club.profile.motto | club.name
CAPAZINE – LET’S EAT – Beavató tárlatvezetés https://capacenter.hu/esemenyek/capazine-lets-eat-beavato-tarlatvezetes/ 2021. október 15-én, pénteken, 18 órától a CAPAZINE – LET’S EAT című kiállítás alkotói és a workshop vezetői, Mucsi Emese és Szalipszki Judit tartanak tárlatvezetést. Időpont: 2021. október 15., péntek, 18 óra Helyszín: Capa Központ – Project Room Az eseményen való részvétel ingyenes. *** CAPAZINE – LET'S EAT https://capacenter.hu/esemenyek/capazine-lets-eat-beavato-tarlatvezetes/ „Az ízlelésre és az evésre fókuszálni egy fotográfiai workshop keretében rendhagyó kihívás, amely akár több, egymástól távol eső érzék összebékítéseként is értelmezhető. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2020-ban harmadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolata volt. A műhelymunka keretében az evést egyfelől mint hétköznapi és személyes cselekvést, másfelől mint politikai és közösségi, a globális léptékekre is hatást gyakorló tettet vizsgáltuk.” (Mucsi Emese és Szalipszki Judit kurátorok, a CAPAZINE – LET’S EAT workshop vezetői) https://www.facebook.com/events/234155265363085/
Október 15. 18 óra Mandur László emlékkiállítás-fotó kiállítás Kiállításunkkal Mandur Lászlóra emlékezünk, halálának egy éves évfordulóján, gazdag fotográfusi életművéből, korábbi kiállításainak anyagából válogatva. A megnyitó házigazdája Harmath Diána a Csömöri Kulturális Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Megnyitja: Keleti Éva Köszöntőt mond Fábri István Csömör Nagyközség polgármestere Közreműködnek: Vox Animi Vegyeskar Megtekinthető: október 15-november 10. https://www.facebook.com/events/464278671373315/
Díjazás: „A” kategória (egyházi építmények, jelképek) I. Díj .............. Dr. Tóth-Piusz István ............. Imaház II. Díj ............. Sági Ági ................................. Ember Isten Természet III. Díj .......... Nemes Zoltán ’mettor’ ........... Bazilika-fantázia (Multiexpo) „B” kategória (Hívő ember, egyházi szertartások) I. Díj .............. Varga József ............. Sötétben járók világossága II. Díj ............. Gál Cecília ............... Kopt szerzetes III. Díj .......... Lex Mónika .............. Mennyei fény A Kisújszállási Református Egyházközség különdíja: Ecsedi Ákosné ------------ Megtisztulás a keresztségben Kisújszállási Kossuth Fotóklub különdíja: Bagó Sándor -------------- El Camino, zarándokok Forrás
Közel hozzuk a természetet… 37.0 Fotóworkshop Zalában, Eifert János és Olasz Ágnes szervezésében Zalai dombság, 2021. október 15-17. A Zalai dombság gazdag természeti látnivalókban. Ködben úszó völgyek, zöldellő erdők, a tisztásokon legelő őzek, szarvasok és felrebbenő madarak kerülhetnek látószögünkbe. A Börzöncei szőlőhegy, amely Zala megyében található 310 méter magasan, az 1800-as években épített Szent Lőrinc-kápolna környezetében, a Szerelem-völgy kapujában. Gyönyörű panoráma öleli körbe a hegyet, és vendégmarasztaló az energiamezeje. Elhagyott és élő pincék, szőlők, az elmúlás és a túlélés jelképei… Felkeressük a Veleméri Szentháromság-templomot, a Fény templomát, és a Szentgyörgyvölgyi kazettás mennyezetű református templomot. A fotós programunkban szerepel még Bocska, ahol Vigh István tanyáján lovakat fényképezünk, továbbá Szentliszló, ahol kora hajnalban, a Berekben, a Válicka-patak völgyében barangolunk, és az esti összejöveteleinket tartjuk. A „szép esték” egyéni bemutatkozásokat, képelemzéseket és szakmai-művészi beszélgetéseket jelentenek. A bemutatkozásokhoz hozzatok képeket magatokkal, amiket a Galériában is kiállítanánk. Közel hozzuk a természetet – ez nemcsak egy jól hangzó szlogen, hanem célja meditatív