club.profile.motto | club.name
Az arab világról, a közel-keleti régió nehéz helyzetéről és a menekültválságról sokat hallottunk már. A médiából érkező hírek azonban sokszor torz lencsén keresztül mutatják be ezt a témát. Kik ezek az emberek valójában, milyen az életük, milyen a kultúrájuk? Hölvényi Kristóf szabadúszó fotóriporter is erre volt kíváncsi, amikor úgy döntött, karrierét ennek a területnek szenteli. Arab szakra is azért járt, hogy egyfajta hidat alkothasson a két kultúra között. Ezen az előadáson rengeteg képpel és a hozzájuk tartozó érdekes, sokszor szívbe markoló történetekkel mesél nekünk az arab világról és az ottani emberek sorsáról. ------ Az esemény regisztrációköteles, a jelenlegi helyzetre való tekintettel élőben 10 főnek tudunk lehetőséget biztosítani a részvételre. A vetítést online közvetítjük. Jelentkezni a budapestphotofestival@gmail.com címen lehet. https://www.facebook.com/events/140254301405139/
A Magyar Építész Kamara „Az épített környezet szépségei" címmel fotópályázatot hirdet A pályázat célja, hogy olyan képanyag gyűljön össze, amely jól reprezentálja Magyarország településeinek képét, értékeit 2021-ben. A beérkező pályaműveket a MÉK a településkép védelmével, a településképi arculati kézikönyvek népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényein, nyomtatott és digitális kiadványaiban, közösségi oldalain kívánja felhasználni. A pályázat keretében olyan képek beküldését várjuk a Pályázóktól, amely bemutatja az adott település, régió építészeti, városépítészeti, tájépítészeti értékeit, bemutatja azokat a pozitív példákat, amelyek követésre méltók, amelyekkel kimondva, kimondatlanul jó együtt létezni, legyenek azok nagy formátumúak, vagy apró részletek. A pályázat honlapja:
// A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója tagfelvételt hirdet! // A Stúdió célja a tehetséges pályakezdő fotográfusok, a fotó médiumát alkalmazó képzőművészek és a fotográfia elméleti, történeti, kritikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek (kurátorok, kutatók, szakírók) ismereteinek, felkészültségének fejlesztése, a szakmai közéletbe, pályára történő beilleszkedésük segítése. A Stúdió a tagok alkotómunkájához eszmei, anyagi támogatást nyújt, képviseli őket hazai és nemzetközi fórumokon, valamint más szervezetekkel való együttműködések során. A tagok részt vehetnek stúdiós pályázatokon, kiállítási, kurátori lehetőséghez juthatnak, bekapcsolódhatnak a Stúdióban folyó műhelymunkákba. A Stúdió tagkártyájával ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható több múzeum, kiállítóhely, továbbá kedvezménnyel lehet igénybe venni több fotólabor, nyomda szolgáltatását. • Ki jelentkezhet? Várjuk mindazon 18–35 év közötti alkotók és elméleti szakemberek jelentkezését tagságunkba, akik elhivatottságot éreznek a fotográfia iránt és aktívan részt akarnak venni a Stúdió munkájában. A fotográfia médiumán túlmutató, de azzal rokon intermediális, videó alapú munkákat tartalmazó portfóliókat is szívesen vesszük. Olyan, a fotográfiával rokon diszciplinában tevékenykedő szakemberek illetve hallgatók jelentkezését is várjuk, akik szívesen fejlesztenének kortárs művészeti projekteket. Szakirányú végzettség nem feltétel. • A jelentkezés módja - ha alkotó vagy Az alkotók bemutatkozó PDF formátumú portfólióval, motivációs levéllel és az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek. A portfolióhoz csatolni kell az alkotó szakmai önéletrajzát is. A motivációs levél maximális terjedelme 1500 karakter legyen. A portfolió technikai kritériumai: a PDF mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot. Kérjük, hogy az elektronikus portfólió fájlneve tartalmazza a jeletkező nevét is. Célszerű feltüntetni a képek adatait: — sorozatcím (ha van) — képcím — elképzelt kiállítási méret — készítés éve — technika — továbbá az alkotói elképzelés, koncepció leírása • A jelentkezés módja - ha kurátor, kutató vagy szakíró vagy A kurátorok, kutatók, szakírók - szakmai önéletrajzzal, publikációs jegyzékkel, és/vagy két-három írással (kritika, esszé, tanulmány) - egy max. 1500 karakter hosszúságú motivációs levéllel, és/vagy egy kidolgozott projekttervvel, amelyet a felvétel esetén a közeljövőben meg szeretne valósítani a Stúdióval- illetve az elérhetőségük megadásával jelentkezhetnek. • A felvétel menete — Portfóliók elküldése elektronikusan: 2021. április 30. péntek (éjfél) a studio@ffs.hu címre, 'Tagfelvétel 2021' tárggyal. A PDF portfólió mérete ne haladja meg a 10 Mb-ot! — Portfóliók áttekintése: A felvételi kétfordulós rendszerű: az első körben, a portfóliók beérkezését követő hetekben, a bizottság áttekinti és elbírálja a leadott munkákat, és értesíti a továbbjutott pályázókat a második, szóbeli forduló időpontjáról. — Szóbeli forduló: A második fordulóban, amelynek időpontját a vírushelyzet alakulásának függvényében jelöljük ki, a továbbjutott, ígéretesnek ítélt pályázatok alkotóival személyesen is elbeszélgetünk. Erre az alkalomra kérjük, hogy a továbbjutott pályázók hozzák magukkal a nyomtatott portfóliójukat is. A végső döntésről, a felvételi eredményéről a jelentkezőket e-mailben értesítjük a szóbeli fordulótól számított 15 napon belül. • A jelentkezéseket a Stúdió felvételi bizottsága bírálja el, amelynek tagjai: — Balogh Viktória (FFS titkár, fotóművész) — Hodosy Enikő (FFS vezetőségi tag, fotóművész) — Kiss Richárd (FFS vezetőségi tag, médiaművész) — Pomsár Miklós (FFS vezetőségi tag, fotóművész) — Puklus Péter (képzőművész) — Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin Online vezető szerkesztő) Ha bármilyen kérdésed van, írj nekünk a studio@ffs.hu címre, vagy keress minket a 20/555 3094-es telefonszámon! Grafika: Kiss Richárd https://www.ffs.hu/esemenyek/tagfelvetel-2021 www.instagram.com/ffs_budapest www.fotomuveszek.hu https://www.facebook.com/events/593176754912506/
Dr. Gombos Péter előadása! ÜZBEGISZTÁNI KALANDOZÁS 2021. április 29. csütörtök Az előadás kezdete: 18:00 ZOOM link: https://us02web.zoom.us/j/85048051412?pwd=bnhQTUU5T1dDUytxMDFJSUR3SXc2Zz09 Meeting ID: 850 4805 1412 Passcode: uzbeg Az előadások továbbra is az Önök adományainak köszönhetően valósulnak meg, ezért kérjük, hogy tetszőleges összeg átutalásával támogassák az előadókat. Az utalási mezőbe mindenképpen írják be a következő adatokat: a saját címük irányítószámát, utcanevét, házszámát, illetve a dátumot, hogy melyik előadásokra szánják az utalást. Az utaló nevét nem kell beírni a közlemény mezőbe, mert az automatikusan szerepel az üzenetben. Aki szeretné megkapni a számlát, az emailben jelezze Papp Ábrisnak (pappabris@gmail.com). A többieknek is kötelező számlát kiállítani, azonban ez nem kerül elküldésre. Példa az utalási mező helyes kitöltésére: 9999. Tapsifüles u. 13. április 15, 22, 29. Számlaszám: Papp Ábris OTP 11773140-11330875 Várjuk Önöket szeretettel! HARIS TRAVEL CLUB https://www.facebook.com/events/923782338190377/
FEJFÁK/FAFEJEK LÁZÁR DÓRI KIÁLLÍTÁSA Online megnyitó: 2021. április 29., 18.00 B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-oldala. A kiállítást megnyitja: Cséka György esztéta Kurátor: Somosi Rita művészettörténész Online megtekinthető 2021. május 20-ig. A Budapest Photofestival hivatalos programja. www.budapestphotofestival.hu Támogató: Újbuda Önkormányzata és Nemzeti Kulturális Alap www.ujbuda.hu www.nka.hu https://www.facebook.com/events/2913535385601452/
