club.profile.motto | club.name
Járt-e már Budapesten?Háttérinformációk Pettendi Szabó Péter fotó- és videoprojektjéhez Járt-e már Budapesten? Háttérinformációk Pettendi Szabó Péter fotó- és videoprojektjéhez Pettendi Szabó Péter Háttér – Járt-e már Budapesten? című fotó- és videóprojektje, az utóbbi évek egyik legegységesebben megítélt és legnagyobb média figyelmet kivívó kortárs fotóművészeti alkotása. Hogyan és miért alkotnak ebben az egyszerre dokumentarista és koncept felfogású munkában egységet, az analóg és digitális, színes és fekete-fehér, álló- és mozgóképek? A projekt bemutatása utáni előadás, ennek a kérdésnek a megválaszolásán túl, nem csak, a képi és gondolati előzményeket foglalja össze, hanem a 2006-os Lánchídi kiállítás és az idén április végén megjelent album létrejöttének fontosabb részleteit is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk szerdán 19 órakor az ArtBázison! A program látogatóit arra kérjük, hogy 200 Ft-tal támogassák az ArtBázis fenntartását. Cím: ArtBázis, 1085 Bp., Horánszky u. 25., http://www.artbazis.hu. Időpont: 2008. június 4. szerda, 19 óra Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Helyszín: G13 Galéria (Budapest VII., Király u. 13.) Megnyitja Andy Vajna, Kopeczky Róna és Bray-Mezey Franciska Helyszín: G13 Galéria (Budapest VII., Király u. 13.) Megnyitja Andy Vajna, Kopeczky Róna és Bray-Mezey Franciska
Helyszín: MTA Művészeti Gyűjteménye (Budapest V., Roosevelt tér 7.) Bevezetőt mond Beke László, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója Megnyitja Farkas Zsuzsanna művészettörténész Megtekinthető: hétköznap 11-16 óráig Helyszín: MTA Művészeti Gyűjteménye (Budapest V., Roosevelt tér 7.) Bevezetőt mond Beke László, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatója Megnyitja Farkas Zsuzsanna művészettörténész Megtekinthető: hétköznap 11-16 óráig
Helyszín: Makett Labor Galéria (Budapest IX., Pipa u. 4.) Megnyitja Szirtes János Társkiállítás: Peter Sanders: Az integráció művészete: iszlám a gyönyörű, zöldellő brit tájakon Megnyitja Greg Dorey, brit nagykövet Megtekinthető: hétköznaponként 12-18 óráig Helyszín: Makett Labor Galéria (Budapest IX., Pipa u. 4.) Megnyitja Szirtes János Társkiállítás: Peter Sanders: Az integráció művészete: iszlám a gyönyörű, zöldellő brit tájakon Megnyitja Greg Dorey, brit nagykövet Megtekinthető: hétköznaponként 12-18 óráig
Helyszín: MAKETT LABOR GALÉRIA, Budapest IX. ker. Pipa u. 4 A Brit Nagykövetség fotókiállítása Peter Sanders munkáiból. A kiállítás keretében Peter Sanders, a nemzetközi hírű, iszlám hitre áttért brit fotográfus képei közül mutatunk be néhányat. A Kiállítást megnyitja: Greg Dorey, brit nagykövet Társkiállítás *SIVATAGTEMPLOM* Bérczi Zsófia kiállításának képei Egyiptomban készültek, ahová a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával jutott el három hónapra egy évvel ezelőtt. Helyszín: MAKETT LABOR GALÉRIA, Budapest IX. ker. Pipa u. 4 A Brit Nagykövetség fotókiállítása Peter Sanders munkáiból. A kiállítás keretében Peter Sanders, a nemzetközi hírű, iszlám hitre áttért brit fotográfus képei közül mutatunk be néhányat. A Kiállítást megnyitja: Greg Dorey, brit nagykövet Társkiállítás *SIVATAGTEMPLOM* Bérczi Zsófia kiállításának képei Egyiptomban készültek, ahová a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával jutott el három hónapra egy évvel ezelőtt. A Kiállítást megnyitja: Szirtes János tanszékvezető egyetemi tanár, MOME A kiállítás 2008. június 20-ig, hétköznaponként 12-től 18 óráig tekinthető meg. Telefon: 303-4881
