Sötét Világos
FOTÓPÁLYÁZAT - Ösztöndíj-konzultáció és nyílt nap a Szellemképben Archív
27 Jan 2015

FOTÓPÁLYÁZAT A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre. A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők: 1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola februárjában induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány. FOTÓPÁLYÁZAT A Szellemkép Alapítvány pályázatot hirdet ösztöndíjas fotográfusképzésre. A pályázaton két módon is indulhatnak a jelentkezők: 1. A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfólió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola februárjában induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 4 személynek ítél oda az alapítvány. 2. Az ösztöndíj elnyerésére lehetőség van nem csak egyszeri az ösztöndíj-konzultációval egybekötött elbeszélgetés során, hanem az alkotótábori részvétel szakmai teljesítménye alapján is. A pályázat beküldésének határideje 2015. január 26. A kiértékelés és elbeszélgetés időpontja: hamarosan! A beérkező munkákat a következő e-mail címre várjuk: szellemkep.palyazat@gmail.com. (A levél tárgya: Szellemkép Alapítvány ösztöndíjpályázata 2015) A jelentkezők képeiket kidolgozott módon, de nézőkép méretben, max. 500 kb-os, jpg formátumú file-okban várjuk. (Fotómegosztó oldalak linkjeit nem fogadjuk el). A portfólió összeállításánál fordítsanak figyelmet arra, hogy az összeállított anyag alapján legyen jól felmérhető a szakmai felkészültség, a műfaji preferencia és reprezentálja a jelentkező fotográfiai érdeklődését. Egyaránt küldhető be fekete-fehér és színes anyag is, akár mindkettő. A munkákat értékelik: Pályi Zsófia fotográfus, Molnár Zoltán fotográfus; Fejér János fotográfus, az iskola tanárai, Fuchs Lehel fotográfus, operatőr a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője. NYÍLT NAP Az ösztöndíj-konzultációval egy időben nyílt napot tartunk. Gyere el, és nézz körül nálunk! Találkozz tanárainkkal, és ismerd meg iskolánk szemléletét! FELVÉTELI Az ösztöndíj-konzultációval és a nyílt nappal egy időben felvételit tartunk a felsőbb évfolyamokba, a már előképzettséggel rendelkezők számára. Hozd magaddal eddigi munkáidat, és vegyél részt egy személyes elbeszélgetésen!

FotoKlikk archívum
16:00
Szellemkép Pályi Zsófia Molnár Zoltán Fuchs Lehel Fekete-Fehér Fejér János Molnár Zolt Pályi Zsófia Fuchs Lehel Fejér János
A Random – Kortárs Alkotók Fotóművészeti Egyesülete tagfelvételt hirdet Archív
25 Jan 2015

A RANDOM tagjai számára párbeszédet, bemutatkozást és aktivitást biztosít, támogatja az alkotókművészeti tevékenységét, a művészeti munka kibontakozását, hazai és külföldi kiállításokkal, workshopokkal, szakmai párbeszédekkel. bővebben a mellékletben A RANDOM tagjai számára párbeszédet, bemutatkozást és aktivitást biztosít, támogatja az alkotók művészeti tevékenységét, a művészeti munka kibontakozását, hazai és külföldi kiállításokkal, workshopokkal, szakmai párbeszédekkel. bővebben a mellékletben

FotoKlikk archívum
00:00
pályázat
Mesés képek Perzsiáról Archív
16 Jan 2015

Perzsiai fotótúránkról vetítünk, mesélünk, szívesen látunk minden érdeklődőt! ideje: január 16. péntek 19-21 óra helyszín: 2011 Budakalász, Szentendrei út 9. Szabó Zoltán fotográfus www.kincseskamera.hu Perzsiai fotótúránkról vetítünk, mesélünk, szívesen látunk minden érdeklődőt! ideje: január 16. péntek 19-21 óra helyszín: 2011 Budakalász, Szentendrei út 9. Szabó Zoltán fotográfus www.kincseskamera.hu

