club.profile.motto | club.name
Legyen szó családi nyaralásról, Balaton-parti sétáról, kirándulásról a hegyekben, vizsgák utáni biciklizésről a ligetben, az idő és a helyszín nem adhat okot arra, hogy egy fotós ne a szenvedélyének éljen. A természet mindennapjaink szerves része, így nem is kell feltétlen messze mennünk vagy a legnehezebb témákat, legritkább fajokat keresnünk ahhoz, hogy egy jó természetfotót készítsünk. Járj nyitott szemmel, vedd észre a Téged körülvevő élővilágot és örökítsd meg úgy, ahogy azt Te látod. Néha elég csak egy kicsit más szögből néznünk a világra ahhoz, hogy valami újat mutathassunk, a téma adott, az alkotás szabadsága pedig a kezedben van. Magáról: Kiskoromban gyakran jártunk családommal kirándulni a Budapest környéki hegyekbe, itt sok élménnyel gazdagodtam, kialakult bennem az a csodálat, érdeklődés a természet iránt, melyek miatt később természetfotózni kezdtem. A fotózás számomra több mint alkotói tevékenység, inkább szól a kint töltött időről, az ott megtapasztalt pillanatokról. A természet iránti szeretetem életem egyéb területeit is meghatározza, jelenleg MSc Biológus tanulmányaimat folytatom a Szegedi Tudományegyetemen. Fotóimmal már évek óta pályázok természetfotós pályázatokra, a tavalyi évben több nemzetközi pályázat (pl.: Bird Photographer of the Year) kiállítási anyagába is bekerültek fotóim, illetve az Év Természetfotósa pályázaton is sikeresen szerepeltem. Megtekinthető a FotoKlikk Fotós Akadémia szakmai napján. Bővebben információ és jegyvásárlás az esemény oldalunkon: https://hopin.com/events/fotoklikk-fotos-akademia-i-fokuszban-a-termeszet/
A tájfotózás a természetfényképezés „legdemokratikusabb” területe, nem kell hozzá drága és különleges felszerelés. Ennek alapján a „képgalaxis” tömve kellene legyen kiemelkedő tájfotókkal, de ez nem így van. Néhány egyszerű fogással biztosítható a megfelelő élesség és a mélységélesség, de ez csak az alap. A Néző nem azon álmélkodik el, hogy micsoda vonalélessége van egy fotónak, hanem azért sóhajt fel: de gyönyörű, de szeretnék én is ott lenni! Egyszóval, a fotónak hangulata kell legyen. Ha van rá idő és pénz, a különleges hangulat kedvéért szívesen utazik el a fotós messzi, egzotikus tájakra, de ha tudatosan törekszik rá, talál idehaza is számtalan szép tájrészletet. Az itthon készült képeket a különleges fényviszonyok, meteorológiai viszonyok avatják igazi tájfotóvá. Azonban ezekért fáradozni kell: például a hajnali párákért, a napkelte fényeiért korán kell kelni, télen pedig sokat fagyoskodni. A kép hangulata persze elrontható egy rossz kompozícióval. Előadásomban a kompozícióra is kitérek, de időszűke miatt ez csak vázlatos lehet Krivánszky Árpád: újságíró, alkotó fotográfus és természetfotós tanfolyamokon előadó és gyakorlat vezető 1953-ban születtem Budapesten. A természet szeretete korán, a gyakori családi kirándulások alkalmával „ragadt” rám, a fényképezés csak később, már felnőtt koromban lett a szenvedélyem. Munkámból is adódóan nem csak a természetfotózás műfaját űzöm, de az mindig a kedvencem marad. A természetfotón belül leginkább a tájak, vadon élő növények, a természet apró csodái érdekelnek. Rendszeresen írtam szakcikkeket és publikáltam fotókat a (már megszűnt) Foto Mozaikba, de jelentek meg képeim a Nimród, a Vadgazda és a TermészetBúvár hasábjain, más jellegű cikkek, képek mellett a Ferencváros újságban is. 2009. óta írok szakcikkeket saját fotókkal a negyedévente megjelenő internetes Természetfotó Magazinba. 2007-től a Fotóoktatás fotóiskola tanára vagyok, alapfokú természetfotó és alkotó fotográfia tanfolyamokon tanítom a jövő fiatal fotós nemzedékét kompozícióra, táj-, növény-, travel- és városfotóra. Naptárba, könyvborítókra, irodák falára is került a fotóimból. Nem vagyok aktív pályázó, de büszke vagyok „Az Év természetfotósa” országos pályázatokon két alkalommal elért második díjamra, és a 2000. évi budapesti Nemzetközi Természetfotó pályázaton elnyert különdíjamra. Fent vagyok a Facebook-on, honlapom is van: www.krivifoto.hu Megtekinthető a FotoKlikk Fotós Akadémia szakmai napján. Bővebben információ és jegyvásárlás az esemény oldalunkon: https://hopin.com/events/fotoklikk-fotos-akademia-i-fokuszban-a-termeszet/
