club.profile.motto | club.name
A fizikából ismert fogalmak – energia, kölcsönhatás, vonzás, impulzus/lendület, rugalmasság, munka, súrlódás, halmazállapot és annak változása, fény, tükröződés – életünk minden percében jelen vannak, látjuk, megtapasztaljuk, átéljük mindazt, amit jelentenek. Ha úgy vesszük, a fizika „körülvesz” minket, mi pedig annyiféleképpen látjuk mindezt, ahányan vagyunk. Ezt a sokszínűséget, a látásmód és a fizikai fogalmak értelmezési lehetőségeinek sokféleségét szeretnénk bemutatni az alkotók, a pályázat résztvevőinek szemével, ezért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. országos fotópályázatot hirdet 16 éves kortól amatőr fotósok számára. A 20 nyertes pályázó – az értékes albumcsomag mellett – egy exkluzív lehetőséget is kap tőlünk: a kiválasztottak részt vehetnek az atomerőmű nyári, eddig csak a sajtó munkatársai számára biztosított erőműbejárási és fotózási eseményén. A bejárás során – természetesen a létesítmény biztonsági szabályainak betartása mellett – a résztvevők fotókat készíthetnek az atomerőmű elzárt üzemi területén, így a reaktorcsarnokban is. A pályázat során olyan fényképeket (egy pályázótól max. 3 db-ot) – és egy képcímet/kísérőszöveget – várunk, amely bemutatja a pályázó egyéni látásmódját és kreatív fotóit a fizika témakörében. A képeknek a pályázók otthonában, szűk életterében kell készülnie. A képek elsődleges címe ezen fizikai fogalmak valamelyike kell legyen: energia, kölcsönhatás, vonzás, impulzus/lendület, rugalmasság, munka, súrlódás, halmazállapot és annak változása, fény, tükröződés. A pályázat beküldésnek határideje: 2020. május 31. A pályázat beküldésének módja és feltételei: A pályázaton kizárólag elektronikus képekkel lehet nevezni. Az elvárt file-formátum: jpg. A file-ok mérete legalább 3 MB kell legyen. A képek mérete legalább 1920x1080 pixel kell legyen, min. 72 dpi felbontással. Az elektronikus/digitális képeket e-mailben, csatolt file-ként (tehát nem az e-mail testébe beillesztve) kell elküldeni a fotopalyazat@npp.hu címre. Az e-mailben történő képküldés során az egy levélben küldött csatolmányok mérete max. 10 MB lehet. A pályázó a pályázaton való részvételével egyértelmű hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megküldött fotókat – a készítő nevének és településének feltüntetése mellett - az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. valamennyi online felületén és nyomtatott kiadványában, bármely reklám- és kommunikációs felületén időben és térben korlátlan ideig felhasználja. A fénykép bármely részének szerkesztése, törlése, cseréje vagy módosítása, Photoshop vagy más képmódosító alkalmazások/szoftverek használata nem engedélyezett, kivéve az olyan apróbb korrekciókat, mint a képkivágás, a fehéregyensúly vagy a telítettség változtatása. A részvétel további feltételei a www.atomeromu.hu weboldalon találhatók. Az adatkezeléshez szükséges „Hozzájáruló nyilatkozat” kitöltése, aláírása és a pályázat kiírója részére a pályaművekkel együtt történő megküldése nélkülözhetetlen. Az aláírás nélküli nyilatkozatok beküldői, illetve pályamunkáik nem tekinthetőek érvényesnek. Az érvényesen kitöltött hozzájáruló nyilatkozatoknak és az esetlegesen külön beadott pályamunkáknak egymással azonosíthatónak kell lennie. Kiskorú (18. életévet be nem töltött) pályázók esetén kérjük a szülő/gondviselő beleegyező nyilatkozatát is (aláírva, szkennelve vagy fotózva –jpg-, tiff- vagy pdf- formában) elküldeni a fotókkal együtt. A pályázók kérdéseit a fotopalyazat@npp.hu e-mailcímen fogadjuk május 29. 12:00-ig. A pályázat díjazása: A beküldött fotókat a Szervező, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. bírálja el, a zsűri elnöke Vincze Bálint, az atomerőmű többszörösen díjazott fotósa. Összesen 20 nyertest hirdetünk. A nyertesek fődíja – az értékes természetfotó albumokból készített könyvcsomag mellett - egy egész napos exkluzív fotózás a Paksi Atomerőmű nagyközönség elől elzárt üzemi területén. A nyerteseknek lehetősége nyílik arra, hogy megismerjék az atomenergiát és az atomerőművet, emellett izgalmas és különleges fotókat is készíthetnek. A program során az atomerőmű teljes ellátást biztosít. A pályázat eredményhirdetésére 2020. június 12-ig a www.atomeromu.hu weboldalon és a Paksi Atomerőmű Facebook oldalán kerül sor. A nyertes pályázókat közvetlenül is értesítjük.
