club.profile.motto | club.name
Mindennek megszabott ideje – volt In memoriam Balla Demeter (1931 – 2017) Arcok egykor és ma A Kossuth-díjas fotográfus tárlatát rendezte: Kincses Károly fotómuzeológus megnyitja: Bánkuti András fotográfus. közreműködik: Tornyai Péter brácsán és Zétényi Tamás csellón előadják Vidovszky László Páros című darabját a képeket nyomtatta, a kiállítást létrehozta: Felicides Ildikó és a lab4art kft A tárlat 2021. november 30-ig hétköznap 9 és 16 óra között a Gaudiopolis Szeretetházon keresztül, valamint vasárnap délelőtt látogatható ***** A kiállítás megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 2019 őszén kezdődött e kiállítássorozat, amellyel meg akartuk idézni annak a négy művésznek közöttünk való emlékét, akik a békásmegyeri templomhoz és hozzánk is személyesen kötődtek: Szalay Zoltán, Horváth Dávid, Szebeni András és Balla Demeter. Mind a négy kiállítás képeit Kincses Károly válogatta és Felicides Ildikó (Lab4art) készítette el. E sorozat keretcíme – "Mindennek megszabott ideje – volt" – kétszeresen valóságosnak bizonyult: nemcsak e kiváló mesterek élete zárult le, hanem műveik közkinccsé tételét is több mint egy esztendővel kitolta a ragály. Szeretettel várjuk mindazokat 2021. szeptember 26-án, vasárnap délután, akik Balla Demeter portréi megtekintése mellett szívesen vannak együtt velünk a város peremén. Donáth László https://www.facebook.com/events/555105888926483/
Déri Miklós fotográfus exkluzív tárlatvezetése a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről c. kiállításon Déri Miklós (1964) A Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett 1990-ben, fotó és alkalmazott grafikai szakirányon. Fotóriporter, képszerkesztő, tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Nemzetközi Újságíró Szövetségnek. A Magyar Narancs hetilap képszerkesztője volt a lap indulásakor. Jelenleg a Metropolitan Egyetemen a riportfotó specializáció vezetője és a Szellemkép Szabadiskola tanára. Munkásságát 2016-ban André Kertész Nagydíjjal jutalmazták. fotó: Bazánth Ivola Belépőjegy: 2500,- Ft A programon korlátozott számú látogatót tudunk fogadni. Jegyek elővételben: https://jegymester.hu/production/60501/mucsarnok-kik-vagyunk-deri-miklos-exkluziv-tarlatvezetese/6000574 További információ kérhető: mucsarnokregisztracio@gmail.com https://www.facebook.com/events/553062019300413/
Mánfai György fotóművész: Pillanatfelvételek Ausztráliából c. fotókiállításának megnyitója A kiállítást méltatja: Dr. Domaniczky Endre vezető kutató, volt konzul (Canberra, Melbourne, Sydney) A kiállítás nyitás után elhangzó előadások: Dr. Domaniczky Endre: Az élet fejjel lefelé. Ausztráliáról dióhéjban Mánfai György: A vörös sziklák és sivatagok földje A két szerző Dr. Domaniczky Endre: Ausztrália magyar szemmel, valamint Mánfai György: Európa ezer arca és az óceánon túl c. könyvei megvásárolhatók a rendezvény ideje alatt. https://www.facebook.com/events/336983761505704/
*25 September to 17 October 2021* Visit the World Press Photo Exhibition 2021 in Dortmund, Germany. The exhibition showcases the stories that matter with photography from the 64th annual World Press Photo Contest. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 74,470 photographs entered by 4,315 photographers from 130 countries. Visitor information Kulturort Depot Immermannstr. 