Sötét Világos
Fresh Meat // Fotópályázati Felhívás Archív
01 Nov 2019

FELHÍVÁS // OPEN CALL A Budapest FotóFesztivál a Hybridart Management együttműködésben pályázatot hirdet 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. A pályázaton nyertes alkotók munkáiból 2020. március 10-től csoportos kiállítás nyílik a Hybridart Galériában, a BPF kiemelt eseményeként. A felhívás tematikailag kötetlen, bármilyen stílusú, témájú, vagy fotó alapú (montázs, kollázs) alkotással lehet jelentkezni, a pályázat arra keresi a választ, hogy mi foglalkoztatja most a legfiatalabb generációt, melyek azok a tematikák, kérdések, melyek mentén sorozataik / portfóliójuk formálódik . A kiállítás kurátorai főként az eredetiséget, a nem konvencionális látásmódot, megközelítést részesítik előnyben mind a témák és a koncepciók tekintetében. Jelentkezni lehet egyedi képekkel és sorozattal egyaránt. A kiválasztott alkotók a jelentkezéssel vállalják, hogy az installáció időpontjára az általuk elképzelt koncepciót, alkotást kiállításra készen prezentálják. Az alábbiakat várjuk e-mailben, nem tömörített mappában: - maximum 10 db fotográfia, JPG, 150 dpi, 1800 pixel hosszabbik oldal - a fájlnevek az alábbit tartalmazzák (alkotó neve, kép/sorozat címe, sorszáma): pl. Andy_Warhol_Banana_01 - rövid bio, maximum 50 szó - a projekt rövid leírása maximum 50 szó. - az alábbi emailcímre: bpfsubmit@gmail.com - az email tárgyában az alábbit kérjük beírni: Fresh meat - beküldési határidő: 2020. 01. 20. https://www.facebook.com/events/558907711511520/

FotoKlikk archívum
Budapest, Hungary
22:30
fotópályázat felhívás kiállítás
Faluvégétől a földútig - Pilló Ákos fotókiállítása Archív
31 Oct 2019

Pilló Ákos 1977-ben született Nyíregyházán. 1999-ben dokumentumfilmesként kezdte pályafutását. Számos díjnyertes filmet készített, főként a társadalom perifériájára sodródott emberekről, de fontosnak tartja a még létező hagyományok felkutatását és megörökítését is. Több évig televíziós operatőrként tevékenykedett. 2006-ban ösztöndíjas hallgatóként Gödöllőn szerzett kommunikáció-technikai mérnök diplomát. 2009-ben kezdett komolyabban foglalkozni a fotográfiával, azóta több hosszútávú projekten dolgozik. Projektjei az embert és környezetét, valamint a múlt és a jelen kapcsolatát vizsgálják. Faluvége című, első önálló kiállítását a Magyar Fotográfusok Házában rendezte. Több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek munkái. Kárpátalja című sorozata a Nemzeti Kulturális Alap kétéves ösztöndíj támogatásával jött létre. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dolgozik stúdiómérnökként, továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetem levelezős hallgatója design- és művészetmenedzsment szakon. Kiállításunk válogatás a szerző elmúlt 10 évben készített munkáiból. Látogatható: 2019. november 27-ig, munkanapokon 14-18 óráig. Címünk: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. https://www.facebook.com/events/927663040966915/

FotoKlikk archívum
Kolta Galéria
17:00
fotókiállítás megnyitó Pilló Ákos kiállítás Pilló Ákos
6. Skandináv Filmfesztivál Archív
31 Oct 2019

Immár hatodik alkalommal várunk titeket a skandináv filmművészet egyhetes hazai ünnepére! Rengeteg izgalmas programmal készülünk, a fesztiválon huszonegy játékfilmet és három dokumentumfilmet is megnézhettek nálunk, néhányat bőven a hivatalos premier előtt! /// Program // Játékfilmek | A bűnös | A fa alatt | A ház, amit Jack épített | A házsártos 2. | A legfehérebb nap | A tizenkettedik férfi | Amundsen (premier előtt) | Az élet napos oldala | Az ifjú Astrid | Családi Karácsony (premier előtt) | Darling | Dominó | Egy sármos férfi | Going West | Góliát | Határ a csillagos ég | Határeset | Heavy túra | Lótolvajok | Tejháború (premier előtt) | The Lion Woman // Dokumentumfilmek | Astrid | Dreaming Murakami | Tongue Cutters /// Jegyinformációk // Jegyárak Lugosi terem: 900 HUF Kertész terem: 600 HUF // Jegyek az Art+Cinemában (1073 Budapest, Erzsébet krt. 39.) válthatók. // Jegyértékesítés kezdete: október 17. /// Együttműködő partnerek Embassy of Denmark in Hungary, FinnAgora, Norwegian Embassy in Budapest, Embassy of Sweden in Budapest, Skandináv Ház, Vertigo Média /// Főtámogató Nemzeti Kulturális Alap A műsorváltozás jogát fenntartjuk. #skandinávfilmfesztivál https://www.facebook.com/events/540162690084968/

FotoKlikk archívum
Art+Cinema
15:15
előadás fesztivál vetített előadás
Spanyol Filmhét 2019 // Semana del Cine Español 2019 Archív
29 Oct 2019

