Sötét Világos
Gáti György: Szent Péter tenyerén - Ustroń-i anzixok Archív
10 Nov 2009

Helyszín: Karinthy Szalon (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 22.) Megnyitja D. Udvardy Ildikó művészettörténész Köszöntőt mond: Molnár Gyula, Újbuda polgármestere Házigazda: Szesztay András, a Kulturális Bizottság elnöke Megtekinthető: munkanapokon 11-18 óráig, szombaton 10-14 óráig és a rendezvények ideje alatt A kiállított művek Ustrońban, Újbuda lengyel testvérvárosában készültek. Helyszín: Karinthy Szalon (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 22.) Megnyitja D. Udvardy Ildikó művészettörténész Köszöntőt mond: Molnár Gyula, Újbuda polgármestere Házigazda: Szesztay András, a Kulturális Bizottság elnöke Megtekinthető: munkanapokon 11-18 óráig, szombaton 10-14 óráig és a rendezvények ideje alatt A kiállított művek Ustrońban, Újbuda lengyel testvérvárosában készültek. Ezek a fotográfiák nem hagyományos értelemben vett anzixok. Inkább sajátos vizuális leképezései a Visztula völgyénél fekvő lengyel gyógyüdülőnek, Ustrońnak. E fotográfiák - a Gáti-fotókra jellemzően - összetett jelentéssel bírnak a legtöbb esetben. A primer látványok mint képalkotási motívumok sajátosan vegyülnek a részletekről szóló információkkal, s így a néző számára összeállhat a teljes kép: Ustroń - SZENT PÉTER TENYERÉN. (Klein Berta)

FotoKlikk archívum
17:00
Gáti György Molnár Gyula Gáti György Molnár Gyula
Hagyomány és nyitottság – mai magyar fotográfiai törekvések Archív
07 Nov 2009

Helyszín: Tr54 (Finlaysonin alue), saTakunnankaTu 18, Tampere Helyszín: Tr54 (Finlaysonin alue), saTakunnankaTu 18, Tampere

FotoKlikk archívum
19:00
fotókiállítás
Hungarian Masters: Brassaï, Robert Capa, André Kertész, László Moholy-Nagy, Martin Munkácsi Archív
07 Nov 2009

Helyszín: TR1 (Väinö Linnan aukio 13. Tampere, Finnország) Helyszín: TR1 (Väinö Linnan aukio 13. Tampere, Finnország)

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Robert CAPA Kertész André Martin Munkácsi Robert Capa Kertész André Martin Munkácsi
Telek Balázs: Diptychon Archív
06 Nov 2009

