club.profile.motto | club.name
Vajda János kamara kiállítása Az Újpest Galériában Megnyitó 2019. február 8. 18 óra A kiállítást Cserkuti György fotóművész nyitja meg Közreműködik Petrovics Anna szóló fuvolán, az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola ifjú tanára A kiállítás 2019. február 8-március 2-ig látogatható, vasárnap kivételével 10-18 óráig. Újpest Galéria – 1042 Budapest, Árpád út 66. ------------ A klasszikus magyar fekete-fehér tájfotográfián nevelkedtem, Vadas Ernő, Járai Rudolf, Nagygyörgy Sándor, Markovics Ferenc képei revelációként hatottak rám… és Ansel Adams. A mai napig ez a meghatározó vonal fotográfiai utamon. Nem is nagyon kívánok ettől eltérni, de időnként a hagyományokat is szeretem felrugdalni, ha a kép megkívánja. 2017. márciusában felvettem egy fonalat. Készült egy kép… A kidolgozáskor valami egy – nekem legalább is – új útra vezetett. Bonyolult, több lépcsős eljárás után egy high-key tájkép született. Magam is meglepődtem, hogy az általában portrékhoz alkalmazott eljárás milyen mértékben lényegítette át az eredeti képet. A kép eleve minimalista szemlélettel készült, viszont az utómunka után azt vettem észre, hogy a színek halvány erőtlensége milyen mértékben hangsúlyozza a kép minimál jellegét. Erről az útról még két képet találtam, amik megfeleltek ennek a koncepciónak. Ekkor már motoszkált bennem a kisördög, jó lenne ebből egy kamaratárlatra való anyagot összehozni. Az azóta eltelt időben fotóztam is hozzá, és az archívumot bújva találtam is további, megfelelő nyers képeket. Jobbára olyanokat, amiket eddig még nem is dolgoztam ki, talán az ihletre vártak… Ezzel az anyaggal azt szeretném reprezentálni, hogy a klasszikus fotográfiai elvek összeegyeztethetők a mai tájkép szemlélet mainstreamjével, a szép összefér a trendi dekompozícióval vagy a nem éppen a klasszikus tájfotográfiára jellemző tájelemek kiválasztásával készült képekkel. https://www.facebook.com/events/345040539556803/
? ?? ? Jegyek csak online elővételben ITT: https://tixa.hu/japan-vonatkorut-cseresznyeviragzas-idejen ? Így nem ér olyan meglepetés, hogy nincs hely, másrészt én egyszemélyes blogként nem tudok egyszerre előadni, meg jegyet is eladni, így helyben nem lesz lehetőség jegyvásárlásra. A helyek száma korlátozott. Köszönöm! Arigato gozaimasu! ? Előadó: Varjas Gabriella, MiraDonna.hu ? ?? ? Ráadás vetítéses előadás Japánba egyéni utat tervezőknek, Japán rajongóknak. ?? ? ? ?? Japán a világ egyik legmeghökkentőbb országa, a legnagyobb világjáróknak is folyamatos aha-élmény. Akárhonnan, akármijét nézzük kilóg a sorból, nem hasonlít a Föld egyetlen más szegletéhez sem. Gyertek velem ebbe a fura világba, ahol 2018 tavaszán a legendásan pontos japanikum shinkansen vonatokkal 22 napig kergettük a híres cseresznyevirágzást, az ország pinkbe borulását négy fős családommal, a csipet-csapatban két kora tini gyerekkel . A Sakura vadászat fortélyos mutatvány, mert egyáltalán nem olyan egyszerű pont ott, pont akkor lenni ahol épp virágzik a cseri. Olyan japánságokat is bemutatok, mint a fifikás, és nagyon flottul működő közösségi esernyő használat, merthogy Japánt nem lehet megúszni eső nélkül. Azt is megtudhatjátok hogyan lehet minden japanikumok non plus ultráját, igazi, hangsúlyozom, hogy _igazi_ gésát látni. Nem könnyű, de néha van rá mód! Annyit elárulok előre, hogy nagy szerencse egy valódi gésát megpillantani, a gésák ugyanis ma már nagyon kevesen vannak, és pláne nem pózolnak a turistáknak. Ennek ellenére Kiotó utcái