Helyszín: Alexandra Könyváruház (Budapest V., Nyugati tér 7.) A szerzővel ifj. Vitray Tamás beszélget Helyszín: Alexandra Könyváruház (Budapest V., Nyugati tér 7.) A szerzővel ifj. Vitray Tamás beszélget
Helyszín: Hotel Ibis Accor (Budapest XIII., Dózsa György út 65. - Váci út sarok) Megnyitja Módos Gábor fotóművész Megtekinthető: minden nap 8-20 óráig Helyszín: Hotel Ibis Accor (Budapest XIII., Dózsa György út 65. - Váci út sarok) Megnyitja Módos Gábor fotóművész Megtekinthető: minden nap 8-20 óráig
Az első forduló - Napsugaras Rákosmente - pályázatainak beküldési határideje: 2008. szeptember 15.A fotópályázaton bármely rákosmenti lakos nevezheti fotóit, kizárólag digitális formában CD lemezen. A CD lemezeket postai úton várják a 1173 Budapest, Pesti út 165. címre, vagy ügyfélfogadási időben személyesen Rákosmente Városházán a Polgármesteri Irodán (I.em 102.). - A borítékra írják rá: Napsugaras Rákosmente - Fotópályázat. Technikai paraméterek: jpg vagy tiff formátumban, minimális felbontás: 1200×1600. Az első forduló - Napsugaras Rákosmente - pályázatainak beküldési határideje: 2008. szeptember 15. A fotópályázaton bármely rákosmenti lakos nevezheti fotóit, kizárólag digitális formában CD lemezen. A CD lemezeket postai úton várják a 1173 Budapest, Pesti út 165. címre, vagy ügyfélfogadási időben személyesen Rákosmente Városházán a Polgármesteri Irodán (I.em 102.). - A borítékra írják rá: Napsugaras Rákosmente - Fotópályázat. Technikai paraméterek: jpg vagy tiff formátumban, minimális felbontás: 1200×1600. Nevezési díj nincs. Egy pályázó legfeljebb 20 fotót nevezhet fordulónként. A pályázat szervezői ösztönözni kívánják a fiatalok részvételét, így a fotópályázaton külön kategóriában indulhatnak a 18 év alattiak. Kizárólag saját fotóval lehet jelentkezni! Minden pályázó nevezésekor a fotókat tartalmazó CD-hez mellékelt a www.rakosmente.hu honlapról letölthető formanyomtatványon köteles nyilatkozni, hogy az általa beküldött fotó a saját tulajdona - ő rendelkezik annak felhasználási jogaival, a saját szellemi terméke, ő készítette. A pályázó aláveti nevezett fotóit a zsűri értékelésének, és az értékelést elfogadja. Emellett a pályázó a nyilatkozat aláírásával elfogadja a pályázat feltételeit, és hozzájárul, hogy fotóját Rákosmente Önkormányzata ellenszolgáltatás nélkül, az alkotó nevének feltüntetésével felhasználja a kerületet népszerűsítő anyagaiban, valamint a fotópályázat saját promóciójában. A pályázó nevezésével hozzájárul, hogy az arra érdemes fotókat az alkotó nevének feltüntetésével Rákosmente honlapján közöljék, valamint a fotópályázat lezárultával kiállítsák. Amennyiben egy képről felmerül, hogy az nem a pályázó alkotása, akkor a pályázó adott képének részvételét a zsűri felfüggeszti, és a kép eredetét kivizsgálja. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kép valóban nem a pályázó alkotása, a képet a zsűri a versenyből kizárja. Ha kiderül, hogy a fotó tárgya nyilvánvalóan nem Rákosmentén készült, vagy a kép tág etikai határokat átlépő módon manipulált, a képet a zsűri a versenyből kizárhatja. A beküldött fotók mindegyikét neves szakemberekből álló zsűri fordulónként - évszakonként - értékeli. A zsűri az alkotásokat két kategóriában értékeli: 18 év alatti és 18 év fölötti kategóriában. Mindegyik forduló végén a zsűri által érdemesnek ítélt fotók alkotói díjat kapnak, a 4 fordulós pályázat legvégén a legjobb alkotók fődíjat kapnak. A 4 forduló végső értékelésekor kiemelt díjazásban részesülnek azok a pályázók, akik mind a 4 fordulóban egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak. A fotópályázattal kapcsolatban bővebb információ az alábbi elérhetőségeken kapható: e-mailcím:fotopalyazat@rakosmente.hu Telefonszám:253-33-06 A fotópályázat kapcsán Rákosmente Önkormányzata kiegészítő programokat szervez, amelyekre mindenkit szeretettel vár. A fotópályázat szakmai partnere a Magyar Fotóművészek Szövetsége.
Mivel az Európa egyre sokszínűbb, az Európai Bizottság arra buzdít TÉGED, hogy „Kultúrák a mi utcánkban" elnevezésű pályázat keretein belül mutasd meg a világnak, mit jelent számodra a kultúrák közötti párbeszéd. A pályázaton kortól és származástól függetlenül minden európai lakos részt vehet. Csak annyi a dolgod, hogy fogod a fényképezőgéped, és kilépsz a bejárati ajtódon. A zsűri által kiválasztott győztesek Mivel az Európa egyre sokszínűbb, az Európai Bizottság arra buzdít TÉGED, hogy „Kultúrák a mi utcánkban" elnevezésű pályázat keretein belül mutasd meg a világnak, mit jelent számodra a kultúrák közötti párbeszéd. A pályázaton kortól és származástól függetlenül minden európai lakos részt vehet. Csak annyi a dolgod, hogy fogod a fényképezőgéped, és kilépsz a bejárati ajtódon. A zsűri által kiválasztott győztesek • Az első díj egy Canon EOS 5D típusú professzionális digitális fényképezőgép 24-105 mm-es optikai lencsével. Az első díj győztese ezen kívül egy utazást is nyer, 3 európai fővárosba (minden városban 2 napot tölthet el, ez összesen 6 nap). (Az első díj értéke kb. 5000 €) • A második díj egy Nikon D300 típusú professzionális digitális fényképezőgép, 18-200 mm-es optikai lencsével. A második díj győztese ezen kívül egy utazást is nyer, 2 európai fővárosba (minden városban 2 napot tölthet el, ez összesen 4 nap). (A második díj értéke kb. 3000 €) • A harmadik díj egy Pentax K10 D típusú digitális fényképezőgép, 18-55 mm-es és 55-200 mm-es optikai lencsével, és egy 2 napos utazás valamelyik európai fővárosba. (A harmadik díj értéke kb. 2000 €) A Közönség Kedvence díj győztese • Az online szavazás során kiválasztott győztes nyereménye egy Olympus E3 típusú professzionális digitális fényképezőgép 14-54 mm-es optikai lencsével. A Közönség Kedvence díj győztesének jutalma továbbá egy utazás, 3 európai fővárosba (minden városban 2 napot tölthet el, ez összesen 6 nap). (A díj értéke kb. 5000 €)
