club.profile.motto | club.name
Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája(budai Vár, Színház u. 1-3.)Megtekinthető: naponta 13-18 óra között, előadási napokon a műsor végéig. Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája(budai Vár, Színház u. 1-3.)Megtekinthető: naponta 13-18 óra között, előadási napokon a műsor végéig.Vannak kitűnő művészek, akár fotográfusok is, akik állandóan szem előtt vannak, tudjuk róluk, hogy milyen terveik vannak, éppen min dolgoznak, hol látható kiállításuk, mikor jelenik meg könyvük. Oda kell figyelnünk, hogy mit mondanak, hogyan vélekednek a világról, másokról, vagy önmagukról. El tudják magukat helyezni - el is helyezik - saját értékrendjük alapján, és ennek hangot is adnak, amikor csak lehet. Vannak kitűnő művészek, akár fotográfusok is, akik állandóan a háttérben dolgoznak, szinte semmit sem tudunk róluk, jelenlétüket csak egy-egy remek kiállítás, elkészült mű, nagyszerű könyv vagy publikáció jelzi......Persze nekik is van véleményük a világról, vannak gondolataik, amelyek mások számára is hasznosak lehetnének, de halk szavukat alig érteni. Angyalszárnyakon libbennek közénk, és szinte csak szárnysuhogásukról érezzük, hogy jelen vannak. Szentiváni János angyalszárnyai jelképesek ugyan, de a lényegét adják személyiségének. Ki ez a szerény, jó megjelenésű fiatalember, aki szárnyak nélkül is angyali szelídséggel, ám mély gondolkodással szemlélődik a világban? Honnan indult, mi történt vele, mit kell tudnunk róla?1952-ben született, Budapesten. 1972-ben szüleitől kapott egy Zenit E fényképezőgépet ajándékba. Négy évnek kellett eltelnie, hogy komoly késztetést érezzen a fotografálásra. Nagyító, sötétkamralámpa, hívótálak, vegyszerek a fürdőszobában. Autodidakta képzés, fotóstanfolyamok, ellesni mindent, amit csak lehet. Először riportszerű képeket készít, a mindennapi élet pillanatait örökíti meg. 1978-tól a Hungaroton megbízásából rock-zenekarokat, saját örömére színházat és táncot fényképez: Huszonötödik Színház, Jobba Gabi, Győri Balett.1986-1990 között Moravánszky Ákos, majd Turányi Gábor főszerkesztő mellett a Magyar Építőművészetnek dolgozik. Első munkája Bán Ferenc Művelődési Központja Nyíregyházán. Ekkor még kisfilmes Minolta a "technika" széleslátószögű objektívvel. Ahhoz, hogy a megfelelő nézőpontokat kiválassza, a perspektivikus torzításokat korrigálja, fára, kerítésekre, oszlopokra mászik, emeleti lakásokba kéredzkedik. Közben a havonta megjelenő Népművelésnek kulturális, művészeti témákból riportokat készít.Sorra kamerája (immár nagyfilmes Bronica majd Hasselblad) elé "járulnak" a magyar építészet régi és új alkotói, alkotásai: Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Ybl Miklós, Makovecz Imre, Finta József, Csete György, F. Kovács Attila és a többiek. 1990-től szabadfoglalkozású, a MÚOSZ tagja. 1998-ban az Octogon építészeti folyóirat egyik alapítója. Újabb munkák, gyönyörű feladatok. Megismeri az európai és az angolszász építészetet, fényképezi a Velencei Biennálékat, Berlin városközpontját, a Potsdamer Platzon a Sony Centert, Helmut Jahn épületét, nem sokkal arrébb Frank O. Gehry DG Bankját, Jean Nouvel épületét Prágában, utóbbit aztán a World Architecture publikálja.1992-1995 között fotós megbízatásai mellett természetfilmeket készít a Magyar Televízió számára. Somogyi Krisztinával készített Lélek és építészet című sorozata 2006-ban a Pax TV-ben megy adásban. Ebben templomok, iskolák, középületek - az elmúlt évtized kortárs magyar építészetének jeles alkotói és alkotásai - elevenednek meg Szentiváni János mint operatőr által. Élvezi a kihívást, amit a mozgó- és az állókép közötti különbség jelent.2003 különleges számára, a siker éve: csoportos Pulitzer-díjat kap az Octogon, és mint