tele vannak a kimonóban Kiotóban vágyálmukat megvalósító kamu gésákkal. ⛩ Mutatok sok példát a japán cukiságokra a Hello Kittyn túl is, merthogy a japán identitás fontos része a már-már beteges tisztaságmánián kívül az is, hogy minden legyen nagyon kawaii, azaz cuki. Hogy Japánban van a világ cukiság csakrája az nehezen vitatható. Szóval tiszta Hawaii lesz, akarom mondani Kawaii! Japán a világ gasztronómiai fővárosa is, és bizony nemcsak szusiban és a legendásan márványos wagyu marhában diktálják a tempót a világ séfjeinek, de rántotthúsban is valami egészen más minőséget tudnak. Megmutatok olyan dolgokat is, amik nincsenek benne a Lonely Planetben. Megtaláltuk például a legtutibb Fuji panorámás onsent, azaz japán fürdőt, és elárulom, hogy honnét lehet felvonózás és tömegnyomor nélkül farkasszemet nézni a szent Fuji heggyel. Mutatok egy olyan bambuszerdőt is, ami simán kenterbe veri az instagram virtuális valóságában folyton földöntúli ürességben ábrázolt, a való világban azonban mindig nyomasztó tömeg sújtotta Arashiyamát. A japán vidék ugyanis tele van szebbnél szebb bambuszerdőkkel. A legtriviálisabb Tokió-Kiotó-Hiroshima trión kívül elviszlek benneteket olyan helyekre is ahova nem sok turista megy, például Okunoshimára, a nyulak szigetére, vagy Koyasanra, a shingon buddhista szekta kolostorai és egy gyönyörű temető tori kapujai közé. Megtudhatjátok miért néz ki egy japán utca úgy, mintha egy orvosi rohamosztag szaladgálna fel-alá, azaz miért hordanak rengetegen maszkot, és hogy miért van az, hogy Japánban mindenki tanul angolul, de senki sem beszél, és ennek ellenére az utazó kiválóan elboldogul még akkor is ha olyan mint én, és egy vonaton felejti a hátizsákját. Aki gyerekekkel, családdal vágyik Japánba az se maradjon otthon, én családdal tettem meg ezt a körutat egyéni szervezésben, szívesen segítek úttervező, szervezési kérdésekben, adok tippeket költségcsökkentésre is. Várlak benneteket sok szép saját fotóval és videóval! ⏱ Időpont: 2019.02.08. Péntek Program: - 17:45-18:30 Érkezés, akinek van kérdése jobb ha már ekkor jön, mert csak 3/4 9-ig használhatjuk a termet - 18:30-20:30 Előadás - 20:30-20:45 Kérdések és válaszok ?Helyszín: H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ ?Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 13. A belépő 1500 Ft, aminek a megvásárlásával az előadás költségeihez járulsz hozzá. ?? JEGYVÁSÁRLÁS link az oldal tetején a kép alatt, az esemény részletei között, illetve ide kattintva elérhető: https://tixa.hu/japan-vonatkorut-cseresznyeviragzas-idejen ??A jegyeket nem szükséges kinyomtatni, elég telefonon bemutatni. https://www.facebook.com/events/2005529326203224/
A Hagyományok Háza hivatásának tekinti, hogy páratlanul gazdag tárgyalkotó népművészetünk művészi értékű használati tárgyait és kortárs népi iparművészeti alkotásait és alkotóit minél teljesebben és részletesebben bemutassa, és a kiállított tárgyakhoz érdekes és az azok megértését segítő ismeretekkel gazdagítsa a látogatókat. A Poklade - a busójárás megújuló hagyománya című kiállításunk szerves részét képezik Répásy Zsolt fotói, aki már 5 éve fotózza a mohácsi busójárást. Az esemény jellegzetes programjai helyett a közösségek dinamikájára és benső kapcsolataira helyezi a hangsúlyt. Ez alkalommal személyes motivációiról és a kiállításban látható képekről, azok készítéséről is mesél. Belépő: 500 Ft Regisztráció szükséges! Részletek és regisztráció: http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/13698/ https://www.facebook.com/events/954610528259714/
