Sötét Világos
A fényrajztól a fotografikáig - Nagy Tivadar fotóművész kiállítása Archív
04 Aug 2010

2010. augusztus 4-én 17.30-kor kerül sor Nagy Tivadar fotóművész kiállításának megnyitójára a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában. A kiállítást megnyitja: Eifert János. 2010. augusztus 4-én 17.30-kor kerül sor Nagy Tivadar fotóművész kiállításának megnyitójára a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában. A kiállítást megnyitja: Eifert János.

FotoKlikk archívum
16:30
fotókiállítás Eifert János Nagy Tivadar kiállítás megnyitó EIFERT JÁNOS Nagy Tivadar
Lányok paripákkal - Sárközi János fotókiállítása Archív
03 Aug 2010

Sárközi János Lányok paripákkal című fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Jászberényben az egykori Jászkürt fogadóban (Jászberény, Déryné utca 6.)A fotókiállítás modelljei a Jászjákóhalmi Hagyományőrző Íjász Egyesület lányai és lovai közül kerültek ki. Sárközi János tõsgyökeres jászberényi, a fényképezéssel véletlenszerûen került kapcsolatba, még gyermekkorában. A fényképezõgép szerkezete, mechanikája rabul ejtette, s õt idézve, „azóta a fotózás az életem”. Sok mestere volt, legmélyebben azonban Korniss Péter Kossuth-díjas fotómûvész munkássága, barátsága hatott rá. Sárközi János Lányok paripákkal című fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Jászberényben az egykori Jászkürt fogadóban (Jászberény, Déryné utca 6.) A fotókiállítás modelljei a Jászjákóhalmi Hagyományőrző Íjász Egyesület lányai és lovai közül kerültek ki. Sárközi János tõsgyökeres jászberényi, a fényképezéssel véletlenszerûen került kapcsolatba, még gyermekkorában. A fényképezõgép szerkezete, mechanikája rabul ejtette, s õt idézve, „azóta a fotózás az életem”. Sok mestere volt, legmélyebben azonban Korniss Péter Kossuth-díjas fotómûvész munkássága, barátsága hatott rá. Fõleg a fekete-fehér fotókat kedveli, képeit analóg fényképezõgéppel készíti. Legkedvesebb témái: lányok, természet, paripák. Sárközi János a fényképezés mellett gyûjti a fényképezéshez használatos régi eszközöket is.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Korniss Péter Fekete-Fehér kiállítás Korniss Péter
Ausztrália és Új-Zéland 2010 Fotókiállítás Archív
03 Aug 2010

Augusztus tizenötödikéig tekinthető meg A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Corvin téri épületében az Utazás a világ körül, 2010 – Ausztrália és Új-Zéland című fotópályázatra érkezett legjobb alkotásokból összeállított kiállítás. Augusztus tizenötödikéig tekinthető meg A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Corvin téri épületében az Utazás a világ körül, 2010 – Ausztrália és Új-Zéland című fotópályázatra érkezett legjobb alkotásokból összeállított kiállítás. Kiállítók: Balogh Klára, Benke József, Berendi József , Börzsey Bálint , Steven Cseke, Csorba Károly , Deák Ferenc, Debreczeni Zsolt , Farkas Sándor , Farkas Zsuzsanna, Gál Mihály, Gellinek Jenő, Jó Ilona E-MAFOSZ, Kaprinay Éva, Kecskés Szilvia, Keri György, Kingl Vivien, Koren Zsolt , Kosik Szabolcs, Kovács József , Kovács Róbert, Kovács Zoltán, Lantai Ottó, Major Balázs, Marczi István, Markó Milan, Megyeri Szabolcs , Mészáros Bálint, Nagy Csaba , Simon Gábor , Simon Noémi, Szatmári Zoltán , Szeker István, Szenzenstein Rita, Tajti Edités Vörös Attila.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Nagy Csaba Csorba Károly Kaprinay Éva Simon Gábor Szatmári Zoltán kiállítás Csorba Károly Kaprinay Éva Simon Gábor
XXVIII. Magyar Sajtófotó Kiállítás - Kisharsány Archív
03 Aug 2010

Kisharsány, Ördögkatlan Fesztivál Vylyan Pincészet (itt A divat világa a fotográfiában – tegnap és ma című kísérő kiállítása lesz látható) Kisharsány, Ördögkatlan Fesztivál Vylyan Pincészet (itt A divat világa a fotográfiában – tegnap és ma című kísérő kiállítása lesz látható)

FotoKlikk archívum
18:00
kiállítás
Vadista szandálok – nyári fotópályázat Archív
03 Aug 2010