fényképezésünknek, mely során nemcsak a természethez, hanem önmagunkhoz is közelebb kerülünk. Azáltal, hogy nem rohanó tempóban, szinte teljesítmény-kényszer hatására fényképezünk, megtanulhatjuk, hogy a fotóművészet nemcsak a pillanat, hanem a gondolkodás művészete is. És ha kiállításra érett képek készülnek, az sem olyan nagy baj. A képzelet világából térjünk vissza a valóságosba, vagyis itt az előzetes program: 2021. október 15. péntek Érkezés 17-19 óra között Olasz Ági otthonába (8893 Szentliszló, Ady út 10.), a szálláshelyek elfoglalása, majd ismertetjük a részletes programot. Ezt követően vacsora, tapasztalatcsere, hozott képek bemutatása, vidám borozgatás. 2021. október 16. szombat Korai kelés, hajnal öt órakor. Autóba ülünk, irány Bocska, ahol Vígh Pisti jól ismert tanyáján fényképezzük a lovakat. Visszaúton a Börzöncei szőlő-hegyen fényképezünk. A régi pincék sora, a Szent Lőrinc-kápolna és környéke, a táj jellegzetes hangulata lehetnek témáink. Az étkezések időpontja az elfoglaltságainkhoz igazodnak. Délután a Veleméri Szentháromság-templomot, a Fény templomát látogatjuk meg. Az elragadó, XIII. századvégi, késő román-kora gót templom távol az országúttól, a ma Paprétnek nevezett területen, az erdő mellé bújva áll immár hét évszázada. 1378-ban a radkersburgi Aquila János festette ki a templombelsőt, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal. Páratlan értékű freskótöredékek találhatók az egyhajós, tornyos, sokszögű szentéllyel záródó apró templomban. Velemér után felkeressük a Szentgyörgyvölgyi Református Templomot. A barokk stílusú református templomot 1787-ben emelték. Legnagyobb értéke a templomhajóban a festett kazettás famennyezet, amelyen 88 darab téglalap alakú, kékre festett, bárányfelhőkkel díszített fatábla látható. Az egységes kék és fehér felhőtenger közepén két, virágmotívumokkal és koszorúval díszített egybefoglalt tábla figyelhető meg. Este képek letöltése, kiértékelése, szakmai beszélgetés. Egy pohár bor is belefér… 2021. október 17. vasárnap Korai kelés, mert megyünk a Berekbe. Ködben úszó tájat, gyönyörű fényekkel megvilágított vadakat fényképezhetünk. Ha nincs szerencsénk, mert a szél felőlünk fúj, vagy ha nem maradunk csendben, az állatok még elő sem bújnak. Ez esetben marad a tájfényképezés, ami szintén nagy élmény, egy megismételhetetlen csoda. Visszatérve reggeli, esetleg pihenés, némi alvással, aztán kreatív fotózás az újonnan kialakított Pajta Műteremben. Ebéd után a képek letöltése, kiértékelése, majd „táborbontás”, hazautazás. ------------------------------------------- Részvételi díj (3 nap, 2 éjszaka szállás, teljes ellátással, programokkal és oktatással): 63.000,- Ft Maximum 8 fő! Négy fő alatt a workshopot nem áll módunkban megtartani. Ezért kérjük, jelezd a részvételi szándékodat az FB-n. Miután a résztvevők száma limitált, regisztrálni nemcsak az FB-n „ott leszek” kattintással, hanem a részvételi díj 50%-nak az átutalásával lehet, legkésőbb október 11-ig, az alábbi számlaszámra: Eifert János 10400205 80495751 48511017 A közlemény rovatban kérjük a résztvevő nevét feltüntetni! A szálláshelyek lefoglalása érdekében kérünk Benneteket, mielőbb jelezzétek részvételi szándékotokat! ------------------------------------------- Információ: Olasz Ágnes, mobil +36 30 190 9229 https://www.facebook.com/events/4840493462635549/
