Sötét Világos
Eifert János: Szerelmem, a Tánc! Archív
12 Sep 2015

A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élmény. A táncelőadás varázsa, amelyben a koreográfia szépsége, a táncos szuggesztív egyénisége, a mozgás virtuozitása a zenével, díszlettel és jelmezzel együtt jelenik meg, a függöny legördülése után már csak elhalványuló emlékeinkben él tovább, majd kifakulva kihullik onnan is. A jó fényképpel azonban megőrizhető az élmény. Eifert János munkásságát nem lehet egységes kategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott f alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként és szakértőként is tevékenykedik. 210 önálló kiállítása volt, 7000 csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, nagydíjat, különdíjat, diplomát érdemelt ki képeivel, a világ 40 országában fényképezett. 2005-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége kitüntette a Táncművészet díjjal. A kiállítást Lőrinc Katalin Harangozó-díjas táncművész nyitja meg 2015. szeptember 12-én 18 órakor. A képeket 2015. október 6-ig lehet megtekinteni a Bethlen Galériában. Forrás és fotók: Eifert János

FotoKlikk archívum
17:00
Eifert János aktfotó EIFERT JÁNOS
11 Sep 2015

A kiállítást megnyitotta: Kincses Károly J. Nagy András nyolc évesen, apja Leica M4 gépével kezdett graffitiket fotózni. Magyarországon született, de Dél-Bronx-ban és Dél Brooklynban nőtt fel, majd számos különböző városban és kontinensen töltött hosszabb időt. Fekete-fehér felvételei nemcsak J. Nagy mindenkori életkörülményeit dokumentálják a nomád évek kezdetétől máig, hanem általuk e helyek finom, szövevényes összefüggései is láthatóvá válnak. Az építészet, a fogyasztás, a szegénység, a hétköznap, a természet, a hanyatlás és az emberi lét elemei egyszerre vannak jelen fotóin. Az olyan átmeneti, mulandó terekben, mint az utcák, üzletek, parkolók, építkezések, tömegközlekedési eszközök, aluljárók vagy megállók jelennek meg azok az ellentmondások, amelyek J. Nagy fényképeit jellemzik, s amelyek képeit a jelen társadalmának éles pillanatfelvételeivé változtatják. Az elmúlt években készült fotókból válogatott kiállítás narrációja Krasznahorkai László „Északon hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó“ c. írása első tizenegy fejezetének történetén alapul.

FotoKlikk archívum
fotókiállítás megnyitó !élő !videó Kincses Károly Nagy András !visszatekintő Fekete-Fehér kiállítás Kincses Károly Nagy András
J. Nagy András: Senki nem látta kétszer Archív
11 Sep 2015

A kiállítást megnyitja: Kincses Károly J. Nagy András nyolc évesen, apja Leica M4 gépével kezdett graffitiket fotózni. Magyarországon született, de Dél-Bronx-ban és Dél Brooklynban nőtt fel, majd számos különböző városban és kontinensen töltött hosszabb időt. Fekete-fehér felvételei nemcsak J. Nagy mindenkori életkörülményeit dokumentálják a nomád évek kezdetétől máig, hanem általuk e helyek finom, szövevényes összefüggései is láthatóvá válnak. A kiállítást megnyitja: Kincses Károly J. Nagy András nyolc évesen, apja Leica M4 gépével kezdett graffitiket fotózni. Magyarországon született, de Dél-Bronx-ban és Dél Brooklynban nőtt fel, majd számos különböző városban és kontinensen töltött hosszabb időt. Fekete-fehér felvételei nemcsak J. Nagy mindenkori életkörülményeit dokumentálják a nomád évek kezdetétől máig, hanem általuk e helyek finom, szövevényes összefüggései is láthatóvá válnak. Az építészet, a fogyasztás, a szegénység, a hétköznap, a természet, a hanyatlás és az emberi lét elemei egyszerre vannak jelen fotóin. Az olyan átmeneti, mulandó terekben, mint az utcák, üzletek, parkolók, építkezések, tömegközlekedési eszközök, aluljárók vagy megállók jelennek meg azok az ellentmondások, amelyek J. Nagy fényképeit jellemzik, s amelyek képeit a jelen társadalmának éles pillanatfelvételeivé változtatják. Az elmúlt években készült fotókból válogatott kiállítás narrációja Krasznahorkai László „Északon hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó“ c. írása első tizenegy fejezetének történetén alapul.