Helyszín: Nessim Galéria (Budapest VI., Paulay Ede u. 10.) Megnyitja Gerhes Gábor képzőművész Közreműködik: idősebb és ifjabb Telek Zoltán. *** Diptichonok, kettős képek. Telek Balázs új, az eddigi munkáitól teljesen eltérő, de azok szellemét folytató fotókból nyílik kiállítás a Nessim Galériában november 6-án. A diptichon, mint megoldás, a korai időkben arra szolgált, hogy összecsukhatóan, megvédje a belső oldalra rögzített írást. A középkorban, az útra kelők számára hordozható oltárként funkcionált. Helyszín: Nessim Galéria (Budapest VI., Paulay Ede u. 10.) Megnyitja Gerhes Gábor képzőművész Közreműködik: idősebb és ifjabb Telek Zoltán. *** Diptichonok, kettős képek. Telek Balázs új, az eddigi munkáitól teljesen eltérő, de azok szellemét folytató fotókból nyílik kiállítás a Nessim Galériában november 6-án. A diptichon, mint megoldás, a korai időkben arra szolgált, hogy összecsukhatóan, megvédje a belső oldalra rögzített írást. A középkorban, az útra kelők számára hordozható oltárként funkcionált. A Nessim Galériába november 6-tól az látható, hogy Telek Balázs hogyan kombinálja fotográfia eszköztárát, ezzel az évezredek óta létező megoldással. Telek Balázs számára a képfelület síksága egyáltalán nem magától értetődő. Eddigi munkáinak egy jelentős része is, melyekből Anamorph címen adott ki albumot 2007 végén a KattArt Kiadó, arról tanúskodnak, hogy a képek térbelisége, térbeli megjelenése régóta foglalkoztatja. Vajon hogy lehet eljátszani azzal a gondolattal, hogy a fotográfiai eszközök nem egy síkra képezik le a térbeli látványt? Vissza lehet-e adni a leképzett képet térbeli formákkal, síkokkal? Milyenek lehetnek ezek a síkok? Egy kúp felülete? Egy kocka oldalai? Mit adnak vissza ezek a különféle „ferde” síkokra leképezett, aztán térben megnyilvánuló látványok? Mi az, ami többlet lehet? A Diptichonok sorozat nem tagadják meg Telek Balázs ilyen irányú kísérletező kedvét. Vajon, hogy lehet ezt a formát a fotográfián belül felhasználni? Mit is jelent pontosan az, hogy egy kép kettős kép? Telek Balázs ezzel a kiállítási anyaggal egy sajátos és régen fel nem vetett kérdést feszeget. Hogy készít egy fotográfus kettős portrét, ha nem az a cél, hogy a bársonytokba zárt képek emlékeztessenek valakit a gyerekeire, a szüleire, vagy figyelmeztessék arra, hogy felesége van? Telek Balázsnak vannak ötletei erre vonatkozón. Nem férnek el zsebbe, de az intimitás körül forognak a gondolatai. Arckép párok. emberek, akik ténylegesen is eleven viszonyban vannak egymással. Minden figyelem az arcokra koncentrálódik, egy-egy részletre, amit a fény éppen kiemel a sötétségből. Arckép párok. Emberek, akik, úgy hisszük soha nem egymást látják, mert mi vagy az egyiket, vagy másikat látjuk. Telek fizikai nézőpontváltozásra kényszerít minket. Arra hogy egy másik pozíciót vegyünk fel, ha egy pár másik felét akarjuk látni. És miközben ballagunk a két pont között, a látogató pontosan a nézőpontváltás szükségességét látja be. Arckép párok egy pontból és két pontból. Egymás felé és nem tudjuk mi felé forduló arcok. Telek szerint ezek mi vagyunk. Surányi Mihály Nessim Galéria

FotoKlikk archívum
18:30
fotókiállítás Telek Balázs Gerhes Gábor kiállítás Telek Balázs Gerhes Gábor
Hamarits Zsolt: Parallel portrék Archív
06 Nov 2009

Helyszín: MU Színház Galéria (Budapest XI., Körösy József u. 17.) Megnyitja Féner Tamás fotóművész Helyszín: MU Színház Galéria (Budapest XI., Körösy József u. 17.) Megnyitja Féner Tamás fotóművész

FotoKlikk archívum
18:00
Féner Tamás Hamarits Zsolt Féner Tamás Hamarits Zsolt
S. Faragó Gyöngyi: Tisztelet a mestereknek! Archív
06 Nov 2009

Helyszín: Magyar Írószövetség Klubja (Budapest VII., Bajza u. 18.) Megnyitja Baricz Katalin fotóművész és Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus Megtekinthető: hétfőtől csütörtökig 10-16 óráig, illetve a rendezvények ideje alatt Helyszín: Magyar Írószövetség Klubja (Budapest VII., Bajza u. 18.) Megnyitja Baricz Katalin fotóművész és Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus Megtekinthető: hétfőtől csütörtökig 10-16 óráig, illetve a rendezvények ideje alatt

FotoKlikk archívum
17:00
Baricz Kati S. Faragó Gyöngyi Baricz Kati S. Faragó Gyöngyi
Magdalena Frey & Heinz Cibulka fotókiállítása Archív
06 Nov 2009

Helyszín: Budapest Kiállítóterem (Budapest V., Szabad sajtó út 5.) Megnyitja Adamik Lajos Vernissage 18,30 órakor a Budapest Galéria Kiállítóházában (Budapest III., Lajos u. 158.) Megtekinthető: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig Helyszín: Budapest Kiállítóterem (Budapest V., Szabad sajtó út 5.) Megnyitja Adamik Lajos Vernissage 18,30 órakor a Budapest Galéria Kiállítóházában (Budapest III., Lajos u. 158.) Megtekinthető: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás
Professzionális képfeldolgozó tanfolyam Archív
06 Nov 2009