Sok szeretettel hívjuk meg a Faur Zsófi Galéria Otthonról haza c. csoportos kiállításának megnyitójára. "Hogyan lehet otthonról hazamenni? És mit visz magával az, aki épp e két pont között ingázik? És mit vinne akkor, ha már nem menne többé haza? És hogy néz ki az otthon? Mi teszi az otthont otthonná? Mi elégséges ahhoz, hogy egy hely otthonná váljon? És mikortól szűnik meg valami otthonnak lenni? Hány otthona lehet egy időben valakinek? És ha több otthona van, akkor valóban mindegyik helyen otthon tudja magát érezni? A kiállítás művészei ezeket a kérdéseket járják körül, és értelmezik saját szemszögükből. A kiállított műtárgyakra kortárs írók reflektálnak. Így teremtik meg a párbeszéd lehetőségét irodalom és képzőművészet között." Kiállító művészek: Bányász Anna Forrai Ferenc Gulyás Andrea Katalin Horváth Lóczi Judit Kudász Gábor Arion Lantos Csenge Neogrády-Kiss Barnabás Szajkó István Vámos János Cirok Szabó István Mizser Fruzsina Regős Mátyás Seres Lili Hanna Simon Márton Terék Anna Tóth Réka Ágnes Zalán Tibor Závada Péter A kiállítást megnyitja: Illiés Andrea, a Scolar Kiadó főszerkesztője Felolvas: Mész Adrienn, színésznő Kurátorok: Lak Róbert, Lantos Csenge https://www.facebook.com/events/4316296351820939/
Are you new to #SkyIslandFotoFauna? Join us at 9:30 a.m. PDT on Thursday, October 14 for a morning webinar packed with backyard wildlife, where SIA Wildlife Specialist Meagan Bethel will walk you through how to join our wildlife monitoring network, Sky Island FotoFauna. During the hour, you’ll learn why FotoFauna is so important for monitoring the regional movements of wildlife species for conservation and how you can help grow our binational FotoFauna network of many volunteers and partners. Then, we’ll walk you through how to select a camera that’s best for you, how to find a good location in your backyard, and how to submit your findings at the end of each month. We’ll save time at the end for a Q&A session, so be sure to bring your questions — and your love of wildlife species, including white-nosed coatimundi, bobcat, javelina, mountain lion, and more. P.S. There are two ways to watch! You can either sign up for the Zoom event or watch live right here on Facebook. https://www.facebook.com/events/541041536970144/
Képértékelés, felkészülés közös kiállításunkra, albumunkra. Részvételi díj (csoportos): 3500,- Ft Részvételi díj (1-3 fő): 5000,- Ft A Bethlen Téri Színház felkért bennünket, hogy a "Mester és Tanítványai" című csoportos, tánc tematikájú kiállításunkat az idei SŐT7 táncfesztivál idejére fókuszálva mutassuk be a Bethlen Galériában, 2021. november 19-étől. Én úgy gondolom, hogy erre az időpontra készíthetnénk egy fotóalbumot is "Mester és tanítványai" címmel, amely kitűnő válogatásban, és tematikai megkötöttség nélkül mutatná be a korábbi kiállításainkon is szereplő, legjobb képeinket. A CEWE könyvek ajánlatából választható többféle méret és oldalszám, különböző papírfajta, keménytáblás, vagy vászon-borító, stb. Amit javaslok, az négyzet alakú: kb. 30 x 30 cm méretű, keménytáblás borítóval rendelkező, 26-tól 202 oldalig bővíthető könyv. De hát erről még beszélünk, hiszen lehetnek más javaslatok is. A könyv felépítését, szerkezetét illetően a szokásos bevezető, a végén tartalomjegyzék, névmutató, stb mellett a lényeget az egyes fotográfusokat bemutató oldalpárok jelentenék, amik egy portréval (önarcképpel), rövid szakmai életrajzzal indulnának, és a legjobb képeiből történt válogatással lenne teljes. A könyvben helyet kaphatnának werkfotók is, bemutatva közös tevékenységeinket, különböző helyszíneken szervezett workshopjainkat. Digitális nyomtatással (pl CEWE Könyv) történne a kivitelezés, ami lehetővé tenné, hogy a minimális példányszám akár 1 db is lehetne, de a későbbiekben bármikor, bármennyi példányban rendelhető lenne. https://www.facebook.com/events/609025463616847/
