club.profile.motto | club.name
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel vár minden érdeklődőt az őszi szemeszter első FFS-programjára: Polaroid est Vendégek: Drégely Imre, Eperjesi Ági, Hajdú József, Pók István Moderátor: Cséka György esztéta A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel vár minden érdeklődőt az őszi szemeszter első FFS-programjára: Polaroid est Vendégek: Drégely Imre, Eperjesi Ági, Hajdú József, Pók István Moderátor: Cséka György esztéta Az első Polaroid fényképezőgépet éppen 60 éve, 1948-ban adták el Bostonban. A gyár idén végleg leállította az instant anyagok előállítását, és kérdés, hogy életben tudnak-e maradni a digitális piacon. E fordulópont apropóján beszélgetést szervezünk a Polaroid fényképezésről, ahol a hangsúlyt a Polaroiddal készült művekre és a hozzájuk kapcsolódó alkotói módszerekre helyezzük. E mellett természetesen szó lesz a technika történetéről is. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Időpont: 2008. október 1. szerda 19 óra Helyszín: Budapest VIII., Horánszky utca 25. Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
A Szellemkép Stúdió által válogatott és delegált képek közül, Fuchs Máté- "Hinta", és Szadai Károly- "Tisztelet André Kertésznek" című képei kerültek kiállításra a XVI. Esztergomi Fotográfiai Biennálén, melynek idei témája a Kontakt eljárás volt(szakvezető tanárok: Zalka Imre, Vékás Magdolna. A budapesti bemutató a KOLTA GALÉRIÁ-ban lesz megtekinthető. Az eredeti kiállítás az Esztergomi Vármúzeumban (Esztergom, Szent István tér 1. Tel: 33/311-821) volt látható, 2008. Május 30.- június 29. között. A Szellemkép Stúdió által válogatott és delegált képek közül, Fuchs Máté- "Hinta", és Szadai Károly- "Tisztelet André Kertésznek" című képei kerültek kiállításra a XVI. Esztergomi Fotográfiai Biennálén, melynek idei témája a Kontakt eljárás volt(szakvezető tanárok: Zalka Imre, Vékás Magdolna. A budapesti bemutató a KOLTA GALÉRIÁ-ban lesz megtekinthető. Az eredeti kiállítás az Esztergomi Vármúzeumban (Esztergom, Szent István tér 1. Tel: 33/311-821) volt látható, 2008. Május 30.- június 29. között.
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum Budapest Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum Budapest
A Magyar Tudományos Akadémia "A tudomány az élhető Földért" gondolat jegyében szervezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. évi központi rendezvényeit, ez alkalomból tudományos fotópályázatot ír ki. A Magyar Tudományos Akadémia "A tudomány az élhető Földért" gondolat jegyében szervezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. évi központi rendezvényeit, ez alkalomból tudományos fotópályázatot ír ki. Pályázni olyan tudományos témájú fotókkal lehet, amelyek a magyar tudományos műhelyekben folyó munka során keletkeztek, és a kísérletek, kutatások eredményeit, részeredményeit mutatják be, "műhelytitkokat" tárnak fel, "tudományos eseményt" dolgoznak fel, és mint alkotások esztétikailag különlegesek, tematikájukban, történetükben érdekes témát tárnak elénk és a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon élő amatőr és hivatásos fotográfus. Szerzőnként maximum 5 db, kiállításon eddig még be nem mutatott és más pályázatra be nem nyújtott fotográfiát lehet beküldeni. Számítógépes módosítások lehetségesek: a porszemek/karcolások retusálása, vágás, a különböző színcsatornákban vagy síkokban készült képek egymásra vetítése, a fényerő/kontraszt és a színtelítettség módosítható, viszont a montázs nem megengedett. Beküldhetők fénymikroszkóppal, elektronmikroszkóppal készült alkotások, illetve más technikákkal készült felvételek (pl. csillagászati képek, fizikai, kémiai jelenségeket szemléltető alkotások). A képek készülhetnek analóg és digitális technológiával. A fotók mérete A/4. A digitális fotókat kérik cd-n is eljuttatni, min. A/4 méretben, 300 dpi felbontásban. A beküldött fotókat a Magyar Tudományos Akadémia által