FotoKlikk archívum
19:00
előadás Szabó Zoltán Szabó Zoltán
Élőben: Horváth M. Judit: Néma párbeszéd Archív
16 Jan 2015

A kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotóművész A megnyitó zártkörű,csak előzetes regisztráció alapján tudnak helyet biztosítani. Bővebben a mellékletben. A kiállítást megnyitja: Féner Tamás fotóművész A megnyitó zártkörű,csak előzetes regisztráció alapján tudnak helyet biztosítani. Bővebben a mellékletben. Az eseményt élőben közvetítjük: Az eseményeket a technikai lehetőségek függvényében felvesszük és közvetítjük is. A felvett anyag vágásáig az anyagok vágatlanul is megtekinthetők a közvetítési minőségben akár telefonon, tableten is, a közvetítés ideje alatt a felvételek visszatekerhetők. A vágás utáni felvételeink megnövelt minőségben itt láthatók. Amennyiben értesítést szeretnél kapni hasonló közvetítésekről, úgy nyomd meg a Follow gombot és regisztrálj a livestream rendszerébe!A regisztrált Livestream felhasználók a követett eseményeikről csak egy levelet kapnak minden közvetítés elindulásakor, tehát igen ritkán.

FotoKlikk archívum
18:00
élőben közvetítve Féner Tamás Horváth M. Judit megnyitó Féner Tamás Horváth M. Judit
Zsila-Online természetfotós képelemzés tanfolyam Archív
14 Jan 2015

Zsila Sándor fotóművész oktatása természetfotózásról kezdőknek és haladóknak. Ez a tanfolyam a természetfotózás rejtelmeiről szól, a hallgatók által készített képek elemzésének segítségével. A tanfolyam január 14-én indul és március 25-én ér véget. Minden szerdán 18.30-tól 22 óráig. A 11 hetes időszak alatt egy alkalom kivételével, minden szerdán lesz foglakozás. A tanfolyam alapvetően DIGITÁLIS technikával fényképezők és gondolkodók számára indul! A résztvevők száma korlátozott, maximum 15 fő részvétele lehetséges. Zsila Sándor fotóművész oktatása természetfotózásról kezdőknek és haladóknak. Ez a tanfolyam a természetfotózás rejtelmeiről szól, a hallgatók által készített képek elemzésének segítségével. A tanfolyam január 14-én indul és március 25-én ér véget. Minden szerdán 18.30-tól 22 óráig. A 11 hetes időszak alatt egy alkalom kivételével, minden szerdán lesz foglakozás. A tanfolyam alapvetően DIGITÁLIS technikával fényképezők és gondolkodók számára indul! A résztvevők száma korlátozott, maximum 15 fő részvétele lehetséges. A foglalkozásokon Online technika segítségével a résztvevők képeinek elemzése során minden lényeges és fontos alapelem szóba kerül. Az alapelvek megértése a lényeg és ez bizonyos értelemben még mindig egyetemes. Pl: fényérték, rekesz, zársebesség, mélységélesség, fényérzékenység, autófókusz, objektív típusok, expozíció korrekció, sorozatfelvétel, vakutechnika, stb., hogy említsek néhányat a fotótechnikai összetevőkből. Beszélünk majd kompozíciós hiányosságokról, a helytelen témaválasztásról, látószögekről, hibás háttér választásról. A főfény irányáról, a derítésről, vagy annak hiányáról. A képeken általában jól látszik, vagy elmagyarázható, hogy mit kellett volna tenni a jó kép érdekében. Ez az, amiről valóban érdemes beszélni! Ezt nevezem képelemzésnek, ez jár a legtöbb tanulsággal, ezért a tanfolyamaimon erre fektetem a legnagyobb hangsúlyt! A tanfolyam célja, munka módszere: A tanfolyam végére olyan ismeretek elsajátítása, melyek segítségével hatékonyabb lesz a terepi munka, és a képfeldolgozás is. A hallgatók által készített és feldolgozott képek (jpg) elemzése. Hibák felderítése, pl.: az expozíciós adatok alapján. A képkivágás azonnali korrekciója, kontraszt, fényerő igazítás, egyéb észrevételek megbeszélése. A párbeszéd nem csak az éppen terítéken levő fotós és köztem zajlik, hanem mindenkivel, aki jelen van. Bárki, bármikor kérdezhet! Az első alkalommal megmutatom, hogyan lehet gyorsan és hatékonyan előállítani a tanfolyamhoz szükséges fájlokat, melyek magassága 1200 pixel, szélessége 1920 pixel. A tanfolyam ideje alatt állandóan terítéken lesz a képfeldolgozás is! Lightroom és PS alapismeretek, gyakorlati használatuk, a tanfolyam legjobb képeinek feldolgozása közben. A tanfolyam egyes alkalmait bizonyos ideig vissza lehet nézni hiányzás, vagy a tudás elmélyítése céljából! Megvizsgáljuk, hogy miből mi lesz, vagy mi lehet(ne)! A RAW nem kész fájl! Ismert, hivatalos neve: digitális negatív! Tehát természetéből adódóan még dolgozni kell rajta! De hogy mennyit, az minden kép esetében más és más! Fontos lehet a természetesség, a színek harmóniája és még sok minden egyéb! Ezzel a fontos problémával kötelező foglalkoznunk! Minél többször, annál jobb! 1 óra minden jelentkező számára ingyenes! Személyesen mutatom meg a virtuális szobában, hogy hogyan működik az Online oktatás.