Megnyitó / Opening: 2020.03.03. 18:00 Megnyitja / Opening speech by: WINKLER Nóra Kurátorok / Curators: MUCSY Szilvia, SOMOSI Rita Helyszín / Venue: Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17. I. emelet Megtekinthető / On view: 2020.03.03 – 04.04. A kiállítás három fiatal, kelet-európai fotográfusnő, Weronika Gesicka (PL), Bara Prasilova (CZ) és Maria Svarbova (SK) munkáin keresztül vizsgálja a valóság és fikció határán egyensúlyozó, vagy azok keveredésével születő alkotásokat. A kortárs fotográfia új generációjának játékos, abszurd humorral fűszerezett vizuális nyelve nagyon személyes és asszociatív, ugyanakkor kapcsolódik a múlt és emlékezés témaköréhez, nosztalgikus felhanggal vegyítve a médium objektív jellegét. Együttműködő partnerek: Budapest Photo Festival, Cseh Centrum, Lengyel Intézet, Szlovák Intézet Budapest - Slovenský inštitút v Budapešti A kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programjának része. Csoportos látogatás esetén előzetes bejelentkezés szükséges a deak17galeria@gmail.com címen. - - - - The exhibition examines photography on the edge of fiction and reality through the works of three young, Eastern European photographers: Weronika Gesicka (PL), Bara Prasilova (CZ) and Maria Svarbova (SK). The playful and humorous visual language of the contemporary photographers' new generation is very personal and associative, yet is linked to the theme of past and remembrance, mingling the medium's objective nature with a nostalgic tone. Partners: Budapest Photo Festival, Czech Centre Budapest, Polish Institute in Budapest, Slovak Institute in Budapest. The exhibition is in the offical program of Budapest Photo Festival.
Vas Gergely (Gregory Iron Photography) tartott előadást máltai otthonából Lightroom és Photoshop használatról, Fekete-Fehér technikák alkalmazása témában. Tervezzük rendszeressé tenni ezt az előadás formát, Gergő is több előadással készül.
A New Vision of Debris című csoportos kiállítás olyan közép-európai művészek munkáit mutatja be, akik mindannyian a fotó és a kollázs technikáit használják műveik elkészítésénél. A kiállítás a bécsi (Photon Gallery Wien) és ljubljanai (Galerija Photon) Photon Galériával közös együttműködésben jön létre. A kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programjának része. Kurátor: Dejan Sluga, Photon Galerie, Bécs, Ljubljana Kiállító művészek: Alexandra Baumgartner Deim Balázs Caroline Heider Herbert Hofer, Marko Lipus Lilly Lulay Iosif Kiraly Zuzana Pustaiová / photographer Anita Witek, Metka Zupančič Robitz Anikó Megnyitó: március 10., 19:00 Megtekinthető: március 10. – április 16. ______________________________________________________ Diese Gruppenausstellung von KünstlerInnen aus Mitteleuropa findet im Rahmen des Budapester Fotofestivals und in Zusammenarbeit mit der Photon Gallery Wien und Galerija Photon statt. Diese Ausstellung zeigt Werke von KünstlerInnen, welche das Medium der Fotografie mit der Technik der Collage verbinden. Kurator der Ausstellung: Dejan Sluga, Photon Galerie Wien/Laibach Teilnehmende KünstlerInnen: Alexandra Baumgartner Deim Balázs Caroline Heider Herbert Hofer, Marko Lipus Lilly Lulay Iosif Kiraly Zuzana Pustaiová / photographer Anita Witek, Metka Zupančič Robitz Anikó Eröffnung: 10. März, 19:00 Uhr Ausstellungsdauer: 10. März – 16. April https://www.facebook.com/events/557061971564295/
Folytatódik az Adobe tippek és trükkök Vas Gergellyel (Gregory Iron Photography), Máltáról élőben közvetítve. A mai este programja: Fekete-fehér fotográfia Gyári plug-in hatások támadás feketén-fehéren: NIK Software letöltött plugin-ek, kell-e nekünk Lightroomban? hogyan gyártsunk saját plugin-eket Lightroom-ban? Az előző adást megnézhetitek itt! Várunk mindenkit itt az eseményoldalon vagy a FotoKlikk vagy Gergő facebook oldalán! A videó hamarosan megnézhető ...