felkért tudósokból, fotográfusokból és képszerkesztőkből álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Csányi Vilmos akadémikus, társelnök Szelényi Károly fotóművész, társelnök Dékán István, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője Lengyel János könyvtervező Márkus Róbert kutató-biológus A bírálat során súlyozottan esik latba a fotó esztétikája, a megvalósítás technikai tökéletessége, a kép egyedisége, a kép "mögötti" történet érzékeltetése. A pályázat díjazása: Első díj: 200.000 Ft. Második díj: 150.000 Ft Harmadik díj: 100.000 Ft Az MTA jogosult további díjakat is kiadni. A nyertesek alkotásait az Akadémia a Magyar Tudomány Ünnepe 2008. rendezvényein (november 7-én Debrecenben, majd az MTA Székházában) kiállítja. Beérkezési határidő: 2008. október 20. A pályázat jeligés. Beküldési cím: Magyar Tudományos Akadémia Kommunikációs Titkárság 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. A "feladó" rovatba kérik, hogy csak a jeligét írják fel. A küldeményre kérik ráírni: Fotópályázat A képekhez nyomtatott formában a pályázó max. 10 soros leírást köteles adni, amely tömören, de a nagyközönség számára érthető módon tartalmazza a kép történetét és a fontos technikai adatokat. Letölthető jelentkezési lap: A kitöltött jelentkezési lapot a pályázati anyaggal együtt egy külön lezárt borítékban kell beküldeni. Eredményhirdetés: 2008. november 7-én Debrecenben. A pályázatra kizárólag saját készítésű fotókkal lehet, amelyek szerzői jogával a pályázó rendelkezik. A beküldött képeket nem áll módukban visszaküldeni.
A Faludi Ferenc Akadémia meghirdeti XIII. tematikus nemzetközi amatőrfilm szemléjét és az ahhoz kapcsolódó fotópályázatát. A nevezők a fenti témát film vagy fotó formájában a nevezési feltételekben részletezettek szerint dolgozhatják fel. Szakmailag igényes, kimunkált alkotásokat várunk, amelyek alkalmasak arra, hogy a kép nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához. Nevezési feltételek Fotó A Faludi Ferenc Akadémia meghirdeti XIII. tematikus nemzetközi amatőrfilm szemléjét és az ahhoz kapcsolódó fotópályázatát. A nevezők a fenti témát film vagy fotó formájában a nevezési feltételekben részletezettek szerint dolgozhatják fel. Szakmailag igényes, kimunkált alkotásokat várunk, amelyek alkalmasak arra, hogy a kép nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához. Nevezési feltételek Fotó - a fotópályázatra elsősorban amatőr alkotók jelentkezhetnek, korhatár megkötése nélkül, legfeljebb 3 pályaművel, a film és a fotó szekcióba történő nevezés egymástól független. - nevezni digitális, hagyományos (analóg) technikával készült színes és fekete-fehér képekkel lehet. - a pályaműveket nyomtava, nagyítva 1 példányban 18 cm x 24 cm -es méretben valamint 300 dpi bontásban CD -n is kérjük beadni. - sorozatok esetén a képek száma ötnél több ne legyen, de az alkotó csak egy sorozattal pályázhat. - a kép hátulján és az CD -lemezen is kérjük feltüntetni az alkotó nevét és a kép címét. - szívesen látjuk művészeti egyetemeken tanuló hallgatók munkáit is, amelyeket a zsűri külön szekcióban értékel és díjaz. - a nevezési lapot nyomtava és e-mailben is kérjük elküldeni. - az előzsűri által kiválasztott alkotásokat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítjuk ki november 30.-ig, a kiállításon nem szereplő képeket honlapunkon lehet megtekinteni. - a fotók a kiállítást követően 1 hónapig vehetők át az Akadémia titkárságán, illetve mellékelt felbélyegzett csomagolás esetén postán visszaküldjük. - nevezési díj nincs! Nevezési határidő: 2008. október 20. Letölthető nevezési lap: FILM FOTÓ Késve érkezett nevezéseket a többi nevezőre, illetve az előzsűrire való tekintettel nem áll módunkban elfogadni. Az Akadémia a nevezőkkel kizárólag e-mail útján tartja a kapcsolatot. A további tudnivalókról minden nevezőnek e-mailt küldünk. Amennyiben ez október 30-ig nem érkezik meg, kérjük, jelezd a film@faludiakademia.hu címen.