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Kincses Károly Nagy András Fekete-Fehér kiállítás Kincses Károly Nagy András
Radócz Balázs: Retrospektív Archív
11 Sep 2015

A kiállítást Szabó Ágnes művészettörténész nyitja meg. A kiállítást Szabó Ágnes művészettörténész nyitja meg.

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Radócz Balázs Szabó Ágnes Radócz Balázs Szabó Ágnes
Szerzetesek - Monks Archív
11 Sep 2015

Kiállító művészek:ÁDÁM Gyula, BEGE Nóra, BENKŐ Imre, HORVÁTH M. Judit, KATKÓ Tamás, KŐHALMI Péter, PILLÓ Ákos, SOMOGYI Márk, STALTER György, SZAMÓDY Zsolt Olaf, SZILÁGYI Lenke Kurátor: HARIS László (fotográfus) Megnyitja: Dr. KORZENSZKY Richárd OSB perjel (Tihanyi Bencés Apátság) Kiállító művészek: ÁDÁM Gyula, BEGE Nóra, BENKŐ Imre, HORVÁTH M. Judit, KATKÓ Tamás, KŐHALMI Péter, PILLÓ Ákos, SOMOGYI Márk, STALTER György, SZAMÓDY Zsolt Olaf, SZILÁGYI Lenke Kurátor: HARIS László (fotográfus) Megnyitja: Dr. KORZENSZKY Richárd OSB perjel (Tihanyi Bencés Apátság) A 2015-ös év elején a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya felkért tizenegy magyar fotóművészt, hogy a Szerzetesek Éve alkalmából készítsenek egyéni élmények, meglátások, reflexiók alapján fotográfiai alkotásokat a magyar szerzetesek életéről. Az elkészült művekből való válogatás ez a kiállítás; a tizenegy művész egymástól egyénileg nagyon különböző őszinte vallomása. A különböző nézőpontokból azonban kirajzolódik egy közös fókuszpont, mely segít megérteni a laikusok és reményem szerint a szerzetesek számára is a szerzetesi lét értelmét, célját. /HARIS László/

FotoKlikk archívum
16:00
fotókiállítás Haris László Stalter György Bege Nóra Somogyi Márk Korzenszky Richárd kiállítás Haris László Stalter György Bege Nóra Korzenszky Richárd
Német Gabriella: Családi album Archív
07 Sep 2015

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt és kedves családját2015. szeptember 7-én (hétfő) 18.00 órára Német Gabriella csongrádi fotógráfus CSALÁDI ALBUM című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész A kiállítás látogatható a kávéház nyitvatartási idejében november 2-ig. A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. szeptember 7-én (hétfő) 18.00 órára Német Gabriella csongrádi fotógráfus CSALÁDI ALBUM című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész A kiállítás látogatható a kávéház nyitvatartási idejében november 2-ig. Gabriella az eddigi különböző fotósorozataiból állította össze a kiállítást. A Családi album elnevezés erre a kis válogatásra értendő, a kiállítás címe és a képek jelentése közötti összefüggés legnagyobb mélysége is kifejezhető egy rövid idézetben, mely már-már közhely jelleggel bír: "Skizofréniával sosem vagy egyedül." (Vavyan Fable) Minden fotó az alkotót ábrázolja, ill. önarcképeket vesz alapul különböző formában, tartalmuk, mondandójuk pedig az "én" megismerésének kérdésköréhez kapcsolható minden esetben. A fotográfus magáról ezt a gondolatot tartja a legkifejezőbbnek: "Sokan nem értékelik a humorom. Ha kevesebb lenne az önbizalmam, azt gondolnám, nem vagyok vicces." (Laurell K. Hamilton)

FotoKlikk archívum
17:00
Szentesi fotókör Nagy István Német Gabriella fotókiállítás kiállítás Nagy István Német Gabriella
InstArt csoport: Polaroid OK Archív
04 Sep 2015