PILLANATKÉPEK ROBERT CAPA ÉLETÉBŐL – ADORJÁNI BÁLINT, SZŐKE BARNA ÉS BOROS LEVENTE ELŐADÁSA Konténerkiállítással és Robert Capa kedvenc időtöltésének, a kádban olvasásnak interaktív installációjával várja a látogatókat a Capa Központ a Budapest Parkban. A szórakozóhely nyitvatartási idejében látogatható tárlat kapcsolódó programjaként 2021. szeptember 8-án 18 órától egy különleges előadás formájában Capa és világa is megidéződik. Mivel töltötte legszívesebben szabad óráit Robert Capa? Milyen bohém és veszélyes kalandokba keveredett a második világháború alatt? Milyen előnyökkel járt és milyen problémákat okozott magyar származása? Hogyan írt a fényképezésről, amikor éppen elege volt belőle? Adorjáni Bálint színész ad elő szövegrészleteket a Capa által és a róla írt könyvekből, Szőke Barna és Boros Levente, a The Qualitons együttes tagjainak zenei kíséretével. Az előadás egyedi formában mutatja be a Friedmann Endreként született Robert Capa életművét, egy vetített képválogatással pedig további elmerülésre invitálja a látogatókat a fotós világába. Időpont: 2021. október 14., csütörtök, 18 óra Helyszín: Budapest Park (1095 Budapest, Soroksári út 60.) Az eseményen való részvétel ingyenes, limitált és regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://capacenter.hu/esemenyek/pillanatkepek-robert-capa-eletebol-budapest-park/ A bejutás a regisztrációt visszaigazoló e-mail bemutatásával lehetséges 2021. szeptember 8., szerda este a Budapest Park Kvassay Jenő úti Hoppá VIP bejáratán keresztül. A nem regisztráltak a Budapest Parkba váltott aznapi belépőjeggyel, a Soroksári úti Főbejáraton át tudnak eljutni a program és a kiállítás helyszínére (a Főbejárat felől érkezve rögtön jobbra). A rendezvény a kormányrendelet alapján 18 éves kor felett KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL látogatható! A védettséget igazoló kártyát és a mobilappot is elfogadjuk, mindkettő esetében szükségünk lesz fényképes személyazonosító okmányodra is. Ezek hiányában sajnos semmiképpen nem tudunk beengedni. A jogszabály értelmében nem áll módunkban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat). Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a védettségi igazolványodat (kártya vagy applikáció) és fényképes személyazonosító okmányodat a bejárathoz közeledve előkészíted. Ezzel rögtön ellenőrizheted is, hogy egészen biztosan nem felejtetted otthon. A kormányrendelet alapján az eseményre való belépést 18 éves kor felett kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeink, illetve a felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek számára tudjuk biztosítani. 23 óra után kiskorú nem tartózkodhat a Park területén, védettségi igazolványtól függetlenül. Szeretnénk felhívni a figyelmed, hogy készpénzmentesek lettünk! A Budapest Park teljes területén kizárólag kártyás fizetés lehetséges. Amennyiben nincs Nálad a bankkártyád, a helyszínen a Park Shopban és a jegypénztárban tudsz HelloPay kártyát igényelni, illetve készpénzt tölteni rá. A kártya letéti díja 500 Ft, amelyet a Park shopban tudsz visszaváltani. A védettségi igazolvány ellenőrzésével a beléptetési időnk megnövekedhet, ezért kérünk, érkezz időben! 22 óra után a koncertjeggyel minden aznapi bulit látogathatsz! https://www.facebook.com/events/591439535344607/
