokat közös munkájukról, tapasztalataikról és a piaci reprezentációhoz való viszonyulásukról. _CZIGÁNY ÁKOS_ (1972, Budapest) a magyar kortárs fotográfiai színtér meghatározó alakja, akinek művészetét a dokumentatív, konceptuális és absztrakt megközelítések ötvözése jellemzi. Bármely sorozatával is találkozik az ember, legyen az a Darwin Online üres lapokból álló geometrikus színkompozíciói, az Egek kontrasztos égboltjai, az Otthonok textúrával rendelkező magányos tűzfalai, Czigány minden munkáját áthatja a tűpontos képi megfogalmazás. A kompozíciók lenyűgöző precizitása olyan rendet teremt, mely a valóság látszatán túlmutat és ebben a fény az anyag egészen finom részleteit, felületeit emeli ki, transzcendens minőségeket hozva létre. A végeredmény egy páratlan, egyszerre formán és struktúrán alapuló, ugyanakkor érzékeinket is megszólító líraiság. Czigány Ákos fotóművész 1995-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. Budapesten él és alkot, 2014 óta a Várfok Galéria képviselt művésze. 2010-ben Egek című sorozatáért elnyerte a neves Lucien Hervé és Rodolf Hervé-díjat, majd az International Photography Awards 3. és a prágai Leica galéria FRAME011 nemzetközi fotográfiaversenyének 2. díját és különdíját is. 2020-ban Balogh Rudolf-díjjal tüntették ki. Alkotásai az elmúlt években számos rangos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek itthon és külföldön egyaránt, többek között olyan intézményekben, mint a Magyar Nemzeti Galéria, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, a Mai Manó Ház, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban, a würzburgi Museum im Kulturspeicher, a frankfurti Galerie BRAUBACHfive vagy a Galleria Parmeggiani - Musei Civici Reggio Emilia. Czigány Ákos alkotásai megtekinthetőek weboldalán www.akosczigany.com, valamint a Várfok Galéria honlapján: https://www.varfok-galeria.hu/muveszek/czigany-akos/ _KOVÁCS KRISZTINA_ művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője Kovács Krisztina művészettörténetet tanult 2002 és 2008 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) és 2007-ben a perugiai Universitá degli Studin. Egyetemi tanulmányai mellett 2005 és 2013 között a budapesti Szépművészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályán dolgozott, tárlatvezetéseket és workshopokat tartott magyar, angol és olasz nyelven. Az ELTE elvégzése óta teljes munkaidőben a budapesti Várfok Galériában dolgozik, először művészettörténészként, asszisztensként, ügyintézőként, kurátorként, majd 2016-tól az intézmény művészeti vezetőjeként. Az elmúlt tizenhárom évben több száz kiállítást szervezett, nemcsak a Galéria kiállítótereiben, hanem azokon kívül is, több rangos intézményben, múzeumban Magyarországon és a nemzetközi színtéren egyaránt, számos művészeti kiadványt és katalógust írt és szerkesztett, illetve rendszeres jelleggel ad elő konferenciákon, kurzusokon művészeti menedzsment témában. Évek óta a Werk Akadémia és a Budapest Art Mentor program oktatója. 2019 őszi szemeszterében Visual Arts Management and Art Curation címmel angol nyelvű kurzust tartott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 2016-ban megalapította a First Generation@Várfok Galleryt, amely angol nyelvű művészeti program, koncepciója és tartalma szempontjából egyedülálló volt Magyarországon. Az First Generation@Várfok Gallery célja volt a gyűjtők következő generációjának oktatása és a kortárs művészettel való megismertetése izgalmas és sokszínű rendezvényprogramon keresztül. Az előadás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja https://www.facebook.com/events/749253419658117/

FotoKlikk archívum
Foton Galéria
16:00
Robert CAPA kerekasztalbeszélgetés Czigány Ákos Lucien Hervé Mai Manó Balogh Rudolf FFS Eötvös Loránd Robert Capa Czigány Ákos Lucien Hervé Balogh Rudolf Eötvös Loránd
Ukrajna: Menekülés és befogadás | fotókiállítás-megnyitó és kerekasztal-beszélgetés Archív
14 Jun 2022

