club.profile.motto | club.name
Budapest belvárosában kezdőknek és újrakezdőknek induló tanfolyam nemcsak a fényképezés első lépéseiről és a fényképezőgép technikai kezeléséről szól. Az átfogó elméleti és gyakorlati képzés az egyéni utakat helyezi középpontba, a projektszintű gondolkodást, illetve a kreatív, művészi önkifejezést. LEGYÉL KÉPBEN, ELMÉLETBEN, GYAKORLATBAN! Az egymásra épülő feladatok során megismerheted a művészi fotográfia különböző területeit és a a klasszikus fotótörténetet és a kortárs trendeket, melyek nemcsak az önkifejezést szolgálják, de felkészítenek a fotográfia magas szintű technikai és elméleti tudásával. - A tanfolyam 2 és fél tanórás, 8 alkalmas modulokra épül. 1 modul ára 45.000 Ft. Az év során (szeptember végétől június elejéig) 4 modul épül egymásra, ám ezek kihagyással is folytathatók. - A csoport létszáma maximum 8 fő. Időpont: - Kezdő csoport: hétfőként 5-7-ig. - Haladó csoport: kedd TÉGED VÁRUNK! - Várjuk azokat, akik a fotográfiát, mint önkifejezést keresik, művészi célú fotóik elkészítésében, sorozataik megalkotásában kívánnak fejlődni. - Akik művészeti egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat (MOME, METU) és a felvételi felkészülésben, portfólió építésben várnak professzionális segítséget. - Akik biztos alapokat szeretnének akár utazásaik dokumentálásához, személyes felhasználásra készített alkotásaikhoz és bátrabbá, magabiztosabbá szeretnének válni. Elméleti és gyakorlat órák: Mucsy Szilvia Pécsi József díjas fotóművész, a Budapest FotóFesztivál igazgatója Stúdió workshopok: Urbán Ádám, Balogh Rudolf díjas fotográfus JELENTKEZZ! KÉRDEZZ! Várunk szeretettel! flowinfoto@gmail.com Bővebb információ a pontos helyszínről hamarosan https://www.facebook.com/events/424266234804669/
Különleges fotókiállítás nyílt vasárnap a Tudomány és Művészetek Házában, az egykori Kecskeméti Nagyzsinagógában. Az Art.Photo.In the synagogue Galéria által szervezett tárlat kurátora Somodi Henrietta, a galéria tulajdonosa. Neki köszönhető, hogy ezen a különleges helyszínen, a zsinagóga egyetlen eredeti részén, a női karzatra vezető lépcsőházban találkozott a múlt, a jelen és a jövő. A kiállítás zsidó gyökerű művészeket hívott össze Budapestről, Zürichből, Berlinből és Tel-Avivból. Azokat, akiknek fontos a múltja. A kiállított fotográfiák is erről szólnak: a fotókban és a fotográfusokban találkozó a múltról, a jelenről, jövőről! Rendhagyó tárlat ez, mely megbontja a megszokott konvencióikat. Nemcsak a fotókról szól, hanem a fotográfusról is. (hirös.hu) PAST.PRESENT EXHIBITOR: ALPERN BERNADETT, GÁBOR DETTRE, FÉNER TAMÁS, FENYŐ JÁNOS, FRIEDMANN ENDRE, KÁLDORI DÁNIEL, KELETI ÉVA, NÁDOR ILONA, RÉVÉSZ TAMÁS, RITTER DORON, MIKLOS KLAUS ROZSA, SALAMON SÁRA GRETINGS GÁRDOS PÉTER, DR. FELDMÁJER PÉTER, POLNAUER SÁNDOR MUSIC DR: NÓGRÁDI GERGELY CURATOR SOMODI HENRIETTA https://www.facebook.com/events/504639086744906/
Fotómánia / kiállításmegnyitó és nyílt nap Szeptember 7-én szombaton 11-től nyílt nap a MÚOSZ fotóriporter iskolájában. Lehet kérdezni a tanároktól, kíváncsian várjuk a jelentkezők képeit. A nyílt nap végén 14 órakor a legutóbbi évfolyamon (2018-2019) végzett hallgatók képeiből rendezett kiállítást nyitja meg Kornél Kocsány fotográfus, a Budapest Photo Festival munkatársa, a wonderzofphotography oldal alapítója, iskolánk egykori diákja. Kiállítók: Nikoletta Fogl, Norbert Philip, Pavel Bogolepov, Dávid Pólya-Pető, Tamás Rózsa, Emese Sándor, Henrietta Somodi, Péter Szabó, Károly Szatmári, Tibor Vári és Tamás Vasvári. (fotó: Péter Szabó) Kurátor: Szarka Klára, a képzés vezetője Mindenkit várunk szeretettel! https://www.facebook.com/events/2156964207935854/
