club.profile.motto | club.name
Közel hozzuk a természetet… 14.0 Fotóworkshop Zalában, Eifert János és Olasz Ágnes szervezésében Zalai dombság, 2019. március 1 – 3. A Zalai dombság gazdag természeti látnivalókban. Ködben úszó völgyek, tavaszváró erdők, a tisztásokon legelő őzek, szarvasok és felrebbenő madarak kerülhetnek látószögünkbe. A Börzöncei szőlőhegy, amely Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Szent Lőrinc-kápolna környezetében, a Szerelem-völgy kapujában. Gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje. Elhagyott és élő pincék, szőlők, az elmúlás és a túlélés jelképei… Börzönce mellett a fotós programunkban szerepel még Bocska, ahol Vigh István tanyáján lovakat fényképezünk, továbbá Szentliszló, ahol kora hajnalban, a Berekben, a Válicka-patak völgyében barangolunk, és az esti összejöveteleinket tartjuk. A „szép esték” nemcsak egy-egy pohár bort, hanem egyéni bemutatkozásokat, képelemzéseket és szakmai-művészi beszélgetéseket jelentenek, miközben letöltjük képeinket és feltöltjük akkumulátorainkat is. Közel hozzuk a természetet – ez nemcsak egy jól hangzó szlogen, hanem célja meditatív fényképezésünknek, mely során önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Azáltal, hogy nem rohanó tempóban, szinte teljesítmény-kényszer hatására fényképezünk, megtanulhatjuk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is. A képzelet világából térjünk vissza a valóságosba, vagyis az előzetes program: 2019. március 1. péntek Érkezés 17-19 óra között Olasz Ági otthonába (8893 Szentliszló, Ady út 10.), a szálláshelyek elfoglalása, majd ismertetjük a részletes programot. Ezt követően vacsora, tapasztalatcsere, vidám borozgatás. 2019. március 3. szombat Korai kelés, hajnal öt órakor. Autóba ülünk, irány Bocska, ahol Vígh Pisti jól ismert tanyáján fényképezzük a lovakat. Visszaúton egy kis tájfényképezés, tájékozódás. Az étkezések időpontja az elfoglaltságainkhoz igazodnak. Délután a Börzöncei szőlő-hegyen fényképezünk. A régi pincék sora, a Szent Lőrinc-kápolna és környéke, a táj jellegzetes hangulata lehetnek témáink. Este képek letöltése, kiértékelése, szakmai beszélgetés. Egy pohár bor is belefér… 2019. március 4. vasárnap Korai kelés, mert vadlesre megyünk a berekbe. Ha szerencsénk van, szarvasokkal, őzekkel és vaddisznókkal találkozhatunk. Ha nincs szerencsénk, mert a szél felőlünk fúj, vagy ha nem maradunk csendben, az állatok még elő sem bújnak. Ez esetben marad a tájfényképezés, ami szintén nagy élmény lehet. Gondoltunk arra is, hogy megrendezett szituációkkal, színházszerű fényképezéssel új műfajt teremtünk a kreatív fotográfiában. Játékos, bolondos, de képzeletgazdag ötletek is szóba jöhetnek, olyanok, amiket még mások nem fényképeztek meg. Visszatérve reggeli, esetleg pihenés, némi alvással, aztán kreatív fotózás a kertben, a természetben. Ebéd után a képek letöltése, kiértékelése, majd „táborbontás”, hazautazás. Részvételi díj: 19.000,- Ft (Ez nem tartalmazza a szálláshely és az étkezés költségeit) Miután a résztvevők száma limitált, regisztrálni nemcsak az FB-n „ott leszek” kattintással, hanem a részvételi díj 50%-nak az átutalásával lehet, legkésőbb február 22-ig, az alábbi számlaszámra: Eifert János 10400205 80495751 48511017 A közlemény rovatban kérjük a résztvevő nevét feltüntetni! Szálláshely: 4500 Ft/fő (Olasz Ági otthonában, 1 db. 2 ágyas szoba) Napi háromszori étkezést biztosítunk, tájjellegű falusi ízekkel: Reggeli 2000,- Ft/fő Ebéd 2500,- Ft/fő Vacsora 2500,- Ft/fő Szálláshely: 4500 Ft/fő (Börzöncei Panzió, 2-3 ágyas szobák) Étkezés a panzióban: reggeli 2100 Ft/fő, ebéd 2100 Ft/fő, vacsora 2100 Ft/fő A szálláshelyek lefoglalása érdekében kérünk Benneteket, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat! Információ: Olasz Ágnes mobil +36 30 190 9229