A Börzsöny utcai FSZEK könyvtár 10+ tizenéves klubja fotópályázatot hirdet nyári élményeink ötletes és szokatlan bemutatására A pályázat leadási határideje: 2010. szeptember 30. Pályázhat minden 10 és 20 év közötti diák (a pályázatnak nem feltétele a könyvtári tagság). A pályázat a nyári vakáción átélt élményeket kívánja bemutatni, a következő kategóriákban: 1. Bányarémek 2. Buzgómócsing 3. Elefánt a porcelánboltban 4. Faramuci helyzet 5. Gugli a barátod A pályázatra a következő formában küldhetők be alkotások: A Börzsöny utcai FSZEK könyvtár 10+ tizenéves klubja fotópályázatot hirdet nyári élményeink ötletes és szokatlan bemutatására A pályázat leadási határideje: 2010. szeptember 30. Pályázhat minden 10 és 20 év közötti diák (a pályázatnak nem feltétele a könyvtári tagság). A pályázat a nyári vakáción átélt élményeket kívánja bemutatni, a következő kategóriákban: 1. Bányarémek 2. Buzgómócsing 3. Elefánt a porcelánboltban 4. Faramuci helyzet 5. Gugli a barátod A pályázatra a következő formában küldhetők be alkotások: - Digitális képek esetén a kép nagysága legalább 250 Kb, legfeljebb 1 Mb legyen, formátuma BMP, JPG vagy PNG. - Papírképek esetén a mérete paszpartuval együtt 30×40 cm legyen. A pályázatok beküldhetők postai úton (válaszcímmel ellátva) vagy behozhatók személyesen: FSZEK IX/1. könyvtár 1098 Budapest, Börzsöny u. 13. címre illetve elektronikus úton a vargal@fszek.hu e-mail címre (saját e-mail címről küldve) vagy feltöltve a http://www.flickr.com oldalra tizpluszfoto tag-gel megjelölve (ez esetben is kérünk egy e-mailt). Pályázati feltételek: - A pályázó egy kategóriában legfeljebb három képpel pályázhat, viszont több kategóriában is indulhat. - Ha a pályázat jeligés, digitális képeknél a kép címe tartalmazza a jeligét és a beküldő születési dátumát (pl. muki1997.jpg). Ha névvel ellátott, akkor a kép címe a pályázó nevét és születési dátumát tartalmazza (pl. patopal1997.jpg). - A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázatok, ahol a képeken a készítő maga is szerepel! Az ünnepélyes díjátadás 2010. október 9-én lesz, egy 10+ találkozó keretében. A díjak: I-III. díj: csoportos belépő a csillebérci Challengeland kalandpályára + A nevezett alkotások közül a legjobbak felkerülnek könyvtárunk honlapjára és a 10+ blogra is. A pályázók pályázatukkal hozzájárulnak képeik közléséhez.

FotoKlikk archívum
18:00
Sportélmény Fotókiállítás Archív
02 Aug 2010

Augusztus 31-ig látható a Magyar Sport Házában a Sportélmény Fotókiállítás, melyen a VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó által meghirdetett fotópályázat nyertes munkáit mutatják be. Ezt követően 2010. szeptember 17-18-án a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón tekintheti meg a közönség a kiemelkedő képeket. Augusztus 31-ig látható a Magyar Sport Házában a Sportélmény Fotókiállítás, melyen a VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó által meghirdetett fotópályázat nyertes munkáit mutatják be. Ezt követően 2010. szeptember 17-18-án a VII. Budapesti Nagy Sportágválasztón tekintheti meg a közönség a kiemelkedő képeket.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás kiállítás
Őszi kikerics virágzik Archív
31 Jul 2010

Őszi kikerics (Colchicum autumnale L.)Tulajdonsága: Mérgező, GyógynövényVirág színe: Fehér, PirosMérete: 20 cm - 30 cm Őszi kikerics (Colchicum autumnale L.)Tulajdonsága: Mérgező, GyógynövényVirág színe: Fehér, PirosMérete: 20 cm - 30 cmJellemzők: Nevét a monda szerint Colchis városáról kapta, mely a város a méregkeverők hazája volt. Medea, a colchisi király leánya e növényt használta a mérgei készítéséhez. A hitrege szerint az őszi kikerics egyébként annak a bájitalnak földrehullot cseppjéből nőtt, melyet Medea 9 éjszakán át összegyűjtött hegyi virágokból készített, hogy vele férjének Jasonnak (Pherai tyranossa) apját, Aesont megfiatalítsa. Évelő. A virágokat alul barna vagy világosabb színű hüvelyek veszik körül, amelyeken belül a jövő tavaszon kifejlődő 4-5 lomblevelet látjuk fejletlen állapotban. A virág leple alsó részében kb. 20-30 cm hosszú halvány csövet alkot, fent pedig 6 visszás-tojásdad alakú, világos rózsaszínű, ritkán fehér levélcimpába megy át. Ezek 3.5-5 cm hosszúak. A 3 külső cimpa valamivel nagyobb, mint a három belső. A porzók aljukkal a lepelcimpákhoz nőttek, száluk felváltva 1-1.5 cm hosszú, a portokok 7--8 mm hosszúak és nyíl alakúak. Termője a lepelcsövében mélyen a tönkön található meg, felső állású, háromüregű, 3 végig szabad bibeszála van, ezek alul fehérek, felül kifelé görbültek és kissé vastagodottak, hússzínűek. A bibék belül sárgák. A termések május végén, június hóban jellenek meg a talaj felett, mivel ilyenkor a tönk megnyúlik és a termést a tavasszal fejlődő 4-5 lomblevéllel együtt a talajból kitolja. A szár alján ilynkor már ott találjuk az új gumót, amely őszre a virágokat fejleszti. Levele 25-30 cm hosszú, hoszas lándzsás alakú, 2-5 cm széles, épszélű élénk sötétzöld, fényes. Toktermése 3-4 cm hosszú, előbb zöld, majd barna, bőrnemű, felfúvódott, sokmagvú és 3 kopáccsal nyílik. Magvai 2-2.5 mm átmérőjűek, gömbölyűek, aljukon húsos kiemelkedéssel, sötétbarna színűek, finoman pontozott felülettel, friss állapotban ragadósak. Virágzás: Augusztus-október. Élőhely: Mocsárrétek, üde kaszálórétek, irtásrétek.