FotoKlikk archívum
18:30
oktatás workshop Zsila Sándor Természetfotó Zsila Sándor
fénykép-ÁSZok III. mégképek fotókiállítás Archív
08 Jan 2015

Fotókiállítás a gabor* photography hallgatóinak 2014-ben készült legjobb fotóiból. A kiállítást megnyitja: Szlaukó László képzőművész. A kiállítás helye: 1035 Budapest, III. Szél utca 11-13. (Vécsey János leánykollégium). A kiállítás megnyitójának időpontja: 2015. január 8. (csütörtök) 18 óra. A kiállítás megtekinthető: 2015. január 9-30. Fotókiállítás a gabor* photography hallgatóinak 2014-ben készült legjobb fotóiból. A kiállítást megnyitja: Szlaukó László képzőművész. A kiállítás helye: 1035 Budapest, III. Szél utca 11-13. (Vécsey János leánykollégium). A kiállítás megnyitójának időpontja: 2015. január 8. (csütörtök) 18 óra. A kiállítás megtekinthető: 2015. január 9-30.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás kiállítás megnyitó
Jelentkezni lehet a Light Work 2016-os Rezidens Programjára Archív
01 Jan 2015

Rezidens programja keretében a Light Work minden évben meghív 12-15 művészt, akik közül egyet az Autograph ABP-vel együtt szponzorál, míg egy másikat az Urban Video Project-tel (UVP) együttműködve támogat. A rezidens programba beválogatott művészeket meghívják egy hónapra Szirakúzába. Erre az időre 5,000 dollár fizetést, lakást, saját digitális stúdiót, saját sötétszobát és 24 órás hozzáférést kapnak minden egyéb felszereléshez. Rezidens programja keretében a Light Work minden évben meghív 12-15 művészt, akik közül egyet az Autograph ABP-vel együtt szponzorál, míg egy másikat az Urban Video Project-tel (UVP) együttműködve támogat. A rezidens programba beválogatott művészeket meghívják egy hónapra Szirakúzába. Erre az időre 5,000 dollár fizetést, lakást, saját digitális stúdiót, saját sötétszobát és 24 órás hozzáférést kapnak minden egyéb felszereléshez.A rezidens program résztvevőitől azt várják, hogy egy hónap alatt elkészítsék saját projektjüket: a környéken fotózva, egy meghatározott projekthez vagy könyvhöz beszkennelve vagy kinyomtatva azokat, stb. Nem elvárás, hogy a művész előadásokat tartson a helyszínen, ugyanakkor szeretnék, ha barátsággal és nyitottan fogadnák a helyi művészek és diákok érdeklődését.Minden résztvevő munkája a Light Work Collection része lesz és a Light Work által készített leírással együtt kerül publikálásra a Contact Sheet külön kiadásában, a The Light Work Annual-ban.Részvételi feltételekA nemzetközi rezidens programban részt vehet bármely ország fotográfiában vagy más képalkotó eljárással dolgozó művésze. A jelentkezéseket év közben többször újranézik és a jelentkezők bármikor kaphatnak értesítést.Jelentkezési határidő a 2016-os évre: 2015 július 1.Online jelentkezéshez kattintson a cikk végén található linkre és kövesse az utasításokat.