Lassan bezár a „Szellemes képek” című kiállításom az Artphoto Galériában. Megtiszteltetés volt kiállítani ebben a népszerű kortárs fotóművészeti galériában. Örömmel éltem ezzel a lehetőséggel. Mindenkit szerettel vár a Galéria és jó magam :) https://www.facebook.com/events/1112024072300116/
Milyennek látod a református egyházat? - fotópályázatot hirdet a Tiszántúli Református Egyházkerület értékes nyereményekkel, szakmai zsűrivel és kiállítási lehetőséggel! A fotópályázat célja, hogy megtaláljuk a Magyar Református Egység Napja (2019. május 18.) kampányfotóját. Készíts fotót a gyülekezetről, ahol élsz, az iskoláról, ahol tanulsz, vagy az intézményről, ahol dolgozol! Mutasd meg, hogy milyennek látod a református egyházat, a hitéletet, a gyülekezet mindennapjait, a templomi, ünnepi pillanatokat. Készíts képeket azokról a református helyszínekről, ahol szívesen fordulsz meg! Örökítsd meg azokat a pillanatokat, amelyek leginkább kifejezik számodra a közösséget Istennel és a testvéreiddel! Fedezd fel, mutasd meg, meséld el, hogy neked mit jelent a hit – akár absztrakt módon is! Pályázhatnak: amatőr és profi fotósok egyaránt, korhatárra való tekintet nélkül A pályázat tartalma, módja, elbírálása: 1. A pályázat célkitűzésével összhangban álló fotókat valamely óriásfájlküldő oldal (mammutmail.com; wetransfer.com) vagy a Google Drive segítségével kell elküldeni a megadott e-mail-címre egy rövid bemutatkozó levél kíséretében, mely mindenképp tartalmazza a pályázó nevét, életkorát és elérhetőségét. 2. Egy pályázó maximum 5 fotót küldhet. 3. A pályaműveket számozva és címmel ellátva kérjük. 4. A pályaműveket szakmai-közéleti zsűri értékeli. 5. A pályázat nyertesei pénzjutalomban részesülnek. Az első helyezett 50 ezer forintot, a második helyezett 30 ezer forintot, a harmadik helyezett 20 ezer forintot kap. (A nyereményhez tartozó szja-fizetési kötelezettséget a Szervező viseli.) Ezen túlmenően a közönségszavazatok alapján egy különdíjat is kiosztunk, melynek összege: 30 ezer forint. Ezen kívül a nyertesek tárgynyereményben is részesülnek. 6. A fotók mérete és technikai paraméterei: Az érvényes pályázat .jpg formátumú digitális képe(ke)t tartalmaz. A fotók hosszabbik oldala minimum 3000 pixel / 300 dpi. Csakis az SRGB színtér a megengedett. Egy kép fájlmérete nem haladhatja meg a 10 Mb-ot. A képek keretezését, vízjelezését, dátumozását mellőzzék. A résztvevők által önkéntesen megadott adatok: e-mail-cím, a fotó készítésének helye és ideje, a kép címe, a kapcsolattartó neve és elérhetősége. A pályaműveket e-mailben várjuk az alábbi címre: egysegnap19@gmail.com Tárgy: Egységnap 2019 A pályázat benyújtási határideje: 2019. március 1. Nagy érdeklődés esetén a pályázat lezárását követően a kiírásra ismételten sor kerülhet. A pályaműveket a közönségszavazáshoz a Tiszántúli Református Egyházkerület Facebook-oldalára töltjük fel. A like-szám alapján lehet elnyerni a közönségdíjat. Eredményhirdetés: a pályázat lezárása után 15 napon belül. Bővebb információ: ttresajto@reformatus.hu és egysegnap19@gmail.com Szakmai koordinátor: a Tiszántúli Református Egyházkerület A zsűri tagjai: Máthé András fotóművész Derencsényi István fotográfus Mikáczó Kamilla tervezőgrafikus https://www.facebook.com/events/330924130865496/
Közel hozzuk a természetet… 14.0 Fotóworkshop Zalában, Eifert János és Olasz Ágnes szervezésében Zalai dombság, 2019. március 1 – 3. A Zalai dombság gazdag természeti látnivalókban. Ködben úszó völgyek, tavaszváró erdők, a tisztásokon legelő őzek, szarvasok és felrebbenő madarak kerülhetnek látószögünkbe. A Börzöncei szőlőhegy, amely Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Szent Lőrinc-kápolna környezetében, a Szerelem-völgy kapujában. Gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje. Elhagyott és élő pincék, szőlők, az elmúlás és a túlélés jelképei… Börzönce mellett a fotós programunkban szerepel még Bocska, ahol Vigh István tanyáján