FotoKlikk archívum
18:00
mit fotózzak? mikor virágzik?
Akciós részvétel még pár napig: Jelentkezés a Digitális és filmes fotótanfolyamra Archív
31 Jul 2010

Digitális és filmes fotótanfolyam indul 2010. szeptember 14-én! Akciós részvétel szeptember 8-áig 15.000 forint kedvezménnyel! A TANFOLYAM RÉSZLETES, LETÖLTHETŐ TÁJÉKOZTATÓJÁHOZ KATTINTSON IDE Digitális és filmes fotótanfolyam indul 2010. szeptember 14-én! Akciós részvétel szeptember 8-áig 15.000 forint kedvezménnyel! A TANFOLYAM RÉSZLETES, LETÖLTHETŐ TÁJÉKOZTATÓJÁHOZ KATTINTSON IDETovábbi információ és jelentkezés: Csikszenthy Csaba Tel.: 06-20/390-1560 Egész nap és munkaszüneti napokon is hívható! E-mail: cs.csaba@interware.huDigitális és filmes fotótanfolyam ismertetése Az utóbbi időben a fotózás széles körben elterjedt hobbivá vált. Szinte minden háztartásban van már digitális fényképezőgép. A megfelelő tudás megszerzése és a fortélyok ismerete nélkül azonban önmagában a felszerelés és az ambíció is kevésnek bizonyulhat. Fotóiskolánkban a hazai fotósélet kiválóságai, elismert fotográfusok szakavatott útmutatásával sajátíthatják el a hallgatók a digitális és filmes fotózás technikáját.Kiket várunk? A teljesen kezdőktől a gyakorlottabb fotózni vágyókon át bárki jelentkezhet, beleértve azokat is, akik évek vagy akár évtizedek óta fotóznak, és a tudásukat akarják tökéletesíteni. Akadhatnak, akik nem rendelkeznek még felszereléssel, talán nincs elég információjuk a gépvásárláshoz, számukra a képzés idejére díjmentesen biztosítunk fényképezőgépeket.Milyen gépekkel dolgozunk? Alapvetően digitális tükörreflexesekkel, ezekkel kiváló minőségű felvételek készíthetőek. Ha még többet szeretnénk kihozni a képalkotás adta lehetőségekből, akkor érdemes ún. középformátumú filmekkel, gépekkel fotózni, így típustól és képmérettől függően akár 30-40 megapixeles képeket is rögzíthetünk.Oktatási módszerünk Az elméleti háttér mellett sokrétű gyakorlati képzést biztosítunk kiválóan képzett, a fényképezést művészi fokon gyakorló, segítőkész szakemberek segítségével. A tanfolyami foglalkozásokon felül fakultatív jelleggel folyamatos konzultáció zajlik néhány fős csoportokban, ami a számos tanfolyami anyag feldolgozásában hasznos segítséget nyújt.Az előadásokat keddenként 18:30-tól tartjuk, a gyakorlatokat egyéni jelentkezés alapján szombaton és vasárnap, alkalmazkodva a hallgatók időbeosztásához. A foglalkozások után az oktatók készséggel állnak rendelkezésre a felmerülő kérdések megvitatására.Az előadásokat és gyakorlatokat minden szakterületről a hazai fotográfia jeles képviselői tartják:Szandelszky Béla, az Associated Press Hírügynökség fotóriportere, többszörös Magyar Sajtófotó díjas és különdíjasKorniss Péter Kossuth díjas fotóművész, dokumentarista fotográfusNagy Gy. György természetfotós , az Év Természetfotósa pályázat többszörös díjazottja, számos hazai és nemzetközi természetfotós verseny nyerteseKörmendi Imre műtermi fotográfus, tárgy- és ételfotósSzüts Miklós festőművész, fotográfus, művei megtalálhatók az összes nagyobb köz- és magángyűjteményben MagyarországonMatis Edit hazai hírességek sminkese illetve divat- és lakberendezési anyagok stylist-jaJung Zseni fotóművészDíner Tamás fotóművészKőhalmi Péter Magyar Sajtófotó díjas fotóriporterAsztalos Tamás kiadványszerkesztő, tipográfus, szakoktatóFotó-oktatási helyszínek:Előadások és néhány gyakorlat Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. (Orczy Park területén) VIII. ker. Orczy út 1. A Belvárosból 10 percen belül elérjük a 3-as (kék) metróval a Nagyvárad téri megállót, onnan csak egy perc gyalog. Autóparkolási lehetőség kamerával őrzött parkolóban.Többi gyakorlat Vidéki tájvédelmi körzetek Fotóműterem Számítástechnikai labor Előadások és gyakorlatok: A címek után rövid ízelítők a teljesség igénye nélkül, a gyakorlatok vastaggal szedve: 1. Fotóművészeti előadás Világhírű fotográfiák elemzése a narratíva és a fotók minősége tekintetében. 2. Képszerkesztés, képkivágás, kompozíció, képszerkesztési szabályok. Lehet természet- portré-, tárgyfotó, vagy akár hétköznapi esemény. 3. Életképek, képriport fotózása, ellesett portré. 4. Emberábrázolás, dokumentarista fotográfia. 