alapító tagnak, neki is része van ebben. Fotóival jelenik meg a Terror Háza Múzeum könyvszerű katalógusa, amely eddig már több kiadást megért, majd ezt követi a Sándor Palota történetét bemutató album. A Zsolnay-kerámiákkal díszített épületekről sorozatot készít egy japán kiadó felkérésére. A fotók anyagából készült könyv és vándorkiállítás Japánban is nagy sikert aratott, és ráirányította a figyelmet a magyar iparművészet és építészet egyik méltán híres színfoltjára. Fényképezi - és még mindig 2003-nál tartunk - Finnországban kortárs építészek: Pekka Helin, Tuomo Siitonen, Pentti Kareoja munkáit. Hazatérése után Fehér láng címmel sikeres kiállítást rendez a Millenáris parkban. Mint mondja, nemesen egyszerű, tiszta gondolkodás jellemzi a finneket, és ez a lelki rokonság nagyon sokat jelent számára. Itt mélyül el barátsága a Finnországban is alkotó Popovits Zoltán szobrászművésszel. 2004-ben Lélekvándorlás című kiállítását mutatja be a Marcello Design Galériában, az Építészet Hónapja keretében. Ahogy Bojár Iván András írja: "Újrafogalmazott terek, finom vagy éppen markáns részletek, kitüntetett figyelem. Az építészeti fotográfia önálló műfaj, amely különleges érzékenységet kíván, értő, nem egyszer kritikus hozzáállást. Bár tárgya statikus, a kép gyakran informatív, mégsem egyszerű dokumentálásról van szó. A fotók egy-egy építészeti alkotás lényegét ragadják meg, megmutatják az összefüggéseket, a fotós személyén keresztül értelmezik az épületeket. Szentiváni János építészeti fotói környezettudatos szemléletmódra nevelnek, és sok esetben visszahatnak az alkotások tárgyára is, magára az építészetre."2005-ben a MAOE tagja lesz, újabb feladatokra, kiállításokra és könyvekre készül.Vannak kitűnő művészek, akár fotográfusok, akik munkájukkal kerülnek előtérbe. Szentiváni János közéjük tartozik, - végtelen szelídségével, tehetségével angyalszárnyakon lebbent közénk. Nézzék, egyik fotóján az angyalszárny tisztán felismerhető. Vagy az csak egy építészeti motívum?Eifert János
Helyszín: Magyar Fotográfiai Egyesület(Budapest V., Belgrád rakpart 17. V. emelet)Megnyitja Benkő Imre fotóművészMegtekinthető: hétfőtől csütörtökig 16-19 óráig Helyszín: Magyar Fotográfiai Egyesület(Budapest V., Belgrád rakpart 17. V. emelet)Megnyitja Benkő Imre fotóművészMegtekinthető: hétfőtől csütörtökig 16-19 óráig
bipolar-projekt bemutatása Arno Geiger, Grecsó Krisztián, Kiss Noémi, Wilhelm Droste és Karádi Éva közreműködésével Csoszó Gabriella és Khoór Lilla képeivel a LETTRE folyóirat tavasziszáma alapjánHelyszín: Budapest Congress & World Trade Center Brahms terem(Kongresszusi Központ)2007. április 15-én 10,30 órakor bipolar-projekt bemutatása Arno Geiger, Grecsó Krisztián, Kiss Noémi, Wilhelm Droste és Karádi Éva közreműködésével Csoszó Gabriella és Khoór Lilla képeivel a LETTRE folyóirat tavasziszáma alapjánHelyszín: Budapest Congress & World Trade Center Brahms terem(Kongresszusi Központ)2007. április 15-én 10,30 órakor
Helyszín: Bethlen Galéria(Budapest VII., Bethlen Gábor tér 3.)Megnyitja Szalay Zoltán fotóművész Helyszín: Bethlen Galéria(Budapest VII., Bethlen Gábor tér 3.)Megnyitja Szalay Zoltán fotóművész
Helyszín: Új Színház - Volksbank Galéria(Budapest VI., Paulay E. u. 35.)Megnyitja: Kiszely Krisztián fotóművész és Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatójaMegtekinthető: 2007. április 12-től évadzárásig minden nap 10 órától 18 óráig és az előadások előtt, valamint a szünetekben. Helyszín: Új Színház - Volksbank Galéria(Budapest VI., Paulay E. u. 35.)Megnyitja: Kiszely Krisztián fotóművész és Márta István zeneszerző, az Új Színház igazgatójaMegtekinthető: 2007. április 12-től évadzárásig minden nap 10 órától 18 óráig és az előadások előtt, valamint a szünetekben.