lovakat fényképezünk, továbbá Szentliszló, ahol kora hajnalban, a Berekben, a Válicka-patak völgyében barangolunk, és az esti összejöveteleinket tartjuk. A „szép esték” nemcsak egy-egy pohár bort, hanem egyéni bemutatkozásokat, képelemzéseket és szakmai-művészi beszélgetéseket jelentenek, miközben letöltjük képeinket és feltöltjük akkumulátorainkat is. Közel hozzuk a természetet – ez nemcsak egy jól hangzó szlogen, hanem célja meditatív fényképezésünknek, mely során önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Azáltal, hogy nem rohanó tempóban, szinte teljesítmény-kényszer hatására fényképezünk, megtanulhatjuk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is. A képzelet világából térjünk vissza a valóságosba, vagyis az előzetes program: 2019. március 1. péntek Érkezés 17-19 óra között Olasz Ági otthonába (8893 Szentliszló, Ady út 10.), a szálláshelyek elfoglalása, majd ismertetjük a részletes programot. Ezt követően vacsora, tapasztalatcsere, vidám borozgatás. 2019. március 3. szombat Korai kelés, hajnal öt órakor. Autóba ülünk, irány Bocska, ahol Vígh Pisti jól ismert tanyáján fényképezzük a lovakat. Visszaúton egy kis tájfényképezés, tájékozódás. Az étkezések időpontja az elfoglaltságainkhoz igazodnak. Délután a Börzöncei szőlő-hegyen fényképezünk. A régi pincék sora, a Szent Lőrinc-kápolna és környéke, a táj jellegzetes hangulata lehetnek témáink. Este képek letöltése, kiértékelése, szakmai beszélgetés. Egy pohár bor is belefér… 2019. március 4. vasárnap Korai kelés, mert vadlesre megyünk a berekbe. Ha szerencsénk van, szarvasokkal, őzekkel és vaddisznókkal találkozhatunk. Ha nincs szerencsénk, mert a szél felőlünk fúj, vagy ha nem maradunk csendben, az állatok még elő sem bújnak. Ez esetben marad a tájfényképezés, ami szintén nagy élmény lehet. Gondoltunk arra is, hogy megrendezett szituációkkal, színházszerű fényképezéssel új műfajt teremtünk a kreatív fotográfiában. Játékos, bolondos, de képzeletgazdag ötletek is szóba jöhetnek, olyanok, amiket még mások nem fényképeztek meg. Visszatérve reggeli, esetleg pihenés, némi alvással, aztán kreatív fotózás a kertben, a természetben. Ebéd után a képek letöltése, kiértékelése, majd „táborbontás”, hazautazás. Részvételi díj: 19.000,- Ft (Ez nem tartalmazza a szálláshely és az étkezés költségeit) Miután a résztvevők száma limitált, regisztrálni nemcsak az FB-n „ott leszek” kattintással, hanem a részvételi díj 50%-nak az átutalásával lehet, legkésőbb február 22-ig, az alábbi számlaszámra: Eifert János 10400205 80495751 48511017 A közlemény rovatban kérjük a résztvevő nevét feltüntetni! Szálláshely: 4500 Ft/fő (Olasz Ági otthonában, 1 db. 2 ágyas szoba) Napi háromszori étkezést biztosítunk, tájjellegű falusi ízekkel: Reggeli 2000,- Ft/fő Ebéd 2500,- Ft/fő Vacsora 2500,- Ft/fő Szálláshely: 4500 Ft/fő (Börzöncei Panzió, 2-3 ágyas szobák) Étkezés a panzióban: reggeli 2100 Ft/fő, ebéd 2100 Ft/fő, vacsora 2100 Ft/fő A szálláshelyek lefoglalása érdekében kérünk Benneteket, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat! Információ: Olasz Ágnes mobil +36 30 190 9229 https://www.facebook.com/events/1115717351945432/
Végh József tibetológus sétáló tárlatvezetés keretében a 11–12. században Tibetben élt jógin és költő, Milarepa életén és leghíresebb gyakorlatain, a test „belső hőjét” előidéző tummón, valamint az ego „elvágásán”, a csön keresztül ismertet meg bennünket a tibeti buddhizmus hagyományos rítusaival, melyek Hajas Tiborra is hatottak. TOVÁBBI IDŐPONTOK: 2019. március 22., április 5. péntek 16.30–17.30 A kiállítást és a programokat 18 éven felüli látogatóinknak ajánljuk. Továbbá tájékoztatjuk a látogatókat, hogy a kiállítás a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatásokat és vizuális elemeket tartalmazhat. Jegyáraink: 1200 Ft (teljes árú); 600 Ft (kedvezményes) FONTOS! A korábban megszokott gyakorlattól eltérően látogatóink mostantól a pénteki kurátori tárlatvezetésekre is meg tudják előre vásárolni jegyüket, ezzel biztosítva részvételüket a tárlaton. https://www.jegymester.hu/hun/Production/70494/Hopp@Pentek:-KURATORI-TARLATVEZETES-sorozat A vezetés maximális létszáma 30 fő. https://www.facebook.com/events/792050767799687/