29, 44147 Dortmund Tel. +49 0231-900806 Visiting hours Sunday to Thursday: 11.00 - 20.00 Friday and Saturday: 11.00 - 22.00 Tickets General admission: € 7.00 Reduced admission: € 5.00 --------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling. Founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest to share their work with an international audience, the competition has grown into the world’s most prestigious photography award and our mission has expanded. We encourage diverse accounts of the world that present stories with different perspectives. We exhibit those stories to a worldwide audience, educate the profession and the public on their making, and encourage debate on their meaning. The World Press Photo Foundation is a creative, independent, nonprofit organization, based in Amsterdam, the Netherlands. We appreciate the support of our global partner, the Dutch Postcode Lottery, and our partners, Aegon and PwC. https://www.facebook.com/events/500633100935211/
Vakus fotózás elméleti és gyakorlati oldalról. Ajánlom mindenkinek, aki meg szeretné ugrani a professzionális fotózás felé vezető következő szintet! Egy minden témakört átölelő prezentáció és demo jellegű fotózás vár rátok ezen az egész napos kurzuson, Lakatos János (Moving Target Photo) vezetésével! A workshop főbb témái: - A fény kontrollálásának 4 fő módja - A vakus fotózás 4 fő lépése - A környezeti fények szabályozása - A vaku fényének tulajdonságai - Mi az a stop? - Mit tudhat egy vaku? (beállítások, funkciók) - Mi az a vakuszinkron? - Villanási sebesség vs. High Speed Sync vs. ND filter - Az inverz négyzetes törvény értelmezése innen-onnan - Mi az a light depth of field? - Térbeliség érzékeltetése árnyékokkal, csúcsfényekkel - Fények elnevezései a fény iránya szerint - Fények elnevezései a fény funkciója szerint - A fény méretének szerepe - passzív fill, aktív fill, negatív fill - Esszenciális és kreatív fényformálók típusai, funkciói - Több vaku használata, szett felépítése lépésenként - A fény színének változtatása: fóliák - A fehéregyensúly manipulálásának módjai - Az asszisztencia fontossága és szerepei A workshop részvételi díja: 45.000 Ft A részvételhez regisztráció és 5.000 Ft előleg befizetése szükséges! Jelezd részvételi szándékod a movingtargetphoto@gmail.com címen, vagy üzenj a www.facebook.com/movingtargetphoto oldalon! Minimum létszám: 10 fő Maximum létszám: 20 fő Kezdés: 10:00 Várlak titeket sok szeretettel! https://www.facebook.com/events/1062565051216796/
2021. szeptember 25. és október 14. között Budapesten Magyarország ismét Vadászati és természeti világkiállítást szervez: egy a természettel mottóval. A grandiózus központi kiállítás helyszíne a főváros szívében található HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ lesz, ahol a különféle vadászati és természetközeli témákat korszerű, egyben modern környezetben, több tízezer négyzetméter kiállítási területen tekinthetik meg az érdeklődik – olvasható a mindmegette.hu cikkében.
🐶 PROGRAM! 🐶 A szem a lélek tükre, hiszen megannyi érzelmet közvetít. Kutyánk hangulata is leolvasható a tekintetéből, sőt, tanulmányok szerint ugyanúgy használják a mimikát az érzelmeik kifejezésére, mint az emberek. Semmi kétség: a kutyának is ezer arca van. 🐶🐩🐕 👉Gyere el, és nézd meg te is! 👀 Immáron harmadik alkalommal látható Chikán Erika fotográfus és a Vizslabolt.hu közös fotókiállítása a CEWE támogatásával. Megannyi tündéri, bohókás kis szőrös aranyos képe vár rád, ráadásul sztárok is megmutatják kedvenc pillanataikat saját kedvencükkel. A Nagy Vizslanaptár aktuális képei mellett ott lesznek Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly, Barabás Évi, Oroszlán Szonja, Tilla és Farkas Roland (Wolfie) négylábú barátai is, természetesen Erika lencséjén keresztül megörökítve. Az ingyenes kiállítás mától, október 28-áig vár a Hatvani kastélyban. Ne felejts el írni nekünk a vendégkönyvbe! 😋 https://www.facebook.com/events/949836762227409/?event_time_id=949836902227395