CLOSER Az embernek számtalan arca van, a művésznek, ha lehet, még annál is több – Kleb Attila fotós (civilben koncertszervező) ezúttal jazz- és blueslegendák, valamint ünnepelt hazai színészek legintimebb arcait, gesztusait vagy épp pózait mutatja meg, annyira közelről, ahonnan csak nagy ritkán látni őket. A fekete-fehérre komponált képek olyan sztárokat hoznak közel hozzánk a maguk természetes szépségében, mint például Chick Corea, Dee Dee Bridgewater, Erik Truffaz, Für Anikó, Gryllus Dorka, John McLaughlin, Omara Portuondo, Pharoah Sanders, Suzanne Vega, Tompos Kátya vagy Victor Wooten. "A kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programjának része." Nyitva tartás: Hétfőn zárva K-V 10:00-19:00
Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a BUDAPEST FOTÓFESZTIVÁL 2020. február 28-án negyedik alkalommal ünnepli a fotográfiát a MŰCSARNOKBAN induló rendezvénysorozatával. A Fesztivált ezúttal egy olyan kiállítás nyitja meg, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsolja el a látogatókat. Paolo Ventura Velencéje ismerős és mégis idegen. Az a benyomásunk, hogy talán csak a képzeletben létezett, pedig minden eleme annyira valóságos. Akárcsak maga a történelem, a közös múltunk. A különös, nyomasztó, félelmetes emlékekről gyakran szeretnénk azt hinni, csak rémálmokban léteznek. Hogy a múltat elszenvedők talán csak egy álomszerű bábszínház kicsiny figurái voltak, nem pedig hús-vér emberek. Az alkotó, Ventura így vall projektjéről: „A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében." Az Automaton Velencében játszódik a második világháború alatt, amikor a német hadsereg bevonult Olaszországba, hogy megakadályozza az olaszok elpártolását. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyvíró édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás és az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban. A történet ebben az elhagyatott, zárt és rettegéssel teli városrészben bontakozik ki. Az öregúr elhatározza, hogy felépíti az Automatont (egy robotfiút), aki társaságot nyújt neki, amíg el nem jön érte a fasiszta rendőrség. Ez a robot lesz az öreg zsidó társa a sötétség korszakában. Az Automaton úgy él vele, mint családtag. Az ember formájú automata gépezetek régóta megmozgatják a művészek képzeletét. Elég csak a népszerű balett, a Coppélia szintén órásmester hőse által teremtett leányra, vagy Offenbach népszerű operájának énekes robotjára gondolnunk. De az olasz mese életre kelt bábja, Pinokkió is eszünkbe juthat. A robotokat életre hívókat bár csodálták, de félték és gúnyolták is. A tágabb közösség gyakran kizárta őket. S az emberi robotok – legyenek csodálni vagy félni valók – arra is emlékeztettek, hogy az emberiség talán nem képes boldogulni a saját maga teremtette világban. Először ötszáz éve, 1516-ban éppen Velencében történhetett meg, hogy emberek egy csoportját a vallásuk miatt kényszerlakhelyre, gettóba szorították. A Campo di Ghetto Nuovót Loredan dózse alapította, falainak lerombolója