Magyarország II. világháborús szerepének kapcsán sem a magyar megszálló erők tevékenysége, sem a holokausztban történő magyar részvétel nem állt a kutatók figyelmének középpontjában egészen a legutóbbi időkig. A kutatások nem foglalkoztak a háborús erőszak fényképezésének kérdésével sem. Ungváry Krisztián történész előadásában bemutatja, hogyan jelent meg a háború brutalitása a személyes fényképekben, mik lehettek a dokumentálók motívumai és milyen történelmi és pszichológiai tanulságok vonhatóak le mindezekből. Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas képi elemeket tartalmaz, így annak megtekintését csak 18 év feletti nézőink számára ajánljuk. https://www.facebook.com/events/332225641567839/
kétely és bizonyosság - a fényképből indulva/ in memoriam BARANYAY ANDRÁS Kondor Attila, Mátyási Péter és Tolnay Imre kiállítása Online megnyitó: 2021. április 28., 18.00 B32 Galéria és Kultúrtér Facebook-oldala Megnyitja: Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője A kiállítás a Budapest Fotófesztivál hivatalos programjának része. Kondor Attila, Mátyási Péter és Tolnay Imre kiállítása a B32 Galériában kétely és bizonyosság a fényképből indulva / in memoriam Baranyay András Baranyay András (1938-2016) Kossuth-díjas képzőművész, a kortárs magyar művészet egyik legjelentősebb alakja sajátos, töprengő, a műfaji határokat finoman átjáró életművet hozott létre. Munkái a klasszikus fotográfia, képgrafika és festészet mezsgyéjén születtek. Filozofikus, melankolikusan intim hangulatú képeivel újra meg újra rákérdezett a művészet és az élet küldetésére-hiábavalóságára – művei a kétely és bizonyosság egymással érintkező terrénumán fogantak. Baranyay szellemiségét tudatosan követve, részben tanítványaiként, klasszikus iskolázottságunkba kapaszkodva, de a jelen és jövő kérdéseiben alámerülve, világunk felkavaró ökológiai, társadalmi történései mentén vallatjuk a fényképet és fogalmazzuk újra a képet. Mire való, mit jelen(í)t (meg) a fotográfia, miként tudunk kapcsolatba lépni személyes vizuális erőtereink révén az idővel, meg tudjuk-e ragadni a kételyt és a bizonyosságot? Mi a művész dolga, felelősséget kell-e éreznie és éreztetnie műveivel környezete iránt, vagy hátat fordítson a sorskérdéseknek? A kérdéseken és kételyen túl talán születnek válaszok és bizonyosság is. Online megtekinthető 2021. május 20-ig. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap és Újbuda Önkormányzat www.nka.hu www.ujbuda.hu https://www.facebook.com/events/519512715707920/
Töredékek / Fragments Biró Eszter 2021.04.24 - 05.22. hun»eng A kezdeti elképzelés a Töredékek mögött arra vonatkozott, hogyan lehetne megakadályozni a családi fotók eltűnését. Különös veszélyben vannak a családtagok nélkül maradt idős emberek fotógyűjteményei. Ezek a gyűjtemények gyakran végzik a szemétben, továbbá a hozzájuk fűződő történetek is elvesznek, hiszen nincs, aki tovább adná őket, emlékezne rájuk. Így tehát eldöntöttem, hogy hozzátartozók nélkül maradt idős nőkkel fogok együtt dolgozni. Hogy fenntartsam a kapcsolatot a fotó és a történetek között, az unoka szerepébe léptem, akinek tovább adhatják „herstory”-aikat. Történeteiket rögzítettem, újból társítva velük a képeket, illetve lefényképeztem a történetek mesélőit is. Azért választottam ezt a csoportot, hogy kiemeljem a szerepüket a történelmi emlékezetátadásban. A hivatalos történelmi narratívák lineárisak és egybefüggőek, bennük az események helye időben szigorúan rögzített, és többnyire férfiak szemszögéből mesélik. Úgy sejtettem, hogy az öt nő által elmesélt történetek egy eltérően ábrázolt történelmet fognak felfedni. A projektnek a Töredékek címet adtam, utalva arra, ahogyan a felszínre bukkanó női történetek – társadalmi tabúk, mint válás, vetélés, családon belüli erőszak, és öngyilkosság - tördelik, megbontják a női életutakat, és a történelmi diskurzusba bevonva átírják azokat, felhívva a figyelmet az információs szakadékokra. The initial idea and gesture behind Fragments was to save family photographs from ‘dissipation’. The photographic collection of the elderly who have no