FotoKlikk archívum
00:00
pályázat
H2VASÁRNAP ‒ dedikálás és beszélgetés Hegedűs 2 Lászlóval Archív
21 Dec 2014

Hegedűs 2 László december 21-én, vasárnap 11-től 12 óráig elajándékozza erre az alkalomra bélyegzővel is hitelesített, lentikuláris technikával, 100 példányban készült, a meghívón és a katalógusban is lévő alkotását, ami jelenleg a Lövölde téri óriásplakáton is látható. Dedikálja a szintén 100 példányban kinyomtatott, a kiállítás installációja részeként szereplő 2KÖNYV című írását. Egyben válaszol a kiállítás képeivel kapcsolatban feltett kérdésekre. Hegedűs 2 László december 21-én, vasárnap 11-től 12 óráig elajándékozza erre az alkalomra bélyegzővel is hitelesített, lentikuláris technikával, 100 példányban készült, a meghívón és a katalógusban is lévő alkotását, ami jelenleg a Lövölde téri óriásplakáton is látható. Dedikálja a szintén 100 példányban kinyomtatott, a kiállítás installációja részeként szereplő 2KÖNYV című írását. Egyben válaszol a kiállítás képeivel kapcsolatban feltett kérdésekre.

FotoKlikk archívum
11:00
Hegedűs 2 László kiállítás Hegedűs 2 László
Színeim története - Turós Margareta fotókiállítása Archív
18 Dec 2014

A Massolit Books & Café ad otthont Turós Margareta Színeim története című fotókiállításának. A kiállítást megnyitja: Griecs Heni (CEU) 2014. december 18-án 19 órakor. Enekel: Burns Katalin Gitáron játszik: Younis Dowa A Massolit Books & Café ad otthont Turós Margareta Színeim története című fotókiállításának. A kiállítást megnyitja: Griecs Heni (CEU) 2014. december 18-án 19 órakor. Enekel: Burns Katalin Gitáron játszik: Younis Dowa

FotoKlikk archívum
19:00
fotókiállítás kiállítás
Fényképezéssel egybekötött élményprogram: Fotoevolucio.hu Archív
13 Dec 2014