A National Geographic Society 2008-ban is meghirdeti nemzetközi fotópályázatát, amelyhez a National Geographic Magyarország kiállítással egybekötött nyílt fotópályázat kiírásával csatlakozik, a NaturAqua, természetes ásványvíz támogatásával. Témakörök - A nemzetközi pályázat kategóriái: I. Természet és tudomány II. Utazás és kultúrák III. Társadalomábrázolás Minden kategóriában egy I., egy II., és egy III. díj kerül kiosztásra. Hazai külön kategória: IV. "A felszín alatt rejtőző valódi érték" A National Geographic Society 2008-ban is meghirdeti nemzetközi fotópályázatát, amelyhez a National Geographic Magyarország kiállítással egybekötött nyílt fotópályázat kiírásával csatlakozik, a NaturAqua, természetes ásványvíz támogatásával. Témakörök - A nemzetközi pályázat kategóriái: I. Természet és tudomány II. Utazás és kultúrák III. Társadalomábrázolás Minden kategóriában egy I., egy II., és egy III. díj kerül kiosztásra. Hazai külön kategória: IV. "A felszín alatt rejtőző valódi érték" E kategóriában egy különdíj kerül kiosztásra. Minden pályázó kategóriánként 1 db képet adhat be, egyazon fotográfia nem szerepelhet több kategóriában! Jelentkezés: 2008. június 1. - július 31. Zsűrizés: 2008. augusztus Kiállítás: 2008. november Az első három kategória I. helyezett felvételei képviselhetik hazánkat a washingtoni Nemzetközi National Geographic Fotópályázaton. A negyedik kategória pályázatai nem vesznek részt a nemzetközi döntőben. Nyeremények A kategóriák első helyezettjeit a Baraka utazási iroda felajánlásából 200.000 Ft értékű utazási utalvánnyal gazdagodnak. A második helyezettek az LPS System Kft felajánlásában Mio C320 navigációs készüléket kapnak. A harmadik helyezetteket a Panasonic South-East Europe Kft felajánlásában 50.000 forint értékű Panasonic ajándékcsomaggal jutalmazzuk. A hazai kategória díjazottja egy hétvégi természetfotózást nyer 2 fő részére, teljes ellátással a Duna-Dráva Nemzeti Park területén A díjak átadására a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2008 novemberében kerül sor. Pályázati feltételek A pályázatra 2005. január 1. után készült képek küldhetők be. Pályázni interneten keresztül a http://www.geographic.hu/fotopalyazat oldalon lehet június elsejétől. A képeket a pályázat weboldalán június elsejétől elérhető felületen, regisztráció után lehet majd feltölteni. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeiket térítésmentesen használják. Formai és technikai követelmények Képfile technikai feltételek: • filetípus: JPEG (a tömörítés ne legyen Adobe PhotoShop jpeg 8-nál nagyobb mértékű) • minimális méret: 5 Megapixel Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy MANIPULÁLT FOTÓ NEM KÜLDHETŐ BE! Mi számít, és mi nem számít a fotó manipulálásának? Nem számít a fotó manipulálásnak: • A kép megvágása, a zavaró elemek levágása, a kép orientációjának megváltoztatása. • A teljes képet érintő színkorrekció. A kép fényességének, kontrasztjának, élességének állítása. • A színes felvételek fekete-fehérré alakítása. • Analóg felvételeknél a szkennelési/digitalizásási hibák (karcolás, porszem) kiretusálása. A fotók manipulálásának számít: • Képelemek kiretusálása/hozzáadása • A kép egyes részleteinek különálló, markáns színkorrekciója. • Digitális effektek vagy szűrők alkalmazása az utómunka során.