Helyszín: Csokonai Művelődési Ház1153 Budapest, Eötvös u. 64-66Megnyitja: Bálványos Huba, Munkácsy-díjas grafikusművész Helyszín: Csokonai Művelődési Ház1153 Budapest, Eötvös u. 64-66Megnyitja: Bálványos Huba, Munkácsy-díjas grafikusművész
Helyszín: MODEM(Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)Megnyitó 2007. április 12-én 20,00 órakorZárás nincs megerősítve... Helyszín: MODEM(Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.)Megnyitó 2007. április 12-én 20,00 órakorZárás nincs megerősítve...
Helyszín: Menta Terasz(Budapest II., Margit krt. 14.)Megnyitja: Török András, a Nagy Budapest Törzsasztal egyik alapítójaZárás nincs megerősítve! Helyszín: Menta Terasz(Budapest II., Margit krt. 14.)Megnyitja: Török András, a Nagy Budapest Törzsasztal egyik alapítójaZárás nincs megerősítve!
Helyszín: INTERMEDIAMagyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia TanszékH-1063 Budapest, Kmety u. 27.2007. április12. csütörtök9.30 - 10.00: Érkezés10.00. -10.30 Köszöntő, bevezetőt mond:Alain Fourgeaux, (Francia Intézet Budapest, igazgatóhelyettes, kulturális attasé)Csizek Gabriella (kurátor, Mai Manó Ház, művészeti vezető) Helyszín: INTERMEDIAMagyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia TanszékH-1063 Budapest, Kmety u. 27.2007. április12. csütörtök9.30 - 10.00: Érkezés10.00. -10.30 Köszöntő, bevezetőt mond:Alain Fourgeaux, (Francia Intézet Budapest, igazgatóhelyettes, kulturális attasé)Csizek Gabriella (kurátor, Mai Manó Ház, művészeti vezető)10.30. -11.30 Francois Soulages: A fotóművészet politikai hatása a kortárs testekre11.30-12.00 Horányi Attila: Tekintetek és kezek, snapshotok és olajfestmények12.00-12.30 kérdések12.30-13.00 A beszélgetésekre meghívott művészek műveinek vetítése (dvd)13.00-14.00: Szünet14.30 -15.00 Peternák Miklós: A kép hatalma - a hatalom képe15.00 -15.30 Kékesi Zoltán: Képek, árnyakkal15.30 -16.00 kérdések16.00 -16.15: Szünet16.15-17.00 Hock Beáta beszélget Szász Lilla, Várnagy Tibor és El-Hassan Róza képzőművészekkel17.00-17.45 Bán András beszélget László Gergely, Barakonyi Szabolcs és Szabó Péter fotóművészekkel2007. április 13. péntek10.00. -11.00 Marc Tamisier: Fotográfiai korpusz, politikai test11.00. -11.30 Rényi András: Helyszíni közvetítés: a terror mint performansz11.30- 12.00 Nyikos Júlia: A fotografikus és a történelmi tapasztalat az irodalomban12.00- 12.30 kérdések12.30 -14.00: Szünet14.00-14.30 Nagy Edina: "Van, aki forrón szereti..."14.30- 15.00 Házas Nikoletta: Közelről távolra és közelre(személyes és társadalmi narratívák C. Sherman és S. Calle konceptuális művészetében)15.00- 15.30 kérdések15.30- 15.45: Szünet15.45- 16.30 Petrányi Zsolt beszélget B aglyas Erika, Csontó Lajos és Fodor János képzőművészekkel16.30- 17.00 Konferencia záró: Francois Soulages, Nyikos Júlia, Csizek Gabriella, Csoszó GabriellaBevezető2007. április 12-én, csütörtökön és 13-án, pénteken tartjuk Budapesten a Photographie corps politiques - Photography Political Bodies nemzetközi szimpóziumsorozathoz kapcsolódó konferenciát.A koncepció és az elméleti háttér kialakítása Catherine Couanet, Francois Soulages és Marc Tamisier nevéhez fűződik. Az első előadások 2006 októberében hangzottak el a párizsi Művészettörténeti Intézetben. Ennek a rendezvénynek a tematikáját követve és arra reflektálva szerveznek az együttműködő országok konferenciasorozatot - azt remélve, hogy a különböző megközelítések, a történelmi, politikai és lokális háttér eltérései, illetve az azokból adódó tapasztalatok különbözősége árnyalja és szélesíti a képek politikumáról kialakított gondolatainkat.A Budapesten megrendezésre kerülő konferencia elsősorban gondolati hátteret kíván teremteni a közönség, a felkért előadók, valamint a művészek számára is, hogy reflektáljunk a kelet-közép-európaiságból adódó történelmi és politikai hátterünk jelenkori, a kortárs művészetre és