Jakab Flóra moderálásával A szekció előadói számára a természetfotózás nem csupán hobbi, hanem életforma: mindannyian a mások számára láthatatlan pillanatok szerelmesei. Határtalan elhivatottsággal képesek, az elemekkel dacolva is, megvalósítani bármely, általuk elképzelt fotót. Terveznek, de mindig készen állnak elkapni a természet adta lehetőségeket, megörökíteni a váratlant. Kreativitásuk mellett komoly szakmai tudásuk, a mindenkori fotográfiai technikák használata, ill. az etológiai és biológiai sajátosságok ismerete kiemelt fontosságú a képeik elkészítéséhez. Az előadásokból betekintést kapunk a kihívások között született, saját erőből létrehozott képek világába és számos tippet kapunk arra, miként mutassuk be a természet ajándékait a legapróbb rovaroktól a monumentális tájakig. A szekció előadói: Krivánszky Árpád, Li Gábor, Jakab Tibor, Potyó Imre Megtekinthető a FotoKlikk Fotós Akadémia szakmai napján. Bővebben információ és jegyvásárlás az esemény oldalunkon: https://hopin.com/events/fotoklikk-fotos-akademia-i-fokuszban-a-termeszet/
Megkértük 9 gyöngyösi kötődésű fotós barátunkat, hogy mondják el néhány képpel, mit jelent nekik a Loud Tree project kedvenc témája, a természet és az emberi kéz által érintett környezet találkozása, a városi és az organikus terek szimbiózisa, a természet és az épített terek közötti átjárhatóság. A képeikből készült válogatás a Kapcsolódások Napján a Posta Parkban, a fák között lesz látható május 14-én. A fa emberi kéz által érintett és megmunkált formái, az épített emberi környezet fontos elemei az ajtók, ablakok, kapuk. Ez esetben az installáció részeiként szimbolikusan átjárót jelentenek a természetes környezet és az épített környezet között. A fák maguk is csodás "organikus művészeti alkotások", amelyek mellett a városi hétköznapokban gyakran, azok szépségét és egyedülállóságát figyelmen kívül hagyva, folyamatos távolságot tartva, és elidegenedve, csak elsétálunk. Az installáció célja, hogy a parkba látogatókat közelebb hívja a fákhoz, és megmutassa a természet és az épített emberi környezet terei közötti átjárhatóságot és szimbiózist. A kiállításhoz a képeket adták: Berzsényi Gergely Czímer Tamás Kalácsi René Mádi József Nagy Dávid Nagy János Pintér Árpád Tatár Péter Tóth Csaba https://www.facebook.com/events/377689844402229/
Egész nap juhászfesztivál 😃 Tömegközlekedéssel kb. esélytelen az odajutás. Birkák, folklór, kisüsti, csiribiri, vidéki élet riportfotózás. Kérdéseket megelőzvén: - igen ingyenes, de hozz sört. - azok lesznek ott akik eljönnek - nem tudjuk pontosan merre indulunk ennyire konkrét terv nincs, csak a kiindulási pont - addig tart, míg meg nem unod (vagy el nem ázunk) - eső és zombi invázió ellen olvass kézikönyveket a neten - utolsó nap már ne írjatok privátot százával, mert nem fogom tudni követni. Ami addig nem derül ki annak úgyis mindegy. -jelentkezés, pontos gyülekezési hely kérdése nálam https://www.facebook.com/events/265873289017844/