A Hemző Alapítvány az idén is meghirdeti a Hemző-Károly-díj kurátori pályázatát. A díjat évente egyszer ítélik oda, ezúttal november 4-én a művész névnapján. A díj egy oklevél és a Kuratórium által meghatározott pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Capa Központ 8F Galériájában. A díjat az a 35 év alatti magyar (határon túli és anyaországi) fotográfus nyerheti el, aki szellemiségében és a szakmai minőségben Hemző Károly munkásságához méltó műveket hozott létre a kiírást megelőző években. A díj kollekcióra, illetve egyetlen képsorozatra is megítélhető. A zsűri olyan fotográfiákat vár, amelyek Magyarországon vagy magyar lakta területeken készültek a mindennapi életről, a művészet, tudomány, sport, szabadidő, a privát élet történéseiről. A díjra az Alapítvány által felkért szakemberek, Bácsi Róbert László fotográfus (robetbacsi@gmail.com), a Pictorial Collective alapító tagja, Kocsány Kornél, (kornel.kocsany@gmail.com) fotográfus, a wonderzphotography alapítója, Somosi Rita (somosi.rita@gmail.com), a Budapest FotóFesztivál kurátora, dr. Szabó Lajos, (lszabo@sportmuzeum.hu) a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, Szigeti Tamás (tszigeti@t-online.hu), a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora, a MÚOSZ fotóriporter iskola vezető tanára és Végh László (laca1985@gmail.com) fotóriporter, a tavalyi díjazott jelölhetnek fejenként maximum három főt. Keressék őket pályaműveikkel! https://www.facebook.com/events/254580379947932/
Beszélgetnek: Felicides Ildikó, fotóművész, laborvezető- tulajdonos, Fodor Dániel János, képzőművész, pedagógus Lakatos Tibor, szerkesztő, Analóg magazin moderátor: Kolozsi Bea, fotóművész https://www.facebook.com/events/673281077393589/
"Pots, seed pods and fridges can be empty. So can rooms, streets and skies. This conceptual brief gives plenty of scope for interpretation, and for having some fun exploring your surroundings with camera in hand. Every photo submitted will be available for the crowd to rate once the submissions period has ended. You can see all the images uploaded to a contest, but will need to rate them to see how they’re ranked once the rating period begins. Some contests on Photocrowd also have a judge. After the submission period closes the judge chooses their favourite images and writes some image reviews. The crowd and judge results will be announced on the same day. Entries close: 28 February 2022 Rating: 28 February 2022 to 7 March 2022 Winners announced: 7 March 2022 For a more detailed explanation of how rating works, see our FAQs " Forrás
"Reflections abound, and provide myriad creative possibilities. A walk around a city, town or village offers up windows that throw light around, and blend and distort scenes. Puddles, lakes and rivers do the same on countryside walks. Staying closer to home there are mirrors, metal objects and more glass in most people’s houses that reflect in interesting and often surprising ways. This Premium Contest is worth 1.5x the standard points towards your Every photo submitted will be available for the crowd to rate once the submissions period has ended. You can see all the images uploaded to a contest, but will need to rate them to see how they’re ranked once the rating period begins. Some contests on Photocrowd also have a judge. After the submission period closes the judge chooses their favourite images and writes some image reviews. The crowd and judge results will be announced on the same day. Entries close: 11 January 2022 Rating: 11 January 2022 to 20 January 2022 Winners announced: 20 January 2022 For a more detailed explanation of how rating works, see our FAQs " Forrás
" Get close enough to pretty much anything and you can shoot an effective abstract. Buildings are a particularly good subject for abstract photography given their use of varied materials, shapes, textures and colours. And they don’t always require you to be right up close, given that they are often large, and somewhat abstract in their design to begin with. Every photo submitted will be available for the crowd to rate once the submissions period has ended. You can see all the images uploaded to a contest, but will need to rate them to see how they’re ranked once the rating period begins. Some contests on Photocrowd also have a judge. After the submission period closes the judge chooses their favourite images and writes some image reviews. The crowd and judge results will be announced on the same day. Entries close: 7 February 2022 Rating: 7 February 2022 to 14 February 2022 Winners announced : 14 February 2022 For a more detailed explanation of how rating works, see our FAQs " Forrás