Fotópályázatot hirdetett Zsolnay virágok – mai üvegpaloták – köztereink címmel az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 projekthez kapcsolódóan a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, a Pécsi Kulturális Központ, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Kör Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Népkör Magyar Művelődési Központ Egyesület (Szabadka) A versenyben 14 és 35 év közötti fiatalok vehetnek részt. A program négy város: Pécs, Kecskemét, Marosvásárhely és Szabadka együttműködésére épül. Fotópályázatot hirdetett Zsolnay virágok – mai üvegpaloták – köztereink címmel az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 projekthez kapcsolódóan a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, a Pécsi Kulturális Központ, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Kör Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Népkör Magyar Művelődési Központ Egyesület (Szabadka) A versenyben 14 és 35 év közötti fiatalok vehetnek részt. A program négy város: Pécs, Kecskemét, Marosvásárhely és Szabadka együttműködésére épül. A pályázatra e négy város építészeti múltját idéző és jelenlegi környezetkultúráját bemutató fotókat várnak. A pályamunkák zsűrizését követően egy vándorkiállítást állítanak össze, melyet az egyes városokban mutatnak be. Minden pályázó legfeljebb 5 alkotást adhat be. A szakmai zsűri tagjai a szervező városok neves fotóművészei lesznek. Három korcsoportban bírálják el az alkotásokat, az első helyezettek pénzjutalmat kapnak. A pályázatot támogatja a Nemzeti Kulturális Alap Iparművészeti Szakmai Kollégiuma, a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Beadási határidő: 2008. október 31. Bővebb információ: Kecskeméti Ifjúsági Otthon 6000 Kecskemét, Kossuth tér 4. – Ugray Zsuzsa, Gömöry Dorottya E-mail: ugray.zsuzsa@kio.hu Tel.: 06-76/481-686
Miskolc és környéke természeti értékei – különleges nézőpontból Bárki előtt nyitva áll az izgalmas lehetőség, hogy Miskolcot és környékét most kicsit más szemszögből kapja lencsevégre… Hogy ez a másik szemszög egy békáé? – köszönhető a nemzetközi kétéltűvédelmi kampánynak! Miskolc és környéke természeti értékei – különleges nézőpontból Bárki előtt nyitva áll az izgalmas lehetőség, hogy Miskolcot és környékét most kicsit más szemszögből kapja lencsevégre… Hogy ez a másik szemszög egy békáé? – köszönhető a nemzetközi kétéltűvédelmi kampánynak! A pályázat a nemzetközi Amphibian Ark (Kétéltű Bárka) – „2008. a Békák Éve" kampány keretein belül kerül kiírásra a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, valamint a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal közös szervezésében. A pályázat célja fotók segítségével bemutatni a város csodálatos természeti környezetét. Kikötés viszont, hogy ezek a „szokásostól" eltérő nézőpontból kerüljenek bemutatásra (pl. békaperspektívából, magasból, halszemobjektívvel, közeli részlettel stb.). A pályázaton bárki részt vehet, állampolgárságától, lakóhelyétől, etnikai hovatartozástól, kortól, nemtől vagy foglalkozástól függetlenül. A pályázat nyitott mind hivatásos, mind amatőr fotósok számára. Bármely résztvevő maximum 10 képpel pályázhat. (Ezek akár egységes sorozato(ka)t is alkothatnak.) Beérkezési határidő: 2008. november 4., 12.30 óra. A pályázatra analóg (papíron min. 15x21 cm-es méretben) és digitális képeket is be lehet