Professzionális képfeldolgozó tanfolyam indul jövő héten a Fotografus.hu Alapítványi Fotóiskolában JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: NOV.2.!!!! Ára: 60.000.- (40 óra) Azokat várjuk ide, akik komolyan érdeklődnek a digitális laborálás és képmódosítások elméleti és gyakorlati ismeretanyaga iránt. Időpont: péntek 16-20 óra, első óra: nov. 6. Oktatók: Krajnik István, matematikus, informatikus Ludas Zoltán, grafikus Professzionális képfeldolgozó tanfolyam indul jövő héten a Fotografus.hu Alapítványi Fotóiskolában JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: NOV.2.!!!! Ára: 60.000.- (40 óra) Azokat várjuk ide, akik komolyan érdeklődnek a digitális laborálás és képmódosítások elméleti és gyakorlati ismeretanyaga iránt. Időpont: péntek 16-20 óra, első óra: nov. 6. Oktatók: Krajnik István, matematikus, informatikus Ludas Zoltán, grafikus A tanfolyam egyik része 12 órában a digitális kép és digitális képfeldolgozás elméleti hátterét tárgyalja, kiegészítve ezt a speciális képfeldolgozó eljárások, szoftverek bemutatásával. A vázlatos tartalom: o A digitális kép alapfogalmai. o A digitális fényképezőgépek legfontosabb jellemzői. o A számítógép szerepéről a képfeldolgozásban. o Szkennelés, nyomtatás, digitális képek laborálásra való előkészítése. o Speciális képfeldolgozó szoftverek. A tanfolyam másik része 28 órában a legáltalánosabban használt képfeldolgozó program, a Photoshop lehetőségeit ismerteti, ill. bevezet ennek gyakorlati használatába. A vázlatos tartalom: o Kezelőfelület, a képkezelés alapjai. o Színkezelés, színkorrekció. o Rétegek, rajzeszközök, a kijelölés eszközei. o Vektorok a Photoshopban, Camera RAW. o Képek retusálása. o Automaták, tippek és trükkök. o Gyakorlati feladatok. További információ: iskola@fotografus.hu

FotoKlikk archívum
16:00
Krajnik István Krajnik István
Lugosi Lugo László: Bevezetés a fotózásba és a multimédiás fotófeldolgozásba Archív
06 Nov 2009

A TIT József Attila Szabadegyetem szervezésében. Bevezetés a fotózásba és a multimédiás fotófeldolgozásba Elmélet és gyakorlat A fotózás története és jelene A fényképezés ma a mindennapi élet szerves tartozéka, és miközben észre sem vesszük, minden nap használjuk ezt a technikát, a mobiltelefonunkba épített kamerától az amatőr és profi felszerelésekig. Emellett minden másodpercben fényképek millióit látjuk, értjük és olvassuk, valamennyien beszéljük ezt a nyelvet. A TIT József Attila Szabadegyetem szervezésében. Bevezetés a fotózásba és a multimédiás fotófeldolgozásba Elmélet és gyakorlat A fotózás története és jelene A fényképezés ma a mindennapi élet szerves tartozéka, és miközben észre sem vesszük, minden nap használjuk ezt a technikát, a mobiltelefonunkba épített kamerától az amatőr és profi felszerelésekig. Emellett minden másodpercben fényképek millióit látjuk, értjük és olvassuk, valamennyien beszéljük ezt a nyelvet. Hogyan alakult ki ez a nyelv az elmúlt 170 évben? Melyek voltak eszközei egykor és ma? Ki miként használja a fotózás mai arzenálját? Miként változtatta meg és miként befolyásolja az internet a fényképezés világát? Ezekre a kérdésekre keressük majd a válaszokat. A foglalkozások gazdagon illusztráltak. A vizuális anyagot számítógépből vetített formában kapják a hallgatók. 10 előadás Előadó: Lugosi Lugo László Minden második péntek, 17.30 óra Időpontok: nov. 6., 20., dec. 4., 18., jan. 15., 29., febr. 12., 26., márc. 12., 26., Helyszín: H-1088, Budapest, Múzeum u. 7. A kurzus rövid leírása: Hogyan alakult ki ez a nyelv az elmúlt 170 évben? Melyek voltak eszközei egykor és ma? Ki miként használja a fotózás mai arzenálját? Miként változtatta meg és miként befolyásolja az internet a fényképezés világát? Ezekre a kérdésekre keressük majd a válaszokat. A foglalkozások gazdagon illusztráltak. A vizuális anyagot számítógépből vetített formában kapják a hallgatók. • A fényképezés története D-től D-ig • A fényképezés, mint nyelv • A fényképezés technikai eszközei régen és ma (hardware) • A fényképezés technikai eszközei ma (software) • A fényképezés kifejezési eszközei • A fény • Camera Obscura • Egy fényképész karrier a XIX. századból. Klösz György élete és munkássága. • Fényképezési gyakorlatok: tárgyfotó és enteriőr • Fényképezési gyakorlatok: hogyan készül egy fénykép Részvételi díj: 8.000,-Ft