- Megajándékoznád a családodat egy különleges képpel? - Részese lennél egy rendkívüli élménynek? - Érdekel hogyan születik meg egy fotó? - Érdekel, hogyan készültek a fotók a múltban és mi történik ma a digitális korszakban? Portrék és csoportképek készítése egy nem hétköznapi fotóműteremben és fotólaboratóriumban, melyben maga az élő fotográfia mutatkozik meg Alkotóműhely mindazokban, akik szeretik a fotográfiát, szívesen részt vesznek egy időutazásban és szívesen megörökítenék magukat vagy ismerőseiket, különböző korszakok fényképészeti eljárásaival - Megajándékoznád a családodat egy különleges képpel? - Részese lennél egy rendkívüli élménynek? - Érdekel hogyan születik meg egy fotó? - Érdekel, hogyan készültek a fotók a múltban és mi történik ma a digitális korszakban? Portrék és csoportképek készítése egy nem hétköznapi fotóműteremben és fotólaboratóriumban, melyben maga az élő fotográfia mutatkozik meg Alkotóműhely mindazokban, akik szeretik a fotográfiát, szívesen részt vesznek egy időutazásban és szívesen megörökítenék magukat vagy ismerőseiket, különböző korszakok fényképészeti eljárásaival Neves fotóművészek közreműködésével, interaktív fotográfiai show és vásár ZALKA IMRE AMBROTÍPIA TELEK BALÁZS ZSELATINOS ELŐHÍVÓ PAPÍR, POLIÉSZTER FILM LACZKÓ PÉTER ARGENTOTÍPIA SZILÁS SZILÁRD ANALÓG KÉPKÉSZÍTÉS TELEK BALÁZS ANADIGMA KARL PÉTER DIGITÁLIS FOTÓ BEAVATÁS Mi történik veled? A hitelesebb időutazás érdekében, a helyszínen biztosított korhű ruhákba is öltözhetsz, majd elkészülhet a kívánt fénykép, a kiválasztott technika és háttér felhasználásával. A fotóeljárások lépésről-lépésre végig követhetőek a beállítástól a kép kivitelezéséig. Modellkedés után, részt vehetsz a fotók megalkotásában, filmet hívhatsz elő, képeket nagyíthatsz, de segíthetsz a digitális utómunkában is. Amennyiben nem kívánsz részt venni a kép elkészítésében és nem követnéd végig a képalkotás folyamatát, akkor lehetőséged van a helyszínen megvárni a kép elkészültét egy tea vagy kávé mellett, miközben belepillanthatsz mások fényképezésébe is. Egy biztos. A fényképezés fogalma mostantól új, bővebb tartalommal, jelentéssel bír számodra is! Élményekkel teli tapasztalatszerzésben lehet részed, miközben elkészülhet a karácsonyi ajándékod. REGISZTRÁLJ ÉS FOGLALJ HELYET most! A fotótechnikákról, a résztvevő művészekről, az eljárásokról és a regisztráció menetéről a www.fotoevolucio.hu e-mail címen találsz bővebb információt. Különleges élményekben gazdag, izgalmas beavatást a fotográfia történetébe!

FotoKlikk archívum
10:00
oktatás workshop Zalka Imre Zalka Imre
Akció: Cullmann Cuma Maxima 800+ táska fekete - féláron Archív
13 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
Akció: Lenspen Smartklear telefon kijelző tisztító féláron Archív
12 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
ArtWork.hu: Nikon modell fotózós bemutató Archív
11 Dec 2014

Szeretnéd lefotózni egyszerű eszközökkel profi módon a családot karácsonykor? ITT A HELYED! A Nikon eszközeit használva megtanítunk profi portré fotót készíteni! Felállítunk egy mini stúdiót, hívunk egy modellt, hívunk egy szakértőt a Nikontól, és várunk TÉGED! Olyan vakukat és gépet fogunk használni, ami elfér a fotóstáskádban! Természetesen itt lesz rengeteg objektív, mindegyik DSLR váz, pár Nikon 1 termék víz,- és ütésálló kompaktok, hogy a karácsonyi bevásárlások előtt kipróbálhasd, mit szeretnél a Jézuskától! Szeretnéd lefotózni egyszerű eszközökkel profi módon a családot karácsonykor? ITT A HELYED! A Nikon eszközeit használva megtanítunk profi portré fotót készíteni! Felállítunk egy mini stúdiót, hívunk egy modellt, hívunk egy szakértőt a Nikontól, és várunk TÉGED! Olyan vakukat és gépet fogunk használni, ami elfér a fotóstáskádban! Természetesen itt lesz rengeteg objektív, mindegyik DSLR váz, pár Nikon 1 termék víz,- és ütésálló kompaktok, hogy a karácsonyi bevásárlások előtt kipróbálhasd, mit szeretnél a Jézuskától!