https://worldvirtualtours.online/virtual-tour-colosseum/ Directly from Rome, with Simone: licensed tour guide of Rome and the Vatican City, Archeologist, Egyptologist. How long did the Romans take to build the Colosseum? How many slaves did they employ? Is it true that gladiators had to fight to the death? How did you become a gladiator? How much did a Colosseum show ticket cost in the ancient times? Did the Emperor really point the thumb up or down in order to save or kill the looser gladiator? With the help of 360° pictures and 3D historical reconstruction, I will lead you back in time and make you feel like being an ancient Roman spectator cheering on your favourite gladiator, a fighter facing a wild lion on the arena, a slave in the Colosseum underground moving pullies in the darkness, an Emperor choosing between life and death by a simple gesture. Attendance is FREE, but TIPS are appreciated. Special instructions - PC, laptop, tablet or smartphone - Stable internet connection - This experience will use Zoom https://www.facebook.com/events/347283560366689/
" A két kurátor, Haris László és Bán András tekinti át az elmúlt öt év hazai fotóművészetéből készült válogatást. A fotográfiák kapcsán a kurátorok nemcsak a képekről beszélnek, hanem a fotó készítéséről és befogadásáról, az időből kiragadott pillanat jelentőségéről és a kiállítótérben egymással kommunikáló képekről is. Néhány előzetes gondolat a programhoz: „Minden kép mögött történetek lapulnak. A fotósé, a fotó pillanatáé, a megörökítetté, a meg nem örökítetté, a képről mesélőké. A kurátornak nem csak az a dolga, hogy egymás mellé válogassa a képeket, hanem az is, hogy gyűjtse a történeteket. És egy tárlatvezetés során minél többet megosszon a nézőkkel.” (Bán András) „Egy jól rendezett kiállításon a művek nemcsak önmagukban hatnak, hanem környezetükkel együtt is. Nem mindegy, hogy egy kiállított kép mellett milyen másik mű van, nem mindegy, hogy egy mű mellett állva mit látok jobbra, vagy balra nézve, nem mindegy, hogy mi van a művel szemben. A kiállítás kurátorai felhívják a nézők figyelmét a gondosan megtervezett átlátásokra, együttlátásokra, szembesítésekre.” (Haris László) További információ kérhető: mucsarnokregisztracio@gmail.com " Forrás
Szilágyi Lenke fotográfus exkluzív tárlatvezetése a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről c. kiállításon Szilágyi Lenke (1959) A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán végzett 1980-ban. A következő évtől folyamatosan részt vett egyéni és csoportos kiállításokon, munkája film- és színházi fotózás. Díjai: Balogh Rudolf-díj (1999), Magyar Fotográfiai Nagydíj (2007), Érdemes Művész (2008), Kiváló művész (2012). 2016-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Szőts István-díját. Belépőjegy: 2500,- Ft A programon korlátozott számú látogatót tudunk fogadni. Jegyek elővételben:https://jegymester.hu/production/60500/mucsarnok-kik-vagyunk-szilagyi-lenke-exkluziv-tarlatvezetese/6000573 További információ kérhető: mucsarnokregisztracio@gmail.com https://www.facebook.com/events/374500070863804/
"„Mindenki vadászik. A fotósok kompozícióra, a vadászok trófeára, az állatok pedig prédára. A terítéken olyan világok vannak, amit csak kevesen látnak. Figyelünk, várunk, eggyé válunk. A vad, a vadász és a fotóművész is a természet ölelésében vár. Vár a megfelelő pillanatra. Vadászik, de mind-mind másra. A fényképész a tökéletes pillanatra, a jó fényre és kompozícióra, a vadász a trófeára, a vad a zsákmányra. Bár a nézőpontok különbözőek, mégis van párhuzam. Az élmény és a természet közelsége. Mindannyian csendben ülünk, fülünket hegyezve, szemünket nagyra nyitva, hogy mikor érkezik el a várva várt jelenet, ami