5. Sport- és akciófotózás.6. Kreatív fotózás a fotóstartozékok használatával.7. Alapvető retusálás, képbeállítási technikák elsajátítása Photoshop programmal I. RAW és jpeg formátumok szerkesztése, alapvető képbeállítási funkciók, élesítés stb.8. Alapvető retusálás, képbeállítási technikák elsajátítása Photoshop programmal II. Minőségi fekete-fehér képek készítése, web-re alkalmazás, szűrők, képi effektek.9. A fényképezőgép kezelése és beállításai. 10. Portréfotózás előadás. A portré története, arctípusok-karakterek, művészi anatómia, portrévilágítás, portré szabadban. 11. Csendélet- és ételfotózás, styling, műterem használata.12. Modellfotó, portréfotó műteremben. Modellek fotózása professzionális műteremben stúdióvakukkal, fényterelőkkel sminkes és fodrász közreműködésével.13. Haladó retusálási munkák Photoshop programmal. Címlapfotón modell alkatának utólagosan megváltoztatása, karcsúsítása, fogfehérítés, vörösszem-effektus utólagos javítása, bőrhibák és szem alatti karikák eltüntetése stb.14. Képértékelési gyakorlat a fotóművész szemszögéből. 15. Egy teljes képalkotási és retusálási folyamat menete, munkafolyamata és panorámafotózás. (A fotó születésétől végigkísérve a kép utóélete, mivel lehet szebbé, tökéletesebbé tenni egy fotót utólagos képfeldolgozással, legyen szó alapvető szín- és egyéb képbeállításokról), akár a kép jelentősebb megváltoztatásáról, vagy épp művészi hatások eléréséről. Miként lehet a kész, kiretusált képből szép nyomatokat készíteni, milyen hordozókra lehet és érdemes nyomtatni, melyiknek milyen lesz a hatása?16. Általános képértékelési gyakorlat. 17. Természetfotózás elmélete. Növények, állatfajok és egyéb élőlények előfordulása, ismerete. Alkalmazkodás a természethez, az időjáráshoz. Fények használata a szabadban , a téma megvilágítása kültéren, les-sátor felállítása, álcázás, trükkök és általában véve a felszerelés használata természetfotózáskor. 18. Riport- és dokumentarista fotózás.19. Természetfotózás tájvédelmi körzetben I. Fotózás vizes élőhelyen, tájképfotózás, rétek, állatok, virágok, makrofotózás. 20. Természetfotózás tájvédelmi körzetben II. Patak, vízesések, források, vízimadarak, hüllők, madárraj és egyéb látványosságok naplementével, makrofotózás.21. Természetfotó képértékelési gyakorlat. 22. Hívás, nagyítás, fotólabor, digitális nyomtatás. (Elmélet és gyakorlat, hogyan hívjunk elő és nagyítsunk otthon, vegyszerek használata, analóg nagyítás és digitális nyomtatás.) 23. Portré készítése, épületek és interior fotózása.A fotótanfolyam kezdete: 2010. szeptember 14. (kedd, kezdés 18:30-kor)A képzésről • az elméleti képzés kb. 40 óra (12 alkalom), közös foglalkozásokon • a gyakorlati képzés kb. 50 óra (11 alkalom), a műtermi foglalkozásokat 5-6 fős, a többi gyakorlatot 7-8 fős csoportokban tartjuk meg, a természetfotós gyakorlatok egész naposakA részvétel feltételei • a képzési díj 180.000 Ft (áfá-val), részletfizetés lehetséges • akciós részvétel: aki most jelentkezik, az 20.000 forint kedvezménnyel járhat a tanfolyamra! Elég a felnőttképzési szerződést kitölteni és a képzési díjat 2010. augusztus 30-ig kiegyenlíteni • helyek korlátozott számban!Amit ezért nyújtunk: • színvonalas elméleti és gyakorlati képzés • igény esetén a felszerelés ingyenes biztosítása, beleértve digitális és filmes fényképezőgépet, objektívet valamint egyéb fotós tartozékokat egyaránt • a tanfolyam könyvtárának használata (hazai és idegen nyelvű szakkönyvek , fotóújságok, újságritkaságok) • a tanfolyami foglalkozásokon túl fakultatív jelleggel folyamatos kiscsoportos konzultációs lehetőség • ismerjük a legtöbb értékesítési csatornát, folyamatos vásárlási tanácsokkal segítjük hallgatóinkat (milyen felszerelést, miért, hol érdemes megvenni) • a hallgatók kedvezményt kapnak digitális fotókidolgozásra • jegyzetA képzés zárása • a hallgatók a képzés végén a tanfolyam elvégzéséről oklevelet kapnak, ha a foglalkozásokon legalább 50%-ban jelen voltak • a legsikeresebb résztvevőknek igény esetén fotókiállítást szervezünkTovábbi információ és jelentkezés: Csikszenthy Csaba Tel.: 06-20/390-1560Egész nap és munkaszüneti napokon is hívható! E-mail: cs.csaba@interware.hu www.digitalisfototanfolyam.huFotó Spektrum Kft. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 21274-2007

FotoKlikk archívum
18:00
oktatás Szandelszky Béla Fekete-Fehér Természetfotó Szandelszky Béla
Magyarország arab szemmel - Bahget Iskander kiállítása Damaszkuszban Archív
31 Jul 2010