TUMPEK ANIKÓ: "Ősi elemek nyomán" c. kiállításán fotós szemmel, más látásmóddal kísérhetjük végig a Tűz- Víz- Levegő- Föld-jelenségek szépségét, harmóniáját és összefüggéseit! :D Minden kedves érdeklődőt, ismerőst nagy szeretettel várok! :D https://www.facebook.com/events/431038107490585/
A 15 éves Duna-táj Fotókör jubileumi kiállítása :) :) :) https://www.facebook.com/events/2474635876154225/
Szívesen kirándulsz a természetben? Aktív programot keresel a családdal a hétvégére? Egy kellemes túrázás után lenne kedved koncerttel zárni a napot? Gyere el Verőcére, a Csattogó-völgybe, ahol a Magyar Természetjáró Szövetség idén már másodszor szervezi meg a TERMÉSZETJÁRÓ FESZTIVÁLT, melynek mottója: NAPPAL TÚRA – ESTE BULI! Ízelítő a programokból: • szervezett gyalogos, kerékpáros és vízitúrák a környéken (Zebegény – Nagymaros – Kismaros – Királyrét – Verőce – Katalinpuszta térségében) • tematikus túrák: ökoturisztikai szakvezetés, gyógynövénytúra, nordic walking, stb. • kéktúrás programok • sportprogramok - kalandpark, labdajátékok, ügyességi játékok stb. • természetjáró és motivációs előadások • chill sarok: akrojóga • filmvetítés, fotókiállítás • csillagászati bemutató • környezet- és természetvédelmi civil szervezetek bemutatkozása • bemutatkozik a Magyar Természetjáró Szövetség (Országos Kéktúra, Turista Magazin, Természetjáró.hu) • gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, szombaton a Kolompos zenekar koncertje • pénteken és szombaton este koncertek! Fellépők: • péntek: Blahalousiana, Vegas Showband • szombat: Kolompos együttes, Péterfy Bori & Love Band A túrákon való részvétel túrajegy megvásárlásához között, a fesztiválra való belépés napijegyhez kötött, amely ingyenes és csak regisztrációt igényel. • A rendezvény 14 éven aluliak számára ingyenes. • 14-18 év közöttiek önálló érkezés esetén szülői nyilatkozatot kötelesek magukkal hozni. Részletes program a www.termeszetjarofesztival.hu honlapon! Tartsatok velünk! https://www.facebook.com/events/444152342841409/
Szeretettel meghívjuk Daniel Dorko: Kóbor képek című fotókiállításának megnyitójára. Kóborlás Budapest utcáin – a Budapest Projekt Galéria falai között Dorkó Dániel fotográfus Kóbor képek címmel rendez analóg technikával készült fotókiállítást utcafotóiból a Budapest Projekt Galériában 2019. szeptember 5-től október 5-ig. A kiállítás a Városháza Kiadó gondozásában, a Csak képek sorozat részeként megjelenő fotóalbum bemutatásával egy időben kerül megrendezésre. Erős fekete-fehér inspirációk, kontrasztok világa ez, melyek belső utazásra invitálják a nézőt. Élményt kínál, elmerülni ezekben a furcsa, idegen, vagy éppen ismerős budapesti hangulatokban, emlékekben. Kóboroljunk a négy fal között Budapest utcáin miközben reflektálhatunk a látottakra, válaszokat, vagy még inkább újabb kérdéseket találva. A képek erénye ugyanis, hogy nem próbálják megmagyarázni a látottakat, nem