elméleti diskurzusra gyakorolt hatására, a személyes térben is jelentkező következményeire és az ennek nyomán és okán létrejött művek sajátosságaira is. 2009-ig több országban, többek között Tunéziában, Spanyolországban, Brazíliában, Olaszországban, Szlovákiában, az USA-ban és Nagy-Britanniában kerül megrendezésre a sorozat folytatásaként egy-egy tudományos találkozó.A különböző országokban az azonos téma eltérő megközelítéseket és értelmezési tereket alakíthat ki, lehetőséget teremtve az összehasonlításra, a tágabb kontextusban való értelmezésre.A budapesti konferencia szervezői:Csizek Gabriella (kurátor, Mai Manó Ház művészeti vezetője, www.maimano.hu)Csoszó Gabriella (fotóművész, Kontakt Fotóművészeti Kurzusok művészeti vezetője, www.fotokontakt.hu)Nyikos Júlia (irodalomtörténész, PhD-ösztöndíjas, Paris8 Egyetem-ELTE)A konferencia elnöke:Francois Soulages(Institut National d'Histoire de l'Art - Paris8 Egyetem egyetemi tanára)A konferencia témájaMiért és hogyan alakítja át a fotográfia a fényképezett és fényképezhető testeket - azaz valamennyi emberi testet - politikai testté? Milyen hatása van ennek az átalakulásnak a testre, a politikára és magára a fotográfiára?A fotográfia nem csupán egyéni, privát és intim vállalkozás; politikai, közéleti és extim gyakorlat is egyben. Legalábbis ez a kettősség jellemzi mind a művészet nélküli (kortárs) fotográfia, mind a (kortárs) művészet részeként megjelenő fotográfia gyakorlatát, a képkészítést / alkotást, a mediatizálást / adományozást, a kommunikációt / a kiállításokat és a fogyasztást / befogadást.A fotográfia tehát kettős feszültséget hordoz magában: egyaránt politikai és individuális, publikus és privát, intim és extim, ugyanakkor a kortárs művészethez tartozó és művészet nélküli is. Egyaránt jelölt és fotográfiai anyag, "ez volt" és "ez volt megrendezve", múltbeli esemény és annak formája, valóság és képzelet, nyom és lenyomat, visszafordíthatatlan és befejezhetetlen stb...Ezen kettősségek mentén alakulnak át a testek politikai testté a fotográfiában, ezért vizsgálhatjuk egyszerre a testeket és azok képét, ezért lép dialektikus viszonyra a fotográfia és a politika, és ez kapcsolja össze a politikai filozófiát és az esztétikát is.A politizálódás, a testek és azok képeinek nyilvánosságra kerülése a művészet nélküli fotográfia és a művészetben megjelenő fotográfia eredménye. Így van ez, amióta a fotográfia létezik; ma azonban ez más erővel, más eszközökkel jelenik meg - és más veszélyeket hordoz. Jó példák erre az iraki Abou Ghraib börtönben készült fotók, csakúgy, mint 2001. szeptember 11-én a testeket ábrázoló fotók hiánya: mindkét esetben a testekről szóló fotográfia nyilvánossá tételéről, cenzúrájáról és politikájáról van szó.A testeket és azok szexualitását ábrázoló fotók olyan esztétikát alakíthatnak ki, amely sokban emlékeztet a szexuális alanyok egymás közötti politizált, valamint a hatalommal való kapcsolatára.A (kortárs) művészek a fotográfia eszköztárának fel- és kihasználása révén ezeket a kérdéseket, feszültségeket és kettősségeket dolgozzák fel, és a fotográfiai és (éppen ezért) politikai testekről való gondolkodás lehetőségeit tágítják ki.Az egyik alapvető kérdés tehát a testek, azok képeinek és ábrázolásainak a szabadsága, valamint - ezzel összefüggésben - a politikai és társadalmi test ellenőrzése, felügyelete és függő helyzetbe kényszerítése.Voltaképpen miért és hogyan alkalmazható a fotográfia egyszerre a politikai testekre gyakorolt hatalom kritikájaként, ugyanennek a hatalomnak az eszközeként, és a politikai testeket, valamint a testeket és a politikákat a művészet felől megkérdőjelező gyakorlatként?A "Mi a fotográfia?" problémakör tehát a következő kérdéseket foglalja magában: "Kihez tartozik a test?", "Milyen hatalma lehet a képnek?", "Hogyan bánjunk a politikával?" és "Milyen szerepe lehet a művészetnek?".