Ismét összegyűlünk fotós kattintgatni a város széli természetben. Dabasi csatornák madarait és Apajpusztát kerülgetjük. Tömegközlekedéssel kb. esélytelen az odajutás. Opciósan erdő és mező lesz gazdagon, fél napos programmal érdemes számolni, mindenkinek vérmérséklete szerint. Meglepetés modellfotózás most kivételesen elmarad. Kérdéseket megelőzvén: - igen ingyenes, de hozz sört. - azok lesznek ott akik eljönnek - nem tudjuk pontosan merre indulunk ennyire konkrét terv nincs, a patak partján el leszünk egy jó darabig, aztán irány a halastavak - addig tart, míg meg nem unod (vagy el nem ázunk) - eső és zombi invázió ellen olvass kézikönyveket a neten - utolsó nap már ne írjatok privátot százával, mert nem fogom tudni követni. Ami addig nem derül ki annak úgyis mindegy. -jelentkezés, pontos gyülekezési hely kérdése nálam A pontos időpont még kicsit képlékeny lehet, de első körben szombat reggel 7-8 órás kezdéssel érdemes számolni. https://www.facebook.com/events/1247935249285514/
A rhododendron Távol-Keletről származik, de napjainkra közel ezer faja él az északi féltekén: Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában – a legtöbb Kínában, Japánban és Indiában, kiváltképp a Himalája lejtőin. (forrás: wikipedia) Az arborétum első fáit Sághy Mihály (1820-1875) ültette az 1860-as években. Az arborétum megalapítója azonban a szó szoros értelmében a fia, Saághy István (1865-1945) volt, aki a budapesti egyetemen államtudományokból doktorált. A növények iránti érdeklődést édesapjától örökölte, és annak nyomdokain járva, az egzóta gyűjteményt lassan arborétummá alakította át, mind a területet, mind a növények számát fokozatosan növelve. Szoros barátságot ápolt a környék arborétumainak alapítóival, munkáját dendrológus barátai is segítették. (forrás: erti.hu) Áprilistól már itt is 18 óráig tart nyitva az arborétum, így elegendő időnk lesz bejárni a kertet. Itt még nem jártunk Veletek, így nekünk is újdonság lesz. Kirándulásunk függ az időjárástól, de a szemerkélő eső sem csorbít a növények szépségén. Belépő jegyek árai FELNŐTT TELJES ÁRÚ JEGY: 800 Ft/fő KEDVEZMÉNYES (DIÁK, NYUGDÍJAS, PEDAGÓGUS) BELÉPŐJEGY: 600 Ft/fő 10 FŐ FELETTI KEDVEZMÉNYES CSOPORTOS JEGY: 400 Ft/fő A találkozó a XIV. kerület Mogyoródi út és a Hungária körút sarkán lévő murvás parkolóban lesz reggel 7:30 órakor. (Részletes térképet a TravelBus.hu oldalon, a Kirándulásaink menü pontban találtok). Az utazás részvételi díja: 9.000 Ft személyenként, mely az oda és a visszautat tartalmazza, de az esetleges belépődíjak árait nem. A regisztrációs díj 5.000 Ft személyenként és része a kirándulás árának. A fennmaradó összeget akár utalva, akár a kirándulás alatt készpénzben is ki lehet fizetni. A regisztrációs díjat a jelentkezés visszaigazolását követő 3 munkanapon belül szükséges kiegyenlíteni, a jelentkezés csak akkor minősül véglegesnek, ha a regisztrációs díj kiegyenlítésre került. Ezt postai, vagy banki úton is lehet utalni az alábbi számlára: Travel-Bus Bt. Bankszámla szám: OTP 11717009-21414343-00000000 Utalás esetében kérjük a megjegyzés rovatban tüntessétek fel a kirándulás pontos dátumát és a jelentkező nevét, amennyiben az eltér a számla tulajdonosától. Az összeg beérkezését követően emailben elektronikus számlát küldünk, mely igazolja a befizetést. Bővebb információt a https://travelbus.hu/utazasi_feltetelek/ címen olvashattok! Regisztrációt kezdeményezni jelentkezési lap segítségével lehet melyet megtaláltok a szabad hellyel rendelkező kirándulások leírása felett, vagy www.travelbus.hu oldalon a „jelentkezési lap” menüpont alatt. Kérjük jelentkezéskor vegyétek figyelembe, hogy nem tartózkodunk folyamatosan a számítógép közelében, sőt igen gyakran kirándulunk. Ebből kifolyólag a jelentkezések feldolgozása 1-3 napot is igénybe vehet. Kérjük a türelmeteket! Kérünk Benneteket, hogy egy jelentkező egyszerre maximum 3 személyt regisztráljon! Erre sajnos a csoportos visszalépések miatt van szükség. Végül továbbra is azt kérjük, hogy a jelentkezési lapon kívül egyéb módon ne jelentkezzetek (pl. Facebook Messenger, „Ott leszek” gomb, Esemény hozzászólás), mert ezeket később szinte lehetetlen visszakeresni és ráadásul nem mindig vesszük észre. Várunk Benneteket szeretettel! https://www.facebook.com/events/341401381381360/