Bahget Iskander fotóművész a Szíriai Kulturális Minisztérium meghívására most Szíriában - Damaszkuszban és Latakiában- mutatja be műveit. (A kiállítás címe: Magyarország arab szemmel) Bahget Iskander fotóművész a Szíriai Kulturális Minisztérium meghívására most Szíriában - Damaszkuszban és Latakiában- mutatja be műveit. (A kiállítás címe: Magyarország arab szemmel)

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Bahget Iskander kiállítás Bahget Iskander
Fecsketárnics virágzik Archív
31 Jul 2010

Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea L.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Kék, LilaMérete: 50 cm - 100 cm Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea L.)Tulajdonsága: VédettVirág színe: Kék, LilaMérete: 50 cm - 100 cmJellemzők: 50-100 cm magas. Levelei ép szélűek, hosszan kihegyesedő csúcsúak, tojásdadok, válluk hirtelen keskenyedő. A virágok 35-50 mm hosszúak, magánosan vagy többesével a felső levelek hónaljában fejlődnek. A csésze fogai árszerűek, rövidebbek, mint a csövük. A párta harang alakú, tölcséres, sötétkék, belül halványan csíkolt és pettyezett, cimpái kihegyezettek, közöttük mellékcimpa van. Termése tok.Virágzás: Augusztus-szeptember.Élőhely: Üde lomb- és tűlevelű elegyes erdőkben.

FotoKlikk archívum
18:00
mit fotózzak? mikor virágzik?
Együtt és külön: BPIX 2010 - Digitális Képalkotási Verseny Archív
31 Jul 2010

Felhívás: BPIX 2010 - Digitális Képalkotási Verseny Immár hagyomány a BPIX Digitális AlkotóCentrumban, hogy rendszeres megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget biztosít azoknak az alkotóknak, akik digitális eszközökkel, akár egy fotóból kiidnulva, akár az első ponttól az utolsóig szoftver segítségével, akár szabadkézi rajzokkal, akár különböző digitális effektek felhasználásával hoznak létre digitális képi alkotásokat, digitális festményeket. Felhívás: BPIX 2010 - Digitális Képalkotási Verseny Immár hagyomány a BPIX Digitális AlkotóCentrumban, hogy rendszeres megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget biztosít azoknak az alkotóknak, akik digitális eszközökkel, akár egy fotóból kiidnulva, akár az első ponttól az utolsóig szoftver segítségével, akár szabadkézi rajzokkal, akár különböző digitális effektek felhasználásával hoznak létre digitális képi alkotásokat, digitális festményeket. Korábban ezeket a versenyeket digitális festészeti versenynek hívtuk, de sok alkotó nem tekinti "festménynek" az alkotását, amelyet számítástechnikai eszközökkel hoz létre. Éppen ezért az idei verseny megnevezésében arra törekedtünk, hogy azt a sokszínűséget tükrözzük, amelyre a számítógépes programok és az emberi alkotó elme együttesen képes, ezért lett a verseny hivatalos megnevezése: BPIX 2010 - Digitális Képalkotási Verseny. A BPIX Digitális AlkotóCentrum által szervezett 5. versenyt Budapest IX. kerület, Ferencváros Önkormányzata is támogatja, örömmel üdvözli a Ráday kultuccában megjelenni kívánó hazai és külföldi digitális alkotókat, digitális alkotásokat, festményeket. * A verseny célja A Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával 2010 júliusában kerül meghirdetésre a BPIX Digitális AlkotóCentrum ötödik versenye, melynek célja: művészi értékű, számítógépen alkotott digitális rajzok, festmények, képi alkotások bemutatása a Ráday kultuccában, ezzel a digitális képalkotó művészet, a digitális festészet népszerűsítése és elismertségének növelése. * A versenyen indulók köre A verseny nyilvános, azon bárki részt vehet alkotásaival, amatőr és hivatásos alkotók, művészek, grafikusok, dizájnerek, építészek, belsőépítészek stb. indulhatnak képeikkel. * A benyújtható versenyművek Az alkotások témája: Együtt és külön A fogalmak értelmezhetők egyén és társadalom, de képi formák szintjén is. Minden idetartozhat, ami gondolatokat ébreszt az egyedüllét és az összetartozás fogalmáról. Az alkotások készülhetnek bármely digitális eszközzel, grafikai programmal, irányzatban és stílusban, de nem lehetnek mozgóképi (flash, animáció) alkotások és végeredményében kinyomtathatók kell, hogy legyenek. Követelmény, hogy a beküldött digitális kép a beküldő saját alkotása legyen. A versenyen indulni csak olyan alkotásokkal lehet, melyek díjazva még nem voltak. A beküldésre kerülő képek mérete nem haladhatja meg alkotásonként a 2MB-ot, illetve az 1200×1600 pixel méretet. Benyújtani kizárólag JPG formátumú alkotásokat lehet. * A verseny díjazása A verseny győztese, az első helyezett a "BPIX 2010 - az év digitális festője" trófeát nyeri el az alábbi jutalmakkal: * Wacom Bamboo FUN M Pen and Touch A5 Wide ezüst digitális rajztábla tollal és multitouch kézérzékelő funkciókkal; * Az alkotó nyertes versenyműve realizálva, azaz giclée technikával kinyomtatva; * A nyertes versenymű ingyenes regisztrálása a DigitalArtCatalogue.com önkéntes nyilvános digitálisfestmény-katalógusban; * A nyertes pályázó alkotásaiból egyéni kiállítást rendezhet a BPIX Digitális AlkotóCentrumban, Budapest IX., Ráday u. 31/B sz. alatt. * A versenyművek benyújtása A versenyműveket a versenyre regisztrálni kell. Egy pályázó több alkotással is nevezhet a versenyben. Az alkotásokat egyenként kell regisztrálni, azaz annyiszor kell a Regisztrációs adatlapot kitölteni, ahány alkotással kíván az alkotó a versenyen indulni. A versenyművek benyújtásának menete a) Döntse el, mely alkotásait kívánja benyújtani. (Egy pályázó több alkotással is nevezhet a versenyben.) Ellenőrizze a képek méretét, hogy ne haladja meg alkotásonként a 2MB-ot, illetve az 1200×1600 pixel méretet. Szükség esetén kicsinyítse le a képet. Ellenőrizze azok formátumát, benyújtani kizárólag JPG formátumú alkotásokat lehet. b) Minden benyújtott alkotás regisztrálásáért regisztrációs díjat kell fizetni. A regisztrációs díj: 2500 Ft (2000 Ft + áfa) benyújtott alkotásonként. A regisztrációs díjat a BPIX Művészeti Webshop (http://bpix.aruhaz.info/) Regisztrációs díjak befizetése menüpontjában lehet befizetni, vagy közvetlen banki átutalással a verseny szervezőjének: COMPRA Kft., K&H Bank: 10200878-31514365-00000000. c) Az elküldendő alkotások kiválasztását és a regisztrációs díj befizetését követően kattintson az alábbi Alkotások regisztrációja feliratra és vigye fel az alkotásokat egyenként, azaz töltse ki az összes kért adatot minden versenyműről külön-külön, illetve csatolja az alkotásokat jpg formátumban. A versenyzőknek az alábbi adatokat kell megadni a regisztráció során: * A benyújtandó alkotás címe: * Az eredeti alkotás mérete pixelben: * Milyen technikai eszközt (digitális rajztábla, digitalizáló monitor, egér) használt: * Milyen grafikai programot (Photoshop, Corel Painter stb.) használt: * Az alkotó neve: * Az alkotó lakcíme: * Az alkotó telefonszáma: * Az alkotó e-mail címe: * A regisztrációs díj befizetésének dátuma: * A regisztrációs díj befizetésének módja: * Az adatok kitöltésével egyidejűleg kell feltölteni a rendszerbe a benyújtandó alkotást is. (Az eredményhirdetést követően a verseny nyertesét meg fogjuk kérni, hogy a kinyomtatásra kerülő alkotást nagy felbontásban, eredeti méretben is küldje meg a kiírók részére.) Beküldési határidő: 2010. szeptember 30. * A versenyművek elbírálása A festményeket 3 tagú zsűri értékeli. A zsűri döntését közzétesszük a www.bpix.hu weboldalon, illetve minden pályázót e-mail útján is értesítünk. * Részvételi feltételek A verseny résztvevőjének tudomásul kell vennie, hogy a beküldött alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott személyiségi és szerzőijog-sértésekért minden felelősség a beküldőt (alkotót) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A pályázók a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadják azt a pályázati feltételt, hogy a BPIX Digitális AlkotóCentrum a versennyel kapcsolatos publikációiban az alkotásokról készült ábrázolásokat szabadon és térítésmentesen használhatja. * Információ A versennyel kapcsolatos kérdések az info@bpix.hu e-mail címen tehetők fel.