Hajdú D. András díjnyertes fényképész képei közelebb hozzák a felfoghatatlant, hogy megértsük azt, és segíteni tudjunk szomszédainknak. Az orosz-ukrán háború következtében menekülni kényszerülő emberek pillanatait mutatják be a képek, felhívva a figyelmet arra, amit sokan hajlamosak vagyunk elfelejteni: a krízis nem absztrakt fogalom, hanem számos nehéz pillanat, tragédia, és megoldandó probléma sorozata. És éppen ezért, minden segítség számít. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával együttműködésben szervezett kiállításunkkal szolidaritásunkat fejezzük ki Ukrajnával. A megnyitót követően, egy kerekasztal-beszélgetés keretében szakértőinkkel többek között a következőkre keressük a válaszokat: • Milyen az ukrán menekültek társadalmi fogadtatása Magyarországon és Európában? • Mely jogok illetik meg a menekülteket és hogyan támogatja őket az Európai Unió azok érvényesítésében? • Hogyan tudjuk hatékonyan segíteni az Ukrajnából érkezőket egy elhúzódó, akár több évig tartó menekültválság során? A beszélgetésen részt vesz: • Szigeti Borbála – az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének politikai és gazdasági elemzési részlegének vezetője • Havasi Zoltán – a Budapest Bike Maffia vezetője • Kováts András – a Menedék Egyesület igazgatója A beszélgetést Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Közép-Európai szóvivője moderálja. A rendezvény ingyenesen, regisztrációt követően (ukrajnaunhcr.eventbrite.com) látogatható. Továbbra is javasoljuk maszk viselését. A beszélgetést online is közvetítjük: • a www.facebook.com/europapont oldalon, • a www.facebook.com/EuropaiBizottsag oldalon, • a www.facebook.com/UNHCRMagyarorszag oldalon, • és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete YouTube csatornáján: bit.ly/3yowHiF . A kiállítás 2022. június 8-tól 2022. július 8-ig tekinthető meg. https://www.facebook.com/events/511658840656949/

FotoKlikk archívum
Európa Pont
18:00
fotókiállítás megnyitó kerekasztalbeszélgetés Hajdú D. András kiállítás Hajdú D. András
TÁRLATVEZETÉS | keresztes zoltán underdogimages: új orosz (és más) anyag Archív
14 Jun 2022

csellók képek zenés tárlatvezetés közreműködik: Kallai Nóra - cselló „Ezek a képek a legkisebb gyerekem elvesztése után készültek, és elsősorban az azóta bennem zajló változásokat tükrözik. A belső világom át- és újraformálódásának folyamatát boncolva készült a három bemutatásra kerülő sorozat. A fényképek legjava Oroszország távolabbi vidékein készült, a többi meg az életem éppen aktuális környezetében.”

FotoKlikk archívum
Fuga - Budapesti Építészeti Központ
17:00
fotókiállítás tárlatvezetés Keresztes Zoltán Dr. Keresztes Zoltán
FUJIFILM 10 Years of X mount roadshow - FOTOSTOP Archív
14 Jun 2022

A FUJIFILM X bajonettjének 10. évfordulója alkalmából a FUJIFILM Magyarország egy 10 alkalmas bemutató sorozattal tér vissza a fotózás szerelmeseihez. 😉 A touch and try napok alkalmával az érdeklődőknek lehetőségük lesz kipróbálni az X széria elérhető aktuális gépeit, objektíveit. 5. helyszínünk a FOTOSTOP Kaposváron. Cím: 7400 Kaposvár, Fő utca 18. Dátum: 2022.06.14 A bemutató nap 14:00-tól 17:30-ig tart. Az esemény ingyenes, regisztráció nélkül látogatható. Azonban azok az érdeklődők, akik előregisztrációjuk leadásával segítik az előzetes érdeklődés felmérését, a helyszínen 10% kedvezményre jogosító kupont kapnak ajándékba! Az előregisztrációkat az alábbi adatok megadásával - Név - Válaszott helyszín várjuk a mate.kerekes@fujifilm.com email címre. Találkozzunk személyesen! Várunk minden kedves érdeklődőt! 😉 https://www.facebook.com/events/563565105119203/

