Lennert Géza: A láttatás művészete
Szeptember 5-én 18 órakor nyílik meg 2011/12-es évad első fotókiállítása a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában.
Ezúton tisztelettel meghívjuk Lennert Géza: A láttatás művészete című kiállításának megnyitójára. A tárlat október 2-ig látható, hétköznap 11-18 óra, hétvégén 13-18 óra között, illetve az előadások végéig.
Lennert Géza alkotásaiban szembeötlő a témák tisztasága, amely intenzív színekkel párosulva egy kiforrott - vagy ha úgy tetszik -, letisztult művészi felfogásról tanúskodik.
Időpont: 2011. szeptember 5. hétfő 18 óra
Szeptember 5-én 18 órakor nyílik meg 2011/12-es évad első fotókiállítása a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában.
Ezúton tisztelettel meghívjuk Lennert Géza: A láttatás művészete című kiállításának megnyitójára. A tárlat október 2-ig látható, hétköznap 11-18 óra, hétvégén 13-18 óra között, illetve az előadások végéig.
Lennert Géza alkotásaiban szembeötlő a témák tisztasága, amely intenzív színekkel párosulva egy kiforrott - vagy ha úgy tetszik -, letisztult művészi felfogásról tanúskodik.
Időpont: 2011. szeptember 5. hétfő 18 óra
Helyszín: Nemzeti Táncszínház – Kerengő Galéria (Budai Vár, Színház utca 1-3., a Sándor Palota mellett)
***
Lennert Géza legfiatalabbként szerezte meg a fotóművész címet az egykori Jugoszlávia területén.
Munkáját az elismerés nem zárta valamiféle fotográfiai „akadémizmus” keretei közé, hanem fölszabadította alkotói kreativitását, ösztönözte kísérletező kedvét. Technikáját és tematikáját tekintve eleve sokoldalú művész, aki folyton a hazai és nemzetközi fotós tapasztalatok meghaladására törekedett. Kiállítása a több mint négy évtizeden átívelő munkásságának néhány ilyen korábbi és mai kísérletező-újító szegmensét szemlélteti. Szűkebb pátriája, a Vajdaság területén a legelsők között kezdett víz alatti fotókat készíteni, még jóval a fényképezés digitális éráját megelőzően. A korban divatos, hangsúlyos szociofotók, az urbánus világ elidegenedését megjelenítő kompozíciók, markáns jellemrajzokat ábrázoló portrék, a mindig népszerű aktok képi világa mellett egy teljesen új közeget és az előbbiektől merőben eltérő hangulatot fedezett fel: az őstermészet és az ember egykori, ma is óhajtott harmóniáját. Emellett a fotóst próbára tevő kihívást is, hiszen a fény másképpen működik a víz alatt, más a fizikája, mint a levegőben.
Ugyanakkor az emberi test is eltérő módon viselkedik ebben a közegben, ráadásul modellbeállításról szó se lehet, legyen az akár a tenger élőlénye, akár a víz alatti világ felfedezője, illetve az emberi test és a környezet szépségét akcidentális kompozícióban megjelenítő nő a tenger vizében.
Az emberi test volt leggyakoribb témája Lennert Géza polaroid médiumra készített fotóinak is. A ma már ismeretlennek számító, 1981-től nem gyártott Polaroid SX-70 jelzésű kamerával készített instant fölvételek esetében az alkotó számára maga a médium jelentette a kihívást. A polaroid felvételek ugyanis egyszeriek és megismételhetetlenek, egyetlen negatívról egyetlen pozitív készül a kettő között gyárilag elhelyezett előhívó és rögzítő vegyszerek hatására. A kamera beállításán kívül a fotós nem avatkozhat be a kép létrehozásába. Illetve dehogynem: a bemutatott polaroid felvételek zöme manipulált, a fotós még az előhívás idején dörzsöléssel, kaparással, mechanikai befolyásolással módosította a felvétel felületi struktúráját. A kép ikonográfiai tartalma így jószerével érintetlen maradt, viszont a hordozó olyan anyagi-felületi módosításokon ment keresztül, amelyek természeténél fogva nem jellemzők a médiumra. A beavatkozások révén Lennert fotói az egyediségük, egyszeriségük, megismételhetetlenségük, sokszorosíthatatlanságuk mellett a képtér személyes kisajátításának, művészi befolyásolásának karakterjegyeit is magukon viselik. Természetesen más fotósok is használták az instant kamerákat és filmeket, ám Lennert Géza tőlük kicsit másképpen, a képzőművészet egyéb irányaiba tágítván ki a fényképezés határait.