foglalnak állást, csak sodródnak egy véget nem érő utazásként. A kiállítás teljesen analóg technikával készült, a filmek előhívását és a papírképek nagyítását mind saját kezűleg végezte a művész, ezzel is felelősséget vállalva a teljes alkotói folyamatért. A kiállítást megnyitja: Sebestyén László fotográfus Időpont: 2019.09.05., 18.00 óra @ Budapest Projekt Galéria Dorkó Dániel fotográfus 1987-ben született Budapesten, 2008 óta dolgozik szabadfoglalkozású portré fotósként. Az évek során, miközben számtalan magyar és külföldi magazinnak és vállalatnak készített felvételeket, közel 25 országában dolgozott, rendszeresen tölt időt Párizsban. Emellett kötetekben is megjelennek fotói. Saját műtermében folyamatosan kísérletezik a világítással, beállításokkal, technikákkal. A magyar képző- és előadóművész közösség számos tagjáról készít portrékat. A MÚOSZ fotóriporter képzésének elvégzése mellett művészettörténet szakirányú diplomát is szerzett, négy nyelven beszél. A kiállítás október 5-ig, keddtől szombatig 12.00-18.00 óráig várja látogatóit a Budapest Projekt Galériában. A belépés ingyenes! https://www.facebook.com/events/645944912565983/
Játékos fényképezés, majd képértékelés. Részvételi díj: 3000,- forint https://www.facebook.com/events/422602001712430/
Szeptemberi rendezvényeink közül előzetes ajánlásként hívjuk fel figyelmüket, Katona Katalin fotográfus a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége Szenior Fotógráfusok Klubjának tagja „EGYIPTOM MÁSKÉPPEN – Csak a szépre emlékezem – címmel rendezendő fotókiállítására. A fotós a Magyar Földrajzi Társaság Teleki Sámuel Felfedező Klub szervezésében vett részt egy tanulmányúton.. A fotókon nem csak a szokványos, látnivalókat rögzítette, hanem olyan kuriózumnak számító természetföldrajzi helyeket is bemutat, melyeket utazási irodák programjaikban nem szerepeltetnek. A leendő kiállítás megnyitóján szóban is elmondja személyes benyomásait és a képekről bővebben is szívesen ad tájékoztatás az érdeklődőknek. https://www.facebook.com/events/1401904809974625/
Szeptember 3-án Panasonic bemutatónapot tartunk béke téri üzletünkben. Kézbe foghatod és kipróbálhatod akár egy modellfotózás keretein belül az S1 és az S1R tükör nélküli FullFrame fényképezőgépeket, és három népszerű LUMIX objektívet. Ráadásként aznap a helyszínen extra kedvezményekkel is várunk. Kipróbálható fényképezőgépek és objektívek: - Panasonic Lumix S DC-S1, - Panasonic Lumix S DC-S1R, - Panasonic Lumix S 24-105mm f/4 macro O.I.S., - Panasonic Lumix S Pro 50mm f/1.4, - Panasonic Lumix S Pro 70-200mm f/4 O.I.S.. Időpont: 2019. szeptember 3., 10-19 óra Helyszín: béke téri üzletünk, 1135 Budapest, Szegedi út 42-44. A helyszínen aznap S I G M A bemutatónapot is tartunk, ahol lehetőséged nyílik kipróbálni a gyártó legújabb objektívjeit. Kérjük, érdeklődésed jelezd számunkra! https://www.facebook.com/events/2390376027896906/
Bemutatkoznak az új Sigma objektívek: Sigma 14-24mm f/2.8 DG DN Art, Sigma 35mm f/1.2 DG DN Art, Sigma 45mm f/2.8 DG DN Contemporary. Látogass el szeptember 3-án béke téri bemutatótermünkbe és ismerkedj meg a Sigma varázslatos világával. Ragadd kézbe és tedd próbára a termékeket élesben, fotózz igazi modellt stúdiónkban és tedd fel kérdéseid valódi szakembereknek. Ráadásként a jeles nap apropóján rendkívüli kedvezményekkel is készülünk. Időpont: 2019. szeptember 3., 10-19 óra Helyszín: béke téri üzletünk, 1135 Budapest, Szegedi út 42-44. https://www.facebook.com/events/354347735482311/