family is especially endangered. These often end up in the trash if no one claims them, furthermore, without a listening family member the stories behind the photographs are not told and carry on in remembrance. Consequently, I decided to collaborate with elderly women who have no descendants. To maintain the connection between the photograph and the story, I stepped into the role of their granddaughter to whom they recount their herstories. I recorded their stories, reattached these to the photographs; furthermore, I photographed the storytellers. I chose this particular group because of their role in historical storytelling. Official historical narratives are always linear and continuous, where events are fixed on the timeline and mostly narrated by men. I anticipated that the storytelling that the five ladies conduct would result in a different type of history. I titled the project Fragments because I believe that the emerging herstories fragments – social taboos such as divorce, miscarriage, domestic violence and suicide – the female experience once inserted into the discourse are ongoingly reconfigures history while drawing attention to the gaps in-between the information which absence should also be acknowledged. https://www.facebook.com/events/505079714192806/
"Csak az a hotel, az emberek és az étel. Különben egyáltalán semmire nem panaszkodnék." A Cseh Centrum és a Massolit Books & Café szeretettel meghívja Önt és barátait a kiállítás megnyitójára. ?Időpont: 2021.04.27., 19 óra ?Helyszín: Massolit Books & Café, 1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30. A kiállítás május 25-ig látogatható naponta 9-19 óra között. ❗️A megnyitóra, amelyet Instagramon keresztül élőben is közvetítünk, az aktuálisan érvényes járványügyi szabályok betartása mellett kerül sor.❗️ További információk ➡https://budapest.czechcentres.cz/hu/program/bpf2021-or-lukas-houdek-orient-reloaded?locale=hu *** České centrum a Massolit Books & Café vás a vaše přátele srdečně zvou na zahájení výstavy. ? Datum: 27.04.2021 v 19:00 ?Lokalita: Massolit Books & Café, 1072 Budapešť, Nagy Diófa u. 30. Výstava bude otevřena od 27. dubna do 25. května denně od 9 do 19 hodin. ❗️Vernisáž proběhne v souladu s aktuálními epidemiologickými pravidly.❗️ Detailní informace: ➡https://budapest.czechcentres.cz/hu/program/bpf2021-or-lukas-houdek-orient-reloaded?locale=hu https://www.facebook.com/events/194233509011730/
(English below) A Hurokban vagyunk Nikol Fuska és Földes Borbála két egymástól független munkájának összefonódása. A fotók egy közös látásmódot tükröznek, miközben külön-külön képviselik saját megközelítésüket. A Charlotte képsorozat egy a személyiség kívülre helyezett részén keresztül ábrázolja és értelmezi a belső világot; a Nūbila sorozat a bőr alatti rétegek lüktetésével fejezi ki a benső érzelmeket, tudatalatti folyamatokat vált ki. Ahonnan a Charlotte indul, oda jut a Nūbila, és az utóbbi vége lesz az előbbi kezdete: a kiinduló- és a végpontok összeolvadnak egy végtelen körforgássá, mely hivatott definiálni az önmagunkkal és a külvilággal való kapcsolatunkat, valamint egymásra gyakorolt hatásukat. A kiállítás a Budapest Fotófesztivál együttműködésével Április 24-én nyílik az ArtBázis Összművészeti Műhelyben 17:00 órakor. Az ünnepélyes megnyitót Mucsy Szilvia, a fotófesztivál igazgatója fogja felkonferálni majd Gálos László kollodista performansz előadása követi. A jelenlegi állapotokhoz igazodva, nem online eseményként tervezett a kiállítás, amennyiben ez nem válik lehetővé a számunkra, úgy erről külön fogjuk értesíteni az érdeklődőket. Fotó: Földes Borbála és Nikol Fuska Szöveg: Földes Angéla Fordítás: Ellenbacher Ádám Támogatóink: Budapest Fotófesztivál ArtBázis Őszművészeti Műhely Giclée Factory _______________________________________________________________________ The Loop In Between is the interlocking of the works of Nikol Fuska and Borbála Földes. The photos reflect the mutual viewpoint and represent the artists' approaches at the same time. The series of Charlotte through the part of the outside of the personality shows and defines the inner world; the Nūbila series with the pulse underneath the skin expresses the inner emotions, that makes subconscious processes. Where Charlotte starts, Nūbila continues and that ending will be the beginning of the previous: the starter and ending points merge together into an infinite cycle, which defines our relation with ourselves and the outside world, and also the influence on each other. The exhibition with the collaboration of Budapest Photo Festival is opening on 24th April at ArtBase Arts Workhouse at 17:00. The opening ceremony will be held by Szilvia Mucsy, the director of the Photo Festival, after that László Gálos collodist´s performance will follow. The event is not online, but in that case that is not possible according to the current states, we will notify the guests. Photo: Borbála Földes and Nikol Fuska Text: Angela Földes Translation: Ádám Ellenbacher Supporters: Budapest Photo Festival ArtBase Arts Workhouse Giclée Factory https://www.facebook.com/events/770448057208311/
Egy különleges témára invitáljuk a felnőtt fotósokat Győrbe, ahol három professzionális modell segítségével takart, klasszikus és erotikus akt témákat fogunk fotózni. A százéves ipari ingatlan félig enyészetté vált terei különleges hangulatot kölcsönöznek az amúgy is izgalmas témáknak. A hatalmas, boltíves ablakokon beáradó napfény és a szakszerűen felállított LED-es világítás kiállítási minőségű fotók készítését teszik lehetővé. A fotózás külön helyiségekbe, egyszerre maximum 4-5 fő részvételével történik. A témát különleges meglepetéselemek is színesíteni fogják. A fotózást Csendes Péter mentor felügyeli, aki segít a legjobb beállításokban, egyéni ötleteitek megvalósításában. A részvételi díj 29.900.-Ft. Bővebb információ, regisztráció: info@csendespeter.hu https://www.facebook.com/events/939647500111902/
Találkozó: 10:00, Tatárszentgyörgy, Vitézi-sor északi vége Részvételi díj: ingyenes Jelentkezés: kizárólag online módon 2021. április 23., 12 óráig itt: https://www.knp.hu/hu/programok/gyongyviragos-tura-a-peszeri-erdoben-187. Max. 30 fő. Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában rejtőzködik a homoki erdőssztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. A neve kicsit félrevezető, mert nemcsak változatos erdőállományai, hanem az ezekhez társuló homoki gyepek, valamint mocsár- és láprétek miatt is féltő gonddal óvjuk. A túra során gyönyörködhetünk tavaszi virágokban, mint pl. a gyöngyvirág és a tarka nőszirom. Emellett megismerkedünk a különösen fajgazdag, felső-kiskunsági erdőssztyepp növény- és állatvilágával. Táv: 6 km, időtartam: 4 óra Túravezető: Schneider Viktor https://www.facebook.com/events/170114941181204/
Hétvégi fotótanfolyamunk kétszer hat hét alatt vezet be a fotózás világába. A fotóoktatás alatt megismerkedsz majd a fényképezőgéped működésével felépítésével, a kompozíciós szabályokkal, képszerkesztéssel. Ma már elengedhetetlen, hogy a képi utómunkát is ismerd és tudd alkalmazni, ezért ezzel is hangsúlyosan foglalkozunk. De érteni fogsz a rendezvények, családi események megörökítéséhez is, miután elsajátítottad a rendszervakuk használatát. https://www.facebook.com/events/4153996757951975/