"Pályázati feltételek Kategóriák: A. Természet B. Portré C. Művészi akt D. Győr 750 E. Kötetlen 1. A pályázat nyitott, minden amatőr és profi fotós részére. 2. Pályázati kategóriánként egy szerzőtől legfeljebb négy (4) fotó küldhető be, sorozat, képpár nem adható be. Korábbi pályázatunkon elfogadott kép nem adható be. 3. A képeket JPG vagy JPEG formátumban kell feltölteni. A képeket és a nevezési lapot a megadott e-mail címre kell elküldeni: kepbekuldesgyfe@gmail.com Az email tárgy mezőbe be kell írni: Így látom a világot 4. A pályázatra beküldhető képek hosszabbik oldala 1920 pixel. A fájlok maximális mérete 2 Mbyte. Nagy méretű melléklet esetén óriásfájl, wetransfer és google drive link használható. 5. A képek fájlneve ékezettel: Kategória betűjele és sorszáma_Vezetéknév_Keresztnév_Kép_címe.jpg (pl. A1_Hajas Péter_Reggel a tavon.jpg, E2_Nagy_János_Öregkor.jpg, stb.). 6. A beérkezett, és pályázati kiírásnak megfelelő képek szerzőinek listáját a rendező klub feltünteti a http://www.fotoklubgyor.huoldalon. 7. A beküldött fotók tartalmi és teljes jogi felelőssége a pályázót terheli. A pályázók alkotásaik beküldésével elismerik és nyilatkoznak arról, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személy vagy személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a beadott fotók mégis megsértik más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles a Győri Fotóklub Egyesületet mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. 8. Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, úgy nem kerülnek zsűrizésre, a pályázati díjat nem fizeti vissza a Győri Fotóklub Egyesület a pályázónak. 9. A rendezőség az elfogadott képeket a kiállítás népszerűsítése érdekében (megnyitó ünnepség, meghívó, plakát) térítés nélkül felhasználhatja a szerző nevének feltüntetésével. A kiállítás anyaga elérhető lesz a http://www.fotoklubgyor.hu oldalon. A fotók ettől eltérő célokra való felhasználására a GYFE csak a pályázóval kötött külön megegyezés alapján jogosult. 10. A szervező a pályázó személyes adatait csak a pályázattal kapcsolatos információk közlésére használja fel, harmadik félnek semmilyen esetben nem adja át. 11. A képek a zsűri elé csak a nevezési díj befizetése után kerülhetnek. 12. A zsűri döntése végleges, az ellen fellebbezési lehetőséggel nem lehet élni. Zsűritagok: 1. Hipságh Gyöngyi EFIAP, A-MAFOSZ/p, A.APS fotóművész, a Soproni Fotóklub elnöke 2. Horosnyi Sándor EFIAP, A-MAFOSZ/s fotóművész, a Duna Fotóklub Egyesület elnöke. 3. Molnár István (Lisztes) természetfotós Nevezési díj: • A fotópályázat támogatási díja kategóriánként: 1000 Ft • A nevezési díj Raiffeisen Bank Zrt. 12096712-01302282-00100003 számla számra utalandó. Az utalás megjegyzés rovatában feltüntetendő a szerző neve, valamint a "FOTÓPÁLYÁZAT 2021 TÁMOGATÁS" Díjazás minden katgóriában: I. helyezett: MAFOSZ-érem, Győri Fotóklub plakett, oklevél II.-III. Helyezett: Győri Fotóklub plakett, oklevél A legsikeresebb alkotó elismerése: MAFOSZ plakett, Győri Fotóklub plakett és oklevél Elfogadott képek száma a díjazottakkal együtt 150 db. Pályázati Naptár: • Beküldési határidő: 2021. november 21. • Zsűrizés határideje: 2021. december 15. • Értesítés az eredményről: 2021. december 19. • Online kiállítás megnyitó és letölthető katalógus: 2022 január 15. " Forrás