Közel hozzuk a természetet… 13.0 Fotóworkshop Zalában, Eifert János és Olasz Ágnes szervezésében Zalai dombság, 2019. február 8 – 10. A Zalai dombság gazdag természeti látnivalókban. Ködben úszó völgyek, behavazott erdők, a tisztásokon legelő őzek, szarvasok és felrebbenő madarak kerülhetnek látószögünkbe. A Börzöncei szőlőhegy, amely Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Szent Lőrinc-kápolna környezetében, a Szerelem-völgy kapujában. Gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje. Elhagyott és élő pincék, szőlők, az elmúlás és a túlélés jelképei… Börzönce mellett a fotós programunkban szerepel még Bocska, ahol Vigh István tanyáján lovakat fényképezünk, továbbá Szentliszló, ahol kora hajnalban, a Berekben, a Válicka-patak völgyében barangolunk, és az esti összejöveteleinket tartjuk. A „szép esték” nemcsak egy-egy pohár bort, hanem egyéni bemutatkozásokat, képelemzéseket és szakmai-művészi beszélgetéseket jelentenek, miközben letöltjük képeinket és feltöltjük akkumulátorainkat is. Közel hozzuk a természetet – ez nemcsak egy jól hangzó szlogen, hanem célja meditatív fényképezésünknek, mely során önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Azáltal, hogy nem rohanó tempóban, szinte teljesítmény-kényszer hatására fényképezünk, megtanulhatjuk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is. A képzelet világából térjünk vissza a valóságosba, vagyis az előzetes program: 2019. január 8. péntek Érkezés 17-19 óra között Olasz Ági otthonába (8893 Szentliszló, Ady út 10.), a szálláshelyek elfoglalása, majd ismertetjük a részletes programot. Ezt követően vacsora, tapasztalatcsere, vidám borozgatás. 2019. január 9. szombat Korai kelés, hajnal öt órakor. Autóba ülünk, irány Bocska, ahol Vígh Pisti jól ismert tanyáján fényképezzük a lovakat. Visszaúton egy kis tájfényképezés, tájékozódás. Az étkezések időpontja az elfoglaltságainkhoz igazodnak. Délután a Börzöncei szőlő-hegyen fényképezünk. A régi pincék sora, a Szent Lőrinc-kápolna és környéke, a táj jellegzetes hangulata lehetnek témáink. Este képek letöltése, kiértékelése, szakmai beszélgetés. Egy pohár bor is belefér… 2019. január 10. vasárnap Korai kelés, mert vadlesre megyünk a berekbe. Ha szerencsénk van, szarvasokkal, őzekkel és vaddisznókkal találkozhatunk. Ha nincs szerencsénk, mert a szél felőlünk fúj, vagy ha nem maradunk csendben, az állatok még elő sem bújnak. Ez esetben marad a tájfényképezés, ami szintén nagy élmény lehet. Gondoltunk arra is, hogy megrendezett szituációkkal, színházszerű fényképezéssel új műfajt teremtünk a kreatív fotográfiában. Játékos, bolondos, de képzeletgazdag ötletek is szóba jöhetnek, olyanok, amiket még mások nem fényképeztek meg. Visszatérve reggeli, esetleg pihenés, némi alvással, aztán kreatív fotózás a kertben, a természetben. Ebéd után a képek letöltése, kiértékelése, majd „táborbontás”, hazautazás. Részvételi díj: 19.000,- Ft (Ez nem tartalmazza a szálláshely és az étkezés költségeit) Miután a résztvevők száma limitált, regisztrálni nemcsak az FB-n „ott leszek” kattintással, hanem a részvételi díj 50%-nak az átutalásával lehet, legkésőbb január 21-ig, az alábbi számlaszámra: Eifert János 10400205 80495751 48511017 A közlemény rovatban kérjük a résztvevő nevét feltüntetni! Szálláshely: 4500 Ft/fő (Olasz Ági otthonában, 1 db. 2 ágyas szoba) Napi háromszori étkezést biztosítunk, tájjellegű falusi ízekkel: Reggeli 2000,- Ft/fő Ebéd 2500,- Ft/fő Vacsora 2500,- Ft/fő Szálláshely: 4500 Ft/fő (Börzöncei Panzió, 2-3 ágyas szobák) Étkezés a panzióban: reggeli 2100 Ft/fő, ebéd 2100 Ft/fő, vacsora 2100 Ft/fő A szálláshelyek lefoglalása érdekében kérünk Benneteket, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat! Információ: Olasz Ágnes mobil +36 30 190 9229 https://www.facebook.com/events/2015276125232084/