adni. (Az analóg képeket is kérik digitalizálni, ill. a digitális felvételeket nyomtatni.) Képmanipuláció (panoráma összefűzése több képből, kisebb retusálás, színkorrekció stb.) megengedett, de csak azzal a kikötéssel, hogy nem változtathatja meg az eredeti kép tartalmát. A képek hosszabbik oldalának felbontása minimum 2500 pixel legyen, formátuma JPG. A pályázati anyagot jeligésen kell benyújtani: CD-re vagy DVD-re írva és papírra nyomtatva vagy előhívva is. Az alábbi címekre juttathatják el: Postán: Miskolci Állatkert és Kultúrpark, 3510 Miskolc, Pf. 385 Személyesen: Az Állatkert pénztárába – 3535 Miskolc, Csanyik-völgy A pályázatra beérkezett képeket szakmai zsűri fogja elbírálni. Első díj: bruttó 100 000 Ft-os pénzdíj + állatkerti ajándékcsomag Második díj: bruttó 70 000 Ft-os pénzdíj + állatkerti ajándékcsomag Harmadik díj: bruttó 50 000 Ft-os pénzdíj + állatkerti ajándékcsomag További információ: Tel.: 06-46/332-121 E-mail: info@miskolczoo.hu, Magyar Melinda
2008. november 3. és 9. között kerül megrendezésre az Európai Bizottság által meghirdetett Európai Ifjúsági Hét. Ebből az alkalomból az FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat pályázatot ír ki fotó- és filmes alkotások készítésére. 2008. november 3. és 9. között kerül megrendezésre az Európai Bizottság által meghirdetett Európai Ifjúsági Hét. Ebből az alkalomból az FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat pályázatot ír ki fotó- és filmes alkotások készítésére. A pályázat célja arra felhívni a figyelmet, hogy a fiatalok nem a társadalom passzív tagjaként kívánnak élni, hanem aktív tevékenységükkel hozzá akarnak járulni a jövő építéséhez. A pályázat keretében olyan alkotásokat várunk, melyek egyértelműen kifejezik az " Általunk lesz jobb " alapgondolatot; vagyis hogy a fiatalok aktív szerepet játszanak a jövő formálásában. A pályázni a következő kategóriákban lehet: 1. Fotó, mely azt szimbolizálja, hogy a fiatal a társadalom aktív és alkotó részét képezi; 2. Dokumentumfilm, mely egy 12-28 év közötti fiatal vagy egy 12-28 év közötti fiatalokból álló csoport korábban megvalósított, maguk és mások számára is hasznos tevékenységsorozatát mutatja be, maximum 6 perc időtartamban; 3. Reklámfilm, mely a fiatalok aktív társadalmi szerepvállalásának hasznosságát népszerűsíti, maximum 60 másodperc időtartamban. Részvételi feltételek: - 12-28 év közötti fiatalok, vagy; - 12-28 év közötti fiatalok informális csoportja vagy, - ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó nonprofit szervezetek. Az elkészült alkotások beküldési határideje: 2008. október 13. A pályázat teljes kiírása megtalálható az alábbi honlapon, illetve a csatolt dokumentumban: http://www.mobilitas.hu/hirek/1289
A pályázatra bárki jelentkezhet, aki a kiírásban szereplő feltételeket teljesíti. A kiíró a pályázatra beérkező alkotásokból vándor kiállítást szervez. A pályázatra bárki jelentkezhet, aki a kiírásban szereplő feltételeket teljesíti. A kiíró a pályázatra beérkező alkotásokból vándor kiállítást szervez.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel vár minden érdeklődőt az őszi programsorozat eseményein. Részletek a csatolt plakáton. www.ffs.hu FFS A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeretettel vár minden érdeklődőt az őszi programsorozat eseményein. Részletek a csatolt plakáton. www.ffs.hu FFS