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat kiállítás
Családi történelem - fotók és történetek 1970 előttről Archív
31 Jul 2010

Határon Túli Magyarok Információs Központja Alapítvány pályázatot hirdet "Családi történelem" címmel. Olyan családi események, életutak bemutatását várjuk amelyek mögött érdekes és fontos 1970 előtti történelmi események különleges részleteit is megismerhetünk. A történet bármelyik országban játszódhat. Idős emberek elmondásaiból származó régi különleges történeteket szeretnénk összegyűjteni. A történelmi részeket illetően tárgyilagos leírásokat várunk, kérjük az egyéni minősítéseket, politikai véleménynyilvánításokat kerüljék. Határon Túli Magyarok Információs Központja Alapítvány pályázatot hirdet "Családi történelem" címmel. Olyan családi események, életutak bemutatását várjuk amelyek mögött érdekes és fontos 1970 előtti történelmi események különleges részleteit is megismerhetünk. A történet bármelyik országban játszódhat. Idős emberek elmondásaiból származó régi különleges történeteket szeretnénk összegyűjteni. A történelmi részeket illetően tárgyilagos leírásokat várunk, kérjük az egyéni minősítéseket, politikai véleménynyilvánításokat kerüljék. A munka készülhet riport formájában, de leíró vagy bemutató formában is. Ha lehetőségünk lesz rá, az összegyűlt anyagokat nyomtatott formában is szeretnénk megjelentetni. Az írásokat a www.htmik.hu oldal "Családi történelem" rovatába várjuk. A témához kapcsolódóan régi fényképeket is várunk. Ha egynél több fotót szeretne mellékelni, akkor a Galéria rovatban az Életképek/Családi képek mappába beküldve teheti meg. Beküldési határidő: 2011.március 31. Eredményhirdetés: 2011. április A legjobb pályamunkákat beküldők jutalomban részesülnek.