A RANDOM kortárs fotóművészeti galéria egy különleges évadnyitó kiállítással ünnepli egy éves születésnapját, az instARTcsoport POLAROIDOK című kiállítására invitálja látogatóit. Az instARTcsoport egy laza szerveződésű alkotócsoport, melynek tagjai elkötelezett hívei az instant fotográfiának. Az egyik legérdekesebb analóg technika sokrétűsége, elvont színvilága, azonnalisága, egyedisége, absztrahált esetlegessége és különös “lelki világa” (melankóliája) egyedi látásmódot követel a fotográfustól. Ez komoly (szellemi) összetartó erő. A RANDOM kortárs fotóművészeti galéria egy különleges évadnyitó kiállítással ünnepli egy éves születésnapját, az instARTcsoport POLAROIDOK című kiállítására invitálja látogatóit. Az instARTcsoport egy laza szerveződésű alkotócsoport, melynek tagjai elkötelezett hívei az instant fotográfiának. Az egyik legérdekesebb analóg technika sokrétűsége, elvont színvilága, azonnalisága, egyedisége, absztrahált esetlegessége és különös “lelki világa” (melankóliája) egyedi látásmódot követel a fotográfustól. Ez komoly (szellemi) összetartó erő. A csoport több mint tízéves fennállása alatt több mint harminc kortárs fotográfus részvétele adott rangot közös kiállításinknak. A jelenlegi tagság (10-15 alkotó), a pár évvel ezelőti komoly válság (a Polaroid megszűnése) ellenére is a továbbalkotásban hitt, amihez a nyersanyagok újbóli gyártása (IMPOSSIBLE PROJECT) új lendületet adott. Az instant fotográfiának már nem csak majd’ 70 éves múltja, de jelene és ígéretes jövője van. Ebben a jövőben, az instARTcsoport, mint hazánk egyetlen instant alkotói tömörülése hatékonyan kíván részt venni. Komoly támogatást jelent számunkra a facebook-on regisztrált több mint 170 szimpatizáns. A RANDOM Galériában megnyíló - polaroid OK című - kiállítás egy véletlen, de “személyes” megszólításra reflektál. Simon Márton POLAROIDOK című 2013-ban megjelent verseskötete megérintett bennünket. A kötetben lévő versek, gondolat töredékek szinte adták magukat a továbbgondolásra, egy virtuális párbeszédet indukálva két csodálatos művészeti ág, az irodalom és a fotográfia között. ALKOTÓK: Fiala de Gábor, Gál András, Gombos Lajos, Kiss Marianna, Kolozsi Bea, Komlós Gabriella, Nagy Anita, Pók István, Sprenc Balázs, Tóth EGO(n) István, Varga Gábor Ákos, Vedres Ági VERNISSZÁZS: 2015. szeptember 4. 18:00 FELVEZETŐ: Mucsy Szilvia - Random Galéria Tóth EGO(n) István - InstArt csoport FINISSZÁZS: 2015. szeptember 25. HELYSZÍN Random Galéria – 1111 Budapest, Bercsényi utca 7.

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Gombos Lajos Vedres Ági Kolozsi Bea Sprenc Balázs Tóth EGO(n) István Varga Gábor Ákos Tóth EGO István Gál András instArt csoport Pók István Mucsy Szilvia Tóth EGO(n) Fiala Gábor Kiss Marianna kiállítás Gombos Lajos Kolozsi Bea Sprenc Balázs Varga Gábor Ákos Tóth Ego István Gál András Pók István Mucsy Szilvia Fiala Gábor
Ghost town - Vágó-Lévai Katalin fotókiállítása Archív
04 Sep 2015

Ghost town című sorozatomat 2011-ben készítettem, a Törökbálint mellett épülő Tópark iroda- és lakópark területén. Az ígéretes és újszerű ötletekben gazdag projekt betonfalai között a kivitelezés megtorpanásával mintha megállt volna az idő is. Az épületek csupasz váza az időjárásnak kiszolgáltatva várta sorsa beteljesedését. A néptelen utcákon sétálgatva egy másik dimenzióba kerültem. Akár egy lakatlan trópusi sziget: hangulatát részben szeparáció, magány, periféria, embertelenség, elhagyatottság, másrészt végtelen nyugalom, időtlenség, állandóság, monumentalitás jellemezték. Ghost town című sorozatomat 2011-ben készítettem, a Törökbálint mellett épülő Tópark iroda- és lakópark területén. Az ígéretes és újszerű ötletekben gazdag projekt betonfalai között a kivitelezés megtorpanásával mintha megállt volna az idő is. Az épületek csupasz váza az időjárásnak kiszolgáltatva várta sorsa beteljesedését. A néptelen utcákon sétálgatva egy másik dimenzióba kerültem. Akár egy lakatlan trópusi sziget: hangulatát részben szeparáció, magány, periféria, embertelenség, elhagyatottság, másrészt végtelen nyugalom, időtlenség, állandóság, monumentalitás jellemezték. Közel a városhoz, és mégis távol tőle - talán épp ez volt a Tópark megálmodóinak koncepciója is. A sorozattal célom a Tópark komplexum akkori állapotának és hangulatának megörökítése volt, a számomra szép és érdekes részek kiragadásával, rendszerbe foglalásával. A kiállítást megnyitja: Szatmári Gergely DLA, fotóművész A megnyitó időpontja: 2015. szeptember 4, 18 óra A kiállítás megtekinthető: 2015. szeptember 28-ig Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5. +361 266 2395 | +3630 934 7389 info@fuga.org.hu | galeria@nagybalint.hu www.fuga.org.hu