FotoKlikk archívum
Fotostop Kft
12:00
termékbemutató fujifilm
A Munka Világa - Fotópályázat Archív
14 Jun 2022

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fotópályázatot hirdet „A MUNKA VILÁGA” XIII. címmel. A fotópályázat célja: Az országban tevékenykedő kereskedők, ipari vállalkozások, szolgáltatók, kézművesek tevékenységének, termékeiknek művészi módon való megjelenítése. Ez magába foglalja a cégek mindennapi életének, az ott folyó munkafolyamatoknak a bemutatását. Célunk ráirányítani a figyelmet a vállalkozások értékteremtő, munkaadói tevékenységére. Nevezési feltételek: A pályázaton 18 éves kortól minden alkotó részt vehet a tematikai megjelölés figyelembevételével. A pályaműveket e-mailben a munkavilaga@bkmkik.hu címre kérjük beküldeni, vagy postai úton, digitális formában (CD-n, DVD-n) a BKM Kereskedelmi és Iparkamara 6300 Kalocsa, Búzapiac tér 10. címre várjuk. (Egy e-mail max. 15 MB méretű lehet, vagy mammutmail-ben kérjük megküldeni!) A díjazott és kiállítandó képeket a kamara nagyítja ki. A megküldött képek file neveit a következőképpen nevezze el: sorszám­_név_képcím pl: 1_Gábor János_Esti hangulat A JPG képek mérete 300 dpi, 21x30cm (3543x2380 pixel), vagy a hosszabbik oldala 30 cm-es, 3543 pixel legyen (minimum 2 MB)! A pályázatra max. 5 db alkotás küldhető be. A pályázatra sorozatok nem nevezhetők. A pályázaton való részvételhez szükséges a nevezési lap megküldése is. A díjazottak értékes jutalmakban és oklevélben részesülnek. (I., II., III., Különdíj) (fotós táska, állvány, albumok stb.) Pályázati naptár: Beérkezési határidő: 2022. szeptember 5. Pályázati díj: 1.500 Ft/fő, amelyet a 10915008-00000009-21320012 sz. számlaszámra kérünk utalni, „Fotópályázat” megjelöléssel, illetve kérésre postai csekket küldünk. Zsűrizés várható ideje: 2022. szeptember 8. Zsűri tagjai: Bedi Gyula – EFIAP, A-MAFOSZ/p - fotóművész Bahget Iskander - Kossuth-díjas fotóművész Péjó Zoltán – ES-MAFOSZ fotós Kiállítás megnyitó, díjazás: 2022. október - Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A résztvevőket az eredményről e-mailben értesítjük, továbbá a díjazottak listáját a www.bkmkik.hu honlapon, 2022. szeptember 30-ig nyilvánosságra hozzuk. A kiállítás anyagát több helyszínen; Kecskeméten, Baján, Kiskunhalason és Kalocsán is bemutatjuk. Nevezési lap kérhető: a munkavilaga@bkmkik.hu email címen, vagy elérhető a www.bkmkik.hu weboldalon. Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat Bahget Iskander felhívás kiállítás Bahget Iskander
Aging As Art: A Juried Photography Show 2022 Archív
13 Jun 2022