FotoKlikk archívum
00:00
oktatás Lugosi Lugo László Klösz György Lugosi Lugo László Klösz György
Fekete Zsolt: Vajasalma Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Lumen Galéria (Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 2.) Megnyitja Szacsvay Pál Megtekinthető: hétfőtől péntekig 8,30-19 óráig, szombaton 10-17 óráig Helyszín: Lumen Galéria (Budapest VIII., Mikszáth Kálmán tér 2.) Megnyitja Szacsvay Pál Megtekinthető: hétfőtől péntekig 8,30-19 óráig, szombaton 10-17 óráig

FotoKlikk archívum
20:00
fotókiállítás
Oláh Gergely Máté: Fel is út Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Bem Mozi 1023 Bp. Margit krt. 5/b. Megnyitja: Czinki Ferenc író, kritikus Megtekinthető: H-P: 16.00- 23.00 Szo-V: 14:00 - 23:00 A mozi bizonytalan nyitvatartási lehetőségei miatt a kiállítást javasoljuk minél hamarabb megtekinteni! *** Helyszín: Bem Mozi 1023 Bp. Margit krt. 5/b. Megnyitja: Czinki Ferenc író, kritikus Megtekinthető: H-P: 16.00- 23.00 Szo-V: 14:00 - 23:00 A mozi bizonytalan nyitvatartási lehetőségei miatt a kiállítást javasoljuk minél hamarabb megtekinteni! *** A fotóhónap keretében Oláh Gergely Máté rövid időn belül másodízben állít ki. A nemrégiben eltemetett majd ismét feltámadt Bem mozi, mint tranzithelyszín, a város két nagy szeletét összefogó híd közeli hely és mint egyik kedvenc kávézó-kocsma fogadja be a képeket. A cím derűsebb szemlélet irányába való elmozdulásra utal, továbbá az utcára, mint az alkotó számára fontos terepre. „Érdemessé, nézésre érdemessé e felvételeket – számomra legalább is – metafizikai kíváncsiságuk teszi. (…) Maguk előtt tartottak a képei emellett azért is, mert tágulásra hajlamosak és képesek a városi térben és időben. Tudjuk hol készültek, szó volt már róla, de készülhettek volna akárhol máshol is a városban, és – ami számomra az egyik legmegdöbbentőbb felfedezés volt – a fényei megmutatják az utcák és a városi lélek hatvanas évekig visszanyúló fojtott kavargását, szorongató köreiből kitörni képtelen áramlását.” (Zeke Gyula író, várostörténész) Oláh Gergely munkáin nincsenek különleges, divatos effektek, képei nem tökéletesen sterilek. Nyers és pózoktól mentes mivoltukban meghagyják a közeg és az abba belépő ember pillanatnyi viszonyának természetességét. A fiatal alkotó autodidakta módon kezdett fotózni. Első kiállítása 2008-ban volt a székesfehérvári Möbius kávézóban. Képei megjelentek napi-, hetilapokban. Fotói illusztrálták az EX Symposion 2009-es krízis tematikájú számát.