Bemutatásra kerülő munkái 2–4 képből álló sorozatokba rendeződnek, és jobbára a testművészet felé közelítenek. Polaroid felvételei egy-egy cselekvés, történés fázisait örökítik meg, narratív struktúrájú képsorokat alkotnak. Gyakori a felvételek tónuscsökkentése (színes megvilágítás, túlexpozíció) és a kamera bemozdítása, ami a színes képeken gyengéd effektusokat hoz létre. Polaroid aktjai is ebben a stílusban készültek.
Talán nem meglepő, hogy a kiállítás harmadik egységét képező Reflexiók (itt visszatükröződések értelemben) sorozat tárgya is a női akt. Csakhogy, amíg az analóg korszakban készített víz alatti fotókon a női testet a víz nyomása gyűrte és deformálta, a beeső fény vont rá márványerezetet, vagy a víztükör és a légkör határvonalán lejátszódó fénytörés eredményezett irreális figurát, addig ezeken a digitális fotókon a női test képe folyik szét a víz tükrén.
Higanyként, zabolátlanul, öntörvényű szabadsággal, miközben a képfelületek torzulása mögött mintha Salvador Dalí szétfolyó kompozícióinak ritmusa dobogna. A víz alatti fotók a néma harmóniát jelenítik meg, a víztükör visszatükröződései pedig mintha zajos muzsikára állnának váratlannál váratlanabb halmazokba, formákba, kontúrokat fölülíró, lüktető árnyalatokba. Csillámló, szétfolyó testjegyek képződnek meg a vászonként, mintegy alapul szolgáló, de voltaképpen a reflexiókat generáló vízfelületen, szabad teret nyitván a természet és a művészet autopoetikus (önteremtő) akcidentalitásának, esetenkénti változékonyságának, ami merőben más koncepció, mint Dalí szétfolyó órái esetében megfigyelhető intellektuális alapú szürrealizmus. S amíg a felvételeket vizsgálja a néző, ne feledje, Lennert Géza alkotásait nem Photoshop révén generálta – noha a számítógép használata az utómunkálatok esetében szükséges volt –, amit a kiállításon lát, mind valódi fotó.
Csak egy kicsit másképp fotó.
Ezúton tisztelettel meghívjuk Lennert Géza: A láttatás művészete című kiállításának megnyitójára. A tárlat október 2-ig látható, hétköznap 11-18 óra, hétvégén 13-18 óra között, illetve az előadások végéig.
Lennert Géza alkotásaiban szembeötlő a témák tisztasága, amely intenzív színekkel párosulva egy kiforrott - vagy ha úgy tetszik -, letisztult művészi felfogásról tanúskodik.
Időpont: 2011. szeptember 5. hétfő 18 óra
Szeptember 5-én 18 órakor nyílik meg 2011/12-es évad első fotókiállítása a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában.
Ezúton tisztelettel meghívjuk Lennert Géza: A láttatás művészete című kiállításának megnyitójára. A tárlat október 2-ig látható, hétköznap 11-18 óra, hétvégén 13-18 óra között, illetve az előadások végéig.
Lennert Géza alkotásaiban szembeötlő a témák tisztasága, amely intenzív színekkel párosulva egy kiforrott - vagy ha úgy tetszik -, letisztult művészi felfogásról tanúskodik.
Időpont: 2011. szeptember 5. hétfő 18 óra
Helyszín: Nemzeti Táncszínház – Kerengő Galéria (Budai Vár, Színház utca 1-3., a Sándor Palota mellett)
***
Lennert Géza legfiatalabbként szerezte meg a fotóművész címet az egykori Jugoszlávia területén.
Munkáját az elismerés nem zárta valamiféle fotográfiai „akadémizmus” keretei közé, hanem fölszabadította alkotói kreativitását, ösztönözte kísérletező kedvét. Technikáját és tematikáját tekintve eleve sokoldalú művész, aki folyton a hazai és nemzetközi fotós tapasztalatok meghaladására törekedett. Kiállítása a több mint négy évtizeden átívelő munkásságának néhány ilyen korábbi és mai kísérletező-újító szegmensét szemlélteti. Szűkebb pátriája, a Vajdaság területén a legelsők között kezdett víz alatti fotókat készíteni, még jóval a fényképezés digitális éráját megelőzően. A korban divatos, hangsúlyos szociofotók, az urbánus világ elidegenedését megjelenítő kompozíciók, markáns jellemrajzokat ábrázoló portrék, a mindig népszerű aktok képi világa mellett egy teljesen új közeget és az előbbiektől merőben eltérő hangulatot fedezett fel: az őstermészet és az ember egykori, ma is óhajtott harmóniáját. Emellett a fotóst próbára tevő kihívást is, hiszen a fény másképpen működik a víz alatt, más a fizikája, mint a levegőben.