A fotográfus és fotótermék-kereskedő képzésünk 2019. február 1-jén indul és november elejéig tart. Tanfolyamnyitó 15.00 órakor az Aranykéz Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola 8000 Székesfehérvár, Budai út 90. szám alatt. További részletek: 30/385-4083 és felnottkepzes@aranykezoktatas.hu Jelentkezzen, hogy ne maradjon le! A képzés célja: Olyan profi fotográfusok képzése, akik számára a fényképezőgép nem akadály köztük és a jó kép között, hanem olyan eszköz, amely kiterjesztett test- és érzékszervként azt csinálja, amit a fotográfus szeretne. A fotográfus és fotótermék-kereskedő képzés célja olyan fejlett vizuális- és kommunikációs kultúrával, valamint fototechnikai tudással rendelkező szakemberek képzése, akik igényesen valósítják meg a fotográfia különböző területein adódó szakmai és kereskedői feladatokat. Képesek használni a kor követelményeinek megfelelő technikákat mind az alkalmazotti, mind az autonómiai fotográfia területén. https://www.facebook.com/events/364767757654386/
Urbán Ádám: Esély kiállításáról beszélgetnek az M2 Petőfi tévécsatornán. Urbán és Urbán Aszódon Ritka, még az amúgy sokat (néha túl sokat is) látott fotómuzeológusnak sem gyakorta előforduló helyzet teremtődött a tavalyi év elején, amikor Urbán Ádám fotográfus életében először belépett az Aszódi Javítóintézet kapuján. És miután apja fia, ezt az egyszeri látogatást megszámlálhatatlanul sok követte, hasonlóan az ezerkilencszázhetvenötös évhez, amikor Urbán Tamás – minden engedélyt megszerezve – szinte hetente járt ki az akkor még nagyközségbe, annak is egy meghatározott részére, a dombon álló, múlt századi téglaépületek valamelyikébe. Urbán Tamás akkoriban járt a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakára, s ez lett a vizsgamunkája. Fekete-fehér negatívra fényképezett, de nem csak fotókat csinált. Beszélgetett az ottani gyerekekkel, kisebb-nagyobb szívességeket tett a nehézfiúknak, meghallgatta bajaikat, azok leveleket és naplókat írtak neki, rajzoltak… Már az sem csak egy riport volt. Itt alakult ki az a – negyven év távlatából – jól kivehető megközelítésmód, etikus hozzáállás, humánus emberi és nem a dolgát végző, feladatát teljesítő és utána lóhalálában távozó fotóriporteri attitűd, mely olyannyira megkülönbözteti Urbán Tamás életművének legfontosabb nagy egységeit mások még oly jó riportjaitól is. (…) Az akkori kiállítást Keleti Éva nyitotta meg az ezerkilencszázhetvenötös év Luca napján. Keleti a tanára volt az újságíró iskolában és mellette szólt még ott egy elvtárs, egy felettes szerv. A fotográfus asszony felvetésére, miszerint ez az anyag megérdemelné, hogy a fővárosban is bemutassák, az elvtárs félre nem érthetően válaszolta még ott a megnyitón, hogy ez a kiállítás nem hagyhatja el az intézet területét. Így is történt. Negyven évig őrizték egy száraz helyiségben, majd utóbb a házi múzeumukban többet közülük falra is tettek. Mikor lementünk és megnéztük először az egykorvolt tárlat képeit, hasonlót éreztünk mindhárman, mint amikor a Magnum First kiállítást meglelték egy múzeumi raktárban úgy, ahogy 1954-ben lekerült a falról. Az itt, Aszódon meglelt negyven éves kópiák