*** En castellano más abajo *** Női nézőpontok, művészetek, gasztronómia, kényes politikai kérdések és természetesen igazi spanyol zene és humor jellemzik a 2019-es budapesti Spanyol Filmhét kínálatát, amelyben ezúttal összesen tizenkét alkotás szerepel. A Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló filmhéten mások mellett olyan sztárokat láthatunk viszont a mozivásznon, mint Javier Gutiérrez (Bajnokok), Gloria Muñoz (Vallásos rajongás) vagy Antonio de la Torre (A rendszer), aki egyebek mellett Mészáros Márta Aurora Borealisában is szerepelt. Részletes program és filmismertetők honlapunkon: https://urania-nf.hu/esemenyek/1635/spanyol-filmhet-2019 A nyitófilm, Marta Díaz de Lope fiatal rendezőnő munkája (Vallásos rajongás) női szemszögből rajzol szatirikus képet egy férfiak által dominált dél-spanyol vallási közösségről. De további két női rendező is fontos szerephez jut: Arantxa Echevarría két cigánylány felkavaró történetével, a Carmen és Lolával, Icíar Bollaín pedig a Carlos Acostáról szóló Út a királyi operába című életrajzi filmjével szerepel a programban. Megtalálható a kínálatban a tavalyi év két legsikeresebb spanyol komédiája, a Bajnokok és a Superlópez, mellettük pedig olyan kíváló játékfilmeken át jutnak el hozzánk ibér történetek, mint a hiedelmekkel teli baszkföldről hírt adó XIX. századi igaz mese, az Óriás, a politikai korrupciónak tükröt mutató A rendszer, vagy a sztárság és identitás kérdéseit feszegető Ki énekel majd neked? A korábbi évekhez képest idén erős a dokumentum szekció is: a Minden szem lencsében lakozik egy isten a spanyol gasztronómia, A Prado múzeum – Csodák gyűjteménye a spanyol képzőművészet, a Camarón: Flamenco és forradalom pedig a flamenco zene egyik megújítójának dokumentumfilmje, míg a világszerte számos díjjal elismert A mások csendje a Franco-korszak áldozatainak jogi küzdelmét dokumentálja. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük. Program OKTÓBER 29., KEDD 19:30 - Vallásos rajongás / Mi querida cofradía - NYITÓ ELŐADÁS spanyol vígjáték, 90 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Marta Díaz de Lope Díaz OKTÓBER 30., SZERDA 18:00 - A Prado múzeum - A csodák gyűjteménye / Pintores y reyes del Prado (12) spanyol ismeretterjesztő film, 92 perc, 2019 angol és spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Valeria Parisi 20:00 - Óriás / Handia spanyol dráma, 114 perc, 2017 spanyol, baszk és angol nyelven, magyar felirattal Rendező: Jon Garraño OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK 18:00 - Minden szem lencsében lakozik egy Isten / Y en cada lenteja un Dios spanyol kulináris dokumentumfilm, 95 perc, 2018 spanyol és angol nyelven, magyar felirattal Rendező: Jose-Luis López-Linares 20:00 - Superlópez spanyol akció vígjáték, 108 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Javier Ruiz Caldera NOVEMBER 1., PÉNTEK 16:00 - A mások csendje / El silencio de otros (16) spanyol dokumentumfilm, 96 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Almudena Carracedo, Robert Bahar, 18:00 - A rendszer / El reino spanyol thriller, 131 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Rodrigo Sorogoyen 20:30 - Carmen és Lola / Carmen y Lola spanyol dráma, 103 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Arantxa Echevarría NOVEMBER 2., SZOMBAT 15:30 - Bajnokok / Campeones spanyol vígjáték, 124 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Javier Fesser 18:00 - Camarón: Flamenco és Forradalom / Camarón: Flamenco y revolución spanyol életrajzi dokumentumfilm spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Alexis Morante 20:00 - Ki énekel majd neked? / ¿Quién te cantará? spanyol dráma, 125 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Carlos Vermut NOVEMBER 3., VASÁRNAP 15:00 - Út a királyi operába / Yuli (12) spanyol életrajzi dráma, 115 perc, 2018 spanyol nyelven, magyar felirattal Rendező: Icíar Bollain JEGYINFORMÁCIÓK Normál jegyár: 1600 Ft Jegykedvezmények: Diák, pedagógus, nyugdíjas kedvezmény A kedvezményre jogosult nézők a pénztárban 1200 Ft-os áron válthatnak jegyet. Bérlet Bérletet vált, aki a program legalább öt előadására egyszerre vált jegyet. A bérletben váltott jegyek ára 1200 Ft. Ez a kedvezmény online jegyvásárláskor is él. *************************************** Semana del Cine Español 2019 Puntos de vista femeninos, artes, gastronomía, temas políticos delicados, música española y mucho humor son los conceptos que mejor podrían definir la oferta que nos trae, en 2019, la Semana del Cine Español con un total de 12 producciones de lo más reciente del cine ibérico. En la Semana del Cine Español, organizada por la Embajada de España, el Instituto Cervantes de Budapest y el Cine Teatro Nacional Uránia, encontraremos, entre muchos otros, a actores conocidos como Javier Gutiérrez (Campeones), Gloria Muñoz (Mi querida cofradía) o Antonio de la Torre (El reino), a quien hemos podido ver actuar en la película Aurora Borealis de la directora húngara Márta Mészáros. Programa detallado y sinopsis de las películas en la página web del cine: https://urania-nf.hu/en/esemenyek/1635/2019/10/29/spanish-film-week-2019 La película de la inauguración, Mi querida cofradía, es la opera prima de la joven directora Marta Díaz de Lope Díaz. Esta producción, de vocación feminista, intenta satirizar el funcionamiento de una comunidad religiosa del Sur de España. Otras dos directoras desempeñan un importante papel en nuestra muestra: Arantxa Echevarría nos presenta la perturbadora historia de dos jóvenes gitanas en Carmen y Lola e Iciar Bollaín participa con Yuli, un drama biográfico sobre el bailarín cubano Carlos Acosta. Contaremos con las dos comedias más taquilleras del pasado año: Campeones y Superlópez, pero no faltarán las historias pertenecientes al folklore ibérico como la que veremos en Handia, producción basada en hechos reales del País Vasco del siglo XIX, el tema de la corrupción política tratado en El reino y los problemas de identidad abordados en Quién te cantará. La sección de documentales llega este año con más fuerza que en los anteriores: En cada lenteja un Dios gira en torno a la gastronomía española, Pintores y Reyes del Prado profundiza en las artes; en Camarón: flamenco y revolución conoceremos a uno de los máximos exponentes del flamenco español mientras que el documental El silencio de otros, galardonado en numerosos festivales de cine, nos presenta la lucha silenciada de las víctimas del franquismo. Las películas se presentarán en versión original con subtítulos en húngaro. https://www.facebook.com/events/539820863509478/