pedig a modern Európa szimbolikus hőse, Napóleon volt. Maga a gettó szó is velencei eredetű, itt játszódik Shakespeare Velencei kalmárja. Az évszázadok alatt sokféle zsidó kultúra találkozott és hatott egymásra a zsúfolt, szűk utcákon és az itt működött öt zsinagógában. A náci megszállás alatt az addigra már megfogyatkozott közösségből több száz zsidót hurcoltak el, közülük csak nyolcan élték túl a trieszti és auschwitzi táborokat. Kurátor: SZARKA Klára
Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátori tárlatvezetése Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításán a Ludwig Múzeumban. A Ludwig Múzeum folytatja a gyakorlatát, és a Velencei Képzőművészeti Biennále magyar kiállítását a budapesti közönség számára is bemutatja. 2019-ben a nemzeti pavilonban Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása volt látható, melynek kurátora Szegedy-Maszák Zsuzsanna volt. A kiállításról: A művész 23, digitális technikával tervezett, de analóg módon működő fantáziakamerája és animációi egyszerre nyújtanak esztétikai élményt és gondolkodtatnak el a technikai fejlődés elfeledett és a művészi gondolkodás által feleleveníthető alternatíváiról. A Velencében nagy sikerrel bemutatott sorozatot két újabb munkával bővülve láthatja a budapesti közönség. A programon kiállítási belépővel vagy bérlettel lehet részt venni. . . . . . Tájékoztatjuk, hogy eseményeinkről hang- és képfelvétel készül, amelyből a Ludwig Múzeum részleteket használhat fel a múzeum és programjainak népszerűsítése céljából és egyéb promóciós célokra. Eseményeinken történő részvétellel Ön elfogadja, hogy a felvételeken Ön is feltűnhet, de a Ludwig Múzeummal vagy az általa jogosított harmadik személyekkel szemben a felvétel felhasználásával összefüggésben semmilyen követeléssel nem élhet. https://www.facebook.com/events/205551313826794/
Diavetítés a Karakoramról Pakisztán hegyóriásai között a Kincseskamerával A Kincseskamera alapítója, Szabó Zoltán fotóin keresztül a Karakoram fenséges hegyóriásai közé kalauzol, ahol egyszerre kanyargózunk az egykori Selyemúton és a legendás Karakoram Highway-en, dübörgő hegyi folyók fölött, lélegzetelállító völgyszakadékok peremén. Túrázunk elképesztő, magashegyi tájon, vakítófehér gleccserek fölé kapaszkodunk, testközelben lehetünk hét-, nyolcezres csúcsokkal, Indiana Jones függőhídakon kelünk át és megmászunk hajdan bevehetetlen erődöket. Szabó Zoltán fotográfus negyedszázada járja, fotózza Ázsiát. A Kincseskamerát 2010-ben alapította azzal a céllal, hogy ablakot nyisson az általa megismert világokra és hogy egy-egy kultúrában bennfentesként kalauzolja végig a hozzá csatlakozókat. A Kincseskamera fotótúrái három évtized utazós-fotós kincseinek esszenciáját kínálják azoknak a felfedezőknek, akik nem riadnak vissza egy kis kalandtól. www.kincseskamera.hu Képkóstoló: https://kincseskamera.hu/galeria/karakoram/sajat-kepek/ Időpont: 2020. március 26. csütörtök Helyszín: ArtBázis, Horánszky utca 25. Belépő, a helyszínen fizetendő: 500 Ft.