Túrázzunk a Kárpát-medencében! – A Magas-Tátra télen (bakancsban, hótalpon vagy sílécen) A téli Tátra az igazi! Ezért szervezzük meg idén is a már hagyományos téli túránkat a Magas-Tátrába. Úgy „kárpátos” módon, tehát nem rohanva, időt hagyva a társasági életre, kihívó, de mindenki által teljesíthető útvonalakat választva. Túránkat ajánlom mindazoknak, akik gyakorlott túrázók, többször jártak már magas hegyen és megragadta őket a „téli varázs”, de azoknak is, akik még félszeg próbálkozóknak számítanak. Az idén is várjuk a síelőket (ha nem indulnak az egri síbajnokságon!), hisz a Zora Panzió pályaszállás a Magas-Tátra legnagyobb síközpontjában! Utazás: autóbusszal Szállás: Tátralomnicon, szállodában Költségek: 10.000 Ft + 80 EUR (utazás, szállás félpanzióval, túravezetés) Túragazdák: Köves Gyula (20/326-4943, kovesgy01@t-online.hu) és Gál Péter (70/226-9463, bobek64@freemail.hu) Jelentkezés: 10.000 Ft foglaló befizetésével (történhet átutalással – OTP 11739009-20233312 számlára (közlemény: Téli Tátra 2019), vagy személyesen a túragazdáknál. A tervezett program: Pénteken délután fél 3-kor indulunk az Ady utcai parkolóból (Eger!). Útközben csak technikai pihenőket tartunk, hogy vacsorára szállásunkra érjünk. Ezúttal is a megszokott Zora Panzió lesz az otthonunk, Tátralomnicon. A bőséges vacsora után a bárban megbeszéljük a másnapi túra részleteit. Szombaton a síelők önálló életet élnek, hisz csak ki kell cammogniuk ormótlan bakancsukban a felvonóhoz és élvezni a pályát. Mi, a túrázni vágyók korán kelünk, hogy a jó időt kihasználva minél előbb a Hegyen legyünk. Ezúttal egy mindenki által teljesíthető (azért nem annyira könnyű!) túrát tervezünk. Matlárházáról indulva a Zöld-tó, ill. a partján álló menedékház a célunk. A testi és lelki felfrissülés után utunkat a Bélai Tátra egyik legszebb (és télen is teljesíthető!) útvonalán – érintve még a Gyopár menedékházat – Barlangligetig folytatjuk. Itt kapjuk vissza autóbuszunkat, hogy visszatérve szállodánkba az estét már a kandalló előtt ücsörögve tölthessük. Vasárnap a reggeli után már csak egy könnyű, levezető túra vár ránk Ótátrafüreden (Jégtemplom a Tarajkán, Tarpataki-vízesések, ebéd a Bisztróban), majd a 67-es úton Rozsnyó (városnézés és vásárlás) érintésével utazunk haza. Ajánlott felszerelés: Megfelelő, vízhatlan bakancs, célszerű a jó minőségű téli túrazokni (nedvesen is melegít), kamásli, túra vagy sínadrág, kettő sapka, kettő kesztyű, réteges téli ruházat (aláöltöző vagy cserepóló, vékony pulóver, polár vagy softshell felső, szélálló kabát, fej vagy kézi elemlámpa, termosz teának, hátizsák, túrabot (nem feltétlenül szükséges, de sokat segít,), „macska”. Botot, hágóvasat, hótalpat tudunk adni az azt igénylőknek! https://www.facebook.com/events/2290850417612180/
Tudtátok, hogy tavasztól Debrecenből is közvetlen repülhettek Máltára? 2019.03.01-02-03-án újra Utazás Vásár 2019, ahol természetesen mint eddig, minket is megtalálhattok a Kölcsey Központ Málta standján! A részvétel INGYENES! Gyertek, és érdeklődjetek nálunk, hogy miért érdemes Máltára jönni, mivel találkozhattok a szigeteken, amikhez sok információt is tudunk biztosítani a helyszínen! Most vendég előadót is köszönthetünk a csapatban, ugyanis Kalandlista azaz Málta egy élmény fog előadást tartani a PÉNTEK délután folyamán 16:30 tól! Ha imádsz UTAZNI, FELFEDEZNI, izgalmas KULTÚRÁKAT megismerni, odavagy a TENGERPARTOKÉRT, akkor itt a helyed a mi standunkon! https://www.facebook.com/events/250732755837491/
Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL igazi különlegességgel és egyben közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát február 28-án a MŰCSARNOKBAN. A harmadik éve megrendezett Fesztivál nyitókiállítását nem más, mint David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi. Lynch egyedülálló tárlatának hangulatát a láthatatlan összefüggések izzása, a kimondhatatlan érzések felszínre hozása és a felszabadított fantázia kiteljesedése adja. Lynch egész munkásságára, így erre a sorozatára is meghatározó mód volt hatással a szürrealizmus, az ezotéria, a szorongás és az erőszak művészi és populáris megjelenítésének speciálisan amerikai tradíciója – a kultikus rajzoló Norman Rockwell-től a mai thriller filmekig. Lynch szürreális képeinek alapja a fotómontázs, a portrék és a reprodukciók újraértelmezése. Ezekből olyan térbeli-időbeli dimenziók születnek, melyek egy olyan univerzummá állnak össze, amelyet a mester filmjeiből már jól ismerünk. A Small Stories / Kis történetek egy valóságon túli pszichedelikus utazás az érzelem, a humor, a játékosság és a nyugtalanság világában, miközben egyaránt feltárja az emlékeket, és a sebeket. Filmes munkáihoz hasonlóan képein az álom dominál, poétikájának alapvető ereje a tudattalan és a valóság közötti összefonódás. A sorozat 2014-ben a Maison Européenne de la Photographie és az Item gallery közös szervezésében valósult meg. A tárlat exkluzivitásához kapcsolódóan számos sokszínű programmal és ismert tárlatvezetők meghívásával is készül a Műcsarnok. Kurátor: Szarka Klára fotótörténész Az eseményt élőben közvetítjük a FotoKlikk Facebook oldalán:
A PH21 Galéria szeretettel vár mindenkit Gálos László - PH 4,5 (Többnyire) c. egyéni kiállításának megnyitójára: 2019. február 28. 19:00 óra A kiállítást megnyitja Syporca Whandal, képzőművész A kiállítás 2019. március 13-ig tekinthető meg. :: PH21 Gallery invites you and your friends to the opening reception of its upcoming exhibition: László Gálos - PH 4,5 (Mostly) February 28, 2019, 7:00 P.M. Exhibition remarks: Whandal Syporca, artist Exhibition dates: February 28 – March 13, 2019 https://www.facebook.com/events/346917435918156/
Mottóm: A fotózás átfogja az időt. Miközben a pillanatot örökíti meg a jelenben, a jövőben adja vissza majd a múlt jelentőségét. Kardos Gábor vagyok, Budapesten születtem. Az MTI-ben világosítóként kezdtem, mesterem Németh Tamás fotográfus volt, aki ha vízvezeték-szerelést tanított volna, akkor én ma a vízvezeték-szerelést imádnám. A tárgyfotózás mellett örömöt okoz a színházi előadások, koncertek, portrék, életképek megörökítése. Képeim által talán mód nyílik arra, hogy a nézők az én szememmel is lássanak. Kardos Gábor https://www.facebook.com/events/2812527585638382/
EZEN AZ ESEMÉNYEN AJÁNLJUK A BPF2019 PROGRAMSOROZATÁT: Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL igazi különlegességgel és egyben közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát a február 28-án a MŰCSARNOKBAN. A kiállítás március 1-től látogatható! KORTÁRS ÉS KLASSZIKUS, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁSOK, SZAKMAI PROGRAMOK ISMÉT ITT VAGYUNK, TARTSATOK VELÜNK! Ízelítő az idei kínálatból: A harmadik éve megrendezett Fesztivál nyitókiállítását nem más, mint David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi. David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása március 1. és június 2. között látható a Műcsarnokban, a kiállításhoz izgalmas tárlatvezetések és programok kapcsolódnak majd. A kortárs magyar fotóművészet bemutatásának 2019-ben is a Kiscelli Múzeum ad otthont. A már hagyománnyá vált tárlat, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál programját is színesíti, idén a tájkép klasszikus fotóművészeti műfaját mutatja be. A Fesztiválközpont - Budapest Projekt Galériában a francia és a portugál fotóművészet kerül fókuszba a Fesztivál