Ugyanakkor az emberi test is eltérő módon viselkedik ebben a közegben, ráadásul modellbeállításról szó se lehet, legyen az akár a tenger élőlénye, akár a víz alatti világ felfedezője, illetve az emberi test és a környezet szépségét akcidentális kompozícióban megjelenítő nő a tenger vizében.
Az emberi test volt leggyakoribb témája Lennert Géza polaroid médiumra készített fotóinak is. A ma már ismeretlennek számító, 1981-től nem gyártott Polaroid SX-70 jelzésű kamerával készített instant fölvételek esetében az alkotó számára maga a médium jelentette a kihívást. A polaroid felvételek ugyanis egyszeriek és megismételhetetlenek, egyetlen negatívról egyetlen pozitív készül a kettő között gyárilag elhelyezett előhívó és rögzítő vegyszerek hatására. A kamera beállításán kívül a fotós nem avatkozhat be a kép létrehozásába. Illetve dehogynem: a bemutatott polaroid felvételek zöme manipulált, a fotós még az előhívás idején dörzsöléssel, kaparással, mechanikai befolyásolással módosította a felvétel felületi struktúráját. A kép ikonográfiai tartalma így jószerével érintetlen maradt, viszont a hordozó olyan anyagi-felületi módosításokon ment keresztül, amelyek természeténél fogva nem jellemzők a médiumra. A beavatkozások révén Lennert fotói az egyediségük, egyszeriségük, megismételhetetlenségük, sokszorosíthatatlanságuk mellett a képtér személyes kisajátításának, művészi befolyásolásának karakterjegyeit is magukon viselik. Természetesen más fotósok is használták az instant kamerákat és filmeket, ám Lennert Géza tőlük kicsit másképpen, a képzőművészet egyéb irányaiba tágítván ki a fényképezés határait.
Bemutatásra kerülő munkái 2–4 képből álló sorozatokba rendeződnek, és jobbára a testművészet felé közelítenek. Polaroid felvételei egy-egy cselekvés, történés fázisait örökítik meg, narratív struktúrájú képsorokat alkotnak. Gyakori a felvételek tónuscsökkentése (színes megvilágítás, túlexpozíció) és a kamera bemozdítása, ami a színes képeken gyengéd effektusokat hoz létre. Polaroid aktjai is ebben a stílusban készültek.
Talán nem meglepő, hogy a kiállítás harmadik egységét képező Reflexiók (itt visszatükröződések értelemben) sorozat tárgya is a női akt. Csakhogy, amíg az analóg korszakban készített víz alatti fotókon a női testet a víz nyomása gyűrte és deformálta, a beeső fény vont rá márványerezetet, vagy a víztükör és a légkör határvonalán lejátszódó fénytörés eredményezett irreális figurát, addig ezeken a digitális fotókon a női test képe folyik szét a víz tükrén.
Higanyként, zabolátlanul, öntörvényű szabadsággal, miközben a képfelületek torzulása mögött mintha Salvador Dalí szétfolyó kompozícióinak ritmusa dobogna. A víz alatti fotók a néma harmóniát jelenítik meg, a víztükör visszatükröződései pedig mintha zajos muzsikára állnának váratlannál váratlanabb halmazokba, formákba, kontúrokat fölülíró, lüktető árnyalatokba. Csillámló, szétfolyó testjegyek képződnek meg a vászonként, mintegy alapul szolgáló, de voltaképpen a reflexiókat generáló vízfelületen, szabad teret nyitván a természet és a művészet autopoetikus (önteremtő) akcidentalitásának, esetenkénti változékonyságának, ami merőben más koncepció, mint Dalí szétfolyó órái esetében megfigyelhető intellektuális alapú szürrealizmus. S amíg a felvételeket vizsgálja a néző, ne feledje, Lennert Géza alkotásait nem Photoshop révén generálta – noha a számítógép használata az utómunkálatok esetében szükséges volt –, amit a kiállításon lát, mind valódi fotó.
Csak egy kicsit másképp fotó.