Időpont: 2022. május 14 és 22. Időtartam: 9 nap, 8 éjszaka Csoportlétszám: min. 6 fő, max. 12 fő Szállás: szállodai két ágyas szoba félpanzióval Részvételi díj: 1.387 € A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza: az utazás szervezését, a fotóoktatást (1 profi fotós minden 7 résztvevőre) olasz nyelvű idegenvezető transzfer oda-vissza a Casablancai reptérről a bérelt minibusz sofőrrel + üzemanyag a szállást 3 vagy 4 csillagos szállodában a félpanziót poggyász- és baleset biztosítást A részvételi díj az alábbiakat NEM tartalmazza: a repülőjegyet az ebédet és italokat az egyéb étkezéseknél bármi mást, ami nincs kifejezetten feltüntetve az "ár tartalmazza" részben. Ez a hosszú történelmű és hagyományokban gazdag föld, Marokkó, a természeti szépségek és felejthetetlen helyek széles választékát kínálja: az építészet, a színek, a kultúra, a vallás, az illatok, a hagyományok és az emberek egyedülálló egyvelege lenyűgöző országot hozott létre, amely csak arra vár, hogy felfedezzze és bemutassa a képein keresztül. További információk és jelentkezés: +39 030 9840517 vagy info@viaggifotografici.biz vagy az esemény honlapján.
Már lehet jegyet venni a 2022. május 14-re szervezett Budapesti Fotósviadalra! Az interaktív nap során egy időben csak egy téma címe és tájékoztatója, valamint az időkorlát áll a versenyzők rendelkezésére, így válik igazán dinamikussá és izgalmassá a megmérettetés. A checkpointokon leadandó fotókat Budapest festői és történelmi belvárosában készíthetik el a résztvevők. A nyertes képeket egy szakmai zsűri bírálja el. A díjátadóra a beérkező művekből összeállított időszakos kiállítás megnyitóján kerül sor. A Fotósviadal vándorkupáját a nyolc témára összesen legmagasabb pontszámot kapó képek készítője viheti haza. A Fotósviadalt – Veszprémhez hasonlóan – a szervezők Budapesten is hagyománnyá kívánják tenni. A rövid hivatalos megnyitó után mindenki megkapja az első címet, amelyet le kell exponálnia. Erre témától függően adott idő áll rendelkezésére a versenyzőnek. Miután elkészült a képpel, le kell adnia valamelyik állomáson, vagy az online felületen. Ha leadta a képet, megkapja a második címet, amelyre szintén egy adott időt kap, és így tovább. A verseny időtartama alatt a fotósok különböző állomások között járják a várost és készítik el a felvételeiket. A rendezvény hossza nyolc óra. További infók a honlapon. https://youtu.be/RRWn0sIAdBM
Részvételi feltételek: - Gyere el a kertünkbe május hónapban. - Keress tetszőleges témát a helyszínen és fotózd le. Bármi lehet, ami köthető a bazsarózsához. - Az általad ítélt legjobb képet (1db) töltsd fel a Facebookra vagy az Instagramra megjelölve #bazsarozsakerteszet vagy #mylittlepeony hastaggel. Használd a hastaget, mert a zsűri nem fogja látni a fotót. Ha biztosra akarsz menni a helyszínt is megjelölheted, a Bazsarózsa Kertészetet kell kiválasztanod Vekerden. - 2022. június első hetében a szakmai zsűri kiválasztja a legjobb fotókat és június 5-én este 19.00-kor eredményt hirdetünk az oldalunkon. Nyeremény: 2 db a zsűri által legjobbnak ítélt fotó egyenként 15.000 Ft - 15.000 Ft vásárlási utalványban részesül. A nyeremények a Bazsarózsa Kertészet webshopjában 100%-ban levásárolható. Szakmai zsűri: Mezőffy Tamás – Magyar és Európa bajnok virágkötő valamint Boldog Attila - fotóművész https://www.facebook.com/events/727873328394170/