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Szatmári Gergely Vágó-Lévai Katalin kiállítás megnyitó Szatmári Gergely Vágó-Lévai Katalin
VÁGÓ-LÉVAI Katalin: Ghost Town Archív
04 Sep 2015

Megnyitja:SZATMÁRI Gergely (fotóművész) Megnyitja: SZATMÁRI Gergely (fotóművész) Ghost Town című sorozatomat 2011-ben készítettem a Törökbálint mellett épülő Tópark iroda- és lakópark területén. Az ígéretes és újszerű ötletekben gazdag projekt betonfalai között a kivitelezés megtorpanásával mintha megállt volna az idő is. Az épületek csupasz váza az időjárásnak kiszolgáltatva várta sorsa beteljesedését. A néptelen utcákon sétálgatva egy másik dimenzióba kerültem. Akár egy lakatlan trópusi sziget: hangulatát részben szeparáció, magány, periféria, embertelenség, elhagyatottság, másrészt végtelen nyugalom, időtlenség, állandóság, monumentalitás jellemezték. Közel a városhoz, és mégis távol tőle – talán épp ez volt a Tópark megálmodóinak koncepciója is.A sorozattal célom a Tópark-komplexum akkori állapotának és hangulatának megörökítése volt, a számomra szép és érdekes részek kiragadásával, rendszerbe foglalásával.

FotoKlikk archívum
17:00
Skuta Vilmos: reProdukció Archív
04 Sep 2015

Megnyitja Szarka Klára fotótörténész Megnyitja Szarka Klára fotótörténész

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Szarka Klára Skuta Vilmos Szarka Klára Skuta Vilmos
Czimbal Gyula: Lélek-vándorlás Archív
04 Sep 2015

Tisztelettel hívlak a Lics Pincészetbe (1221, Budapest Kossuth Lajos utca 44.) szeptember 4-én, délután 16 órakor Lélek-vándorlás címmel nyíló kiállításunkra, mely a XXVI. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál alkalmából Sadecky Katalin kerámikus szobrait és Czimbal Gyula fotográfus képzőművészekről készített képeit mutatja be. Köszöntőt mond Karsay Ferenc Budafok- Tétény polgármestere, a kiállítást Bánki Zsolt a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője megnyitja meg, Nyitva: szeptember 5-6-án, a 11-18 óráig. Tisztelettel hívlak a Lics Pincészetbe (1221, Budapest Kossuth Lajos utca 44.) szeptember 4-én, délután 16 órakor Lélek-vándorlás címmel nyíló kiállításunkra, mely a XXVI. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál alkalmából Sadecky Katalin kerámikus szobrait és Czimbal Gyula fotográfus képzőművészekről készített képeit mutatja be. Köszöntőt mond Karsay Ferenc Budafok- Tétény polgármestere, a kiállítást Bánki Zsolt a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője megnyitja meg, Nyitva: szeptember 5-6-án, a 11-18 óráig.

FotoKlikk archívum
15:00
fotókiállítás Czimbal Gyula Czimbal Gyula
Fading : Eltünőben Archív
03 Sep 2015

A kiállítást megnyitja: Danielle Dutombé, a Neue Bühne Budapest művészeti vezetője A kiállítást megnyitja: Danielle Dutombé, a Neue Bühne Budapest művészeti vezetője

FotoKlikk archívum
18:00
Szamódy Zsolt Olaf – Castelló Scaligero Park, Soaue Archív
03 Sep 2015

Kiállítást megnyitja: Haris László fotóművész Kiállítást megnyitja: Haris László fotóművész