A Fotografus.hu- Alapítvány a Magyar Fotográfiáért szeretettel meghív minden érdeklődőt a megújult fotografus.hu honlap vetítéssel egybekötött bemutatójára. A rendezvényen bemutatásra kerül: -A megújult webgaléria -A Fotopost.hu online fotóművészeti folyóirat -A Dunaújvárosi Fotóbiennále honlapja -Az Alapítványi Fotóiskola honlapja A bemutató időpontja: 2008. szeptember 30., 18 óra Helyszíne: Magyar Fotográfusok Háza- Mai Manó Ház (1065 Bp., Nagymező u.20.), Napfényműterem A honlapot bemutatják: a szerkesztők A Fotografus.hu- Alapítvány a Magyar Fotográfiáért szeretettel meghív minden érdeklődőt a megújult fotografus.hu honlap vetítéssel egybekötött bemutatójára. A rendezvényen bemutatásra kerül: -A megújult webgaléria -A Fotopost.hu online fotóművészeti folyóirat -A Dunaújvárosi Fotóbiennále honlapja -Az Alapítványi Fotóiskola honlapja A bemutató időpontja: 2008. szeptember 30., 18 óra Helyszíne: Magyar Fotográfusok Háza- Mai Manó Ház (1065 Bp., Nagymező u.20.), Napfényműterem A honlapot bemutatják: a szerkesztők
Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 1014 Budapest, Színház u. 1-3 A kiállítást megnyitja: S. D. Ganbold irodalomtörténész, műfordító. Megtekinthető október 31-ig hétfőtől péntekig 11-18 óráig, szombaton és vasárnap 13-18 óráig, illetve előadásnapokon az előadás végéig. A kiállítás katalógusa a helyszínen megvásárolható. *** Rózsa Zsuzsanna képeihez Nem szakmabeliként, egy másik művészeti ágról írni egyrészt nagyon csábító, másrészt rendkívül nehéz feladat. Helyszín: Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, 1014 Budapest, Színház u. 1-3 A kiállítást megnyitja: S. D. Ganbold irodalomtörténész, műfordító. Megtekinthető október 31-ig hétfőtől péntekig 11-18 óráig, szombaton és vasárnap 13-18 óráig, illetve előadásnapokon az előadás végéig. A kiállítás katalógusa a helyszínen megvásárolható. *** Rózsa Zsuzsanna képeihez Nem szakmabeliként, egy másik művészeti ágról írni egyrészt nagyon csábító, másrészt rendkívül nehéz feladat. Mindenek előtt, nézzük a képek keletkezési körülményeit! Tavaly nyáron a fotóművésznővel együtt egy kis csapatban utaztunk Kínán keresztül Mongóliába. Ulánbátorba érkezésünk másnapján a nagy nemzeti ünnep, a Naadam rendezvényeire indultunk. Egy ideig együtt, aztán külön-külön néztünk szét, kit mi érdekelt. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor majd találkozunk. Az adott időben mindannyian ott voltunk, csak a fotográfusnő hiányzott. Én türelmetlenkedtem és bár szinte reménytelennek tűnt, javasoltam, próbáljuk megkeresni a nyüzsgő tömegben. A művésznő másfél órán át nem került elő. Amikor aztán megtaláltuk, nyugodtan, mosolyogva mondta: „Mehettetek volna nélkülem is”. Utólag, a képeket látva értettem csak meg, miről szólt ez a másfél óra; hogy ő ott, akkor ihletet kapott és dolgozott. Az idő nem volt fontos számára. Így születnek a művek. Tudjuk, hogy az alkotóművészek legjobb művei tapasztalati megfigyelésből jönnek létre. A képek tanúsítják, hogy egy másik nemzet kultúrája terén haladás vagy hanyatlás jött létre. A fogyasztói társadalom korszakában a mongolság hétköznapi élettényeit mutatják be. Ezeken a fotókon számomra ez érezhető. Tudjuk, hogy a művészet lényegét tekintve utánzás. De különböznek egymástól az utánzáson alapuló művészetek, más-más eszközökkel ábrázolják ugyanazt a valóságot. A festő színnel és vonallal utánoz, a költészet nyelvvel, hanggal, a zene dallammal és ritmussal. A fotóművész más eszközökkel dolgozik. De nem az a fontos, hogy milyen fényerejű az objektív, hanem az alkotó érzései, szenvedélyessége. Rózsa Zsuzsanna képei emberközpontúak. Különböző egyéniségeket mutat meg a fotóin. S amellett, hogy a képek letisztultak, egyszerűek, mély költői gondolatok fogalmazódnak meg bennük. Nézzünk körül együtt Rózsa Zsuzsanna mongol világában! S. D. Ganbold irodalomtörténész, műfordító Budapest, 2008