FotoKlikk archívum
19:00
fotókiállítás Fotóhónap Oláh Gergely Máté Oláh Gergely Máté
A születéstől a halálig és tovább – Kálvin 500 Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (Budapest VI., Nagymező u. 20.) A vendégeket köszönti dr. Harsányi László, az NKA elnöke Megnyitja dr. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig *** Kiállítás és utazó-tárlat a Magyar Fotográfusok Háza rendezésében Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (Budapest VI., Nagymező u. 20.) A vendégeket köszönti dr. Harsányi László, az NKA elnöke Megnyitja dr. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Megtekinthető: minden hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig *** Kiállítás és utazó-tárlat a Magyar Fotográfusok Háza rendezésében Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából Az európai reformációnak jelentős szerepe volt az európai kultúra, így a magyar kultúra fejlődésében is. Elősegítette a gazdasági fejlődést, a polgári gondolkodás kialakulását, az anyanyelv gazdagodását, az írásbeliség terjedését, hatása évszázadokon keresztül meghatározó volt. Az európai reformáció egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alakja Jean Calvin (1509-1564) - magyarosan Kálvin János volt. Az ő születésének évfordulóját a magyarországi Református Egyház a világ összes református egyházával együtt ünnepli 2009-ben. Az évfordulóhoz számos kulturális esemény, fesztivál, program, szakmai rendezvény kapcsolódik, melyeket a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogat. A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház két egymáshoz szorosan kapcsolódó, és egymást kiegészítő eseménnyel, egy a magyarországi reformáció épített örökségét és kortárs szellemiségét reprezentáló kiállítás megrendezésével és egy utazó tárlattal vesz részt a Kálvin Emlékév eseményein. „A születéstől a halálig és tovább - Kálvin 500.”címmel a református egyház évszázados tárgyi emlékeit, templomait, valamint a mai egyházi intézmények, gyülekezetek ünnep- és hétköznapjait mutatjuk be a Mai Manó Ház I. emeleti André Kertész kiállítótereiben 2009. november 5. és december 6. között. Kiállításunkon láthatóak lesznek a vizsolyi Biblia művészi fotói, a Debreceni Református Kollégium, a budapesti Bethesda Kórház mindennapjai, a szatmárcsekei református temető, a határon túli és az anyaországi magyar reformátusság életképei. A felkért fotóművészek Benkő Imre, Bócsi Krisztián, Dudás Szabolcs, Fekete András, Haris László, Hernád Géza, László János, Szebeni András és Túry Gergely. A kiállítással egy időben kerekasztal beszélgetéseket, filmvetítéseket tartunk, melyek a református egyház múlt, jelen és jövőbeli szerepéhez kapcsolódnak. E mellett rendszeresen tárlatvezetéseket, képértékelő előadásokat is szervezünk. Kiállítás megnyitó: november 5. (csütörtök) 18.00, Mai Manó Ház, Napfényműterem Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológus Kurátorasszisztens: Nagy Villő, művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2009. november 5 és december 6. között., hétköznaponként 14 és 19 óra, hétvégén 11 és 19 óra között. A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház e mellett egy utazó kiállítást is útjára indít. „...és Isten letekintett”címmel jelentős, egyházi és kulturális szempontból fontos épületek légi fotóit mutatja be, melyeket László János fotográfus készített. László János több mint tíz éve fényképezi a magasból Magyarországot. Kifejlesztett egy eszközt (egy kisméretű helikopter), mely felviszi a fényképezőgépét a magasba, ő pedig lent a földön, egy monitoron állítja be a felvétel kompozícióját, méretét, stb. Ezen kívül maga is repül, s klasszikus légi fotó műfajában esztétikailag, művészileg is megformált felvételeket hoz létre. A felvételek egyrészt a templomok időbeli, térbeli, méretbeli sokszínűségét tárják fel (a „mezítlábas Notre-Dame”-tól a debreceni Nagytemplomig, a fővárosi csomópontban állótól a fogyatkozóban lévő kisközség templomáig), másrészt a magyar történelem és kultúra emlékhelyeit reprezentálják a vizsolyi Biblia születési helyétől Szatmárcseke csanakos fejfás temetőjén át a pákozdi csata emlékhelyéig. Nem utolsó sorban olyan különleges nézőpontból mutatva be ezeket a helyszíneket, mely a felekezet kultúrájában jártas néző számára is meglepetéseket tartogat. A kiállítást Debrecenben, Sárospatakon és Pécsett rendezzük meg 2009 novembere és decembere között. Az utazó-tárlat helyszínei: Debrecen, MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Pécs, Pécsi Művészetek Háza Sárospatak, Sárospataki Református Templom A kiállítások ütemezése: 2009 novembere és decembere között. Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológus Kurátorasszisztens: Nagy Villő, művészettörténész