FotoKlikk archívum
Uránia Nemzeti Filmszínház
18:30
előadás fesztivál vetített előadás
Erdélyi Mozaik - Erdélyi Lajos kiállítása Archív
29 Oct 2019

„Idén ünnepli 90. születésnapját Erdélyi Lajos, aki újságíróként, fotográfusként az egész életét arra tette fel, hogy az európai-magyar szellemi irányzatokat, ezen belül Erdély és a Kárpát-medence történetét dokumentálja. Egyedülálló lehetőség, hogy itt van velünk ez a különleges sorsú, rendkívüli művész, aki személyében, munkásságában reprezentálja az elmúlt 90 év sokrétű, társadalmilag, politikailag, kulturálisan kiemelkedően gazdag és összetett európai és magyar vonatkozású eseményeit. A kiállítás keretében életművének fő tematikáiba nyerhetünk bepillantást.” https://www.facebook.com/events/527468164704019/

FotoKlikk archívum
artphoto.hu
17:00
fotókiállítás megnyitó Erdélyi Lajos kiállítás Erdélyi Lajos
Máté Bence - Vértelen vadászat Archív
26 Oct 2019

Az eseményekről bővebben: https://matebencekiallitas.hu Mi történt a piros Zsigulis sráccal, aki közel tíz éve, „a láthatatlan madárfotós” néven vált ismertté a Spektrum tévécsatornán? Aki kíváncsi, miként lett egy pusztaszeri „problémás” diákból a világ legsikeresebb természetfotósa, ne mulassza el ezt a szórakoztató előadást. Alkotásaival Bence az összes földrészt meghódította, és minden természetfotós számára feltette kis hazánkat a világ térképére. Legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, továbbá ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oszkárjaként számon tartott díjat. Az előadás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a közönség személyesen is megismerkedjen ezzel a végtelenül rokonszenves fiatalemberrel, és elképesztő akciófotóin keresztül rácsodálkozzon hazánk páratlanul gazdag vadvilágára. Előadásai egy modern kivitelezésű, hatalmas, ingyenes, kültéri kiállítássorozatra épülnek, amelyet 2019-ban nyolc hazai városban csodálhat meg a nagyérdemű. Humoros történetei tanulságos, egyben vidám élményt nyújtanak az egész családnak. https://www.facebook.com/events/613920599115786/

FotoKlikk archívum
Miskolc Városi Szabadidőközpont A Miskolc Csoport tagja
16:00
előadás vetített előadás Máté Bence Természetfotó
Privát. Helmut Newton fotói a MODEM-ben Archív
26 Oct 2019

Helmut Newton több mint öt évtizedes munkásságát lehetetlen kategorizálni. A műfajok felett állt, képeiben összekapcsolta az eleganciát, a stílust és a kukkolásra való hajlamot a divat-, a szépség- és a glamour fotózással. Életműve nemcsak páratlan, de utánozhatatlan is. A divatfotózás nagyja, aki nem csupán ábrázolja, hanem újradefiniálja a korszellemet; célja, hogy a képeken keresztül izgalmas és meglepő történeteket meséljen el. Helmut Newton divatfotói kivétel nélkül túlmutatnak a bevett gyakorlaton, olykor szürreális érzékkel vagy éppen Alfred Hitchcock suspense technikájával árnyalva szőnek párhuzamos narratívát. Gyakran nem egyértelmű, hogy hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az „előadás”. Fotóin különböző elemeket kombinálva teremti meg a hatalom és a csábítás zavarba ejtő színjátékát, mindezt hihetetlen esztétikai érzékkel. Többnyire a nőket állítja a középpontba – Paloma Picassót, Catherine Deneuve-t, Liz Taylort, Carla Brunit –, de a férfiak és nők közötti interakció is visszatérő motívum a felvételein. A hagyományos narratív megközelítéseken túl ugyanakkor Newton divatfotóit nemcsak fényűző elegancia és finom csábítás hatja át, hanem kulturális utalások és meglepő humorérzék is. Párizsi évei alatt, az 1970-es és 1980-as években, a konvenciókat játékosan kigúnyolva, tabukat döntögetve fejlesztette tovább utánozhatatlan stílusát. A divatfotózás ezt követően vált vonzóvá a szélesebb közönség körében is, növelve a fotóalbumok, valamint a témával kapcsolatos kiállítások népszerűségét. A címlapfotóknak, magazinos megjelenéseknek és saját kiállításainak eredményeként Newton munkásságát milliók ismerték meg az évtizedek során. Későbbi divat- és termékfotói rendszerint sorozatok formájában jelentek meg. Ezekben a kései években Newton a német, az amerikai, az olasz, a francia és az orosz Vogue-nak is dolgozott, elsősorban Monte-Carlóban és környékén. Előszeretettel alakította át a banális helyszíneket élesen kontrasztos és fölöttébb minimalista színpadokká, saját egyedi elképzeléseinek megfelelően. A szépek és gazdagok szexuális, valamint kulináris kicsapongásokkal teli kiváltságos és különc élete visszatérő témája munkáinak. Egyidejűleg használja és kérdőjelezi meg a vizuális kliséket, időnként öniróniával vagy gúnnyal árnyalva azokat, de mindvégig empatikusan. Védjegyévé vált a határok eltolása, átlépése vagy lebontása. Finoman vegyíti a meztelenséget a divattal és az időtlen elegancia érzetével -, ekképpen munkái egyszerre dokumentálják és magyarázzák a nők változó szerepét a nyugati társadalomban. 65 évvel az után, hogy felszállt a vonatra, amellyel elmenekült a nácik elől, Helmut Newton egy alapítvány létrehozása mellett döntött, szülővárosában, Berlinben. A Helmut Newton Alapítvány Newton, valamint az 1970-től Alice Springs néven szintén jelentős fotós életművet létrehozó felesége, June munkásságát hivatott óvni és bemutatni. Az alapítvány közreműködévésel látható a 99 évvel ezelőtt született német fotóművész 1972 és 1984 között készült képeiből, fekete-fehér ezüstnyomataiból – divatfotókból, portrékból és aktokból - kiállítás október 26. és január 26. között a MODEM falai között. A tárlat kurátora Matthias Harder, a Helmut Newton Alapítvány igazgatója. A nyitónap programja: 15:00: köszöntő és nyitó tárlatvezetés - Matthias Harder kurátor, a Helmut Newton Alapítvány igazgatója 17:00: koncert - Ohnody Akusztik: Hegyi Dóri (Ohnody) és Mórocz Tomi (Bermuda) 18:00: tárlatvezetés - Süli-Zakar Szabolcs, a MODEM művészeti vezetője A nyitónap – az esti tárlatvezetés kivételével – ingyenes. A nyitónapra Budapestről induló buszon a részvétel ezer forintos regisztrációs díjhoz kötött, ami a MODEM kávézójában szabadon beváltható. https://www.facebook.com/events/1581298468673932/