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Fiatalok Fótóművészeti Stúdiója Élettér című kiállításánák megnyitójára, ami egyben a második Fotóporta portfólió konzultáció nyitóeseménye is. Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky utca 25. Időpont: 2008. szeptember 25. csütörtök 19 óra Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Fiatalok Fótóművészeti Stúdiója Élettér című kiállításánák megnyitójára, ami egyben a második Fotóporta portfólió konzultáció nyitóeseménye is. Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky utca 25. Időpont: 2008. szeptember 25. csütörtök 19 óra
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeptember végén rendezi a második FFS Fotóporta portfólió konzultációt. Ezúttal hazai galeristákkal lehet majd találkozni, konzultálni. A program végén lesz egy konferencia az itthoni fotókereskedelem helyzetéről. Jelentkezni szeptember közepéig lehet, részletek itt: A Magyar Fotográfusok Háza a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával és az ArtBázis Összművészeti Műhellyel együttműködésben fotóművészeti portfolió konzultációt és konferenciát szervez szeptember utolsó hétvégéjén a Mai Manó Házban. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója szeptember végén rendezi a második FFS Fotóporta portfólió konzultációt. Ezúttal hazai galeristákkal lehet majd találkozni, konzultálni. A program végén lesz egy konferencia az itthoni fotókereskedelem helyzetéről. Jelentkezni szeptember közepéig lehet, részletek itt: A Magyar Fotográfusok Háza a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójával és az ArtBázis Összművészeti Műhellyel együttműködésben fotóművészeti portfolió konzultációt és konferenciát szervez szeptember utolsó hétvégéjén a Mai Manó Házban. A Fotóporta az FFS Refresh / Élettér című kiállításával nyílik szeptember 25-én, 19h-kor, az ArtBázison. (Bp, VIII. Horánszky u. 25.) Ezt követi egy másfél napos portfolió konzultáció a Mai Manó Házban, amely előre egyeztetett időpontok alapján zajlik a művészek és a kurátorok között, majd a vizuális művészetek iránt érdeklődő nagyközönség számára is nyilvános konferencia és kerekasztal beszélgetés következik a konzulensek részvételével a hazai fotókereskedelem helyzetéről. Szeptember 27. szombat: 18 óra: A portfólió konzultációk értékelése. Konferencia a hazai fotókereskedelem helyzetéről Moderátor: Tóth György fotográfus Magyar Fotográfusok Háza 21 óra: Party és vetítés a konzulensek által kiválasztott képekből CD-fű Teázó és Kultúrpince A konzulensek: Einspach Gábor, Böröczfy Virág, Erdész László, Gulyás Miklós, Kincses Károly, László Gergely, Bray-Mezey Franciska, Pfisztner Gábor, Surányi Mihály, Szabó Károly, Telek Balázs, Victora Zsolt. Kontakt: info@ffs.hu, Mucsy Szilvia FFS vezetőség - 06 30 9140401
Helyszín: Thököly u. - Rákóczi F. U. sarok Helyszín: Thököly u. - Rákóczi F. U. sarok