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Fekete András Haris László Benkő Imre Kincses Károly Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház Szebeni András Mai Manó Kertész André László János Magyar Fotográfusok Háza Bócsi Krisztián Túry Gergely Szabó István kiállítás Fekete András Haris László Benkő Imre Kincses Károly Szebeni András Kertész André László János Bócsi Krisztián Túry Gergely Szabó István
Robert Jankuloski és Monika Moteska: Megosztott szentélyek-Macedónia Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Nemzeti Táncszínház, 1014 Budapest, Színház u. 1-3 Megnyitja: Gábor György vallásfilozófus, a fotóművészek jelenlétében. Megtekinthető: naponta 11-18 között Helyszín: Nemzeti Táncszínház, 1014 Budapest, Színház u. 1-3 Megnyitja: Gábor György vallásfilozófus, a fotóművészek jelenlétében. Megtekinthető: naponta 11-18 között

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás
Hegedűs 2 László: A Nagy fehérvári árvíz 2 Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Centrális Galéria 1051 Budapest, Arany János utca 32. Helyszín: Centrális Galéria 1051 Budapest, Arany János utca 32. Az OSA Archívum Centrális Galériájában bemutatott képanyag egy része kapcsolódik ahhoz a retrospektív kiállítás-sorozathoz, mely 2004-től kezdődően a Fotográfiai Múzeumban, majd az Ernst Múzeumban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Budapest Galériában mutatta be Hegedűs 2 László képző- és fotóművészeti munkásságának fontosabb technikai, tematikai tendenciáit. A Nagy Fehérvári Árvíz korabeli képanyaga (1987-89), mai, vizuálisan aktualizált színes változataival egészült ki. A műciklushoz Esterházy Péter szövege pedig a fény- és hanginstalláció részeként transzformálódik. A téma mozgókép változata fiktív dokumentum formában, egy nem létező árvíz folyamatában vizionálja a rendszerváltás előtti képeket, a reális és irreális feloldásában, keveredésében. (A kiállítás anyagából 300 db. számozott CD jelent meg.) „Én akkor még nem tudtam, hogy ez olyan lesz, mintha nem is lett volna… Ilyen volt az élet, ilyen megalázó és ambivalens”.

FotoKlikk archívum
18:00
Hegedűs 2 László kiállítás Hegedűs 2 László
Szabó II. László motorversenyző 75. születésnapja alkalmából rendezett fényképkiállításra Archív
05 Nov 2009

A képeket Schwanner Endre Balogh Rudolf-díjas fotóművész válogatta az 1957 és 1972 között Magyarországon rendezett motorversenyeken, Szabó Lászlóról készült felvételeiből HELYSZÍN: Magyar Sportmúzeum – SportAgora kiállítási terem, 1146 Budapest, Ifjúság útja 1–3. Megtekinthető: péntek kivételével minden nap 10–17 óráig A képeket Schwanner Endre Balogh Rudolf-díjas fotóművész válogatta az 1957 és 1972 között Magyarországon rendezett motorversenyeken, Szabó Lászlóról készült felvételeiből HELYSZÍN: Magyar Sportmúzeum – SportAgora kiállítási terem, 1146 Budapest, Ifjúság útja 1–3. Megtekinthető: péntek kivételével minden nap 10–17 óráig

FotoKlikk archívum
11:00
Balogh Rudolf Schwanner Endre Szabó László Balogh Rudolf Schwanner Endre
Időgép - fotópályázat Archív
05 Nov 2009