A részletes leírást, és más túráinkat is, a honlapunkon találod: https://top-tura.hu/turak/vintgar-a-szloven-grand-kanyon-es-kornyeke/ Rövid leírás: A Top-túra bemutatja: Szlovénia Grand Kanyonja, a Vintgar szurdok, és környéke, 3 napos gyalogos túravezetés. Kiscsoportos vezetett gyalogtúra a Bledi-tó, a Vintgar szurdok, a Bohinji-tó, a Savica vízesés, és a Vogel-hegy környékén. A közös kisbusz utazás ingyenes, a túravezetési díj: 29.900 Ft/fő. Törzsutas ár: 27.500 Ft/fő. Helyszíni csatlakozással: 3.900 Ft/nap. Mi történik veled ezen a túrán? Első nap megállunk az úton Maribor mellett, és a Pohorje hegységben teszünk egy rövid, könnyű gyalogtúrát. Onnan tovább indulunk, és a délután második felében a túra névadójához, a Vintgar szurdokhoz mész, és oda-vissza megcsodálod velünk. Második napot a Vogel hegy, és a tövében lévő festői Bohinji-tó környékének szenteljük. A Savica vízesés után, amelyet a Száva folyó egyik forrásának is tekintenek, kabinos felvonóval (“lanovka”) felmegyünk a Vogelre (1560 m), és fent a szerteágazó túraösvényeken csatangolhatsz. Még libegőzhetsz is. Lesz ott panoráma a Júliai-Alpokra! Miután lejöttünk, A képeslapba illő Bohinj-tó partjai mentén gyalogolunk. A harmadik nap a Bledi-tóé. Sütkérezhetsz a hotelek tóra nyíló teraszán egy bledi krémes mellett (4,70 €), esetleg felugorhatsz a Bledi-várhoz. Délelőtti fényekben láthatod és fotózhatod a tavat. A menősebbek körbe is sétálhatják (6 km). Onnan indulunk haza, a kora délutáni órákban. A túra belső utazást is inspirál: Ritka, hogy ennyi gyönyörű természeti képződmény fér egy túrába. Amik után talán másképpen térünk haza, mint ahogy eljöttünk. Nem csak a mozgás, és a friss levegő hatására gondolok... Gyere velünk! Magadért. Az előző top-túra program: Medve-szurdok, Ausztria, aug. 29 csütörtök. A következő top-túra program: Tervezés alatt A túra nehézsége: 2/5-3/5. Szállás: Családi panzióban, a Bohinj-tóhoz közel. Díjak: Szállás kb 24€/nap, Bledi-vár: 5,50 €, Vintgar szurdok: 10 €, platna csónak a szigetre 12€, szigeti kápolna 6€, Savica vízesés 3€, Vogel lanovka 24€. A parkolási díjak az én költségem. Nem kell fizetnünk minden díjat, hiszen ezek fakultatív programok. A 2 napos túravezetés 29.900 Ft. Törzsutas ár: 27.500 Ft. A tervezett program (végleges később): Kedd: 4.30 Indulás Szolnokról, a Pelikán parkolóból: 6.15 Indulás a Keletiből, a Thököly u felőli parkolóból 11.00 Pohorje 16.00 Vintgar szurdok 18.30 szállásra indulás, a Bohinji-tóhoz közel Szerda: 7.00 ébresztő, fürdés a jéghideg patakban (többségi döntésre ez elmaradhat :-) ) 8.00 Savica vízesés 10.00 Vogel lanovka 14.00 Bohinji-tó csütörtök: 7.30 Bledi-tó, séta, szabad program (vár, sziget, krémes, stb) 13.30 indulás haza 20.30 érkezés a Keletibe 21.45 érkezés Szolnokra Jelentkezés, kérdések erről a túráról, túravezetés rendelés más időpontra: - telefonon: 70/610-1192 - e-mailben: trsnszk@gmail.com - facebookon: a top-tura.hu csoportban a túra eseménye alatt - privát messenger üzenetben https://www.facebook.com/events/1321324314710430/
