Szabó Béla: Negyven

Fotókiállítás a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, megnyitó nélkül.

Fotókiállítás a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában, megnyitó nélkül.

Szabó Béla - aki a Győri Fotóklubnak 1986-tól tagja, 1993-tól titkára, majd ügyvezető elnöke - a város kulturális, művészeti életének meghatározó személyisége. 1963-ban született Győrött, és az Apáczai Csere János tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát 1985-ben. 1986-tól fényképez, 1993-tól szabadúszó fotográfusként. Alapító munkatársa a Győr Városi Újságnak, a Győri Múzsa színházi-kulturális folyóiratnak. Számos publikációja ismert, könyvekben, naptárakban, kiadványokban jelennek meg fotói.
Fotográfiai tevékenységének aktivitását jelzi, hogy több mint 100 hazai és nemzetközi csoportos tárlaton vett részt, 50 egyéni kiállítását rendezték meg Magyarországon, Ausztriában, Dániában, Belgiumban, a Magyar Kulturális évadhoz kapcsolódóan Franciaországban és Olaszországban.
Alkotó tevékenysége mellett társadalmi és tanári tevékenysége is figyelemre méltó. Amint említettem, a Győri Fotóklubnak 1986-tól tagja, 1993-tól tisztségviselője. Az osztrák-magyar-szlovák fotósokat összefogó, 1990-93 között működő Pannónia Vándorfotógaléria egyik magyarországi szervezője. Tagja a MÚOSZ-nak, a MAFOSZ-nak (1999-2003 között a vezetőségének) is. 1996-tól a Győri Balett Művészeti Szakközépiskolája (ma: Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola) képző-iparművészeti tagozatán fotográfiát és intermediális grafikát tanít. Szakmai, művészi munkásságát számos díj, elismerés kísérte.
Ha eltekintünk az életrajzi adatoktól - amelyek persze sok szempontból beszédesek lehetnek - a kiállított művekre figyelhetünk. A Kerengő Galériában bemutatott anyag a Városi Művészeti Múzeum Váczy-gyűjteményének termeiben megrendezett Negyven című tárlatának szűkített válogatása, amely mégis egy figyelemre méltó pálya alkotói keresztmetszetét adja. Képei alapvetően két csoportra oszthatók. Az egyikbe a klasszikus fotográfiai hagyományok folytatójának, a század első felében csúcspontján lévő magyaros stílus késői utódjának képeit, a másik csoportba pedig a kísérletező, az előremutató, a progresszív fotográfiát felvállaló fotográfus műveit sorolnám. Ez a kettősség jelezheti akár a fotográfus fejlődésének ívét, szakmai-művészi eszközeinek többrétegűségét, a különböző "képi nyelveken" való megszólalás képességét, de jelezheti azokat az elvárásokat is, amelyek a befogadók részéről jelentkeznek. Mindkét csoportban találunk kimagaslóan erős képeket, mégis, számomra az utóbbiak, a kísérletező kedvből születettek a kedvesebbek. A -20° C elegáns vágásával emeli ki a téli táj különös formáit, a Bretagne 1-2. panorámaképeken a film széle, perforációja is "rajtafelejtődik". A Szentek, St. Thegonnec kálvária, valamint a Páros 1-2. címmel jelzett képein a hívó ecsetvonásszerű felhordása révén a merev, mérnöki pontosságú képhatárok helyett látszólagos esetlegességgel érnek véget a képek, segítvén, hogy képzeletünkben folytatódjanak, és éljenek tovább. Építészeti fotográfiái, amelyek inkább csak ürügyként mutatják az architektúrát, valójában gyönyörű fény-árnyék játékok, izgalmas kompozíciók. Az Ablak, Magtár, Fény-árnyék c. képei a visszafogott motívumhasználatuk, képzeletünket elindító hangulatképeik révén mestermunkák, a kiállítás legszebb darabjai. A Hédervár nemcsak egy szép téli táj, régi korokat mába idéző stílusgyakorlat, hanem egy képvarázs, mely képes elbűvölni a mai kor emberét, hogy visszaröpítse régvolt hangulatok, mesék világába, s a jelenbe hozva újra és újra átélje azt.
Szabó Béla minden képe üzenetet hordoz. Ez az üzenet csak akkor válhat fontossá, ha a képek szemlélője ráérez a szándékra, megérti, vagy megérzi annak mondanivalóját. Szabó Béla ebben is mester - szakmájának-művészetének magas szinten gyakorlója - hiszen könnyed mozdulatokkal teszi érthetővé számunkra a sokszor még oly bonyolult szerkezeteket is. Képi nyelvezetében szinte letisztítja mondandóját, megszabadítván azokat a sok-sok mellékmondattól, az oda nem illő "szóvirágtól". Meghagyja képein a tiszta, egyszerű formát, amely mégis többet és teljesebbet közöl a világról. Máskor épphogy az egyszerű mondatokat fűzi össze, bonyolult körmondatokká sokasítva "képnyelvi" szavait. Lök bennünket az egyszerűtől az összetettig. Nem bonyolódik bele, megmarad a tisztán kimondott szó érthetően és összefüggéseiben is átérezhető textúrájában. Mert sokszor az érzéseinkre, az érzékeinkre bízza a megértést (a megérzést). Mintha gyengéi is ebből fakadnának, hiszen feltételezi, hogy nem mindenki ért a "kép-szóból", és rátesz még egy-két lapáttal, hogy súlyosabban koppanjanak szemünkbe a látvány morzsái. Aki kevés szóból is ért, ilyenkor félrenéz és megbocsát neki, mert érzi, a szándék tiszta és őszinte mögötte.
A Kerengő Galéria mostani, harmincadik kiállításán egy tehetséges vidéki fotográfus bemutatkozásával lepett meg bennünket. Ne feledjük: noha Szabó Béla a XXII. Magyar Sajtófotópályázaton a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját nyerte el, képei egyáltalán nem provinciálisak. Mondhatjuk bátran: európai színvonalúak.

Eifert János

Budapest, 2004. augusztus 4.