How do you perceive aging today? Is it the thriving lifestyle of seniors taking on new careers, volunteering or being physically active? Or is it the traditional notion of the harsher realities of aging? The Council on Aging – Southern California invites all amateur and professional photographers, 18 years of age or older, to use their imagination and share their vision and unique interpretation of the aging experience. Aging as Art: A Juried Photography Show will be juried by a panel of distinguished judges. Selected entries will be displayed at the Bowers Museum in Santa Ana from September 1 to 15 and in the Newport Beach Central Library from November 9 to December 20. Aging as Art: A Juried Photography Show depicts the joy, diversity, dignity, and challenges of what living a long life means today. Prizes: Professional Prize Package: Grand Prize – $1,000 Second Prize -$500 Third Prize – $250 Honorable Mentions (two) – $100 each Amateur Prize Package: Grand Prize – $650 Second Prize – $250 Third Prize – $100 Honorable Mentions (two) – $75 each Eligibility: Open to all photographic imagery that can be defined as “How do you perceive aging today?” as interpreted by the entrant. One subject in the composition must be a senior, which is broadly defined as an individual 65 and over. Copyrights & Usage Rights: You will retain all rights to any photograph you submit, including ownership if applicable. By submitting your image in the contest, you grant COASC a royalty-free, worldwide, perpetual, non-exclusive license to publicly display, distribute, reproduce and create derivative works for the entries, in whole or in part, in any media now existing or later developed, for any Council on Aging - Southern California purpose, including but not limited to, advertising and promotion of COASC's website, exhibition, and commercial products, including but not limited to COASC publications. Theme: People Portrait Deadline: 30 June 2022 Entry fee: 30 USD Website: https://www.coasc.org/events/aging-as-art/ Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás
Annual SPIE Day of Light Photo Contest 2022 Archív
13 Jun 2022

The SPIE International Day of Light Photo Contest is held annually to raise awareness about IDL and to demonstrate the impact light has on cultural, economic, and political aspects of our global society. Amateur and professional photographers alike are encouraged to submit photos for a chance to win cash prizes. Photographers age 13 to 17 should submit their images to the Youth Photo Contest. The theme of the photo contest is A World of Light: The Vital Role That Light and Light-Based Technologies Play in Daily Life. Examples of content include, but are not exclusive to, artistic images that depict: • Various properties of light and how it interacts with the atmosphere, nature, and materials • Light technology such as lasers, LEDs, etc. • Images created with light technology such as telescopes and microscopes • People interacting with light and/or light technology • The betterment of the human condition with light Prizes: • 1st prize: US $2,500 • 2nd prize: US $1,000 • 3rd prize: US $500 • Two Technology and Science Prizes: US $750 each • Youth category (ages 13 – 17): Surprise gift box of SPIE merchandise Eligibility: The photo contest is open to people from age 13 and up, both amateur and professional photographers Copyrights & Usage Rights: Each entrant grants SPIE a royalty-free, worldwide, perpetual, non-exclusive license to display, distribute, copy, and reproduce in any medium images submitted to the photo contest, and to use the images in derivative works such as posters, articles, or via any means or form of dissemination. Theme: Landscape Deadline: 16 September 2022 Entry fee: Free Website: https://spie.org/about-spie/international-day-of-light/spie-idl-photo-contest?SSO=1 Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás
Csizek Gabriella & Somosi Rita / kurátori tárlatvezetés @ 𝐄𝐗𝐏𝐄𝐑𝐈𝐌𝐄𝐍𝐓 Archív
12 Jun 2022