Helyszín: Millenáris, – Fogadó épületBudapest, II. kerület, Fény utca 20–22. Megnyitó beszédet mond: Demszky Gábor, Budapest Főpolgármestere Megtekinthető: szeptember 19-től október 19-ig, naponta 10.00-20.00 Helyszín: Millenáris, – Fogadó épület Budapest, II. kerület, Fény utca 20–22. Megnyitó beszédet mond: Demszky Gábor, Budapest Főpolgármestere Megtekinthető: szeptember 19-től október 19-ig, naponta 10.00-20.00 2008-tól a Millenáris Fogadójában lesz látható a kiállítás, amely most is az elmúlt évnek mutat tükröt: megtekinthetik a világ legjobb sajtófotóit és a hozzájuk tartozó részletes történeteket! Mindazoknak izgalmas élményt nyújt, akik szeretnék jobban megérteni, mi zajlik körülöttünk a világban vagy érdeklődnek a vizuális kultúra iránt. Résztvételi rekord: 125 országból, 5 019 fotóriporter összesen 80 536 képpel pályázott. A 13 tagú nemzetközi zsűri 23 ország 59 fotóriporterét díjazta 10 különböző kategóriában. Magyar rekord: Gárdi Balázs (1. díj, Hír kategória), Szigetváry Zsolt (1. díj, Korunk kérdései kategória) és Berekai Anna-Tomasz Gudzowaty (3. díj, Sport kategória) összesen 4 díjat nyertek. A Fogadóban 185 képbe sűrítve láthatjuk majd korunk történelmét, hétköznapjait, politikáját, sportját, művészetét, természeti változásait és tudományos eredményeit, azokat az embereket, akik a hírekben szerepelnek. A magyar nyertesek munkáiból külön filmösszeállítást láthat a néző. A World Press Photo független, non-profit szervezet 1955-ben alakult meg Hollandiában. Fő célkitűzése a hivatásos sajtófotósok munkájának támogatása és népszerűsítése szerte a világon. Az évek során a szervezet a sajtófotózás és a szabad információcsere független műhelyévé nőtte ki magát. Céljai megvalósítása érdekében a World Press Photo szervezete minden évben megrendezi a világ legnagyobb és legtekintélyesebb sajtófotóversenyét. A díjazott fotókból vándorkiállítás készül, amelyet évről évre több mint kétmillió ember tekint meg 100 helyszínen, a világ több mint 50 országában. A díjnyertes alkotásokat bemutató évkönyv hat nyelven jelenik meg. A World Press Photo szervezetének támogatója a Dutch Postcode Lottery, szponzora a Canon és a TNT. Belépőjegyek kaphatók a helyszínen, valamint elővételben a Ticket Express jegyirodáiban és a Jegymester Kft. webáruházában. Belépődíjak: Felnőttjegy: 1500 Ft Gyermek- és ifjúsági jegy (diákigazolvánnyal): 700 Ft Felnőtt csoportos jegy (min. 4 fő): 1200 Ft Iskolai csoportos jegy (15 fő fölött): 650 Ft Családi jegy (nagycsaládos igazolvány vagy max. 6 fő, ebből 2 felnőtt): 3500 Ft
Helyszín:Művész Kávézó, Kecskemét, Rákóczi út 16. Megnyitja: Ágh András fotográfus Látogatható: Hétfőtől szombatig, 8 és 22 óra között. Helyszín: Művész Kávézó, Kecskemét, Rákóczi út 16. Megnyitja: Ágh András fotográfus Látogatható: Hétfőtől szombatig, 8 és 22 óra között. A kiállítás képeit a Kecskeméti Fotókör alkotótáborának, a IX. Bugaci Kontak Fotográfiai Tábor résztvevőinek: Bognár Ági, Fehér Kálmán, Margelatu Iulian, Nagy Enikő, Nagy István (Szentes), Seres Géza (Debrecen), Szabó Ágnes, Szabó Maya, Szűcs Antal (Mezőtúr), Szűcs Bernadett (Mezőtúr), Tarján Sándor (Tatabánya), Ujvári Sándor, Zvaló László, és Verebéli István alkotásaiból válogattuk. Támogatók: ÉvArt, Color Foto Digital Kft., Free Line Kft., Kiss Fotó Kft., Videopix Bt., Knorr-Bremse Fékrendszer Kft., Kovács István, Tiszti Klub - Kecskemét.