FotoKlikk archívum
18:00
fotókiállítás Haris László Szamódy Zsolt Olaf Haris László Szamódy Zsolt Olaf
Martin Kollar: Tanulmányi kirándulás Archív
03 Sep 2015

Martin Kollar több látogatással, összesen egy évet töltött Izraelben. Tucatnyi fotós között ő volt a legfiatalabb, aki részt vett abban a projektben, amelyben a felkért művészek mindenféle megkötés nélkül, saját elképzeléseiknek megfelelően fotózhatták az országot és – több részt vevő fotográfus külön kérésére – a fal túloldalán lévő Ciszjordániát. Ez a kísérlet a 19. századi franciaországi Mission Héliographique és a 20. Martin Kollar több látogatással, összesen egy évet töltött Izraelben. Tucatnyi fotós között ő volt a legfiatalabb, aki részt vett abban a projektben, amelyben a felkért művészek mindenféle megkötés nélkül, saját elképzeléseiknek megfelelően fotózhatták az országot és – több részt vevő fotográfus külön kérésére – a fal túloldalán lévő Ciszjordániát. Ez a kísérlet a 19. századi franciaországi Mission Héliographique és a 20. századi amerikai Farm Security Administration hagyományaihoz hasonlítható, ahol szintén cél volt, hogy a fotósok a képeikkel tárják fel egy adott terület szociális és kulturális jelenét. Utazásaikor rendre ellenőrzéseken ment keresztül. Minden ki- és belépésnél hosszasan vizsgálták, mit hoz és mit visz magával, milyen adatok vannak a laptopján, a külső merevlemezeken, milyen anyagmaradványok találhatóak a ruháján, csomagjain. Sok engedélyre volt szüksége a fotózáshoz, ezek többségét elutasították, mert nem értették, hogy mit és miért szeretne fotózni. A tapintható feszültség és a paranoia elkísérte mindenhová. Az izraeli biztonsági intézkedésekről, a falról, kelet-európaiként leginkább a vasfüggöny juthat eszünkbe, amiről azt akarták elhitetni, hogy elválasztja a jót a rossztól és megvéd az ellenségtől. MartinKollar_hirkep Fotó: Martin Kollar – Tanulmányi kirándulás 2009-2011 Kollar kizárólag Izraelben fotózott, nem akarta összehasonlítani a palesztin és az izraeli területeket. Nem a jelen konfliktusaira koncentrált, nem azokat fotózta és nem is leplezett le semmi olyasmit, amit a hatóságok tetten tudnának érni. Képei nem szembesítik a jelent a múlt század történelmével, inkább megbocsájtóak. Fontosabb, hogy mi lesz, annál, ami van. Az irónia, a groteszk helyzetek sokkal inkább lepleznek le minket, mintsem bármit is számon kérnének. Ez a gyakran felszabadító erejű leleplezés szándéka szerint inkább a jövőbe mutat, tanulságot keres, hogy ezután könnyebben boldoguljunk. A képek szereplői tetszés szerint felcserélhetők, akár velünk nézőkkel is, konfliktusaik gyakran azért kellemetlenek, mert túlságosan is közel állnak hozzánk. Fotográfiai módszerekkel semmilyen nézőpont nem igazolható, ezekkel az igazságot nem lehet kideríteni. Az emberek naponta tesznek könnyelmű kijelentéseket, mondják meg dolgokról, hogy micsodák, szüntelen megállapítják erről meg arról, hogy ez meg az. Ezek a fotók első ránézésre egy cseppet sem adják vissza a helyet, ahol készültek. Kivétel nélkül olyan képek, amiket még nem láttunk Izraelről. Azt is nehéz eldönteni, hogy milyen szervező erő áll néhány kép hátterében, és melyek csupán a hétköznapi pillanatok. A most látható képek egyike sem megrendezett, legnagyobb erejük abban van, hogy mindegyik csak a színtiszta valóság. Barakonyi Szabolcs A 2009-től 2012-ig tartó THIS PLACE projekt Frédéric Brenner kezdeményezésére jött létre Izraelben és Ciszjordániában, többek között Josef Koudelka, Gilles Peress, Stephen Shore, Thomas Struth és Jeff Wall részvételével. A kiállítás kurátora: Barakonyi Szabolcs A kiállítás megtekinthető: 2015. szeptember 4. – október 5.