Kurátor tárlatvezetés az 𝐄𝐗𝐏𝐄𝐑𝐈𝐌𝐄𝐍𝐓 - Kísérleti fotográfia a kortárs magyar fotóművészetben című időszaki kiállításunkon. Az experimentális vagy kísérleti fotográfia a megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozik, izgalmas felületeket, vizuális effekteket, új jelentésbeli tartalmakat létrehozva. A fotó médiumára való reflektálással, a fotográfia hagyományos funkciójának megkérdőjelezésével az experimentális fotó tekinthető a legváltozatosabb területnek. A fotográfia születésétől kezdve népszerűek voltak a már előhívott képekkel vagy a fotónegatívok kémiai és fizikai eszközökkel való módosítására tett kísérletek. A 20. században a kísérleti fotográfia előzményének az avantgárd fotó ( Moholy-Nagy ), majd a neoavantgárd generáció tekinthető. Napjainkban a képmanipuláció vagy alternatív vizuális kísérletek (szekvencia, fotómátrix) egyre nagyobb teret nyernek, miközben az archaikus technikák is reneszánszukat élik, s egyre nagyobb számban találkozunk a fotográfiai folyamat hibáira épülő esztétikával, illetve multiexpozíció, konstrukció-dekonstrukció, vagy különböző tükrözések általi vizuális játékkal is. A kiállításon olyan autonóm művészi megközelítéseket és projekteket mutatunk be, melyek az experimentális fotográfia fogalmához vagy hagyományához kapcsolódnak. // 𝐄𝐗𝐏𝐄𝐑𝐈𝐌𝐄𝐍𝐓 - Contemporary Hungarian experimental photography Experimental photography is engaged with unusual materials and processes, creating exciting surfaces, visual effects and new meanings and substances. By reflecting on the medium of photography and questioning its traditional role, experimental photography is regarded as the most diverse area. Since the birth of photography, experiments with developed images and the alteration of negative photos by chemicals or manual interventions had been very popular. In the 20th century, avant-garde photography ( László Moholy-Nagy) or the neo-avant garde generation can be regarded as the antecedents of experimental photography. Nowadays, image manipulation and alternative visual experiments ( sequences, photomatrix) gain more ground, while archaic techniques have their golden age and we find ourselves encountering more and more photo-process based aesthetics or visual plays with multi exposition, construction-deconstruction or reflections. In this exhibition we show autonom artistic approaches of experimental photography and its tradition. // Kurátorok / Curators: CSIZEK Gabriella, SOMOSI Rita https://www.facebook.com/events/351328190432271/

FotoKlikk archívum
Kiscelli Múzeum
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Somosi Rita Csizek Gabriella Somosi Rita Csizek Gabriella
CLIP Award 2022 Archív
12 Jun 2022

The Perth Centre for Photography invites all photographic artists to enter the 2022 CLIP Award. The CLIP Award is the Perth Centre for Photography’s biennial award for contemporary urban, natural, and conceptual landscape photography. CLIP celebrates new international photography, that exemplifies excellence and intrigue. Selected works will be critically engaging, innovative, and reflective of global, cultural, social, and environmental issues. Any artworks that incorporate the photographic medium are accepted. This includes traditional and non-traditional forms of photography. Prizes: First Prize: $3000 Student Prize: $1000 Judges Commendation: $500 Eligibility: New work that has not been exhibited in a previous award or competition. Selected works must have been created in the past 3 years, and must be made using the medium of photography. All forms of photo media are accepted. Copyrights & Usage Rights: 1. By entering the competition you confirm that you are the creator and owner of the work, and that you are abiding by privacy laws and, if requested by law, you are able to ensure that the subject's consent was obtained. 2. Although the artist automatically retains copyright of artworks, PCP reserves the right to apply selected finalist images to PCP related media/marketing material. The artist's name will be credited wherever possible on each occasion. Theme: Landscape Cityscapes Deadline: 20 July 2022 Entry fee: PCP Member $35 / General entry $55 / Student entry $35 Website: https://www.pcp.org.au/awards/clip-award/ Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás
Alt Dairy Food Photography Awards Archív
12 Jun 2022