Les Amis Des Femmes Vedres Ági kiállítása 2020.03.25. - 2020.04.24. Megnyitó: 2020. március 25., szerda 18.00 Kurátor: Somosi Rita művészettörténész A kiállítást megnyitja: Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője A kiállítás a Budapest PhotoFestival és a Budapest Art Week hivatalos programja. Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap és Újbuda Önkormányzata www.nka.hu www.ujbuda.hu © Vedres Ági: Buborékvilág, 2009, zselatinos ezüst nagyítás, 50,8 x 48,6 cm
A Varázslatos Magyarország 10. születésnapját különleges rendezvénnyel ünnepli meg. Éves természetfotó kiállítása idén mobil installációkon fog bemutatásra kerülni, elsőként az Akvárium Klubban. Olyan különleges programokkal készülünk, mely mind a természetfotózás iránt érdeklődők, mind pedig a természetvédelem elkötelezett közönsége számára izgalmas órákat ígér. A megnyitó és díjátadó mellett 145 varázslatos természetfotó, világhírű természetfotósok, ismert tudományos és közéleti személyiségek, és a WWF Magyarország járulnak hozzá ahhoz, hogy az est emlékezetes maradjon mindenki számára. Bővebb információ: www.vm-kiallitas.hu Jegyvásárlás: https://akvariumklub.hu/programok/vm-x/ Házigazdák: Trokán Nóra színésznő Gaál Péter alapító Varázslatos Magyarország Részletes program: 16:30 – 17:00 sajtótájékoztató 17:30 – 18:30 Meddig tart a varázslatos sokszínűség? -WWF Corner beszélgetés a környezeti válságról és a fajok kipusztulásának következményeiről- Mit ér a bolygónk sokszínűség nélkül? Egyre több embert foglalkoztat ez a kérdés, miután a környezeti krízis és a klímavészhelyzet az ajtónkon kopogtat. A Föld élővilágát folyamatosan pusztítjuk, ez pedig az emberiség számára is számos veszélyt rejt magában. Mi lehet a megoldás? Hogyan tudnánk hatékonyan tenni azért, hogy visszaállítsuk és megőrizzük a biológiai sokféleséget? Erről beszélgetünk szakértőkkel és az ügyért harcoló ismert emberekkel a WWF Hungary közreműködésével. Beszélgetőpartnerek: Jordán Ferenc (biológus, igazgató Balatoni Limnológiai Kutatóintézet), Máté Bence (természetfotós), Puskás Péter (zenész), Sipos Katalin (biológus, igazgató WWF Magyarország) Moderátor: Doró Viktória (környezetvédelmi újságíró, főszerkesztő ReCity magazin) 18:30 – 18:45 VM fotó és természetvédelem -köszöntő | a VM projektek bemutatkoznak- Gaál Péter alapító Varázslatos Magyarország Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár 18:45 – 20:00 Természetfotózás földön – vízen – égen -világhírű természetfotósok előadása munkásságuk fénypontjairól- Bence Mate's Photography természetfotós (HU) Laurent Ballesta mélytengeri fotós (FRA) Sandra Bartocha Photography táj- és növény fotós (DE) 20:00 – 20:05 VM dal premier -Lábas Viki , Puskás Peti - apuskaspeti és Búzás Bence átadják közös alkotásukat- 20:05 – 20:35 Díjátadó -a Varázslatos Magyarország és a Fajbook 2019-es díjazott fotósainak díjátadója-
Gőbölyös Luca kiállítása Fészek Művészklub Herman-terem Megnyitó: 2020. március 24. kedd, 18:00 A kiállítás 2020. április 19-ig látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várok! Gőbölyös Luca munkáit személyes élettörténetéből kibontakozó, általános érvényű, többnyire társadalomkritikai hangvétel jellemzi. Legutóbbi éveinek Németországban megélt élményei és tapasztalatai épültek be mostani munkájába. Az ismert propagandisztikus és tendenciózus, hangulatkeltő értelmézésektől függetlenül reflektál a többségi társadalomtól elszigetelt, általa megtapasztalt idegenség, és a tömeges háborús