FotoKlikk archívum
10:00
akció Nikon
Akció: Polaroid pisztolymarkolatú kézi videóstabilizátor és asztali állvány Archív
11 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
Akció: Objektívsapka tartó fél áron! Archív
11 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
Féner Tamás új fotóalbumának bemutatója Artphoto Galériában Archív
10 Dec 2014

Arctájak Ha arc van és táj van, akkor az lényegében minden, az arc is táj avagy a táj is arc, persze van még a test, de hát az arc test és test a táj. Tar ágak-bogak rácsai, őszi ködök, kaparászok itt ezzel az előszóval, persze bevillan, hogy fordításban elvész a József Attila-allúzió, tudomásul veszem, de nem zavar, régen tudom, jobb fotóművésznek lenni, zenésznek, képzőművésznek, táncosnak. Nem kell átfordítani, illetve ha kell, márpedig kulturálisan, mentálisan kell, másképp kell. Arctájak Ha arc van és táj van, akkor az lényegében minden, az arc is táj avagy a táj is arc, persze van még a test, de hát az arc test és test a táj. Tar ágak-bogak rácsai, őszi ködök, kaparászok itt ezzel az előszóval, persze bevillan, hogy fordításban elvész a József Attila-allúzió, tudomásul veszem, de nem zavar, régen tudom, jobb fotóművésznek lenni, zenésznek, képzőművésznek, táncosnak. Nem kell átfordítani, illetve ha kell, márpedig kulturálisan, mentálisan kell, másképp kell. Fényképezni sokan tudnak, látni kevesen, mondanom sem kéne, hogy Féner Tamás ezen kevesek egyike. Mikor 2013 őszén születésnapi kiállítását az Artphoto Galériában megnyithattam, egy képtelen feladatot kellett volna megoldanom, úgy beszélni a képekről, e könyv képeiről, hogy egyike vagyok a Féner portréval megtisztelteknek, ott lógok nagyra tartott kortársaim között a falon. Pár éve egy interjúban nyilatkozta, hogy akiket a fotós lefényképez, azok odaadták magukat, mármint a fotósnak, ő pedig ezen arctulajdonosoknak örökre az adósa. Nem hiszem, hogy így lenne, noha sokat elmond erkölcsről, szakmai komolyságról, hogy Féner így gondolja. Ha volt volna is adósság, az a portré elkészültének pillanatában busásan kiegyenlíttetett. A képtelen feladatot persze nem oldottam meg, ahogy most se fogom. Novembermélyi délután volt, a fényről beszéltem kicsit, hisz ha fotóról, akkor mi másról. A „Mér’ Licht?” kérdésére adta magát a „Mer Dunkel van.” válasza. Adja magát most is, minden világos, még sincs nappal, hogy Rilkét idecitáljam. A fénerségről beszéltem, a szemről, ahogyan --épp mert szét tudja választani -- együtt látja a fényt és a sötétet, kellő arányban és kivágásban, mikor milyenben, hisz mi más is volna a mű, mint határoltság és arány. Talán a kivágáson múlik minden, egy táj sűrűsége, intenzitása, egy arcnyi koncentrátuma tar vagy tarlódó fák ráncrendszerének. Vagy épp az elbillentés gesztusán múlik, ahogy víz és móló 45 fokos szögben, elbillent fejjel néz a kamerába, a víz mozdulatlan, de ki tudja, nem indul-e el az átló mentén lefelé, nem zúdul-e ki a képből. Úgy lehet, a táj térképként érdektelen, személyessé, arccá kell lennie, hogy érdekelje a fotóst is, a nézőt is. A portré sosem csak a megfényírt személy, hanem a fotós erős tudomása, olvasata arról, akit lefényképez. Tudomás az arcról, amelyről az ember nem tehet, és az arcról, amiért ki-ki felelős, ami nem születik, hanem lesz, hosszú, hosszú sz-szel. Az emberi arc olyan alakulat, mely csak az utolsó maszk alatt szűnik meg változni -- soha kétszer ugyanabba a folyóba --, ezt rögzíteni a portrék időmetszeteivel, tárgylemezeivel nagy kihívás, évezredekkel idősebb a fotográfiánál. Mégis a fénykép tette és teszi fel legélesebben a kérdést pillanatról és változásról, arról, hogy mi állja az időt, illetve mi folyik el, horpad háttérré nyomtalanul. Ahogy a portré, úgy a tájfotózás szerencséje, hogy nem lehet egyetlen szóval, de még röviden és tömören sem leírni egy arcot, egy tájat. Ha nem így lenne, nem volna szükség a fotóra, ott állna a szó bepaszpartúzva, a tökéletes metafora tájról és arcról. Szerencsére a nyelv, a mindentudó nyelv mást tud, körbetapogatni, közelíteni, de egy szó nincs az arctájra. A pillanatnyira, mely magába gyűjt, befoglal számtalan más pillanatot, más jelentést, válogatott belegondolásainkat. Benne van vagy belelátjuk, azaz benne van, mert belelátjuk, s föltehetjük, azért látjuk bele, mert benne van. Kézbe kell tehát venni a gépet, arra való, meg a fény is arra való, a világ arctája, hogy lássa az ember. Hogy dolgozzon vele. Bartókot egyszer, a harmincas években megkérdezték egy zenedarabról, hogy tetszik-e neki. Nem tetszik, felelte, mert romantikus. „És úgy nem lehet?” Nem, rázta a fejét Bartók. „De akkor hogy lehet komponálni, tanár úr?” Sehogy, mondta Bartók, de azért az ember dolgozik. Féner Tamás dolgozik. Parti Nagy Lajos