Találkozó: 9:00 óra, 53-as főút 11-es km kövénél található horgásztó parkolója Részvételi díj: felnőtt jegy 1500 Ft/fő, kedvezményes (gyerek, diák, MTSZ tag, MME tag) 1000 Ft/fő, családi (2 felnőtt, max. 5 gyerek) 4000 Ft Jelentkezés: kizárólag online módon 2021. április 23., 12 óráig itt: https://www.knp.hu/hu/programok/sziki-barangolasok-a-baba-szeken-188. Max. 30 fő. A szikes talajok és az Európában egyedülálló, jól fejlett szikpadkák jelentik a védett terület talajtani és geomorfológiai értékét. A túra során megtekintjük a szikes puszta jellegzetes növénytársulásait, gyönyörködhetünk a legkorábban nyíló orchideánk ,az agárkosbor szépségében, valamint betekintést kapunk a vízimadarak mindennapi életébe. Táv: 3 km, időtartam: 3 óra Túravezető: Bárdos Tibor https://www.facebook.com/events/124087949583018/
Kérjük, további programjavaslataikat tegyék meg a www.nemegyedul.hu oldalon is. Sétánk a Palazzo dei Normanni néven ismert királyi palotától indul. A palota Európa legrégebbi parlamentjének székhelye, benne a csodálatos Capella Palatina, amely 2015 óta az Unesco világörökség része. Sétánkat folytatva Palermo székesegyházát tekintjük meg. Palermo legrégebbi utcáján, a Cassaro mentén tovább ereszkedve elérjük a Quattro Canti (Négy sarok) teret, mely 4 részre osztotta Palermo történelmi belvárosát. Ezt követi a város egyik legreprezentatívabb műemléke, a Fontana Pretoria, ismertebb nevén a Szégyen kútja. Végül megint az UNESCO-örökség két temploma: a híres Martorana, valamint a vörös kupolákkal rendelkező San Cataldo templom. Idegenvezetőnk Magyar Ágnes lesz, az ő facebook oldala: DolceVacanza - Utazz, nyaralj Szicíliában. https://www.facebook.com/events/476349916895336/
Madácsy Anna és Papp Ábris előadása! LONDON és a TATE BRITAIN 2021. április 22. csütörtök Az előadás kezdete: 18:00 ZOOM link: https://us02web.zoom.us/j/84828514032?pwd=SXRDS3V1VWpJeVArYWNTbnFzSkhvZz09 Meeting ID: 848 2851 4032 Passcode: London Az előadások továbbra is az Önök adományainak köszönhetően valósulnak meg, ezért kérjük, hogy tetszőleges összeg átutalásával támogassák az előadókat. Az utalási mezőbe mindenképpen írják be a következő adatokat: a saját címük irányítószámát, utcanevét, házszámát, illetve a dátumot, hogy melyik előadásokra szánják az utalást. Az utaló nevét nem kell beírni a közlemény mezőbe, mert az automatikusan szerepel az üzenetben. Aki szeretné megkapni a számlát, az emailben jelezze Papp Ábrisnak (pappabris@gmail.com). A többieknek is kötelező számlát kiállítani, azonban ez nem kerül elküldésre. Példa az utalási mező helyes kitöltésére: 9999. Tapsifüles u. 13. április 15, 22, 29. Számlaszám: Papp Ábris OTP 11773140-11330875 https://www.facebook.com/events/154127263196363/
VALÓS IDEJŰ ONLINE ELŐADÁS Gent egykor és ma, a bennfentes szemével Vig Olga előadása Virtuális kulturális túránk ezúttal Flandria „legfelkapottabb” városába, Gentbe vezet. Előadónk szavaival: “6 éve élek Gentben, ahová egy új állás betöltésére, expatként érkeztem. Bár korábban még csak nem is hallottam erről a helyről, sőt – ahogy sokan mások – én is összekevertem a svájci Genffel, egyből beleszerettem a kis flandriai városkába. Imádom a középkori zegzugos kis utcákat, a napsütésben csónakázó baráti társaságokat, a Jan van Eyck által hátrahagyott misztikus legendát, a fesztiválokat, de legjobban azt szeretem, hogy a helyi lakosok bebizonyították, hogy lehet egymást segítve élni.” Az előadásban megismerjük Gent helyét Belgiumban, a középkori életet, hallhatunk Van Eyck-ről és híres oltárképéről, amelynek az eltűnését legenda övezi. Érdekességekről, amelyek hiányoznak a szokásos túrákból, helyi szokásokról, életszemléletről, de arról is, miért éppen ez a „legzöldebb” város, és Gent híres helyi fűnyírócsapatáról, azaz hivatalos juhnyájáról is. Helyszín: Zoom (a jelentkezés során kapott linkkel) Részvételi díj: 1500 Ft/fő További információk és jelentkezés: https://yestravel.hu/virtualis-turak/ https://www.facebook.com/events/305702287635651/