FotoKlikk archívum
MODEM
13:00
fotókiállítás tárlatvezetés Fekete-Fehér Süli-Zakar Szabolcs kiállítás Süli-Zakar Szabolcs
Galaxien unseres Alltags – Fotoausstellung im CHB Archív
25 Oct 2019

Fotografien von Imre Drégely und Balázs Deim Vor 50 Jahren betrat der erste Mensch den Mond. Die Aufnahmen von damals prägen unsere Vorstellungen vom Weltraum bis heute. Die Fotografien von Imre Drégely und Balázs Deim reflektieren diese Wahrnehmung und unser Selbstbild als Eroberer des Alls. Eröffnung am 25. Oktober 2019 um 19 Uhr in Anwesenheit der Künstler. Kurator: Mihály Surányi Chefredakteur von "Fotóművészet" – Magazin für Fotografie Partner: Kortárs Művészetért Alapítvány // Foundation for Contemporary Art, Budapest 28. Oktober bis 21. November 2019, MO-FR 10:00-19:00 Der Eintritt ist frei. --- Hétköznapi galaxisaink Drégely Imre és Deim Balázs fotói 50 év telt el azóta, hogy először járt ember a Holdon. Az akkori felvételek a mai napig meghatározzák a világűrről való gondolkodásunkat. Drégely Imre és Deim Balázs munkái ezekkel az ismeretlen-ismerős képekkel játszanak, miközben az emberiség vélt és valós szerepét kutatják a világmindenség viszonylatában. Megnyitó a művészek jelenlétében: október 25., 19 óra Kurátor: Surányi Mihály, a „Fotóművészet” c. folyóirat főszerkesztője Partner: Kortárs Művészeti Alapítvány A kiállítás munkanapokon 10 és 19 óra között látogatható, a belépés ingyenes. https://www.facebook.com/events/708850982912383/

FotoKlikk archívum
CHB - Collegium Hungaricum Berlin
17:00
fotókiállítás Drégely Imre megnyitó Deim Balázs kiállítás Drégely Imre Deim Balázs
Hűlt hely - kiállításmegnyitó Archív
25 Oct 2019

A megjelenteket köszönti: Dr. Uzonyi Attila rendőr ezredes a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője. A kiállítást megnyitja: Bezsenyi Tamás kriminológus. A helyszín egy nyitott könyv, amiből meg kell tanulni olvasni – vallják a kriminológusok. Barakonyi Szabolcs négy éve foglalkozik forenzikus esztétikával, és három éve készít Hajdú-Bihar megye legkülönbözőbb bűnügyi helyszínein dokumentarista fényképeket. Megtalált helyzetükben, környezeti és áttekintő felvételeken rögzíti a tetthelyeken fellelt tárgyakat, bűnjeleket. A nyilakkal és számokkal jelölt környezet és tárgyak együttesével egy sajátos nézőpontú imaginációt, ezen a szűrőn keresztül pedig emberi sorsokat, drámai történeteket mutat be. Képei nem csupán az elkövetők egyéni sorsára és az elkövetés körülményeire, olykor motívumaira utalnak: a dokumentarista környezet és a benne rögzített tárgyak révén képet kaphatunk a korról, amelyben élünk, segítségükkel társadalmi, szociális, kulturális állapotokra, lélektani folyamatokra is következtethetünk. A kiállítás a b24 Galéria és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr - Főkapitányság együttműködésével valósul meg. https://www.facebook.com/events/548214739320245/

FotoKlikk archívum
B24 Galéria
16:00
fotókiállítás megnyitó Barakonyi Szabolcs kiállítás Barakonyi Szabolcs
Pictorial collective Portfolió Review és előadás Archív
25 Oct 2019