Nagy tisztelettel és szeretettel hívjuk meg a XII. MAJER ISTVÁN SZAKMAI NAPOKRA, amely idén is a helyi értékek jegyében zajlik 2022. május 13-án pénteken délután 18:00-tól a 2022. május 15-ig, vasárnapig tart. Program: - fotókiállítás - könyvbemutató - színházi előadás Részletek: 2022. május 13-án, pénteken este hatkor egy különleges fotókiállítás részesei lehetnek egy különleges helyszínen. A felújítás előtt álló Kürti Mindenszentek Plébániatemplomban régi kürti képek lesznek láthatóak, kiegészítve pár kortárs alkotással. A kiállítást megnyitja: Sütő Zsolt, bemutatja: Melecski Lajos. Zenei közreműködő: Bogdányi Roland, ifjú kürti gitárművész. Az esemény része a régi Jednota épületében berendezett „Templomunk őrzői – szoborkiállítás” Danczi Mónika tárlatvezetésével. Május 14-én, szombaton este hatkor a kürti Faluházba várjuk Önöket, ahol Fister Mária Magdolna: Gyöngyszemek István Bácsi naptárából című előadása után bemutatjuk a Kürti Értéktár Füzetek második számát, amelyet Danczi Lajos Cigléd kegyhely című könyvének kiegészítéseként állítottuk össze. A kötettel az volt a célunk, hogy összegezve rögzítsük és közreadjuk mindazokat a már korábbról rendelkezésünkre álló, illetve újonnan napvilágot látott, a kegyhellyel kapcsolatos információkat, amelyekről tudomást szereztünk, és hogy ezeket megőrizzük az utókor számára. A könyvbemutató során megszólalnak a könyv szerzői és interjúalanyai is. A belépés mindkét eseményre ingyenes. A Majer István Szakmai Napok programsorozatának azonban még nincs vége! Május 15-én, este hatkor a Faluházban Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül című darabját láthatjuk Lajos András előadásában. Egy - vagy két - lakodalom pontos leírása (monodráma a BÚCSI JAZZ zenekar megalakulásáról). Az egy felvonásos, 70 perces előadásban a darab a szerző édesapját idézi meg, aki miután 1948. február 6-án hazatért a II. világháború alatt túlélt hadifogságból, kiötlötte, hogy bármi áron zenekart alapít. E szándékát az indokolta, hogy akkoriban Búcson és annak környékén nagy volt a házasulási kedv, ám ott a közkedvelt Pepes zenekaron kívül más banda nem létezett. Bár az édesapa egyetlen hangszeren sem tudott játszani, leporolta a korábban egy munkácsi özvegyasszonytól kapott hegedűjét, s összeverbuválta a különféle hangszerekkel rendelkező helyi embereket.A szellemesen megírt, poénokkal és sajátos humorral fűszerezett szövegből megtudjuk, hogy miként alakult meg, utazgatott egy Zetor traktor pótkocsiján és hogyan érezte magát a vidéki lakodalmakban a zenekar. Az előadásra a jegyek a Faluházban szimbolikus áron, 1 EUR-ért kaphatók. A helyszínen a belépő 2 EUR. Szeretettel várjuk tehát május 13-án, pénteken este egy fotókiállításra a templomba, május 14-én, szombaton este egy könyvbemutatóra a Faluházba, majd május 15-én, vasárnap este hatkor egy színházi előadásra a Faluházba. A rendezvény és a kiadvány támogatói: Kürt község önkormányzata, Magyarország Agrárminisztériuma és a Hungarikum Bizottság. https://www.facebook.com/events/663404091388991/
Fehér Renátó tárlatvezetése a Fejér Ernő: Post Scriptum című kiállításon 2022. május 13. péntek 18:00 We Are The World, tukmálta rá egykor világsztárok kara meghatottan a többes szám első személyt minden arctalan tömegre. De mi látszik a tömegből, ha felszáll a jótékony tejköd, a tudatlanság fátyla? Mi van az arcok helyén? Gázálarc, Veronika kendője, tarkó, árnyék, géz, ájulat, halotti maszk. Kitart-e a társadalmi érzékenység identitásképző önérdeke, a „képviselet”, a művészi reprezentáció retorikai nagyvonalúsága, ha közelebb érnek a leprások, a maskarás őrültek, a buckalakók? A hanyatló Róma népének minden katakomba klausztrofób. Mégis ott gyűlnek össze az őskeresztények, és az ő jelnyelvükön születik majd meg az új ellenbeszéd és a valódi szolidaritás. They Are The World, avagy Napnővér és Holdfivér farsangolása, ahogy a Diósgyőri Elmegyógyintézet bentlakói színre viszik Fejér Ernő úr kamerája előtt. Fehér Renátó (Szombathely, 1989) költő, író, a Hévíz folyóirat főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Torkolatcsönd (Magvető, 2022). Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet, a tárgy rovatba kérjük beírni: Tárlatvezetés – május 13. A tárlatvezetésen a regisztrált látogatók a kiállításra szóló, aznap váltott kedvezményes vagy teljes árú (diák, nyugdíjas vagy felnőtt) belépőjeggyel vehetnek részt. https://www.maimano.hu/programok/kiallitas-fejer-erno-post-scriptum https://www.facebook.com/events/523566769427992/
Online vagy élő? - avagy a digitalizáció hatása a kultúrafogyasztásunkra - kerekasztal beszélgetés A virtuális tér lehetőségei, kontra a valós, megélt fizikai tapasztalatszerzés élménye. A beszélgetés résztvevői: Gyeskó Ágnes, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum magyar tanára, Kurinyecz Gergely, a LiveYu online platform ügyvezető igazgatója, Máté Gábor, Katona József Színház igazgatója St. Martin, zeneszerző, zenész, előadóművész Moderátor: Szórádi Erika Helyszín: PostART Kulturális Színtér 2040 Budaörs Clementis László utca és Ébner György köz sarok https://www.facebook.com/events/659877338429111/
Elkészítjük vadonatúj portréfotódat, ami segít céljaid megvalósításban. Profi körülmények között, Budapest belvárosában, feszengés nélkül, lazán. Jelentkezz következő portréfotózásunkra! * Miért válassz minket? - Nem kell egyedül kibérelned egy egész stúdiót! - Fotósunk már több világhírű modellt fotózott pályafutása során, tanácsaival segít kihozni a maximumot a képből! - Nem kell rászánni fél napot az életedből arra, hogy minőségi képed legyen! Mindössze 10 perc elég nekünk hozzá! * Visszajelzések az előző fotózásokról: “A fotózás zökkenőmentesen és gyorsan zajlott annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok járatos a portré pózolás művészetében. Kifejezetten türelmesek voltak velem és nagyon jó instrukciókat kaptam ahhoz, hogy jól sikerüljön a képem.” - Péter. “Nagyon tetszett a decemberi fotózás, teljes mértékben megvagyok elégedve.” - György. * Mit kapsz a pénzedért cserébe? Legalább 1 db profi portréfotót, amit bárhol szabadon felhasználhatsz (pl: LinkedIn profilkép, Facebook/Instagram profilkép, CV fotó, üzleti brandépítés, webes portfólió, társkereső appok, stb.). Már 4.990 Ft-tól, fizetés bankkártyával vagy átutalással. //ENGLISH// The perfect portrait picture in 10 minutes! Come and get your perfect portrait picture! In view of the great success of our first days of portrait photo shooting, we continue the journey. If you missed the previous ones - you will have the opportunity to take your business portrait photo with us again! - You don't have to rent a studio alone! - Our photographer will help you to get the most out of you! - You don't have to spend half a day getting a quality picture! Just 10 minutes is enough for us! * Feedback from previous day: “The photo shooting was smooth and fast, even though I am not familiar with posing. They were very patient with me and I was given very good instructions to get a photo what I love. ”- Peter. "I really liked the photo shooting, I'm completely satisfied." - - György. * What do you get for your money? At least 1 business portrait photo that you can freely use anywhere. From 4.990 HUF, Payment by credit card or bank transfer. https://www.facebook.com/events/698559954932779/
Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból – Szigeti Tamás tárlatvezetése https://capacenter.hu/esemenyek/valogatas-40-ev-legjobb-magyar-sajtofotoibol-szigeti-tamas-tarlatvezetese/ 2022. május 12-én, csütörtökön, 17 órától a Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból című tárlaton Szigeti Tamás fotóriporter, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést. „Több ezer képből állt össze ez a kiállítás, amely szándékaim szerint bemutatja a legjellemzőbb témákat, megjeleníti a kollégák önálló gondolatait, sok esetben világosan felfedezhető benne egy-egy fotóriporter saját stílusa. Engem lenyűgözött a fotóriporterek elkötelezettsége és áldozatvállalása, ahogy sokszor a maguk örömére, nem megrendelésre dolgoznak fel fontos témákat. Ahogy mindig, most is sok a tehetség. Csak nézzenek körül itt a kiállításon. Biztos találnak kedvenc képeket, amelyekre évtizedekig vagy akár örökre emlékezni fognak. Itt a valóságot láthatják, retus nélkül.” (Bánkuti András, a kiállítás kurátora) Időpont: 2022. május 12., csütörtök, 17 óra Helyszín: Capa Központ Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni. Belépődíjak: https://capacenter.hu/belepodijak/ *** Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból https://capacenter.hu/kiallitasok/valogatas-40-ev-legjobb-magyar-sajtofotoibol/ https://www.facebook.com/events/520496059676314/
Pictorial Collective Plusz címmel az egyesületünk – workshop hetet szervez Helyszín: Bátaapáti Kúria Dátum:2022. július 25-31 Kit várunk? A workshopon a fotográfia iránt élénken érdeklődő, elkötelezett résztvevőkre számítunk, akik úgy gondolják, hogy a Pictorial Collective fotográfusai segíteni tudják elindulásukat vagy éppen továbblépésüket. Mit várunk? A jelentkezőtől egy 5-10 fotóból álló portfoliót kérünk, ami bemutatja tevékenységét, egy életrajzot, valamint egy maximum 500 karakteres szöveget arról, miért szeretne részt venni a workshopon. Miért várjuk ezt? Az előre átküldött anyagok átnézése alapján véglegesítjük az előadásokat, szakmai beszélgetéseket. Így lesz a személyes érdeklődésükre is épülő a kurzus. Mit adunk cserébe? A résztvevők egyéni látásmódját is fejlesztő műhelymunkát. Olyan képzést, ami az érvényes kérdésfeltevéstől a projekt kitalálásán át, annak fotósorozatban való megjelenítéséig vagy egy hosszú távú projekt első szakaszának lezárásáig tart. Mindezt hogyan? Naponta kétszer, három órában kiscsoportos műhelymunkával, egy mentorral max.5 fő dolgozik. Alkalmanként egyéni mentorálással és folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítva. A képzés során hangsúlyt fektetünk arra, hogy az elmélet és a gyakorlat egymást kiegészítve épüljön valós tudássá. Kik a mentorok? Bácsi Róbert László Hajdu D. András Mohai Balázs Urbán Ádám Végh László Mi lesz az esti plusz? Meghívott fotográfusok és a fotográfiai közeget meghatározó szakemberek előadásai, kerekasztal beszélgetései is bővítik az átadott tudásanyagot. Talentum program Tervezünk egy olyan hallgatóval, aki a Talentum programunk alapján kerül be a résztvevők közé. Akinek tehetsége okán ott a helye közöttünk, de anyagi körülményei nem teszik ezt lehetővé. És az anyagiak? A részvételi díj 140 000 Ft, ami tartalmazza a szállásköltséget (kétágyas szoba) a napi kétszeri étkezést (félpanzió) és a workshop képzési díját. Jelentkezési határidő? 2022 junius 10-ig, 50.000 Ft előleg átutalásával, a Pictorial Collective Fényképészeti Egyesület: 10700024-68458513-51100005 számlaszámára, közleményben kérjük berni: név és Pictorial Workshop 2022_előleg. További információt kérni a részletekről a info@pictorialcollective.hu email címen lehet.