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Barakonyi Szabolcs Josef Koudelka kiállítás Barakonyi Szabolcs Josef Koudelka
Szirányi István: Arcok, önarcképek/ hetvenes-nyolcvanas évek Archív
02 Sep 2015

Megnyitja Lengyel András Megnyitja Lengyel András

FotoKlikk archívum
17:00
Szirányi István Lengyel András Szirányi István Lengyel András
Szabó Béla: Rómer Flóris nyomában a Bakonyban Archív
02 Sep 2015

Szabó Béla fotóművész, Rómer Flóris születésének 200. évfordulója alkalmából Győrménfőcsanakon a Bezerédj kastélyban nyíló fotókiállítása. A kiállítást megnyitja: Dr. Halbritter András biológus A megnyitó után Rómer Flórisról és a Bakonyról Szabó Béla tart előadást. Rómer Flóris bencés szerzetes 1859-ben átbarangolta a Bakonyt és elkészítette első tudományos leírását: A Bakony - Természetrajzi és régészeti vázlatok címmel, amely Győrben jelent meg. Szabó Béla fotóművész, Rómer Flóris születésének 200. évfordulója alkalmából Győrménfőcsanakon a Bezerédj kastélyban nyíló fotókiállítása. A kiállítást megnyitja: Dr. Halbritter András biológus A megnyitó után Rómer Flórisról és a Bakonyról Szabó Béla tart előadást. Rómer Flóris bencés szerzetes 1859-ben átbarangolta a Bakonyt és elkészítette első tudományos leírását: A Bakony - Természetrajzi és régészeti vázlatok címmel, amely Győrben jelent meg. A könyv nyomán Szabó Béla fotóművész végigjárta azt az utat, amit egykoron a tudós szerzetes. Ő a XXI. századi ember szemével nézte, mit látni most, mi maradt, mi tűnt el és mi az, amit Rómer még nem láthatott. Szabó Béla fényképezőgéppel fedezte fel a tájat, járta a Bakony útjait, településeit, ösvényeit. A négy évig tartó munkából könyv is született és most a kiállítás is ebből mutat be válogatást. Helyszín: Bezerédj-kastély kiállítóterme. (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.)

FotoKlikk archívum
17:00
Szabó Béla kiállítás megnyitó Szabó Béla
Mandur László: Bennünk élő tekintetek Archív
02 Sep 2015

Megnyitja: Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész Helyszín: Budapest, Hunyadi tér 3. (6-os kapucsengő) Megnyitja: Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész Helyszín: Budapest, Hunyadi tér 3. (6-os kapucsengő)

FotoKlikk archívum
16:00
Féner Tamás Mandur László Féner Tamás Mandur László
Mandur László Fotókiállítása a Hunyadi téri zsinagógában Archív
02 Sep 2015

A Hunyadi téri zsinagóga hamarosan 120 éves évfordulóját ünnepli. Ennek örömére kiállítást szervezünk Mandur László fotóművész portréiból, amely a Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvénye. Mandur László 1958-ban született Csömörön. Építőmérnöki diplomáját Győrben, majd közgazdász diplomáját Budapesten szerezte. A Hunyadi téri zsinagóga hamarosan 120 éves évfordulóját ünnepli. Ennek örömére kiállítást szervezünk Mandur László fotóművész portréiból, amely a Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvénye. Mandur László 1958-ban született Csömörön. Építőmérnöki diplomáját Győrben, majd közgazdász diplomáját Budapesten szerezte. Tizennégy éves kora óta fotografálja tudatosan a világot. Ezirányú tudását autodidakta módon fejlesztette, főleg szakmai folyóiratokból, és tapasztalt művészektől tanulva. Sokat segített látásmódján az ábrázoló geometria, és az építészrajzi ismeretek magas szintű elsajátítása, mely építőmérnöki tanulmányai során vált lehetővé. Korábban több helyi és országos amatőr fotópályázaton nyert díjat, főleg portréival, amelyek ezúttal is kiállít. Napjainkig huszonkilenc önálló és két kollektív kiállításon ismerhette meg munkáit a hazai közönség. Az első fotóalbuma egy kis Vas megyei falu, Döröske életét megörökítő képregénye, 2011 tavaszán jelent meg. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. A közönség Mandur Lászlót politikusként is ismerheti. 2002-2013 év végéig országgyűlési képviselő, két parlamenti cikluson át az Országgyűlés első alelnöke volt. A Francia Becsületrend Parancsnoka. A kiállítás megnyitóján a művészt Heisler András a Mazsihisz elnöke és Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész méltatják. A látogatók zenei élménnyel is gazdagodhatnak: Fináli Gábor h. rabbi valamint Fekete Tamás gitárművész közreműködésével. A kiállítás látogatása díjtalan, de adományokat szívesen fogadnak, örömmel veszik, a kárpátaljai zsidóság gyógyszer és egyéb ellátásának támogatására!