mindent megváltoztat. A fotók művészi értéket adnak a környezet szónak, új perspektívából mutatják be nekünk a lakóhelyünket. Ez a kiállítás is erről szól. Az emberek és állatok oly közel, mégis oly távol élnek egymástól, ezért a természetfotósok, fotóművészek és konceptuális alkotók a világ különböző országaiból kölcsönadják saját látásmódjukat, hogy jobban megismerhessük a körülöttünk lévő világokat.” (Radisics Milán fotóművész, a kiállítás kurátora) Szeptember 25-én megnyitja kapuit a 2021-es év legnagyobb természeti kiállítása, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás 50. évfordulójának emléket állító, nagyszabású rendezvénysorozat központi helyszíne a főváros szívében található, az elmúlt időszakban teljesen megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ lesz, de a belváros szívében is készülnek egy kis vizuális meglepetéssel a szervezők a Capa Központtal karöltve: az Erzsébet téren “Vadászok” címmel nyílik fotókiállítás szeptember 24-én, ami három héten keresztül látogatható. Kiállító alkotók: Alexease, Magyarország; Berta Béla, Magyarország; Bokor Béla, Magyarország; Blaumann Ödön, Magyarország; Daróczi Csaba, Magyarország; Fülöp Bálint, Magyarország; Hegedűs Máté, Magyarország; Hogya István, Magyarország; Koncz-Bisztricz Tamás, Magyarország; Krizák István, Magyarország; Máté Bence, Magyarország; Násfay Béla, Magyarország; Potyó Imre, Magyarország; Radisics Milán, Magyarország; Simon Zoltán, Magyarország; Robert Capa, Magyarország; Florian Mollers, Németország; Graziano Panfili, Olaszország; Jonathan Percy, NY, Amerikai Egyesült Államok; Max Ellis, Egyesült Királyság; Milos Prelevic, Szerbia; Peter M. Madsen, Dánia " A kiállítás ingyenes! Időpont: 2021. szeptember 24. – 2021. október 14. mindennap a nap 24 órájában. Helyszín: Erzsébet tér Kurátor: Radisics Milán Forrás
*24 September to 31 October 2021* Visit the World Press Photo Exhibition 2021 in Budapest, Hungary. The exhibition showcases the stories that matter with photography from the 64th annual World Press Photo Contest. The winners were chosen by an independent jury that reviewed more than 74,470 photographs entered by 4,315 photographers from 130 countries. Visitor information: Hungarian National Museum Múzeum krt. 14-16 Budapest 1088, Tel. +36 1-327-7700 Visiting hours: Tuesday to Sunday: 10.00 -18.00 Monday: closed Tickets: General admission: HUF 2100 Student: HUF 1000 Family: HUF 4400 --------- About the World Press Photo Foundation We are a global platform connecting professionals and audiences through trustworthy visual journalism and storytelling, founded in 1955 when a group of Dutch photographers organized a contest (“World Press Photo”) to expose their work to an international audience. Since then, our mission has expanded. Our contests have grown into the world’s most prestigious competitions, rewarding the best in visual journalism and digital storytelling. Through our successful worldwide exhibition program, we present to millions of people the stories that matter. Our Develop programs - including the 6x6 Global Talent Program, the African Photojournalism Database, the Joop Swart Masterclass, the Solutions Visual Journalism Initiative, and the West Africa Visual Journalism Initiative - encourage stories highlighting different perspectives of the world. The World Press Photo Foundation is a creative, independent, nonprofit organization, based in Amsterdam, the Netherlands. We appreciate the support of our global partner, the Dutch Postcode Lottery, and our partners, Aegon and PwC. https://www.facebook.com/events/3740752896024607/?event_time_id=3740752906024606