Fotópályázatot hirdet a Spektrum magazin szerkesztősége Időgép címmel amatőr és profi fotósoknak. A Spektrum magazin szerkesztősége fotópályázatot hirdet amatőr és profi alkotóknak Időgép címmel. A pályázaton a magazin Időgép (történelem, művészet, irodalom és politika - utazás a múlt rejtelmeibe) zsánerének témakörében készített magas színvonalú fotókkal, sorozatokkal lehet részt venni. Fotópályázatot hirdet a Spektrum magazin szerkesztősége Időgép címmel amatőr és profi fotósoknak. A Spektrum magazin szerkesztősége fotópályázatot hirdet amatőr és profi alkotóknak Időgép címmel. A pályázaton a magazin Időgép (történelem, művészet, irodalom és politika - utazás a múlt rejtelmeibe) zsánerének témakörében készített magas színvonalú fotókkal, sorozatokkal lehet részt venni.

FotoKlikk archívum
00:00
fotópályázat
Tengölics László: Tájak, mondák, képek Archív
05 Nov 2009

Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (Budapest VI., Nagymező u. 20.) Megtekinthető: hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig Helyszín: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház (Budapest VI., Nagymező u. 20.) Megtekinthető: hétköznap 14-19 óráig, hétvégén 11-19 óráig

FotoKlikk archívum
00:00
fotókiállítás Mai Manó Magyar Fotográfusok Háza
Zöld bolygó - fotópályázat Archív
05 Nov 2009

Fotópályázatot hirdet a HAMA, az Artwork Photo és a Nikon Zöld bolygó címmel. A HAMA, az Artwork Photo és a Nikon fotópályázatot hirdet amatőr és profi alkotóknak Zöld bolygó címmel. A pályázatra olyan digitális vagy analóg géppel készült alkotásokat várnak, amelyek a természet szépségeit mutatják meg. Fotópályázatot hirdet a HAMA, az Artwork Photo és a Nikon Zöld bolygó címmel. A HAMA, az Artwork Photo és a Nikon fotópályázatot hirdet amatőr és profi alkotóknak Zöld bolygó címmel. A pályázatra olyan digitális vagy analóg géppel készült alkotásokat várnak, amelyek a természet szépségeit mutatják meg.

FotoKlikk archívum
00:00
Nikon
FFS stúdió-tagok bemutatkozása Archív
04 Nov 2009

Vendégek: Barcza Gergő, Egry Tamás és Mohácsi IldiModerátor: Cséka György Időpont: 2009.11.04., szerda 19:00 Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. A rendezvény három FFS-tag, Barcza Gergő, Egry Tamás és Mohácsi Ildi képeinek bemutatására, körüljárására vállalkozik. Az est folyamán a három, különböző fotográfiai utakon járó alkotó vetítés keretében mutatja meg fontosabb munkáit, és beszél magáról, képkészítési koncepciójáról, elgondolásairól. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Vendégek: Barcza Gergő, Egry Tamás és Mohácsi Ildi Moderátor: Cséka György Időpont: 2009.11.04., szerda 19:00 Helyszín: ArtBázis, 1085 Budapest, Horánszky u. 25. A rendezvény három FFS-tag, Barcza Gergő, Egry Tamás és Mohácsi Ildi képeinek bemutatására, körüljárására vállalkozik. Az est folyamán a három, különböző fotográfiai utakon járó alkotó vetítés keretében mutatja meg fontosabb munkáit, és beszél magáról, képkészítési koncepciójáról, elgondolásairól. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója

FotoKlikk archívum
19:00
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Cséka György FFS EGRY Tamás Cséka György Egry Tamás
…hogy a fal adja a másikat! - csoportos kiállítás Archív
04 Nov 2009

Helyszín: Millenáris – Piros - Fekete Galéria (Budapest II., Fény u. 20-22.) Megtekinthető: keddtől vasárnapig 11-19 óráig Helyszín: Millenáris – Piros - Fekete Galéria (Budapest II., Fény u. 20-22.) Megtekinthető: keddtől vasárnapig 11-19 óráig

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás kiállítás
Kép szerkesztése