" 1. Témák - Téma I: reflection (tükröződés) - Téma II: temptation (kísértés) 2. Futamidő: - A pályázat időtartama: 2021. október 1. - 2021. november 1. - A fenti dátumok arra az időszakra vonatkoznak, amely alatt a résztvevők fotókat küldhetnek be a versenyre. 3. A jelentkezőkről - Képzettségtől és tapasztalattól függetlenül, bárki jelentkezhet a versenyre. - A pályázó garantálja, hogy a beküldött anyagokat ő készítette, és azok teljes mértékben az ő szerzői jogaival rendelkeznek. - Tilos bármilyen formában megpróbálni befolyásolni a zsűri tagjait és azt, hogy miként jelölik a beérkezett anyagokat. - A versenyen való részvétellel a pályázó megerősíti, hogy tisztában van a verseny szabályaival és eljárásaival. - A jelen szabályzatban meghatározott kötelezettségek be nem tartása szankciókat vonhat maga után, mint például: versenyből való kizárás, nyeremények visszavonása. 4. A jelentkezés folyamata - A fényképeket kizárólagosan elektronikus formában, e-mailen keresztül lehet nevezni a sapixel@khok.ro címen. - A versenyen való részvétel ingyenes. - A résztvevők mindkét témakörben pályázhatnak, viszont témakörönként csak egyetlen képet küldhetnek be. Díjak -A meghirdetett kategóriákban külön-külön három díjat osztanak ki. Ezek a nyertesekkel való egyeztetés alapján eldöntött utalványokból állnak. 1. hely - 250$ 2. hely - 200$ 3. hely - 150$ " Forrás
" A Kertész Imre Intézet szervezésében megvalósuló Pilinszky 100 programsorozat egyik kiemelkedő eseménye Az esetlegesség rétegei című fotókiállítás, amely Pilinszky János több mint félévszázados saját fotóit mutatja be a Műcsarnok Kamarateremben. A Kossuth-díjas költő 1965-ben kezdett el fényképezni. Ekkora már megjelent a Harmadnapon (1959) című kötete, amely nemcsak addigi pályájának csúcsát jelentette, de az elhallgatás veszélyét is magában hordozta. A fenyegetettség réme alól szabadulva publicisztikáiban egyre inkább a figyelem koncentrálásával kezdett el foglalkozni. Úgy vélte, a fényképezőgép kiválóan alkalmas arra, hogy rákényszerítse használóját a folyamatos nyitottságra, a „jelenlétre”, de megnyíló utazási lehetőségei miatt is döntött a fényképezés mellett. A kiállítás 66 képe is Pilinszky főként külföldi útjain készült fotókból válogat: gyakran fényképezett szakrális épületeket, tárgyakat, műemlékeket, de 1967-es londoni útján – amikor a Beatles Bors őrmester című albuma újdonság volt – utcai pillanatképein több alkalommal megörökítette a fiatalokat is, akinek újszerű gondolkodásmódját Pilinszky őszintének és reménytelinek találta. Mindezeken felül készített fotósorozatot életének egyik legmeghatározóbb szerelméről, Jutta Scherrer-ről is. Pilinszky képi érzékenységének, állóképekhez való vonzódásának – oratóriumát, színdarabjait és verseinek jórészét állóképeknek nevezte – hű lenyomatai a Műcsarnokban most kiállított, ritkán látható képek. Kurátor: Gulyás Miklós " Forrás
A kiállítás megtekinthető: 2021. október 13. – 2022. január 16. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátor: Anne Morin és Baki Péter " A kanadai származású Margaret Watkinsra (1884–1969) a reklámfotózás megújítójaként szoktak emlékezni. Életét a lázadás, a hagyományok elutasítása jellemezte. Olyan korban futott be sikeres karriert, amikor a nők jobbára otthon maradtak, ő azonban nem ment férjhez. Watkins művészetében és írásaiban visszatérő elem az erotika és a feminizmus. (...) A Fekete fény című kiállításon Margaret Watkins 120 fényképe látható; a nyomatok mindegyike eredeti, 1914 és 1939 között készült. A képek közt portrék és tájképek, modern csendéletek és utcai jelenetek, reklámok és iparművészeti munkák egyaránt találhatók. A kiállítás a Fotóhónap 2021 fő kiállítása. " Forrás