"Dr. Gelencsér Gábor filmtörténész kurátori záró tárlatvezetése a Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói c. kiállításon A kiállításról röviden, Gelencsér Gábor ajánlója: https://www.facebook.com/Mucsarnok/videos/244077580958174 A Képekben gondolkodnak kiállítás azt mutatja be, hogy a mozgókép mesterei miképpen fogalmaznak az állókép, azaz a fotográfia médiumában. Belépés: aznapi kiállítási jeggyel Vendégeket regisztrációhoz kötötten korlátozott számban tudunk a programon fogadni. További információ és regisztráció: murka.ilona@mucsarnok.hu " Forrás
A PH21 Galéria szeretettel vár mindenkit Portraits Without Faces című csoportos kiállításának hibrid (online & offline) megnyitóján való online részvételre 2021. szeptember 23-án 19 órakor. Kiállítást megnyitja: Susan Rosenberg Jones, fotóművész A kiállítás 2021. október 16-ig tekinthető meg. További információ: https://www.ph21gallery.com/without-faces-21 Az online megnyitó linkje: meet.google.com/qwc-pepb-osb :: PH21 Gallery invites you and your friends to the hybrid (online & offline) opening reception of its upcoming Portraits Without Faces group exhibition on September 23, 2021, 7:00 p.m. Exhibition remarks: Susan Rosenberg Jones, photographer September 23 – October 16, 2021 For further information, please visit our website: https://www.ph21gallery.com/without-faces-21 Link for the real time participation: meet.google.com/qwc-pepb-osb Photo: Luca Chiaventi: Dancer No. 1 https://www.facebook.com/events/296007245621891/
" Megtörtént a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által, immár XII. alkalommal megszervezett, „A munka világa” országos fotópályázat zsűrizése. Az idei esztendőben 53 alkotó, 228 képét bírálta el a Bedi Gyula – EFIAP, A-MAFOSZ/p - fotóművész, Horosnyi Sándor Attila– EFIAP, A-MAFOSZ/s - fotóművész, Péjó Zoltán – ES-MAFOSZ alkotta zsűri, mely alapján a következő eredmények születtek: 1. hely: Jámbori Tamás – Kerámiaégetés 2. hely: Sági Ági – Csövek ura 3. hely: Ligeti László – Hibaelhárítás Kollekció- és különdíj: Lex Mihály – 4 alkotása. A zsűri által elfogadott és 42 képből összeállított tárlatot elsőként Baján mutatjuk be, ahol sor kerül a helyezettek díjazására is. Helyszín: Kultúrpalota - Baja, Szentháromság tér 3. Időpont: 2021. szeptember 23. (csütörtök) 17 óra Az eseményre szeretettel várunk minden pályázót és érdeklődőt! " Forrás
Sign up for FREE here: https://bit.ly/2UPI81f TOPIC Renowned fashion photographer Agata Serge will walk you through her creative workflow with fashion photography, as well as the importance of having the right equipment for every step. AGENDA - Agata's portolio - Creative workflow - How to prepare, where to find inspirations. - Portfolio building - Is it important to be up-to-date with trends? - Essential Gear - Is the equipment really that important? - Q&A ABOUT AGATA Agata Serge - portrait, fashion and advertising photographer, working between Warsaw, LA & New York. Her works have been published in various magazines in Poland and worldwide, incl. Vogue. Vanity Fair, L’Officiel, Elle to name a few. The greatest recognition was brought by her original project Freckles, which is a series of over 50 portraits in which the artist reveals her fascination with freckles while denying the common opinion about the canons of beauty. She is a laureate of many prestigious photo competitions, Broncolor GEN Next Ambassador, and collaborates with BenQ and Canon. Sign up for FREE here: https://bit.ly/2UPI81f ➡ Follow Agata: https://www.instagram.com/agataserge/ https://www.facebook.com/agatasergephotography ➡ Follow BenQ: BenQ Poland - https://www.facebook.com/BenQPL/ BenQ Poland - https://www.instagram.com/benq_polska/ AQColor Europe - https://www.instagram.com/aqcolor_by_benq/ AQColor Europe - https://www.facebook.com/AQCOLORbyBenQ/ https://www.facebook.com/events/3087445741488832/