mellé Urbán Ádám a huszonegyedik század technikájával fotózott újakat. Nem apját utánozta, nem a meglévő képeket rimékelte, hanem beleállt a helyzetbe mint Urbán Ádám, és lefényképezte, milyennek látja egy mai fotográfus az évszázados intézmény mai lakóit. És a külön-külön is figyelemre méltó képek mellett éppen ez adja a két anyag érdekes átjárásait, azt a párbeszédet, mely negyven évet kiált át. Az azonos téma két generáció eltérő formanyelvén megmutatva, a változó emberek és mégis azonos helyzetek, szituációk… a két Urbán más és mégis sok szempontból hasonló előadásában. (Kincses Károly fotómuzeológus)
Szeretettel meghívjuk minden kedves barátunkat, kollégánkat, hogy részt vegyenek első közös kiállításunk megnyitóján. A kiállítás témái tájak és emberek, főként a szlovéniai Triglav NP, lengyel Magas-Tátra, olasz Dolomitok és marokkói Atlasz túráinkba ad bepillantást. A kiállítást megnyitja és tárlatot vezet Eifert János, nemzetközi elismerésnek örvendő fotóművész legenda. A megnyitón kb 15 fő tud részt venni, így kérlek időben jelentkezzetek. Némi pezsgős vendéglátásra számíthattok részünkről, és természetesen jó hangulatú baráti beszélgetésre. Belépő nincs, de a képek a kiállítás alatt megvásárolhatóak, mely bevételt a WWF Magyarország számára ajánljuk fel. A kiállítás létrejöttét a Fotoplus támogatta. https://www.facebook.com/events/406449923439642/
Az előadásom azoknak szól, akik eddig még nem hallottak az Azori-szigtekről és azoknak is, akik már sokat olvastak, hallottak róla és szeretnének többet, valami újat ? megtudni vagy esetleg a kirándulásuk szervezéséhez néhány támpontot kapni. Sao Miguel szigetén élő bloggerként sikerült részt vennem sok kiránduláson ⛵️?, élvezetes programokon ?, fesztiválokon ??, és sokat tanultam az ott élő emberek kultúrájáról, gasztronómiájáról is. Ezen tapasztalatok felhasználásával és a www.azorieden.com blogom feltett olvasói kérdések alapján állítottam össze az előadásomat. ⁉️ Milyen kérdésekre kaphat választ, aki eljön meghallgatni az előadást⁉️ Melyek a legfontosabb általános információk az Azori-szigetekkel kapcsolatban, amelyeket az utazás előtt fontos tudni ? Melyek voltak a legélvezetesebb események, fesztiválok ?? amelyeken részt vettem Sao Miguel szigetén? Mikor ? érdemes az Azori-szigetekre utazni? Milyen ott az időjárás ???? Mire kell odafigyelni a szigeteken történő autóbérlésnél ?? Tanácsok mind low cost túrát ? mind luxuskirándulást ? szervezőknek. Hogyan igényeljünk ingyen ? repülőjegyet ha a szigetek között szeretnénk utazni? Milyen más lehetőségek vannak arra hogy szétnézzünk ?, ha nem szeretnénk autót bérelni? Hány napot érdemes az Azori-szigeteken tölteni? Milyen sportolási lehetőségek vannak a szigeten? Melyek azok az ételek, italok, édességek amelyeket mindenképpen meg kell kóstolni, ha ott járunk? Hogyan készüljön a kirándulására, aki ételallergiával küzd? El merjen-e egyedül indulni valaki egy Azori túrára? Milyen segítséget tudok nyújtani a szigeten? Ezekre és még sok más utazással kapcsolatos kérdésre kaphat választ, aki úgy dönt, hogy regisztrál és eljön meghallgatni. Az előadáson főleg Sao Miguel szigetéről lesz szó, de kérésre más szigetekkel kapcsolatos kérdésekre is tudok válaszolni. Részvételi díj: 2490Ft A rendezvényre a helyek limitáltak ezért, aki biztosan szeretne ott lenni kérem regisztráljon a magyarulazazoriszigeteken@gmail.com email ? címen vagy az Azori Éden Facebook oldalon. Várok mindenkit szeretettel! ❤️ Rita https://www.facebook.com/events/377539576340828/