2021. október 12-én 18 órakor nyílik meg Hamarits Zsolt, Balogh Rudolf - díjas fotóművész "POSZTAMENTUM" c. fotókiállítása. A képekről a gondolatait elmondja: Patartics Zorán Ybl-díjas építész. Megtekinthető: 2021 október 29-ig, programoktól függően, hétköznapokon 9 és 19 óra között. https://www.facebook.com/events/254663526589573/
A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház tisztelettel meghívja Önt és barátait Margaret Watkins: Fekete fény című kiállításának megnyitójára 2021. október 12-én kedden, 18 órára. Köszöntőt mond: Baki Péter, a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház igazgatója A megnyitón Baki Péter köszöntője után Anne Morin, a kiállítás nemzetközi kurátora, a diChroma Photography elnöke nyitja meg a tárlatot. A megnyitó a Fotóhónap 2021 nyitóeseménye. A kiállítás megtekinthető: 2021. október 13. – 2022. január 16. Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között. Hétfőn és ünnepnapokon zárva. Kurátorok: Anne Morin és Baki Péter A kanadai származású Margaret Watkinsra (1884–1969) a reklámfényképezés megújítójaként szoktak emlékezni. Életét a lázadás, a hagyományok elutasítása jellemezte. Olyan korban futott be sikeres karriert, amikor a nők jobbára otthon maradtak, ő azonban nem ment férjhez. Watkins művészetében és írásaiban visszatérő elem az erotika és a feminizmus. A Fekete fény című kiállításon Margaret Watkins 120 fényképe látható; a nagyítások mindegyike eredeti, 1914 és 1939 között készült. A képek közt portrék és tájképek, modern csendéletek és utcai jelenetek, reklámok és iparművészeti munkák egyaránt találhatók. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-margaret-watkins-fekete-feny The Hungarian House of Photography – Mai Manó House cordially invites you and your friends to the opening of the exhibition, Margaret Watkins: Black Light on 12 October 2021, Tuesday, at 6 pm Words of welcome by Peter Baki, Director of the Hungarian House of Photography – Mai Manó House Opening speech by Anne Morin, Curator and Director of diChroma Photography The event is also the opening of the Hungarian Month of Photography 2021 Open to the public: 13 October 2021 – 16 January 2022 Tuesday - Sunday 12:00 – 19:00. Closed on Mondays and public holidays. Curators: Anne Morin and Péter Baki Margaret Watkins (1884–1969) was a Canadian photographer who is remembered for her innovative contributions to advertising photography. She lived a life of rebellion, rejection of tradition, and individual heroism; she never married, she was a successful career woman in a time when women stayed at home, and she exhibited eroticism and feminism in her art and writing. This retrospective exhibition of Margaret Watkins work titled „Black Light" shows 120 of her photographs, all vintage dating from 1914 – 1939. Of these photos are portraits and landscapes, modern still lifes, street scenes, advertising work, and commercial designs. https://www.maimano.hu/programs/exhibition-margaret-watkins-black-light https://www.facebook.com/events/196811899166236/
„Közterek (2016–2020) című sorozatom a kelet-európai köztéri szobrászat társadalom- és környezetkultúra kritikai megközelítése, ahol a hangsúly az érdekes formai megoldásokra, abszurd részletekre helyeződik. A sorozat foglalkozik az emberi test reprezentációjának problémájával is. Hogyan jelenik meg, a köztereken a női és férfi test? Milyen szerepekben, milyen szépségideálnak, társadalmi elvárásoknak megfelelve látjuk ezeket az alakokat?” Kolozsi Bea https://www.facebook.com/events/1075311003007492/