Fotográfiai workshop az Adrián kezdőknek és haladóknak Fotográfiai workshop az Adrián kezdőknek és haladóknak Ajánlatunk egyaránt szól a fényképezést kóstolgatóknak,felvételire készülőknek és egyetemi hallgatóknak. Illetve azoknak is, akik hobbi szinten érdeklődnek az alkotói fotográfia iránt és különleges tájakra vágyódnak. Szakmai segítségünk az utazás teljes ideje alatt rendelkezésére áll mindenkinek, akár műkedvelő kívánja technikáját csiszolni, akár szakirányú érdeklődés vezeti hozzánk. A 9 napos workshopokat minden alkalommal új tematikával hírdetjük meg. Az idei alkotótáborok a „Folyékony horizont” fogalomkör dokumentarista és konceptuális feldolgozásának lehetőségeire épül. Esténként konzultációkat és előadásokat tartunk, nappal a turisták által kevésbé látogatott különleges helyszínekre kirándulunk, a kiadott napi feladat elkészítéséhez, de marad idő a pihenésre és strandolásra is. A szálláshely és bázis a Sibeniktől 10 km-re délre elhelyezkedő Krapanj szigetén található. A kicsiny kétszáz lakosú, egykori szivacshalászatáról híres szigeten a falu utolsó háza a tengerparton álló apartmanház. Az egy illetve két szobás apartmanok terasza a tengerre néz, konyhájuk jól felszerelt. A háziak félpanziós ellátás keretében kiadós és bőséges dalmát reggelit és vacsorát szolgálnak fel. Utazás egyénileg. Telekocsi mindig megoldható és olcsó! Időpontok 2008.június 1-10, szeptember 9-18, szeptember 19-28. Részletes információval rendelkezésre áll Illés Barna fotográfus illesbarna@syrex.hu 06-30-99-29-661 ,Gyenis Tibor képzőművész gyenist@t-online.hu 06-30-315-77-58 és a honlap www.travelexp.hu
Helyszín: Leányfalui Faluház (Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124.) Megnyitja Szalai András és Karsai Gábor Helyszín: Leányfalui Faluház (Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124.) Megnyitja Szalai András és Karsai Gábor
Helyszín: Margaréta Kávéház (Vác, Széchenyi u. 19.) Megnyitja Kocsis Iván fotóművész A megnyitó után részletek láthatók Cziráky Erika és Bánkúti Tamás Sri Lanka című videofilmjéből Megtekinthető: naponta 7-22 óráig Helyszín: Margaréta Kávéház (Vác, Széchenyi u. 19.) Megnyitja Kocsis Iván fotóművész A megnyitó után részletek láthatók Cziráky Erika és Bánkúti Tamás Sri Lanka című videofilmjéből Megtekinthető: naponta 7-22 óráig
Helyszín: Kolta Galéria (Budapest V., Ferenciek tere 7-8. III. lépcsőház, II. emelet) A megnyitón Kincses Károly fotótörténész beszél az alkotókról Megtekinthető: munkanapokon 10-17 óráig Helyszín: Kolta Galéria (Budapest V., Ferenciek tere 7-8. III. lépcsőház, II. emelet) A megnyitón Kincses Károly fotótörténész beszél az alkotókról Megtekinthető: munkanapokon 10-17 óráig
Helyszín: Vármúzeum Rondella Galéria (Esztergom, Várhegy) Megnyitja Szilágyi Sándor fotóművészeti író Megtekinthető: hétfő kivételével naponta 10-16 óráig Helyszín: Vármúzeum Rondella Galéria (Esztergom, Várhegy) Megnyitja Szilágyi Sándor fotóművészeti író Megtekinthető: hétfő kivételével naponta 10-16 óráig
A kiállítást Baki Péter nyitja meg Magyar Fotográfiai Múzeum, H–6000 Kecskemét, Katona József tér 12. Tel.: 76/483-221, Fax: 76/508-259 E-mail: fotomuzeum@fotomuzeum.hu Web: www.fotomuzeum.hu Megtekinthető: 2008. augusztus 31-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10–17 óráig A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kultúrális Alapprogram támogatta. A kiállítást Baki Péter nyitja meg Magyar Fotográfiai Múzeum, H–6000 Kecskemét, Katona József tér 12. Tel.: 76/483-221, Fax: 76/508-259 E-mail: fotomuzeum@fotomuzeum.hu Web: www.fotomuzeum.hu Megtekinthető: 2008. augusztus 31-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10–17 óráig A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kultúrális Alapprogram támogatta.