A világ vezető galériáit egyesítő nemzetközi fotográfiai vásár idén 2022. május 12. és 15. között hetedik alkalommal tér vissza a Somerset House-ba, ahol neves nemzetközi galériák és fotókereskedők sora lesz jelen és számos nyilvános kiállítás és kerekasztal beszélgetés színesíti a programot. A kiállítás és vásár időpontja: 2022. május 12-15. További információk az esemény honlapján. Search for:
A művészeti pedagógia -jellegéből adódóan- alapvetően személyközpontú, ahol különösen helytálló megfogalmazás, hogy „a tanár elsősorban a személyiségével tanít”. „Mesterek és tanítványok” beszélgetéssorozatunkban kortárs fotográfusok életművén, képein keresztül vizsgáljuk, hogy milyen hatások, párhuzamok, apró csodák bújhatnak meg egy művészeti tanár-diák kapcsolatban. Laczkó Péter, vándorfényképész Vékás Magdolna, fotográfus, tanár Moderátor: Kolozsi Bea, fotográfus https://www.facebook.com/events/415860503292587/
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Barátait a KORTÁRSaság – Villámkiállítások sorozat 2022-es évadára, ahol a pályakezdő amatőr és hivatásos alkotók, alkotócsoportok mutatkoznak be, interaktív beszélgetéssel egybekötött kiállításmegnyitókkal. Ez alkalommal a MOME BA/MA fotó (2019. és 2020) szakos hallgatói mutatkoznak be. ♦ Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI., Bikás parknál, Etele út 55.) I. emelet. ♦ A galéria kiállításai akadálymentesen megközelíthetők. ⏰ A kiállítás 2022. május 17-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. 🎤 A kiállítást megnyitotta ♦ Barabás Richárd, kultúráért felelős alpolgármester (11. kerület). Kiállítók: 📸 Novák Dorottya: Teenage Dreams 📸 Gajda Barnabás: New Order 📸 Szatmári Sára: Mente (2019) 📸 Nemeskéri-Tóth Zsófia: Gyermekkor vizsgálata 💰 A BMK Galéria kiállításai ingyenesen tekinthetők meg. ℹ️ Bővebb információ: Sarnyai Rita, 06-1-371-2770, sarnyai.rita@bmknet.hu *** A programváltoztatás jogát fenntartjuk. 🎦A Budapesti Művelődési Központ által szervezett programon a részvétel ingyenes. A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó-/videófelvétel készül, amelyet az intézmény honlapján vagy Facebook oldalán közzé tehet. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét. 🗒 Kérjük, olvassa el Adatkezelési Tájékoztatónkat: http://bmknet.hu/bmknet-adatvedelem 🌐 MEGKÖZELÍTHETŐSÉG 1119 Budapest, Bikás park, Etele út 55/a., GPS koordináták: N47.464206, E19.03141 Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: 🚇 az M4-es metróval (akadálymentes), 🚊 az 1-es villamossal, a 🚌 7, 103, 107, 114, 213, 214-es autóbusszal, Bikás park (előzőleg Kelenföld városközpont) megállónál kell leszállni. ♿️Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek. 🚗🚴♂️🅿️ https://www.facebook.com/events/544081433750796/
Short description Photography 4 Humanity is an international photo contest created by David Clark Cause (DCC). “ We are excited to announce that the 2022 Global Contest has turned its lens towards climate justice. We believe climate change is a human rights issue, so we are looking for images that show people impacted by the escalating climate crisis. They include climate refuges, the very young, the very old, the disabled and injured, the poor, indigenous and island people, and women. Images of climate champions advocating for change, and those helping to mitigate and reverse climate change are welcome too. All images must have been taken within between September 1, 2021 and September 1, 2022. You may submit up to five photographs. Deadline 1 September 2022 Who may enter The competition is open to anyone 18 years or older. Entry fee The competition is free to enter. Prizes The winner will receive $5,000 USD. Competition website For further information visit the official competition website. Forrás