FotoKlikk archívum
18:00
Féner Tamás Nagy Lajos kiállítás Féner Tamás Nagy Lajos
ArtWork.hu: Lenspen bemutató nap - december 10-én Archív
10 Dec 2014

A Lenspen tisztító termékek kifejezetten hatékonyak, ezt mi a mindennapjainkon keresztül bátran tanusítjuk: mind az objektívek, mind a szenzotok tisztításához naponta használjuk ezeket a termékeket - hatékonyan. Mondhatnád, hogy oké, de ti az Artwork-ben minden nap ezekkel a gépekkel foglalkoztok, viszont én alig használom a fényképezőmet, nem kell nekem tisztító. Ebben az esetben neked egy olyan újdonság lehet érdekes, amivel napszemüveget, normál szemüveget lehet pillanatok alatt, karcmentesen tisztává varázsolni! Akció: A Lenspen tisztító termékek kifejezetten hatékonyak, ezt mi a mindennapjainkon keresztül bátran tanusítjuk: mind az objektívek, mind a szenzotok tisztításához naponta használjuk ezeket a termékeket - hatékonyan. Mondhatnád, hogy oké, de ti az Artwork-ben minden nap ezekkel a gépekkel foglalkoztok, viszont én alig használom a fényképezőmet, nem kell nekem tisztító. Ebben az esetben neked egy olyan újdonság lehet érdekes, amivel napszemüveget, normál szemüveget lehet pillanatok alatt, karcmentesen tisztává varázsolni! Akció: Ha megvásárolsz egy DSLR tisztító szettet, a Lenspen szakemberei egy ingyen szenzortisztítás keretében megtanítják a saját gépeden, hogyan is használd a Lenspen szenzortisztító termékeit!

FotoKlikk archívum
10:00
akció
Akció: Polaroid monopod fél áron! Archív
10 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
Marco Bell és Aleix Plademunt kiállítása Archív
09 Dec 2014

Köszöntőt mond Varga-Tarr Sándor, a DBH Group Marketing és kommunikációs menedzsere Köszöntőt mond Varga-Tarr Sándor, a DBH Group Marketing és kommunikációs menedzsere

FotoKlikk archívum
08:00
fotókiállítás
Akció: Tablet keménytok fél áron! Archív
09 Dec 2014

Az akció az alábbi linken látható Az akció az alábbi linken látható

FotoKlikk archívum
00:00
akció
Kép szerkesztése