Nevezési feltételek és pályázati kiírásA pályázaton csak digitális fényképezőgéppel készült, kizárólag saját felvételekkel lehet részt venni. A kép rövidebb oldalának minimum 1024 pixel hosszúságúnak kell lennie. A képeket JPG-formátumban, legalább 8-as, vagy annál jobb minőségű tömörítéssel kérjük elküldeni. Maximális képméret 2 megabyte. Az ennél nagyobb méretű fotókat lekicsinyítve kérjük beküldeni. Nevezési feltételek és pályázati kiírás A pályázaton csak digitális fényképezőgéppel készült, kizárólag saját felvételekkel lehet részt venni. A kép rövidebb oldalának minimum 1024 pixel hosszúságúnak kell lennie. A képeket JPG-formátumban, legalább 8-as, vagy annál jobb minőségű tömörítéssel kérjük elküldeni. Maximális képméret 2 megabyte. Az ennél nagyobb méretű fotókat lekicsinyítve kérjük beküldeni. A pályázaton csak olyan felvételekkel lehet részt venni, amelyek más pályázatokon, illetve az interneten vagy nyomtatásban még nem jelentek meg nyilvánosan. (A fotós saját, személyes honlapjára feltett kép nem számít nyilvános megjelenésnek.) A pályázatra kategóriánként 3 képpel lehet nevezni, egy felvétel csak egy kategóriában szerepelhet. Egynél többször beküldött fotó (akár azonos, akár különböző kategóriában szerepel) a pályázó automatikus kizárását vonja maga után. A pályázaton való részvétel módja: A regisztráció után a pályázónak egy elektronikus nevezési lapot kell kitöltenie. Az itt megadott személyes adatok nem publikusak, a képek szerzője az eredményhirdetésig ismeretlen marad mind a nagyközönség, mind a zsűri számára. Egyéb feltételek: Minden felhasználó csak egyszer regisztrálhat, és egy képet csak egyszer tölthet fel. Tilos a képeket utólagosan számítógéppel manipulálni (pl. montírozás, digitális effektek alkalmazása, képen szereplő elemek kiretusálása és a fotó látványvilágának bármilyen egyéb meghamisítása.) Nem számít manipulálásnak a kép megvágása, lekicsinyítése, az eredetitől nem markásan eltérő színkorrekciója, illetve a fotó fekete-fehér és monokróm konverziója. Csak saját alkotással lehet nevezni, az esetleges szerzői jogi problémákért a kép feltöltője vállalja a teljes körű jogi, anyagi és erkölcsi felelősséget. A pályázónak a zsűri esetleges kérésére az eredeti képfájlokat be kell mutatnia. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a gyűlöletkeltésre alkalmas, közerkölcsöt sértő fotókat eltávolítja, és beküldőjüket kizárja a versenyből. A pályázó elfogadja az azonnali kizárás jogát, amennyiben a zsűri a beküldött pályamunkával kapcsolatban bármilyen szabálytalanságot állapít meg. A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázat kiírója a beküldött képeket ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatja weboldalán, nyomtatott kiadványaiban és egyéb más megjelenési felületeken. Feltöltési és beküldési határidők: A fotókat 2008. szeptember 17-től lehet feltölteni az oldalra. Az oldal lezárása 2008. november 17-én történik. A fotókat 2008. november 20 - 30. között bíráljuk el. Nyilvános eredményhirdetés és díjkiosztás december elején várható, amiről időben értesítjük a pályázókat és a nyilvánosságot.
Helyszín:Tiszti Klub, Kecskemét, Lechner Ödön utca 3. Megnyitja: Kriskó János főiskolai docens Látogatható: Hétköznap 8-19 óráig, szombaton 8-12 óráig, vasárnap zárva. Helyszín: Tiszti Klub, Kecskemét, Lechner Ödön utca 3. Megnyitja: Kriskó János főiskolai docens Látogatható: Hétköznap 8-19 óráig, szombaton 8-12 óráig, vasárnap zárva.
KisManó Galéria A kiállítást megnyitja: Tóth Juliska KisManó Galéria A kiállítást megnyitja: Tóth Juliska