Kedves Fotográfusok ! 2019. Október 25-én a Pictorial Collective porfólió konzultációt és vetítéssel egybekötött előadást tart, amire minden érdeklődőt várunk nagy szeretettel! Mutasd meg fényképeidet és eddigi portfóliódat a számos hazai és külföldi díjjal kitüntetett fotóriporterekből álló kollektívának, ha építő kritikát keresel a munkáiddal kapcsolatban! Egy délután folyamán lesz alkalmad Hajdú D. Andrással, Mohai Balázzsal, Móricz-Sabján Simonnnal, Szabó Bernadettel, Pályi Zsófiával és Végh Lászlóval is beszélni, és különféle nézőpontokat megismerni. A beszélgetések 20 perces szakaszokban zajlanak, ahol négyszemközt teheted fel a kérdéseidet és kaphatsz visszajelzést a fotóiddal kapcsolatban. Többek között ebben segítünk útmutatást adni: Mik a jó fotótéma választás ismérvei? Hogyan építs fel sikeresen egy dokumentarista fotósorozatot? Mitől válik egy kép vizuálisan érdekessé, milyen kompozíciós és esztétikai elveket érdemes követni? A Pictorial Collective Portfolio Review fődíja egy térítésmentes részvétel a portfólió review-t követő, november végére tervezett, korlátozott létszámú, több alkalmas Pictorial Collective workshopon, amely lehetőséget kínál a dokumentarista fotográfia iránt affinitást érzőknek arra, hogy finomítsák és tovább mélyítsék tudásukat, gyakorlati és elméleti téren. A kurzus alkalmával a résztvevők Bácsi Róbert László, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Pályi Zsófia, Stiller Ákos , Szabó Bernadett, Urbán Ádám és Végh László konzulensektől tanulhatják, leshetik el a jó témaválasztás ismérveit, egy dokumentarista fotósorozat sikeres felépítését illetve a történetmesélés alapjait, a valós szituációk elemzését, képanalízist, szerkesztést. HOL? ArtBázis Összművészeti Műhely – 1085 Budapest, Horánszky u. 25. MIKOR? Portfólió review – 2019. Okóber 25. péntek, 16:00-19:00 Pictorial Collective előadás – 2019. Okóber 25. szombat, 20:00-21:30 KIKET VÁRUNK? Fotográfus hallgatók, végzősök, fiatal, kezdő és professzionális fotográfusok jelentkezését várjuk. HOL JELENTKEZZ? Az info@pictorialcollective.com email címre az alábbi adatokat írd meg: Név, telefonszám és csatolj egy rövid CV-t illetve egy maximum 10 képből álló portfóliót. Az általunk választott legjobb portfólió fotográfusa térítésmentesen vehet részt a portfólió review-n. Részvételi díj: 5000 Ft. Jelentkezési határidő: 2019. Október 22.

FotoKlikk archívum
ArtBázis Összművészeti Műhely
14:00
előadás Stiller Ákos Bácsi Róbert László Hajdú D. András Urbán Ádám Pályi Zsófia Hirling Bálint Mohai Balázs Móricz-Sabján Simon Szabó Bernadett portfolio review Végh László Pictorial Collective Bácsi Róbert Stiller Ákos Bácsi Róbert László Hajdú D. András Urbán Ádám Pályi Zsófia Hirling Bálint Mohai Balázs Móricz-Sabján Simon Szabó Bernadett Végh László Bácsi Róbert
Breier Ádám: Quieta - a Mozdulatlan Havanna Fotókiállítás Archív
25 Oct 2019

A Három Hét Galéria szeretettel meghívja Önöket Breier Ádám október 25-én este 19 órakor nyíló fotókiállítására. A kiállítás képei 2018 telén készültek Havannában, miután az alkotó három ottani tanév, illetve több munkalátogatás után először járt a városban látszólag céltalanul, csak azért, hogy ott legyen és lásson. “A havannai órák másodpercmutatói ugyanúgy, mint mindenhol máshol, percenként hatvanszor vernek. Kubában mégis úgy éreztem, hogy megállt az idő, vagy legalábbis egészen más sebességgel halad, mint mindenhol máshol. A Quieta sorozat a havannai utcák hétköznapi pillanatait rögzíti. Tekinteteket, amelyek a folyamatosan eltűnő időt keresik.” Breier Ádám A kiállítást megnyitja: Alicia Elvira Corredera Morales, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete és Horvát János, Magyarország volt kubai nagykövete A Kubai Köztársaság Nagykövetségének köszönhetően kubai zene, vörös bor és cuba libre várja majd a vendégeket. Helyszín: Három Hét Galéria 1114 Budapest, Bartók Béla út 37. Időpont: Október 25. – 19 óra - megnyitó (A kiállítás október 31-éig látogatható.) Október 26. – 18.00 A kiállító térben Havanna, csak oda dokumentumfilm vetítés. A filmvetítésen való részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Erre a galéria korlátozott befogadóképessége miatt van szükség. Csak az első 40 regisztrálót tudjuk beengedni. Kérünk mindenkit, hogy csak akkor regisztráljon, ha valóban el tud jönni. regisztráció: andrea.bodis01@gmail.com Nyítva tartás: Okt 26. 12.00 – 20.00 Okt 29. 11.00 – 15.00 Okt 30. 11.00 - 15.00 Okt 31. 11.00 – 15.00 https://www.facebook.com/events/887572124963507/

FotoKlikk archívum
Három Hét Galéria
05:00
fotókiállítás megnyitó Breier Ádám kiállítás Breier Ádám
Material :: Project Room :: Opening :: 10.24. Archív
24 Oct 2019