saját szervezésében és kurátori nézőpontjából megvalósuló kiállításain. Elsőként a budapesti Francia Intézettel és a Frankofón Fesztivállal együttműködésben, Gilles Roudiere, a kortárs francia fotográfia középnemzedékéhez tartozó művész három sorozatából összeállított anyaga látható. Március végén nyílik a modern portugál fotográfia négy képviselőjének csoportos kiállítása a Camões Intézet - Portugál Nyelvi Központ programjaként. A kortárs tájkép az eltérő fotográfiai munkák értelmezésében formálódik újjá. Tiago Casanova, Paulo Catrica, João Grama és Tito Mouraz a tradicionális területek, az érintetlen portugál táj és a természet misztikumát, vagy ennek ellentétét, a turizmus és az ipar által formált területek komplexitását mutatják be. 2019-ben a sajtófotó műfajával színesedik a program, a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjnyerteseinek munkái a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban láthatók. A nemzetközi fotográfia számos kiállítással képviselteti magát a Fesztivál 2019-es programjában. A Photon Valencia fesztivál portfolio reviewának PHEN díjasát, az ecuadori származású Misha Vallejot mutatjuk be a Telep galériában. Az Olasz Kultúrintézet két kiállítással is csatlakozik, melyből az egyik a nemzetközi hírnévre szert tett TerraProject kollektíva tagjának Michele Borzoni Inshallah című munkája. A Cervantes Intézet a Greenpeace Photo Award díjas Bruno Morais és Cristina de Middel munkáit, a Cseh Centrum Robert Vano polaroidjait mutatja be. A Lengyel Intézetben Varsó történelmének dokumentumait láthatjuk, az Osztrák Intézet a kortárs ételfotók izgalmas világába, a Török Kultúrintézet pedig Isztambul rejtelmeibe kalauzol el. A budapesti múzeumok ismét teret adnak a fotográfiának, a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Fesztivál 3 kortárs fotográfus bevonásával emlékszik Kányádi Sándor költőre, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum pedig Hemző Károly, az 50-es évek Honvéd Sportegyesületnél készült sokáig elveszettnek vélt műveiből mutatnak be eddig még soha sem látott képeket. A kortárs magyar fotográfiát a budapesti galériák reprezentálják, Fresh meat címmel a BPF és a Hybridart Galéria közös felhívásán a 35 év alatti fotográfusok munkáit ismerhetjük meg, az Artphoto Galériában Kerekes Gábor fotográfusra emlékeznek kortárs fotográfusok képein keresztül, a TOBE Galéria három kiállítása között Robitz Anikó legújabb munkáit, a Várfok Galéria Négyszemközt című tárlata pedig a világhírűvé vált, magyar származású Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotográfiáinak különleges válogatását mutatja be. Pszichedelikus és szürreális, vad és inspiráló, könnyed és játékos, 2019-ben a Budapest FotóFesztivál változatos tavaszi trendkalauza közel 40 kiállításnak, a Fesztiválközpontban megvalósuló számos szakmai és közönség programnak ad helyet. https://www.facebook.com/events/299354387441425/
Sára Sándor, Kossuth-nagydíjas filmrendező Amrita Sher-Gil című dokumentumfilmjét vetítjük, amely után Keserü Katalin művészettörténész mesél a művészről és a két ország közötti művészeti kapcsolatokról. https://www.facebook.com/events/350516055797618/
A Sandava Studio szeretettel meghívja Önt Kovács JuJu - Nárcisz című kiállításának megnyitójára, február 27-én 18:00-ra, ahol fotósorozaton elevenedik meg az Élet egy nárcisztikus ember árnyékában. Fájdalom, elnyomás, félelem - Kovács JuJu fotográfus első kiállítása kendőzetlenül tárja elénk a nárcisztikus emberek által okozott lelki sérülések kegyetlen lenyomatait. Ugyanakkor a képek üzenete valahol reményteli is: "Célom, hogy egyre többen felismerjék, ha nárcisztikus személyiségek áldozataivá váltak, és fontos, hogy tudják: nincsenek egyedül, mindig van kiút." Az alkotó nem titkolt célja, hogy a saját és mások tapasztalatai által ihletett sorozat megtekintése során minél