menekültlét sajátosságaira. A munka címe németül: Menny és Pokol, - ami ugyanakkor német nyelven ugróiskolát is jelent. A kiállítótér padlóján sematikusan leegyszerűsített térképen a nagy menekültközpontok, Törökország és Görögország startmezőként jelennek meg. A megengedhetetlen, elfogadhatatlan menekültpolitikát folytató Magyarország képezi a pokol állomásait, míg a vágyott mennyország a cél(állomás): Németország. Sem a menny, sem a pokol nem önkéntes vállalás, ahogy egy féllábon végigjárt ugróiskola az. Kíméletlen különbség, hogy a klasszikus játékban hiba esetén legalább a startmezőn az út újrakezdhető, míg a menekült lét nem biztos, hogy ad további esélyt. A videón maga az otthontalanságot, be nem tagozottságot frissen megélt, a történelmi léptékű folyamatot empátiával követő (fehér, európai, középosztálybeli, keresztény, nő) művész ugrálja végig az ugróiskola állomásait. A világra gyanútlan kíváncsisággal forduló kislányos játék és az ismert, valóságos meneküléstörténetek kíméletlensége kontrasztot alkotnak. A rituális előrejutási kísérlet arra figyelmeztet: ma a “mások”, a “nemmi”, az “ők” a világpolitika kárvallotjai vannak soron, ám ugyanez holnap megfordulhat: bármelyikünk, bármikor földönfutóvá lehet. Bojár Iván András https://www.facebook.com/events/205015647280854/
Vas Gergely (Gregory Iron Photography) tartott előadást máltai otthonából Lightroom és Photoshop használatról, nagy kontrasztú képek kezelése, bracketing, hdr technikák alkalmazása témában. Tervezzük rendszeressé tenni ezt az előadás formát, Gergő is több előadással készül.
Vas Gergely (Gregory Iron Photography) tart ma előadást máltai otthonából Lightroom és Photoshop használatról, nagy kontrasztú képek kezelése, bracketing, hdr technikák alkalmazása tárgyában. Az előadás megnézhető a szervezők facebook oldalán és a fotoklikk.eu oldalon (itt nagyfelbontásban)
Sziasztok! Szeretettel várlak Titeket a tavaszi műtermi jógás fotózásomra! - professzionális fotók - oktatói közreműködés és ászana igazítás - különböző hátterek és különleges megvilágítások (hátterek színei: fekete, fehér, piros, kék, sárga, rózsaszín, nude, stb.) - szabad képválogatás (nyers képek közül te választhatod ki melyikek legyenek kidolgozva) - igény szerint füstgép használat Választható csomagok: - 4 képes csomag: 12.000 Ft - 8 képes csomag: 20.000 Ft (Ezt úgy kell számolni, hogy a nyers képek közül ennyit választhatsz kidolgozásra. 1-2 plusz pózzal készülj a csomagszámon felül, hogy biztosan tudj majd választani.) Jelentkezni privát üzenetben tudtok! Szeretettel várok mindenkit! Nia https://www.facebook.com/events/1439391626229334/
A Fine Art Nude workshopot azoknak ajánljuk, akik szeretnének gyakorolni, a portfóliójukat bővíteni, néhány kellemes órát baráti hangulatban eltölteni, és hobbijuknak vagy munkájuknak hódolni profi modell közreműködésével, profi környezetben. Ezen a fotózáson különleges lehetőséget kapnak a résztvevők, egy igazán intim fotózáson vehetnek részt. Részletek és jelentkezés: https://fotosworkshopok.hu/meztelenseget-abrazolo-tartalom/?ref=L3dvcmtzaG9wb2svZmluZS1hcnQtbnVkZS13b3Jrc2hvcC1kb3JpbmF2YWw= https://www.facebook.com/events/2640604659340087/