Helyszín: Magyar Plakát Ház(Nagykanizsa)Megnyitja Lehota János tanárZárás nincs megerősítve! Helyszín: Magyar Plakát Ház(Nagykanizsa)Megnyitja Lehota János tanárZárás nincs megerősítve!
A SZEMÉLYISÉG, AZ EGYÉNISÉG - Tripont Workshop 2007Helyszín: TripontBudapest, XI. kerület Ménesi út 39.Résztvevők max. száma: 20 főRészvételi díj: Bruttó 3000 Ft / előadás A SZEMÉLYISÉG, AZ EGYÉNISÉG - Tripont Workshop 2007Helyszín: TripontBudapest, XI. kerület Ménesi út 39.Résztvevők max. száma: 20 főRészvételi díj: Bruttó 3000 Ft / előadás
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum, Kupolacsarnok1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.A kiállítást megnyitják: Ivan Bandic, a Horvát Köztársaság budapesti nagyköveteés Dr. Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója.Pénztárzárás: 17.30 órakor.A kiállítási épület nyitva tartása: 10-18 óráig; szünnap: kedd Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum, Kupolacsarnok1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.A kiállítást megnyitják: Ivan Bandic, a Horvát Köztársaság budapesti nagyköveteés Dr. Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója.Pénztárzárás: 17.30 órakor.A kiállítási épület nyitva tartása: 10-18 óráig; szünnap: keddAz év természetfotósa című versenyen rendszeresen nyernek díjakat magyar fotóművészek is. A két magyar díjazott képeit tekinthetik meg az érdeklődők a szatellitkiállításon.
Konferencia és kiállítás a társadalomtudományi (néprajzi, kulturális antropológiai, etnográfiai) fényképhasználatrólHelyszín: Marczibányi Téri MűvelődésiKözpont, KamarateremBudapest Konferencia és kiállítás a társadalomtudományi (néprajzi, kulturális antropológiai, etnográfiai) fényképhasználatrólHelyszín: Marczibányi Téri MűvelődésiKözpont, KamarateremBudapest
A SZEMÉLYISÉG, AZ EGYÉNISÉG - Tripont Workshop 2007Helyszín: TripontBudapest, XI. kerület Ménesi út 39.Résztvevők max. száma: 20 főRészvételi díj: Bruttó 3000 Ft / előadás A SZEMÉLYISÉG, AZ EGYÉNISÉG - Tripont Workshop 2007Helyszín: TripontBudapest, XI. kerület Ménesi út 39.Résztvevők max. száma: 20 főRészvételi díj: Bruttó 3000 Ft / előadás
A fotópályázat célja, hogy fényképekkel hívja fel (és egyáltalán felhívja a figyelmet) az országban élők figyelmét Magyarország romlására, amely megmutatkozhat egy útkereszteződésben vagy egy egész kerületben, de akár egy kis patakban is. A fotópályázat célja, hogy fényképekkel hívja fel (és egyáltalán felhívja a figyelmet) az országban élők figyelmét Magyarország romlására, amely megmutatkozhat egy útkereszteződésben vagy egy egész kerületben, de akár egy kis patakban is.A pályázat politikailag objektív, nem keveri bele a napi eseményeket, ezért az azon induló pályamunkák szigorúan az ország, vagy annak részletének romlásáról szólhatnak, ezen belül a téma szabadon választható.A pályamunkák beküldési határideje: 2007.06.15A pályamunkák végleges elbírálásának határideje: 2007.07.01Részvételi feltételek:A pályázaton bárki indulhat de csak saját készítésű fotóval, a beküldött fotóknak az alábbi feltételeknek meg kell felelniük:a beküldött fotó mérete: a hosszabb oldal maximum 700px leheta beküldött fotó eredeti mérete: a rövidebb oldal minimum 1400pxa pályamunka nem nyert még más pályázatona képet tavaly vagy idén fotóztáka kép a valóságot tükrözze, annak feleljen is megA Blogger-NET nem kívánja kikötni a képek stílusát, elkészítési módját, lehet színes, fekete-fehér, valamint engedélyezett a digitális utómunka és