többen ismerjék fel a nárcisztikus személyek ismertetőjeleit. A fotókon egytől-egyig fiatal, tehetséges színészek jelenítik meg maró őszinteséggel, hogy milyen is egy nárcisztikus ember árnyékában élni. Többek között: Jászberényi Gábor (szabadúszó színész, A martfűi rém c. film szereplője), Kuna Kata (Karinthy Színház), Hojsza Henrietta (SZFE, fizikai színházi koreográfus szak), Dömök Edina (Affér Társulat, Gózon Gyula Színház), Háda Fruzsina (TÁP Színház), Kőszegi Judit (Affér Társulat), Rumán Cintia (Tükörkép Társulat, Társulat vezető), Szabó Viktória Zsuzsanna (BBTE Kolozsvár, színművész szak), Ábel Stella (SZFE, színművész szak). Nárcisz, Kovács JuJu fotógráfus kiállítása. --- MEGNYITÓ --- HELYSZÍN: Sandava Studio, 1062 Budapest, Andrássy út 95. 48. kapucsengő IDŐPONT: 2019.02.27., 18:00-21:00 AZ ESEMÉNYT MEGNYITJA: Eifert János fotóművész Barkász Heléna klinikai szakpszichológus A fotók március 13-ig tekinthetők meg, kedd-péntek 14 -19:00 szombaton 10-14 óra között. A megnyitó utáni héten március 6-án 18:00-tól további társrendezvény is segíti a nárcisztikus személyiségjegyek felfedését: a témában Barkász Heléna, klinikai szakpszichológus tart előadást a kiállítás helyszínén. A kiállítás ingyenesen látogatható. A megnyitón való részvételhez regisztáció szükséges: sandavastudio@gmail.com címre küldött üzenettel. https://www.facebook.com/events/300353503957484/
Palotai Misi fotókiállítása Megnyitja: Čarna Kršul szinésznő Blues és Jazz: István Fekete trombita, basser Janos Giber harmonika, ének A belépés díjtalan. www.femszinhaz.hu https://www.facebook.com/events/393633538067739/
A fekete-fehér fényképezés mágiája A fekete-fehér fényképezést sokan a fotográfia csúcsának tekintik. A szín a tónusok rendjében fejeződik ki, pszichológiai hatásukat tehát itt is figyelembe kell venni. Az analóg fényképezésnél a színérzetet felvételi szűrőkkel módosítottuk. Fekete-fehér felvételeknél a sárga szűrő kevésbé, a narancssárga erőteljesebben sötétíti az égboltot, kiemeli a felhőket; a vörös erősen sötétíti az égboltot, világosítja a vörös színeket, ezáltal kiemeli a szeplőket. A zöld szűrő világosabban adja vissza a zöld növényzet; a kék sötétíti a bőr tónusait, erősíti az ajkakat. De hogyan van ez a digitális fényképezésnél? Erről fogunk megbizonyosodni a kitűnő képi példák alapján. Részvételi díj: 3000,- Ft Helyszín: 1147 Budapest, Öv utca 152. fszt. 8. https://www.facebook.com/events/789733108080676/
Fal és függöny mögött, Kína címmel Szamódy Zsolt Olaf, Balogh Rudolf-díjas fotóművész Kínában tett utazási során készített fényképein keresztül mutatja be, milyennek is látja ő az országot és az ott élő embereket. https://www.facebook.com/events/380757342740455/
2019. február 25-én, 18 órakor kiállítás nyílik Feketén - fehéren címmel Szalay Zoltán képeiből BUdapesten, az Átrium Galériában. (Ma Átrium Színház, idősebbeknek Május 1. mozi). A cím: 1024 Budapest, Margit körút 55. A tárlatot Alföldi Róbert nyitja meg. https://www.facebook.com/events/294780687885337/
HOGYAN ÉPÜL FEL A FOTÓS WORKSHOP? Életre kelt képek workshop...2019. febr. 24. Csodás képek birodalmába vezet be minket ez a gyakorlat, ahol a test, és a testre vetített képek összangja adja a témát, melynek különleges megvalósítása ránk fotósokra vár. Nonfiguratív képek ill. művész képek kerülnek vetítésre női testre, ezzel egy csodás összhangot létrehozva. A gyakorlat helyszíne: Budapest Workshop ára: 17'000Ft Gyakorlat ideje: 5 óra/nap Kezdés: 11:00-kor Vége: 16:00-kor Fotózás közben lámpabeli átállításra van lehetőség, feltétele hogy pontosan spotmeterrel bemérje utána az illető a fényeket, úgy, hogy APSC szenzortól a 4x5"-ig megfelelő fényt hozzunk létre. Ezt a vezető oktató jóvá kell hagyja, mert a nagyfilmes kategóriában sok múlik ezen, ill. csak színvonalas világítást engedünk meg a kezünk alatt. 