A portréfotózásnak sokféle aspektusa lehet. Mi most egy olyan utat mutatunk, ami a saját érzésvilágunkat engedi kibontakozni, félretéve a külső elvárásokat és a mindennapi rutint. Szubjektív látásmódunkat előhozva alkotunk képeket. Engedjük el a fantáziánkat, legyen “festményszerű” az ábrázolásmód! Gondoljunk Vermeer, Rembrandt portréira! Ha ilyen művészi magasságokba nem is jutunk, a kreatív alkotás örömét mindenképpen megtapasztalhatjuk. Ehhez ad stabil támpontokat és hatékony segítséget workshopunk, ahol gyönyörű modellünket fotózhatod különböző világítási beállításokkal, majd másnap betekinthetsz a művészi bőrretus világába, amit a jövőben más munkáidnál is felhasználhatsz, legyen az üzleti fotózás, beauty portré, vagy bármilyen művészi emberábrázolás. Program: 1. nap - Portréfotózás 3 különböző világítással és beállítással Időpont: 2020. március 21. 9-13, vagy 14-18 óra között Helyszín: Kőszegi Műterem, Budapest, IX. Balázs Béla utca 15-21. Létszám: 2 x 6 fő 2. nap - Az előző nap készült fotók feldolgozása: - Néhány gondolat és hasznos tanács a kiválasztáshoz - Lightroom segítségével (Capture one vagy PS Camera RAW filter is megfelel) - Utómunka Photoshop-ban, kiemelve az arc és a bőr retusálást, színkorrekció - Végleges kép feldolgozása a social media-ban való megjelenésre Időpont: 2020. március 22. 10-17 óra között Helyszín: Hotel Millennium, Budapest, VIII. Üllői út 94–98. Létszám: 12 fő A program vezetője: Kőszegi Zsolt grafikus művész, fotográfus Amit a workshoptól kapsz: - Praktikus, hatékony, haladó szintű tudás - 4 órás műtermi fotózás professzionális környezetben, gyönyörű modellel - Orosz Ivett sminkmester előadása - A Photoshop rejtelmeinek mélyebb megismerése - Egyedi, művészi portré kidolgozási technika - Személyes konzultáció az oktatás után - Facebook csoport, ahol értékes információkhoz juthatsz - A fotózás során snack, üdítő ital - A 2. napon kétfogásos ebéd, üdítő ital Amit hoznod kell: - Szubjektív ábrázolásmódra törekvés - Kíváncsiság, tanulási szándék - Alapfokú Photoshop és gyakorlati fotós ismeret - Laptop, Adobe Photoshop CC és Lightroom - Fényképezőgép, portré objektív A 2 napos workshop ára 49.000 Ft 20.000 Ft jelentkezéskor, 29.000 Ft a workshop kezdésekor fizetendő. További információ: www.dualpixel.hu E-mailben: info@dualpixel.hu
Pejkó Gergő - Fashion & Portrait Workshop ...minden amit tudtál, de nem sejtettél a divatfotózásról.... Jelentkezés: https://budaloftphotostudio.hu/pejko-gergo-fashion-and-portrait-workshop — 1. nap - Pejkó Gergő 35mm, 1/125s, ISO100, f3.2 "Fényképezni bárki tud..." ...és ezekkel a számokkal is mindenki tisztában van, aki egy kicsit foglalkozott már a fotózással. Ezek azok a beállítások, amikkel Te is fotózol és Pejkó Gergő is. Viszont pusztán technikai adatokkal elérni, hogy jobb képeket készíts, lehetetlen. Akkor mégis mik azok a fontos tényezők, amik ahhoz kellettek, hogy mára számos szakmai elismerést szerezzen? Ezeket fogja Neked elárulni Gergő egy teljes napon át. Tematika ▪ kezdetek, motiváció ▪ gyakorlat megszerzése, rutin, tesztfotózások - ügynökségektől a magazinvilágig ▪ textúrák készítése világítással ▪ címlapok reprodukálása - világítások ▪ vizuális preferencia megszerzése, inspiráció ▪ ügynökség- és ügyfélkommunikáció, prezentációk ▪ hogyan készülünk fel egy tenderre - kommunikációs trükkök ▪ piac felmérése, megfigyelés - mit, miért, hogyan ▪ megjelenés, kommunikáció, benyomás ▪ stílus és felismerhetőség a fényképezésben és utómunkában ▪ képek előkészítése, utóélete (print - social media) — 2. nap - Szivos Sándor Shadows: +14, Highlights: -25, Cyan: +20, Magenta: -6, Yellow: +8 Ha a srácnak a YouTube-ról jó képei lettek ezekkel a beállításokkal, akkor Neked miért nem? “Sajnos” ez nem így működik, viszont a második napon Szivos Sándor - Gergő retusőre - fogja Neked elmondani és megmutatni, hogy miként tudsz többet kihozni a legjobb képeidből az utómunka során. Tematika ▪ technikai alapok: megfelelő számítógép, monitor, rajztábla ▪ retus alapjai: mire figyeljünk, mai trendek, inspiráció, stb. ▪ fájlok rendszerezése: Capture One Catalog vs. Session, backup ▪ fájlok feldolgozása: Capture One, Lightroom, CameraRAW különbségek, workflow ▪ color theory, képalkotás alapszabályai (színrendszerek - RGB, CMYK) ▪ retusálás a gyakorlatban: az előző napi képek közül két kép feldolgozása, közben a technikák bemutatása ▪ color-grading Photoshop-ban és CaptureOne-ban ▪ hasznos Action-ök készítése ▪ exportálás különböző médiumokra (nyomda, facebook, instagram) ▪ miért dolgozz retusőrrel: előnyök, kommunikáció a retusőrrel ▪ kérdések-válaszok — Az előadókról... Pejkó Gergő Több mint 10 éve készít vezető Glossy Magazinoknak címlapokat, divatanyagokat; számos hazai reklámügynökséggel működik együtt. Rendszeresen találkozhattatok képeivel a Marie Claire, Elle, Cosmopolitan, InStyle, Éva Magazin, Glamour, Joy, NőkLapja oldalain. Ügyfelei voltak magyar divattervezők mellett a Converse, Rossmann, Vodafone, Triumph, Sloggi, Lenovo, Samsung, UNICEF, Kerastase, Schwarzkopf, Oriflame, Loreal. Jellemző rá, hogy bátran nyúl témákhoz. Kísérletező fényképész, de képeinek hangulata azonnal felismerhető. Ennek kulcsfontosságáról, karriere alatt tapasztalt nehézségekről, tanulságokról és a szakma belső titkairól fog szólni előadása, gyakorlati tanácsokkal kiegészítve. Arról, hogy hogyan jutunk el a brief-től a végeredményig. Tartalmas és izgalmas két nap vár a fejlődni vágyó, haladó fotósokra workshopunkon. instagram.com/gergopejko www.gergopejko.com — Szivos Sándor 2017-ben csatlakozott Gergőhöz és már a közös munka elején kiderült, könnyen megértik egymást és gördülékenyen tudnak együtt dolgozni. Számos divat- és reklámanyag esetében Sanyi asszisztensként, digitális technikusként és retusőrként is segítette Gergő munkáját, valamint több magyar és külföldi fotóssal is dolgozott már együtt az évek során. Az így szerzett tapasztalatokról, technikai kérdésekről fog beszélni, valamint betekintést nyújt abba is, hogy mi szükséges egy olyan utómunka elvégzéséhez, ami a magazinoknak és piacvezető cégeknek is megfelelő színvonalú. instagram.com/sandorszivos www.sandorszivos.com https://www.facebook.com/events/2606546672791260/
BPF NIGHTS - a Budapest FotóFesztivál programsorozata a fesztiválközpontban, a Hybridart Spaceben. ----------- A 2020-as programsorozat második előadásán az egyik legismertebb magyar divatfotós, a hosszú éveken át New Yorkban élő Tombor Zoltán életével és munkásságával ismerkedhetünk meg. Igazi különlegességre számíthatunk, hiszen a művész az életéről és a szakma színfalak mögötti aspektusáról is őszintén mesél majd nekünk! Az esemény ingyenes, a férőhelyek száma miatt regisztrációhoz kötött, regisztrálni az alábbi emailcímen lehet: budapestphotofestival.org@gmail.com https://www.facebook.com/events/219112202568232/
Kattints a részletekért! https://www.fotobetyar.hu/workshop/portre-fotos-workshop/ Amit a képzés tartalmaz: Elmélet és gyakorlat Klasszikus Alapvilágítások Fényformáló eszközök és használatuk Utómunka bemutató (Photoshop és Lightroom) Jegyzetelési segédlet az elméleten Ajándék portréfotós kisokos, világításokkal és pózokkal Másfél napos workshop Őrülten jó ár/érték arány Kávé, tea, gyümölcs, rágcsálni valók, “Nasi sarok” ? https://www.facebook.com/events/509386949953181/