Rajk László építész székfoglaló kiállítása 2019. február 7-én, csütörtökön, 18 órakor lesz a FUGA-ban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) A provizórikus építész: Rajk László A kiállítást megnyitja: Forgács Éva művészettörténész https://www.facebook.com/events/302968267323931/
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tisztelettel meghívja Önt Kemenesi Zsuzsanna „Fotókalligráfiáktól a titkosírásokig” című könyvének bemutatójára. A vendégeket köszönti: Németh László Sándor igazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Szakmai Koordinációs Igazgatóság A kötetet ismerteti: Beke László Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár. Kemenesi Zsuzsanna fotográfus, kommunikációkutató. Egyetemi docensként, illetve meghívott előadóként a Pécsi Tudományegyetemen, a Kaposvári Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított. Posztdoktori kutatását az MTA JSPS programjában Japánban folytatta. Az esemény regisztrációhoz kötött: https://goo.gl/forms/9OqpTBV42xkpnFe03 A kötet megvásárolható a kiadó oldalán: https://www.morebooks.shop/store/gb/book/fot%C3%B3kalligr%C3%A1fi%C3%A1kt%C3%B3l-a-titkos%C3%ADr%C3%A1sokig/isbn/978-613-8-24320-5 https://www.facebook.com/events/315503542501461/
Gyere el, és tudd meg milyen a Godzilla II. A szörnyek királya, vagy a Marvel Kapitány egy VFX szakember tolmácsolásában! Az előadáson Princz Ágoston VFX szakember vezetésével ismerheted meg vizuális effektek egyre növekvő szerepét a filmes univerzumban. Animáció, részecskerendszerek, 2D effektek, 3D rekonstrukciók, Maya-Nuke integráció, kamera projekció, szimulációk, színek-fények, nyersanyagok… A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az alábbi linken tudsz regisztráni: https://www.mesharray.hu/vizualis-effektek-a-filmkeszitesben-eloadas/ Helyszín: 1054, Budapest, Alkotmány utca 9. Budapesti Gazdasági Egyetem Nagyelőadó terme https://www.facebook.com/events/589637544811387/
Folytatjuk a szokásos szerda esti sorozatunkat: Képelemzés, kébbírálat. Felkészülés pályázatra, kiállításra. Részvételi díj: 3000,- Ft https://www.facebook.com/events/2664815440202796/
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Vízivárosi Galéria februári kiállítás megnyitójára! Megnyitó: 2019. február 6., szerda, 18 óra A kiállítást megnyitja: Kukla Krisztián esztéta iski Kocsis Tibor (festőművész) a Vízivárosi Galériában két műcsoportot mutat be. A tárlat anyagának összeállításánál kiemelt figyelmet szentelt a kiállítótér belső adottságának, a nagy és kis belmagasságú térrészek dinamikus változásának. Így kerül kiállításra a LUNA-sorozatának legambiciózusabb műve, a közel tizenkilenc négyzetméteres, öt részből álló LUNA 6-13. A galériába lépő látogató nézőpontja felidézi Eugene Cernan parancsnok élményét, amit az Apollo 17 űrhajósaként 1972. december 12-én élt át a Hold felszínén. A 2015-2017 között készült szénrajz együttesen elsőként ezen a kiállításon kerül bemutatásra. A mű festői inspirációját az Apolló-misszió kemény, fény-árnyék kontrasztot mutató képanyaga adta. A színes negatívra, diára fotózott képeken a holdtáj látványa ugyanis fekete-fehér azon egyszerű ok miatt, mert a Holdnak nincs légköre, így a nap ultraviola sugárzása, színsemlegesítő hatása közvetlenül érvényesül a felszínen. A tájban megjelenő földi származású tárgy azonban színesen látható. Ezen kontraszt tökéletes jelképként értelmezhető, mint az elidegenítő körülmény ember és növényzetmentes táj között.Ű „Az Apollo-program során a világ nyugati fele egyenes adásban nézhette a televízió képernyőkön keresztül a Föld egyre kisebb és kisebb képét mindaddig, míg a Hold horizontján a képernyő kicsiny szegletét kitöltő golyóvá zsugorodott. A látvány mentális hatása elementáris volt. A Föld törékenységét és egyedülállóságát hangsúlyozó képek meghatározó élményként gyökerévé váltak, vagy adtak új lendületet az egész világban szétfutó zöld mozgalmaknak.„ – mondja a művész. https://www.facebook.com/events/331643570894355/