Nagy szeretettel várunk mindenkit a Faur Zsófi Galéria által gondozott Mai Magyar Képzőművészet sorozat legújabb kötetének bemutatójára, amely Gáti György fotográfus eddigi életművébe és alkotásaiba enged betekintést. A katalógust bemutatja: Petrányi Zsolt művészettörténész, kurátor https://www.facebook.com/events/2362639390518662/
Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2019 – beadási határidő Ez a Facebook-esemény a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2019 beadási határidejére hívja fel a figyelmet. A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2019 beadási határideje: 2019. szeptember 2., hétfő, éjfél *** Budapest Fotográfiai Ösztöndíj 2019 A Capa Központ – ráirányítva a figyelmet kiemelkedő művészeti műfajunkra, a fotográfiára és annak különleges dokumentáló értékére – 2017-ben Budapest Főváros Önkormányzata partnerségével megújította a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat: a díj egy évig támogatást ad arra, hogy a nyertes alkotó a koncepcióként beadott tematikáját követve elkészítse fotósorozatát a magyar fővárosról. A kétévente kiírásra kerülő ösztöndíj 12 havi nettó 100 000 Ft odaítélésével, valamint egy kiállítással és az ahhoz kapcsolódó katalógus megjelentetésével jár. További információ: https://capacenter.hu/budapest-fotografiai-osztondij-2019/ https://www.facebook.com/events/910235449336520/
EN: The Exposia Photographic Group (established in Székelyudvarhely/Odorheiu Secuiesc, Transylvania, Romania) celebrates its 10th anniversary in an unusual way. They chose Scotland’s capital, Edinburgh for the premiere of their touring exhibition „Our Heritage – Szeklerland in Pictures, which includes landscapes and portraits from the Transylvanian region called Szeklerland. The exhibition will launch on 1st September at 6 pm at The Image Collective Gallery, on the second floor of Ocean Terminal Shopping Centre. The collection of 56 photographs will be on display throughout September. The exhibiting photographers are: Levente Antal (Sepsiszentgyörgy, Transylvania), Ödön Balázs (Székelyudvarhely, Transylvania), Izabella Bartók (Sepsiszentgyörgy, Transylvania), Csaba Csíki (Csíkszentdomokos, Transylvania), Zoltán –Levente Erős (Gyergyószárhegy, Transylvania), Réka Fekete (Székelyudvarhely, Transylvania), Miklós Kaunitz (Budapest, Magyarország), István Kerekes (Kazincbarcika, Magyarország), Zsuzsanna Sándor-Tóth (Hatvan, Magyarország), Béla Szabó (Öttevény, Magyarország), Zsolt Tiszavölgyi (Vác, Magyarország), Ede Tordai (Marosvásárhely, Transylvania), László Vinczefi (Sepsiszentgyörgy, Transylvania), Hajnal Vitos (Csíksomlyó, Transylvania) HU: Rendhagyó módon ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Székelyudvarhelyen alakult Exposia Fotográfiai Alkotócsoport. Az Our Heritage - Szeklerland in Pictures (Örökségünk - Székelyföldi életképek) címet viselő fényképtárlatuk, amely egy vándorkiállítás premierje és székelyföldi élet valamint tájképekből állítódott össze, helyszínéül a Skócia fővárosában Edinburghban található Ocean Terminal nevű nagyáruház komplexumot szemelték ki. A kétszintes épület 2. emeletén található The Image Collective nevű galériában kerül sor a tárlatmegnyitóra 2019. szeptember 1-én, vasárnap 18.00 órakor, ahol a képanyag egy része lesz látható, a másik része