26 éve működő reklámfotós cégként ez nálunk a védjegy. A gyakorlat során fotózásra kerülő tárgyakat biztosítjuk a diákoknak. A gyakorlat során használt világítástechnikát biztosítjuk a diákok számára. Rövid tematika: Átfogóan beszélünk mindenről, ami a testre vetítés kapcsán fontos lehet. Elmondjuk: hogy építjük fel a fényeket, hogy keverjük a különböző fényforrások színét hogy használjuk a háttereket, a kiegészítőket, a fényeket látványelemként hogyan fotózunk vetítő fényével milden lehetőségeink vannak ennél a technikánál JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2018. febr. 23. TELEFON TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS A szám, amit hívni kell: 0630/297 47 49Nagy Barbara Hívható: reggel 9-től este 19:00-ig Telefonos jelentkezésnél felvesszük a jelentkező adatait. A következő adatokra van szükségünk: - beiratkozó neve - telefonszám - mail cím MAILEN TÖRTÉNŐ JELENTKEZÉS Küldjön számunkra egy mailt, akár innen az oldalról. A mail tartalma legyen: - Melyik előadás érdekli? - Elérhetőségei, hogy fel tudjuk keresni. - beiratkozó neve - telefonszáma - mail címe - Jelentkezem az előadásra. Amint megérkezik hozzánk mailje, mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Fotosuli Szabadiskola https://www.facebook.com/events/2105988772801193/
Ezzel a workshoppal egyedülálló lehetőséget mutatunk be Nektek. A téma „Getting Ready” képek készítése, azaz Esküvői készülődés. Mindezt egy Boudoir környezetben, ahol a Hölgyek privát szférájába pillantunk be. A menyasszony és koszorúslányai izgatottan készülnek az aznapi esküvőre, kezdve a pezsgőzéstől egészen, hogy felveszik ruhájukat. Kinga, Edina, Anikó lesz segítségünkre, akik bemutatják ennek az intim eseménynek örömteli pillanatait. Részvételi díj: 15.000,- Ft / fő (bevezető ár) Foglaló: 5.000,- Ft Max létszám 8 fő / per csoport helyszín Little Grandma (Üllői út 121. II/6. kapucsengő:141.) Jelentkezni lehet írásban az info@feherlovon.hu küldött emaillel, továbbá a foglaló vagy teljes összeg átutalásával a 10918001-00000072-36030005 számlaszámra. Kedvezményezett Ancsin Attila Jelentkezésednél, kérlek írd bele melyik csoportban szeretnék helyet, de ne feledd a minőség nekünk a fő szempont, ezért 8 fő tud részt venni csak egy csoportban. Jelentkezz mielőbb! 1.csoport 10:00 – 13:00 2.csoport 14:00 – 17:00 Workshop menete • Start – Boudoir fotózás elmélete, mivel a fogalmak keverednek a Glamour fotózáséval. • Introduction- A fotózási koncepciók és menetterv átbeszélése 5-8 beállított jelenetből 3-4-et tudunk majd biztosan megvalósítani a rendelkezésre álló idő alatt. Szeretném, ha ezt irányítottan, de közösen találnánk ki. • Main program - Főleg természetes fénnyel igyekszünk fotózni, de ezt ugyebár egy éles esküvőn sem lehet mindig garantálni, ezért természetesen bekapcsolunk majd a stúdió állandó fényei közül párat. • End session - A koncepcióink végére, s a munkánk koronázására is egyben a modellek felöltöznek esküvői ruhába - mennyasszony és koszorúslányai. Közreműködők: Fodrász és smink: Sápi Viktória www.sapivikimakeuo.hu Smink: Adrienn Csillag Stúdió: @StudioLittleGrandma Ruhák: https://eternityszalon.hu/ (Eternity Esküvői Ruhaszalon) https://orsolyadarcsi.com/hu/ (ORSOLYA DARCSI) https://bravurfehernemu.hu/ (Bravúr Fehérnemű) (Kathia Dobo) Szervezők: http://www.ancsin.com/ (Fehérlovon) https://www.facebook.com/events/282739682388926/
Nagy szeretettel várunk mindenkit a tavalyihoz hasonló jó hangulatú Kelenföldi Farsangra. Ismét jönnek a mohácsi busók !!! Program: 14.50 •• gyülekező az Albertfalvi Közösségi Ház előtt 15.00–15.50 •• busók vonulása 15.50–16.00 •• megnyitó beszéd 16.00–17.00 •• Sokác bab kóstolás 17.00 •• tűzgyújtás, közös örömtánc Út vonalterv: Albertfalvi Közösségi Ház • Fegyvernek utca • Fehérvári út • Kondorosi uszoda • Albert utca végig (Albert utca 26.) https://www.facebook.com/events/290643824934503/