Azok a publikus események, amelyekben ezt az alkotói profilt megjelölték, de nem ő a publikáló Persona.
Archív
Az ötévente megrendezésre kerülő Fotóművészeti Nemzeti Szalonnak nem a krónikaírás a feladata: vállaltan személyes válogatás az utóbbi évek fotóműveiből. Régebben a művészeti szakmák törekedtek a történések lejegyzésére évkönyvek, almanachok kiadásával, ma már úgy gondoljuk „úgyis minden fent van a neten”. Ám a világháló nem pótolja az áttekintést, az összefüggések megmutatását, az értékek kiemelését. A művészi önkifejezés útjain sokan járnak-kelnek, különböző irányokba, eltérő sebességgel, intenzitással, más-más céllal. Mindegyikük útjának van létjogosultsága, tulajdonképpen valamennyi érdemes lehet a megmutatásra. Ennyi hely persze nincs a világ egyetlen kiállítóhelyén sem. Dönteni kellett tehát, merre induljunk az idei fotószalon szervezésének megkezdésekor. A kiválasztott, százötvennél több fotográfus különféle utakon közelíti bevallott vagy burkolt célját, ami nem más, mint koherens életművet építeni folyton változó, alakuló világunkban. Ezek az utak sokféleképpen definiálhatók, átnevezhetők, mint az igazi utak is, de véleményünk szerint nagyrészt lefedik a kortárs magyar fotográfia térképét. A hagyományos, történelmi távlattal rendelkező széles sztráda a dokumentarista szemléletű, társadalomkritikai célzattal készített fotók útja, melyen gyakran riportszerű, néha szociális hevülettel készült képek vagy fotóesszék hasítanak. A dokumentarista szemléletű megközelítéshez képest egy másik út az intim, személyes naplószerű fotózás, amely hangsúlyozottan a mindennapi életből meríti témáit. Forgalmas, sokak által járt út a konceptuális fotográfia, ahol az előzetes gondolat, a koncepció gyakran fontosabb, mint az azt követő esztétikai megvalósítás mikéntje. A manipulált képalkotás ösvényét is sok alkotó járja. Minden kép, ami tagadásos viszonyban van a bármilyen okokból el nem fogadható valósággal, amely kevesli a meglévő elemek hagyományos elrendezése kínálta készletből alkotható képek művészi hatását, az szívesen feszegeti a valóság és a fikció határait, igen gyakran át is lépve azokat, ezáltal egy új, saját személyére szabott kvázi valóságot teremtve. Szembemenve ezekkel mutatjuk be az automatizált gépi képcsinálás minden formáját elutasító archivisták, azokét, akik visszanyúlnak a fotográfia két évszázados múltjához, rekonstruálva a korabeli eljárásokat, hosszas és bonyolult handmade módon alkotva meg képeiket. Egy 2026-ban a fotográfiai tendenciákat felmutatni kívánó szalonkiállítás nem teheti meg, hogy ne vonultassa fel a mesterséges intelligencia (MI) segítségével, vagy teljesen azzal készített képeket. Ez jelenleg a fotográfia legdinamikusabban változó iránya. A kiállítótermek alkotásai által jól kirajzolható ívet, a kiválasztott kiállító művészeket alapként hordozza, tartja az MMA Kiadó és az MMKI gondozásában most megjelenő giga-vállalkozás: a háromszáz fotográfus hatszáz képét és háromszáz rövid esszét tartalmazó album, A magyar fotóművészet háromszáz alkotója, melynek kortárs művészei közül választottuk a szalon kiállítóit. Bán András és Kincses Károly, a kiállítás kurátorai A borítóképen: Hernád Géza: Emulziórajz, 1/3, Egér és kísértet Műcsarnok nyitva tartás: kedd - vasárnap 10.00-18.00, csütörtök 12.00-20.00, hétfő: zárva https://www.facebook.com/events/801757376094810/?event_time_id=801757379428143
Archív