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat
XVI. Szellemkép Fotográfus és Filmes ALkotótábor Archív
31 Jul 2010

A Szellemkép Szabadiskola XVI. alkalommal rendezi meg alkotótáborát a Zala megyei Pacsán, augusztus 1. és 8. között. Digitális kezdő és haladó csoportok. Szekciók: portré, riport, archaikus technikák, kreatív gyakorlatok, super8mm-es film, videó.Jelentkezni lehet: július 25-ig Alsó korhatár: 17 év! Beiratkozás és információ: 1072 Budapest, Dob u.20. Tel: 1-321-3637, 06-30-519-3588 A Szellemkép Szabadiskola XVI. alkalommal rendezi meg alkotótáborát a Zala megyei Pacsán, augusztus 1. és 8. között. Digitális kezdő és haladó csoportok. Szekciók: portré, riport, archaikus technikák, kreatív gyakorlatok, super8mm-es film, videó. Jelentkezni lehet: július 25-ig Alsó korhatár: 17 év! Beiratkozás és információ: 1072 Budapest, Dob u.20. Tel: 1-321-3637, 06-30-519-3588

FotoKlikk archívum
18:00
Szellemkép
Megálló: Szentiváni János fotókiállítása Archív
31 Jul 2010

Szentiváni János Skardelli György épületeiről készült fotóit a dörgicsei Ól Galériában tekinthetik meg az érdeklődők. (Ól Galéria - Dörgicse (Balaton É-partjától 5 km) Fő utca 8.) Szentiváni János Skardelli György épületeiről készült fotóit a dörgicsei Ól Galériában tekinthetik meg az érdeklődők. (Ól Galéria - Dörgicse (Balaton É-partjától 5 km) Fő utca 8.)

FotoKlikk archívum
16:00
fotókiállítás Szentiváni János Szentiváni János
Nomád Sport nyári fotópályázat Archív
30 Jul 2010

A Nomád Sport Outdoor sportbolt-hálózat megrendezi 1. fotópályázatát. 2010. szeptember 01.-ig várják azokat a fotókat, amelyek a sportbolt-hálózatban illetve webáruházban vásárolt bármely termék használata vagy viselése során készültek az idei év nyarán. Egy fotós, egy darab 2010-ben készült képet küldhet be a fotopalyazat@euroglobe.hu címre. A fotókat JPEG vagy TIFF formátumú mellékletként kell beküldeni, 1Mb és 10Mb közötti méretben. A Nomád Sport Outdoor sportbolt-hálózat megrendezi 1. fotópályázatát. 2010. szeptember 01.-ig várják azokat a fotókat, amelyek a sportbolt-hálózatban illetve webáruházban vásárolt bármely termék használata vagy viselése során készültek az idei év nyarán. Egy fotós, egy darab 2010-ben készült képet küldhet be a fotopalyazat@euroglobe.hu címre. A fotókat JPEG vagy TIFF formátumú mellékletként kell beküldeni, 1Mb és 10Mb közötti méretben. A képaláírás mellett szükséges még a kép készítésének ideje, a fotós neve, címe, e-mail címe és a termék megnevezése a képen, a levél témamegjelölése pedig a kép címe legyen. Minden képbeküldő egy 5%-os vásárlási kedvezményre jogosító kupont kap, ami a webáruházban történő vásárlás esetén használható fel – www.nomadsport.eu – (a kupon minden termékre érvényes az akciós termékekre is). 1. díj: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány 2. díj: 30.000 Ft értékű vásárlási utalvány 3. díj: 10.000 Ft értékű vásárlási utalvány A nyerteseket és a nyertes képeket 2010. szeptember 16.-án teszik közzé.

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat
Lencsevégen a Nyugat-dunántúli Régió fejlesztései - a NYDOP fotópályázata Archív
30 Jul 2010

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok számára „Lencsevégen a Nyugat-dunántúli Régió fejlesztései” címmel. A nevezési díj nélküli pályázat célja, hogy a fotósok művészi alkotásain keresztül váljanak ismertté a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) uniós támogatásából megvalósuló fejlesztések, beruházások. A fotópályázat szabályzatát, a fényképezhető projektek listáját, valamint a plakátot és a bannert csatoltan küldjük. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség fotópályázatot hirdet amatőr és profi fotósok számára „Lencsevégen a Nyugat-dunántúli Régió fejlesztései” címmel. A nevezési díj nélküli pályázat célja, hogy a fotósok művészi alkotásain keresztül váljanak ismertté a Nyugat-dunántúli Operatív Program (NYDOP) uniós támogatásából megvalósuló fejlesztések, beruházások. A fotópályázat szabályzatát, a fényképezhető projektek listáját, valamint a plakátot és a bannert csatoltan küldjük. A pályaművek a www.westpa.hu weblapon tölthetők fel a "Fotópályázat" menüpont alatt, online regisztrációt követően 2010. augusztus 24-én éjfélig. A feltöltött művek megtekinthetőek a Fotópályázat galériájában, és ugyanitt szavazni is lehet a legjobban tetsző képre vagy fotósorozatra augusztus 25-től szeptember 1. éjfélig. A legtöbb szavazatot kapott pályamű készítőjét közönségdíjjal jutalmazzuk. Minden pályázónak elektronikus úton küldött, névre szóló oklevéllel köszönjük meg részvételét. A zsűri a három legjobb munkát értékes ajándékokkal díjazza: · első helyezett díja: két főre szóló kétéjszakás wellness hétvége · második helyezett díja: mobiltelefon készülék · harmadik helyezett díja: MP3 lejátszó A közönségdíjat elnyert pályázó egy ajándékcsomagot (könyv, póló, pendrive stb.) kap az Ügynökségtől. A Fotópályázat eredményeit 2010. szeptember 3-án a www.westpa.hu-n tesszük közzé. Az ünnepélyes díjátadóra 2010. szeptember 10-én, pénteken kerül sor.

