KEREKES EMŐKE: IOSIF, ALEXE, KOLOMAN / Kiállítást záró esemény / FNISSZÁZS
Kedves Barátok, Kollegák, és Művészetkedvelő Látogatók!
Szeretettel hívlak meg benneteket 2024. Október 27-re, Vasárnap 17:30 – 20:00 tartandó kiállítást záró eseményünkre, ahol a finisszázs keretében a kiállított képeim hátteréről, munkamódszeremről, az egyéni és kollektív emlékezet folyamatairól, a transzgenerációs örökségekről fogunk beszélgetni Szávai Istvánnal és Takács Gézával.
Háttér:
Minden sorozatban vannak fő képek, melyek úgymond lerakják a pontot, ami köré épül a többi kép. Mint az életben.
Vannak kiemelkedő, meghatározó jó és rossz élmények, traumák, örökségek, minták, emlékek, amelyek alakítanak bennünket.
Andrej Tarkovszkij írja, hogy az emlékezet spirituális fogalom, még akkor is, amikor valaki a gyerekkori emlékeiről mesél, hiszen „azzal egy olyan anyaghoz jutunk, melynek segítségével a legteljesebb benyomást kaphatjuk az illetőről.” (A.Tarkovszkij: A megörökített idő)
Ez a sorozatom számomra egy nagyon hosszú (5-6 év) és mélyre ásós folyamat volt, amelynek a létrehozása hozta el számomra nem csak az alkotói megérkezést önmagamban, hanem az életemben is. Éppen ezért ez nagyon személyes és intim anyag, hiszen a legtörékenyebb részem, részünket vállaltam fel benne a képek történeteivel.
A színeket, évszakokat, a havat metaforaként használom, hogy megmutassam azt, amit nem lehet: A Lényeget. Azt, amiről nem beszélhettünk sem a családban, sem máshol.
A szégyent, az otthontalanságot, a számkivetettséget, a veszteséget, a hazátlanságot, a megbélyegzést, a halált, küzdelmet, vagy épp a szegénységet. Nem engedhettük meg magunknak a romokat. Lehasítottunk, hogy túl éljünk, és az emlékekből a szépet ápoltuk generációkról generációkra.
Abból kell dolgozzunk, amink van, ezért tartozunk alkotóként felelősséggel.
Amikor több, mint 20 év után visszatelepültem Romániába, anyai nagyszüleim falujába, akkor szembesültem igazán a családom történetével, örökségével, és rájöttem, hogy eljött az idő, hogy amit ismerni és tudni véltem, magamról, magunkról, az egy 10-11 éves gyermek emlékei, és a családi emlékek, hiedelmek egy időkapszulában maradtak lezárva idehaza akkor, amikor végleg kiköltöztünk Budapestre. Egy szent térben és időben, egy toronyban, mint ahogy a templomtornyokba szokták tenni. Ez lett felnyitva 2015-ben, 35 évesen.
A Tarot kártyában a Toronynak kettős jelentősége van: az összeomlás és a megújulás szimbóluma. Szembenézés a traumákkal, az élet nehézségeivel, válságokkal, hogy utána egy új kezdet, változás jöhessen.
Ez a sorozatom erről az útról szól.
Várunk, gyertek!
Üdvözlettel, Emőke, István és Géza!
#magyarfotóművészekszövetsége #fotongaléria #kerekesemőke #fotókiállítás
https://www.facebook.com/events/1542034329761077/
Szeretettel hívlak meg benneteket 2024. Október 27-re, Vasárnap 17:30 – 20:00 tartandó kiállítást záró eseményünkre, ahol a finisszázs keretében a kiállított képeim hátteréről, munkamódszeremről, az egyéni és kollektív emlékezet folyamatairól, a transzgenerációs örökségekről fogunk beszélgetni Szávai Istvánnal és Takács Gézával.
Háttér:
Minden sorozatban vannak fő képek, melyek úgymond lerakják a pontot, ami köré épül a többi kép. Mint az életben.
Vannak kiemelkedő, meghatározó jó és rossz élmények, traumák, örökségek, minták, emlékek, amelyek alakítanak bennünket.
Andrej Tarkovszkij írja, hogy az emlékezet spirituális fogalom, még akkor is, amikor valaki a gyerekkori emlékeiről mesél, hiszen „azzal egy olyan anyaghoz jutunk, melynek segítségével a legteljesebb benyomást kaphatjuk az illetőről.” (A.Tarkovszkij: A megörökített idő)
Ez a sorozatom számomra egy nagyon hosszú (5-6 év) és mélyre ásós folyamat volt, amelynek a létrehozása hozta el számomra nem csak az alkotói megérkezést önmagamban, hanem az életemben is. Éppen ezért ez nagyon személyes és intim anyag, hiszen a legtörékenyebb részem, részünket vállaltam fel benne a képek történeteivel.
A színeket, évszakokat, a havat metaforaként használom, hogy megmutassam azt, amit nem lehet: A Lényeget. Azt, amiről nem beszélhettünk sem a családban, sem máshol.
A szégyent, az otthontalanságot, a számkivetettséget, a veszteséget, a hazátlanságot, a megbélyegzést, a halált, küzdelmet, vagy épp a szegénységet. Nem engedhettük meg magunknak a romokat. Lehasítottunk, hogy túl éljünk, és az emlékekből a szépet ápoltuk generációkról generációkra.
Abból kell dolgozzunk, amink van, ezért tartozunk alkotóként felelősséggel.
Amikor több, mint 20 év után visszatelepültem Romániába, anyai nagyszüleim falujába, akkor szembesültem igazán a családom történetével, örökségével, és rájöttem, hogy eljött az idő, hogy amit ismerni és tudni véltem, magamról, magunkról, az egy 10-11 éves gyermek emlékei, és a családi emlékek, hiedelmek egy időkapszulában maradtak lezárva idehaza akkor, amikor végleg kiköltöztünk Budapestre. Egy szent térben és időben, egy toronyban, mint ahogy a templomtornyokba szokták tenni. Ez lett felnyitva 2015-ben, 35 évesen.
A Tarot kártyában a Toronynak kettős jelentősége van: az összeomlás és a megújulás szimbóluma. Szembenézés a traumákkal, az élet nehézségeivel, válságokkal, hogy utána egy új kezdet, változás jöhessen.
Ez a sorozatom erről az útról szól.
Várunk, gyertek!
Üdvözlettel, Emőke, István és Géza!
#magyarfotóművészekszövetsége #fotongaléria #kerekesemőke #fotókiállítás
https://www.facebook.com/events/1542034329761077/