Beszélgetőtárs: Szarka Klára Gulyás Miklós a hazai dokumentarista fényképezés meghatározó alakja. Művészként és tanárként egyaránt megkerülhetetlen a munkássága. Roppant következetes, de mégis folyton megújuló fotográfiai stílusa mással össze nem téveszthető alkotói jegyeket mutat. 1957-ben Budapesten született. Az egri tanárképző főiskola elvégzése után a Magyar Iparművészeti Egyetemen mesterdiplomát szerzett fotó szakon. A Magyar Iparművészeti Főiskola, később Magyar Iparművészeti Egyetem, majd Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Vizuális Kommunikáció Tanszék fotó BA, MA, DLA tanára, jelenleg egyetemi docense. Tanított a Szellemkép Szabadiskolában, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is. 2003 és 2015 között a fotografus.hu Alapítvány a Magyar Fotográfiáért kuratóriumi tagja, művészeti vezetője. Több fontos kurátori munkája mellett szerkesztőként, szakíróként, zsűrik tagjaként is aktívan vesz részt a magyar fotóművészeti életben. Időpont: 2018. február 6., szerda, 17.30 óra Helyszín: Capa Központ, Stúdió Az eseményen való részvétel ingyenes. A szerda esti beszélgetéseken egy, a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiség – minden hónapban más és más – lesz a vendég. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is. https://capacenter.hu/esemenyek/elet-es-mu-gulyas-miklos-2/ https://www.facebook.com/events/2290296994334696/
Szeretettel meghívjuk Önt , és kedves családját Takács Gábor “A Zengő lábától a vulkánok földjéig-Azori-szigetek” című természetfotó kiállítására ! A kiállítás megnyitója Gebauer Galériájában lesz február 6.-án (szerdán) 17:00-kor. Megnyitja : dr. Barthó Lóránt , közreműködik : Kuti Gergő (trombita) Harmat Katalin (zongora) A kiállítás megnyitója után egy kis harapnivaloval , üdítővel kedveskedünk :) A fotókat megtekinteni március 3.-ig lehet hétköznap 9-19 óráig. https://www.facebook.com/events/282414815771330/
4. alkalommal hirdetjük meg a workshopot. Minden benne lesz, amit a női fotográfiáról tudok, érzek, látok. A fotózás apró technikai részleteitől a lelkületéig. A modell mozgatása, testalkatok, fények, kellékek, zene, illatok. Minden ami egy nő ábrázolását adja, keretezi. A workshop 2 napos. 1. nap 9.30-10.00 érkezés 10.00 - 13.30 előadás 13.30 - 14.00 rövid ebédszünet 14.00 - 15.30 a modell mozgása&mozgatása 16.00 fotózás (Ezen a napon egy modellel fotózok, a résztvevők megfigyelők, hogy minél több beállítást vehessünk végig. Igyekszem lendületesen fotózni, használva a természetes és mesterséges fényeket is.) 2. nap 9.30-10.00 érkezés 10.00-11-00 a workshop modellek bemutatása, a kommunikáció a modellekkel, a különböző korosztályokkal, karakterekkel (a 3 modellünk különböző korosztályok) való eltérő kommunikáció 11.00 - 15.00 kiscsoportos fotózás 3 modellel, a stúdió teljes területén (közben rövid ebéd) A modellek és a termek között irányítottan fogunk váltani.A kiscsoportos fotózások önállóan történnek, beállításokat figyelem, segítem a fotózásokat. A képanyag portfolióépítéshez a modellekkel történt egyeztetés után felhasználható. 