A PH21 Galéria szeretettel vár mindenkit Material című fotókiállításának megnyitójára: 2019. október 24-én 19:00 órakor. Helyszín: PH21 Galéria Project Room, 1092 Budapest, Ráday u. 52. A kiállítást megnyitja: Márta Irén, kommunikációs szakértő A kiállítás 2019. november 16-ig tekinthető meg. További információ: https://www.ph21gallery.com/material19 :: PH21 Gallery invites you and your friends to the opening reception of its upcoming exhibition: Material on October 24, 2019, 7:00 p.m. Location: PH21 Gallery Project Room, 52 Ráday St., 1092 Budapest Opening remarks: Irén Márta, communication expert Exhibition dates: October 24 – November 16, 2019 For further information, please visit our website: https://www.ph21gallery.com/material19 Photo: Brian Cann: Net 3, from the Series 'Networking' https://www.facebook.com/events/445831642711027/

FotoKlikk archívum
PH21 Gallery
17:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
Light and Shadow :: Megnyitó :: 10.24. :: opening Archív
24 Oct 2019

A PH21 Galéria szeretettel vár mindenkit Light and Shadow című nemzetközi csoportos kiállításának megnyitójára 2019. október 24-én 18:00 órakor. A kiállítást megnyitja: Márta Irén, kommunikációs szakértő A kiállítás 2019. november 16-ig tekinthető meg. További információ: https://www.ph21gallery.com/light-and-shadow-19 :: PH21 Gallery invites you and your friends to the opening reception of its upcoming interna-tional group exhibition: Light and Shadow on October 24, 2019, 6:00 p.m. Exhibition remarks: Irén Márta, communication expert Exhibition dates: October 24 – November 16, 2019 For further information, please visit our website: https://www.ph21gallery.com/light-and-shadow-19 Photo: Maja Strgar Kurecic: Dubrovnik - Lights and Darkness https://www.facebook.com/events/611844146020830/

FotoKlikk archívum
PH21 Gallery
16:00
fotókiállítás megnyitó kiállítás
FFS Szerda - Dobokay Máté: Denzitás Archív
23 Oct 2019

FFS Szerda - Dobokay Máté: Denzitás - 2019. 10. 23. 19:00 Acb Attachment (VI., Eötvös utca 2., Budapest, 1067) ———————————————————————————— A következő FFS Szerdán Dobokay Máté tart tárlatvezetést aktuális kiállításán. A Denzitás című kiállítás Dobokay Máté három különböző, 2013 és 2019 között kidolgozott sorozatára épül, és absztrakt, a fotópapír szerkezetét vizsgáló képeken keresztül mutat rá a fotográfia materialitását fürkésző művész praxisára. A festészeti eszközöktől sem visszariadó válogatás különböző minőségekben, különböző hordozókon mutat be változó állapotú ezüstvegyületeket. Ahogy a cím is utal rá, a sorozatok egymás mellé rendelése alkalmat ad a különböző struktúrák, fedettségek, sűrűségek, telítettségek összehasonlítására, mivel a kiindulópont minden esetben ugyanaz: fényérzékeny papír és ezüst. ———————————————————————————— Dobokay Máté 1988-ban született Pécsett. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és a Kaposvári Egyetem Fotográfia BA szakán végezte. Munkáit számos díjjal és ösztöndíjjal ismerték el: 2015-2016-ban Köztársasági Ösztöndíjat kapott, elődöntős volt 2015-ben a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjon és 2017-ben az Esterházy Művészeti Díjon. 2014-ben tagja volt a pozsonyi OFF_Festival győztes csapatának és jelölték a Lucien és Rodolf Hervé-díjra. 2018-ban másodmagával nyerte meg az első MODEM-díjat Debrecenben. 2012 óta rendszeresen mutatja be munkáit, többek között kiállított már a Ludwig Múzeumban, a Vasarely Múzeumban, a MODEM-ben, az Új Budapest Galériában és részt vett számos európai kiállításon. Legfiatalabb alkotóként mutatkozott be az IMPACT: Abstraction & Experiment in Hungarian Photography című kiállításon New Yorkban. 2014–2017 között tagja, 2015–2017 között vezetőségi tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS). 2015-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagja. Az idei évben láthatóak lesznek munkái a Paris Photo-n is az acb Galériának köszönhetően. ———————————————————————————— Az FFS Szerda előadássorozat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg. www.ffs.hu www.instagram.com/ffs_budapest www.fotomuveszek.hu https://www.facebook.com/events/912129705822981/

FotoKlikk archívum
Acb Attachment
17:00
fotókiállítás tárlatvezetés Rodolf Hervé Dobokay Máté FFS kiállítás Rodolf Hervé Dobokay Máté
Acclimate by Bálint Álovits Archív
22 Oct 2019

==== for English please scroll down ==== A TOBE Gallery szeretettel meghívja Önt és kedves barátait Álovits Bálint • ACCLIMATE című kiállításának megnyitójára. 2019. október 22. 19.00 A kiállítást megnyitja Pettendi Szabó Péter, képzőművész. Megtekinthető: 2019. október 24. – november 23. Az Acclimate projekt célja, hogy bemutassa, miként formálódik lakottá egy olyan területe a bolygónak, ahol alapvetően nem adottak a feltételek az emberi élet kialakítására. A sorozat szemlélteti, hogy az ember hogyan alkalmazkodik az szélsőséges természeti körülményekhez, mesterségesen miként formálja át a nyers természetet, miközben kölcsönhatásba kerül vele. A kiállítás a Fotóhónap2019 hivatalos programjának része. 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. nyitvatartás • sz - p • 14:00 - 18:00 | szo • 11:00 - 15:00 vagy bejelentkezéssel ============================================== TOBE Gallery is pleased to invite you to the opening of ACCLIAMTE by Bálint Álovits on October 22, 2019, at 7:00 p.m. The exhibition is opened by Péter Pettendi Szabó visual artist. The exhibition will be open from October 24 to November 23. Acclimate documents how an inhabited area is formed where natural conditions are basically unsuitable for human life. The project aims to represent how mankind adapts to extreme natural conditions by shaping its habitat and how man-made objects redefine raw nature while interacting with it. The exhibition is part of the Month of Hungarian Photography 2019 program series. 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36. opening hours • w - f • 14:00 - 18:00 | sat • 11:00 - 15:00 or by appointment A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre További támogatók: Kovacs Nimrod Winery Fotóhónap Pauker Nyomda Close https://www.facebook.com/events/2370209609974080/