a keret is.Egy pályázó maximum 6 képet tölthet fel, a képek sorozatként is beküldhetők, de abban az esetben ezt jelölni kell és akkor csak egy pályaműnek számít.A fotókhoz mellékelni kell:Kép készítésének módjátGép és objektív típusátKészítés helyét, időpontjátLeírást a kép mondanivalójáról kb.: 5- 15 sorA pályázó azzal, hogy indul a pályázaton, elismeri, és kijelenti, hogy az általa indított kép a saját tulajdonát képezi, valamint belegyezik abba, hogy a Blogger-NET a pályamunkákat a Blogger-NET oldalon és a társoldalakon díjmentesen megjelentesse akár a kisseb akár az eredeti méretben, de minden esetben az induló tudtával és a forrás megjelölésével. A Blogger-NET tiszteletben tartja a szerzői jogokat ezért a pályamunkákra nem tart igényt és elismeri annak tulajdonjogát.Ahhoz, hogy valaki képet tölthessen fel a Blogger-NET galériájába, regisztrálnia kell magát, így hozzászólhat és szavazhat is más művekre .A regisztrációval nem csak résztvevővé válik az induló, hanem az elbírálásnak is részesévé válik.Csak azok a pályamunkák érvényesek, amikről a fent említett szempontok alapján a pályázó az office@keeper-tech.hu e-mail címre (a Blogger-NET oldalán történt regisztráláskor megadott e-mail címről) nyilatkozatot küld.A Blogger-NET szerkesztősége kérheti a pályamunkákat eredeti méretben CD adathordozón a későbbi megjelentetés céljából függetlenül attól, hogy a pályamunka milyen helyezést ért el.A pályamunkák elbírálása a beérkezett szavazatok és vélemények alapján történik.A legtöbb pontot kapott pályamű a nyertes. Második helyezett a második legtöbb pontot elért pályamű és így tovább. Szavazni csak regisztrált tag tud és egy képre ő is csak egyszer.A Blogger-NET saját döntése alapján különdíjat ad a szerinte legjobbnak ítélt pályamunkáért.Díjazások:I. helyezett: egy éves előfizetés a Digitális Fotó MagazinraII. helyezett: fél éves előfizetés a Digitális Fotó MagazinraIII. helyezett: fél éves előfizetés a Digitális Fotó MagazinraKülöndíj: saját, egyedi weblap a Blogger-NET oldalain belül, tárhellyelAz eredményről a megadott e-mail címen kap a pályázó értesítést, ezenkívül a Blogger-NET oldalon is megtalálható lesz az eredményhirdetés.A pályázattal kapcsolatosan további információ kérhető a Blogger-NET fórumában a Fotópályázat-on belül.
Pókbangó (Ophrys sphegodes MILL.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Kék, Zöld, Piros, Lila, BarnaMérete: 10 cm - 35 cm Pókbangó (Ophrys sphegodes MILL.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Kék, Zöld, Piros, Lila, BarnaMérete: 10 cm - 35 cm
Pofók árvacsalán (Lamium orvala L.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Fehér, Piros, LilaMérete: 30 cm - 40 cm Pofók árvacsalán (Lamium orvala L.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Fehér, Piros, LilaMérete: 30 cm - 40 cm
Pilisi bükköny (Vicia sparsiflora TEN.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: SárgaMérete: 0 cm - 80 cm Pilisi bükköny (Vicia sparsiflora TEN.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: SárgaMérete: 0 cm - 80 cm
őzsaláta (Smyrnium perfoliatum L.)Virág színe: Sárga, ZöldMérete: 40 cm - 120 cm őzsaláta (Smyrnium perfoliatum L.)Virág színe: Sárga, ZöldMérete: 40 cm - 120 cm
Ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys L. subsp. vindobonensis M. FISCHER)Virág színe: KékMérete: 5 cm - 15 cm Ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys L. subsp. vindobonensis M. FISCHER)Virág színe: KékMérete: 5 cm - 15 cm