VEDRES Ági: Les Amis Des Femmes 2021.04.20. – 2021.05.14. Vedres Ági egyéni kiállításának kiindulópontja a nagymama egykori halványkék tüll sálja, s az azon látható ábrák és feliratok: Les Amis Des Femmes (A nők barátai). A fotográfiák a meghatározhatatlanul jelenlévő nőiség non-verbális szimbólumrendszerét rögzítik szubjektív pillanatokban. A portrék alanyai a hétköznapok megismételhetetlen szépségei, akik tudtukon kívül testesítik meg a nőiesség viselkedésmintáit. Olyan környezetben, ahol személyiségükhöz hűen kibontakozhatnak és a csipke, bársony, organza, azaz a „nők barátai” által önmaguk virágaivá válhatnak. Kurátor: Somosi Rita művészettörténész A kiállítást online megnyitja: Dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszékének vezetője A kiállítás a Budapest Photo Festival hivatalos programja. Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap Újbuda Önkormányzata LAVOR Collective MADISON Perfume Gallery www.nka.hu www.ujbuda.hu www.lavorcollective.com www.madisonperfumery.hu https://www.facebook.com/events/909143996590105/
Álmaid közt szerepel, hogy bejárod a Földet egy hátizsákkal? Csak arra vársz, hogy nyissanak a határok, és már utaznál is? De tudod -e, hogy hogyan készülj fel egy ilyen útra, hogy mire kell figyelned közben, és mennyi pénzre lesz szükséged hozzá? A jó hír, hogy épp elég időd van felkészülni mire nyitnak a határok, mi pedig segítünk ebben! 30 országgal a hátunk mögött begyűjtöttünk némi utazó tapasztalatot az elmúlt években. Hogy hogyan lehet kevés pénzből, hatalmas világkörüli élményekre szert tenni, nem titkoljuk tovább. Eláruljuk hogyan csináljuk mi, hogyan utaztuk körbe a Földet 10 hónap alatt és tettük le a lábunkat olyan helyeken, mint Bali, Thaiföld, a Leszálló Sárkány öble Vietnamban, Ausztrália, Hawaii és Puerto Rico úgy, hogy a repülőjegyen kívül szinte semmibe nem került. Ha te is többet akarsz látni a világból, mint egy átlagos turista, ha kíváncsi vagy más kultúrákra, akár hosszútávú utazást tervezel, akkor ez a program neked szól. Lépésről lépésre segítünk tervezni, megosztjuk veled minden tudásunkat, eloszlatjuk kételyeidet és inspirálunk, hogy magabiztosan vágj bele életed legnagyobb kalandjába. Rád vár a kaland! Készen állsz? Fő témáink: - Anyagiak – tőke, spórolás, tervezés, avagy turkáljunk a pénztárcánkban - Önkéntesség a világ túlfelén - Egészség – felkészülés, oltások, gyógyszerek - Ügyintézés – Hogyan készülj fel az útra, hogy semmin ne kelljen aggódnod? - Hibák, amiket mi elkövettünk, de Te ne tedd! - Szükséges tárgyak és appok: Mit vigyünk magunkkal? - Egyedül vagy párban? - Szállás, étkezés és közlekedés - Biztonság - Tippek, trükkök, jótanácsok, tanulságos élmények – hogy ne ess pánikba A programra meglepetéssel készülünk. Minden résztvevőnk ajándékot kap, amely hasznos társad lesz az utad során. Gyere el, tanulj, és valósítsd meg az álmaidat! Ha jegyet veszel, kérünk, hogy jelöld be, a Facebook eseménynél is, hogy "ott leszek", hogy az előadás előtt könnyen tudjuk informálni Téged, ha szükséges! Az előadás időtartama a kérdésektől függően 2,5-3 óra Időpont: 2021.04.20. 18:00-21:00 Jegyár: 2500,- HUF Jegyvásárlás a tixa.hu-n: https://tixa.hu/vilagga_lepesrol_lepesre_2021_04_20 Az előadást ONLINE tartjuk! A csatlakozáshoz szükséges Zoom linkeket az esemény előtt a TIXA küldi ki a résztvevőknek. https://www.facebook.com/events/731110510933882/
Előadó: Dr. Nagy Balázs geográfus. Az előadás élő közvetítése a Csili Színpadáról. Megtekintés: (Kérjük figyeljék a link megjelenését itt!) Tisztelt Közönségünk! Az élő közvetítéseink megtekintéséhez iratkozzanak fel YouTube-csatornánkra! https://www.youtube.com/channel/UCV_J-1nJiNxMbTzYxlThsUw Ha ezt megteszik: - hozzászólhatnak az előadásokhoz, - a „harang” jelre való kattintás után minden induló közvetítésünkről értesítést kapnak. A programokat természetesen feliratkozás nélkül is láthatják. De várunk mindenkit youtube-os közösségünkbe. Támogató: Földgömb magazin. https://www.facebook.com/events/476794743508685/