FotoKlikk archívum
TOBE Gallery
17:00
egyéb esemény fotókiállítás Pettendi Szabó Péter megnyitó Fotóhónap Álovits Bálint kiállítás Szabó Péter Pettendi Szabó Péter Álovits Bálint Szabó Péter
Nobuyoshi Araki a Reiva-korban Archív
22 Oct 2019

Nobuyoshi Araki a Reiva-korban – Tárlatvezetés Fejér Zoltán fotográfiai szakíróval 2019. október 22. 18.00 Nobuyoshi Araki Érzelmes utazás című tárlatán Fejér Zoltán fotóművész és szakíró kalauzolja végig az érdeklődőket, különös hangsúlyt fektetve a művész életútjának kiemelkedő fordulópontjaira. Araki 1971-ben készítette el az Érzelmes utazás című sorozatát, amelyben a felesége, Yoko portréja rajzolódik ki a nászútjukon készült, személyes és intim hangvételű képeken keresztül, amelyről az azonos néven közreadott, saját kiadású és sokszorosítású album tanúskodik. 1972-ben Araki önállósította magát és kialakította jellegzetes arculatát: sötét szemüveg, bajusz. 1974-ben részt vett a tokiói Modern Művészeti Múzeum tizenöt kortárs fotóst bemutató tárlatán, ami megalapozta hazai ismertségét. Az 1988-ban, a tokiói rendőrség segítségével elkészített könyvében bemutatta a város általa megélt változását a Sóva-kor (1926-1989) és a Heiszei-korszakon (1989-2019) keresztül. Nobuyoshi Arakira e téren új kihívások várnak, hiszen kortársaival együtt megért egy új, Reiva-kor nevű korszakot, ami 2019. május 1-én kezdődött. Naruhito herceg trónra kerülését pedig október 22-én jelentik be a meghívott külföldi vezetők előtt. Ezért került erre a napra a tárlatvezetés. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu, e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés, Érzelmes utazás – október 22. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. Bővebben a kiállításról: https://maimano.hu/kiallitasok/nobuyoshi-araki-erzelmes-utazas/ https://www.facebook.com/events/408388903181672/

FotoKlikk archívum
Mai Manó Ház
16:00
fotókiállítás tárlatvezetés Fejér Zoltán Fejér Zoltán
Gyukics Péter templomos fotókiállítása Archív
22 Oct 2019

Gyukics Péter: Ég és föld találkozása a korszerű templomépítészetben I. rész válogatás az 1945 utáni hazai keresztény templomépítészetből című kiállításának megnyitójára. A megnyitón Gyukics Péter fotóművész beszél a híd-, és templom-fotózás kapcsolatáról és tárlatvezetést is tart. A kiállítás a FOTÓHÓNAP/2019 eseménye, helyszíne: Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Folyosó Galéria fsz. (Budapest XII., Böszörményi út 23-25.) A kiállítás megtekinthető: 2019. november 8-ig ügyfélfogadási időben (hétfőn 13-17.30-ig, szerda 8-16-ig, péntek 8-12-ig). https://www.facebook.com/events/1362518070578340/

FotoKlikk archívum
Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal
14:30
fotókiállítás Gyukics Péter megnyitó kiállítás Gyukics Péter
10/22 Tárlatvezetés a World Press Photo Kiállításban Archív
22 Oct 2019

A World Press Photo kiállítás arra hivatott, hogy figyelmünket a minket körülvevő világ alakulására irányítsa. A szélesebb látogatói közönség így a magyar történelem értékeivel, fordulataival párhuzamosan ismerheti meg saját korunk tágabb környezetének kihívásait, problémáit, más népek életét. Ez alkalommal Bánkuti András, fotóriporter vezetésével ismerhetjük meg a kiállítást. Jegyár: World Press Photo kiállítás jegyára A program regisztrációköteles! Regisztráció az alábbi oldalon: https://bit.ly/2mwq0rQ https://www.facebook.com/events/729545780821145/

FotoKlikk archívum
Magyar Nemzeti Múzeum
09:00
fotókiállítás Bánkuti András tárlatvezetés kiállítás Bánkuti András
Áramlás - az FFS új tagjainak bemutatkozó kiállítása Archív
21 Oct 2019