pedig a folyosó falain kerül a szemlélődők látókörébe. Az 56 fotográfiából álló képkollekció szeptember végéig lesz megtekinthető, alkotóik: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy, Erdély), Balázs Ödön (Székelyudvarhely, Erdély), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy, Erdély), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos, Erdély), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy, Erdély), Fekete Réka (Székelyudvarhely, Erdély), Kaunitz Miklós (Budapest, Magyarország), Kerekes István (Kazincbarcika, Magyarország), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan, Magyarország), Szabó Béla (Öttevény, Magyarország), Tiszavölgyi Zsolt (Vác, Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely, Erdély), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy, Erdély), Vitos Hajnal (Csíksomlyó, Erdély). https://www.facebook.com/events/413667732585260/
Fotográfiai bemutatóinkon fotóművészektől sajátíthatod el a portréfotózás technikáját, és megtudhatod azt is, hogyan fotóztak elődeink! A szombati workshop keretében Eifert János fotóművész a portréfotózás történetéről, technikájáról, egyedi megoldásairól tart előadást, majd a résztvevőknek lehetőségük lesz a gyakorlatban is bekapcsolódni az alkotás folyamatába. Vasárnap nedves és száraz lemezekkel találkozhatsz a fotográfia hőskorából. Ha kíváncsi vagy arra, mit jelent a kollódiumos eljárás, és szívesen elmélyednél az archaikus fotótechnikák rejtelmeiben, akkor nálunk a helyed! A bemutatót Dr. Varga Tamás és Gombos Lajos fotóművészek tartják. .... És ha már nálunk jársz, nézd meg fotóművészeti kiállításunkat: TáncKépek Táncművészet a kortárs magyar fotográfiában Kortárs fotográfusok táncművészeti munkáiból válogatva nyújt reprezentatív kiállítást a MANK Galéria. A mozgás ábrázolása mindig is a fotóművészet nagy kihívásai közé tartozott, különlegesen igaz ez a művészi mozgásra, a tánc- és mozgásművészetre. A lépés, az ugrás, a tartás, a mozdulat energiáját, a pillantás, az érintés szuggesztióját fotográfiára fordítani óriási feladat, technikai, kompoziciós tehetséget követel. A válogatásban szereplő képek mindegyike különleges egyediséggel fogja meg az élő mozdulat elillanó pillanatának katarzisát, sűríti be a teret és az időt, miközben széles spektrumát mutatja be a jelen táncművészeti törekvéseinek. A kiállításon 45 fotográfus 74 képe lesz látható. https://www.facebook.com/events/430317994251671/
A Budapest FotóFesztivál 2020-as programjába TESTKÉP címmel nyílt pályázatot hirdet kortárs hazai alkotók számára. Testkép A történeti korok, a közízlés, a közmorál mellett sok tényező alakította és alakítja az emberi testhez való viszonyunkat. A képzőművészetben korszakokon ível át és máig tart a test és testiség témájával foglalkozó alkotások históriája. Az egészséges és fiatal test a humán és univerzális szépség és harmónia szimbóluma lett. Nem csoda, hogy a fotográfiában is szinte azonnal megjelent a mezítelen test, a testiség különféle mozzanatait, vonatkozásait értelmező, elemző, prezentáló művek sora. A test reprezentációja – és minden, ami hozzá kapcsolódik – a mai napig érzékeny terület, a nemi és társadalmi szerepek, identitás- vagy morálváltozás mind tetten érhetők az alkotók témához való viszonyulásában. A