The Alt Dairy Food Photography Awards have been created by the team at Altdairy.org to celebrate and promote inspirational images of alt-dairy food and drink that have been taken by food photographers, bloggers and food stylists all over the world. There are six categories to choose from and the top scoring image across all six categories will win the grand prize of $1000. Categories: Product shot Any commercial photography of alt-dairy products Food stylist If you are a food stylist rather than photographer, then this category is for you Recipe Any shots of completed vegan/plant-based recipes that incorporate alt-dairy products Lifestyle Images of people enjoying alt-dairy products Social/Blog Images shot specifically for social media or blogs Documentary Photojournalism focused on any aspect of the alt-dairy industry from manufacturing to retail to hospitality Prizes: Bronze, silver and gold are awarded in each category with the highest scoring image across all categories winning the grand prize of $1000 Eligibility: Global. Over 18s only. Copyrights & Usage Rights: Copyright of images remains with the photographer. For winning images, copyright holders grant Alternative Future Ltd unlimited non-exclusive use of high-resolution images for activities in all media, including social media, online and print, in relation to the contest and all promotional activities, including those of any official Altdairy.org sponsors, without any remuneration. Copyright holders of all awarded images grant Alternative Future Ltd non-exclusive use of low-resolution pictures on the Altdairy.org website, without any remuneration. Images will be used strictly in relation to the competition and promotion of alt dairy and will not be used for any other promotional reasons. You agree to participate in related publicity and to the use of your name and images for the purposes of advertising, promotion and publicity in connection with the competition without additional compensation. Altdairy.org and its media partners assume no responsibility and are not liable for any image misuse by external third parties. All images used by Alternative Future Ltd will always carry a photographer credit. The photographer agrees that the organisers will not be liable to the photographer in the event of any inadvertent omission of a photographer credit. By entering the competition, you agree that Altdairy.org may publish at their sole discretion any material you supply to their website or by any other means, and they shall be entitled to make additions or deletions to any such material prior to publication. Any image submitted to the competition may be used by Altdairy.org, the competition organisers, and their media partners, sponsors and partners for marketing and promotional purposes of the competition and furthering the cause of alt dairy. By entering the competition, entrants grant Altdairy.org and Alternative Future Ltd a non-exclusive, irrevocable licence to reproduce, publish, exhibit and communicate to the public any image, by any means and in all media throughout the world. Theme: Abstract Black and White Conceptual Documentary Environmental Fine Art Other People Deadline: 1 September 2022 Entry fee: £10 + UK VAT Website: https://www.altdairy.org/food-photography-contest Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás
The Green Environment Archív
12 Jun 2022

For the call for The Green Environment, we are looking for work that explores a verdant landscape, be that in nature or in the midst of the city, visually expressing the concept of Green ecology or polices or addressing environment stewardship, such as visualizing the issues related to climate change and environmental concerns to keep the environment green. Our juror for The Green Environment is Douglas Stockdale, who is a visual artist, book-nerd, science-geek and leads our popular photobook development workshops. In 2008, Stockdale founded and is currently the Senior Editor of PhotoBook Journal, a virtual magazine that provides reviews of contemporary photographic books. Prizes: 35-40 Selected images will hang in the SE Center’s main gallery space for approximately one month with the opportunity to be invited for a solo show at a later date. In addition, selected images are featured in the SE Center social media accounts (FB, IG, Twitter) and an archived, online slide show. A video walkthrough of each exhibition is also featured and archived. Eligibility: All locations, all ages Copyrights & Usage Rights: Artist retains all copyrights to their own images. Artists whose work is chosen for exhibition inclusion grant the SE Center for Photography permission to use images for promoting the exhibition, artist, or SE Center and its programs, and current and past exhibitions. Images may be placed on social media for promotion and features. Theme: Multi-categories Deadline: 31 July 2022 Entry fee: $35/5 images Website: https://www.sec4p.com/green-prospectus Forrás

FotoKlikk archívum
Online
08:00
fotópályázat felhívás
Mitől működik egy KOMPOZÍCIÓ? (és mitől nem?) Archív
12 Jun 2022

Mitől működik egy KOMPOZÍCIÓ? (és mitől nem?) /A tekintet vezetésének művészete./ Egy előadás / kurzus a komponálás módszereiről. Nélkülözhetetlen elméleti háttér fotósoknak, fotózóknak technikai szinttől függetlenül, és azoknak, akik szeretnék megérteni a vizuális kommunikáció alapjait. Előadó: Lakatos János (Moving Target Photo) hivatásos fotográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára Az előadás keynote prezentációja a következő témákat érinti: - A komponálás céljai - A kompozíció 3 szintje - A tekintet vezetésének módjai - Kompozíciós hibák - Vizuális súlyok használata - Komponálás kamerával és utómunkával A prezentáció olyan átfogó elméleti háttértudást ad, melyek segítségével hatékonyan javíthatjuk képeink minőségét a gyakorlatban is. Az előadás anyaga attól is egyedi, hogy sok információ a fotózáson kívül eső vizuális művészeti forrásból származik, a fotószakmai témák pedig 4 különböző nyelven tartott kurzusok leszűrt anyagai, melyek magyarul ilyen formában még nem voltak összegezve. A fotótechnikai kérdéseket csupán érintjük, a lényeg a látás tudatosságán és a tervezési készség fejlesztésén lesz. Az előadás időtartama kb 5 óra Kezdés: 10:00 A workshop egész ideje alatt térítésmentes szendvics, sütemény, üdítő, kávé kínálattal kedveskedünk nektek. Részvételi díj: 50.000 Ft A részvételhez regisztráció, és 10.000 Ft helyfoglaló előleg befizetése szükséges. Jelezd részvételi szándékod a movingtargetphoto@gmail.com címen, vagy üzenj a www.facebook.com/movingtargetphoto oldalon! Várlak szeretettel! :) https://www.facebook.com/events/1197143151022466/