Áramlás – az Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója új tagjainak bemutatkozó kiállítása 2019. 10. 22 — 11.10. K.A.S. Galéria ——————————————————————————— A kiállítás a Fotóhónap 2019 rendezvénysorozat része. www.fotohonap.hu — READ IN ENGLISH BELOW — Művészek: Belicza László Gábor, Szalay Krisztina, Szécsi Noémi, Varga Domonkos, Varga Viktor, Váczi Lilla Éva Kurátor: Regős Benedek Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) új tagjainak hagyományos bemutatkozó kiállításának célja, hogy a különböző szemlélettel, alkotói attitűddel rendelkező fiatal alkotók számára bemutatkozási teret biztosítson egyéni és csoportos munkák kiállítására, illetve lehetőséget adjon a közösségteremtésre és szakmai párbeszédre. Az „új tagok” minden tagja egyenrangú alkotója, szervezője a kiállításnak, így mindegyik kiállító részese az eseménynek. A kiállítás kimondott célja a szakma megszólítása, kurátorok, gyűjtők, intézményvezetők meghívása és a párbeszéd segítése, valamint a nagyközönség felé való nyitás. Megnyitó: 2019. október 21. 19h A kiállítás megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja. ——————————————————————————— ——————————————————————————— Flow – debut show of the new members of the Studio of Young Photographers (FFS) 22 Oct — 10 Nov 2019 K.A.S. Galéria ——————————————————————————— The exhibition is part of Month of Photograpy Budapest 2019. www.fotohonap.hu Artists: László Gábor Belicza, Krisztina Szalay, Noémi Szécsi, Domonkos Varga, Viktor Varga, Lilla Éva Váczi Curated by: Benedek Regős Vernissage on 21 October 2019, 7 pm The exhibition is supported by the National Cultural Fund (NKA). www.ffs.hu www.instagram.com/ffs_budapest www.fotomuveszek.hu https://www.facebook.com/events/416390232357286/

FotoKlikk archívum
K.A.S. Galéria
17:00
egyéb esemény fotókiállítás megnyitó Fotóhónap Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Regős Benedek Varga Viktor Szalay Krisztina FFS Szécsi Noémi Belicza László Gábor Varga Domonkos Váczi Lilla Éva Váczi Lilla kiállítás Regős Benedek Varga Viktor Szalay Krisztina Szécsi Noémi Belicza László Gábor Varga Domonkos Váczi Lilla Éva Váczi Lilla
Capa-nagydíj 2019 – az ösztöndíjasok nyilvános beszámolója Archív
21 Oct 2019

***Please scroll down for the English version*** Capa-nagydíj 2019 – az ösztöndíjasok nyilvános beszámolója https://capacenter.hu/esemenyek/capa-nagydij-2019-az-osztondijasok-nyilvanos-beszamoloja/ A Capa-nagydíj 2019 ösztöndíjasainak nyilvános beszámolója a zsűri jelenlétében. A Capa-nagydíj 2019 tavaly októberben kiválasztott ösztöndíjasai nyilvános prezentáció keretében számolnak be a zsűrinek az elmúlt egy évben végzett munkájáról. A prezentáció közben megtekinthető a két alkotó beszámoló kiállítása is a Capa Központ Project Roomjában. A zsűri ezután választja majd ki a Capa-nagydíj 2019 nyertesét, melyet aznap este, 18 órakor a beszámoló kiállítás megnyitójának keretében jelent majd be. Időpont: 2019. október 21., hétfő, 15 óra Helyszín: Capa Központ, Project Room Az eseményen való részvétel ingyenes. Az esemény angol nyelven, tolmácsolás nélkül zajlik. A két ösztöndíjas és munkáik címei: Bánhegyesy Antal: Ortodoxia Hajdú D. András: Szofi élete Hermann Ildi, a Capa-nagydíj harmadik ösztöndíjasa 2019 januárjában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Zsűritagok: -Spengler Katalin műgyűjtő, szakújságíró, szerkesztő, a zsűri elnöke -Arnis Balčus fotográfus, az FK Magazine főszerkesztője; a Riga Photomonth igazgatója -Emma Bowkett, az FT Weekend Magazine fotográfiai igazgatója -Katharina Mouratidi, az f³ – freiraum für fotografie művészeti igazgatója -Bas Vroege, a Paradox alapítója és igazgatója A Capa-nagydíj 2019 beszámoló kiállítás megnyitója és Capa-nagydíj átadásának időpontja: 2019. október 21., hétfő, 18 óra. https://capa-nagydij.capacenter.hu/ // Capa Grand Prize Hungary 2019 – public presentation of the fellows https://capacenter.hu/en/esemenyek/capa-grand-prize-hungary-2019-public-presentation-of-the-fellows/ Public presentation of the fellows of the Capa Grand Prize Hungary 2019 in the presence of the jury. The fellows of the Capa Grand Prize Hungary 2019, who were selected in October 2018, present their work done during the past year to the jury in the form of a public presentation. During the presentation, you can also view the photography series exhibited in the Capa Center’s Project Room. The jury will then select the winner of the Capa Grand Prize 2019, which will be announced at the official opening of the exhibition on the same day at 6pm. Date: October 21, 2019, Monday, 3pm Venue: Capa Center, Project Room Free admission. The fellows and the title of their works: Antal Bánhegyesy: Orthodoxia András Hajdú D.: Szofi’s Life Ildi Hermann, the third fellow of the Capa Grand Prize 2019 has died tragically suddenly in January 2019. Members of the jury: -Katalin Spengler, President of the jury, Art collector, professional journalist, editor -Arnis Balčus, Photographer, Editor-in-chief of FK Magazine, Director of Riga Photomonth -Emma Bowkett, director of Photography, FT Weekend Magazine -Katharina Mouratidi, Artistic Director of f³ – freiraum für fotografie -Bas Vroege, founder and director of Paradox Capa Grand Prize Hungary 2019 – awarding ceremony and exhibition opening: October 21, 2019, Monday, 6pm https://capa-nagydij.capacenter.hu?lang=en https://www.facebook.com/events/426600881393080/

FotoKlikk archívum
Capa Központ
13:00
fotópályázat beszámoló Hajdú D. András Hermann Ildi Bánhegyesy Antal kiállítás megnyitó Hajdú D. András Hermann Ildi Bánhegyesy Antal
Kép szerkesztése