15.00 - 19.00-ig az előző napon fotózott képek áttekintése, utómunka, slideshowkészítés, albumok fajtái, tervezési szabályok A workshop ára tartalmazza a két napos oktatást, a modellekkel történő fotózást 4 teremben, könnyű ebédet, üdítőket, teát, kávét, pogácsát, aprósütit a 2 nap alatt végig. Aki igényli egy később egyeztetett időpontban egy egyéni 2 órás konzultációt, portfólióelemzést is tartalmaz a workshop. A workshop díja 99000 Ft. A maximum létszám 12 fő. Várunk benneteket, jelentkezni itt tudtok: timea@ndustrialstudios.com +36204290059 http://timeapictures.com/noi-rajzolatok-glamour-workshop4/ https://www.facebook.com/events/568591296936713/
==== for English please scroll down ==== A TOBE Gallery szeretettel meghívja Önt és kedves barátait Carla Tabora • Időmérték című kiállításának megnyitójára. Carla Tabora Barcelonában él és alkot. A 2014-ben bemutatott nagy sikerű RAICES kiállítása után, IDŐMÉRTÉK című, három különböző idősíkú fotográfiai sorozatából összeállított tárlata a második önálló megjelenése a galériában. 2019. február 5. 19.00 A kiállítást megnyitja: Szamosi Zsófia színésznő. Megtekinthető: 2019. február 6 - március 8. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának része. http://www.budapestphotofestival.hu 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. nyitvatartás • sz - p • 14:00 - 18:00 | szo • 11:00 - 15:00 ========================================== TOBE Gallery is pleased to invite you to the opening of Measure of time by Carla Tabora Carla Tabora lives and works in Barcelona. After the successful exhibition RAICES in 2014, MEASURE OF TIME is her second individual presentation at the gallery. on February 5, 2019, at 7:00 p.m. The exhibition is opened by Zsófia Szamosi actress. The exhibition will be open from February 6 to March 8, 2018. The exhibition is part of the official program of the Budapest Photo Festival. http://www.budapestphotofestival.hu/en/ 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. opening hours • w - f • 14:00 - 18:00 | sat • 11:00 - 15:00 Támogató/Sponsor: Close https://www.facebook.com/events/2207666359499474/
A PHOTOSHOP a kreatív képalkotás, képalakítás eszköze... Eifert János workshopja ... Sok jó képből melyiket válasszam pályázatra, kiállításra? Hogyan lehet a jó képből még jobbat készíteni? Varázslattal, vagy inkább vágással, elforgatással, a színek-, tónusok módosításával, esetleg a kompozíció rendjének a megváltoztatásával? Mindezeket együtt, vagy külön-külön is alkalmazzuk, a PHOTOSHOP segítségével. Részvételi díj: 3000,- Ft https://www.facebook.com/events/551833225294333/
A kiállítás záróeseményeként Gőbölyös Luca tárlatot vezetett a 2B galériában!
Vörös Miklós fotográfus STARTER SETS című kiállításának megnyitóján, január 24-én jártunk a Faur Zsófi Galériában. A kiállítást megnyitotta: Kemény Zsófi író, költő, slammer. „Mettől meddig bólogatunk, és mikor van úgy, hogy számít? Játsszál, játssz, míg az életedet, csontra leszívja a pánik. Meddig játssz? Míg megteheted, mer’ a mérgeid issza a város, meddig jutsz, ha a gyógyszereidből két korty már ha-ha-lálos? Játsszál, játssz, mer a veszteseket, jobbszeretik, buta nyertes, játsszál játssz, mer a nyerteseket, megtűrik, nyer a vesztes. Képzeld azt, hogy a képzeletedben rémes mérgeid isszák, kérdezz, nézz körül, értékeled-e a körbevilágban a fricskát?” Kemény Zsófi / STARTER SETS A kiállítás megtekinthető 2019, Február 22-ig.