14.00 - 16.30 Portfólió konzultációFelkért konzulensek: Stenczer Sára független kurátor és Pettendi Szabó Péter fotográfus 16.00 - 17.00 Tárlatvezetés Lakatos Erikával a művész Roma ikonok, New York - Budapest, 1996 - 2011 című kiállításán 17.00 - 18.00 Tárlatvezetés Bácsi Róbert László és Hajdú D. András fotográfusokkal a Pécsi József Ösztöndíjasok kiállításán 14.00 - 16.30 Portfólió konzultáció Felkért konzulensek: Stenczer Sára független kurátor és Pettendi Szabó Péter fotográfus 16.00 - 17.00 Tárlatvezetés Lakatos Erikával a művész Roma ikonok, New York - Budapest, 1996 - 2011 című kiállításán 17.00 - 18.00 Tárlatvezetés Bácsi Róbert László és Hajdú D. András fotográfusokkal a Pécsi József Ösztöndíjasok kiállításán 18.00 - 19.30 Lakatos Erika Roma ikonok, New York - Budapest, 1996 - 2011 című katalógusának bemutatója Résztvevők: Lakatos Erika fotóművész, Kincses Károly fotómuzeológus Moderátor: Zelki János rendező, forgatókönyvíró, További résztvevők egyeztetés alatt. Kincses Károly ezt írja a katalógusról: „ Az már a kiállításból, a megnyitóból, a megjelent interjúkból, nyilatkozatokból is kiderült, hogy Lakatos Erika nem egyszerű személyiség. Sorsa, tehetsége, mindennapi megnyilvánulásai is rendkívül összetett, sokféle embert mutatnak. Zenész, fotóművész, anya, roma értelmiségi, aki e szerepét komolyan véve dolgozik a kirekesztés megszüntetéséért... És fotósként sem egyirányú alkotó, sokféle technikával, a fotográfia, a képzőművészet, az irodalom által kínált lehetőségeket gyakran vegyítve, dolgozik. Ha ez igaz, akkor miért pont a katalógusként megjelent könyve legyen szimpla? Míg dolgoztam Lakatos Erika kiállításán, megmutatta szubjektív naplóját, amelybe írt, ragasztott, rajzolt, festett, - ha plagizálni akarnék, és miért ne? - akkor letette benne napjai hordalékát. Ennek nyomán jutott eszembe, hogy olyan könyvet kéne csinálnunk, mely hagyja ezt a sokféleséget szabadon kibontakozni, ahol szándékosan nem veszünk figyelembe számtalan szabályt, kötöttséget, hanem elkészül egy, a nagyközönség számára nyilvánossá tett naplóféle, melyben az eredeti képek sokadszor kerültek átdolgozásra Lakatos Erika által. Rajzolt, kis kövecskéket, tollpihéket ragasztott a képekbe, átértelmezte az eredetiket, tovább nehezítve egy majdani fotótörténész elemző munkáját. Én ennyit voltam hajlandó segíteni kései utódomnak.” A programok után kötetlen beszélgetés, zene, zsíros kenyér és bor a Napfényműteremben.
Archív
Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológusA kiállítást megnyitja: Junghaus Tímea, művészettörténész Megtekinthető: 2011. március 25 - május 8. *** Kurátor: Kincses Károly, fotómuzeológus A kiállítást megnyitja: Junghaus Tímea, művészettörténész Megtekinthető: 2011. március 25 - május 8. *** „Polaroidok, Image-transzferek, mindegyike még utólag, kézzel tovább festve, alakítva. Nagyítások, melyeknek témaválasztása, az alkalmazott színek kavalkádja, a kivitelezés egyedisége, esetlegessége… mind-mind olyan speciális, semmihez sem hasonlítható, de nagyon intenzív érzelmi hatással bíró képeket eredményeztek, melyek még a hivatalból naponta rengeteg fényképet végignéző fotómuzeológust is megérintették. Túl a képek, színek, formák vad, zabolátlan burjánzásán, a megfogalmazás módja is egyéni, nálunk, a magyar fotóművészetben nem nagy gyakorisággal előforduló, sok szempontból példaértékű. Az 1997-ben az Év Fotográfusa díjjal Washingtonban kitüntetett Lakatos Erika olyan szubjektív, új és minőségi hangot üt meg, melyre régen vártunk.” (Kincses Károly)