FotoKlikk archívum
Holker - nyitott műterem
08:00
workshop Lakatos János csak-MA Lakatos János
Nyári Fotós túra a Mecsek Egyesület szervezésében Archív
12 Jun 2022

Időpont: 12/06/2022 Egész napos Útvonal: Éger-völgy–Szuadó-nyereg–Szuadó-völgy–Magyarok kunyhója–Jakab-hegy–Éger-tető–Éger-völgy Táv: 12 km. Szintemelkedés: 432 m. Túravezető: Müller Nándor Túravezető: Müller Nándor (20/957-5775, muller.nandor@bonet.hu)

FotoKlikk archívum
Éger-völgy
08:00
fotótúra
IV. Gárdonyi Piknik - MY DIARY - Szegal Hanna Lea pop-up fotókiállítása Archív
12 Jun 2022

Szeretettel várunk minden érdeklődőt Szegal Hanna Lea – a Gárdonyi Piknik keretében nyíló – My Diary című pop-up fotókiállítására! Hanna testvéreivel együtt a gördeszkázás ’90-es évekbeli szubkultúrájának aktív résztvevője volt. Így testközelből ismerte és – egy idő után – dokumentálta is a deszkás bandák mindennapjait. „16 évesen az időm javarészét a gördeszkapályán töltöttem. Az egyik versenyen fotózva sikerült elkapnom egy jó pillanatot, így indult el a később szenvedéllyé váló fotográfia iránti érdeklődés, majd megkaptam életem első saját gépét, egy Praktikát. Akkortól bármerre jártam – éppen úgy, ahogy ma a telefonunkkal készítünk képeket – ezzel dokumentáltam a körülöttem lévő világot, és az abban zajló eseményeket. A kilencvenes években viszont annyiban más volt a helyzet, hogy 36 képkockával gazdálkodtam, így előre át kellett gondolni egy fotó megkomponálását. Születtek portrék, amik valósághű lenyomatai maradtak tinédzser önmagam tükrének. A selfie már akkor sem volt újdonság, csak lutri, hogy homály lesz-e, vagy sem. Azóta eltelt 25-30 év, mégis, az adja e képek érdekességét, hogy a ’90-es évek öltözködési divatja, valamint az analóg fényképezés is reneszánszát éli napjainkban. Így nehéz eldönteni, hogy a fotók tegnap készültek vagy épp 25 évvel ezelőtt.” Megnyitó: 2022. június 11. (szombat) 19:00, B32 Galéria és Kultúrtér színházterme A kiállítást Szegal Hanna Lea és Süveg Márk Saiid / Akkezdet Phia beszélgetésével nyitjuk meg. Megtekinthető: 2022. június 17-ig minden hétköznap 10-18 óráig a rendezvények függvényében. A belépés díjtalan! Támogatók: Újbuda Önkormányzata www.ujbuda.hu B32 GALÉRIA ÉS KULTÚRTÉR 1111 Budapest, Bartók Béla út 32. Nyitvatartás: H–P: 10 –18 óráig SZ–V: zárva +36 1 787 0045 b32@ujbuda.hu https://b32kulturter.hu/

FotoKlikk archívum
B32 Galéria és Kultúrtér
00:00
fotókiállítás Szegal Hanna Lea kiállítás
Kép szerkesztése