pályázatra olyan műveket várunk, amelyek nemcsak újraértelmezik, kitágítják a műfaji határokat, de igyekeznek érvényes válaszokat adni a testiség sokféle kortárs vonatkozására is. A kiírók az eredeti ötleteket, a különleges megformálást és a friss műveket részesítik előnyben. Egyedi képeket, illetve a kiírásnak megfelelő sorozatokat egyaránt elfogadnak. Előnyben részesítik a máshol még be nem mutatott, friss műveket, illetve az elmúlt három évben született fotográfiákat. A beküldött pályaművekből a fesztivál kurátorai, Somosi Rita és Szarka Klára választják ki a Budapest Fotó Fesztivál kiemelt eseményeként 2020. áprilisában a Kiscelli Múzeumban nyíló kiállításon szereplő képeket. Pályázati feltételek: * A kortárs vizuális művészet területén tevékenykedő alkotók pályázatát várjuk életkortól és nemzetiségtől függetlenül. * A hagyományos fotográfiai munkák mellett, fotó installációkkal, digitális média és videó projektekkel is lehet jelentkezni. * A pályázó vállalja, hogy az általa digitálisan beadott pályázat alapján a műtárgyat az általa leírt eredeti koncepció és installáció szerint kiállításra kész módon készíti el. * Beadható alkotónként maximum 5 egyéni kép, és vagy 1, maximum 10 képből álló sorozat Fotográfiák beadási paramétere: * A munkákat/képeket rövid szöveges bemutatóval és az alkotó rövid, szakmai önéletrajzával, névvel ellátott PDF-ben (maximum 10 MB) az alábbi E-mail címre küldjék: bpfsubmit@gmail.com Pályázati munkák beérkezésének határideje: 2019. október 11. 24:00 óra. https://www.facebook.com/events/370522563861022/
A kiállítást megnyitja Nagy Rozália Handpanen játszik Müllerné Topor Ágnes https://www.facebook.com/events/349381149313358/
Következő akciónk az Óbükk rejtett gyöngyszemében, a Tarnavidék Tájvédelmi Körzetben augusztus 31-én kerül megrendezésre! Regisztráljatok mihamarabb: https://vm-magazin.hu/jelentkezes Te is hozzájárulhatsz lélegző bolygónk egészségének megóvásához, a globális változáshoz azonban lokális cselekedetre van szükség! Ha egy madárfészket visszahelyezve a madárpopuláció életben maradását segítjük, olyan jótékony folyamatot indíthatunk el, amely elérhet akár az óceánokig is. A VM arra invitálja a természetszerető és fotós közösséget, hogy saját környezetében, hazánk természeti értékeinek megóvásával járuljon hozzá globális környezetünk védelméhez. Tartsatok velünk Magyarország nemzeti parkjaiba, ahol munkánkkal segítjük a helyi állat- és növényvilágot, majd elmerülünk a természetfotózásban. Hogyan? A nyár utolsó napján az Óbükkbe látogatunk, ahol a kevéssé ismert Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet Nagy-kő tanösvényét vesszük kezelésbe, tájékoztató táblákat helyezünk ki és festünk újra, valamint természetvédelmi kezelési munkálatokat végzünk. Bükkszenterzsébet és környékén barangolunk, ahol a helyiek finom tradicionális ebéddel vendégelnek meg minket, majd délután belevetjük magunkat a természetfotózásba a Nagy-kő alatti legelőn, ahol a helyi növény- és állatvilágot fotózzuk. (A fotózáshoz saját gép szükséges.) A nap folyamán természetvédelmi szakértőnk és házigazdánk Ilyés Evelin természetvédelmi őr lesz. Hogy a természet rendjét ne bolygassuk meg, az akcióra limitált létszámban tudjuk fogadni a résztvevőket, így a jelentkezés sorrendjében beérkezett első 20 fő kerülhet be! Jelentkezz minél hamarabb, hogy bekerülhess a programba! Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 29. Ha lemaradsz a programról, ne csüggedj, lemondás esetén a sorrendben következő jelentkező esélyes a részvételre. *A program egész napos, nem bontható, így a teljes napi részvételedre számítunk. A nap folyamán álló- és mozgóképek készülnek az akcióról és résztvevőkről, amelyeket a VM a későbbiekben saját promóciós céljaira használhat fel, jelentkezéseddel beleegyeztél ezek felhasználásába. https://www.facebook.com/events/504627480113927/
A Sárvári Fotóklub több mint 60 éves múlttal büszkélkedik. Legújabb formációjában 2013-ban újult meg egyesületként. Ez év augusztusának utolsó hétvégéjén az I. Sárvári Fotószüret megrendezésével emlékezünk a Magyar Fotográfia napjára. Első országos fotópályázatunk kiállításmegnyitójával, pódiumbeszélgetésekkel, szakmai bemutatókkal és a régió fotósainak-fényképészeinek ismerkedési lehetőségével kerül sor a szakmai napokra. 2019. 08.31., szombat: 10:00 Nyitóelőadás Bánkuti András, Balogh Rudolf -és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter 11:00 Pódiumbeszélgetés a Vas megyei fotózás helyzetéről 14:00 FUJIFILM Magyarország szakmai bemutató Átfogó történeti és technikai előadás a Fujifilm X és GFX szériáról 15:00 – Tripont Magyarország – Phase One és Tamron Magyarország szakmai bemutató 16:00 Sárvári Kép-Tárlat 2019 fotókiállítás megnyitó és eredményhirdetés. Sárvár Város Önkormányzata a Sárvári Fotóklub Egyesület szakmai felügyelete és bonyolítása mellett fotópályázatot írt ki Sárvári Kép-Tárlat 2019 címmel. A Sárvári Fotóklub a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének tagjaként újította meg az évek óta tartó városi fotópályázatot „Sárvári Kép-Tárlat 2019” címmel. Egész napos kísérőrendezvény: Tripont Magyarország – Phase One, Tamron Magyarország és a FUJIFILM Magyarország szakmai bemutatója az X, GFX és instax kamerákból. A Fotós-Ellátó csapata szombat és vasárnap is vár bennetek helyszíni fotózással, termékteszteléssel és egyéb érdekességekkel. 2019. 09. 01., vasárnap: 10:00 Bemutatkozik a Light and Magic Academy 13:00 FotóMustra – 30 percig Tiéd a pódium! Gyűlnek a fotók a fiókodban, de nem mered megmutatni? Adunk egy színpadot, és fel órát. Neked nincs is más dolgod. Vállald be, és mutasd meg a fotóid. A Sárvári Fotószüreten rendhagyó módon lehetőséget biztosítunk neked, hogy bemutathasd a munkáidat egy 30 perces prezentáció keretében. Előadóink : 13:00 Haller Szabi - Pécs Világokon át - utazó fotográfia egy Fuji kamerával 13:30 Alagi Mihály - Ajka Belső Periféria 14:00 Vass Péter - Szombathely Lábalatnyi föld 14:30 Horváth Endre - Sopron Impressziók 15:00 Deák Gábor - Szombathely „Színhelyes nyomatok és buktatói” Az előadásomat annak ajánlom, aki találkozott már ezzel a problémával és fejlődni szeretne benne. A rendezvény támogatói : - Sárvár Város Önkormányzata - Sárvári Fotóklub - Zene Háza - Sárvár - Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége - Fujifilm Magyarország - Tripont Fotó Videó és Stúdiótechnikai Szaküzlet - Tamron Magyarország - Fotós-Ellátó - Light and Magic Academy - Vászonkép Bolt - Szombathely A programváltozás jogát fenntartjuk ! https://www.facebook.com/events/596566100753480/