Helyszín: Platán Galéria (Budapest VI., Andrássy út 32.) Megnyitja: Csizek Gabriella kurátor Helyszín: Platán Galéria (Budapest VI., Andrássy út 32.) Megnyitja: Csizek Gabriella kurátor
Ízelítő a programból Természetfotó: Fotózás a tihanyi belsőtónál és a Koloska völgyben témák: ürgefotózás, szürkemarhatelep, vízimadár, táj, növény és állat makró fotózás. A fotózásokat vezetik: Forrásy Csaba, Krivánszky Árpád, Láng István, Szekeres János Éjszakai csillagfotózás Éder Iván vezetésével Modellfotó: Ízelítő a programból Természetfotó: Fotózás a tihanyi belsőtónál és a Koloska völgyben témák: ürgefotózás, szürkemarhatelep, vízimadár, táj, növény és állat makró fotózás. A fotózásokat vezetik: Forrásy Csaba, Krivánszky Árpád, Láng István, Szekeres János Éjszakai csillagfotózás Éder Iván vezetésével Modellfotó: Műtermi, és szabadtéri fotózások téma: fürdőruhás téma a Balaton parton és a "görög faluban", esküvői képek készítése. A fotózásokat vezetik: Kadosa Zoltán, Imre Tamás, Baricz Kati Előadások: Adobe Photoshop bemutató Apple Aperture bemutató Nikon, Canon, Sigma bemutató Csillagfotózás: Éder Iván előadása Május 30. és június 1. között immár tizedik alkalommal rendezik meg a Fotós Fesztivált. A rendezők péntek délutántól vasárnap délutánig ígérnek igazán izgalmas programot azok számára, akik szeretnek fotózni. Színvonalas előadások, bemutatók mellett a fesztivál talán legvonzóbb része, hogy bármit ki lehet próbálni. Ez azt jelenti, hogy akár egy nagy értékű teleobjektívvel és egy profi fényképezőgépvázzal kisétálhat hajnalban az ember – természetfotósok vezetésével – külső helyszínekre, ahol saját maga tesztelheti a felszerelést. Emellett, ha valaki nem szereti a korán kelést és inkább az emberábrázolás kelti fel figyelmét, profi műteremben dolgozhat, csinos modellekkel és szakértő fotográfusok segítségével. Bár a programok között szerepel hajnali napfelkeltés fényekben induló modellfotós program is, ahol a Balaton-parton lehet lencsevégre kapni a modelleket. Aki viszont abszolút nem akar aludni a hétvégén, az éjszaki csillagfotózással is töltheti az estét. A helyszínen készült fotókból online fotópályázatot is hirdetnek a szervezők, melyen igen értékes nyeremények találnak gazdára. A tavalyi galéria itt megtekinthető: . Érdemes a rendezvényre mielőbb regisztrálni, főleg annak, aki a rendezvény fő helyszínén a Hotel Füredben szeretne megszállni. Minden előre regisztrált látogató nagy értékű ajándékot kap! A Fesztivál mindenki számára nyitott, bárki látogathatja!
Helyszín: Espace Matton (Genf, 16 av. Pictet-de-Rochemond) Megtekinthető 2008. június 12-ig Helyszín: Espace Matton (Genf, 16 av. Pictet-de-Rochemond) Megtekinthető 2008. június 12-ig
Helyszín: Liget Galéria (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 5.) Megnyitja Csizek Gabriella, a kiállítás vendégkurátora A kiállítás megtekinthető: szerdától hétfőig 14-18 óráig Helyszín: Liget Galéria (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 5.) Megnyitja Csizek Gabriella, a kiállítás vendégkurátora A kiállítás megtekinthető: szerdától hétfőig 14-18 óráig