FotoKlikk archívum
16:00
Féner Tamás Mandur László Fekete Tamás Li Gábor kiállítás megnyitó Féner Tamás Mandur László Fekete Tamás
Döntés - Fotópályázat amatőröknek szeptember 25-ig Archív
31 Aug 2015

Dönts kreatívan!Mond el képekben a Faludi film- és fotófesztiválon, miről is szólnak mindennapi döntéseink! Szeptember 25-ig lehet jelentkezni a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőr film- és fotóversenyére. A szervezők idén a Szerzetesek Évéhez és a Kaszap István Emlékévhez kapcsolódóan a döntést választották témának, erre várják a lelkes amatőr alkotók és alkotóközösségek pályamunkáit. Dönts kreatívan! Mond el képekben a Faludi film- és fotófesztiválon, miről is szólnak mindennapi döntéseink! Szeptember 25-ig lehet jelentkezni a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőr film- és fotóversenyére. A szervezők idén a Szerzetesek Évéhez és a Kaszap István Emlékévhez kapcsolódóan a döntést választották témának, erre várják a lelkes amatőr alkotók és alkotóközösségek pályamunkáit. Az egyedülálló fesztivál filmes zsűrijének elnöke idén Makk Károly rendező, aki Dombrovszky Linda és Szekeres Csaba rendezőkkel valamint Lázár Kovács Ákos filmesztétával értékeli a közönség és az alkotók jelenlétében a filmeket. A fotókból Haris László, Pályi Zsófia, Sopronyi Gyula és Vékás Magdolna válogatja a kiállítandó, illetve nyertes képeket. A mustra 19 éves fennállása alatt a világ összes tájáról érkeztek már kisfilmek. Célja, hogy kultúrák, vallások és nézőpontok között egy aktuális téma mentén párbeszédre és kreativitásra hívja az ifjúságot. Sok tehetséges fiatal számára jelent ez alkotási és bemutatkozási lehetőséget, a nyerteseknek pedig szakmai díjakat, médianyilvánosságot ajánl fel az intézet. A szervezők a jelentkezéseket filmek esetében online vagy postán, fotók esetében pedig postán várják! A filmszemlére és a fotópályázatra történő nevezés is ingyenes, korhatár megkötése nélkül várja a Faludi Akadémia a pályázatokat!

FotoKlikk archívum
18:00
fotópályázat Sopronyi Gyula Haris László Pályi Zsófia Vékás Magdi Lázár Kovács Ákos Vékás Magdolna Sopronyi Gyula Haris László Pályi Zsófia Vékás Magdi Lázár Kovács Ákos Vékás Magdolna
Kovács Csaba: Napok, hetek, hónapok Archív
25 Aug 2015

Kovács Csaba a digitális világot hátrahagyva fotóit analóg technikával, lyukkamerák segítségével készíti. Ezen kamerák egy részét saját maga készíti, így lesznek képei olyanok mint amilyet elképzelt. Kovács Csaba a digitális világot hátrahagyva fotóit analóg technikával, lyukkamerák segítségével készíti. Ezen kamerák egy részét saját maga készíti, így lesznek képei olyanok mint amilyet elképzelt. Több éve foglalkozik szolárgráfiával, ami a lyukkamerás világon belül is különlegesség. Egészen pontosan a pár órányitól akár a fél éves felvételekig készülnek a képek egyszerű lyukkamerák (pl: üdítős doboz) felhasználásával. Ez köszönhető az alacsony fényérzékenységű fotópapírnak, amibe a nap pályája szinte beleég. Nagyon jól ki lehet olvasni a fotókból, hogy amikor magasan járt a nap közel voltunk a nyári napfordulóhoz, amikor alacsonyan akkor a télihez, valamint azt is, hogy milyen volt általánosságban az időjárás. Érdekesség, hogy a képhordozó alapjában véve fekete-fehér, ám digitális előhívás után az elkészült kép színes lesz. Ez egy különleges világ...

FotoKlikk archívum
17:00
fotókiállítás Fekete-Fehér
Kép szerkesztése