Kurátori tárlatvezetés Sárvári Zitával Tombor Zoltán Fényterápia című kiállításán 2021. szeptember 23. 18.00 A Fényterápia című kiállítás egy 21. századi, hosszúra nyúlt karanténkorszak epikus története, amely a változásról, a természetfeletti hatalmak elfogadásáról, az összefogásról, bizakodásról és megújulásról mesél az alkotó objektívén keresztül. A Mai Manó Ház első emeletén látható fotók anyaga a közelmúlt egy mindannyiunkat érintő, aktuális eseményére reflektál. A karantén időszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol pedig leíró pontossággal. A Mai Manó Ház második emeletén az alkotó alkalmazott- és divatfotográfiáival találkozhatunk, amelyek az utóbbi öt év, főként New Yorkban készült editorial munkáiból válogatnak. Az anyagon keresztül jól látható kapcsolat rajzolódik ki Tombor alkalmazott és alkotóművészeti munkái között. Tombor Zoltán a kezdetektől fogva azon dolgozik, hogy alkalmazott fotóit mélyebbre hangolja a divatfotó egyszerű törvényszerűségeinél; a valóság megszépítésénél és a vágyakból és álmokból szőtt ruha bemutatásánál. Tombor Zoltán Fényterápia című, első önálló intézményi kiállításán a tárlat kurátora, Sárvári Zita kalauzolja végig a látogatókat. A tárlatvezetésen Tombor Zoltán fotográfus is részt vesz. Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – szeptember 23. A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-tombor-zoltan-fenyterapia https://www.facebook.com/events/632493851051849/
A víz számtalan helyen, igen változatos formában megtalálható a Földön. Picit olyan, mint a levegő. Ha van, akkor nem fordítunk rá kellő figyelmet, viszont ha nincs, vagy nem megfelelő, akkor bármit megtennénk érte. Ezen az estén láthatjuk majd gleccser jegeként, hihetetlen magasságból lezúdulva, vagy érdekes természeti képződmények látványos elemeként, valamint gázokkal és finomszemcsés anyagokkal keveredve, illetve édesen és sósan is. A program hat órakor kezdődik, 17:45- kor már be lehet jelentkezni. Az előadások díjazása becsületkassza alapon működik - részleteket lásd alább. Támogatóink számára hozzáférést biztosítunk az előadásokról készült videókhoz. ZOOM link: https://us02web.zoom.us/j/4434171635... Meeting ID: 443 417 1635 Passcode: Haris Az előadások továbbra is az Önök adományainak köszönhetően valósulnak meg, ezért kérjük, hogy tetszőleges összeg átutalásával támogassák az előadókat. Az utalási mezőbe mindenképpen írják be, hogy ADOMÁNY, valamint a dátumot, hogy melyik előadásokra szánják az utalást. A címet nem kell beírni. Számlaszám: Papp Ábris OTP 11773140-11330875 Várjuk Önöket szeretettel! HARIS TRAVEL CLUB https://www.facebook.com/events/1443548886030918/
" A kiállítást megnyitja: Eifert János, Balogh Rudolf díjas fotográfus, köszöntőt mond: Fuchs Gyula alpolgármester. Közreműködnek: Bordás Roland, Szabó Sebestyén László, Szép Domán, a Nemzeti Színház színművészei. Megtekinthető 2021. november 12-ig, keddtől péntekig 11 és 17 óra között. Cím: 1239 Bp. Hősök tere 13. (Soroksár) Telefon: +3612873057 Honlap: www.galeria13.hu
Beszélgetőtársak: Kolozsi Bea fotóművész, Erős Apolka szobrászművész, Mélyi József művészettörténész Moderátor: Taskovics Dorka Kolozsi Bea „Közterek” című kiállítása apropóján beszélgetünk városi térről, térbeli fordulatról, tudatformálásról, a köztéri szobrok állapotáról, az emberi test reprezentációjáról, a fotográfiai képalkotás és a köztéri tárgyalkotás formanyelvi eszközei mentén megvalósuló szerzői és politikai szándékokról. https://www.facebook.com/events/376948330631754/