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat
Iliny - a Balassagyarmati Fotókör természetfotó kiállítása Archív
30 Jul 2010

A Balassagyarmati Fotókör tagjainak természetfotóiból nyílt kiállítás az Ilinyi Művelődési Házban. A Falunap alkalmából Bahorecz Péter, Bartha Péter, Csóri Miklós, Dr. Farkas András, Farkas Flóra, Farkas István, Jurta Ferenc, Kovalcsik István, Láng Attila, Medvácz Lajos, Dr. Molnár Balázs, Szugyiczki Zsolt fotói kerültek a színházterem falára, s tekinthetők meg másfél hónapon keresztül. A Balassagyarmati Fotókör tagjainak természetfotóiból nyílt kiállítás az Ilinyi Művelődési Házban. A Falunap alkalmából Bahorecz Péter, Bartha Péter, Csóri Miklós, Dr. Farkas András, Farkas Flóra, Farkas István, Jurta Ferenc, Kovalcsik István, Láng Attila, Medvácz Lajos, Dr. Molnár Balázs, Szugyiczki Zsolt fotói kerültek a színházterem falára, s tekinthetők meg másfél hónapon keresztül.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Természetfotó Balassagyarmati Fotókör kiállítás
Portrék virágok közt - Dr. Fenyvesi Anna és Stefkovics János fotókiállítása Archív
28 Jul 2010

Dr. Fenyvesi Anna és Stefkovics János "Portrék virágok közt" című fotókiállítása július 29 és szeptember 5 között tekinthető meg az Ibis Hotelben (1134, Budapest, Dózsa György út 65.) Dr. Fenyvesi Anna és Stefkovics János "Portrék virágok közt" című fotókiállítása július 29 és szeptember 5 között tekinthető meg az Ibis Hotelben (1134, Budapest, Dózsa György út 65.)

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Stefkovics János Stefkovics János
World Wide Photowalk - Fotósséta Budapesten és a világon több mint ezer helyszínen egyidőben Archív
24 Jul 2010

Ezen a héten szombaton kerül megrendezésre a Worldwide Photo Walk - Scott Kelby amerikai photoshop guru által életrehívott világ-esemény. Egy fotóséta ami legfőképpen a fotózás öröméről szól, a világon több mint ezer helyen egyszerre, egyidőben. Budapesten a Belvárosban kerül sor a sétára - a csoport létszáma 50 főben van maximálva.Mindenkit szívesen látunk lelkes amatőrt és profit egyaránt. Ezen a héten szombaton kerül megrendezésre a Worldwide Photo Walk - Scott Kelby amerikai photoshop guru által életrehívott világ-esemény. Egy fotóséta ami legfőképpen a fotózás öröméről szól, a világon több mint ezer helyen egyszerre, egyidőben. Budapesten a Belvárosban kerül sor a sétára - a csoport létszáma 50 főben van maximálva.Mindenkit szívesen látunk lelkes amatőrt és profit egyaránt. Ez egy nagy játék azoknak, akik szeretik a fényképezést. A legérdekesebb hogy gyakorlatilag ugyanazon az útvonalon milyen sok különböző jó fotó születhet. A legjobb kép részt vesz az összes helyszínről beküldött képek versenyében ahol amerikai szponzorok kisebb nyereményeiért is lehet versenyezni Részletek és jelentkezés az alábbi weboldalon.

FotoKlikk archívum
15:45
Nemzetközi madárfotó pályázat Archív
22 Jul 2010

Huszadik éve rendezik meg minden áprilisban a "Madarak és a Természet Fesztiválját" a franciaországi Somme öbölben, amelyhez kapcsolódóan fotópályázatot hirdetnek meg a szervezők. A nemzetközi fotópályázaton 2010-ben 5 kontinens 80 országából 4000 fotográfus vett részt. A 2011 áprilisi 16 és 25 közötti fesztivál keretein belül rendezendő fotókiállításon a 2010 november 15-ig beküldött legszebb képek szerepelnek majd. A vadon élő madarakat bemutató fotókat 5 kategóriában várják az amatőr és hivatásos fotográfusoktól: A : Madár repülés közben B : Madár és táj C : Madarak viselkedése Huszadik éve rendezik meg minden áprilisban a "Madarak és a Természet Fesztiválját" a franciaországi Somme öbölben, amelyhez kapcsolódóan fotópályázatot hirdetnek meg a szervezők. A nemzetközi fotópályázaton 2010-ben 5 kontinens 80 országából 4000 fotográfus vett részt. A 2011 áprilisi 16 és 25 közötti fesztivál keretein belül rendezendő fotókiállításon a 2010 november 15-ig beküldött legszebb képek szerepelnek majd. A vadon élő madarakat bemutató fotókat 5 kategóriában várják az amatőr és hivatásos fotográfusoktól: A : Madár repülés közben B : Madár és táj C : Madarak viselkedése D : Madár és szín E : Madárportré További információ: photo@festival-oiseau-nature.com

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat
Kép szerkesztése